Nógrád, 1967. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-07 / 106. szám
8 NÖGR ÄD 1987 május 7. vasárnap Bába Mihály TURISTÁK A TÉREN az ember K iment a tornácra, a lugas alatt a kerítésig, s kinézett az utcára. Egy lelket sem látott. Hétköznap, tíz órakor ugyan ki járhat az utcán? A kertben két sor gyümölcsár terebélyesedett. Meg- megállt a ták alatt, nézegette az ágakon ülő zöld gyümölcsöket, a tiatal hajtások gyenge, átlátszó leveleit. A kerítés mellett két korhadt törzsű akácfa nyújtózkodott. Ágain madárfészkek sötétlettek. Vadgalambok röpködtek egyik fáról a másikra, mintha csak látogatóba mennének egymáshoz. A kert végében méhek dongtak. Átnézett a kerítésen; öt kaptár sorakozott a fák alatt. Az egyik előtt Kovács P sta bácsi guggolt. Egy pillanatig zavartan bámult az öregre. Amióta nem látta, nagyon megöregedett. Arca csupa ránc, a haja meg olyan fehér volt. mintha befestette volna. Köszönt. — Nagy időre jöttél? — Két napra. — Az öregeket látogatni? Hát kell is. Ki tudja mennyi időnk van még hátra? — Eljár az idő. — Hogy vagytok? A család? — könyökölt a korlátra. Kicsit nehezen lélegzett. — Köszönöm. Megvagyunk. Es maguk? — Mit számítunk már mi? Vagyunk, nem vagyunk egy kutya — legyintett Pipára gyújtott. — Itt tiblábolok, mióta nyugdíjas vagyok, mé- hésakedem. Milyen szorgosak ezek a kis állatkák. Hordják, gyűjtik a mézet, hogy egész évben bőviben legyenek, én meg meglopom őket Elveszem azt amit fáradtsággal szereztek. Ilyen az ember. Géza is rágyújtott egy Kossuthra. Semmi kedve nem volt beszélgetni, de már nem hagyhatta ott az öreg Kovácsot, akit gyermekkara óta ismert, akinél oly sokat ep- részett. Hallgatott és azon töprengett, mit is kérdezzen vagy mondjon. Kovács fürkésző tekintettel vizsgálta arcát — Nem találkozol ott fenn az enyéimmel? — Ritkán. — Mékkel? — Egyszer Juliskával, ment a gyerekkel. Helyes kis fiú. — Hm. Az. £n akkor lát- ttem, amikor kétéves volt. Azóta nem hozták haza. Pedig már iskolás. Hát a Pistivel? — Pistivel? — fújta ki a füstöt Géza. — Nem is olyan régen, a villamoson. — Szolgálatban volt? — Kalauz. Beszélgettünk. Jól vannak. A lánya már gimnazista. — Aza. Kitűnő tanuló. Küldtek fényképet. Volt egyszer itthon. Mikor is? Igen, húsvétikor múlt két éve. Azóta nem láttam azt az unokát se. Hát Bözsiékről nem tudsz valamit? — Nem. Vele nem találkoztam. — Az urát látták a tévében. Fehérék szóltak’ mert nekik van. Elmentem megnézni. de én már nem láttam. A tavaszi munkák gépesítéséről beszélt. Azt mondják, okosan, dehát kutyát sem ér a tudomány, ha mindenki a maga feje szerint csinálja. — Baj van? — Baj nincs. De tavaly egy kaszálás 1 ucerna odaveszett, elrohadt, nem volt. aki megforgassa. behordja, kazalba rakja. K ovács legyintett. — Ez a baj. Az em- Derek meg morognak, mert kevesebb a kereset. Géza a korlát széléből letört egy darabkát, ujjai között morzsolgatta. — A méhek jól fizetnek? — Tudom is én. Csak bab- rálgatok velük. Nem a haszonért. A kert ajtajában megjelent Géza apja. Körülnézett, kalapot emelt, amikor meglátta Kovácsot, aztán visszahúzódott. — Apád is beteges. — Nyolcvanhárom. — Annyi, mert amikor én bevonultam huszárnak, ő akkor szerelt le. Akkor még élt a nagyapád. A kert Is puszta volt. Nem volt abban egy gyümölcsfa sem. Ezt már apád üitetgette, a szőlőt is. Jó természete van, szeret a fával babrálni. De a fiatalok — legyintett njegtat — mind elmennek. Legalábbis az enyéimek. — Gyuri maradt. — Dehogy maradt. Egy éve ő is elment Nem maradt itthon egy se. Apádéknak jó, mert ott az öcséd. Gondját viselj az öregeknek... A télen beteg voltam. Kijött az orvos is. Feküdtem. De beteg lett az asszony is. Egyik ágyban én feküdtem, a másikban meg ő. Az ajtót nem csuktuk be, hogy a szomszédok be tudjanak jönni, ha észre veszik, hogy már régen nem láttak bennünket Két napig csak az orvos nyiHAJNAL GABOR: Tájkép Konokan állok a parton a nád közt színárnyalatok változását figyelem a tó vizén az ég boltozatján felhők rohanó érkezését és semmibe tűnését nézem birkanyájat a fakó füvű lejtőn indulatos puli rohanását kacskák piros csőrét a patakban libák tárják vakító fehér szárnyukat a napba néznek lerázzák a gyöngyöző vizet magukról és féktelen örömmel rikoltanak aztán csend lesz. Hóvirágot keresek a lejtőn holnap ibolyát is találok. tóttá ránk az ajtót. Az hozta el a gyógyszert is. Harmadnap jött aztán Keserűné és főzött egy kis meleget. Hát így vagyunk itt öcsém. Irtunk a jányunknak, hogy küldje haza az unokát. Nem lehet, mert iskolába jár, nem mulaszthat. Szóval, magad uram, ha szolgád nincs ... Keserű mosoly bújkált szája szögletében. Megtömite pipáját és rágyújtott. Géza lehajtotta fejét, egy göröngyöt taposott szét. — Apádéknak jó, ott az öcséd. Másképp ők is úgy lennének, mint mink. Hiszen te sean tudsz hazaszaladni mindig, ha baj van... Géza ellépett a korláttól. Lassan, andalogva ment a fák alatt, vissza a kis kertbe, a lugas alá. Anyja a tornácon hámozta a krumplit. A öreg Kováccsal beszélgettetek? — kérdezte Gézától. — Azzal. — Nekik jó — sóhajtott az anyja. — Nagyon, nagyon jó. A gyerekek jönnek, meg küldik a pénzt, a csomagot. A Gyurink meg csak egyet gondol és szalad haza meglátogatni az öregeket. A vejét a tévében is látták. Nekik jó ... nagyon, nagyon jó... G éza bólogatott. Nem bírt megszólalni. Valami rettenetesen szorongatta a torkát, Letépett egy szőlőlevelet és addig gyűrte, sodorta, míg a zöld, sűrű lé végig nem csordult az ujjain. Erdős István Ölek 1. MUNKA KÖZBEN Egy méter magas fa kalitkában ül, barna, szigorú arcú asszony. Ismétli a rendelést, pötyög az ujja a pénztárgép billentyűin, számolja a pénzt, visszaad: tessék, köszönöm. Két korsó, igen, tessék, köszönöm. Fél barack, tessék, köszönöm. Igen, tessék, köszönöm. A kocsmában, mielőtt magam is beállnék a sorba, megszámolom, 69 ember iszik, beszélget, ácsorog. Délután négy óra van, még azt sem lehet mondani, hogy csúcsforgalom ideje lenne. Folyton jönnek, alig megy el valaki, pedig azt hinné az ember, hogy itt belép a vendég, felhajtja az italt, megy. Ügy látszik ez a típus a vendégeknek csak egy fajtája, több, jóval több az üldögélő, beszélgető ember. A pénztárnál nyolcán állnak előttem a sorban, a pult előtt, ahol majd meg lehet kapni az italt, valóságos tumultus van. Mikor rám kerül a sor, mikor megrendelhetem a pohár sörömet, visszanézek, legalább tízen állnak mögöttem. Arra gondolok, fizetés lett volna valahol? A pénztárosnő gépiesen blokkol, a „tessék, köszönöm” elmaradhatatlan. A pult mögött, a „kármentőben” erős alkatú, kicsit kövér, szőke asszony áll. Karján könyökig felgyűrve a fehér köpeny, derekán áttetsző műanyag kötény. Ügy szorítja a sör-pisztolyt, mintha ütni akarna vele. szája dacosan összeszorítva. Szótlanul veszi el a blokkot, némán tolja elém a sörös poharat. Két féldeci kitöltése közben megtöri! homlokát, hunyorít, vízsugár alá nyomja az üres sörös korsókat, másik kezével szalvétába fogva kiad egy háromnaposnak tűnő szendvicset. In(Koppány György felvétele.) a koe imában nen is onnan is sürgetik. A pult 4—5 méter hosszú, nem fogynak el előle az emberek, s ő egyfajta rendszer szerint halad sorba, oda-vissza, balról jobbra, jobbról balra. A várakozók többsége elégedett ezzel a renddel, csak néha akad egy-egy türelmetlenül szomjas ember, aki reklamálja, hogy később jövő előbb kapott. A harmadik asszonyt?) rendületlenül hordja a pultra a kiürült poharakat. Hat—hét söröskorsót is összefog, úgy tolakszik át a sorban állókon. Ha már annyi a pohár a pulton, hogy nem fér, akkor beáll mosogatni, kiszolgálni. Talán az ő dolga a legnehezebb, ő a legfiatalabb, ő jár a vendégek között, ő végzi a munka szennyesét. Sjzép, kerek arcú. kék szemű nő, nézése mosolya madonna-szerű. Hangja finom, komoly. — Szabad kérem egy kis helyet, szabad, szabad! S a férfiak utat engednek, de épnen csak annyira, hogy átpréselődhet közöttük. Van aki ..véletlenül” éppen belefordul tenyerével mellébe, csípőjébe; mindkét keze tele pohárral még csak szájon sem csaphatja az illet- lenkedőt. A bejárati ajtó egy- re-másra nyílik,.. Jönnek magányosan, jönnek csoportosan. Elmenni alig megy el valaki. Vágni lehet a füstöt. A pénztár előtt állók sora az ajtóig ér. A három asszony izzadt arccal dolgozik a férfirengetegben. 