Nógrád, 1967. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-30 / 101. szám

1967 április 30 vasárnap

hí)(?p

í

JUHASZ GYULA

4 MUNKA

Én őt dicsérem csak, az élet anyját, Kitől jövendő győzelmünk ered,

A munkát dalolom, ki a szabadság Útjára visz gyász és romok felett.

A gyárkémény harsogja diadalmát, S a zengő sínen kattogó vonat.

A béke ő, a haladás, igazság,

Mely leigázza a villámokat.

Nagy városokban, végtelen mezőkön A dala zeng, és zúgni fog örökkön, Míg minden bálvány porba omol itt.

Én őt dicsérem csak, az élet anyját, Kinek nővére Szépség és Szabadság, S kinek világa most hajnalodik.

Az ember dicsérete

Szeretek építeni

Telek Imre harmincnégy éves. Műszaki egyetemet végzett. Építésvezető. Elvégezte a gazdasági mérnök szakot is. A diploma-dolgozat van hátra. Tárgya a salgótarjáni tizenötös jelű épület. Amit ő épített.

— Arról fog szólni, milyen problémák, hibák voltak a tervezésnél, kivitelezésnél.

— önmagát is megbírálja benne?

Csodálkozva néz:

— Persze, hogyne... Meg azt is ki akarom dolgozni, hogyan lehet ezt a technológiai rendszert továbbfejleszteni.

— Mióta dolgozik a Nóg- ród megyei Építőipari Vállalatnál?

— Kilencszázhatvan, június tizenhatodika óta. Ezt a dátumot sosem felejtem el.

— Hány házat épített fel azóta?

— Hát ezt hirtelenjében nehéz volna... Lássuk csak visszafelé: a salgótarjáni városközpontban a tizenötös, tizenhatos, tizenhete«, a főtéri tizenhármas lakóépület. Aztán az álltalános iskolát, bölcsődét, óvodát. Volt közöm a toronyépületekhez, a gimnáziumhoz, dolgoztam a kórháznál, volt néhány kisebb objektum. Majd kifelejtettem a szerkesztőség és a nyomda épületét...

Elismerést, kitüntetést kapott-e a munkájáért?

— Kiváló dolgozó oklevél, az Építőipar kiváló dolgozója kitüntetés. Ezüstjelvényes újító vagyok. Azonkívül kaptam hat fegyelmit. A harmadik után rájöttem, nem lesz vége. Hármat megfellebbeztem, meg is nyertem.

— Miért kapta a fegyelmiket?

— Nem vagyok hibátlan. De egy időben fegyelmi hullám árasztotta el az építés- vezetőket. Voltak, akik úgy vélték, ez a legjobb irányítá- si módszer..,

— Miért végezte el a gazdasági mérnök szakot?

— Mindent akarok tudni, amit egy kivitelezőnek tudnia kell. Mindent...? Hát persze... de annyit legalábbis, amennyit lehetséges.

— A pártba miért lépett!

be? I

— Tulajdonképpen ugyanezért Illetve, mert azt hiszem, így hatékonyabb a munkám. Legutóbb beválasztottak az alapszervezet

vezetőségébe. Termelési felelős vagyok.

— Szeret építeni?

— Szeretek.

— Miért?

Felemeli a fejét

— Mert érdekes. Műszakilag is. Meg azért is, ahogyan

az ember akarata szerint működik a „gépezet”. És a végső eredmény is. Érdekes is, meg jó érzés...

— Mik a szándékai a jövőre nézve? Mostanában például sok kivitelező mérnök átnyergel a tervezésre.

Legyint.

— A többségük azért mert nem volt megelégedve a körülményekkel. Egyébként valamikor én is tervező akartam lenni. Elég jó eredményeket értem el az egyetemen.

— És most?

— Belenőttem a kivitelezésbe. Egyébként, hosszú távra nincsenek terveim. Szeretném minél előbb befejezni az üzletházat, átvenni a bányagépgyári építkezést, megvédeni a diplomámat.

