Nógrád, 1967. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-03 / 208. szám
1967 n'pmT-v-"- 3 vasőrn-ö K A G k Ifli 3 Őszinte munkakapcsolatot „Befejezetlen beruházás99 Egy-egy feladatnál gyakran kerül szóba: ki a jó dolgozó. Sőt, több helyen a dolgozók és vezetők között igen élénk és sokoldalú vita indítéka ez a probléma. Egyik vállalatunknál valamelyik vezető beosztású dolgozó így dicsérte meg túlórában tevékenykedő munkatársait: — lelkesen dolgoztak, időre elvégezték a nagy munkát, minden elismerést megérdemelnek ... Arról viszont nem tudott, hogy a háta mögött szentségeitek, mert néhány családban viszályokat okozott a meghosszabbított munkanap. Van olyan vélemény, hogy az a jó dolgozó, aki munkaidőben kifogástalanul elvégzi feladatát, s kijelenti: neki nem a rendszeres túlórára, hanem szabadidejében a családra van szüksége, a munkaidő után művelődni, tanulni, sétálni akar, hogy nem munkaidő után, hanem a munkaidőben akar dolgozni. Az utóbbiaknak van igazuk. A túlmunkára való rendszeres igény egy korábbi időszak maradványa, amikor nem a munka hatékonysága volt a döntő mérce, hanem az, hogy ki meddig van benn a munkahelyén, függetlenül attól, hogy dolgozott-e, beszélgetett-e, vagy maga elé meredve ábrándozott. Kimondjuk: azokkal értünk egyet, akik kijelentik: a vezetők bármikori túlmunkára szóló kívánsága lustaságra, kényelemszeretetre, és őszintéden munka- kapcsolatra nevel. Elleplezi a munkaszervezés fogyatékosságait, a többi között azt, hogy ki hogyan van leterhelve munkával, ki mit bírna még el. A helytelen szemlélet aztán megszüli a maga gyakorlatát is. Elég gyakran halljuk: — amíg a munkaidő tart elleszünk valahogy, utána majd dolgozgatunk. Ahhoz hogy a jó dolgozó fogalma mentes legyen minden eddig rárakódott sallangtól, szükséges a korábbi szemlélet és gyakorlat felülvizsgálata, megszüntetése. Célszerű alapelvül elfogadni a következőket: mindenki úgy ossza be munkaidejét, hogy a rábízott feladatot időben és kifogástalanul elvégezze. Tapasztalatból tudjuk: ahol ez határozza meg a vezetői felfogást és gyakorlatot, ott úgy szervezik a munkát, úgy osztják el a terheket, hogy senkinek sincs ideje mások dolgával törődni, félórákig beszélgetni stb. Ha mindenkinek testére van szabva a munka mennyisége és a minőségi követelmény hamar kiviláglik, ki mire képes, ki mihez ért, kitől mit lehet várni. Az új gazdasági mechanizmusban, amikor a vállalatok nagy önállóságot élveznek — nem kell majd létszámért verekedni — még jobban előtérbe kerül annak vizsgálata: ki- mennyit ér a munkaidő alatt. Ez már önmagában is nagy előnyt jelent a vezetésnek. Megszabadulnak a túlmunka ballasztjától, világosan látják a tennivalókat: az esetleges minőségi cserék szükségességét, a munkaszervezés fogyatékosságait, vagy azt, hogy egyeseknél a lázas munka mennyi semmittevést takar. Ez erkölcsileg is jó hatással lesz, mert szilárdítja a munkafegyelmet, erősíti a helyes közgondolkodást. Minimálisra szorítja az üresjáratban eltöltött időt, világossá teszi a vezetők és dolgozók előtt, kit érdemes kiemelt fizetésben és jutalomban részesíteni, s ki az, aki csak a létszámot szaporítja. Az új helyzet a társadalmi fejlődés egészséges mozgásként jön létre. Erre a szelekcióra viszont több okból is szükség van. Egyrészt arra ösztönzi a dolgozókat, hogy a jelenleginél nagyobb gondot fordítsanak az önművelésre, szakmájuk, hivatásuk mélyebb, alaposabb ismeretére, hogy időben ismerjék az új feladatokat, hogy együtt haladjanak a kor követelményeivel, lássák, hogy az új gazdasági mechanizmusban milyen területen és mit kíván tőlük a fejlődés. Amikor az őszinte munka- kapcsolat kialakítása érdekében emelünk szót, azok mellett állunk, akik elutasítják egyes vezetők rendszeres túlmunkára való igényét. Azért tesszük, mert tudjuk: a túlmunkában végzett tevékenység f áraszt ja az embert, idegileg jobban megviseli, s elveszi az időt egy nagyon fontos társadalmi kötelességtől, a gyermek- neveléstől, valamint a jó kedvvel végzett munka egyik elősegítőjétől — a kulZajtalan szövőgépek Zajtalanul működő olasz gyártmányú, úgynevezett ,,ragadókaros” szövőgépeken kezdték meg a kísérleti termelést a Magyar Posztógyár csepeli üzemében. A textiliparban először kerül sor a hagyományos, nagy zajjal működő, vetélős rendszerű szövőgépektől eltérő, teljesen új típusú szövőgépek felszerelésére. Ebből a konstrukcióból egy gép, két régi gépnek felel meg. Nagy előnye, hogy duplaszéles gyapjú méterárut szőhetnek, lényegesen nagyobb végeket helyezhetnek el rajta. A textília mintázását egyszerű eszközzel irányíthatják és változtathatják. Teljesítménye 60 százalékkal magasabb az eddig ismert és a hazai üzemekben működő szövőgépeknél. Az olasz cég berendezése nagy érdeklődést keltett a magyar szakemberek körében. Csepelen a már felszerelt négy szövőgép próbaüzemelését rendkívüli figyelemmel kísérik. Nemcsak a termelési eredményekben jelentkező előnyei miatt, hanem a zajtalan működése is vonzóvá teszi, hiszen köztudomású, hogy a szövődékben a ve- télők éles csattogásától kísért ..hangkáoszban” csak egymás fülébe kiabálva „beszélhetnek" a dolgozók. Az ősz folyamán újabb olasz szövőgépek érkeznek Csepelre, ahol a 12 gépből álló zajtalan gépparkból külön üzemrészt alakítanak ki. túráit szórakozástól. Ezért az utóbbira szánt időt semmiképpen sem szabad megrövidíteni. Ezt a felismerést erősíti meg a kormány több határozata is. Ezek között említhetjük a nagy közkedveltségnek örvendő gyermekgondozási segély bevezetését, azt az elképzelést, hogy az ország gazdasági erejéhez mérten fokozatosan csökkentsük majd a munkaidőt, hogy iparunk olcsóbb és jó háztartási kisgépekkel könnyítse a dolgozó asszonyok munkáját, Félreértés ne essék: nem azt mondjuk, hogy a jövőben nincs szükség erőfeszítésekre, kevesebbet kell dolgozni mint most. Sőt, ha csökken is a munkaidő, az egyre növekvő feladatokat rövidebb idő alatt és hatékonyabban kell elvégezni. Senki ne higyje, hogy az új gazdasági mechanizmusban csak elképzelünk valamit, s máris megvalósul. A ..terülj, terülj asztalkám”, s a hozzá hasonló dolgok csak a mesében vannak. Továbbra is érvényes az az igazság: ha jól akarunk élni, jobban kell dolgozni. Ezért szólunk azok mellett, akik azt vallják: nem az a jó dolgozó, aki túlmunkában akarja elvégezni feladatát, hanem az, akinek elég a napi 8 óra, s ezt akarja alkotó módon hasznosítani. Az utóbbiak őszinte, új alapokra helyezett munka- kapcsolatot akarnak, amelynek során hamar eldől: ki, milyen posztra alkalmas, hol állja meg legjobban a helyét. Csakis ilyen körülmények között lesz tartalma, erkölcsi alapja, hitele annak az elismerésnek, amelyről ma még a rendszeres túlmunkát végző dolgozók, a vezetők háta mögött azt mondják: nem ilyen elismerésre vágyunk ... A helyes értékítélet kialakításában sokat tehetnek a párt- és szakszervezetek, ha maguk is álljt kiáltanak a régmúltat konzerváló szemléletnek és gyakorlatnak. Venesz Károly S orolni sem kevés azokat a milliókat, amelyeket az elmúlt években a mezőgazdaság kapott. De úgy van az már egy családban is, hogy az építkezés mindig kisebb, vagy nagyobb anyagi áldozatokkal jár. Mi meg új, korszerű, világszínvonalon termelő, szocialista mezőgazdáság építésen buzgolkodunk. Ezért aztán, ha csak éppen visszaemlékezünk az elmúlt évekre, akkor is kiderül, hogy az olyan tájegység, mint az északi fekvésű hűvös Nógrád, hatszázötvenmillióval gyarapodott az elmúlt hat esztendő alatt. Több ezer állatnak került ebből korszerű szállás. A pénz jelentős részét meg új erő- és munkagépek vásárlására költötték a termelőszövetkezetek. Az új épületek, a nagyteljesítményű gépek, a kémia bevonulása, mindezek együttesen segítették hozzáértő szövetkezeti vezetőinket, a szorgalmas tagok több ezres seregét, hogy az új, intenzív gazdálkodásra jellemző vonások rajzolódjanak ki mind erőteljesebben mezőgazdaságunkban. Nemrégiben számlálták, hogy a megyében csaknem mégegyszer annyi traktor szánt, vontat különböző munkagépeket, szállít terményt, vagy egyéb anyagokat a szövetkezeti gazdaságokban, mint mondjuk az 1960-as évek elején. Aztán tavaly már átlagosan 230 kiló műtrágyát kapott a szántóterület minden holdja. A jobb termelőszövetkezetekben, mint a szécsényi II. Rákócziban, ahol az eredmények a gazdálkodás egyes ágazataiban már messze túljutottak az országos átlagon, az idén a búzánál 350—400 kilóval számoltak. Tavaly 33— 34 ezer hold kalászosra, pillangós takarmányra és kapásnövényre szórtak ki növényvédő-, illetve gyomirtó szereket. Ezek együttesen segítették dolgos parasztságunkat a mezőgazdasági termelés növeléséhez, amely az elmúlt években, valamivel gyorsabb volt, mint az országos átlag. Persze mindez koránt sem ment olyan egyszerűen, mint most a visszapillantás az elmúlt évekre. A mezőgazdasági termelés fejlesztése szerteágazó, bonyolult tennivalók hosszú sorát jelenti. Ebből következik, hogy ellentmondásokat hordoznak magukban, s a botladozások lehetőségét. Bizonyára még eredményesebb évekkel számolhattunk volna Nógrádban is, ha az anyagi-műszaki eszközöket egyformán jól használták volna fel valamennyi mezőgazdasági üzemben. Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetését éppen az indokolja, hogy a meglevő gépek, épületek, kémiai anyagok ésszerűbb felhasználásával, hatékonyabb termelési eljárások alkalmazásával meggyorsuljon a mezőgazdasági termelés fejlődésének korábbi üteme. Az új, nagyteljesítményű traktorok, munkagépek már jó néhány esztendővel azelőtt lehetővé tették a termelőszövetkezetekben a legfontosabb munkafolyamatok gépesítését. Aratógép, kombájn annyi van, hogy a hetvenezer holdnyi gabona termőterületének több mint nyolcvan százalékáról ezek a hasznos gépek takarították le a termést. Sőt, a pásztói járás közös gazdaságainak kezdeményezésére, az idén már folyamatosság jellemezte a nyári munkákat. A szövetkezetek jelentős részében sikerült gépesíteni á szalmabetakarítást, s így meggyorsult a szántás. a talajelőkészltés is. S éppen ez sürgetii gyártsanak az agrotechnikai követelményeknek megfelelően vetőágykészítéshez kombinált, összekapcsolt gépeket. Mert most mit tesz a mezőgazdász, aki biztos akar lenni a dolgában? Háromszor, négyszer is megjáratja a táblát a gépekkel, hogy a szükséges munkát elvégezzék. Arra már nem is kell a szavakat vesztegetni, mennyire drága „mulatság” ez a szövetkezeteknek. Megoldatlan maradt eddig a hegyvidéki termelőszövetkezetek régi gondja is: az, hogy olyan erőgépeket hozzanak forgalomba, amelyek állják a fokozottabb igénybevételt, s a mostohább viszonyok között is jó minőségű munkát végeznek. Az állatszállások építése, az állattartással összefüggő munkák gépesítése ugyancsak elmaradt a lehetőségek, a kívánalmak mögött. Igaz ugyan, hogy a mezőgazdaságra fordított milliók elsősorban a gazdasági épületek számát növelték. Azonban az istállók egy része nem felel meg a nagyüzemi követelményeknek. Nincs mód a korszerű, termelékeny technológiák alkalmazására, a belső munkák gépesítésére. Országos nézelődés után született a megállapítás, de helyénvaló Nógrádban is: a sertéshizlalás gyorsabb, gazdaságosabb lenne, ha például fűtött, jól szellőztethető épületekben híznának a jószágok. Aránylag apró ügyek ezek, s bizonyára nem oldanák meg sertéshúsból az ellátási gondokat. De hogy valamennyit enyhítettek volna rajta, az szinte bizonyos, ha mindezekkel időben számolunk. S ha most még azt is szóvá tennénk, hogy a mezőgazdasági építkezések üteme lassú, sok az úgynevezett áthúzódó beruházás, hogy a meglevő gépeket, berendezéseket, szakképzett, hozzáértő emberek hiánya miatt, nem mindig a rendeltetésének megfelelően használják fel, akkor még mindig csak futólag ismertetnénk a jelenlegi helyzetet. Mert mindezek csak egy részét képezik országos gondjainknak. Miattuk aztán haladni sem tudtunk olyan léptekkel, mint ahogy az, a körülöttünk levő fejlettebb országokban történt. A z új gazdasági mechanizmus előkészületei a mezőgazdaságban, a helyzet részletes elemzését, s hatékony intézkedések kidolgozását jelentik. Az országos, a megyei, a járási szerveknél, de a termelőszövetkezetben is azon fáradoznak, hogv előre siessünk. Az elképzelések, a tervek ismertek. Az is köztudott: a mezőgazdaság fejlesztése megintcsak anyagi áldozatokat kíván. Élelmiszerből, Ipari nyersanyagból, — éppen a gyorsított tempó, a növekvő igények miatt. — soha nem elégséges ami megvan. Persze a mezőgazdasági termelés fejlesztését nem lehet és nem is szabad leszűkíteni egyszerűen gazdasági, termelési kérdésekre. Hiszen az átszervezéskor sokszor elmondtuk, s ezt most is álljuk: az új szocialista mezőgazdaság, több is, jobb is lesz mint a régi volt. Gazdaságpolitikánk lényeges tétele ez. Ezért kell hát mezőgazdaságunk mostani helyzetét úgy tekintenünk mint egyetlen nagy „befejezetlen beruházást”. S építését — a meglevő szuny- nyadó erők ébresztésével, s friss erőfeszítésekkel —, a mi dolgunk lesz befejezni. Vincze Istvánnc Aranyérmesek a lejtős aknán Igen fontos munka, For- gách-akna jövőjét jelenti. Kertész Róbert aknavezető először számba vette a brigádokat, melyiket bízza meg a 280 méter hosszú új lejtős akna kihajtásával. Amikor Berzák József nevéhez ért, hosszabban elidőzött. — Jó brigád. Mindig lehetett rá számítani. Sokat próbált emberekből áll. A szocialista brigád kitüntetés arany fokozatát kapták meg tavaly. Ez a brigád lesz a legalkalmasabb — döntött. Egy hónappal ezelőtt kezdték a kihajtást. Kemény kőzetben, amit még a robbanóanyag sem képes rendszeresen megdolgozni. Háromszor három méteres körszelvényben haladnak előre. Amit kivájnak, azt korszerű anyaggal, TH-gyű- rűkkel építik be és fával bélelik. Az aljára párhuzamos vasutat fektetnek, nem is ideiglenesen, hanem véglegesen. Az egyik vágányon a tele csillék gördülnek majd kifelé, a másikon az üresek lefelé. Mire kihajtják, mintegy 75 méteres szintkülönbséget is le kell győzniük. A brigád, az elmúlt félévben dolgozott, és a tervnél 21 százalékkal több szenet küldött felszínre. Amikor az új munkához hozzáfogtak, rövid megbeszélést tartottak. Már akkor szóba került, és később többször is, hogy a napi 240 centiméteres előrehaladási normára még mit tudnának vállalni. — Várjuk meg az első hónapot — tanácsolta az egyik. Az eredmény: ötven méter előrehaladás. A brigádvezető számvetést készített: — Volt olyan idő, amikor más munkát kellett végeznünk, mert nem volt TH- gyűrűnk és bélésanyagunk, de hiány volt vasúti sínből is. Ha ezt leszámítom. 60 métert is elérhettünk volna. — Lehet-e gyorsítani? — kérdezte az üzemvezető. — Lehetne — válaszolt a brigádvezető, — Ha nem lenne anyaghiány a jövőben. Igyekszünk, hogy ne legyen. .. — Akkor én azt mondom, nem hatvan, hanem hatvanöt métert is elérhetünk — válaszolt Berzák József. — A termelési tanácskozáson is az anyaghiánnyal foglalkoztam. ígéretet is kaptunk, és úgy látom komolyan vették megvalósítását. Legutóbb Kertész elvtárs, az aknavezető szaladgált az anyag után. Most nincs is hiány — magyarázza, azután így folytatja a brigád vezető: — Nagy dolog lesz ám ez a lejtős. Még az idén megvalósítjuk. Ha kilyukasztunk a külszínre, itt egy új bányarészt tárunk fel. Ezen a lejtősön adjuk ki a szenet a munkerből, gépkocsikra eresztik, s úgy szállítják el a helyi fogyasztókhoz. Felszabadul a talán hat kilométernél is nagyobb vasúti szállítópálya. A fenntartása úgyis nagy gond, sok munkát igényel. A hosszú pályára meg sok szállító személyzet is kell. Ezekre sem lesz szükség. A beszállás is könnyebb lesz. Hát erről van szó, és minél előbb megvalósul, annál jobb. Hallgatom a brigádvezető magyarázatát, és csak később tűnik fel, hogy mai- nem is a brigád közvetlen munkájáról, hanem sokkal többről van szó. Saját érdek addig, amíg a normáról, a teljesítményről és ami ebből következik, a keresetről van szó. Aztán már a cél az érdekes, a szemlélet és az előrelátás. Ennél a brigádnál már az idén nem kellett senkivel foglalkozni fegyelmi ügyben. Tavaly még előfordult fejmosás. Hatása nem maradt el. A munka eggyé kovácsolta a tizenkét-tagú kollektívát. Egymás kezére dolgoznak a különböző"szakok Is. Teljes az egyetértés a politikai oktatásban, egyéni képzésben, társadalmi munkában. Fele Somlyón, a másik fele Forgách- telepen lakik. Könnyen megtalálják egymást a magánéletben is. Ma a közö ünnepen együtt koccints nak arra a 65 méterri amit szeptemberre ígérték. B. J.
