Nógrád, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-10 / 239. szám
2 KÖORÄtt Í967. október 10.. kedd Péter János hazaérkezett New Yorkból Péter János külügyminiszter, az ENSZ-közgyűlés XXII. ülésszakán részt vevő magyar delegáció vezetője hétfőn hazaérkezett New Yorkból. A külügyminisztert a repülőtéren Böjti János és Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes fogadta. Péter János megérkezése után nyilatkozott az MTI munkatársának. Többek között elmondta, hogy az ENSZ-közgyűlés eddig végzett munkájának értékelése tulajdonképpen nehéz feladat, az eddigi munka hatása ugyanis csak a közgyűlés befejezése után mérhető fel. Az viszont máris megállapítható, hogy a lényeges kérdésekben van bizonyos fokú előrehaladás a múlt esztendei közgyűléshez mérten is, és az ez év nyarán összehívott rendkívüli közgyűlés vitájához mérten is. Az előrehaladás főleg abban volt lemérhető, hogy most a vietnami háború kérdésével, az Egyesült Államok agressziójának elítélésével sokkal több delegáció foglalkozott. A közgyűlés rendkívül bonyolult nemzetközi helyzetben ülésezik, növekvő nehézségek között folytatja tanácskozását, s ilyen bonyolult nemzetközi helyzetben az apró lépések is, amelyek a békés megoldást segítik elő, megfelelnek a népek általános közös érdekeinek. Támadás Cat Ili és a Dao Bangái fald ellen A VDK külügyminisztériumának megbélyegző nyilatkozata — Újabb lépések a vietnami háború kiszélesítésére SAIGON (MTI) zánerők egységeivel találták magukat szemközt. A több Hírügynökségi jelentések a mint négy óráig tartó kézitu- vietnami háború újabb kiszé- sában az amerikai ejtőernyő lesítéséről számolnak be. Az sök 72 katonát vesztettek, amerikai repülőgépek vasárnap első ízben bombázták a A Vietnami Demokratikus Haiphong közelében levő Cat Köztársaság Külügyminisztéri Bi repülőteret. urna vasárnap nyilatkozatot adott ki, amelyben megbélyeg- A VDK-ban a Cat Bi repü- zi a Haiphong, a demilitari- lőtérnek vannak a leghosszabb zált övezet és a kínai—vietna^ kifutópályái. mi határ közelébe eső terüle' „ , . tek ellen intézett amerikai Ugyancsak vasárnap, az bombatámadásokat. Miként a 1”* nyilatkozat hangsúlyozza, az amerikai repülőgépek az elmúlt öt hét során naponként hajtottak végre támadásokat Haiphong városa ellen. Az amerikaiak több ízben megsértették Hanoi légiterét és tüzet nyitottak a város pálya' udvarára, valamint sűrűn lakott negyedeire. „ , , . .. „ , . ., A VDK külügyminisztéri u3-an végrehajtott első tama- mának nyilatkozata hangsü dás idején az amerikaiak a iy0zza: a Haiphong, a demili- híd első ívét semmisítettek tarizált övezet és a kínai ha- meS- tárvidékek ismételt bombázáA dél-vietnami An Hoa kö- “ * VDKhfllen ^dltott zelében, Da Nangtól 30 kilo- bab°ru ujabb veszélyes eszkamétemyíre, vasárnap a viet- cl°Janami háború egyik legvére- Az Egyesült Államokban vég sebb csatája zajlott le. Ezen a rehajtott közvéleménykutatá- napon a 101. amerikai ejtőer- so*í legújabb adatai szerint a-f*h*“1” «—i * SSS 5ÄS térségben tisztogató hadmuve- a „galambok” 4:3 arányban letekre indultak, amikor parti- felülmúlják a „héjákat”. téztek