Nógrád, 1967. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-22 / 45. szám
6 ttöSR AD 1967. február 22. szerda Ma: választási nagygyűlés A Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága és a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága szerdán délután választási nagygyűlést tart a Nemzeti Sportcsarnokban. A gyűlés szónoka: Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. A.gyűlésről a rádió 16.30- kor, a televízió 19 órakor közvetítést ad. 4 honfiak Cibakházára mennek Forradalmi Wúm Napok: Összeállították a balassagyarmati programot Ifjúsági filmhónapot szerveznek Balassagyarmaton márciusban, és a Madách Filmszínházban bemutaljaK a Ludas Matyit, A kőszívű ember fiait, a Scsorszt, a Puskák és galambok, valamint a Három csillag — című filmet. A Forradalmi Ifjúsági Napok balassagyarmati programját tegnap délelőtt állították össze a városi KISZ- bizottságon, és úgy döntöttek. hogy az ifjúsági filmhónap műsorában vetített filmeket ankéton vitatják meg a fiatalokkal. Március 14-én emlékünnepélyt rendeznek és 15-én megkoszorúzzák a Petőfi emléktáblát. Ebből az alkalomból kiállítás nyílik a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Otthonban az ipari tanulók remekeiből. Március 20-án az alapszervezeteknél ünnepélyes taggyűléseket tartanak, az 1957-es KISZ-tagoknak külön ünnepséget rendeznek. Kiemelkedik B következő hetek programjából a március 3-i esemény: az első választók naggyűlése, ami ugyancsak kapcsolódik a Forradalmi Ifjúsági Napok sorozathoz. A balassagyarmati járási notasaacs terveiből A balassagyarmati járás 28 ségi ifjúságvédelmi felelősök községi nőszervezete előtt álló tanácskoznak a fiatalok érdek- legfontosabb feladatok az első védelméről. Hasonló összejöve- félévben a következők: a kü- telt rendeznek Magyamándor- lönboző választásokra mozgó- ban. sítani a falusi nőket, közéleti , . , szerepvállalásukat méginkább kiszélesíteni, szervezni a gaz- termesztőben dolgozo szövetääs « sast A nógrádkövesdi nőtanács rétegpolitikai munkájáról ad számot. Júniusban lesz leggazdagabb »S3« Sä» kásképzésben részt vevő nők életét a vb-ülésen értékelik. Községi titkárok értekezletén szó- a veszélyeztetett környezetben eddi- élő fiatalkorúnkról lesz szó. A gozó nők tevékenységét, és növelni általános, valamint szakmai műveltségüket. Február végén községi titkárok megbeszélésén a választási az 1966—67. évi oktatási és népművelési munkát. Márciusban a termelőszövetkezetekben dolgozó női cialista munkacsapatok gi tevékenységéről adnak szá- szövetkezeti kertészetekben mot. Bércéi község nőtanácsá- dolgozó női munkacsapatok nak a szülői munkaközösséget vezetői őrhalomban tapaszta- segítő munkáját, és az újon- latcserén vesznek részt. Ha- nan jelölt női tanácstagok fe- sonló célból a Szolnok megyei ladatait beszélik meg április Cibakházára utaznak a honti hónapban. Őrhalomban a köz- közös gazdaság nődolgozói. Jó munkáért: Külföldi tapasztalatcsere Megbecsülik a jól dolgozó munkásokat a Nógrád megyei Fémipari Vállalatnál. Az erkölcsi elismerés mellett néhány évvel ezelőtt újszerű anyagi jutalmazási formát vezettek be, amelyből egyúttal a vállalatnak is haszna származik. A kiváló dolgozókat jutalom tanulmányútra viszik a szocialista országokba, megismerik az ott dolgozók munka- és életkörülményeit. Az akciót még 1958-ban Szabó József igazgató javaslatára kezdeményeztek. Kezdetben két—három dolgozó járt külföldön, 1964-ben 13, tavalyelőtt 15, tavaly 18. Az idén már 40 jól dolgozó szakmunkás látogat el a Szovjetunió, Jugoszlávia és az NDK hasonló profilú vállalataihoz. A vállalati költségvetésből — mint Lotharidesz Imre párttitkár elmondotta — százezer forintot szántak az ilyen jellegű kiadások fedezésére Az anyaigak zömét jelentős társadalmi munka végzésével teremtették elő. Isten veled* édes Piroskám! Ambrus Kiry, Aradszky László és még három társuk reggeliznek a Karancs Szálló éttermében. Farkasétvággyal esznek, jó kiadósán. Egy óra múlva befejezik. Hívják a