— Van-e valami élménye, amely május elsejéhez fűződik?

— Lesz. Átadtuk az új iskolát, május elseje után megkezdődik benne a tanítás. Azt a régi hodályt remélem gyorsan letakarítják a föld színéről...

A hsénfal mellett

Naponta várja a csillogó fekete szénfal. Nekiáll, fejti, rakja csillébe és küldi a felszínre az ipar kenyerét, kazánok, tűzhelyek táplálékát, az energia, a fény alapanyagát.. Ha Itt van, megszűnt számára minden más. amit ott kint hagyott a külszínen. Csak a szén van, amit fejt. A szerszám, amivel termel, a csille, amit raknia kell és az ácsolat. ami életét, épségét védi.

Negyvenötben tizenöt éves volt, amikor a bányánál felvételre jelentkezett Berzák József. Nehezen ment a dolog. Fiatalnak tartották. Félárva volt, és a kutaspusztai cselédházban igen nagy szükség volt keresetére. Felvették a külszínre. Ott töltött néhány évet, azután letelepítették a bányába. Azóta is a Forgách-ak- nában dolgozik.

— Nem is szeretnék helyet változtatni, amíg itt lesz szén — mondja és hozzáteszi — de szakmát sem.

— Annyira szereti ezt a szakmát?

— Szeretem. Hogy miért? Ezen még különösebben nem is gondolkoztam és nehezen tudnék kapásból válaszolni. Talán azért, mert sokoldalú. Ott a fejtésen az ember nemcsak bányász, hanem ács is,

meg lakatos is. Szóval magára van utalva. Talán ez a szép benne, vagy az, hogy amit kitermelünk, az kell másutt. Hasznosítják.

— Hogy veszélyes-e a bányász munkája? Az. Sosem felejtem el, egyszer nagyon rossz körülmények között feltettünk. Mögöttünk a szállí- tóvágat vagy négy-öt méteren beomlott. Menekülő vágat nem volt, bent maradtunk. Furcsa érzés volt úgy elvágva a külvilágtól. Megszeppentünk? Meg is ijedtünk, de jöttek menteni. Szólítottak bennünket és az omláson át hallottuk a hangot. Nekiálltak a mentők és mi is próbáltunk kitörni. Dolgoztunk és akkor már nem féltünk. Talán négy óra hosszat tartott, mire kiszai- badul tünk.

Egyszer, a lejtakna folytatását hajtottuk. Vízbetörést kaptunk, de olyat ám, hogy az ezres szivattyú sem bírta. Azt is menteni kellett. Jól tudtam futni — mondja nevetve és igy folytatja: nem lett baj.

A lej (aknában TH-gyűrűket építettünk futóhomokba. Tudja, milyen az? Ha csak egy tenyérnyi hely maradt ki, pillanatok alatt négy-öt csillére való futóhomok leszakadt

Veszélyes volt az is. de úgy van az ember, a bányában egyedül nem ember. Társ- munlca ez. Olyan Is lent a bányász. Ha kint hangoskodik, ott már más hangnemben beszél. Egymásra vagyunk utalva. Egymással szemben kint az éle másképp hangzik. Lent tompább, hiszen ott munka van és felelősség egymásért.

A beszélgetés közben a brigádhoz érünk. Ahhoz a közösséghez, amely együtt fejti a szenet és fél életét együtt tölti el munkában, gondban, veszélyben, örömben. Szocialista brigád az övék és most már az aranyplakett jogos várományosai. Tíz közül hét végezte el azóta az általános iskolát és ran, aki most végzi. Külön családot alkotnak a másik nagyobb családban. Vezetőjük Berzák József nemcsak a különböző fokozatok tulajdonosa, hanem hét év óta a Munka Érdemrend aranyfokozatát is mellére tűzheti ünnepnapokon. Csak akkor, mert hétköznap várja a szénfal.

