Nógrád, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-03 / 208. szám

4 NÖGRÄD 9367. szeptember 3.. vasáma0 A tudomány és technika élvonalában A Budapesti Nemzetközi Vásár területén megnyílt „Szovjet tudomány és tech­nika ötven éve” című jubile­umi kiállítás hetek óta az ér­deklődés középpontjába ke­rült. Ez a megismerésnek abból az igényéből fakad, hogy hol tart a világon első, íélévszázados fennállását ün­neplő szocialista állam tudo­mányos, technikai fejlődése? Jelentőségét növeli, hagy a Szovjetunió határain kívül először hazánkban mutatják be. A nagyközönség megismer­heti egyebek között a szov­jet felsőoktatás, az atom- magfizika, a korszerű műsza­ki információ fejlődését, ké­pet kap a világűr meghódí­tásában, az új anyagok felfe­dezésében és hasznosításában, valamint az energiaellátásban elért eredményekről. Meg­szemlélheti a Nobel-díjas tu­dósok kísérleteinek eredmé­nyeit, a korszerű elektroni­kus számítógépeket, működés közben pedig láthatják a la­ser berendezéseket. A legna­gyobb érdeklődésre a Vosz- tok űrhajó hordozórakétája, az űrben járt műszerek és az űrhajósok eredeti öltözéke, felszerelése számíthat. Ennek megfelelően a leg­nagyobb méretű kiállítási tab­lók az űrkutatás eredményeit szemléltető pavilonokban ta­lálhatók. Ennek szomszédsá­gában a Vosztok I. — 20 millió lóerős — csaknem 40 méter hosszú hordozórakétája, a Holdra leszállt Luna—9. másodpéldánya és azok a fel­vételek láthatók, amelyeket a Luna-sorozat tagjai készítet­tek. Kiállították még a Mars, a Vénusz rakétákat és a Mol- nyija távközlő mesterséges holdat. Érdekessége a bemutató­nak, hogy a kiállítási tárgyak, műszerek, berendezések a szovjet technika olyan ter­mékei, amelyeknek több mint a felét most tárják a nyilvá­nosság elé. Sok látnivalót nyújtanak a szovjet petrolkémia eredmé­nyei, a különböző ásványi kő­zetek bemutatója. Napjaink­ban 11 ezer geológiai expedí­ció mintegy félmillió tagja vallatja a földet a Szovjetuni­óban. „A föld és kincsei” ne­vet viselő pavilon pedig arra ad választ: miért leggazdagabb nyersanyag-lelőhelye és ener­giahordozó bázisa a világnak. Azt is megtudhatjuk, milyen lesz az első magyar atom­erőmű. De láthatjuk azt is, hogy a szovjet tudomány mi­ként állította a gyógyítás szol­gálatába a rádioaktivitást. Ezek után helyes, ha köze­lebbről is megvizsgáljuk, mit hozott nekünk a szovjet tudo­mánnyal való szoros kapcso­lat. A második ötéves terv­ben szovjet közreműködéssel 54 üzemet építettünk, 1966-tól 1970-ig mintegy 30 komplett gyárberendezést kapunk a Szovjetuniótól. Tizenöt év alatt több mint négyezer magyar szakember járt a Szovjetunióban, a tudományos tapasztalatcsere-egyezmény ke­retében. Több magyar és szovjet vállalat között köz­vetlen műszaki—tudományos együttműködés alakult ki. A Ltraa—9 automatikus bolygóközi űrállomás, melynek mása 196«. február 3-án si­ma leszállást hajtott végre a Holdon. Mellette a Proton—1 űrállomás, amelyet 1965. jú­lius 16-án lőttek fel A szovjet tudomány és technika ötévtizedes útját szemléltető budapesti kiállí­tás nagyfokú szellemi bázist érzékeltet. A világ első szoci­alista országában ugyanis je­lenleg 4650 intézet végez tu­dományos kutatást, 750 egye­temen és főiskolán képezik az új szakembereket, és napja­inkban mintegy 700 ezer szov­jet ember foglalkozik a tech­nikai fejlődés problémáival. S, hogy milyen eredménnyel, erre ad világos választ „A szovjet tudomány és technika ötven éve” című kiállítás. A szovjet technika nemcsak az űrkutatásban jár az élen. A legújabb szovjet rubin-laser már a jövő század techni­kájának, technológiájának egyik előfutára Soktöltéses lon-gyorsltó. A magfizikai kísérletek elemzésére használják Ilyen űrhajóban indult az első ember, Gagarin, földköriili útjára. A háromlépcsős hordozórakéta negyven méter magas, összteljesítménye húszmillió lóerő (Koppány György képriportja)

Next

/
Thumbnails
Contents