Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-28 / 24. szám

6 NÖCR AD ¥ÖS7. január 28. szómba* Műszaki tanácskozás az Acélárugyárban Pénteken délelőtt a Salgó­tarjáni Acélárugyár kis ta­nácstermében műszaki érte­kezletet tartottak,, ahol Antal Gyula, a gyár igazgatója ele­mezte az elmúlt évi munkát, majd ismertette az ezévi fela­datokat. Ezek szerint 1967-ben még jobban érvényesülnek az új gazdaságirányítási mechaniz­mus új elemei mint az el­múlt esztendőben. A vásárlók kívánságai elsősorban a ter­mékek minőségének emelését a választék bővítését követe­lik meg. Az igények kielégíté­se azért is indokolt, mert csak ily módon tudják foglal­koztatni a tavalyi létszámot, biztosítani az év végére a majdnem háromheti fizetésnek megfelelő nyereségrészesedést, valamint a foglalkoztatottság további növelését. A hideghengermű dolgozói­tól 150 tonnával vár többet a népgazdaság mint az elmúlt esztendőben. Ennek teljesítése nem okoz nagyobb gondot. A kovácsoló gyárrészleg dolgo­zóitól mezőgazdasági gépal­katrészekből majdnem 400 tonnával kérnek többet a meg­rendelők. Export-piaca van újabb négyszáz—ötszáz tonna szerárunak. Hasonlóképpen többletigény jelentkezik a pia­con a csavarkulcs-féleségek- nél. Az áruk eladhatósága és a piacok megtartása érdekében a hengerműben az értékesebb, munkaigényesebb exportra al­kalmas szalagok gyártását szorgalmazzák. Ennek megfe­lelően a tavalyinál nagyobb mértékben gyártanak maga­sabb C-tartalmú, magasfényű, keskeny, finomtűrésű szálban darabolt, kékített kivitelű ed­zettlen termékeket. Javítják a kovácsológyári termékek fes­tését, lakkozását, az öntödé­ben pedig a hengerek, a ko- killák minőségét, fokozottan ügyelnek a szilárdsági előírá­sok betartására, a méretpon­tosságra, növelik az áruk tar­tósságát, felhasználhatóságát, javítják küllemét. Központi kérdésként szere­pel a takarékosság. Ennek ér­dekében a selejt csökkentése mellett nagy gondot fordíta­nak az anyaghányad mérsék­lésére, az új technológiák be­vezetésére, a gyártmány kor­szerűsítésére, a helyes létszám- gazdálkodásra. A vázolt fela­datok megoldása csak akkor lehetséges, ha a nem termelő osztályok dolgozói biztosítják a folyamatos termelés műsza­ki feltételét, gyorsan és ope­ratívan intézkednek a felme­rülő problémákban. A beszámolót követő vitá­ban többen felszólaltak, mely­re Antal Gyula igazgató vá­laszolt. Értékelték a balassagyarmati járás felvásárlási versenyét Tegnap a balassagyarmati városi tanács nagytermében értékelték a Földművelésügyi Minisztérium, a SZÖVOSZ és a Magyar Nők Országos Ta­nácsa által meghirdetett fel- vásárlási verseny tavalyi ered­ményét. A körzeti fmsz igaz­gatósági elnökök, községi fel­vásárlók, és nőtanács titkárok előtt Varga István a balassa­gyarmati FJK megbízott el­nöke ismertette az eredménye­ket, és az idei feladatokat. Az elmúlt évi eredmények alapján első Antal György (Magyarnándor), aki már 1965-ben is első helyezést ért el. összesen 34 456 forint ér­tékű tojást, hízott és sovány baromfit adott le a felvásár­lónak. Második: Tóth István­ná Szanda 10 610 forinttal, har­madik Hangács Jánosné, Cser- hátsurány 9 458 forinttal. A győztesek, 1200, 900, illetve 600 forint értékű vásárlási utal­ványt kaptak. A községi első három helyezetteket a földmű­vesszövetkezetek jutalmazzák meg. Jól fizet a házinyúl Érdemes értékesítési szerző­dést kötni a földművesszövet­kezettel házinyúlra. Az idén ugyanis korábbi 15,50 forint helyett 