Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-10 / 8. szám
1967. január 10. Kedd NÓGfi A D a Új esztendő — új gondok Amit lólünk kért Látszólag minden megy a maga útján, halad a régi kerékvágásban. A statisztika is jót jelez az első három mun-' kanap termelési eredményeiről a Salgótarjáni Acélárugyárban. Igaz, még nem érték el a száz százalékot, de az eddigi 97,4 százalékos teljesítményt, sokat ígérő indulásnak tekintik. Az új esztendő új gondokat is hozott. Másmilyent mint az előző évben volt. Hallgassuk meg mit mondanak erről a gyár vezető beosztású dolgozói. Viharos műszaki értekezlet után nyitottam be Vincze Jánoshoz, a gyár termelési főmérnökéhez. — Az ez évi feladatokról? — ismétli a kérdést, majd így folytatja: — a feladatok természetesen na_ gyobbak, mint tavaly voltak és jórészt más jellegűek. A legtöbb gondot a huzalmű okozza. Felsőbb szerveink utasítására a gyáregységben megszüntettük a magas szilárdságú acélhuzalok előállítását. Ennek következtében 61 millióval csökkent a huzalmű évi terve. Ez az intézkedés 75 fizikai munkást érintett. El keltett volna bocsátani őket. Nem ezt a megoldást választottuk. Egyrészt, mert ismerjük a megye és a város pártós állami vezetőinek ezzel Kapcsolatos gondjait, másrészt erkölcsi kötelességünk gondoskodni azokról, akik becsű lete- tsen, jól dolgoztak. Körülnéztünk saját portánkon. Több megoldást találtunk. Az egyik: többszörösére növeljük azoknak a termékeknek a gyártását. amelyeket a külföldi és belfö’di piac igényel. Ily módon 35—40 embernek adunk munkát. A többieket, oedig más üzemrészbe helyezzük. A hideghengerműben az ér. kékesebb termékekből adunk majd többet. Erre ösztönöz bennünket a tavalyinál nagyobb exporíkötelezettség. Az eredeti 59 milliót, újabb 1 millió 200 ezer devizaforinttal toldották meg. Elő tud- juk-e teremteni? Ez a kötelességünk. Elképzelésünk? Van. Terven felül gyártunk azokból az exporttermékekből, amelyeknek a tőkés piacon jó az ára. Aztán jobban megvizsgáljuk, miként csökkent- hetnénk az anyagos tétet. Ez ügyben már szót értettünk a gyáregységvezetőkkel. Hiszem, hogy megbirkózunk a jelenlegi gondokkal.... • a népgazdaság, azt na- és értékterv együtt több mint 2 millióval haladja meg a tavalyi első negyedévet. — Kettős feladat áll előttünk. Teljesítenünk kell az 5,5 millióval megemelt első negyedévi tervet. Nem lesz könnyű, mert a gyáregységben jórészt a kézi munka dominál. s termékeink összetétele is megváltozott: több lesz a munkaigényes gyártmány A másik feladat pedig jövőnk biztosítása. Iparkodunk minden esztendő elején megvetni a következő év alapjait. Ennek érdekében olyan új gyártmányokat kísérletezünk ki. és kezdjük meg üzemszerű gyártásukat, amelyeket kedvezően fogad a piac. A mezőgazdaságban a gépesítés eredményeként szűkül a piac, nehezebben tudjuk eladni a mezőgazdasági szerárukat. Ezért az idén a gépiparba törünk be. A Warsawa és Moszkvics gépkocsikhoz fék- dobtárcsákat gyártunk majd. Februárban végzünk a kísérletekkel. márciusban pedig hozzákezdünk a sorozatgyártáshoz. Anyaggondjaink nincsenek .... — Elmaradtunk? Igen. De ez nem veszélyes. Hét—nyolc órai termelésnek felel meg — tájékoztat Molnár József, a kovácsoló gyámészleg vezetője. — Január 20-ig pótoljuk — egészíti ki az előbbit Halász Árpád, a helyettese. . o — Milyen anyagellátásra számíthatnak a termelő üzemrészek, — kérdeztem