Nógrád, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-27 / 228. szám
1967. szeptember 27., szerda UOlSBÄB 3 Törvény és hűség Tűzhelygyári előkészületek a kollektív szerződéshez A ZIM Salgótarjáni Gyáregységének szakszervezeti bizottsága október 2-i ülésén fogja tárgyalni azokat az elveket, amelyeknek a béren kívüli juttatások elosztásában a jövőben érvényesülnie kell. A szakszervezeti bizottság megbízást adott Borszukovszky Gyulának, az szb elnökének, tanulmányozza a kérdést és tegyen javaslatokat. Borszukovszky Gyula beszámolója lényegében elkészült, ott van a „civilben” gyári főmechanikus asztalán. — Előre szeretném bocsátani, hogy amiről én referálok majd az szb-ülésen, az nem a kollektív szerződéstervezet része, a testület sem hoz olyan határozatot, amelyből ez következnék. Előkészületről van szó, és az első lépés mindenképpen az, hogy a béren kívüli juttatások jelenlegi elosztásáról tiszta képet kapjunk. — És milyen tapasztalatokat szerzett? — A béren kívüli juttatásokra az idén a gyár valamivel több mint négymillió forintot fordít. Ezt az összeget eddig túlnyomórészt állami hozzájárulásból biztosítjuk. A gazdasági irányítás új rendszerében azonban magunknak kell kigazdálkodnunk: a vállalati nyereség az egyetlen forrás. Jól meg kell tehát fontolnunk, miként, milyen elvek szerint osztjuk el. — Mire költik most a legtöbb pénzt? — Csaknem félmillió forint megy — vállalati hozzájárulásként — az üzemi étkeztetésre. Jelenleg mintegy kétezerötszáz dolgozónk van, ennek huszonhat százaléka veszi igénybe az üzemi étkeztetést. Számoltam: ha ezt a félmillió forintot szétosztanánk a kétezerötszáz dolgozó között, évente mindenkire kétszáz forint jutna. Szinte semmi, igaz? Csakhogy, ha azok közt osztom el, akik igénybe veszik az üzemi étkezést, rájuk évente ennek az összegnek majd hat és félszerese jut. Tudomásul veszik-e, vagy sem, de ennyivel több a jövedelmük azo- kénál, akik nem a gyári étteremben esznek. — ön szerint, ebből mi köti étkezik? A szakszervezeti elnök elmosolyodik : megvalósulnak. Olyan üzemi konyhánk lesz, amelyben kétezer személyre főzhetnek, olyan éttermünk, ahol egyszerre négyszázan *■ ebédelhetnek. Ostobaság lenne most azzal a programmal előállni, hogy mert sokba kerül, szüntessük meg az üzemi étkeztetést. Ellenkezőleg: fejleszteni kell. Elérni, hogy a mostaninál többen vegyék igénybe. Hiszen az üzemi étkezés már régen hozzátartozik a civilizált, kulturált ipari termeléshez. — Akkor hát...? — A hozzájárulás szerkezetén kell változtatni. Megszüntetni az egyenlősdit, és a vállalati hozzájárulás mértékét esetleg a fizetés nagyságától függővé tenni. De ezt sem lehet mechanikusan értelmezni. A családi reáljövedelemre is tekintettel kell lenni, szóba kerülhet kinek-kinek a munkafegyelme, szorgalma — egyáltalán, saját hozzájárulása a vállalati nyereség növeléséhez. Ügy gondolom, ez van annyira bonyolult kérdés, hogy csupán a lehető legszélesebb körű közvélemény-kutatás után döntsünk. Egyébként a közlekedési hozzájárulás sorsa is szükségessé teszi a vélemény-kutatást. — A munkásszállításhoz mennyi most a vállalati hozzájárulás? — A béren kívüli juttatásokból a legnagyobb summa: két és fél millió forint évente. Es itt felfedezheti ugyanazokat az aránytalanságokat, mint az üzemi étkeztetésnél. Ezerötven embert szállíttatunk napról napra, otthonából a gyárba és vissza. Ha ezt a pénzt