Nógrád, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-21 / 144. szám
1967. jűmits 21. szerda M05IM0 3 Btjif dolgozik ßg\g távoli kis földntűvesszove tke Az új mechanizmusra készülnek A Bércéi és Vidéke Körzeti Földmű vessző vetkezet irodájában ismerkedünk meg Földesi Istvánnal, a kereskedelmi csoport vezetőjével, aki egyidejűleg az igazgató- sági elnök helyettese is. Az elnök éppen a fővárosban tartózkodik, így Földesi István a legilletékesebb informátor a szövetkezetben. Egyébként a tagok és az fmsz egyik szak- szervezeti vezetője is hozzá irányított. A középkorú férfi ugyanis több mint egy évtizede tölti be egyfolytában munkakörét a választó föld- müvesszövetikezetl tagok nagy megelégedésére. — Mekkora a körzet? — Szemléltető képet kaphatnak — mondja, és valóban néhány jellemző adattal elé- bünk rajzolja munkaterületét. — Négy község és egy puszta alkotja a körzetet, mégpedig Bércéi, Nógrádkö- vesd, Galgaguta, Becske és Ordas-puszta. Ezerötszáz tagot és huszonöt egységet tartunk nyilván. — Milyen boltok, üzemek működnek a körzetben? — A huszonöt egységből tizenegy a kiskereskedelmi, de ebben már a TÜZÉP-telep is benne van. Hét vendéglátóipari egységünk közül csak egy eszpresszónk van, és most készülünk egy új eszpresszó létesítésére. Mind a négy községben van felvásárlónk. Azonkívül Bercelen, a központban husi- és szikvízüzem, cukrászüzem és három gépjárműből álló gépkocsi üzemág is működik. — Hol épül az új presszó? — Nógrádkövesden szeretnénk az idén megnyitni. Ugyanitt egy vegyesboltot is átadnánk rendeltetésének. Ez nagy szó minálunk. Nemcsak azért, mert a megyeszékhelytől jó távol esik körzetünk, hanem elsősorban a körzet kicsisége miatt is. — Milyen forgalmat bonyolítanak le? — Arra nem lehet panasz. A mi forgalmunkon kiválóan le lehet mérni, hogy évről évre hogyan növekszik az életszínvonal. Hiszen állandóan többet költenek boltja'nlk ban. Tavaly márciusban a berceli önkiszolgáló boltban 134. az idén 251 ezer forint volt a forgalom, a tavalyi áprilisi 147 ezerrel szemben pedig idén áprilisban 205 ezer. Es körülbelül ez az arány. Még a kétszázhúsz lelkes Ordas-pusztán is havi 50—80 ezer forintos a forgalom. Az eszpresszó havi bevétele megközelíti a nyolcvanezer forintot, csak kávéból hatezer forint árát adnak el havonta. — Isznak-e az emberek1 Földes István mosolyog. —• Az italboltok forgalma is nő — mondja. A bércéit havi kétszázezer forintot jövedelmez. — Tehát csaknem annyit Endrefalván szilárdult a közbiztonság Az endrefalvi községi tanács végrehajtó bizottsága a rendőrségi körzeti megbízott tájékoztató jelentése alapján vitatta meg a falu közrendjének, közbiztonságának helyzetét. Összehasonlításul a múlt esztendő és ez év első öt hónapjának adatai szolgáltak. Az eredményeik között igen figyelemre méltó, hogy a felvilágosító munka és egyes intézkedések hasznaként ebben az évben senkit sem kellett közveszélyes munkakerülés miatt felelősségre vonni. A személyi tulajdont károsító lopások száma ötödére csökkent, kétharmadára pedig a közlekedési szabálysértéseké. Helyszínbírságolást főként azokkal szemben alkalmaztak, akik kivilágítat- lan jármüvei vettek részt a közúti forgalomban. A rendőrségi körzeti megbízott különös nyomatékkai hívta fel a vb figyelmét az alkoholizmusból fakadó veszélyekre. Joggal hibáztatta a helyi italboltvezetőket, akik vajmi keveset törődnek azzal, mennyire ittasodik le egy-egy vendég. Az italozásra hajlamos felnőtt olykor odáig süllyedj hogy gyermeket részegít le. Ezt tette R. Tiborral Berki Gyula. A fiú ittasságéiban Őrjöngött, kiabált, sőt megtámadta az iskola igazgatóját. Berkit a járási rendőkapitányság szabálysértési előadója megérdemelten súlyos pénzbírságban részesítette. Az előterjesztő nein csupán az önkéntes rendőri csoport sikereiről számolt be. de őszintén ismertette az előforduló hibákat is. Nagy részben az önkéntes testület érdeme, hogy sikerült visszaszorítani a korábbi években elharapódzott baromfilopást. Az erdő védelmében a termelőszövetkezet segítségét kérte a rendőrségi körzeti megbízott. A végrehajtó bizottság az i talboltvezetőket szigorú figyelmeztetésben részesítette. A termelőszövetkezet elnöke elfogadta a körzeti megbízottnak azt a javaslatát, hogy a gallyszedéshez engedélyt adjon ki, esetenként ötforintos áron; és intézkedett, hogy az erdő védelmére megbízható munkavállalót keressenek. A gazdaságosság javítása érdekéken Tanulmányi kirándulást szervezett tagjai részére az Országos Magyar Bányász- Kohász Egyesület salgótarjáni csoportja. A Salgótarjáni Erőműbe látogattak a szénmedence szakemberei. Varsányi Sándor, az erőmű gépészmérnöké tartott előadást arról, hogy a szén minőségének alakulása hogyan befolyásolja az erőmű munkáját. Az erőművet évtizedekkel ezelőtt a jelenleginél jobb nógrádi szénre építették. Ma már nem kapja azt a fűtőértékű szenet, amit kezdetben kapott, s a gyenge minőségű szén nagymértékben koptatta az erőmű gépi berendezéseit, rontja a kazánok hatásfokátAz erpmű korszerűtlen, hiszen az országos átlagnál jóval drágábban állítja elő a villamos energiát, és ezért inkább csak- az úgynevezett csúcstermelés idején ad áramot az országos hálózatra nagyobb mértékben Van egy másik igen fontos funkciója is: Salgótarján távfűtési rendszerének hőenergiával való ellátása. Az ország hőerőműveinek technológiája az elmúlt két évtizedben igen nagyot fejlődött. így a salgótarjáninál már jóval később épült erőművek sem olyan gazdaságosak mint a legújabbak. Az előadást követő vitában a jövő lehetőségeiről esett szó. A szénbányászokat mint széneladókat érdekelte az erőmű jövője. A vita után több csoportban végigjárták a bányászati szakemberek az erőművet, figyelemmel kísérték a szén útját amint az átalakul hő, illetve villamos enegiává. költenek Bercelen italra, mint ételre? — Mindenesetre sokat. Bár hozzá tartozik az igazsághoz, hogy igen nagy az átmenő forgalom is. Tehát nem csupán háromezer lélekszámú Bércéi támegatja ennyire kétműszakos italboltját. Kiderül, hogy két önálló vezető küiön-külön raktárból látja el a tizenhatórás szolgálatot. A kétszer nyolcórás nyitvatartás nagyon előnyösnek bizonyult. Erről most Győri Jánosné. a délelőtti ügyeletes ad tájékoztatást. A földművesszövetkezeti italboltok és üzletek általában déli órákban csukva tartanak — meséli Győri né. — Amikor a fogyasztók megtudták, hogy Bercelen délben is lehet málnát, sört vagy fröecsöt inni, a2óta a környékbeli községekben közlekedő gépkocsik utasai is hozzánk térneik be szomjukat oltani. Sajnos, a forgalmunk még így sem akkora, mint jó áruellátás esetén lehetne. Hat hektó sör kevés egy hétre. Mindenesetre fokozatosan fejlődik, korszerűsödik a a körzet, és megnyugtató, hogy az előrehaladás nemcsak az alkoholfogyasztásban, hanem a tartós közszükségleti cikkek vásárlásában és az Igényesség emelkedésében is megnyilvánul. Lakos György A hatátikörök Irattanáról tárgyalt a tröszti párt vh Igen fontos témát tűzött na- értékek, a normaalapok mó- plrendre legutóbb a Nógrádi dosítása, a munkahelyi pót- Szén bányászati Tröszt párt- lékok meghatározása, végrehajtóbizottsága. Az üze- A gazdasági mechanizmus mek önállóságának növelésé- reformjáról szóló párthataro- re vonatkozó intézkedésekről zat óta ismét növekedett az tárgyaltak. A gazdaságirányi- üzemvezetők hatásköre. A tás reformjával kapcsolato- prémiumkeret felhasználása, a tosan már év elején létrehoz- nem vezető beosztású dolgo- tak egy bizottságot, amely- zók bérbesorolása, a bérfejnek feladata: felmérések alap- lesztés és a jubileumi jutal- ján, sokoldalú elemző munka- mák elbírálása került az üze- val előkészíteni a megvalósu- mekhez, lést. A termelés tervezésében is-X«..«»ti««ä sítettek. Már azóta is összedekek összehangolása céljévonták a mizserfal és kiste- S renye. bányaüzeméket. Ezek- t He™ f m ^ sTT kel az intézkedésekkel az tervmutatók számát. Az volt a cél, hogy az Irányító munkát hatékonyabbá teidén már a tröszt is a korábbiaknál jóval kevesebb kötelező mutatót szabott meg. A ütemben haladt. Az 1B64 decemberi párthatározat gyorsította a folyamatot. a termelési értékhez, az önköltséghez es a költségszini cemberl párthatározat meg- hez kötöSék G^akoriatüag" a gyorsította a folvamarnt prémiumkeret 90 százaléka A bányaüzemek vezetői ezekre a legfőbb gazdasági megkapták a fegyelmi hatás- mutatókra összpontosul és kör gyakorlását, az igazgatói csak egytizede az egyéb fela- alap jelentős hányada feletti datok teljesítésére. rendelkezési jogot, az igazolatlan mulasztás és törvényes távoliét elbírálása, a rokkant A hatáskörök leadását a Nógrádi Szénbányászati Trösztnél fokozatosan véfivéjárró minősítés jogát. Üze- ^ cl A gazdasági folyamami hatáskörbe került a normába beépíthető jövesztési Tizennégymillió forint hálózatfejlesztésre Lemaradás helyeit túlteljesítés Az ÉMASZ Salgótarjáni Üz- Jászberény, Tápiószőllös, Tá- ietigazgatósága egy sor Pest, pidsaP) Nagykata Szorospa- Heves és Nográd megyéi köz- helységekben. Az segben mar befejezte az első . . .. . félévre tervezett hálózat- üzlefetgiazgatosag körzetében átépítési, bővítési munkákat, befejezéshez közeleg, és jú- Egyebek között, csaknem egy- nius végére átadásra kerül millió-háromszázezer forint minden, az első fél évre ter- értékben hajtottak végre vezett nagy- és kisfeszültsé- nagyfeszültségű hálózatépítést, gű hálózatépítés, bővítés, ősz- valamint transzformátorház- szesen mintegy tizennégymil- épitést Nagybátonyban. At- lió forint értékben. Az üzlet- építették Jászdósa község igazgatóságon arra számíta- villamos-hálózatát, egymil- nak, hogy szemben az első lió-száznvole van három ezer fo- negyedévi súlyos elmaradás- rfntból. Több millió forintos sal, a félévet túlteljesítéssel munkát