Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-26 / 22. szám

6 NOGR AD Í967. január 26. csütörtök Javította a szolgáltatást a PATYOLAT — Tizennyolc nap helyett tizennégy a tisztítási idő — Úttörők a könyvienesztésért Befejeződött a Vörös zászló hőseinek útján mozgalom könyvterje&ztési akciója. A nagy megmozdulásban dereka­san helytálltak az úttörőveze­tők és a pajtások. A járások el­ső három helyezettje, valamint Salgótarján város három leg­jobbja egyenként háromezer forintos jutalomban részesült. A Szendehelyi általános isko­lások majdnem ötszáz százalé­kos eredményt értek el, Garáb háromszázhatvan százalék fö­lött teljesített, Terény és Szé- csény erősen megközelítette a kétszáz százalékot. Cserekiállítás Besztercebányával A balassagyarmati Palóc Mú­zeum igazgatója, dr. Zólyomi József — mint arról már ko­rábban hírt adtunk — Banska Bistricán járt és megállapodást kötött az ottani múzeummal. Ennek értelmében júniusban gazdag kiállítási anyagot mu­tatnak be Balassagyarmaton. A Felső-Garam és Gyetva vi­dékének népművészetét tárják a látogatók elé. Az anyaggal együtt Nógrádba érkezik Ruze- na Bohunova, a besztercebá­nyai múzeum igazgatója is, hogy már az 1968-as kiállítás anyagáról tárgyaljanak, amit Banska Bistricán mutatnak be. A PATYOLAT Vállalat az elmúlt évben javította a szol­gáltatást. A 2 millió 600 ezer forint értékű évi tervét, 191 ezer forinttal túlteljesítette. A la­kosság egyre szélesebb rétege veszi igénybe szolgáltatását. Az eddigi 12 felvevő helyét, huszonhétre szaporította. Min­den nagyobb kifeségben, járá­si központban a dolgozók ren­delkezésére állnak. A környe­ző falvak is ide adhatják a tisztításra szánt ruhaneműket. Annak ellenére, hogy éves szinten emelkedett a forgalom, sikerült a 18 napos tisztítási időt 14 napra csökkenteni. A PATYOLAT Vállalat az idén újabb feladatokat tűzött maga elé, a szolgáltatás továb­bi javítása érdekében. Már megvalósították, hogy a mosás mellett festenek is, pedig az üzemet annak idején kizáró­lag mosásra tervezték. Most nagy a zsúfoltság, egymást za­varják a munkában. Célul tűzték a fejlesztést. A megyei tanács ipari osztálya, vala­mint más illetékes szervek már vizsgálatot végeztek, hogyan segíthetnek. Teljes rekonstruk­cióra van szükség, amely öt­millió forintba kerül. Az öt­éves tervben két millió fo­rint áll rendelkezésükre. Első­sorban az üzemrészeket bőví­tik. A festőrészleg külön he­lyiséget kap. Bővítik a moso­dát is. Az elmúlt évben 60 ezer forint értékű gépet vásá­roltak. Az idén hasonló célra körülbelül 600 ezer forintot fordítanak. Vásárolnak egy-egy gőzbábut, vegytisztítógépet és folttisztító berendezést. Szük­ség van erre, mert nagy mér­tékben emelkedik a vállalat forgalma. Lehetett volna olcsóbban is! Felszántották az utat. Mély árkot ástak. A szűk Május I. utcát is •teljesen beterítették a kiszórt földdel. Csatornát fej­tettek. A lakók bosszankodtak, mert az egyiknek szén, a má­siknak más kellett volna, de az utca csaknem járhatatlan. A csatorna nagyon kell — ezt mindenki tudta és ez né­mileg csökkentette a lakók bosszúságát. Vártak, hogy majd csak betemetik már az árkot. Jött az esó, lett nagy sár. Lehullt az első, a máso­dik és ki itudja már hánya­dik hó. Elolvadt, új hullott a helyére. Néhány nappal ezelőtt arra jártam, és nagy sürgést-for- gást láttam. Kompresszort vo­nultattak fel. Géppel, fejtőka­lapáccsal vágták a fenékig fa­gyott földet, ami majdnem szikrázott. Arréb csákánnyal verték, verejtékeztek, és még­is alig haladtak valamire. Bizony annak idején akár kapával is betúrhatták volna az egészet. Kevesebb bosz- szúságot okoztak volna a la­kóknak, és — ami nem lé­nyegtelen — kevesebb lett vol­na az építési költség is. SzÓlj átok ha ^ szakszervezet kezdeményezésére: lesz ránk... Ä „ “ Ha ptár 1967. január 26. csütörtök Névnap: Vanda. A Nap kél: 7 óra 19 perc­kor, nyugszik: 16 óra 36 perc­kor. A Hold kél: 16 óra 37 perckor. nyugszik; 7 óra 56 perckor. futó esó, havasán Várható időjárás ma estig: fel­hőátvonulások, legfeljebb szór­— Pénteken Lresztvényben tanácskoznak azok a felsőfo­kú mezőgazdasági technikumot vagy agráregyetemet végzett fiatalok, akik egyéves gyakor­laton vannak a megye terme­lőszövetkezeteiben. — Befejeződött a szakszer­vezeti bizalmiak választása a Salgótarjáni Acélárugyárban. Nógrád megye legnagyobb üzemében január folyamán 251 bizalmit választott újjá a tagság. ványosan előforduló futó esővel, havazással. Több felé köd. Várba- ható legmagasabb nappali hőmér­séklet 0, plusz s fok között. — Együttes ülést tartanak holnap Salgótarjánban, a me­gyei tanács épületében, a Ha­zafias Népfront járási titkárai és a járási tanácsok vb-titká- rai. Napirenden a jelölőgyűlé­sek előkészítése és szervezése szerepel. — A Lottó 4. játékhetének nyerőszámait pénteken dél­előtt 10 órai kezdettel Almás­füzitőn sorsolják. Ezúttal ugyancsak sorsolással döntik el, hogy a legközelebbi tárgy­nyeremény húzáson melyik januári játékhét szelvényei vesznek részt. — Tízmillió forint állami támogatást kaptak a megye termelőszövetkezetei erdőtele­pítésre és erdőfelújításra. Az új telepítéseket azokon a te­rületeken végzik, amelyek mezőgazdasági művelésre al­kalmatlanok. — Tízezer vagont megköze­lítő mennyiségű burgonyát, zöldségfélét és gyümölcsöt vá­sároltak fel, s ebből hétezer vagonnyit megyénk területén értékesítettek a földművesszö­vetkezetek felvásárló szervei a második ötéves terv idősza­kában. — Kisfilm forgatását kezdta meg a napokban Balassagyar­mat fejlődéséről a Nógrád me­gyei amatőr filmstúdió helyi csoportja. Az ismeretterjesztő filmet a választási jelölőgyű­léseken mutatják be a váró« dolgozóinak. — A csökkent munkaképes­ségű dolgozók helyzetéről tár­gyal ma a megyei NEB. Napi­renden szerepel a másodállá­sok betöltésével kapcsolatban indított vizsgálat értékelése is. — Mintegy hárommillió fo­rintot helyeztek el takarékbe­tétben Dorogháza lakói. A köz­ség 552 családjánál 140 televí­zió készülék és 443 rádió talál­ható. A pártirodában beszélget­nek. Régi dolgok kerülnek szóba. — Emlékeztek-e er­re?.. Azután részleteket idéz­nek. Boros Antal és Korin Ist­ván idős bizalmiak nyugdíjba vonulnak. Hupcsik Géza és és Jekkel István pedig a Nóg­rádi Szénbányászati Tröszt­től üzemhez megy. Vala­mennyien éveken keresztül párttisztséget töltöttek be. Bizalmiak voltak. Szerették ezt a munkát a velejáró gon­dokkal együtt. Most búcsúz­nak. — Eljárt az idő — állapítja meg az egyik. — El, pedig még fiatalnak érzem magam — szól a másik, majd hozzáfűzi: — Aztán csak szóljatok, ha szükség lesz ránk... A két nyugdíjas az ünne­pelt. Egy-egy könyvet kap­nak emlékbe. Jelkép ez az ajándék, az éveken keresztül végzett önzetlen munkáért. Terveznek. Az egyik azt mondja: most már lesz ideje arra, amire eddig nem volt. A másikat a választási bizott­ságba osztották be, egyelőre lesz elfoglaltsága. Utána? Társadalmi munka később is kerül.., A korhatárt elérték, de a szívük mégis fáj egy kicsit. Kommunisták és vérükké vált a közösség szolgálata. Tenni akarnak ők a jövőben is, ha az erejükből telik, és a közösség hasznát szolgálhat­ják & J. A rádió és a tv mai műsora Kossuth rádió: 8.20: Szóra­koztató zene nyugdíjasoknak. 9.00: Időszerű nemzetközi kér­dések. 9.10: Operarészletek. 10.10: Duane Eddy együttese játszik. 10.30: Szimfonikus in­dulók. 10.56: Szorgalmas év­szazad. Rádiójáték. 12.15: Ver­bunkosok, népdalok, csárdások. 13.03: Vita a korszerű mező- gazdaságról. 13.18: Irmgard Seefried énekel. 13.54: Törvény- könyv. 14.09: A debreceni kó­rusfesztivál felvételeiből. IX. 14.30: A legkisebb kontinens. 15.10: Kérdezzen! 15.15: Bach: Vadász kantáta. 15.51: Az igaz­ság bezárt kapuja előtt. II. 16.21: Mario Lanza énekel. 