Nógrád, 1967. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-20 / 169. szám
4 woes a b 1987. ii’ilnis 50. esüifirMSk KISZ-szervezetek figyelmébe naft&k az cAdriihuil A nyomok a kisvendéglőhöz vezetnek „Ha nem színlel alvást, megverik** rJJű Ldú y Markos, kemény fiatalember Fodor János, a balassagyarmati Fémipari Vállalat KISZ-titkára. S tegyük is hozzá tüstént, hogy barna is. mintha most jött volna egyenesen Afrikából. — Ha nem is egészen Afrikából — mondja mosolyogva — de jártunk az Adrián, az Istriai félszigeten. S mielőtt még elmondaná az utazás kedves, vidám fordulatait, beszéljünk az előzményekről. — Nálunk a vállalatnál már évek óta hagyomány a társadalmi tevékenység. S haladó hagyomány a külföldi utazás is — magyarázza a KISZ-tit- kár. — Minden évben elvállalunk valamilyen jelentősebb munkát, aminek a munkaidő utáni elvégzéséért bért kapunk. Ennek a jelentősebb részét költjük a kirándulásokra. A Fémipari Vállalat fiataljai tavaly az SB-baromfietető láncszemeinek készítését vállalták. Csináltak is 300 ezer darab láncszemet, amiért másfél millió forintot kaptak a vállalattól. A nagy munkában mintegy ötven ember vett részt, de csak huszonha- tan mentek külföldre. S ennek igen egyszerű az oka. — Nem mindenki egyformán dolgozott — mondja Fodor János. — Akadtak, akiknek csak hatvan—hetven társadalmi munkaórájuk gyűlt össze. Ezeket nem vihettük el magunkkal, mert szigorú a rendeletünk. Aki nem teljesítette a kétszáz órát, nem utazhatott. S ezt jogosnak tartja mindenki... A boldog kirándulók június 25-én indultak el vonattal. Ezzel utaztak Fiúméig, majd Abbázián és Pulán keresztül ugyancsak vonattal érkeztek Rovyniba. — Nagy nemzetközi táborban helyeztek el bennünket — meséli az élményeket az ifjúsági titkár. — Európa minden részéből üdültek itt a fürdőhelyen. Nagyon kellemes, a tengerre néző erkélyes épületekben laktunk. — A legemlékezetesebbek maradnak a nagy fürdőzések, az úszás a hullámok ellen... — lelkesedik Fodor János. — Ez a jugoszláviai út persze nem utazás volt hanem üdülés. Éppen ezért éltek egy helyen. De néha azért szétnéztek a környéken is. Így jutottak el egy alkalommal a felfedezóbbjei az egyik idegenforgalmi nevezetességhez, a minden külföldi által megcsodált nudista strandhoz. — Nehogy azt gondolja, hogy valami furcsa izgalmas dolog az a meztelen strand — jegyzi meg a titkár, amikor a részleteket firtatom. — Szóval nem világszenzáció, ahogy a híre elterjedt. Hét napig üdültek a tengerparton a balassagyarmatiak. Az utolsó nap felkerekedtek, hogy hazainduljanak. De a programjuk szerint még meg kellett szakítaniok az utat Zágrábban. A külföldi utazás két utolA diÓ6jenői községi tanács vb-einökének kérésére a faluba utazott a megyei közlekedésrendészet egyik dolgozója. A tanácsi vezető azokat a javaslatokat ismertette a rendőr tiszthelyettessel, amelyeket egyes utcák forgalmának korlátozására terjesztettek a választók a tanács elé. Térkép, helyismeret, logika — e három kellett ahhoz, hogy kiderüljön: közlekedési jelzőtáblákkal nem lehet segíteni a bajon Egy kismama: „Éjjel kettő után még két traktor pöfögött az 1. számú kisvendéglő előtt. A férjem nem bírta már cérnával. megállította a motorokat. Eljáró dolgozó; nyomban ezután az állomásra sietett. A traktorosok utána. Ha nem takarja el arcát alvást színlelve. megverik.” A tsz-elnök: „Egy kivételével valamennyi traktorosért tűzbe teszem a kezemet, de a szemem azon az egyen is rajta tartom. Az erőgépeik vezetőit oly szigorúan számoltatjuk el, hogy egyik sem me reszelne traktoron járni a kocsmába.” A tanácsházán: „Dolgozóink egyike a közelmúltban üzenetben kért bocsánatot. Így panaszolta el, hogy éjfél tájban becsípett az 1. számú kisvendéglőben, képtelen munkába állni.” Két traktoros: „Tudunk az éjszaka lármázó gépekről. Utána jártunk a dolognak. Két, a faluban átmenetileg dolgozó erőgépkezelő sértette meg a KRESZT-t, háborította a község nyugalmát.” Többen: „A kisvendéglőben nem veszik komolyan a záróra-rendelkezést. Hajnali háromkor—négykor láttunk onnan távozni vendégeket.” Boldog Gyula, az 1. számú kisvendéglő vezetője: „Nagy ritkaság, ha kissé meghosszabbítom a zárórát.” Egy nődolgozó a vendéglőben: „Vagy ha itt marad, hogy meghallgassa az éjféli híreket ...” A vendéglővezető: „Ebben a szakmában nem szabad mere», nek lenni, kérem. Amit teszek, a vendégért teszem. Késő este már nem eszik senki. az italforgalom után pedig nekem egy fillér jutalékom sincs.” A MESZÖV-nél: „A KRESZ előírásainak megtartásáért ml nem felelünk; a zárórakérdésben helyileg kell rendet teremteni. Ami a jutalékot illeti: saját termelésű étel után kilenc, vásárolt étel után öt, ital, s más cikkek után egy egész egy tized százalék. Az újságíró: „A helyi tanács erélyes fellépésére megszűnt a fiatalkorúak szeszesitallal történő kiszolgálása. Hasonló eréllyel, esetleg bírságolással el lehet érni a záróra-rendelkezések megtartását is. Bol* dog Gyula nem rossz vezető: de több törvénytiszteletet kell tanúsítania ahhoz, hogy kisvendéglője hírnevét helyreállítsa. s hogy az még közvetve se lehessen a rendbontás fészke Diós jenön.” — b. z. — A közelmúltban rendezték meg Párizsban a Nemzetközi Felületvédelmi Kiállítást, ahol többek között nagy sikerrel mutatkozott be az új magyar találmány alapján gyártott elektrosztatikus festékszóró, a „Do—CO Spray”. Teljesítménye óránként 28—30 kilogramm sztatikusan szórható festék és 300—320 négyzetméter felület. A Villamos Automatikai Intézet szakemberei által kidolgozott műszaki megoldás alkalmazásával a berendezés robbanásmentesen működtethető (Kovács Kornél felvétele) Bemutatóra készül a lucjalvi irodalmi színpad A lucfalvai fiatalok is szeretnek szórakozni. Táncolni, zenélni, s szeretnének színházba is járni. Mivel erre az utóbbira a környéken nincs lehetőség, maguk próbálnak segíteni. Bár a színjátszásnak nicsenek hagyományai a községben, néhány lelkes fiatal már tavaly irodalmi színpadot alakított. A tavalyi szereplésről nem szívesen nyilatkozik Vezér Ágnes, a körzeti művelődési otthon vezetője, a kulturális élet, s áz irodalmi színpad fáradhatatlan irányítója. Tény, hogy a tavalyi könyvhétre rendezett irodalmi színpadi előadás nem sikerült. Az elkeseredés azonban nem volt olyan nagy, hogy ne próbálkozzanak továbbra is. A lucfalvai irodalmi színpad második bemutatójára készül ezekben a napokban. Sok fiatalra nem lehet számítani, hiszen csak azokat foglalkoztathatják, akik középiskolába járnak, s a szünidőt töltik, összesen tíz-tizenöt lányt és öt—hat fiút. A fiatalok egyré- sze a szomszédos Sámsonhá- záról jár át a próbákra. A bemutatásra szánt anyagot a járástól kapták, s úgy tervezik, hogy augusztus 20-án mutatják be. Nagyon drukkolnak a sikerért, hiszen ez eldöntheti az irodalmi színpad jövőjét. S ha tetszést aratnak, az összeállítást bemutatják a körzet többi községében is. só napját töltötték a városban. Bejárták a műemlékeket a szűk utcácskákat ahol a falak majdnem összeértek. Kattogtak