Nógrád, 1967. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-30 / 101. szám

1967. április 30. vasárnap NÖGRÁD 9 Történelmi miniatűrök Régi májusok A SAINT LOU IS-1 HATÁ­ROZAT 1888-ban napi tíz—tizenkét órát, sőt még ennél is töb­bet dolgoztak a munkások szerte a világon. Az Ameri­kai Munkásszövetség 1888 de­cemberében a Missouri ál­lamban levő Saint Louis vá­rosában határozatban köve­telte a napi nyolcórás mun­kaidő törvénybeiktatását. Ki­tűzték a munkásság jogos kö­vetelése nyilvánosságra hoza­talának időpontját is: esze­rint 1890 május elsején kö­vetelik először a nyolcórás munkanapot. PÁRIZSBÓL JELENTIK Egy esztendővel később, 1889-ben, a munkásság Pá­rizsba küldte képviselőit a világ minden részéről a II. Internacionálé ülésére. Itt mondták ki: •,Egyszerre minden ország­ban és városban, egy és ugyanazon a napon a műn- kásság tüntetni fog a nyolc­órás munkanapért, a gyer­mek és nőmunka védelméért, az éjjeli munka eltiltásáért és egyéb követeléseiért.” S jóváhagyták az időpon­tot: a munkástüntetés napja az lett, amit Saint Louis-ban elhatároztak: 1890 május el­seje. ELLENKEZIK a szabad­ságjogokkal A magyar reakció meg­retten a nemzetközi mun­kásosztály követelésétől. Be­adványt szögeznek a Magyar Királyi Belügyminiszterhez. Benne ez áll többek között: „A nyolcórás munkanap ellenkezik a szabadságjogok­kal. ..” A belügyminiszter leirata alapján intézkedik a fővárosi rendőrkapitány: „Budapesten tilos közös nagy ünnepélyt tartani! Tilos a vörös zász­ló!” AZ ELSŐ MAGYAR MÁJUS ELSEJE A szigorú intézkedések el­lenére a főváros különböző kerületeiből indulók — mint­egy hatvanezer munkás és munkásnő —, találkoznak az Aréna előtti réten. Fegyel- mezetten, rendben folyik a felvonulás, s a délutáni nagy­gyűlésen a szónokok hirdetik a párizsi kongresszus határo­zatát. Azt írja az Ethnographia című folyóirat az 1890. május elsejei budapesti felvonulás­ról: „Az újpesti gyártelepeken kivétel nélkül szünetelt a munka, s így a menetben részt vett mindenki, aki Új­pesten gyári munkával ke­resi kenyerét. A Jutagyár munkásai és munkásnői nyi­tották meg a beláthatatlan hosszúságú menetet, utána vitték a vörös táblákat az is­mert felirattal, mely nyolc­órai munkát követek.. A felvonulás után kinn, a Városligetben műsor is volt. A rögtönzött színpadon Balassa Bálint és Csokonai Vitéz Mihály versei szólaltak meg, mintegy intésül és fi­gyelmeztetésül.” A budapesti május elsejei felvonulással egyidejűleg hi­tet tettek a forradalmi ün­nep mellett vidéki városaink is. Ünnepeltek Eger, Győr, Komárom, Kolozsvár, Pécs, Pozsony, Sátoraljaújhely, Sop­ron, Szeged, Szombathely, Temesvár, Újvidék munkásai és munkásnői. MUNKÁS HŐSÖK 1890. május elseje nem múlt el áldatlan munkások kiömlő vére nélkül. Provo­kátorok jelentek meg Rosi- cán, Szászkabányán, Bogsán és Aninán. Lövések dördül­tek el a békésen felvonuló dolgozókra és halottak, sebe­sültek maradtak a földön. EGY ÉVVEL KÉSŐBB Az első május elsejei mun­kásfelvonulás, annak eszmé­je megbolygatta az uralkodó osztályt. Megjelent Szapáry Gyula gróf, miniszterelnök rendelete: ,-Aki pedig május elsején nem dolgozik, az többé nem mehet vissza a gyárba!” A miniszterelnök rendele­tét kiegészítette egy alispáni körlevél, melyben többek között ez állt: „Ha gyülekezni, lázongani, tüntetni merészelnek, a fő­szolgabírók a törvény szent­ségét a legerélyesebb rend­szabályokkal biztosítsák!” Ilyen körülmények között tartják meg 1891. május else­je ünnepét. A miniszterelnö­ki rendelet és az alispáni fe­nyegetés ellenére tizenötezer