Nógrád, 1967. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-16 / 113. szám

6 W06KXÍ fft67. május t'8. Tiedd Kitűnő költségvetési eredmények Ülésezett a Rétsági Járási Tanács—Szépül a Bánki tó ipari-kereskedelmi, valamint Az elmúlt napokban tartott ülést a Rétsági Járási Tanács. Megállapította, hogy a tavalyi esztendőben valamennyi köz­ségi tanács sikeresen, takaré­kosan gazdálkodott. A költség- vetési tervek végrehajtásában megyei szinten ezért lehetett a rétsági járásé az elsőség. Szép eredményeket hozott a község­fejlesztési tervek teljesítése is. A kommunális feladatok el­végzését a lakosság kevés hí­ján négyszázezer forintos tár­sadalmi munkával segítette. Ebben az évben huszonhét- millió forint a rétsági járás költségvetése. A tanács az ülésen meghatá­rozta ez évi saját főbb felada­tait is. Folytatja és segíti a talajvédelmi és vízrendezési munkákat. A költségvetési és községfejlesztési feladatokat —• a lehetőséghez mérten — ki­bővíti azokkal a javaslatokkal. amelyek a jelölő gyűlések so­rán hangzottak el. Szorosan együttműködik az MSZMP já­rási bizottságával, új, helyi munkaalkalmak megteremté­se, az eljárók számának csök­kentése érdekében. Rétságon négytantermes iskola építését kezdi meg, s igyekszik elérni, hogy az már jövőre a tanuló ifjúság rendelkezésére álljon. Még ebben az esztendőben be­fejezi a borsosberényi orvosi kör kialakítását A kenyérellá­tás javítása érdekében szorgal­mazza, hogy még ez évben új sütőüzem kezdhesse meg mun­káját a járás székhelyén. Foly­tatódik — mint jelentettük — a bánki tó környékének ren­dezése. A járási tanács március 30-i alakuló ülésén öt állandó bi­zottságot — pénzügyi és köz­ségfejlesztési, mezőgazdasági, művelődésügyi és egészségügyi. építési-közlekedési állandó bizottságot választottak. Már ez alkalommal hangzottak el javaslatok arra vonatkozó­an, hogy a sikeresebb munka reményében csökkentsék az ál­landó bizottságok számát. A végrehajtó bizottság ezek alap­ján tegnap azt javasolta a tanácsnak, hogy az alábbi megoszlás szerint három ál­landó bizottságot válasszon: pénzügyi, községfejlesztési és építési; mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi: valamint műve­lődési, egészségügyi és szociál­politikai állandó bizottságot. A tanács a javaslatot elfo­gadta. Állandó bizottsági el­nök Szalai István, Oravecz József és Zachar Kálmánné; tit­kár Szegner Pálné, ifjú Rezs- nák András és Harsányi Ele­mér lett. Az új szervezésben a három állandó bizottság tizen­öt tagot számlál. Baleset motorral, autóval Megyénkben vasárnap há­rom közúti közlekedési bal­eset történt. Reggel Sallai István Balaton községi la­kos ütközött motorkerékpár­jával Nemti határában egy kerékvető kőnek. A jármű pótutasa, Dorkó Sándor könnyű sérüléseket szenve­dett. A baleset bekövetkezé­séhez hozzájárult, hogy Sal­lai alkoholos befolyásoltság állapotában vezette motor­ját. A kár kétezer forint. Délelőtt a tari elágazás­nál ütközött Csányi Péter motorkerékpárjának Kispál József motorja. Mind a két vezető, mind pedig a két pótutas megsérült. Csányi a kanyarodás megkezdése előtt nem győződött meg arról, hogy nem kívánja-e őt más jármű vezetője előzni; Kispál pedig útkeresztező­désben akart — szintén szabálytalanul — előzni. Délután Hulina - József személygépkocsija szaladt fel a salgótarjáni Patyolat­székháznál a járdára. A gya­korlatlan vezető a fék he­lyet a gázra lépett. Szemé­lyi sérülés nem történt, az anyagi kár hatszáz forint. A pénzügyminiszter látogatása Salgótarjánban Vályi Péter pénzügyminiszter, Faluvégi Lajos költségve­tés- és mérlegfőosztályvezető, valamint Kenyéri István, a tanácsok osztályának vezetője társaságában hétfőn megyénk­be látogatott. Salgótarjánban, a megyei tanács székházában tárgyalt