pincért. Aradszky gavallér, társai számláját is ő rendezi. Az összeg hallatán (több mint száz forint) tréfásan elkomorul, benyúl a belső zsebébe, és meglobogtatva a százast legnépszerűbb táncdalának refrénjével válaszol: Isten veled, édes „Piroskám...” Rendhagyó búcsúja legalább olyan sikert aratott, mint előző este táncdalal. Rossz munka Galgagután, hanyagság Becskén fi rádió és a tv mai műsora Kossuth Rádió: 8.20: Ope------15.15: Falusi percek. — r ettreszieiek — 8.57: Orvosi 15.20: Zenekari muzsika. — tanácsok- 9.02: Toldi esté- 15.40: Régi tervdokumentuie _ i, rész. Arany János el- mok között. — 15.50: Táncdab eszélő költeményének rádió- lók. — 16.05: Mai témák, mai változata. — 11.00: Xskolará- dalck. — 16.35: Fiatalokról — dió. — 11.30: A Szabó-család. — 12.15: Tánczene. 13.03: Válaszolunk hallgatóinknak! — 13.18: Operarészletek. — 14.00: Kóruspódium. — 14.40: Történetek dúrbán és mollban. — fiataloknak! — 16.40: Verdi- áriák. — 17.00: Hirdetőoszlop 17.10: Arany János verseiből. — 17.20: Délutáni frissítő. — 18.10: Iskolarádió. — 19.02: Népdalok. — 19.15: Puccini: 15.15: A hanglemezbolt aöny- Turandot, Háromfel vonás os nyűzenei újdonságai. — 15.40: opera. — 21.18: Az anyagi er- Bolívia Dokumentumműsor, dekeltség új rendszere. — — 1610- Kathleen Ferrien 21.28: Az operaközvetítés foly- énekel. — 16.37: Ez nem az tatása — 22.11: Magyar nóták, őrmesterek ideje! Mac Hyman — 22.40: A marxista esztétika regénye folytatásokban. XIV. műhelyei. IV. — 22.56: Ugeto- rész — 17.15: Bundschuh 1st- verseny-eredmények. ván' citerázik. — 17.25: Vá- TV.: 16.30: Helyszíni közve- laszt az ország! — 17.45: Nyíl- títés választási nagygyűlésről, vános tánczenei hangverseny — 18.40: Hírek. — 18.45: — 18.20: Zenekari muzsika, öregség — emberi módon. — 19.30: A rejtélyes melódia. Riportfilm. — 19.05: Show— 20.53: Maros: Három csán- hivatal. A „könnyű-műfaj” A galgagutai Táncsics Tsz — a megyei beruházási iroda közreműködésével — ötven férőhelyes növendékmarha istállót építtetett a tanácsi építőipari vállalattal. A szellőzés hiánya, a munka gyenge minősége miatt hamarosan bekövetkezett a baj: leszakadt a mennyezet vakolata, megrongálódtak a jászlak. A károsodás egyik forrása az volt, hogy Te qnap mesélték Egy fiatal diák levelet ír a szüleinek, amelyben még 300 forintot kér a szokásos havi járandóságon felül. Az utóiratban hozzáteszi: „Az utolsó percben sajnáltam, hogy ezzel a kéréssel zaklatlak benneteket. A postás után szaladtam, hogy visszavegyem tőle a levelet, de már nem tudtam elérni.” Néhány nap múlva a rövid válasz: „Ne bosszankodj drága fiam, amiatt, hogy nem tudtad elcsípni a postást, minthogy mi nem kaptuk meg a leveledet.” gó — magyar népdal. — 21.05: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. — 22.25: Meditációk... — 22.35: A kamarazene remekeiből: — 23.14: Operivaldája. — 19.50: Esti mese. — 20.00: TV-Híradó. — 20.20: Az orvos halála. Magyar film. (10 éven felülieknek.) — 21.50: Zenés beszél lettrészletek. — 0.10: Opera- getés vásárhelyi Zoltán karáriák. Petőfi Rádió: 10.00: Gyárfás Endre zenés-verses műsora. — 11.37: Kamarazene. — 12.47: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.02: Könnyűzenei híradó — 13.32: Iskolarádió. — 14.08: Fúvósindulók. — 14.20: Spanyol muzsika. — 14.35: Orvosi tanácsok. — 14.40: Népi aene. naggyal. — 22.25: TV-Hiradó — 2. kiadás. Besztercebánya: 16.40: Kicsinyek műsora. — 17.10: Egy sejt élete. — 17.40: A diákklubok műsora. — 18.25: A kelet-szlovákiai kerület életéből. — 19.00: TV-Híradó. — 19.45: Operakettős. — 20.00' Élő ostor (tv-film). II. rész. Autósok ^ujtjeletn! A Nógrádi Szénbányászati Tröszt Bartók Béla úti telepén magánosok részére is gépkocsi íí „service munkálatokat vállal. 