munkás vonul fel a budapes­ti utcákon. A hatalom is tel­jesíti ígéretét: másnap tizen­ötezer dolgozót zárnak ki a budapesti gyárakból. SORTŰZ OROSHÁZÁN ÉS MÁSUTT Nem marad el a főváros mögött a vidék munkássága, agrárproletariátusa sem. A csendőrség fegyvert ragad és Békéscsabán, Szénáson, Al­máson a tüntetők közé lő­nek. Orosházán volt a legke­gyetlenebb véres összeütkö­zés a csendőrség és a föld­munkások között. A Föld­munkáskor helyiségére kitű­zött fehér „Szabadság, Egyen­Szunyoghy András: HAJÓGYÁR lőség, Testvériség” feliratú zászlót a szolgabíró letépet­té és hivatalába vitette. Két küldöttség ment a fehér szí­nű zászlóért. A szolgabíró rájuk lövetett a csendőrök­kel — halottak, sebesültek vére ömlött az orosházi utca köveire. ADY MÁJUSA Ady Endre számos versé­ben kiállt a munkásosztály mellett, a forradalomért. Tör­ténelmi esemény volt 1912- ben a május elsejei Népsza­vában megjelent A tűz csi- holója című verse, a forra­dalmi bátorságnak, a hősies helytállásnak ez a nagyszerű dicsérete. HÁBORÚ ELŐTT, SZEGE­DEN 1914. május elsején Szege­den, a rendőrség tilalma el­lenére nagy tüntetés volt. A munkások gúnydalokat éne­kelve támadták meg a kive­zényelt rendőröket. Azt har­sogta sokezer szegedi mun­kás: Nem kell már király, Nem kell már király. Jobb lesz hogyha felre áll, Ügy ám, félre áll. Nem kell már király.., A felvonuló munkásokat szétverték ugyan a rendőrök, de egy mellékutcában újra gyülekeztek, s felcsendült a dal: De azért én maradok, Aki voltam, az vagyok! Mert legszebb a zászló, A mi zászlónk, a piros! Révész Tibor f> aha.se m lehet elfeledni, D milyen szívszorongva vártuk mi, gyerekek, a mond- hatatlan édessegű Májust. Kö­zülünk némelyik már a márci­us 15-i ünnepen mezítláb je­lent meg a főtéren; de ebben nem is annyira a jó idő ját­szott közre — ami azért, em­lékezetem szerint, mindig su­gárzott , ezen a napon —, ha­nem sokkal inkább a szűké­ben levő lábbeli kímélésének szándéka .,. No, de május el­sején már szinte kivétel nél­kül mindnyájan meztelen tal­pakat csattogtattunk a járdák foghíjas, langyos kövezetén. Ennek a napnak legkedve­sebb szórakozása volt az út­nak indulás korán, csapatos­tul — májusfát vizitálni. A Tisza fölött ekkor szaka­doztak szét a hajnali párák. Négyesével—ötösével — akár­csak nem sokkal előbb a hús­véti locsolkodáskor — róttuk az utcákat, s a lányos házak előtt áhítattal álltunk meg. A kapufélfák tövében, a mohos léckerítések fölött virítottak a legényvágyról valló ősi jelké­pek, a szivárvány minden szí­nében pompázó májusfák. Mi­nél szebb volt a lány, s minél szomjúbb a szerelem, annál több szín fényesedéit a gallya­kon. s annál nagyobb, lombo­sabb is volt a fa. Néhol csak egyetlen csenevész fácska adta meg a tisztességet, másutt a zsúpfedél magasságával vete­kedtek a gőgösködő nyártasu- darak. Bálái Esztiék szegényes há­za elején díszlett a legkáp­rázatosabb, leqszívdobbantóbh. eget ostromló májusfa. Bá­rányfelhőkkel kacérkodó áa- hegyű, s imitt-amott a pánt­likák közt egy-két álomtarka selvemkendőt. is a reggeli szél­be lobogtató... Bálái Eszter volt a falu 1 "'’szebb lánya. Madonnákat idéző zsellértündér, a csontot ronpantó paraszti mámor cso­dának nyílt virága. Tiszai Jós­Reflektorfényben Melis György Kossuth-díjas kiváló művész 1949-ben egy fiatal baritonis­ta nagy feltűnést keltett a Magyar Állami Operaház Car­men előadásán, Morales sza­kaszvezető szerepében. A kö­zönség ekkor csak annyit tu­dott a plakátokról, hogy az if­jút Melis Györgynek hívják, a szakértők, az Operaház veze­tői