a megye párt- és tanácsi vezetőivel, valamint a pénzintézetek vezetőivel. A napi feladatok mellett a kis- lafcásépítkezések, a beruházások, és közgazdasági kérdések szerepeltek napirend.en. Szó esett az új gazdaságirányítási rendszerre való áttérés időszerű feladatairól is. Naptár 1967. május 16. kedd Névnap: Mózes A Nap kél: 4 óra 06 perc­kor, nyugszik: 19 óra 15 perc­kor, a Hold kél: 9 óra 40 perckor, nyugszik: 0 óra 54 perckor. Zivatar — Saját lakását gyújtotta fel a salgótarjáni Rokkant­telepen Határ József. A tűz körülbelül 20 ezer forint kárt okozott. A gyújtogatás ügyé­ben a vizsgálat még tart. — Hét halálos végű baleset volt a hét végén az országban. Közülük három haláleset az országutakon, kettő a Dunán, kettő pedig vasúti pálya mentén következett be. Várható időjárás ma estig: időn­ként növekvő felhőzet, né­hány helyen kisebb esővel, eset­leg zivatarral. Elénk, időnként megerősödő déli, délnyugati szél. A nappali felmelegedés elsősorban nyugaton kissé mérséklődik. Leg­magasabb nappali hőmérséklet 21 — Harminc harmadéves ta­nuló tesz traktorvezetői vizs­gát június elején a Szécsényi Mezőgazdasági Technikumban. Jelenleg hetenként egyszer ve­zetési gyakorlaton vesznek részt, ismerkednek a KRESZ- szel. Társadalmi tulajdon— és gondosság A társadalmi tulajdon vé­delmével is foglalkoztak legu­tóbb a Nógrádi Szénbányászati Tröszt műszaki tanácskozásán. Megállapították ugyanis, hogy a sorozatos termeléskorlátozá­sok és a kisebb aknák vissza­fejlesztése során igen jelen­tős mennyiségben szabadulnak fel olyan anyagok, amelyeket még másutt hasznosítani • le­het. Sok más mellett, erre úgy látszik egyes bányaüzemeknél kevés gondot fordítanak. A mizserfai György-akna példá­Űj tagozattal bővül a Szegedi Nyári Egyetem Évek óta a Szegedi Ünnepi Hetek egyik igen jelentős ren­dezvénye a Nyári Egyetem. Ebben az évben is az Euró- pa-szerte híres Szabadtéri Já­tékok idején, július 20-tól 30- ig rendezi meg a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a József Attila Tudományegye­tem a Szegedi Nyári Egyete­met, mely eddig a tanítók, ta­nárok pedagógiai továbbkép­zését szolgálta. Az idén bővül a program: a pedagógiai szekción kívül is­meretterjesztő tagozat is in­dul. A pedagógiai részleg hallga­tói ismét nagyon aktuális kér­désekről hallhatnak előadáso­kat neves külföldi és hazai ku­tatóktól és gyakorlati szakem­berektől. A második szekció Dél-Ma- gyarországot kívánja megis­mertetni a résztvevőkkel. Elő­adások hangzanak el Szeged múltjáról, jelenéről, jövőjéről, Szeged vidékének természeti kincseiről, különleges ipari termékeiről, a Szabadtéri Já­tékok történetéről és terveiről. A részvételi díj fejében mo­dern kollégiumi szállást, tel­jes ellátást szabadtéri előadá­sokra szóló jegyeket, kirándu­lásokon való részvételt bizto­sít a rendezőség. A jelentkezé­si határidő július 1., bővebb felvilágosítást a Szegedi Nyári Egyetem Igazgatósága nyújt az érdeklődőknek. ja bizonyítja ezt. Ott ugyanis már az év első napján meg­szűnt a termelés, de még je­lenleg is sok olyan anyag és berendezés található az ak­naudvaron, és környékén, amit nem szállítottak el, és megfe­lelő őrzéséről sem gondoskod­tak. Az álló- és fogyóeszközök kezelésére, hasznosítására van­nak utasítások, csak érvényt kell azoknak szerezni. Igen fontos, hogy az üzemek felszá­molásából ne kár, hanem in­kább haszon származzék. Munkaverseny a gépállomásokon, állami gazdaságokban A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére élénk munkaver­seny bontakozott ki a gépál­lomásokon, az állami gazda­ságokban, valamint az erdő- gazdaságokban. A dolgozók mintegy hetven—hetvenöt szá­zaléka tett munkafelajánlást, amelyek együttes értéke meg­haladja a hat- és félmillió fo­rintot. Kiváltképpen