adtak át Gomba, zárják. tok központi szabályozását az új gazdasági mechanizmus szellemének megfelelően a jövőben a tröszt gazdasági eszközökkel akarja biztosítani. Az anyagi érdekeltség rendszerének átalakítása is ezt a célt szolgálja. Az ülésen sok szó esett a különböző nézetekről. Egyes aknaüzemeknél a korábbihoz viszonyítva hatáskör-szűkülésről beszélnek.. Az üzemegységeknél az eddig átvett hatáskörök értékét becsülik le, nem akarják elismerni a fejlődést. Ezekkel szemben áll a másik szemlélet: a tröszti apparátus egyes osztályai éppen a hatáskörök leadásából származó eredményeket becsülik le - és tovább kardoskodnak a központi Irányítás szükségessége mellett. Ezek a nézetek több dologból táplálkoznak. Vannak aknák, amelyek az átszervezés előtf önálló üzemek voltak. Ezeknél valóban csökkent a vezetői hatáskör annak ellenére, hogy a nagyobb, több aknát is öszszefogó bányaüzemeknél Jelentősen növekedett. Egy másik tény, hogy történtek az üzemek önállóságát sértő J intézkedések is. Ilyen, hogy az egyre szűkülő foglalkoztatási lehetőségek miatt védett dolgozókat,, az üzemek akarata ellenére is helyezett át a tröszt. Történt ilyen a termelési előirányzatok meghatározásánál, a létszám és állóeszköz átcsoportosításnál, a beruházási keretek felhasználásánál, amikor a fejlődő üzemek előnyére és a többiek hátrányára a tröszt döntött. Ilyenek a jövőben is lesznek, hiszen a népgazdasági érdekek védelmét a trösztnek kell biztosítania. Melyek testnek a központosán végzendő feladatok? Többek között a szénértékesítés operatív irányítása a fogyasztói igények szerint. Ebből következően az operatív termelési feladatok meghatározása ' is az üzemek számára. A szükséges anyagbeszerzés az üzemek igénylése alapján ugyancsak központilag történik csakúgy, mint a pénzügyi műveletek intézése. A szükséges létszámkeret meghatározása, a bérgazdálkodás elvi irányítása, a munkásszállítás racionalizálása és még egy sor kérdés, mint például a távlati tervezés a műszaki fejlesztés irányelvek kidolgozása, a beruházások szükségességének megítélése, mind olyan, amelyek központi irányítást igényelnek. Az üzemi önállóság növekedésének nagyobb felelősséggel kell párosulnia. Ennek viszont elengedhetetlen feltétele az ellenőrzés hatékonyságának javítása. Ebből fakad az a követelmény, hogy az anyagi érdekeltség elbírálásánál megszűnjék a ma még tapasztalható egyenlősdi Nagyobb önállóság, nagyobb felelősség és az eddiginél több lehetőség, ami az üzemeknél nyilván fokozza a kezdeményező készséget. A végrehajtó bizottság sürgette az új gazdasági mechanizmust előkészítő bizottságot, hogy az új szervezeti felépítésre szóló javaslatot minél előbb készítse el. Bodó János Aktuális porlré A gyarmati diákok küldötte A KISZ megyei küldöttértekezletén egy barna törékeny kislány lépett az emelvényre. Kezében jegyzetfüzet, azon néhány feljegyzés. A nyugalmára figyeltek fel- Széttekintett a sokaságon, és minden szavát megfontolva, beszélni kezdett. A balassagyarmati fiatalok életéről szólt. Nyíltan, őszintén. Arról, hogy a szabad idejüket nem tudják hasznosan eltölteni, mert nincs egy klubjuk. Szórakozni sean tudnak. Presszóba, vendéglőkbe nem járhatnak, marad tehát a céltalan bolyongás, amely nem vezet