Nógrád, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-22 / 302. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK!

AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA

Ausztráliai találkozó

(3 oldal)

A rádió heti műsora

(4 oldal)

A KISZ jövő évi programja

ifi oldal

XXIII. ÉVE., 302. SZÁM

ARA: 50 FILLER

1967. DECEMBER 22., PÉNTEK

A költségvetési törvényjavaslat vitája

az országgyűlésen

Csütörtök délelőtt az 1968. évi költségvetési törvényjavaslat vitájával folytatta munkáját az országgyűlés. Néhány perccel tíz óra után kezdte meg munkáját a legfőbb törvényhozó testület. Részt vett a tanácskozáson Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő. a forradalmi munkás—paraszt kormány elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán és Nyers Rezső,

Nyers Rezső

az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, továbbá a Politikai Bizottság póttagjai, a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban a magyarországi diplomáciai képviseletek számos képviselője foglalt helyet.

Kállai Gyula elnök, a költségvetés tervezetének csütörtöki vitájában elsőként Nyers Rezsőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának adta meg a szót.

A terv és költségvetés megvalósítása közérdek

— A jövő évi költségvetési javaslat a központi tervezés hazai fejlődéséről tanúskodik. Kedvező tünet, Hogy a korábbi évektől eltérően, az új év kezdetére már jóváhagyott költségvetése lesz az államnak, s ez lehetővé teszi a központi és helyi szervek jobb felkészülését.

A Magyar Szocialista Munkáspárt részéről mind a költségvetést, mind a kormány jövő évi terveit támogatjuk, mert az a véleményünk, hogy megfelelnek az ország helyzetének, eleget tesznek a fő politikai követelményeknek. Helyeseljük, hogy a gazdasági növekedés jelentős ütemben folytatódik. Ügy látjuk, hogy a közérdekű társadalmi intézmények jó munkájához adottak a gazdasági feltételek. Az egész népgazdaság helyzetét a folyamatosság és a fejlődés jellemzi.

Mindezek alapján úgy érezzük, a terv és a költségvetés megvalósítása közérdek, tehát indokolt, hogy az országgyűlés igennel szavazzon, és támogassa a kormány politikáját.

A költségvetés bevételi és kiadási előirányzatait véleményem szerint gondosan, reálisan készítették el a kormány- szervek. Kérdés persze, hogy elkerülheietlen-e a költségvetési mérleg hiánya, a hiány elfogadásával nem nyitunk-e utat az állami túlköltekezés veszélyének? A lehetőségek számbavétele azt mutatja, hogy a hiányt tudomásul kell vennünk. A bevételek további növelése reálisan nem tervezhető. Csak úgy szabadulhatnánk meg a hiánytól, ha a közérdekű állami kiadásokat tovább csökkentenénk, vállalva, hogy az állami szolgálat egyik-másik ága „kissé bicegve” tehet csak eleget az állampolgárokkal szembeni kötelezettségeinek. Nem helyes azonban ilyen erőszakolt megoldásokhoz nyúlnunk, mert nem vagyunk rákényszerítve. A tervezett hiány alig több, mint az ösz- szes bevétel egy százaléka.

Ä vállalati

nyereségről

Nincs okunk tehát arra, hogy megijedjünk a költségvetési hiánytól, de minden okunk megvan arra, hogy komoly jelzésnek tekintsük. Ha az országgyűlési módosítások nem változtatják még lényegesen, a hiány javasolt nagyságrendjét,

— a változtatást százmilliós nagyságrendben látom lehetségesnek —. az ország pénzügyi egyensúlya kielégítő lesz. és bizonyosak lehetünk abban, hogy semmiféle indokolatlan túlköltekezéshez nem nyújtunk menlevelet. A deficit nagyságrendjének növelését viszont nem helyeselnénk.

Az állami takarékosság elve ezután is fontos marad a politikai követelmények között. Két jelzőt azonban gondolatban mindig hozzá kell ragasztanunk-a takarékosság sokat emlegetett fogalmához. Az egyik az, hogy érdemi, a másik, hogy ésszerű legyen. Vagyis ne vezessen látszatrendszabályokhoz, ne növelje a bürokráciát és semmiképpen se nehezítse a tömegek életét.

Gazdasági eszközeink sorában 1968-tól nagyon fontos szerepet kap a vállalati nyereség kategóriája, mint gazdasági mérce és ösztönző. A nyereségnek szerepe lesz a társadalom összjövedelmének

elosztódásában, a társadalom beruházási alapjának, a dolgozók összkeresetének megoszlásában. Nem lesz egyedüli döntő szerepe, nem válik tehát mindenhatóvá, mint a kapitalizmusban, de kétségtelenül a gazdasági hatékonyság legfontosabb mérőeszköze lesz, nagy hatása lesz a gazdasági cselekvésre. Ez tagadhatatlan változást jelent eddigi nézeteinkhez és gyakorlatunkhoz képest. Be kell látnunk, hogy a nyereségnél átfogóbb és pontosabb mutatója nincs a termelékenységnek és a társadalmi hasznosságnak; csak ezzel lehet együttesen mérni mindkettőt.

Szélesebb terei a versenynek

Az állami vállalatok átlagos nyeresége a jövő évi terv szerint 100 forint befektetésre vetítve 7,5 forint. A gazdasági vezetőket és a dolgozói kollektívákat buzdítanunk kell arra, hogy évről évre jó gazdasági teljesítménnyel — sohasem az adott helyzettel visz- szaélve — növeljék a nyereséghányadot. Társadalmunk érdeke azt kívánja, hogy a jövedelmezőség szintje fokozatosan emelkedjen. Ebből következik, hogy a gazdasági vezetők elé állami követelményként kell állítanunk a jövedelmezőséget. A párt- és a szakszervezetek pedig segítsék e követelmény teljesítésében a vezetést, egyúttal érvényesítsék a szükséges társadalmi kontrollt.

Fél kell ismernünk továbbá, hogy a gyorsabb műszaki haladást, a nagyobb gazdasági hatékonyságot — ha azt akarjuk, hogy ebből a fogyasztóknak is előnye származzék — csak úgy érhetjük el, hogy szélesebb teret engedünk a vállalatok közötti versenynek. Tekintve, hogy hazánkban nincs létjogosultsága a tőkés értelemben vett piacnak, hanem szocialista szabályozott piacról lehet szó, itt a verseny kereteit és feltételeit végső fokon az állam szabályozza. Mindez azonban nem annyit jelent, hogy érdemi verseny helyett csak formális versenyt akarnánk. Igenis érdemi versenyt kell elősegítenünk.

Azt a kérdést is feltettük magunknak, hogy vajon, ha polgárjogot biztosítunk a szocialista tervgazdálkodásban a versenynek, nem keresztezzük-e a termelőerők koncentrálódásának gazdasági törvényét? Arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ez a két folyamat nem hatálytalanítja egymást

Alkalmasnak tekinthetjük-e a mai vállalati szervezeteket a nagyobb és érdemibb versenyre? Véleményem szerint döntő többségükben igen. A több, mint 2 000 állami vállalat több mint 80 százaléka teljesen önálló, minden szervezeti alárendeltség nélkül, további 5 százaléka pedig egyesülési keretbe kapcsolódik, amely az érdemi önállóságot nem csökkenti, és csupán tizenkét százaléka tartozik valamely tröszt alá, ahol viszont a vállalatot illetően alig beszélhetünk érdemi önállóságról. Az állami vállalatok mellett mintegy 5 000 szövetkezet, 80 000 mágánkis- iparos és kiskereskedő működik, jelentős továbbá a mezőgazdaságban a háztáji és kisegítő gazdaságok szerepe. Mindez mutatja, hogy szervezeti oldalról lehetséges a verseny. A gazdasági feltételek oldaláról persze még sok tennivaló van a verseny élénkítésére, a sokszor mesterkélt monopolhelyzet megszüntetésére.

Árpolitikánk

változásai

Gazdasági fejlődésünkhöz szilárd támaszt jelent számunkra — amint ezt az előző napirendi /ponttal kapcsolatban az országgyűlés számos tagja hangsúlyozta — a Szovjetunióval, a többi testvéri szocialista országgal való együttműködés, amit nemzeti vívmányként tartunk számon. Természetesen ez a gyümölcsöző kooperáció sem lehet mentes a fejlődés problémáitól, itt is képeseknek kell lennünk a meglevő eredmények megtartásán túl új lehetőségek közös feltárására. Mi azt valljuk, hogy a nemzeti szuverenitás talaján állva keresnünk kell az új lehetőségeket a szocialista országok sokoldalú együttműködésének fejlesztésére, nem zárkózva el a közös vállalkozásoktól és a nemzeti piacok egymáshoz való közelítésétől. Keresnünk kell a fejlődő országokhoz fűződő kapcsolatok bővítését a kölcsönös előnyök elve alapján. Fejlesztenünk kell a gazdasági kapcsolatokat a tőkés országokkal is tisztességes üzleti alapokon, nem belenyugodva az országunkat sújtó diszkriminációkba, szüntelenül növelve versenyképességünket.

Vályi elvtárs expozéjában ismertette, hogy a gazdasági reform milyen irányban változtatja az árpolitikát. Egyetértve mindazzal, amit mondott, szeretném hozzáfűzni, hogy ezek a változások az árpolitikában nem a visszakozás, hanem a továbbfejlődés szándékából következnek. Csak olyan fegyvert engedünk ki a kezünkből amely már rozsdás. A gazdasági élet mai lüktetése, a sok vertikumú gazdaság, a

széles külföldi érintkezési felület, a fogyasztási igények változékonysága ma mar a gazdasági élet egészében nem bírja el a hosszú időre befagyasztott árakat, s a jövőben még kevésbé bírja el. Ahol pedig az árak felfelé és lefelé is erősen mozgékonyak, vagy az áruválaszték gyakran cserélődik, ott nem érdemes állami apparátusok feladatává tenni az árak megállapítását, mert ezt olcsóbban és végső fokon jobban megoldja a piaci mechanizmus a kereslet és kínálat ütköztetésével.

Fejéződjenek ki a gazdasági hatások

Hangsúlyozni szeretném, hogy az árpolitika el nem különíthető ikerpárjának tekintjük a bérpolitikát. Az árak és a bérek jövő évi alakulását, pártunk Központi Bizottságának legutóbbi ülésén behatóan elemeztük, és az életszínvonal alakulása szempontjából külön mérlegeltük. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a tervezett árintézkedések ésszerűek, az emberek többsége minden bizonnyal megérti annak indokoltságát. Lényeges és fontos, hogy az árak mozgása nem ró megkülönböztetett terhet a társadalom egyetlen jelentős rétegére sem, nem jár tehát az elért életszínvonalnak a rétegek közötti újraelosztásával. A bérek és keresetek emelésére mindenütt lehetőség lesz. ahol értékesíthető árut termelnek vagy forgalmaznak, ahol a termelékenység nő. Az állami szolgálatban dolgozók keresete általában lépést tarthat a vállalati dolgozók keresetének alakulásával. Ezért pártunk abban a tudatban fogadta el az árintézkedésekre és a béralakulásra vonatkozó tervet, hogy azok a gazdasági fejlődésre serkentően hatnak, a dolgozó tömegek részéről pedig elfogadhatóak lesznek.

Árpolitikánk lényegét jellemezve Nyers Rezső rámutatott:

Az árakban egyfelől utat engedünk gazdasági hatások kiTanácskozik az országgyűlés

(Bozsán Endre felvétele)

fejeződésének, annak, hogy minél több termék ára igazodjon a költségekhez, s a nagyobb, vagy kisebb nyereséghányadon keresztül fejezze ki a fogyasztók értékítéletét, másfelől fontos állami feladatnak tekintjük a kielégítő. ár- stabilitás megteremtését.

Pártunk eddig is, ezután is a ' munkásosztály érdekeire építi gazdaságpolitikáját, és messzemenően figyelembe veszi a parasztság érdekeit. Amikor alapvetően új gazdálkodási módszereket javasolunk, nagyrészt a munkásélet tapasztalataiból merítünk, a haladó munkás- és paraszttömegek véleményére támaszkodunk. Az ő véleményük pedig az, hogy az államot — amióta az szocialista állam — mindenkor elismerik és tiszteletben tartják, tudják, hogy az állam boldogulása összefügg saját boldogulásukkal. Magukénak érzik az államot, és sokat várnak tőle. De amikor üzemi, szövetkezeti vagy tanácsi problémákról van szó, a kétkezi dolgozók nem nyugszanak bele abba, ha egyre azt mondogatják nekik, hogy „ez ezért, az amazért államérdek”. Nem fogadják el az olyasfajta érvelést, hogy „mindent eldöntött már az állam, te pedig, munkás és paraszt, csak üsd a vasat, vagy szántsd a földet, a többit meg bízd az államra.” És igazuk van, ha nem fogadják el. A központi szerveknek el kellett jutniuk a felismerésig, hogy a munkás és a paraszt több helyi intézkedést akar és helyi felelőst is, olyat akit helyileg ellenőrizhet.

Új értelmet kap a verseny

Ezért is szorgalmazzuk a tanácsok és vállalatok nagyobb, fokozódó önállóságát. Számolunk azzal, hogy a társadalmi érdek és az egyéni érdek mellett markánsan jelentkezik majd a kollektív közösségi érdek, amely a gazdasági életben mint vállalati vagy szövetkezeti érdek fog megnyilvánulni. Nincs okunk félni ettől, mert ez is közösségi összefogásra buzdítja a dolgozókat, és nem a mindenáron való egyéni érvényesülést állítja előtérbe.

így gondolkodunk a szocializmus elvi kérdéseiről, amikor javasoljuk és támogatjuk a gazdasági reform bevezetését. Azt várjuk, hogy a széles munkástömegek, a szövetkezeti tagok újult lendülettel végzik majd munkájukat; hogy új értelmet kap a szocialista munkaverseny, hogy a magasabb követelményekhez igazodó tartalmat kap a vezetők és dolgozók egymáshoz való viszonya.

Az új gazdasági mechanizmus új feladatok elé állítja az értelmiséget, növeli az értelmiséggel szembeni társadalmi követelményeket,

ugyanakkor kilátásba helyezi a nagyobb erkölcsi — es amennyiben lehet — anyagi elismerést. Azt tapasztaljuk, hogy az értelmiség körében döntően tért hódítottak a gazdasági reform eszméi, kü(Folytatás a 2. oldalonJ