az állami gaz­daságokban folyó vetélkedő figyelemreméltó. A legtöbb gazdaságban vállalták, hogy időben végzett, jó minőségű munkával törekszenek a ter­més- és termékhozamok nö­velésére, a termelési költségek csökkentésére. Amint kide­rült, a dolgozók vállalása mintegy négymillió forintot „ér” a megye állami gazdasá­gaiban. A gépállomásokon a dolgo­zók többsége a munka .minősé­gének további javítását tűzte célul. Vállalták, hogy a fel­merülő költségeket a lehető legkisebbre csökkentik. A gép és gépjavító állomások dolgo­zói mintegy egymillió-hétszáz- hatvanezer forint értékű vál­lalást tettek. Az erdőgazdaságok dolgozói ugyancsak munkaversennyel ünnepük az októberi forrada­lom évfordulóját. Az összesíté­sek szerint mintegy hétszáz­ezer forint értékű vállalást tettek. Az igazság házhoz jön— Szügyön Az Állami Déryné Színház Mikszáth regényének, a Szent- péter esernyőjének színpadi változata után május végén Kállai István: Az igazság ház­hoz jön című színművével lá­togatja a Nógrád megyei szín­padokat. A darab megyei bemutatóját Szügyön, a község új műve­lődési otthonában tartja a társulat május 31-én este. A szügyi művelődési otthonban ez lesz a megnyitás óta az első színházi előadás. A tárgyalóteremből Gyerek az üzletben Sz. Anna mindössze két hé­tig tanulgatta, mi a teendő egy Patyolat-átvevőhélyen — aztán megbízták a j.-i fiók vezetésével. A tizenhat éves kislány munkáját tavaly ok­tóber 24-án vizsgálta a vál­lalat belső ellenőre, aki ta­pasztalta. hogy a bizonylato­lás nagyon hiányos. Erről ér­tesítette a Patyolat főköny­velőjét. A felfedezett mulasz­tás ellenére is csak december 9-én tartottak leltárt, amely több mint kétezer formt ér­tékű fehérnemű hiányát, s majdnem ötezer forint elsik- kasztását derítette fel. A tár­sadalmi tulajdont károsító sikkasztás és hanyag kezelés bekövetkezéséhez nem kis mér­tékben járult, hogy a gyerek­lány munkáját a Patyolat Vál­lalat igen felületesen ellen­őrizte. A balassagyarmati járásbí­róság fiatalkorúak büntető ta­nácsa Sz. Annát három hó­napi, büntetésvégrehajtási munkahelyen eltöltendő sza­badságvesztésre ítélte, továb­bá 4910 forint kártérítés meg­fizetésére kötelezte. A bünte­tés végrehajtását a bíróság három évi próbaidőre felté­telesen felfüggesztette. Az ítélet jogerős. Losonc—május 28-ig Csehszlovák—magyar találkozó —25. A Balaton vizének hőmérséklete _ Nyolcvanhárom ismeret- siófoknál u órakor is irts. terjesztő előadást tartottak vö­röskeresztes titkárok és védő­— Megnyitás előtti utolsó nők, a szécsényi járásban a szakaszához érkezett a BNV cigánylakosság körében a építése. Az idegenforgalmi gyermeknevelésről és a tisz- hivataloknál, a MÁV menet- tálkodásról az esztendő első jegyirodáiban és a tanácsok- négy hónapjában. nál megkezdődött a 33 száza­lékos kedvezményes utazásra —Éhségsztrájkot kezdett az jogosító igazolványok árusítá- a nyolc békeharcos, aki 12 sa. másik társával együtt pénte­ken megpróbált behatolni a — Nyilvános tárgyalást tar- Pentagon épületébe, de a toltak Nagybátony-bányává- rendőrség letartóztatta őket. rosban. A salgótarjáni váro­si- járási rendőrkapitányság — A város területén folyó szabálysértési előadója Ke- anya- és gyermekvédelmi fel- mény György nagybátonyi la- adatokat vitatta meg tegnapi kost ittas vezetésért 1500, ülésén a Salgótarjáni Városi Orosz Józsefet pedig botrányt Tanács Végrehajtó Bizottsága, okozó magatartásért 400 fo­rint pénzbírsággal sújtotta. — Nem volt gazdaságos, ezért kiszerelték az elmúlt — Hatvan szakmunkás-je- héten a mizserfai Gusztáv- iöltet vesznek fel szeptember- akna H-es telepi frontfejté­ben emeltszintű képzésre a sét. A bányászokat a jóval balassagyarmati szakmunkás- gazdaságosabban termelő III- tanuló-intézetbe. A képzést as szénmezőbe csoportosították először autószerelő és lakatos át. szakmákban vezetik be. — Községi kiegészítő meg­— A Budapesti Központi bízotti hálózatot ' szerveznek, Kerületi Bíróság hatévi bőr- miután megszüntetik a járási tönre ítélte Jenei Ferenc bu- kiegészítő parancsnokságokat, dapesti lakost, bűntársát, B. A salgótarjáni járás községei- Rozáliát pedig másfélévi sza- nek megbízottai vasárnap tar- badságvesztéssel sújtotta, mert tották első együttes ülésüket, éjszaka leütötték és kifosztot­ták Korsós József aszódi la- — Az idén is megrendezi a kost. KISZ Nógrád megyei Bizott­sága a salgótarjáni könnyűze­—^ nei fesztivál eseményeit be­mutató kiállítást. A fotókból, újságcikkekből és képzőművé­szeti alkotásokból álló tárlatot még májusban megnyitják. • £• r _ r • ítjusagi — Világosabbak lesznek a balassagyarmati utcák. A la­kosság javaslatára a városi tanács negyven új közvilágí­tási lámpát szereltet fel. Egész napos program—Jelentkezés: május 20-ig A KISZ Nógrád megyei Bi­zottsága és a CSSZM Közép­szlovákiai Kerületi Bizottsága az idén Losoncon rendezi meg az immár hagyományossá vá­ló csehszlovák—magyar ifjú­sági találkozót. Tavaly nyáron Balassagyarmaton találkoztak a fiatalok, akkor mi voltunk a házigazdák. A találkozó jól sikerült, s viszonzásképpen az idén május 28-án, Loosoncon gyűlnek össze, barátkoznak a csehszlovák és magyar fiata­lok. — Kik mennek, kik mehet­nek a losonci találkozóra? — ezt kérdeztük a KISZ megyei bizottságán, ahol ezzel kap­csolatban elmondták; az elő­zetes tervek szerint, mintegy 150 fiatalt kedvezményes részvételi díj mellett segít a megyei bizottság abban, hogy egy napra Losoncra kirándul­jon. A fiatalok különbuszok- kal utaznak. Mód van arra is, hogy a 150 KISZ-esnél jóval többen részt vegyenek ezen a nagyszerűnek ígérkező programon. A megyei bizott­ság tájékoztatója szerint, má­jus 20-ig fogadnak el csopor­tos, vagy egyéni jelentkezése­ket a KISZ-bizottságon. A részvételi díj ebben az eset­ben 110 forint, s ezért az ősz- szegért az útlevéllel és az utazással kapcsolatos tenniva­lókat magára vállalja a me­gyei bizottság. A programban sport- és kulturális rendezvények, tánc, tűzijáték és sok vidámság ka­pott helyet. Az egyik kiemel­kedő rendezvény lesz az az if­júsági nagygyűlés, amelyen csehszlovák részről Jurij Chu- dik, a CSSZM Közép-szlová­kiai Kerületi Bizottságának el­ső titkára, a KISZ Nógrád megyei Bizottságának képvi­seletében pedig Bandúr Ká­roly első titkár mond be­szédet. Mindkét részről azt tervezik, hogy a találkozót felhasználják a csehszlovák és magyar fiatalok közötti kapcsolat további mélyítésé­re, a baráti szálak erősítésére.- pl — — A rétsági járás gazda­sági helyzetéről, a lakosság ellátottságáról tart előadást má­jus 19-én Rétságon Rakonc- zai József, a járási tanács vb elnöke. A tájékoztatót a nőtanács rendezi. — Ötven gyermek gondo­zására alkalmas bölcsőde épül Drégelypalánkon. A hétszázhatvanezer forintos be­ruházásiból létesülő új intéz­ményt még az idén felavatják. yy\c%itruZicrl HOLNAPRA SAf.G0TAR.lAN NOVEMBER 7.' AZ UTOLSÓ VÉRBOSSZÚ. PASZ- TO: MANDRAGORA. N O G R A D A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapla, Főszerkesztő: GOTYAR GYULA, Szerkesztőség; Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-S9 Kiadta a Nósrád meevei Lanki- »dő Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT, a vállatat igazgatója, Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi n. L Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a heiyl £staWvÍtaloknah es a kézbéstÜneU Előfizetési díj egy hónapra: 13 forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Felelős vezető PAPP GYÖRGY mb. igazgató, Salgótarján Petőfi u. L Index-szám: 25072.

Next

/
Thumbnails
Contents