a fényképezőgépek, szaporodtak a felvételek, a feledhetetlen 6zép emlékek. — Hazajönni nehezebb volt mint elmenni — sóhajt a KISZ-titkár. — De hiába! Minden szabadság letelik egyszer. Sok szép óra emlékét hoztuk magunkkal és sok-sok fényképet. Reméljük, rövidesen elkészülnek, s itthon újra visszaidézhetjük a szép órákat Majdnem elfelejtettem valamit! — kapja fel a hangját — Az Adria ugyanolyan kék, amint a levelezőlapokon mutatják... Néhány napja ismét Itthon vannak az utazók. Boldog napokat töltöttek a tenger mellett. Megérdemelték. S alig érkeztek meg, már arról tanácskoztak. hogy ezután mit kellene elvégezni társadalmi munkában, hogy minél előbb elkezdhessék a gyűjtést a jövő évi utazásra. Lám, így is lehet külföldre utazni. Tanulhatnak tőlük más KISZ- szervezetek is. Pádár András Mennél drágább, annál jobb... Elkészült tt salgótarjáni áj mozi beruházási programja. De abban nekem valami nem tetszik. A megyei tanács költségvetése erre a célra nyolcmillió forintot szánt, a tervezők mégis mindössze tizenhárommillióból kihozzák. Cakkpakk az egészet Fura dolog. Mondják, az a bagatell plusz ötmillió egyebek között azért kell, mert közel a vasút, közel az autóbusz-végállomas. Gondoskodni kell az épület akusztikai védelméről, s ez az átlagosnál drágább hang- szigetelő megoldást követel. Statikailag sem egyszerű a lecke, óvni kell a szerkezetet a rezgéstől, rázkódástól. Az ötszáztizennégy személyes nézőteret szinte fel kell függeszteni pillérekre. Ezért is lesz nem földszintes, hanem emeletes a salgótarjáni filmszínház Ve — véleményem szerint — tervezhették volna a mozit akár ... Mert ebből meglátják. megint mi lesz? Megrendelünk egy filmszínházat nyolc helyett tizenhárommillióból. Az építők elvállalják — kis jóindulattal — tizennégyért, És mire elkészül, még mindig csak tizenhatmillióba fog kerülni. Es akkor mink van? Egy emeletes mozink, különleges akusztikai védelemmel, statikával — félezer nézőnek. Holott lehetne éppenséggel ötezernek is. Es nem egy, hanem teszem azt ötemeletes. Nem piti hétméteres vászonnal, amit már Bódogén sem tartanak igazán szélesnek. Hanem mondjuk harminc méteressel. (Találjanak ki hozzá alkalmas vetítőgépet!) És akkor hol van még a mozgólépcső, a várótermi uszoda, a helikopterállomás, a bur a burkalappal? Nem szólva a közönség védelméről. Például ■ • ■ a rossz filmek ellen. Ha már építünk, akkor építsünk! Ezért én ezt a moziügyet nem tekintem lezártnak. Pályázatot kéne hirdetni. Jelige: Mennél drágább, annál jobb. Lesz rá tervező, higgyék el nekem. Erre lesz. És még a gondolatát lg el kell utasítani annak, hogy ha a vasút- és az autóbusz-állomás mellett ilyen sokba kerül a mozi, akkor ne építsék oda, hanem máshová. — Csizi — Újra lehet kezdeni Dobosy Imre regénye 39. GaUai káromkodik, ez sincs benne a genfi egyezményben, óbégassunk feltartott kézzel, végig a szétlőtt városon. De hiába minden, az altiszt nem tágít, végül is Sorki rázendít, hogy páros csillag az ég alján, rezegted szolgálatkészen, nyúlik a nóta mint a kovász, nem jó ez, nem lehet lépni rá. Másikba fogunk. Sudármagas, sudár- magas a nyárfa teteje. Tetszik az altisztnek, lóbálja a demizsont, mint tamburma- ior a botját, minden sor végén nagyot rikkant oroszul. Az állomás mögött egy leégett ház parázsló maradékával vasutasok vesződnek. Bo- lényi pályamester ránk mered, nem hisz a szemének, még kevésbé a fülének. Sudármagas, sudármagas..., Idétlen história ez az egész, az már igaz, cérnaszálon