Maiczen Lajostól, az anyagellátási osztály vezetőjétől. — A készáru-termeléshez szükséges 13 alapvető anyagot részben a hazai gyárakból, részben pedig külföldről szerezzük be. A huzalok 25 százalékát a lemeztekercsek 70 százalékát importáljuk. A belföldön előállított anyagokat nem akkor kapjuk, amikor nekünk szükséges, hanem amikor a kohászati kiszállítási naptár ezt lehetővé teszi. mindig megadtuk Tavaly jobb volt a helyzet. Olyan dnyagokat, amelyeket korábban negyedévenként kaptunk, most csak félévenként szerezhetünk be (hatszögacél). A visszatérő gyártmányoknál ez nem okoz gondot. Ebből viszont kevés van, mert a piac igényei gyorsan változnak.» Ha keveset rendelünk, megakad a termelés. ha többet, nő a készlet. fizetjük a magas kamatot. A nehézségek ellenére az első negyedévben megfelelő lesz az anyagellátás. Nagyobb problémákra kell számítanunk a második és harmadik negyedévben. * — Mi lesz a munkavédelemmel? — Erre is gondoltunk — kezdi Varga István, a hideg- hengermű üzemvezetőié. — A múlt évben nem javult, sőt romlott a baleseti statisztika Sok volt az apró. kisebb kézsérülés, s emiatt a dolgozók három-négy napig maradtak távol. A sók kicsi, viszont sokra megy. Különösön nálunk, ahol a legmagasabb az egy főre jutó termelési érték. A munkavédelmi esztendőnek — amely kezdeményezés innen Indult el — az a célja, hogy csökkenjen a balesetek száma, szilárdulom a munkavédelmi fegyelem. Talán ezzel a kezdeményezéssel jobban fel tudjuk kelteni a művezetők és csoportvezetők lelkiismeretét: ne nézzék el a munkavédelmi előírások be nem tartását. * A problémákra eddig hamar találtak megoldást. Valószínű ezután is így lesz. Ezért merem ezt leírni, mert Vincze János, a termelési főmérnök a gondok taglalása és azok megoldásának ismertetése közben határozottan mondta: az utóbbi években, amit tőlünk kért a népgazdaság, azt mindig megadtuk. Venesz Károly Meditálás egy levél fölött Időnként a kezembe akad egy levél, s akkor újra elolvasom. Régen kaptam, az idő búzaszínbe fogta, de ahogy sárgul, szememben úgy nő a becse. A betűk, s amit azok közvetítenek nem fakulnak. Szerény. talán túlságosan szerény ember írta. olyan, akinek egy valami a legtermészetesebb ; 42 emberség. „A dicséret fényében nagyobbak és feketébbek az ember hibái is, nem beszélve arról, hogy a reflektorfény senkinek sem kellemes, irigység, vagy rágalom felkeltéséhez is vezethet. És ha az ember nem betegesen hiú, akkor ezek a negatívumok is többet nyomnak a latban, mint a póz, amibe akaratlanul belekerült. S azt hiszem, hogy jobb az ügynek is, ha teljesen névtelenség van mögötte, mert az ilyen beállítás az objektív szükségletre, az ügyre tereli a figyelmet, s ez a cél.” Jó, jó mondhatják sokan, de az ember nem gép, nem éltető eleme az ismeretlenség, a homály, jóllehet tartózkodik a felnagyítástól. Az egyén- magatartásával, munkájával hatással van, többnyire jó, de sokszor rossz értelemben is. Az előbbiért elismerés jár, az utóbbi pedig figyelmezteti a felelősséggel tartozó elöljárót. A megítélés korrektségéről akkor beszélhetünk, ha a teljesítmények passzívái mellett, megfelelő figyelem övezi az aktívákat —, mint követendőt, példaadót. Nem egy politikai iskola figyelmeztet, ha tartósan szétválik ez, vagyis a reális érzéket valami deformálja, akkor zökkenők következnek. A revolució híve pedig állandóan keresi az újat, az előnyösebbet, nemcsak a tudományos kutatásban, a kísérletezésben, de az emberi megnyilatkozásban is. Nem véletlen, hogy fokozott társadalmi figyelem övezi a szocialista brigádokat, s mindazokat, akiktől példát, iránymutatást várunk. A kommunista akaratától függetlenül is a közfigyelem tárgya. Mindezek ellenére nem mondanám, hogy a meditálásra okot adó levél egy kialakult, s egyre javuló társadalmi gyakorlattal szemben akar érvekkel szolgálni. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy az egyén munkája, produktuma olykor ellentétben van megnyilatkozásaival. Aki írta, annak a gondolkozása, magánéleti szereplése egységben áll a társadalmi törekvéseivel. Kifinomult erkölcsi érzéke, szerénysége talán éppen ebből következik. Akkor születtek a sorai, amikor érdemeit aposztrofálni akarták. Egy politikai időszak sok veszteséggel járó vargabetűit úgy kerüljük el a személyiség szerepének megítélésében, ha már a hosszabb idő óta érvényesülő gyakorlatot követjük. Ha nem a személy kerül előtérbe, hanem a körülmények, amelyek befolyásolására, formálására hivatott. Természetesen számon tartva a reális érdemeket. Minden emberre hatással van a társadalom. Csak a remete tudja így, vagy úgy kivonni magát ez alól. A visszahatás feltétlenül érvényesül. A levélből ez az elgondolkoztató leginkább. Vajon kedvez-e — ahogy a levél is mondja — az ügynek a méltatás? Ha józan és mértéket ismerő igen, ha számol a hatásaival a következményeivel: Különben árt. A kritikát halogatni egyenlő azzal, hogy társul szegődünk a rosszhoz, az elavulthoz. A vezetőt a tudása mellett éppen a tárgyilagossága teszi azzá. s ezt ápolni éppen úgy kell, mint a harcosnak a fegyvert. Mert ahogy a vasnak ellensége a korrózió, úgy a vezetés tárgyilagosságát is kikezdheti a hízelgés, a kedvbe járó szimpatikus látszat rozsdája. S. akik ismerik a bevágódás kacskaringós fortélyait. azok nemcsak így viselkednek, de még hangoztatják is, hogy zsebükben van a járás, puszi-pajtásuk mindenki. Az ilyen tömjéne- zett vezetők környezetében megáporódik a levegő. Az úrhatnám, magasan lovagoló valaki pedig csak a szolgalelkűséget, a feltétlen alázatosságot tűri meg. Mellette sorvadni kezd a demokrácia. Máig is fülembe cseng egy kommunista aktívaülés előadójának a szava. Akkor mondta, amikor egy magasból pottyant emberről, munkatársairól kellett konzekvenciát vonni: — Vajon jól látjuk-e meg mindig az emberekben az értéket? Nem takarja-e el előlünk a csillogás, a cimborák hamis hírverése a valóságos tulajdonságokat, az igazi jellemjegyeket? Igaz az is, hogy akik nem kedvelik a tiszta vizet, azok hajlanak arra, hogy hibáikat, elmaradottságukat, rágalmakkal, intrikával palástolják. Elég sok gondot tudnak okozni. Ideig-óráig becsületes emberek életét mérgezik, munkát adva intézmények nek, sőt igazságtevő szerveknek is. De a rágalmak léggömbjei gyorsan elpukkannak. Az életet, a fejlődést, az igazat fel lehet tartóztatni, de megállítani nem. Munkánkban, életünkben nem tudunk meglenni segítőtársak, barátok nélkül. De ezt csak az teszi lehetővé számunkra, ha nemcsak hangoztatjuk a jó elveket, d® aszerint is cselekszünk. A segítőtársak enyhítenek a gondokon, az elvi ség,, a hozzáértés megóv a hibáktól, a botlásoktól. Ez teremt mindenki számára hosszúlejáratú küldetést, s a legfőbb támogatót —j ami nélkül minden lépés nehéz — bizalmat. Szoktuk