Nógrád, 1967. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-22 / 45. szám

1967 február 22 szerda WOG R á D 5 Asztaliteniszezőink eddigi szereplése Az NB II. Gárdos-csoportjá­ban lejátszották a III. fordu­lót A táblázaton két Salgótar­ján csapat közül az SKSE nek négy, az SBTC nek két pontja van. Érdekes, hogy mindkét csapat szettaránya egyenlő, 39:30. Az eddigi mérleg jónak mondható A rutinosabb SKSE-t felrázta az I. forduló­ban elszenvedett vereség, és utána két meglepő győzelmet aratott idegenben. Az SBTC a Kohászok ellen aratott győze­lem után. két vereséget szen­vedett, tegyük mindjárt hoz­zá, balszerencsés körülmények között, ll:9-re. Ha az eddigi egyéni telje­sítményeket vizsgáljuk, akkor a két együttes játékosai közül magasan Baráth Lajos, az SBTC versenyzője viszi a pál­mát. Valamennyi találkozón csapatának legjobbja volt. Ki­tűnően szerepelt a páros mér­kőzéseken is. Ki mennyit utazik? A szurkolók érdeklődve for­gatják a sorsolást. Számítgat- ják, hány pontot szerez ked­venc együttesük, az NB l-ben. Arra kevesen gondolnak, mennyit kell utaznia a csa­patoknak a tavaszi fordulóban. GyüsZü László szekszárdi sportbarát statisztikát készített arról, ki hány kilométert uta­zik az NB l-es csapatok kö­zül. A 240 mérkőzésre $4 832 fcm-t kell utaznia a csapatok­nak. Az átlag 5302 kilométer csapatonként. A legtöbbet a Szombathelyi Haladás utazik, míg a budapesti csapatok a legkevesebbet. Az SBTC nem szégyenkezhet- mindössze a Dunaújváros és a Tatabánya utazik kevesebbet a vidéki együttesek közül a tarjáni csa­patnál. A sorrend km-ben a követ­kező: Szombathely 8228, Pécs 7602, Szeged 7518, Diósgyőr 7398, Komló 6950, Győr 6358, Eger 6224, Salgótarján 5868, Dunaújváros 4802, Tatabánya 4684, hat pesti csapat 3200 ki­lométer. Előkészületi A mai napon három NB li­es együttesünk hazai környe­zetben újabb előkészületi mérkőzést játszik. Az SBTC csapata ma nem lép pályára, ellenben csütörtökön Buda- j>esten az újonc NB II-es BEAC csapatával játszik ba­rátságos mérkőzést. mérkőzések A következő találkozókra kerül sor. Zagyvapálfalvi Építők — Nagybátonyi Bá­nyász. Zagyvapálfalva, 14.30. Kisterenyei Bányász — Eger­esein Bányász, Kistérén,ye, 13 óra. Salgótarjáni KSE — Pász­tói Tsz FSK, Salgótarján, SBTC pálya, 14.30. borokban Megalakul! 1906-bon Egy hét szünet után a jövő vasárnap folytatódnak az NB Il-es asztalitenisz CSB küz­delmei. Az SKSE Salgótarján­ban a bajnoki címre pályázó DVTK ellen mérkőzik. mig az SBTC a volt NB I-es MVSC csapatához látogat Miskolcra. * A Magyar Atlétikai Szövet­ség hivatalos közlönyében a legjobb felnőtt, ifjúsági es serdülő rangsort közli. A leg­jobb öt ven eredmény között több Nógrád megyei atléta ne­vével találkozunk. Eredmé­nyeikről következő számunk­ban tudósítjuk olvasóinkat. •K Az SKSE és az SBTC NB II-es férfi és női kosárlabda csapata szorgalmasan készül a március 12-4 rajtra. A bajnok­ság nyitányáig mindkét együt­tes több előkészületi mérkő­zést játszik. * Vasárnap eldől, melyik két csapat játssza a döntőt a kézi­labda teremkupában. Még egy forduló van hátra, de szinte már biztosra vehető, hogy a salgótarjáni csoport győztese az SBTC, és a nagybátonyi csoport győztes, az ITSK ta­lálkozik a döntőben. * Kemény ellenfelet kapott az Újpesti Dózsa személyében az SKSE-csapata a Maróczy CSB III. fordulójában. A mér­kőzést „hazai” pályán játssza vasárnap a Kohász együttes. Az Újpesti Dózsa csapatának éltábiása dr. Vajda Árpád nemzetközi mester. * Síelőink a hét végén újból versenyeznek. Ezúttal a Pest- Heves—Nógrád tájjellegű Bé­ke-kupa csapatverseny II. for­dulójára kerül sor a Mátrá­ban. Az első falusi sportkör A Salgói Bányász „életrajzából“ Lassan kihal az a generáció, melynek kép­viselői az első sorokat írták Nógrád sporttör­ténetének képzeletbeli emlékkönyvébe. Pedig az indulás mindenképpen figyelmet érdé mel. Az első megyei sportegyesület a Salgó­tarjáni