1967. március 1-től. az építő vállalat nem hívta fel a szövetkezeti vezetők figyelmét arra- hogy páratartalom-mérő műszerre] ellenőrizzék a létesítmény levegőjét. A balassagyarmati járásbíróság az építő vállalatot kilencezer-négyszáz, a beruházási irodát ötezer-hatszaz forint kártérítés megfizetésére kötelezte. Hasonló ügyben marasztalta el a bíróság a vállalatot a becskei tsz részére végzett munka hanyagsága miatt. A bíróság mindkét esetben érvényesítette azt a gazdaság- politikai elvet, amely szerint a szerződési fegyelem megszilárdításához fűződő népgazdasági érdeket a beruházás területén elsősorban a kivitelező felelősségének fokozásával kell szolgálni. Naptár 1967. február 22. szerda Névnap: Gerzson A Nap kel: 6 óra 39 perckor, nyugszik: 17 óra 17 perckor, a Hold kel: 14 óra 05 perckor, nyugszik 5 óra 48 perckor. Eső, havasás Várható időjárás ma estig: az erősen felhős időt felhőátvonulások követik. Sokfelé újabb eső,, egy—két helyen esetleg havazás, zivatar. Az élénk, majd erős délnyugati, nyugati szél helyenként viharos erejű Ekések kíséretében északnyugatira fordul. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 6—11 fok között. — A Szovjetunió és Magyarország szerszámgépipari együttműködéséről szóló jegyzőkönyv aláírásával véget ért a két ország szakértőinek egy héten át folytatott tanácskozása. A felek megállapították, az elsőrendű fontosságú kutatások témáját. — Hulladékanyagból 2100 óra társadalmi munkával 75 °zer csőbili öcsét gyártanak s Nógrád megyei Fémipari Válást fiataljai 286 ezer forint értékben. — Tavaszi divat 67 címmel műsoros divatbemutatót rendez a megyei tanács nagytermében az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szombaton este 7 órai kezdettel. A bemutatón — amelyen fővárosi művészek is fellépnek — a egújabb tavaszi különlegesse- geket sorakoztatják feL — A tervkészítés tapasztala•álról tanácskoznak a rétsági iárás szövetkezeti elnökei. Az összejövetelre csütörtökön kéül sor a járási székhelyen. — A vietnami helyi háború, a háború lépcsőzetes kiterjeszése és a világháború veszélye címmel előadói ankétot rendez ma délelőtt a TIT hadtudományi szakosztálya Salgó- ■írjánban. Az előadó Balogh Gyula őrnagy, a Zrínyi Aka- létnia tanára. — Csaknem 600 millió forint a Posta fejlesztésére. Az idén költségvetésből mintegy 160 millió forintot kap a pos- a. elsősorban a hírközlési hálózat fejlesztésére. Ezenkívül iáját erőből 130 millió forintot fordít szolgáltatásainak korszerűsítésére, s külön 100 millió forintot költenek a lég- vezetékes hálózat rekonstrukciójára. Apróhirdetések Gyár és Gépszerelő Vállalat keres (diósgyőri és almás- füzítői) munkahelyeire, 9 hegesztő, csőszerelő, lakatos, kovács szakmunkásokat. Az ingyenes szálláson kívül a törvényes kereteknek megfelelően a külszolgálatra vonatkozó juttatásokat biztosítjuk. Másodhetenként szabadszombatot tartunk. Jelentkezés személyesen vagy írásban Bp. VI. Pau- lay Ede utca 52. Személyzeti Osztály. azonnali belépésre felvesz éjjeliőri munkakörbe — 1 fő dolgozót. Nyugdíjasokat nem alkalmazunk. Felvétel személyes jelentkezés esetén, Tanácsi igazolás szükséges, üzemi étkezés és munkásszálló van. A karancssági Egyesült Erő Termelőszövetkezet fejőgulyásokat vesz fel. Alapfizetés 1600 Ft, plusz egyéb járandóság. Jelentkezéseket a termelőszövetkezet irodájára kérjük. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Habszivacs különböző nagyságú és vasiagsagu darabokban Kapható a salgótarjáni Karancs utcában levő (busz megálló mellett) TÜ- ZÉP-teiepen. Kg-on- ként 50 Ft-os áron. Nógrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat felvételre keres építőipari gyakorlattal rendelkező 1 fő időelemzőt és 1 fő teljesítményelszá- molót. Jelentkezés a Vállalat Munkaügyi Osztályán. Salgótarján Nagycsáté dűlő 2. A Nagybátonyi Vegyes Ktsz műszaki vezetőt keres, gépipari technikumi végzettséggel, legalább ötéves szakmai gyakorlattal. Fizetés megegyezés szerint. ÉM. Betonéi emgyártó Vállalat szent- enrdei betonárugyá- ra (Szentendre, Dózsa György út 34.) Több éves technikusi és nagyüzemi anyaggazdálkodói gyakorlattal rendelkező gépész technikus elhelyezkedne műszaki munkakörbe. Ajánlatokat a salgótarjáni Hirdetőbe kérek. „Műszaki vezető” jeligére. Figyelem! Hugya- gon