egyenlően elosztanánk, mindenkire évi ezer forint jutna. De mert csak dolgozóink negyven százaléka részesedik benne — rájuk fejenként kétezer-három- száznyolcvan forint jut. Ez már egész szép kis többletjövedelem. — No igen, dehát utazni kell. És ez az utazónak is pénzébe kerül. Ugyanakkor van, aki gyalog besétál a gyárba... — Nem vitás. De sokan vannak, akik például a Béketelepről, vagy az acélgyári lakótelepről járnak be, nyolcvankét forintos bérlettel. Hozzájárulás számukra nincs, az a salgótarjániaknak nem dukál. Ugyanakkor például Ka- rancsaljától kilencvenkilenc forint a- bérlet, de a dolgozó csak ötvennégyet fizet. Ka- rancskesziből százhatvankét forint a bérlet — a dolgozónak hetvennégy. A többi a gyárat terheli. — Világos. Milyen javaslatokat fog tenni? — Nehéz, nagyon nehéz. Az ideális az lenne, ha minden dolgozónk Salgótarjánban lakhatna. Ez azonban, ha egyáltalán megvalósulhatna — csak évtizedek múlva. Felmerült egy gondolat, nem lenne-e gazdaságosabb, magyarán olcsóbb, ha a vállalat saját autóbuszokkal rendelkezhetne. Dehát az autóbusz is drága; fenntartásuk garázst, műhelyt, személyzetet igényel. Marad tehát a szállítási hozzájárulás ésszerűbb, igazságosabb rendszere. Ebben is, akár a többi kedvezményben, juttatásban is, A törvények mindenkire vonatkoznak, de mi azt szeretnénk, ha a kollektív szerződésben a munkaszeretet, a gyár iránti hűség is érvényesülne. — Szó sincs tehát a béren kívüli juttatások csökkentéséről? — A vállalati kedvezmények, juttatások a bérrel együtt képezik dolgozóink élet- színvonalát. Ha mi komolyan vesszük, hogy az életszínvonalat emelni kell — márpedig ezt tesszük —, nem a béren kívüli juttatások csökkentéséről, hanem azok bővítéséről kell gondolkodnunk, azért cselekednünk. De mert azoknak a jövőben egyetlen fedezete a vállalati nyereség, a nyereség pedig az egész kollektíva tevékenységének a gyümölcse, e kedvezmények, juttatások elosztásának olyan igazságos rendszerét kell megtalálnunk — az egész kollektíva segítségével — olyan elosztást, amely ne csak a gyár dolgozóinak huszonhat, vagy negyvenegy százalékát elégítse ki. Szolgálja valamennyiünk érdekeit, de leginkább azokét, akik a munkából is a legtöbbet vállalják : a törzsgárdáét. Csizmadia Géza Plusz - mínusz hat gyerek „Halhatatlanok B Mária fiatalkorú — mint jelentettük — egy csehszlovák állampolgárságú nővel lopást követett el Salgótarjánban. A bűncselekmény nyomozása során derült ki, hogy B. Mária 1964-ben tiltott határátlépés útján jutott Magyarországra. Ezt követően élettársi közösségre lépett egy fiatalemberrel, akitől nemsokára gyermeke született. A leány a nyomozás idején magyar állam- polgárságát bizonygatta, mert félt a visszatoloncolástól. B. Mária apja egy keresztlevelet tett a kihallgatást végző rendőrtiszt asztalára: e szerint az okmány szerint B. Mária valóban Magyarországon született. A rendőrség a keresztlevél birtokában érdeklődött a salgótarjáni városi anyakönyvvezetőnél, hogy B Mária szerepel-e az anyakönyvi nyilvántartásban. Szerepelt: apja Botos György Károly, anyja pedig Gáspár Mária. A szülők neve az apa családnevének kezdőbetűje azonossága ellenire sem egyezett B. Mária szüleinek nevével. A leány apja ugyanis a valóságban Horváth Lajos, anyja pedig Horváth Karolina. Megszámolják a kicsiket Nyilvánvaló volt, hogy valaki valahol nem mondott igazat- De ki? A rendőrtiszt