jóra. Ügy beszélt, mint aki nagyon jól ismeri a fiatalok gondjait. A tanácskozás résztvevői az őszinte szót nagy tapssal köszönték meg. Ez a nemvárt tetszésnyilvánítás zökkentette ki a kislányt nyugalmából. Otthonában Idézzük a tanácskozás perceit. A szobában rend, tisztaság- A könyvek már a fiók mélyén pihennek. Jelen van az édesanya, nehezebb így a beszélgetés. Otthon még nem szokták meg, hogy felnőtt a lányuk. A mama tga- zítgatja szavait. Látható feszültséggel figyeli a válaszokat. Ez zavarja a lányt. — Csak arról szóltam ami bennünket foglalkoztat. Akkor még azt sem tudtam, hogy kongresszusi küldött leszek — mondja és az anyját nézi. — Nem tudtuk, hogy a közélet így foglalkoztatja Zsuzsát. Nekünk nehéz azt megszokni, hogy mór nagylány. Mikor hazatért Salgótarjánból, és a boldogságtól ragyogóan újságolta, hogv a fiatalok országos tanácskozásának küldötte lett. megijedtem. Még ilyen küldetésben hem volt távol itthonról. Az apja is csak annyit mondott: azt majd még meglátjuk mehetsz-e? Pe természetes, hogy elmehet — sóhajt Zsuzsa anyja. Hegedűs Zsuzsa, Balassagyarmat, Óváros téri lakos, a Szántó Kovács Gimnázium harmadikos tanulója jól vizsgázott. Belépett a közéletbe. Zsuzsa tanáraival, osztálytársaival beszélgettem. Azt mondják, ha közösségről van szó — fáradhatatlan. Egy éve tűnt ki a munkájával. Megbízták a faliújság szerkesztésével, majd a klubélet megszervezésével. Megbízatását lelki- ismeretesen elvégezte. Az idén tavasszal egy kirándulást szervezett Szentendrére, Eredetileg Budapestre készültek. Szállás hiányában lemondták az utat. Akkor levelezni kezdett és kiderítette, Szentendrén fogadják őket,, Ide ment az osztály. Tele gonddal, de fáradhatatlanul dolgozott, hogy mindenki jól érezze magát. Az osztályfőnök már megsokallta a fáradozását, átvette az ügyek intézését. A házigazda viszont kérte a tanárt, hogy a kislánnyal tárgyalhasson- így idézik szavait. — Olyan örömmel intézkedik, hogv vétek volna megfosztani ettől, Zsuzsa a tajjár úr segítségével a kirándulás ..ügyintézője” marad. Az osztály ünnepélyesen megadta neki új jelzőjét, az ..ügyintéző" nevet. Az emlékek felidézése felengedi a beszélgetést güzsbakötő feszültséget. Zsuzsa édesanyja is mosolyog mát1. A kislány szeme felragyog. — Engem csodálatos jó érzés tölt el, ha másoknak boldogságot szerezhetek. A KISZ-kongresszusra terelődik a szó. Előkerül a jegyzetfüzet. Feljegyzések vannak benne. Gondolatok az Ifjúság életéről. Erről fog hallani a tanácskozás Hegedűs Zsuzsa tolmácsolásában. Olt születtek ezek a gondolatok az iskolában, amikor a tanulás szünetében útra kél a szó arról, hogyan alakítsák a maguk holnapját. Még addig néhány nap hátra van. Zsuzsa most az illat- szertár dolgozója. Kedvesen mosolyog a pult mögött. Szolgálatkész, fürgén kapaszkodik a pultok áruiért, hogy a boltból mindenki elégedetten távozhassák, A kongresszus után építőtábor következik. A gondolattól felélénkül: — Nagyon várom. Megint együtt leszünk osztálybeliek. Aztán pihenek- Az egyik barátnőmet látogatom meg Mát- ranovákon. Olyan jó vele. Mindenről elbeszélgetünk — anyjára tekint és halványan elpirul Ilyen kislány Hegedűs Zsuzsa az Óváros-tér lakója, a balassagyarmati diákok kongresszusi küldötte. Bubái Gyula