17,80 forintot fizet­nek minden kiló nyúlhúsért. Ha azonban a termelők szak­csoportot alakítanak és leg­alább 150 kiló húst értékesí­tenek, kilogrammonként még 1,50 forint felárat kapnak. Az állam ezenkívül takar­mánykedvezménnyel siet a te­nyésztők rendelkezésére. En­nek alapján, minden három kilogrammos nyúl után négy és fél kilogramm abrakot vá­sárolhat a tenyésztő, mázsán­ként 235 forintos áron. Mezőqazdasáqi könifvhónap előtt A februárban sorrakerülő mezőgazdasági könyvhónap or­szágos megnyitójára a 3ara- nya megyei Pécsváradon kerül sor január 31-én. A könyvhó­nap jelentőségét' dr. Polinszky Károly művelődésügyi minisz­terhelyettes méltatja. Ezzel egy időben mezőgaz­dasági könyvkiállítás is nyí­lik Pécsváradon, s a mezőgaz­dasági könyvhónapban a könyvbarát mozgalom kereté­ben mezőgazdasági szakelőa­dásokat rendeznek. Február 1-én dr. Németh Lajos, a Földművelésügyi Miniszté­rium főigazgatója, a szarvas­marhatenyésztési üzemág szer­vezéséről, február 2-án dr. Nagy Bálint, a Földművelés- ügyi Minisztérium osztályve­zetője A növényvédelem he­lye az új mechanizmusban címmel tart előadást. A szak­előadások között szerepel még az állategészségügyi és a zöld­ségtermesztés időszerű kérdé­sed, valamint agrárpolitikai feladataink a IX.. kongresszus után. Csak két modellt! A két ügyeskezű fiatalem­ber rövid idő alatt elkészül egy-egy frizurával. S máris jö­het a következő. Sötétbarna hajú páciens ül a fodrász1 székbe. Hajvágás. Miközben fé­sülik a két fodrász beszélget. — Nézd csak — mondja ez a társának — ez nem lenne jó? A másik megnézi a hajat, és rázza a fejét. — Nagyon puha a haja, s egyébként sincs lenőve elég­gé. Ez sóhajt, s dolgoznak to­vább. Megfigyelem, különös gonddal bánnak mindenkivel. Művészien használják az esz­közeiket. Látni, szereitik a szakmájukat. A beszélgetésből hamarosan kiderül, hogy or­szágos fordászversenyre ké­szülnek, de még nincs modell­jük. — Nehéz jó modellt találni — magyarázza egyikük — mert nem mindegy, milyen a haj. A legjobb a sötétbarna, fekete haj. Ne legyen túl ke­mény, vagy puha, s legyen eléggé lenőve. Csak ilyen mo­dellel lehet eséllyel versenyez­ni ... Sóhajtoznak egy-egy jó fej után. Szeretnének indulni a márciusi versenyen, hiszen már többször értek el jó he­lyezést, s biztos sikerülne most is. De modell kellene! Ám akinek jó haja van segít­sen a fiatal mestereken. Itt dolgoznak Salgótarjánban, a Jóbarát Étterem melletti fod­rászüzletben. — p. a. — fl nógrádszakáli méhészek zárszámadása A napokban tartotta zár­számadó közgyűlését a nóg­rádszakáli méhész szakcsoport. A tanácskozó méhészeiket a nógrádszakáli Haladás Terme­lőszövetkezet látta vendégül. A méhek szerepe a gyü­mölcstermesztésben és a me­zőgazdaságban címmel Kolom­pár István tartott előadást. Beszélt a méhészettel kapcso­latos szakkérdésekről, a méz és viasztermelésről, a méhle­gelő biztosításáról. Ezután ke­rült sor a szakcsoport tevé­kenységének értékelésére. A méhészek mintegy másfélezer dugványt ás csemetét telepí­tettek a múlt évben és gya­rapították vagyontárgyaikat is. A tanácskozás végén megerő­sítették a régi vezetőséget tisztségében. Naptár 1967. január 28. szombat Névnap: Károly. A Nap kél: 7 óra 16 perckor, nyugszik: 16 óra 39 perckor, a Hold kél: 19 óra 28 perckor, nyugszik; 8 óra 54 perckor. Csökken a hőmérséklet Várható időjárás ma estig: fel­hőátvonulások, több helyen futó­esővel, később hőzáporral. Klónk átmenetileg erős, helyenként vi­haros északnyugati szél, a hőmér­séklet csökken. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet: 0, plusz 5 fok között. A LOTTÖ NYERŐSZÁMAI 4 7 29 79 82 — Pénteken délelőtt Brown külügyminiszter hivatalában fo­gadta Robert Kennedy szená­tort. Csütörtökön este Wilson miniszterelnök kétórás eszme­cserét folytatott Kennedyvel. — Dusán Zaplatal és Karol Dubrovszky szlovák képzőmű­vészek kiállítását január 29- én délelőtt 11 órakor nyitják meg Salgótarjánban, a megyei József Attila Művelődési Ház kiállítási termében. — A tanácsválasztások jelö­lőgyűlésének előadói eszme­cserét folytának ma délelőtt a salgótarjáni városi pártbizott­ságon. A vitát Szabó Aladár* a városi pártbizottság titkára vezeti. — Franciaországban ismét emelkedett a kenyér ára. Pá­rizsban például néhány ke­nyérfajta kilogrammonkénti ára 11 centim-mal drágult — Egy év alatt 7 ezerrel nőtt azoknak a szama, akik a Patyolat által biztosított szol­gáltatásokat igénybe vették a megyében. — A nyári helyi-autóbusz­járat menetrendjét vitatják meg február 3-án Salgótarján­ban a városi tanács az AKÖV és a város üzemeinek képvi­selőd. Üj férfiöltző a Tüzhely- gyárban. Amíg a. rekonstruk- I ció be nem fejeződik, gond lesz a gyáregység dolgozóinak szociális ellátása. Ezt a gon­dot enyhíti, hogy a régi gáz- tűzhely-szerelde egy részét is felhasználva saját erőből hoz­záláttak egy 300 személyes férfi öltöző-zuhanyozó építé­séhez. A létesítményt a tervek szerint február végén adják át rendeltetésének . — A kereskedelemben dolgo­zó szocialista brigádok elmúlt évi eredményeit és az idei fe­ladatokat vitatták meg teg­nap délelőtt Salgótarjánban az SZMT székházában a KPVDSZ és a vállalatok képviselői. — Bevált az önálló SZTK kifizetőhely. A Pásztói Gépja­vító Állomáson tavaly hozták létre az önálló kifizetőhelyet, ami gyorsabbá, egyszerűbbé tette az ügyintézést, mivel a dolgozók a helyszínen kaphat­ják meg a különböző juttatá­sokat. Tavaly negyvenhat dol­gozó részesült rendszeresen családi segélyben és 158 ezer forint táppénzt fizettek ki. — Üj kombájnt kapott az egyházasdengelegi termelőszö­vetkezet. Az új gép és a már meglévő egy kombájnnal és négy saját aratógéppel már kül­ső segítség nélkül megoldhat­ják a nyári gabonabetakarí­tást. Véradó ankét őrhatomban Ma Örhalomban rendeznek véradó-ankétot a Vöröskereszt szervezésében, amelyen dr. Dancsov Gyula, a balassagyar­mati véradóállomás főorvosa, dr. Tóbiás István belgyógyász főorvos, dr. Zeke Lajos tüdő- gyógyász főorvos és dr. Gács- falvi Ágnes sebész orvos tar­tanak előadásokat a véradás jelentőségéről. Nőtincsen ugyancsak a Vö­röskereszt szervezésében ma teabált rendeznek a véradók! számára. — Csaknem 4 millió forint megtakarítást eredményeztek az Öblösüveggyáiban tavaly bevezetett újítások. Ez több mint ötszöröse az előző évben elért eredményeknek. — Novorosszijszk kikötőjé­ből kifutott India felé egy szovjet gőzös, amely 17 000 tonna gabonát szállít. Ez már a második szállítmány, az első, 12 000 tonna gabona, már a múlt hét végén elindult az éhínséggel küzdő Indiába. A szállítmányok februárban is folytatódnak. A Szovjetunió ajándékként 200 ezer tonna gabonát szállít Indiának. — Munkájukról, életükről, elképzeléseikről beszélgettek tegnap délelőtt Eresztvénybeo. azok a fiatal mezőgazdasági Q rádió és a tv mai műsora Kossut... rádió: 8.20: Lányok, asszonyok, 8.40: Az álruhás kertészlány. Részletek Mozart operájából. 9.20: Orvosi taná­csok. 9.25: Magyar nóták, csár­dások. 10.10: Közvetítés a Ze­neakadémiáról. 11.32: Falusi gondolatok. 11.36: Átkozott a fehér ember. 12.15: Operett- részletek. 13.03: A szerelmesle­vél. 13.18: Népi zene. 13.40: Kó­ruspódium. 13.50: Hirdetőosz­lop. 14.05: Mi történt a héten a nagyvilágban? 14.20: Kodály népdalfeldolgozások. 14.55: Né­hány perc tudomány. 15.15: Csak fiataloknak! 16.00: Hétvé­ge. 17.35: Irodalmi műsor. 17.50: Beethoven romantikus zongoramuzsikája. 19.25: Szó­rakoztató zene. 20.35: Grisics hitelbe vett bort. 21.10: San Remo-i fesztivál. Kb. 22.30: Vi­dám írás. Kb. 22.40: Táncol­junk! Petőfi rádió: 10.00: A hét könnyű- és tánczenei műsorai­ból. 11.50: Mahler: IV. szimfó­nia. 12.45: Tudósítás az ENSZ- bol 12.55: Történelmi operák­ból. 13.42: Orvosi tanácsok 14.08: Petőfi útján. 14.57: Pil­lanatfelvétel. 15.10: Opus 1.— Opus Ultimum. 16.05: Fontos ember. 16.30: Bundschuh Ist­ván citerázik. 16.40: Emlékez­zünk régiekről. 17.00: Fáklya­vivők IV. 18.10: Kíváncsiak klubja. 19.00: Soós Szabó Edit énekel. 19.20: Hangverseny a Stúdióban. 20.25: A Moszkvai Kamarazenekar hangverse­nye. Közben 21.02: Térképváz­lat a műveltségről. 22.00: Népi zene. 22.30: Kamarazene. TV.: 16.23: Bélyegsarok. 16.40: Bp. Spartacus—Shalgi- ris Kaunas BEK női kézilabda­mérkőzés. 17.35: Hírek, 17.40: Találkozás az ősemberrel. 18.10 A Tv jelenti. 18.55: Esti mese. 19.05: Princ, a katona. 19.40: Tv-híradó. 20.00: Tabi László: Az élet királya. Kétrészes víg­játék. (14 éven felülieknek.) 22.25: Tv-híradó 2. kiadás. 22.45: Jó^éjszakát, felnőttek! Besztercebánya: 14.30: Cseh­szlovákia—Svédország asztali­tenisz-mérkőzés. — 16.30: Tv- riport egy polgári védelmi ala­kulatról. — 18.00: Pionírhiradó. — 19.00: TV Híradó. — 19.45: Amikor a komédia király volt. Amerikai vígjátékokból. — 21.10: A San Remó-i dalünne­pély közvetítése. — 22.00: Munchausen. Cseh film. Kívül minden csendes, de belül nagyon benépesedett a salgótarjáni tizenhattantermes általá­nos iskola épülete január végére. Különösen az emeleten, szinte ember, ember hátán: vil­log a fűtésszerelők hegesztő pisztolya, a festők meszelik a tantermeket, a kőművesek a villanyszerelők „keze nyomát” tüntetik el a mennyezetről, a folyosón burkoló munkások a tört mozaik lapokat rakják, készül a lépcsőházi műkő párkányzat, mázolják a felülvilá­gító ablakok kereteit. A munka szemmel látható gyorsasággal halad, s ha ez a régen óhajtott lendület később sem lohad — március végére kész lesz az iskola (Koppány György felvétele) szakemberek, akik egy fél év­vel ezelőtt érkeztek a megy« termelőszövetkezeteibe. A me­gyei tanács mezőgazdasági osztálya a korábbi ígéret sze­rint hívta össze a fiatalokat. — Két AKÖV teherautó üt­között össze a síkos úton Ka- rancsalja közelében. Az egyi­ket Bállá János, a másikat Kiss Sándor vezette. A társa­dalmi tulajdonban kisebb kár keletkezett. NÖGRÄD A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőt. u. i Teleíon: 22-94. 22-95. 22-96. 22-97. Főszerkesztő: 12-94 Belpolitikai rovat: 14-40 Sportrovat: 11-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vida Edit, a vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u l. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahiva­taloknál és a kézbesítőknél. Elő­fizetési díj egy hónapra: 13 Ft. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Félelős vezető­Szvoboda Zoltán mb. igazgató Salgótarján. Petőfi u. 1. Index-szám: 25072 i

Next

/
Thumbnails
Contents