A műszak lgjár. Azt a szenet, amit előírtak, csillébe rakta, de nincs vége a munkának, mióta megválasztották Somlyó telepen tanácstagnak. Megy a tanácshoz és ott folytatja a munkát, amiért már fizetés sem jár.

Z ligás tény

és

Alkotás köztien

A teremben tizenhárom ember hajlik a rajzasztalok fölé. Valamennyi előtt rajzpapír, ceruzák, vonalzók. Egy- egy asztal sarkán számos vázlat. Az egyik asztalon falusi művelődési otthon, a másikon új iskola, a harmadikon egy- egy közös gazdaság épületének körvonalai bontakoznak ki, rengeteg számmal.

Ebben a szobában, a megyei tervező Irodában dolgozik Kardos Géza, megyénk egyik tehetséges tervezője. Fiatal ember. Itt született Salgótarjánban, így talán érthető, miért szereti annyira ezt a most fiatalodó várost.

— Hosszú volt az út, míg a tervezői asztalhoz kerültem, amíg elkészült az első, önálló munkám. Tizenöt évvel ezelőtt érettségiztem. Nem válogathattam. Átképzés tanfolyamra jelentkeztem, kőművessegéd lettem. Ma hasznát veszem ennek a szakmának is. Csak 1956 végén kerültem a rajzasztal mellé. Műszaki rajzoló lettem a Tanácsi Építőipari Vállalatnál. Onnét jöttem ide 1959 január elsejével, az akkori LAKÓTERV salgótarjáni kirendeltségére. Csak később lettünk önállóak.

Kardos Géza sem lett azonnal önálló tervező. Segédkezett, terveket adaptált.

— Emlékszem, s erre a munkára most is büszke vagyok. Megrendelést kaptunk Balassagyarmatra, a József Attila utcában egy huszon- négylakásos épület tervezésere. „Nos, Kardos láss hozzá.” — mondta a főnököm. Nagy ambícióval végeztem a tervezést. S amikor elkészült, nagyon örültem. Ma is ellátogatok ehhez az épülethez, ha arra járok.

Pillanatra megáll. Talán törés következett be tervezői pályafutásában?

— Nem, erről szó sincs! A felek, a megrendelők, vagy mondjuk úgy, hogy a beruházó mást kívánt. Terveztem veRÉSZLETEK RADOVICS LÁSZLÓ FESTŐMŰVÉSZ NAGYMÉRETŰ BÓL, AMELY AZ ALKOTÓ EMBERT ÁBRÁZOLJA

SECCOJÁgyesen. Termelőszövetkezeteknek, községi tanácsoknak. De jött egy újabb, nagy megrendelés. Erre is szívesen emlékszem, különösen most, amikor már a megvalósulás útján látom. Ugyancsak Balassagyarmatra, a Szontágh Pál utcai új lakónegyed tervezésére kaptam megbízatást. Teljesen új volt, hiszen a megyében ez lesz az első kétszintes sorház.

— Melyik munkáját szereti legjobban? — kérdezem.

— Mindig azt, amelyiken dolgozom. Most például a József-plató épületeit. Erre a területre összesen négyszázöt lakás kerül majd. Szívesen foglalkozom a kulturált lakások tervezésével.

Jó riportalany Kardos Géza. Ezért egy újabb kérdéssel is előhozakodom: mi kell ahhoz, hogy valaki jó tervező legyen?

Nehezen kapok választ. Maga elé néz. gondolatai között keresgél.

— Először is rátermettség, aztán pedig jó kollégák, akik segítik az embert a fejlődésében. Kis szünetet tart, majd így folytatja: — Egy tervező feltétlen fantáziadús. Természetesen bizonyos anyagi lehetőségeken belül — teszi hozzá azonnal. — Nem járhatunk a fellegekben, a valóságot tudomásul kell venni. Mi ezt úgy foglaljuk össze: találkozzék a célszerűség, az esztétika és a gazdaságosság. Ha mind a három együtt van, akkor jó a terv.