támadást Akién An repülőtér ellen. Az amerikai légierő kötelékei vasárnap másodízben bombázták a kínai határtól mindössze 22 kilométerre levő Dao Bang-i hidat. A támadásban részt vevő pilóták szerint a bombák lerombolták a híd második ívét. Az október Bombariadó Jeruzsálemben JERUZSÁLEM (MTI) Nagyerejű időzített bombát tettek ártalmatlanná vasárnap este egy zsúfolt jeruzsálemi moziban. Az izraeli rendőrség a meghiúsult merénylettel kapcsolatban tíz embert őrizetbe vett. Hírügynökségi beszámolók szerint a moziban, ahol vadnyugati film pergett, egy jegyszedő lett figyelmes a gyanús ketyegésre. A bombát aktatáskában egy ülés alatt találta meg és a szabadba rohant vele. Az időzített bombát a közeli rendőrőrs udvarán robbantották fel. Kiderült, hogy mindössze húsz perc hiányzott, s az egész mozi a levegőbe repül. Három héten belül Jeruzsálemben ez volt a negyedik bombaincidens. Husszein átvette az irányítást Meg hell tanulni a korszerű üzemszervezést és vezetést Walter Ulbricht az NDK népgazdaságának néhány problémájáról BERLIN (MTI) A NSZEP Központi Bizottsága és az NDK Minisztertanácsa előadássorozatot rendezett a gazdaságirányító párt és állami szervek bonyolult feladatairól. A Neues Deutschland részleteket közöl Walter Ulbricht zárszavából. kapitalizmust. Az NDK-ban viszont a szerkezeti változtatásokat szocialista tervgazdasági rendszer segítségéve) hajtják végre. Az NDK gazdasági vezetésével összefüggő hibákat elemezve megállapította, hogy az adatukat, vagyis nem harcoltak a termelési költségek csökkentéséért. Az előállott hibák következtében most korrigálni kell egyes ipari árakat, hogy a gazdaság mechanizmusa valóban helyesen hasson. Ez azt jelenti, a nyereség csak akkor emelkedhet, ha az A vezetés legfontosabb fela- eléggé a szerkezet-meghatáro data — mondotta — döntései- zó, világpiacképes termelvé- nek ésszerű és tudományos nyekre. megfontolásokon alapuló előkészítése és a döntés pontos A terv számadatait az év meghatározása. A vezető szer- végére „természetesen teljesíveknél még nem általános ez tik” — mondotta Walter Ulb- a módszer, éppen ezért a ve- rieht, de a gazdaság szerkeze- zetésnek korszerű technikára tét meghatározó gyártmányok és irányítási módszerekre kell helyett más termelvények támaszkodnia. előállításával. 1968-ra beterjesztett terv ja- előirányzott tervet teljesítik, vasiatok nem összpontosítanak vagy túlteljesítik. Walter Ulbricht. miután pontokba foglalva megjelölte a gazdasági irányítás előtt álló legfontosabb feladatokat, megállapította, hogy a tudományos-műszaki fejlesztési kutatást nem összpontosítják a népgazdaság szerkezetét döntően meghatározó feladatokra. Az üzemvezetésnek meg kell, tanulni a korszerű üzemszervezés és vezetés módszereit — mondotta. Növelni kell az automata szerszámgépek termelését és át kell térni a összehasonlítva az NDK és Felhozta, hogy számos üzem az NSZK gazdaságának szer- előirányzott termelési tervét kezeti problémáit, — hangsuk nem teljesítette, de túlteljesí- lyozta — a világméretű kon- tette nyereségtervét! Ez a kurrenciaharc annyira kiéle- tény azt mutatja, hogy az ipa- zőflött és a monopolkapitalista ri árak végrehajtott reformja komplex racionalizálásra és NSZK belső ellentmondásai nem hat minden esetben ősz- automatizálásra. A. termelési annyira kifejlődtek, hogy tönzően a termelésre. Ennek koncentrációt és a korszerű struktuális változások és ezzel az az oka, hogy az ipari árak technológiai eljárások általá- összefüggésben a szociális kia- reformjánál a pénzügyi szer- nos bevezetését az üzemek dások csökkentése nélkül nem vfek és a vállalatvezetőségek közti kooperációs láncok léte» lehet tovább fenntartani a nem teljesítették az előírt fel- sítésével kell előmozdítani. Változások a jordán hadsereg vezetésében AMMAN (MTI) Huszonnégy órával a kormányátalakítás után Husszein király a maga kezébe vette a hadsereg irányítását, és egyéb fontos változtatásokat is eszközölt a fegyveres erők vezetésében. Vasárnap este hivatalosan közölték, hogy Husszein, Habesz Madzsali táborszernagyot, aki hosszú ideig állt a hadsereg élén, a hadügymi- niszteri tárcával ruházta fel, és katonai tanácsadójává tét- j te meg. Amer Kamas tábornokot, a Jordániái hadsereg második számú emberét, Hueszien vezérkari főnökké nevezte ki, és azzal a feladattal bízta meg, hogy ellenőrizze a fegyveres erők átszervezésére vonatkozó királyi parancsok végrehajtását. Két magas rangú katonatisztet Husszein nyugdíjazott. Egyikük Mohamed Ahmed Szelim dandártábornok, a volt nyugati frontparancsnok, a másik Attal Ali dandártábornok a jeruzsálemi front volt helyettes parancsnoka. Az angol rádió értesülése szerint a két tisztet és két társukat bíróság elé állítják, ezt a hírt azonban más forrásból nem erősítették meg. Indonézia felfüggesztene a diplomáciai kapcsolatokat DJAKARTA (MTI) Djákartában hétfőn bejelentették, hogy Indonézia felfüggesztette diplomáciai kapcsolatait a Kínai Népköztársasággal. Az indonéz kormány Suharto tábornok elnökletével tartott rendkívüli ülésén hozta ezt a döntést. A két ország amúgy is hűvös viszonya október 1-én tovább romlott, amikor kommunistaellenes indonéz diákok Djakartában megtámadták és kifosztották a kínai nagykövetséget, és bántalmaztak húsz kínai diplomatát. Véres összetűzések Tokió repülőterén Szato megérkezett Üjakartába DJAKARTA (MTI) kok elkeseredetten küzdötte)» és a közelharc során, egyiküSzato japán miniszterelnök a 19 £Ves jamazaki egye- vasarnap megérkezett az in- tem; hallgatót egy rendőrségi fővárosba. A tokiói re- páncélautó halálra gázolta, pülőtéren Szato elutazásakor Xöbb mint négy órán át véres incidensek játszódtak le. tertott a repülőtér környéki Amikor Szato repülőgépe vé- csata, gül felszállt, a tömeg újabb Legfrissebb jelentések sze- rohamot intézett a karhata- rint a tüntetések mérlege a lom ellen. Egy szomszédos te- következő: négyszázhét rendőr lepről benzines kannákat hoz- megsebesült, közülük huszon- tak, tartalmukkal leöntöttek kilencet kórházba szállítottak, több rendőrségi autót és eze- A tüntetők közül is sokan két felgyújtották. Üjabb véres megsebesültek. Negyvennégy verekedés tört ki a tüntetők tüntetőt a rendőrség letartózés a rendőrök között. A diá- tatott. A rádió és a tv mai