beidézte Botos György Károly salgótarján-újaknai lakost, s megkérdezte tőle: van-e Mária nevű gyermeke. A férfi hímelt-hámolt, majd kibökte, hogy Mária nevű gyermeke ugyan nincs, — de a családi segélyt rendszeresen felvette utána. Ezek után indokoltnak látszott egyenként számba venni a Botos-gyerekeket. A valóságban hat volt, a férfi személyi igazolványában — tizenkettő. Botos munkáltatója kimutatta, hogy Botos György milyen nevű és milyen körú gyermekek után részesül családi pótlékban. Ekkor derült ki, hogy lényegesen több után élvezi ezt az állami juttatást, mint ameny- nyi után megilleti. Botos György 1943-tól 1946- ig Dachauban volt a koncentrációs tábor foglya. Hazatérése után életközösségre lépett Gáspár Máriával, majd 1954<ts anyakönyvben — as áfáknál telepen ben házasságot is kötött vele. A házasságkötéskor Botos és Gáspár kijelentette, hogy már két élő gyermekük van. — s ez igaz is volt. Hogyan születtek a nem született gyerekek? Valótlant állítottak ellenben egy évvel előbb a salgótarjáni városi tanács anyakönyvi hivatalánál, ahol közölték: régi mulasztásukat kívánják jóvátenni azzal, hogy 1945-ben született Mátyás nevű gyermeküket pótlólag anyaköny- veztetik, A tanácsházán hamis tanút vonultattak fel, ha mis keresztlevelet mutattak be, így tévesztették meg a jóhiszemű tisztviselőt. Mátyás bekerült az anyakönyvbe... A munkáltató megkezdte a családi segély folyósítását. Senki nem vette észre, hogy Mátyás nem lehet Botos György fia, hiszen a férfi az ő születése idején még mint faji üldözött koncentrációs táborban volt. Új báránykák A csalás, — lám —, sikerült. Botosék vérszemet kaptak. A házaspár felkereste a plébánost, s alázatosan elmondta: törleszteni akarja adósságát a Jóistennél azzal, hogy két, eddig „pogány” gyermekét megkerejsztelteti. A lelkipásztor egy tizenhárom és egy hétéves fiú fejére öntötte a keresztvizet, s adta nekik a József, illetve a János nevet. Az aktusnak volt egy kis szépséghibája, mégpedig az, hogy Botosék a két fiút csupán „kölcsönkérték”. A fiúk keresztlevele alapján ismét utólagos anyakönyvezést kértek és kaptak. Az állam tehát a „kölcsön-gyerekek” után is fizetett. Ez alkalommal az kerülte el az illetékesek figyelmét, hogy a nagyobb fiú születése idején Botos tizenkét, Gáspár Mária pedig tízéves lett volna, — amire hazánkban még példa nem volt. Amikor az előbb említett János elérte tizenhatodik évét. Botosék előkerítettek egy elmegyengén született rokon- gyereket, s azt vitték az orvoshoz. A doktor megvizsgálta, s megállapította róla, hogy 67 százalékos munkaképtelen, tehát továbbra is jogosult a családi pótlékra. Csak három Hihetetlen csalás év múlva jutott valakinek eszébe, hogy Jánost keresse; ez a valaki is beérte azzal az apai válasszal, hogy „elment, talán disszidált.” 1953 novemberében Botosék szomszédjában kislány született. A szülésnél a bábának Botos Györgyné is segített: o diktálta be a szülőanya neve helyett a sajátját, és a gyermek igazi apja helyett a t'ér- jéét. Botos György a kislányt a maga nevére anyakönyvez- tette, — s ettől kezdve utána is felvette a szülési segélyt, a családi pótlékot. Tekintettel azonban arra, hogy a gyermekre — teljes joggal — szülei is igényt tartottak, Botosék a szülésznővel kijavíttatták az általuk bediktált hamis adatot a bábakönyvben. Ekkor lett a Piroskából Terézke. Még egy kislány... Botos egyik közeli rokona 1957-ben lopásért és más bűn- cselekményekért öt év fél évi szabadságvesztés büntetést kapott. Akkortájt szült, a gyermek anyakönyveztetése valószínűleg előzetes letartóztatása miatt maradt el. Botos és felesége megtalálta a módját, hogy a rokon megérdemelt szerencsétlenségéből saját magának kovácsoljon szerencsét. A kislányt a maguk nevére — mint Annát — anyaköny- veztették: felvették utána a szülési segélyt, s később a családi pótlékot. Azt is, noha a kislány egy ideig állami gondozásban volt, később nagyanyja nevelte. Amikor egy szerencsétlenség következtében meghalt, Botos kapta kézhez a temetési segélyt. Ha a rendőrség fel nem deríti a szemérmetlen csalást, ugyancsak elcsodálkozott volna az, aki — mondjuk — kétszáz év múltán böngészi a salgótarjáni anyakönyvet, s látja, hogy a történetünkben szereplő gyermekek még mindig élrrek, — hiszen elhalálozásuknak semmi nyoma. Az, hogy a Botos-házaspár csalását leleplezték: törvény- szerű. A véletlen csupán any- nyi, hogy manipulációjuk ilyen soká tarthatott, s így vált lehetővé, hogy harminc forint híján harminchatezer forinttal'károsithassák meg a társadalmi tulajdont. Ügyük a salgótarjáni járásbíróság élé kerül. Borváró Zoltán ffastnos tanács tsz-tagoknak Hogyan lesz jövedelmező a sertéshizlalás? — Természetesen nem az, hogy az üzemi étkeztetést meg kell szüntetni. Ilyen abszurd ötlet nálunk meg sem születhet. Tisztában vagyunk azzal, hogy gyárunk a szociális ellátottság szempontjából igen keveset nyújt. Éveken keresztül azért harcoltunk, hogy ebben is változás legyen — ha már a termelésünket megsokszoroztuk ... A rekonstrukció során ezek a követelések Öregek napja Bánkon Bensőséges, meghitt összejövetelt tartottak a közelmúltban Bánk községben. A termelőszövetkezet, valamint a községi tanács megrendezte az öregek napját. Adamov György, a közös gazdaság elnöke mintegy 60 idős férfit és asszonyt köszöntött. A község, a termelőszövetkezet vezetői vendégül látták az öregeket, majd a legidősebbeket a 85 éves idős Ivanics Györgynét és idős Adamov Jánost külön is köszöntötték. Az öregek nevében idős Kriskó János mondott köszönetét azért a figyelmességért, amelyben a község vezetői részesítették a munkában megfáradt embereket. Sertéstenyésztésünk fejlesztését a belföldi szükséglet különösen indokolja. Lakosságunk húsfogyasztásának 55, zsírfogyasztásának 90 százalékát ' a sertéstenyésztés termékei adják. Húsfogyasztásunk megközelítően sem kielégítő: 1966-ban 56 kilogramm fejenként, a kívánatos 75 kilogrammal szemben. Éppen ezért szükséges sertéstenyésztésünket fejleszteni. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az ágazat gazdaságos. Ahhoz, hogy sertéstenyésztésünk jövedelmező legyen, elengedhetetlen néhány jó módszer bevezetése tsz-eink- ben, amelyeket a következő öt pontban foglalhatunk ösz- sze: 1. A termelékenység növelése. 2. A tenyésztői munka javítása. 3. Intenzív, nagy termelőképességű fajták elterjesztése. 1. Az anyaállomány fokozottabb kihasználása. 5. Az állományforgó biológiailag lehetséges lerövidítése és a tartási, takarmányozási körülmények javítása. Az említett módszerekben igen nagy tartalékok vannak még. A kocaforgó meggyorsításának, illetve a kocák jobb kihasználásának egyik igen fontos eszköze a malacok választási idejének rövidítése. Nagyüzemeinkben, de különösen a tsz-ekben a sertéstenyésztés alacsony termelékenysége nagyrészt a kocák rossz kihasználásából adódik. A hiányosságok két alapvető okra vezethetők vissza: 1. Rosszak a tartási körülmények, például korszerűtlenek a fiaztatók. 