megnyitottam műhelyemet. Televízió, rádió, és villanyszerelést vállalok. Takács Győző Rákóczi út 13. Szécsényi Tangazdaság felvételre keres legalább 5 éves mezőgazdasági gyakorlattal rendelkező, főleg munkagépjavításban jártas gépszerelőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés írásban Tangazdaság Szé- csény címen. ÉM. Beton elem“ gyártó Vállalat szentendrei betonárugyá- ra (Szentendre, Dózsa György út 34.) azonnali belépésre felvesz férfi segédmunkásokat, beton- elemgyártó munkakörbe. Ugyanitt keresünk felvételre egy fő festő dolgozót. Felvétel személyes jelentkezés esetén. Tanácsi igazolás szükséges. Üzemi étkezés és munkásszállás van. Az ÉM. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali felvételre keres kőműves és épületlakatos, valamint üveges szakmunkásokat. Jelentkezni lehet. ÉM Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat Munkaügyi Osztályán, Szolnok Ady Endre u. 117/c, — Jól sikerült Kmettyi Lajos baia^sagyai-maii magyar- nóta énekes bemutatkozása a 2 Ipoly bálon. Most Salgótarjánba, a Salgó-étterembe szerződött, ahol minden csütörtökön este énekel. — A falusi lakberendezési kultúra fejlődéséről tart előadást hétfőn Lucfalván, Har- gittai Attila, a salgótarjáni járási tanács művelődési osztályvezetője. — Száz személyes úttörő-sátortábor épül Balassagyarmat mellett, Nyírjes-pusztán. A június végén megnyíló tábor beruházásaira hetvenezer forintot költenek. A Síküveggyár fejlesztéséről, a termelőszövetkezeti beruházások helyzetéről .a- nácskoznak a megyei NEB legközelebbi, csütörtöki, ülésén. — Az olasz posta intézkedésére hétfőn 1854 és 1961 között kibocsátott 57 millió bélyeget égettek el a 10 millió olasz bélyeggyűjtő nem Kis megkönnyebbülésére. A gyűjtők ugyanis attól tartottak, hogy bélyegeik értéke lényegesen csökken, ha a posta birtokában levő bélyegeket piacra dobják. — Farsangi bált rendezett és az 1000 forint bevételt befizette a vietnami szolidaritási alapra a balassagyarmati Szántó Kovács János Gimnázium KISZ-szervezete. — Tizenötezer tenyészjércét szállított a diósjenői termelőszövetkezet Agárdra és Zala- halápira ebben az évben. A bevétel 420 ezer forint volt. — Vezetni tanulnak. Kisdobos és úttörő őrsvezető-jelöltek 3 hónapos tanfolyama kezdődött meg a salgótarjáni Üttörőházban. Szeptembertől már mint vezetők vésznél: részt az ifjúsági munkában. — Több mint 100 országból hívnak meg nőküldöttsc- geket Moszkvába az idei Nemzetközi Nőnapra. A küldöttségek részt vesznek ..A nő szerepe a szocialista társadalomban” témájú szimpóziumon és körutazást tesznek a Szovjetunióban. — P. H. Holbach: Szentek képtára, avagy vizsgálata a kereszténység által tisztelt os példaképül állított személyek szellemének, magatartásának, elveinek és érdemeinek című munkáját jelentette meg a Kossuth Könyvkiadó. A XVIII. századi francia filozófus szellemes könyve ma is érdekes olvasmány. — Csoportjában első lett a 2. számú AKÖV TEFU részlege tavalyi negyedik negyedévi teljesítményei alapján. A salgótarjáni TEFU immár harmadszor szerzi meg az elsőbbséget Szekszárd. Székesfehérvár, Eger. Szombathely és Tatabánya előtt. — Kiállítás nyílik Salgótarjánban április 21-én Réti Zoltán balassagyarmati képzőművész, októberben pedig Nagy Ernő miskolci festőművész alkoíásaibói. — Huszonkilenc téma megoldása szerepel a Salgótarjáni Acélárugyár idei gyártmányfejlesztési tervében. KOGRÁD A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján. Petői, u. t. Telefon: 22-94. 22-93. 22-98. 22-97. Főszerkesztő 12-94 Belpolitikai rovat 14-40 Sportrovat 11-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó Vida Edit. a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal Salgótarján, Petőfi u i Telefon I0-2Ö. Terjeszti e Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahlva. tatoknál é3 a kézbesítőknél Előfizetés! díj egv hónapra 13 Ft, Előállítja o Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető' Szvoboda Zoltán mb igazgato Salgótarján Petőfi u. L Index-szára: 25072