2. ZÁRÓRA UTÁN A pénztáros: Negyvenegy éves vagyok, nyolc hónapja ülök ebben a kalitkában. Bizony tényleg úgy van ez. hogy kettőtől este kilencig folyton sorban állnak előttem a vendégek. Majd mindig veszekedés fogad, ha egy percre kilépek valahová; WC-re, magánügyben átszólni, iskolába, kórházba, hogyha már nagyon muszáj. Jár a kezem mint a gép, estére a sok aprópénztől vastag szürke réteg vonja be az ujjaim hegyét. Egy kicsit nyomasztó, hogy folyton ennyi ember van Itt, de az érdekesebbnél érdekesebb arcokat megjegyzem magamnak, és később olyan jó a ráismerés. Amennyi arc, annyi öröm, annyi gond. Ebben a munkatempóban nem jut időm a magam bajával foglalkozni, tépelődni. Félévvel ezelőtt elhagyott az uram. Két nagy gyerekkel magamra maradtam, az ember összeállt egy nővel, akivel már három éve volt viszonya. Kezdettől fogva tudtam az ügyükről, tapintatosan célozgattam is a dologra éveken át. de botrányt csinálni nem akartam a gyerekek miatt, ók csak akkor tudták meg, mikor elment az apjuk. A fiú káromkodott, a lány sírt, én hálát adtam az égnek, hogy dolgozom. Tulajdonképpen életemben először vagyok alkalmazásban, mintha csak megéreztem volna az egészet, ősszel rászedtem az uramat, engedjen dolgozni. Szörnyű lenne, ha most kellene állás után szaladgálnom. Azt akarom, a gyerekek ne érezzék meg, hogy az apjuk szemét ernbgr. A szégyen úgy is ott van még nap mint nap a szemükben, azt nem lehet hamar elfelejteni. Én belenyugodtam már, tulajdonképpen évek óta csontomban éreztem, hogy ez lesz. Titokban készültem rá. Huszonhárom évig éltünk együtt. az utolsó öt év alatt minden elbizonytalanodott. A lányom 17 éves, az apja hűtlensége miatt szakított a szerelmesével, kiábrándult a férfiakból egyszersmindenkorra. Igen, kényszeredetten nevettem ezen a dolgon mikor elmesélte, sokkal jobban fájt, mint mutathattam. Az uram soha nem járt kocsmába. A részeg embereket mégis megértem. A fiataloknak legszívesebben megfognám a kezüket, hogy ne nyúljanak a féldeci után. A 18 éves fiamat látom bennük A mindennap visszatérő vendégek gyakran megnevettetnek ügyetlen udvarlásukkal. Van amelyikük csak beszél nekem mindent össze-vissza, úgy lökdösik el a többiek a kasszától. Ilyenkor este tíz óra felé a pénzszámlálás és a takarítás után rohanni szeretnék, az egésznapos ülés után rohanni ki az éjszakába, kézenfogva valakivel, dehát várnak otthon a gyerekek, így aztán egymagámban hazaballagok. A CSAPOS: Ha valahol kérdeznek mi a foglalkozásom, és bemondom, hogy csapos, összenéznek körülöttem az emberek. A csapost vállas, erős férfinak szeretik képzelni, olyannak áld a söröshordót könnyedén a feje fölé emeli, ha kell versenyt iszik a vendégekkel. Az előző munkahelyemen kézilány voltam, konyhán, s mikor idekerültem az uram eleinte igen féltett. Ügy gondolta megesznek itt a részeg emberek. Mondtam neki, ne félts te engem, pajtás, vagyok én olyan erős, naint akármelyik részeg. Rajtam nem is múlik, hogy itt minden rendben legyen. Nemcsak azért mondom, mert üzlet az üzlet, de nekem az a véleményem, igyon aid bírja, meg akinek pénze van rá. Egy cseppet sem zavar, hogy tele van az üzlet, én nem vagyok ideges, csak mindenki tudja kivárni, amíg sor kerül rá. Nagy tekintélyem van itt nekem. Akik ismernek azokra elég ránézni, megszűnik minden hőzöngés. Két— három hete történt, hogy egy nagy. mélák fuvarost ölemben cipelve hajítojtam ki az üzlet-