mondogatni: a dicséretet, a győzelmet is el kell tudni viselni. Csak akik az elismerést adják, a győzelmekhez segítenek, ezt felelőséggel tegyék. Különben nem érdemeket méltányolunk, csak múlandó szerencsét adunk, ami megingat, s bizonytalanná teszi az egyén sorsát. Az elsietett rangsorolás a gyengét elbizakodot- tá, nagyképűvé teszi, s az ilyen személyi vonatkozások eltérítenek a céltól, az előrejutástól. Örülök, hogy a levelet megőriztem. Jó ha a munkáshétköznapok során sokszor találkozik az ember ilyen jobbító szándékkal, azzal ami a sorok íróját is emberségre sarkallja. Gulyás Ernő A túri fordulat Szavaiból nem érződik bősz- ■ ezúság. pedig az idei esztendő nehéz problémát zúdított a nyakába. Mondja is: — sokkal könnyebb a fejlesztési problémákat megoldani, mint a létszámot csökkenteni. De ezt is meg kel] tennünk! A munkásokat azonban megtartottuk Felének továbbra is munkát biztosítunk, mert az idén ma te nem minden termékünkből többet gvártunk, mint tavalv. Azokon a gépeken. mmetveken korábban az acélhuzalokat evártottuk. De voltak olyanok akik maguk kerestek helyet másik gyáregységünkben. Ismét mások pedig kijelentették: visszamennék a tsz-be. illetve a gépállomásra. A hó végéig, de legkésőbb február közepére ezt a gondunkat is elfelejtjük — mondja Vágvölgyi Tivadar, a huzalmű gyáregységének vezetője. Derűlátása indokolt, A nehéz körülmények ellenére az első három nap termelési tervé" 103 százalékra teljesítették. Nevetve fo’ytatja — ha biztató a kezdés, jó lesz a befejezés így mondják... Pedig az első negyedévben majdnem 2000 tonnával kell többet termelni, mint a múlt év azonos időszakában. A ton— Múlik az idő — sóhajt Balogh Miklós, a tari Május 1. Termelőszövetkezet elnöke. — Hat éve, hogy megalakult a faluban a termelő- szövetkezet. .. Hat éve annak is, hogy Balogh Miklóst elnöknek választotta a tagság. Azok az emberek, akikkel együtt gazdálkodott, akik az első években sóhajtoztak. elégedetlenkedtek a közös miatt, s akik most bizalommal készülnek a hatodik zárszámadásra. — Kell egy kis idő ahhoz, hogy az emberek összeszokjanak, kialakuljon a gazdálkodás gyakorlata — mondja az elnök. Ott ül a szövetkezeti irodában a súlyos íróasztal mögött. Tervezi a jövő esztendőt. Ül és dolgozik. Pedig az ablakon már leskelődik a sötét. — Nálunk ez az idő most érkezett el... A Május 1. Termelőszövetkezet éveken át nem tudta át'épni azt a határvonalat sem, amely a gyenge szövetkezeteket választotta el a közepes gazdaságoktól. Megkövesedett előítéletek, bizonytalanság rágta a közösséget, mint a szú. Félkézzel, félerővel végzett munkának az eredménye .sem lehetett teljes. Azt mondják, a fordulatot az 1964-es esztendő hozta. A saját kárukon tanulták meg a tagok, ha tavasszal és nyáron „takarékoskodnak” a munkával, zsugori lesz hozzájuk az esztendő is. Azóta minden évben végzik a soronkövet- kező tennivalókat és a munkaegység értéke évről évre emelkedik. Minden eredmény forrását abban látom most is. Rogy nem kötekedtünk a munkákkal — mondja Balogh Miklós. — Akkor szántottunk, vetettünk, arattunk, amikor annak az ideje elérkezett... Lett szépen termésünk, volt mitől gömbölyödni a sertéseknek, hízni a szarvasmarháknak. A kenyérgabona termés soha nem látott rekorddal örvendeztette meg a nyáron a szövetkezeti tagokat. Negyven vagonnal szállítottak el a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalathoz. Amikor tavasszal a tervet készítették. 