2. Elavult a malacnevelés és elválasztás technológiája. A statisztikai felmérések, valamint a helyi tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiaz- latók mintegy 40—50 százaléka nem alkalmas folyamatos téli-nyári üzemeltetésre. A másik ok nem kismértékben az első folyománya. A szerfás, vagy az extenzív tartásra létesített, a legelemibb technikai felszerelést nélkülöző, sok esetben az ilyen irányú fejlesztési lehetőséget is kizáró fíaztatókban az intenzív malacnevelés nem valósítható meg, ami ugyancsak a kocahizlalás fokozását gátolja. Azokban az üzemekben viszont, ahol a létesítmények s azok műszaki felszereltsége — malacvédőrácsok, infralám- pák, malacönetetők stí>. — lehetővé tennék az intenzív kocatartást, az esetek többségében takarmányhiány akadályozza az előrehaladást. Különösen vonatkozik ez a malacok korai fejlődéséhez szükséges, úgynevezett tejpótló, starter takarmányféleségekre, amelyek segítségével — a malacok korai leválasztása útján — rövidíthető a két elles közötti idő. A külföldi és a hazai megfigyelések szerint a malacok szoptatása csak addig célszerű, amíg a kocák tejtermelése intenzív és túlnyomórészt kielégíti a malacok takarmányigényét. A tejtermelés csökkenésével egyidejűleg előnyös elválasztani a malacokat. Figyelembe véve a kocák tejtermelésének alakulását, üzemi kísérletekkel vizsgálták meg a korai leválasztás lehetőségét. A kísérlet szerint a 30 napos korban leválasztott malacok átlagsúlya kéthónapos korban 17,2 kilogramm, a 60 napos korban leválasztott malacoké 16,3 kilogramm volt, hasonló elhul- lási százalék mellett. A harmincnapos korban leválasztott kocák a malacok születése után 35—40, a hatvannapos korban leválasztottak pedig 70—75 napra búgtak be, ezenkívül a szoptatási idő alatti súlyveszteség a hatvannapos korban leválasztott kocáknál mintegy 13 kilogrammal volt nagyobb, mint a harmincnapos korban leválasztottaké. A kísérletek és az üzemi megfigyelések eddigi eredményei arra engedtek következtetni, hogy a szükséges feltételek biztosításával a szopós malacokat 30—35 napos korban előnyös leválasztani. A korai leválasztással fialásonként mintegy 35 nappal rö- videbb ideig van igénybe véve a koca, tehát hamarabb állítható termelésbe. Megtakarítható a kocák 35 napi takarmánya, mintegy 70—80 kilogramm abrak. Ennyi szükséges ugyanis a 13 kilogrammos súlyveszteség pótlására, vagyis azonos kocaállománnyal 8—10 százalékkal emelhető a született malacok száma, ugyanakkor 8—10 százalékkal csökkenthető a kocák elhelyezéséhez szükséges beruházás költsége is. Mindebből következik, hogy a korai leválasztással malaconként mintegy harminc forint megtakarítás érhető el. Az eddigi tapasztalatok szerint a korai leválasztással csak akkor javítható a sertéstartás gazdaságossága, ha a fokozottabb követelmények elé állított kocák részére mind minőségi, mind mennyiségi vonatkozásban az optimális takarmányellátést biztosítják; a fiaztatók klimatikus viszonyai egész éven át megfelelőek és a szükséges gépi berendezések adottak; valamint mind a szopós, mind pedig a választott malacok takarmányozása optimális, tehát az összes tápanyag, vitamin biztosított. Kollár László mezőgazdasági mérnök, megyei szakfelügyelő