azonban már ekkor meg­jósolhatták, hogy a szarvasi parasztszülők gyermeke még nagyon sokra viszi. Hisz a ritkaszép, melegcsengésű hang nem egyetlen adománya volt: céltudatos szorgalom, vasfe­gyelem társult hozzá. Ennek is köszönheti, Hogy eljutott kis Békés megyei városkából Bu­dapesten át Európa vala­mennyi nagyvárosáig. — Először az evangélikus templom kórusában énekel­tem. majd a gimnáziumi taná­rom buzdított, legyek énekes. Ám. ahogy ez már lenni szo­kott, a szülők „tisztes polgári pálya” felé tereltek, s így köz­ben megszereztem a tanítói oklevelet és beiratkoztam a Műegyetemre. Majd jött a Ze­neakadémia és annak elvégzé­se óta is szüntelenül korrepe­tálok énektanárommal. A jó énekes is holtig tanul, mert a hangját szakadatlanul csiszol­nia kell, és az új feladatok mindig új követelményeket jelentenek. Ez az igényesség az operai szerepek megformálásában Is megmutatkozik. Melis György szerint ugyanis az Opera szín­ház, ahol énekelve játszanak, és nem koncert, melynek sze­replői alkalmasint jelmezt öl­tenek. — A modem operaénekesnél elengedhetetlen követelmény, hogy megvalósítsa a drámát a színpadon. S ehhez hanganya­gon, átélésen túl még olyan „prózai” dolgok is szüksége­sek, mint a tiszta szövegmon­dás, Gyakran figyelmeztetem önmagamat: ügy kell énekel­nem, hogy az utolsó sorban is értsék. Több mint ezerszer lépett színre Budapesten az Operá­ban és az Erkel Színházban. Közel félszáz szerep van a há­ta mögött, zömmel klassziku­sok. főként Verdi: az Álarcos­bál Renéje, a Falstaff és a Macbeth címszerepe, a Végzet hatalma Carlosa; de reperto­árjában akad modern Is. pél­dául Petrovics Emil C’ est )a guerre című operájának ban- ton szerepe. A Mozart opera címszerepét rendszeresen énekli Budapes­ten, ezzel szerepelt 1961 nya­rán az angliai Glynbourneben. 1963 decemberében Becsben és most legújabban Berlinben volt. A berlini Komische Oper 1965 őszén mutatta be és azóta is műsoron tartja a Don Jüant, Melis Györgynek tehát kéthetenként oda kell utaznia. Az itthoni munka: próba, fellépések közepette ez természetesen fárasztó, de kár­pótolja a siker. Nemcsak a közvetlenül érdekelt magyar és német sajtó, de az angol Times is felfigyelt a vendég­énekesre: „Mr. Melis képzelet- dúsán és a szerephez méltó hanganyaggal jelenítette meg Don Jüant”. — A berlini szerződés sokat jelent nekem — magyarázza Melis György. — A Komische Oper igazgatójától, Felsenstein professzortól minden zenész tanulhat. Eszpresszóban beszélgettünk, és Melis György csak narancs­lét ivott, miután figyelmeztet­te a felszolgálót, hogy az Ital ne legyen hideg. Pályáját sok kitüntetés kíséri, két Liszt-díj, Érdemes Művész cím, a Prá­gai Tavasz első díja és a Kossuth-díj után most kapta meg a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze címet. Zilahi Judit — Déry Gabriellával az „Álarcosbál”-ban (MTI foto — Tormai Andor felvétele) Jóba Tibor: MAJUSFÁK kával járt jegyben, aki özvegy édesanyjával és három testvé­rével élt az alvégen, s jó­formán egymaga hordta széles vállán a sok tagú család nem kevés gondját. Jóska volt a „május varázs­lója”, aki a legénycimborákkal együtt vitte a szép napra vir­radó halk, holdas éjszakában a Tisza partján vágott, becéző büszkeséggel cicomázott fákat a lányos házakhoz, s valami Íratlan törvény, különös szo­kásjog alapján — legsudárab- bat mindig Esztinek. így ment ez évről évre, s mi, gyerkő­cök, úgy hittük; a május meg a pántlikás fa úgy összetar­tozik, mint Jóska meg Eszti. Aztán jött egy tavasz, amely mindent felborított, minden ed­digit meghazudtolt. Baljós volt már a március, szeles, borús. Tizenötödikén kigyulladt a Kaposiék háza; déltől estig a fél falu az oltással volt el­foglalva, s játék, hancúr nél­kül feküdtünk le aznap este. József napja volt éppen, mi­kor a tanítónk, aki Pesten járt, valamiféle rokonlátogatáson. hozta a hírt: — Megszállnak bennünket a németek! Egész álló nap masí­roztak befelé a fővárosba. Nem akartuk elhinni. De még azon a héten páncélször­nyek hasították fel a nagy­utca sarát, és csukaszürke egyenruhás, seszőke katonák szállásoltak he a Polgári Kör­be. Este már részeg indulók­kal. kurjongatták tele a kocs­mát. Ezt a neve napját Tiszai Jós. ka már nem ünnepelte itthon. Ű is, meg a vele egyívásúak legtöbbje hónapokkal ezelőtt megkapta a behivót. Ahogy a nagyok mondogatták: front- lialonák lettek .,. Május első napján elmaradt a nyárfalombok szemérmes vallomása, és szemlesütve mentek vízért a kútra a pár­jukért kesergő lányok. Anyám­tól egyre gyakrabban hallot­tam, amit soha eddig: — Hagyd a pajtásokat, fiam. ne csavarogjatok. Maradj nyugton, semmi helye a csel­lengésnek! Gyermekvilágunk körül egy­re szűkebb lett a korlát. Nyá­ron nem fürödhettünk a Ti­szában, mert — úgy rebes­gették — aknák úsznak a víz­ben. A parton bombáktól ket­tészelt óriásharcsák teteme he­vert, ősszel nem mentünk is­kolába. Laktanya lett abból is; munlioszolgálatosokkal készí­tettek „védelmi vonalat" a falu körül. Mondták, hogy kö­zeledik a front. Nemsokára hét nap, hét éjjel vinnyogtak az aknák, zengett az ég. dü­börgőit a föld. Mikor minden elcsitult — hullott levelek aranypénzeit sodorta a szél az utcán, s köztük elszórt rohamsisakok acélgombái lapultak — szokat­lan színű köpenyben erős mo- solyú katonák termettek köz­iünk. Sapkájukon, mint apró, piros virág, rubintos csillag fénylett. Ma sem tudom, ho­gyan. nekem a májusfák. meg a lányok, meg Jóska, a falunk­ból messzire került, rég lá­tott. deli legény jutottak az eszembe. — Édesanyám, az idén mi­ért nem tűztek májusfát? — kérdeztem. Anyám mosolygó* szeme előbb tágra nyilt, majd, mint, aki most döbben rá va­lamire, komolyan, halkan szólt: — Ne félj, kisfiam, jövőre lesz olyan május, meg olyan fa, mint még sohasem! ,., Olyan is lett. Mihelyt felvirradt, óvatosan osontam ki az ágyból, attól tartva, hogy anyám rám szól; ne csa­varogjak, De nem tette. Szelí­den mosolygott, míg a csupor tejet a kezembe nyomta. Az utcán hamar megtaláltuk egymást a pajtásokkal. Végig­néztünk. a házsorokon: zász­lók integettek felénk, pirosak és három színűek. Egyszerre csak Tiszai Jóska, a katona­viselt. s pár napja hazatért el­ső legény jött szembe ve­lünk. Vakító fehér ingben, s ünnepi fekete öltönyben. — Hát ti, ml járatban vagy­tok? — faggatott kedvesen. — — Májusfát akarunk viz;tdi­ni... — feleltem valamennyi­ünk helyett nekibátorodva. — Az akad! No, csak men­jetek — mondta. Ahogy a szép, barna arcá­ba néztem, valami felötlött bennem. Nekiiramodíam. a Bálái Esztiék háza felé Végig a járda mellett május fák bur­koltak. De én csak futottam. Odaérve, egy pillanatra b e- húnytam a szemein, s aztán, még lihegve a rohanástól, föl­emeltem az arcom, tt volt a Jóska fája. Kápráztató, sudár, 'om- bos: tele szalagokkal, kendők­kel. Ághegye a háztetőn is túlmagaslott, s fölötte bárány­felhők szálltak. A levelei re- megőn csókolták egymást, siz- zenve beszélgettek, sejtelme­sen susogtak. Hogy mit. azt én még akkor hogyan is tud­hattam volna Azt csak Jóska értette és Eszter. Meg a má­jus...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents