Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-29 / 25. szám
VILÁG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK! I SALGC" ' -Ay XXIII. ÉVF. 25. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1901 JANUAR 29. VASÁRNAP Három amerikai űrhajós tragédiája (2. oldal) Emlékezés a munkára 15. oldal) Látogatás a Salgótarjáni Kohásznál (6. oldal) Országos # Tanácsának (Befejezte munkáját választási felhívása Választó polgárok! Országunk népe március 19-én ismét az Urnákhoz járul, hogy megválassza az új országgyűlési képviselőket és tanácstagokat. A választás a szocializmust építő magyar nép számára újabb alkalom az elmúlt négy évről szóló számadásra és egyben arra is, hogy véleményét nyilvánítsa a következő évek feladatairól. A Magyar Szocialista Munkáspárt, nemrég lezajlott IX. kongresszusán nagy felelősséggel elemezte az elmúlt négy év fejlődésének fő vonásait és a magyar népnek újabb évekre szóló programot javasolt, amelynek megvalósítása közelebb visz bennünket a szocializmus teljes felépítéséhez. A Hazafias Népfront egyetért e program célkitűzéseivel és támogatja megvalósításukat. Az elmúlt négy évben eredménnyel munkálkodtunk a szocialista társadalom építésén. Erősödött szocialista rendszerünk és államhatalmunk, fejlődött a demokratizmus, gyarapodott országunk gazdasága, javultak az életviszonyok, műveltebb lett népünk, növekedett hazánk tekintélye a világban. Népünk szocialista nemzeti egységét tovább akarjuk erősíteni. A munkás-paraszt szövetségre támaszkodunk, szemelőtt tartva minden dolgozó osztály és réteg alapvető érdekeit és érdekközösségét. A párttagok és a pártonkívüli- ek, a különböző egyházakhoz tartozó hívők és a nem hívők egyaránt megtalálják helyüket azoknak az egyetemes nemzeti céloknak a szolgálatában, amelyeket minden hazáját szerető és a társadalmi fejlődést megértő, haladó ember elfogadhat. Céljaink elérésének döntő feltétele, hogy erősödjék szocialista államunk és a nép hatalma. Ezért fontos feladatunknak tekintjük állami szervezetünk fejlesztését, az állami tekintély és fegyelem szilárdítását, a felelősség növelését, a bürokratizmus és mindenfajta felelőtlenség leküzdését. Mindez megkívánja, hogy tovább demokratizálódjék állami életünk és fejlődjék a szocialista demokrácia. Gazdasági fejlődésünk programját a harmadik ötéves ♦érv foglalja magában. E terv célja, hogy gvarapítsuk az ország erőforrásait, növeljük a nemzeti jövedelmet, állandóan javítsuk a lakosság életkörülményeit. A gazdasági építőmunka célja olyan ütemű fejlődés megalapozása, amely biztosítja népünk életszínvonalának rendszeres emelését; ez a szocializmus teljes megvalósulásának értelme és követelménye. Mindent el kell követnünk a gazdasági alap erősítéséért és azért, hogy érvényesüljön a szocialista elosztás alapelve: „ki-ki képességei szerint, kinek- kinek munkája szerint!” A közműveltség gyarapítása és 'a demokratikus közgondolkodás térhódítása a szocializmus nagy vívmánya. A következő időszak feladata, hogy népünk erkölcsi és világnézeti egységének útján újabb lépést tegyünk előre. A hazafiság a szocialista nemzeti egység teljes megvalósításának és nagy nemzeti céljaink elérésének mélyről fakadó ereje. A Hazafias Népfront kötelességének tekinti, hogy minden erejével fáradozzék a szocialista hazafiságban rejlő alkotó és építő erők további kibontakoztatásán. Valljuk, hogy a szocialista hazafiság szerves része a nemzetköziségnek, a népek közötti barátságnak, és a szolidaritásnak, s elítéljük mind a nemzeti közömbösséget, mind a más nemzetekkel szemben tanúsított sovinizmust A Hazafias Népfront teljes mértékben támogatja a Magyar Népköztársaság külpolitikai célkitűzéseit. Minden imperialista törekvéssel szemben védjük nemzeti függetlenségünket, szocialista államunk szuverén!tását Küzdünk a szocialista országok egységének és összefor- rottságának erősítéséért, politikai, gazdasági és katonai súlyának növeléséért. Szolidárisak vagyunk a tőkés országok dolgozóinak a demokratikus szabadságjogokért, a békéért és a társadalmi haladásért vívott küzdelmeivel. Támogatjuk a nemzeti felszabadító mozgalmak harcát a régi és az új gyarmatosítás, az imperialista elnyomás és agresszió ellen. Segítjük és támogatjuk az amerikai imperialista agresszió ellen küzdő vietnami népet. Küzdünk a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének megvalósításáért, a tartós és egyetemes békéért, Európa biztonságáért A haladás erőivel együtt küzdünk egy új világháború kirobbantásának elhárításáért; ez népünk és az egész emberiség közös érdeke. Felhívunk minden választópolgárt, nőket, férfiakat, ifjakat, hogy e célok megvalósítása érdekébei} az új törvény nyújtotta megnövekedett felelősséggel vegyenek részt a je- lölőgvűléseken és a választáson. A Hazafias Népfront jelöltjei azok a munkások, pa-' rasztok. értelmiségiek s a társadalom minden rétegének képviselői legyenek, akik eddigi munkájukkal megbecsülést és bizalmat vívtak ki, akik önzetlenül szolgálják népünk felemelkedését. Választópolgárok! Honfitársak! Teljesítsétek szocializmust építő államunk polgáraként és :gaz magyar hazafiként alkotmányos kötelességteket. Küldjétek a legkiválóbbakat az országgyűlésbe és a tanácsokba! Szavazzatok a Hazafias Népfront jelöltjeire! Szavazzatok az igazság, az emberség és a béke szocialis- tc politikájára! Éljen és erősödjék népünk egysége! Éljen a szabad, szocialista Magyarország! HAZAFIAS NÉPFRONT ORSZÁGOS TANÁCSA az országgyűlés Kádár János beszéde Elfogadták a költségvetési törvényjavaslatot Az országgyűlés szombaton folytatta az 1967. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat vitáját. A délelőtti ülést az elnöklő Pólyák János nyitotta meg, a vitában elsőnek dr. Csanádi György, közlekedés- és postaügyi miniszter szólalt fel. Di*. Csanádi ttyörgj felszólalása Részletesen kifejtette, hogy az 19Ö7. évi költségvetés hogyan biztosítja a tárcához tartozó ágazatok fejlesztését, a közlekedés előtt álló feladatok megoldását. A korábban oly sokszor felvetett kapacitás- problémákról szólva rámutatott arra, hogy közlekedésünk jelenlegi teljesítőképessége lehetővé teszi az alapvető szállítási feladatok hiánytalan végrehajtását A közlekedés gerince a vasút Az elmúlt években igyekeztünk kialakítani a lehető legkorszerűbb közlekedés alapjait. Ügy véljük, hogy a közlekedésnek még hosszú évtizedekig a vasút marad a gerince, elsősorban tehát ebben az ágazatban kell a létesítmények, berendezések felújításé, ra gondot fordítanunk. Természetesen nem arra gondolunk, hogy a mintegy 9000 kilométer hosszúságú vasúthálózatot a legmagasabb technikai szintre emeljük, hanem arra. hogy azon a körülbelül 3000 kilométer vonalhálózaton, amit szaknyelven a vasút gerinchálózatának nevezünk, biztosítsuk a legkorszerűbb közlekedés feltételeit. A modern vasút jellemzője a villamosítás, a dieselesítés — mondotta, s részletesen kitért az ezen a téren elért eredményekre. Alig pár hete avattuk fel a Szerencs—Nyíregyháza villamosított vonalat, 1967-ben befejezzük a Nyíregyháza—Záhony vonal villamosítását, s ezzel elérjük azt, hogy az ország keleti határától a nyugati határig villamosított fővonalunk lesz. 1968-ban megkezdjük a budapesti Nyugati pályaudvar és Cegléd között, 1969-ben Cegléd, Szolnok, Karcag között, 1970-ben pedig a Karcag Debrecen. Nyíregyháza között a vasútvonal villamosítását. Dieselesítés Hasonló gyors ütemben folytatjuk a dieselesítést is. ebben az évben befejezzük a Budapest—Békéscsaba—Lökösháza vonal, valamint a Budapest— Szob vonal dieselesítését, s hasonló fejlesztés indul meg a Budapest—Kelebia vonalon. 1968-ban megkezdjük a Balaton déli oldalán haladó járatok dieselesítését, s hasonló fejlesztés indul meg a Budapest— Pusztaszabolcs — Dombóvár— Gyékényes, illetőleg a Dombóvár—Pécs útvonalon, s 1970- re marad a Székesfehérvár— Celldömölk közötti szakasz, korszerűsítése, a Pusztaszabolcs—Dunaújváros, a Miskolc—Özd közötti vonal diese- lesítése. Mindezek eredményeként a harmadik ötéves terv végén a rendelkezésre álló vasúti vonóerőnek csaknem 80 százaléka villamos, illetőleg diesel-vontatású lesz. A miniszter a továbbiakban megemlítette, hogy még ebben az évben megkezdi működését a székesfehérvári vontatási telep, s az idei költségvetés hasonló beruházás megkezdését biztosítja Miskolcon. Hasonló létesítményt kap továbbá Dombóvár és Debrecen. Még az idén üzembe lép a szombathelyi diesel-javítóműhely. s hasonló bázis létesítését tervezik Szolhokon is. A magyar vasutakat eddig mintegy 2200 kilométer hosszúságban látták el a legkorsze- lűbb hézagmentes hegesztett felépítménnyel. Az idei költségvetés biztosítja a vasúti pálya felújítását Cegléd és Szea legmodernebb időben is a vasutas, az ember lesz a lelke, a működtetője az „éltető eleme”. A ma. de még inkább a holnap és a holnapután vasúti dolgozóinak automatikus kocsikapcsoló berendezések, táv- irányítású váltókezelők köny- nyítik munkájukat. Korábban az ország mintegy ezer állomásán naponta összesen 16—18 ezer vagon kirakását jobbára kézi erővel végezték, most egyre több rakodógép dolgozik. De az emberekre mégis szükség lesz mert a gépekbe ők „lehelnek lelket”. A közúti közlekedésről A közúti forgalom helyzetével és távlati tervezésével foglalkozott a továbbiakban. Ezen a területen gyors ütemű előrehaladásra van szükség. Semmised között, továbbá befejeződik a Dombóvár—Kaposvár— Gyékényes közötti szakasz felújítása. Ezután részletesen kitért a miniszter a vasúti közlekedésben is egyre nagyobb tért hódító automatizálásra. Bármennyire is gépesítjük, automatizáljuk a vasutat — mondotta a miniszter — az országos hálózatnak továbbra is, képpen sem engedhetjük meg, hogy a közlekedés összforga! mának olyan csekély hányadát (körülbelül 10—11 százalékát) képviselje a közúti közlekedés, mint a legutóbbi statisztika szerint. Az arányon mihamarább változtatnunk kell. A változtatás egyébként már megkezdődött. 1967-ben például a? ország számos vidékén építünk, illetve kezdünk építeni úgynevezett komplex gépkocsi-telepeket. A modern közúti közlekedéshez megfelelő javító-kapacitást is biztosítani kell. A javító egységek létesítése sokhelyütt megkezdődött, a többi között Szolnokon, Zalaegerszegen épül ilyen javítóbázis. A javító-kapacitás biztosítása a gépkocsi-forgalmon túl különös fontossággal jelentkezik az autóbuszközlekedésnél. Annál is inkább, mivel a személyszállítás egészéből — terveink szerint — körülbelül 65 százalékot kell majd lebonyolítania, szemben a mostani jóvaj kisebb hányaddal. A „felfutást' 1970-ig kívánjuk elérni. Az útépítésnél 1967 „lendületes” esztendőnek ígérkezik. A tervbe vett munkálatok között szerepel a bekötőutak hálózatának bővítése is. A harmadik ötéves terv idején a bekötőutak százalékát megépítjük. 1967- ben 22 községet kötünk össze a főútvonal-hálózattal, 1967- ben megkezdjük azoknak a „középrangú” utaknak az építését. amelyek majd átveszik á mostani igen gyér-forgalmú vasútvonalak szerepét. Az útépítési programunk gerince mintegy 500 kilométer út rekonstrukciója, amellyel 1967 végére elérjük, hogy az ország egész úthálózatának körülbelül a fele pormentes burkolatú lesz. Többek között minden bizonnyal befejeződik ebben az esztendőben — a Balaton és Ausztria közötti — soproni út modernizálása. Ez annál is inkább fontos vállalkozás, mivel ezen a vonalon zajlik a nyugati idegenforgalom jelentős része. Ba iózás és légi forgalom A továbbiakban a hajózás és a légiforgalom fejlesztési elgondolásait ismertette a miniszter. Közlekedésünk összforgalmának körülbelül nyolc százalékát bonyolítottuk eddig ha- jóutakon, a közeljövőre vonatkozó elgondolások: 13—15 százalékra növelni a vízi szállítások mértékét. A légiforgalom fejlesztési programja szerint a Ferihegyi repülőteret „világszínvonalra” emelik. Európa egyik legkorszerűbb légikikötőjévé formálják. Remélhetőleg a közeljövőben TU— 134-es gép forgalomba állításával tudjuk tovább növelni 1 égif orgalmunkat. A miniszter befejezésül az új közlekedés-politikai koncepció szükségességéről Deszélt. Régebben sok olyan helyen is kiépült a vasút, ahol annak fenntartása ma, a fej- tt közúti közlekedés korszakában már nem kifizetődő Ezzel kapcsolatban dr. Csanádi György utalt Ognyeno- vics Milán képviselő felszólalására, aki helytelenített», hogy a MÄV öt Baranya megyei állomáson megszüntette, illetve meg akarja szüntetni » forgalmat. Az intézkedés indokolásául a miniszter elmondotta, hogy az egyik ilyen ál lomáson, Drávacsepelyen (Folytatás a 3. oldalon.)