Be kell fejezni a beszélgetést. Kardos Gézát várja a rajzlap, a ceruzák, és a vonalzók. És a vonalak összekapcsolásából kirajzolódik egy lakóház, vagy középület. Alá- ja pedig ez kerül: tervezte Kardos Géza.

A falon táblázat. Kilókat, litereket tüntet fel, miből mennyit keverjenek. Lapáttal szórják a gépre, amely briketté préseli.

— Olyan finom szemcsés anyagok ezek, ha nem briket- tálnánk, akkor a levegő is elszívná — magyarázza Lénári József. — Innen indul el az anyagkeverék a kohóra. Élmény végigkísérni az útját.

Keze megkérgesedett Fénytől, hőségtől kreolossá vált. arcán elmélyültek a ráncok. Erősen figyel. Az állandó zúgás megszokott. Ahogy mondja, a légzése sem a régi. Van egy kis szilikózis... Az idő és a munka koptatja az embert és mégis vallja: szép a kohász élete.

Félszemmel sandít a kísérleti kohóra, amely egyenletes, erős morgással dolgozik, közben vakító fényt áraszt. Csak egy pillanat és az ember szeme megtelik könnyel. Vigyázni , kell. Ű megszokta már.

Húsz éven át summás volt az Alföldön. Tizenöt éve dolgozik itt az Ötvözetgyárbain. Mindennap autóbuszon utazjk Erdőkövesdről. 34 kilométerről, de a 15 év alatt nem késett, nem hiányzott, még figyelmeztetésben sem részesítették, de három ízben Kiváló dolgozó kitüntetést kapott, két éve meg május 1-én miniszteri oklevelet.

Csapolják a kohót. Szikrázva, morgástól kísérve adja la terhét ömlik a csillogó szilícium, telik a bélelt tégely. A fém, mint láva szétörnlik, merevedik, és vöröses színe egyre halványodik. Ismét betömik a csapoló nyílást megnyugszik a kohó, csak fönt morog, ahol a keveréket adagolják. Füst-gáz száll a levegőbe, szürke ködként.

Akkor 15 évvel ezelőtt két kohó dolgozott, ma meg négy ós a kísérleti üzem. Azóta készült az is. Egy termék volt, a ferroszilicium. Ma már vagy 24 féle terméket állítanak elő a vízválasztói kohók.

A megdermedt fémet a csarnok végébe viszik. Kidön- tik. A vörös test árasztja a hőséget Mellette emberek bunkózzák kalapáccsal, törik, tisztítják az ötvöző anyagot

— Itt dolgoztam én is IS

éven keresztül — szólal meg Lénárt József, majd hozzáfűzi —. Mondhatom, igen kemény munka ez. A fémet meg kell teljesen tisztítani salaktól, a rátapadt szennyeződéstől. Még drótkefét is használunk ehhez.

— Ez, ahogy nézem 98-as — az a másik meg 94-es — mutatja a fémeket. Azután meg is magyarázza, mit jelent ez a számozás. A tiszta szilícium tartalom százalékos arányát Nekem egyformának tűnik, mindegyik szürkés, ezüstös csillogásé, de az ő szeme más. Gyakorlott már ebben. Olyan, hogy a legkisebb eltérést is érzékeli a fémen.

— Nagyon kemény, valami, ám ez. Éles, ahogy eltörik. Én is megjártam vele kétszer a tizenhárom év alatt. Nem vettem észre, hogy repedt, és amikor a csillébe tettem kettévált, felhasította a kezemet.

A végterméken dolgozott, és ha helyettesíteni kellett, akkor a kohót adagolta. Két éve meg már előkészítő. Az anyagot kilózza és brikettália. Fontos munka ez, és pontosságot kíván. Ügy kell végezni, ahogy a technológia előírja.

— Nem könnyű munka a kohászé, de én szeretem, és mindig' úgy éreztem, nagyon meg kell becsülni a munkát Ezt tettem és ezt más is tanúr síthatja...

Az oldalt irta:

Bodo János Csizmadia Géza Somogyvári László