lóg a nyomorult kis világ, még tán elbúcsúzni sem tudunk senkitől, de közben italosán, 'sornyikéivá rúgjuk a port az út közepén. A telepi iskolánál ijedt csődület, asszonyok, gyerekek is, batyukkal, mindenféle holmival, bizonyosan a kibombázottak. Ráordítok Sorkira, aki még mindig fújja. — Csend az istenedet! Sűrűsödik a sötét. Jobb is. hogy nem látom a várost. Vajon látom-e még? Lehet, hogy már ma éjjel tovább indítanak. Mintha hideg vízbe mártottam volna, hirtelen lehűl a fejem, tisztul belőle a mámor. Helyet ád a tehetetlen döbbenetnek. A bonyolult, nehéz helyzetek engem mindig aktív gondolkodásra, gyors és eredményes fejtörésre sarkallnak. De most nem jut eszembe semmi. s nem is érzem képesnek magam arra, hogy elkezdjek gondolkodni. Ez nem bonyolult helyzet. Lehetetlen. Hiszen nem a félszakasz Katona jelenléte nyom. A felismerés: Itt vannak, elözön- löttek, más rendet szabnak: a nagy szállítószalag — melyről néha nem is jut eszünkbe, hogy szakadatlanul a vég felé döcög velünk — a kezükbe került. Repülő köröz felettünk. Rata. Olyanformán búg, mint a régi szürketaxik, a magomobilok: nekidurálja magát, majd szusza folytán épp, hogy liheg. Desőhöz húzódom. Szökjünk meg, súgom neki, mihelyt becsuknak valahová, kimászunk az ablakon. felszedjük a padlót, kibontjuk a falat, mit tudom én hogyan, de meg kell szöknünk. összevissza mászkálunk, egészen az Ajig, aztán vissza a Szelinyi fakereskedésig, az oroszok egymáskozt tanakodnak, végre befordulunk a Libatérre, a nemreg épített német parancsnoksági bunkerbe terelnek bennünket. Innen nem lehet kijutni. Ablak nincs, csak valami láthatatlan szellőzőnyílás, a padozat beton, a fal is mindenütt vasbeton, innen csak kiengedhetnek. Sötét van, sűrű büdösség, mocorgás. A bunker dugig tömve. De kikkel? Ördög tudja. Nagynehezen el- vackolódunk a nyirkos betonon, Nem tudok aludni. Múlik az idő, oly vontatottan, jelzéstelenül, felosztás nélkül, mintha belezuhantunk volna a végtelen idő sodrába. Agyamban már feloldódott a bénult döbbenet, gondolkodom, azon kapva magam, hogy valami védőbeszéd-félét tákolok össze iparkodva: ha majd valaki Illetékes elé kerülök, készen álljon a mon- dókám, igazságtalanság engem kivinni innen, én voltaképpen szembefordultam, én nem szolgáltam rá, én... Hülyeség. Ebben a betonkapuk alá szorított hangyabolyban mindenki a maga menekítésén rágódik, és mindenki hiába. Reggel Fésűs Járó lecsapkodja köpenyéről a rászáradt sarat, igen mozgékonyán tesz-vesz, mint akinek határozott, és természetes napi beosztása van. — Na — mondja Desó- nek —, gyere csak velem, ndamegyünk az ajtóhoz, intézkedni. Ez azzal kezdődik, hogy Fésűs Járó ököllel háromszor megdöndíti a vasajtót, majd kissé félrebillentett fővel, figyelmesen várja a választ, amely, bizakodó képének tanúsága szerint — nem is kétséges —, nemcsak szóbeli reagálás lesz, hanem ajtónyitás és séta ki a világba. Jó öblös hangja van az ajtónak, akár egy öntöttvas fazéknak, kong tőle az egész bunker. Kint azonban nem hallják, vagy nem vesznek róla tudomást. Fésűs Járó nem veszti el a kedvét. Szorgalmasan csépeli a vasajtót, mígnem szőrös arcát kiveri a víz. Akkor aztán, mivel odakint- ről semmi mozgolódás nem hallatszik, lassacskán hervadozni kezd róla a tevékeny magabiztosság. — Nem értem — dörmögi bosszúsan. — Ezt a süketnek is hallania kéne. Azzal belerugdos az ajtóba. Egy idősebb, népfölkelő korú katona odaszól neki — Ballábbal rugdosd, testvér, hátha úgy szerencséd lesz! (Folytatjuk)