Acélárugyár munkásaiból alakult meg 1901-ben, SSE néven. Ezt követte az el ső balassagyarmati sportkör, melyet 1905- ben hívtak életre. Harmadikként a 400 lako­sú kis' bányásztelepülésen, Salgóbányón szü­letett egyesület 1906-ban. Ez volt az első fa­lusi és bányász sportkör, hiszen az SBTC is csak 1920-ban alakult meg. A salgói indulásnak több mint hatvan éve. Felkerestünk három olyan volt bányatelep! sportolót, akik a legrégibb nógrádi falusi sportkör megszületésénél és működésénél je­len voltak. Már csak ő él Kuszpán János az egyedüli, aki 1906-ban részt vett az alakuló megbeszélésen. Nyolc­vanegy nyarat élt meg jó egészségben. — Tizenegy, 20—21 éves bányászfiatal, mi­után már sokat rúgta a rongy labdát, elhatá­rozta: csapattá szerveződik. Pesti kőművesek akkor építették a Petőfi és Jókai sort. ők is „beszálltak” közénk. Saját pénzünkön Salgó­tarjánban vettünk egy labdát. „Made in maszek” szerelésben és cipőben kergettük a bőrt, azon az egykori legelőn, ahol most a „hármas kemence” áll. 1922-ben a bánya sportköre lettünk. Ak­kor építettük a mai pályát Is. Az Észak-ma­gyarországi bajnokság mátravidéki csoport­jában szerepeltünk váltakozó sikerrel. Én akkor már nem futballoztam, mert másik szenvedélyem, a zene mellé szegődtem, nagybőgőztem a bányai zenekarban. De mint szurkoló soha nem hagytam cser­ben a Salgói SC-t. Ma is minden mérkőzé­sen kinn vagyok. Kiestünk tavaly a megyei I. osztályból, de biztos, hogy az idén visszakerülünk. Még so­káig akarok jó meccsre járni... A kapus és az ötpengős Átszervezések, összevonások után az egy szakosztályból álló sportkör labdarúgói 1932- ben már az észak-magyarországi bajnokság I. osztályában kergették a labdát, egészen a második világháború kitöréséig. Kalkovszky József bányász 1932-töl 1948- ig kapus volt a csapatban. — Eltört a kapuvédőnk keze, így kény­szerből állítottak csatasorba. A miskolci MAFC ellen itthon játszottunk és azonnal egy nagy potyagóllal mutatkoztam be. A lám­paláz elmúltával azonban olyan jól védtem, hogy az edzőnk a mérkőzés után egy ötpen­gőst ragasztott a homlokomra. Egy gyerek­nek nagy pénz volt ez. Egyébként 4:2-re győztünk. A háború után máig is legnagyszerűbb fegy­vertényt hajtottuk végre: bekerültünk aa NB II-be. Előtte a Mezőkövesddel játszot­tunk visszavágás alapon osztályozót. Ott Ili­re végeztünk, mivel kivédtem egy 11-est, Saigon viszont 4:2-re nyertünk. így lettünk NB II-sek! Egy év után lejjebb estünk, majd még alsóbb osztályba. Aztán én is visszavonultam.., Szürke évek Vadászi László, a salgói iskola igazgatója 1957-ig játszott a csapatban. — Mint kapus hány gólt kaptam? Elég so­kat! Nem volt akkor már meg a régi csa» patszellem. 1955 óta hol kiestünk, hol felke­rültünk a megyei I. osztályba. Miután abba­hagytam a játékot, tovább is hullámzó telje­sítményt nyújtott a csapat. A legutóbbi évek­ben egyébként is a szürke teljesítmény volt a jellemző. 1964—66 között az I. osztályban szerepel­tünk, ismét kiestünk, így az idén megint kezdhetjük elölről. Egy pozitívum azonban akad: a röplabdások a megyei bajnokságban szerepelnek és az ifjúsági asztaüteniszezők is reménytkeltően játszanak. Tehát ma már nem egy szakosztályos sportkör vagyunk, mint hosszú évtizedeken át. ★ A Salgói Bányász „élettörténetének” váz­latos áttekintése is arra figyelmezteti a fia­talokat: a sportszeretet még a mostoha kö­rülmények közepette is tiszteletreméltó si­kereket eredményezett. Ma pedig a staféta­botot átvevő új generáción a sor! Rozgonyi István Állami sfazdastig-ok — Ternielőiszővelkezelok FIGYELEM!!! U .'ön"» ■ Tejkűlő berendezések üzeni Hielte! cezéséá Javítását VÄL LAL­IIK Teljesítés 8 napon belül. Ajánljuk a hűtőberendezéseket még a meleg idő beállta előtt üzembiztossá tenni! !1 Nógrád megyei Vegyesipari Javító Vállalat. Megrendelés írásban: Salgótarján, Szabadság tér 5. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents