Nógrád, 1968. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-14 / 11. szám
1968 január 14. vasárnap n rt c, r «t> 7 Vasárnap IpvpI A bilincs Felháborodva írod, kedves barátom, hogy immár több, mint két évtized elmúlt azóta, hogy az öldöklő háború végigsöpört a világon és a faji megkülönböztetések ellen vajmi kevés történt. Pedig — mint írod — a faji megkülönböztetés ellentéteket, békétlenséget szül. Szervezett intézkedéseket sürgetsz, amelyek nemzetközi méretekben biztosítják az ember legelemibb jogait, függetlenül, hogy sárga, fekete, vagy sápadt arcú. Felháborodásod nagyon érthető, hiszen jóformán naponta érkeznek hozzánk hírek arról, hogy a világ valamely sarkán megkülönböztető intézkedéseket tesznek a sötét bőrűek elleti, mitöbb az egyenlő jogokért síkraszálló négereket szabadon, a megtorlás veszélye nélkül támadják vagy akár gyilkolják meg a fehér bőrű pogrom-lovagok. Országokról tudunk, ahol a több milliós sötét bőrű nép fölött a párszázezer főnyi fehér telepes gyakorolja az uralmat, mintegy a modern gyarmatosítás egyik válfajaként. A függetlenség díszlete mögül támad a kordában tartott, megfélemlített és minimális kulturális szintre szorított népre. Természetesen a faji megkülönböztetés megnyilvánulhat ellenkező oldalról is. Tudunk olyan országról, ahol a feledés homályából elő-előbukkan a sárga faj elhivatottságának elmélete, s olyan fekete bőrű lakosságból álló országról is, ahol eleve előítélettel viseltetnek — minden bizonnyal szomorú és megszívlelendő tapasztalatok alapján — a fehér bőrű emberekkel szemben. Abban azonban egyáltalán nincs igazad, kedves barátom, hogy a fajüldözés, faji megkülönböztetés ellen nem emelné fel szavát emberiségünk, művelt gondol- kozású, haladó szellemű része. A szocialista táborban alkotmányos előírások szavatolják az egyenlő jogokat, és kötelességeket az illető állam valamennyi állampolgárának. Világméretű intézkedésnek számít — a szocialista tábor kezdeményezésével és támogatásával — az az ENSZ-ben 1963-ban elhangzott és elfogadott nyilatkozat, amely a faji megkülönböztetés megszüntetésének feltételeit foglalja pontokba. Az egyhangúan elfogadott deklaráció első cikkelye például kimondja, hogy a faj, bőrszín vagy nemzetiségi származás alapján tett megkülönböztetés sérti az emberi méltóságot, az Alapokmányt, és az egyetemes emberi jogokat, s alkalm.as a béke megzavarására. A harmadik cikkely szerint a faji megkülönböztetést meg kell akadályozni a polgári jogok, az állampolgárság megszerzése, a nevelés, a vallás, a foglalkoztatás és a lakásviszonyok terén. A negyedik cikk felhívja a tagállamok figyelmét, hogy tegyenek hatékony intézkedéseket az olyan törvények, és rendelkezések eltörlésére, amelyek faji előítélet előidézésére vagy fenntartásira alkalmasak. Az ötödik cikk pedig megbélyegzi az apartheid politikát. A szocialista országok, valamint az ázsiai és afrikai országok, nagy többségének szilárd állásfoglalása megkövetelte, hogy a deklaráció ne maradhasson pusztába kiáltott szó. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban is olyan törvénytervezetet terjesztettek a szenátus elé, amely tulajdonképpen az ENSZ-deklará- ció cikkelyeinek szellemében szabályozná az VSA-ban annyira elevenen élő faji kérdést. Igaz ugyan, hogy szép szólamok születnek a faji egyenlőségről és szavakban elítélik a Ku-Klux-Klan és más fajüldöző szervezetek őrjöngéseit, programjait, de a színes bőrűek ellen elkövetett gyilkosságok és egyéb atrocitások csaknem kivétel nélkül megtorlatlanok maradnak. Mitöbb, ha a néger lakosság törvényben javasolt jogainak érvényesítéséért felemeli szavát, vagy teszem azt, csendes tüntetést rendez, miközben bevonul a fehérlakta negyedbe is, a rendőrség és a katonaság veszi át a fajüldözők szerepét. Mondhatná valaki, hogy ez már tulajdonképpen nyílt fasizmus, amely csak a látszat kedvéért, a külföld megtévesztésére hangsúlyozza a faji békesség népszerű szólamait. Válaszként ide illik a Kennedy-gyil- kosság ügyét szorgalmazó James Garrison ügyész legutóbbi nyilatkozatának egy részlete: „Valójában az Egyesült Államokban totalitárius, fasiszta jellegű kormányzat van hatalmon. Becsapnak bennünket. Becsapnak mindenkit az Egyesült Államokban, hiszen aki kézben tartja a múltat, az ellenőrzi a jövőt is. Miért? Hatalomvágyból! Ha az emberek ismernék a dallasi ügy tényeit, nem tűrnék el azokat, akik ma hatalmon vannak. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, kinek van ebből a legnagyobb haszna. Ki nevezte ki a Warren-bizottságot? Ki irányítja az FBI-t? Ki irányítja a CIA-t? Az Egyesült‘Államok elnöke!” S aki ezt nyilatkozta, nem kommunista, hanem ugyanannak a pártnak tagja, mint Johnson, azonkívül az amerikai hadsereg tartalékcs alezredese. A képmutatás a fajüldöző, fasiszta jellegű államokban törvényszerűvé válik a jelenlegi nemzetközi helyzetben, hiszen kifele feltétlenül, „mutatni kell valamit”. Még a dél-afrikai fajüldöző állam is kihangsúlyozta propagandájában, hogy a szívátültetéshez legutóbb egy színes bőrű, félvér szívét használták fel, hangsúlyozván ezzel, hogy lám, nem is olyan vészes az a faji megkülönböztetés. Természetesen nem azt propagálják, hogy a vendéglők többségébe kutyát is be lehet vinni, de a néger őslakosságot és többséget kitiltják onnan. Hasonló képmutatással találkozunk angol hivatalos részről is. A fajüldöző Rhodesia elleni retorzióként megszüntették (természetesen csak „hivatalosan"!) a fegyverszállítást a Dél-afrikai Uniónak is, nehogy az Rhodesiának továbbítsa. Legutóbb diplomaták nagyobb csoportja vitatta meg: vajon bilincset, amelyből több százat rendelt a leqreakciósabb, fajüldöző afrikai ország, szállíthatnak-e. S úgy határoztak: szállíthatnak. Minthogy a bilincs nem fegyver. Mintha arra nem is gondolnának, hogy a bilincs nem a fehérek, hanem a szerfölött üldözött négerek csuklójára kell... Lakos György A pedagógus hivatásához tartozik Nevelőink iskolai és társadalmi tevékenységéről A megye társadalmi-politikai életében egyre cselekvőbben vesznek részt a pedagógusok. Ebben nagy szerepe van annak is. hogy mind jobban megteremtődnek az igényesebb munka feltételei, rendezték a fizetésüket. művelődéspolitikai irányító szerveink tervszerűen növelték a pedagóguslétszámot. Társadalmi ösztöndíjakat kötöttünk, képesítés nélkülieket iskoláztunk be. .Lakásokat vásároltunk, építettünk, segítettük, hogy az OTP keretében indult lakásépítő akcióban minél többen részesüljenek. A tanulólétszám csökkenése — elsősorban az alsó tagozatban, tagiskolákban, gimnáziumokban — ugyancsak javította az alkotómunka feltételeit. Mindezen erőfeszítések hatására 52 százalékra nőtt a szakos nevelők által adott órák aránya az általános iskolákban. Az elmúlt négy évben a tervszerűbb és színvonalasabb tevékenység folytán fejlődött a pedagógusok ideológiai, szakmai, pedagógiai műveltségei is, 143 nevelő végezte el a marxista' esti egyetemet, 357 pedagógus fejezte be az elmúlt öt év alatt egyetemi, főiskolai, illetve a felsőfokú tanítóképzőben folytatott tanulmányait. Igazgatóink részére kétszer tartottunk háromhónapos bentlakásos, évenként rendszeresen egy-két hetes tanfolyamot. Nevelőink 20 százaléka állami ideológiai oktatásban és valamennyi ök szakmai továbbképzésben vesz részt. Ugyancsak megnőtt a nevelők önképzésének jelentősége. Az iskolareform célkitűzéseinek megvalósítása a megjelent dokumentumok alapos ismeretét igényli, bár ez a szabad 'idő jelentősebb igény- bevételét követeli. íA nevelők többségénél egyébként az oktatási-nevelési feladatokkal járó elfoglaltság túl megy a heti negyvennyolc órán). Kedvezőbbek tehát a lehetőségek a nevelőkkel szemben támasztott oktatási-nevelési feladatok minőségi javítására. Az elmondottakkal arányban fokozódott a társadalom igénye is. Egvre jobban megfogalmazott követe’mény, hogy a pedagógusok számarányuknak. képzettségüknek megfelelően, politikai felkészültségüktől, ( rátermettségüktől függően vegyenek részt a társadalmi tevékenységben, Jogosan vetődik fel a kérdés, mit követelhetünk meg reálisan nevelőinktől? Erre teljes választ adni — úgy gondolom — irreális vállalkozás lenne. Csupán körvonalazni, utalni lehet a legfontosabb tennivalókra. Szükséges azonban néhány feladatot kiemelni. P edagógusaink fő feladata marad az elkövetkező időben is (ezt a tanács vb múlt év október 10-i határozata is aláhúzza) az ifjúság szocialista szellemű nevelése, az életre való felkészítése, a sokoldalúan, tervszerűen szervezett nevelői ráhatások szervezése, a nevelői példamutatás, a szocialista nevelő-diák viszony helyes elvei megvalósításával. Említenem sem kell, hogy a korszerűen vezetett tanítási óra, mint elérendő célkitűzés, nem jelentheti a maximumot. Ez csak reális alap, hogy erre építve bontakoztassuk ki a tanulói érdeklődést a mélyebb ismeretszerzés irányába. s ehhez teremtse meg az iskolavezetéssel együtt az iskolán belül — és kívül — szerezhető ismeretszerzési lehetőséget. Ügy gondolom, a fentiekkel összefüggésben nem jelenthet különleges megterhelést az iskolai párt- és szak- szervezetben. az úttörő- és KISZ-szervezetekben végzett munka A jó nevelők nem is választják széjjel e célkitűzések segítését a tanári munka és a mozgalmi élet összekapcsolását. Ezért is érthetetlen, hogy igen sok iskolában csak viták útján rendeződik. ki legyen az úttörőcsanat-veze- tő vagy a nártösszekötő. Még kevésbé érthető, hogy vannak — igaz csekély számban — olyan nevelők, akik négy—öt éves óravázlataik alapján, némelyikük órává?.'at nélkül, s ami a legbántóhb, korszerűtlenül. a dokumentumok felszínes ismerete alapján tanítanak. Gondot okoz az is, hogy rendszeresen megtartott továbbképzéseink, tájékoztatásaink eredménye a különböző tárgyakat tanító nevelők munkájában csak igen vontatottan reáfizálódik. A nevelők egy részénél gyakorlattá vált a mechanikus óraleadás, számonkérés. Ügy érezzük: egyes pedagógusaink hivatástudata nem áll megfelelő fokon. Egyes igazgatóinknál pedig előfordul a szaktanárokkal való helytelen gazdálkodás. A helyettesítéseknél, túlórák elosztásánál nem az oktatási érdeket veszik figyelembe, hanem azt. hogy „mindenki jól járjon.” Egészségtelen jelenség egyes tantestületekben a pénz után futás, ami nemcsak etikailag káros, hanem azért is, mert elvonja a nevelők energiáját, figyelmét a nevelő továbbképzésétől, ismeretei bővítésétől. Arra most nincs lehetőség, hogy vitát folytassunk arról, betölti-e ma a „lámpás” szerepét a pedagógus falun és városon. Any- nyit le kell szögeznünk, hogy különösen városokban, járási székhelyeken — a megyei és járási párt-, tanácsi szervek, intézmények, ipari — mező- gazdasági üzemekben, egészségügyi területen —. de a falvak egy részében is nőtt az értelmiségiek száma, egyre aktívabb szerepet töltenek be a szakmai ismeretek terjesztésében. A tudománvok sokat fejlődtek, az igények nagyot nőttek. Ezért ma már irreális az ismeretek terjesztésében a polihisztor pedagógus, aki színdarabot tanít, előadást tart mezőgazdasági témából, esetleg filozófiai vitákat vezet egy személyben. A mai feladatok és lehetőségek azt követelik meg. hogy képzettségük politikai-ideológiai fel- készültségük figyelembevételével, elsősorban a népművelés. a felnőttoktatás, az ifjúságvédelmi és testnevelési — sport tevékenység irányításában vegyenek részt. Hogy e feladatuknak eleget tehessenek, meg kell szervezni továbbképzésüket. biztosítani a munka végzéséhez szükséges feltételeket. A nevelőlmek fontos közéleti szerepet is be kell tölteniük a községi, városi társadcilmi szervekben. A párt, tanács, falu-város életében fontos szerepet vivő tömegszervezetek választott vezetőségeiben való arányos munkavállalásuk, az ott szerzett tapasztalatok nagy segítséget nyújtanak a tantestületek nevelési célki tűzéseinek megvalósításához, éppúgy, mint a nevelők társadalmi rangjának növeléséhez. Különös szerepet kell vállalniok nevelőinknek az ifjúsági szervek szervezeti életének fellendítésében. a fiatalok szabad ideje felhasználásának megszervezésében. A pedagógusok társadalmi elfoglaltságának helyes irányítása, összefogása még gondot okoz. Nincs megoldva a probléma a nevelők többségénél a városokban, a középiskoláknál. Még mindig gyakori, hogy amelyik nevelő „húz” arra további terheket igyekeznek rakni. Előfordul, hogy a községi vezetők nem képzettségüknek megfelelő megbízatásokat adnak a nevelőknek. Másutt — más értelmiségi kategóriákat figyelmen kívül hagyva — aránytalanul sokirányú feladatokat kapnak. Más értelmiségiek i.obb bevonása, a feladatok arányosítása segítene a problémák megoldásában. Az igazgatók jelentős része nem mérlegeli eléggé a sok munkát és viszonylag kevés elfoglaltságot ielentő funkciók kiadását. Így történik meg, hogy a nevelők jelentékeny hányada — körülbelül egy- harmada — netí5 végez érdemleges társadalmi jellegű munkát Itt kell megjegyezni, hogy minden nevelőtől • — főleg a többgyermekes anyáktól, továbbtanulóktól, ki- és bejáróktól nem is lehet elvárai érdemleges — az oktatónevelő munkával nem összefüggő társadalmi munka végzését. E hiányosságok kiküszöbölése járási-községi vezetőinktől alapos, mindenre kiterjedő intézkedést igényel. E néhány gondolatot olyan vizsgálódásra szántam, amelynek eredményei — remélem — pozitív hatással lesznek az elkövetkezendő munkákban. Molnár Pál A parkolóhelyen Ys.