20 vagon gabona értékesítését remélték. De kivétel nélkül jó termést hoztak a kapások is. A cukorrépa 200 mázsát termett holdanként. Volt is dolguk a fogatosok- nak, amíg elszállították a 70 vagon répát az átvevőhelyre. A gépek sem „segítettek”. Azoknak más munkájuk volt. Szántottak, hogy tavasszal azzal se legyen gond. — Tíz holddal az igyekezet ellenére is elmaradtunk — bosszankodik a szövetkezet elnöke. — Az agyagos, kötött talajon nehezebben haladnak a traktorok... Elég bajunk van emiatt a traktorosokkal. A műszaknormát nehezen tudják teljesíteni. Azért most csak beszóltam a gépállomásra, küldenék ki az SZ—100- ast. Hátha sikerülne felszántani azt a darab földet.. Balogh Miklós szerint, az őszi mélyszántásnak most is lényeges szerepe volt abban, hogy a kukorica 19 mázsát adott holdanként, májusi mor- zsoltban számolva a termést. Sok sertést hizlalnak meg a többlettel. A sertéshizlalás egymillió forintnál is többet jövedelmezett a gazdaságnak. A tervezett 400 hízó helyett 610-et szállítottak az állatforgalmi vállalatnak A hízottmarhák nagy részét — számszerűit harminckettőt —, Olaszországba exportálták. Belföldön húszat értékesítettek. A marhahizlalás csaknem 400 ezer forintot hozott a termelőszövetkezetnek. így aztán nem csoda, ha nagy bizakodás előzi meg a zárszámadást Taron. — Az egyszámlánkon van pénz szépen. Fizethetünk a tagoknak... -Nem sínyli meg a tartalék — magyarázza Balogh Miklós. — Mennyit ér a munkaegység? — Harmincötre terveztük, de meglesz a negyven — válaszol. — S ehhez jön a prémium. .. Minden olyan munkát premizálunk, amelyet időben és jó minőségben végeztek el a tagok... Aztán azt magyarázza, lehetne az eredmény jobb is, ha nem lenne ennek a mostani évnek Is egy kis szépséghibája. A kapások egy részét hasznosnak művelték. A faluban nem akadt rá vállalkozó. A tagok jelentős része koros férfi, asszony. Azokkal már nemigen számolhat a fáradságos munkát kívánó kapálásnál a szövetkezet vezetősége. A minap is beállított az irodára Hadász Istvánná. — Nem bírok én már any- nyit. mint a fiatalok.. . Az SZTK-t meg vonják, ha kevés is az egység — panaszolta az elnöknek. — Arra gondoltam, kilépek... Nehezen sikerült meggyózni az idős asszonyt, a jövőben eltekintenek az SZTK-tól, s ha csak ezért akarja otthagyni a közöst, várjon, gom- ■ dolkodjon. Hadász Istvánná végül elment. Várt és meggondolta a dolgot. Hasonló panasza több asszonynak van Taron. A vezetőséget sem az bántja, hogy a hasznosiak elvittek részként 800—1000 mázsa csövesikukoricát. Hiszen a cél az volt, hogy termést hozzon minden talpalatnyi föld. Ezt sikerüli elémiök. Ám ha van elég munkabíró tag a szövetkezetben, nincs szükség arra, hogy más községből kérjenek segítséget, s ilyenformán az a 800—1000 mázsa kukorica is a tagok jövedelmét gyarapítja. Persze a tagok így sem panaszkodnak. Ahhoz képest, amilyen a kezdet volt, most jó évet zárnak. Még decemberben közgyűlést tartottak a szövetkezetben. A vezetőség beszámolója az esztendőt, a gazdálkodást értékelte. A tagok többsége elégedettséggel nyugtázta a szervezést, a vezetők fáradozását, a tagok igyekezetét. S amikor lalogii Miklós azt tudakolta hogyan Is haladjanak tovább az új esztendőben, a válasz egyöntetű volt. Ne térjenek le ar ról az útról, amelyen elin dúltak! Vincze Istvánná