műsora KOSSUTH ElADlO: 8.22: Kórusok, hangszerszólok. — 8.50: A tenger légzése: az árapály. — 9.00: Harsan av kürtszó. — 9.40: Egyveleg Buday Dénes müveiből. — 10.10: Operarészletek. — 11.35: ránczene. — 12.15: Barokk muzsika. — 13.00: A Budapesti színházak műsora. — 13.03: Először magyarul. — 15.18: Verbunkosok, magyar nóták. — 14.04: Maria Callas énekel. — 14.34: Reggeli rejtély. — 15.15: Mozart-művek. — 15.50: Pol-beat. — 15.59: Gazdasági újságíróké a szó. — 16.04: Rádióiskola. — 16.57: Hallgatóink figyelmébe. — 17.05: Tallózás a világsajtóban. — 17.20: Zenekari muzsika. — 18.00: A mi pénzünkből. — 18.29: Könnyűzenei híradó. — 19.29: Hallgatóink figyelmébe. — 19.30: A Szabó család. — 20.00: Zenés est öt tételben. — 21.00: A Szovjetunió ma. Lcningrád. — 22.20: Népdalok. — 22.40: Magyarországon először. — 23.00: KÖny- nyüzene. — 23.29: Bartók Béla zongorázik, Szigeti József hegedül. Benny Goodman klarinétozik. — 0.10: A muzsika hangja. PETŐFI RADIO: 10.00: A sehönbrunni merénylet. — 10.30: „Felülről fúj az őszi szél.” — 11.02: Zenekari muzsika. — 11.50: Utazás közben. — 12.40: Házunk tája. — 13.00: Kamarazene. — 13.47: Vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől—hatig. .. — 18.10: Oláh Kálmán népi zenekara játszik. — 18.30: A Biológus Napok programjából. — 18.55: Ponchielli: Gioconda. — 22.40: Tánczene. Á TELEVÍZIÓ MŰSORA: 8.05—8.25: Iskola-tévé. — 13.35— 14.50: Iskola-tévé. — 17.58: Műsorismertetés. — 18.00: Hírek. — 18.05: Pályaválasztási tanácsadó. — 18.35: Űj könyvek. 18.40: Az atom és az ember. — 19.10: Esti mese. — 19.20: A vasfolyó forrásánál. - 19.40: TV-Híradó. — 20.00: Illés Jenő színházi jegyzete. — 20.10: Taar Ferenc: örök harag. A Győri Kisfaludy Színház előadása felvételről. — 22.35: TV- Híradó, 2. kiadás. A BESZTERCEBÁNYÁI TV MŰSORA: 17.45: Vasúti modellek kiállítása. — 18.40: Egy nap az Alacsony-Tátrában. — 19.00: TV-Híradó. — 19.30: Utazó kamera. Magyar népművészek közt. — 20.00: Ki mit tud? — 21.00: Slágerparádé. — 21.40: Autósok, motorosok. Nyikolaj Amoszov: Szív és gondolat FORDÍTOTTA: RADO GYÖRGY 29. Érdekelne, hogy mit írt a füzetébe. Meg hogy mi áll a levélben. Ügy látszik, valami regény van az életében. Illetve volt. Vagy lesz? Nem érdemes most erre gondolnom. Gondolatban itt kell elbúcsúznom tőle. A műtőben csak egy test lesz, amelyből köny- nyen holttest lehet. Valami visszatart attól, hogy akár a füzetét felnyissam. Ezt csak azután lehet majd. Akkor mindenképpen jogom lesz rá. Ha túléli, akkor olyan közel kerülünk egymáshoz, mintha hozzátartozóm lenne. A fiam. Ha meghal, akkor a végrendelet végrehajtója leszek. Milyen meztelen valóságban mutatkozik meg az élet könyörtelensége a mi foglalkozásunkban! A professzor, lám, örök bölcsességeket mond. Ellenszenves, de néha nem tudjuk türtőztetni magunkat. Ez a hülye Sztyopka még tán arról ábrándozott, hogy kiváló sebész lesz belőle! Van képzelőtehetsége, így mondják. Milyen kevéssé ismerem én a fiaimat. Ez nem jó. Jönnek. Kopognak. — Igen! Mihail Ivanovics bemosakodhat. Hát ennyi az egész. Ezzel megszűnik minden érzés. Lecsúszik mind, valahová a tudat hátsó udvaraiba. Átöltözés. Megtisztítom a szemüvegemet. Ma a kis-műtőben operálok. Ezt már berendezték mesterséges vérkeringéssel végzendő műtétekre. Ezenkívül ennek a mennyezetén van egy üveglap, ezen keresztül nézhetik az operációt. Jó, hogy nem zavarnak — rossz, amikor a közelemben tartózkodnak. A műtét nem színház. A folyosóról bepillantottam. Oldalán fekszik, lepedővel borítva, s ez már nem is Szasa, hanem „egy beteg”. Láthatóan minden rendben van. Nyugodtan áll a két érzéstelenítő: Gyima és segédje, Lenya. Ütemesen nyomják ösz- sze a gép lélegeztető zsákját. A vér ritka cseppekben hull a gyüjtőérbe. Békés vér. Marija Vasziljevna köröskörül letakarja a műtéti területet. Most egyszerűen Masa vagy Marja a neve — a pillanatnyi körülményektől függően. Asz- szisztenseim a helyükön állnak. A „gépészek” ugyancsak ott ülnek készülékeik mellett Csupán Marina, a műtősnővér arca piros valamitől. Valami apróbb csetepaté történhetett. Nem fogom firtatni. Elintézik egymás közt. Mindenütt tisztaság. A tálak még üresek. Vér csak a csepegtető ampullában látható. Valósággal elbűvölő látvány. Bárcsak végig ilyen maradna ... Bemosakodom. Mint mindig: némán és gondolatok nélkül. Csak dörzsölöm, dörzsölöm kezemet a kefével. Mindent végiggondoltam. Már semmit sem tehetek hozzá. Különös nyugalom. Belépek a műtőbe. A bőrmetszés már megtörtént. Diatermiás égetéssel csillapítják az ércsonkok vérzését. Rám adják a műtőkabátot, fejemre kötik a maszkot. Oda- állok a helyemre. Eléggé szűkén vagyunk: a négy sebész és a nővér mind szorosan a Deteg mellkas körül. — A billentyűk? Bólintás. Minek a beszed? Felmetszett izmok, feltárom a mellkas üregét. No tessék! kezdődnek a különféle meglepetések. Kiderül, hogy a tüdeje hozzánőtt a mellkasfalához. Ez bosszantó, mert idő kell, hogy gondosan szétválasszuk az összenövéseket, márpedig épp az idő az, ami hiányzik nekünk. Ráadásul utólag ezekből vérzés indulhat meg. Dehát mitévők legyünk? Meg kell őriznem nyugalmamat. Feltártuk a szívburkot. Előttem a szív. El rémülök tőle. Már a fényképen látszott, hogy nagy, de most, a feltárásnál.,. Phű! A baloldali pitvar akár egy zsák, a kamra óriási és erősen lüktet, összehúzódáskor a vérnek csak a fele kerül az aortába, a másik fele a fogyatékos billentyűn át visz- szajut a szívpitvarba. Ellenőrzőm. Ez azt jelenti, hogy ujjamat a pitvar széjadé- kán keresztül bedugom a szív belsejébe. Megtapogatom a billentyű-vitorlákat. Durvák és rugalmatlanok, egészen érdesek a mészdaraboktól. Ujjamat a kamra minden összehúzódásakor erős vérsugár éri. Megvallom, épp ez az, amire nem számítottam. Egy pillanatig gondolkodom. Rögtön a billentyűt, vagy pró- óéljam-e befoltozni? A billentyű gyorsabban megy és Szasa nem fog meghalni a műtét közben. Legalábbis nem valószínű. No de aztán? Szíve nagyon elváltozott, a hozzánö- vé feltételei rosszak. És milyen sokáig fogja kiszolgálni? Ámde ha a plasztikai eljárás nem sikerül, akkor mégis csak bele kell varrnom a műbillentyűt, vagyis a motor még egy órát fog működni. Ezt a ho- molízist — a vörös vérsejtek feloldódását —, a májat, a vesét jelentheti. (Folytatjuk)