16.37: Ez nem az őrmesterek ideje. III. 17.15: Dohnányi Ernő zongorázik. 17.34: Prolog. 17.38: Zenés beszélgetés az Építők „Vadrózsák” együttesének tag­jaival. 18.10: Ifjúmunkás Par­lament. 18.25: A Stúdió 11 ját­szik. 19.30: Szórakoztató zene. 19.50: Verdi: A végzet hatalma Négyfelvonásos opera. 23.00: Tánczene. Petőfi rádió: 10.00: Vereke­dő halak és más érdekességek. 10.25: Két elbeszélés gyerme­keknek. 10.46: Erdőzsongás. 11.46: Fiatalok Stúdiója. 12.06: Dohnányi Ernő zongorázik. 12.59: Dunajevszkij operett- és filmzenéiből. 14.08: Lehoczky Éva énekel. 14.27: Fiatalokról — fiataloknak. 14.35: Toti dal Monte énekel. 14.55: Falusi percek. 15.00: Csak fiatalok­nak! 15.45: Üzenet élő hango­kon. 15.50: Mai témák, mai da­lolt. 16.05; Gyermekeknek. 16.36: Cigánydalok, csárdások. 16.55: Irodalmi érdekességek, 17.00: Borodin: Igor herceg. Részlet. 17.15: Ez aztán szere­lem. 17.20: Délutáni frissítő. 18.10: Mája Krisztalinszkaja énekel. 18.25: Zenekari muzsi­ka. 19.19: Thália vendége. 20.20: Hogyan gyűjthetünk jégkristá­lyokat? 20.30: Népi zene. 21.00: Forgószínpad. Füst Milán mű­veiből. 22.05: Könnyűzene. TV.: 8.10; Élővilág (ált. isk VII. o.). 9.00: Oivasas (ált. isk. IV. o.). 9.55: Magyar irodalom (ált isk. V. o.). 10.20:, Flinsto- nes. 11.10: Kémia (ált. isk. VIII. o.). 11.30: Princ, a katona. VIII. 13.35: Élővilág. 14.30: Ol­vasás. 15.25: Magyar irodalom. 16.20: Kémia. 17.13: Hétmérföl- des kamera. 17.30: Mezőgazda- sági szakfilmsorozat. 17.55: Hí­rek. 18.00: Semmelweis Ignác. 18.25: Telesport. 18.50: Mai ven­dégünk: Vályi Péter, az Orszá­gos Tervhivatal elnökhelyette­se. 19.10: Kapcsoljuk. 19.40: A világ térképe előtt 19.50: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Halló fiúk! Halló lányok! 21.20: Bemutató előtt... 21.30: A ka­mera utolsó oldalán. 22.30: Tv- híradó 2. kiadás. Besztercebánya: 16.45: Film­híradó. — 17.55: Gyermekmű­sor. — 19.00: TV Híradó. — 19.20: Tudomány és technika. — 19.35; Verdi: Aida. Amneris és Radames kettőse, a 4. fel­vonásból. — 19.45: Dr. Sculuter. NDK tv-film második rész: Me­nekülés. — 21.30: Vidám mű­sor. címért versenyeznek a bútorgyárban Termelési tanácskozásokat tartottak a Nógrád megyei Bú­tor és Faipari Vállalatnál. Nyolc kisüzemi és két össze­vont tanácskozáson mondták el véleményüket a dolgozók. A tanácskozások résztvevői — a szakszervezeti bizottság kez­deményezésére — elhatároz­ták, hogy a „szocialista üzem” címért versenyeznek, a jövő­ben. Eddig 12 brigád küzdött a szocialista címért, most a mozgalmat kiszélesítik. A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom ötvenedik év­fordulója tiszteletére a KISZ külön célvállalásokat tett. A versenymozgalmakba a Nóg­rád megyei Bútor és Faipari Vállalatnál mintegy háromszá­zan kapcsolódtak be. A termelési tanácskozásokon a dolgozók felajánlásai általá­ban három téma köré csopor­tosultak: a minőség további javítása, az anyagtakarékos­ság (mintegy 0,5 százalék, ami igen jelentős, hiszen a válla­lat harmincmillió forint érté­— Több mint 200 személyt tartóztattak , le a Dominikai Köztársaságban. Azzal gya­núsítják őket, hogy részt vet­tek egy puccs-kísérletben. A jelentések szerint a hajsza ki­terjed az egész országra. — Fácántojást és csirkéket vásárolnak a megye vadásztár­saságai. A fácánállomány erő­sítése érdekében több társaság­nál szaporítják a kedvelt ap­róvadak létszámát. — A katasztrofális brazíliai árvíz halálos áldozatainak számáról szóló becslések el-, térőek, mert a telefon- és táv­íróvonalak megszakadása miatt nem tudják pontosan megállapítani sem a károk mértékét, sem az áldozatok — Hatvanegy óra a fürdőkád­ban. A száz tizenhárom kilo sú­lyú Alice Prior asszony New York-ban beleült a fürdűkádjá­ba, de kiszállni saját erejéből már nem tudott. Kiabálását szomszédai csak hatvanegy órával később hallották meg. — Országos állat- és kirako­dóvásárt tartanak február 7- én Kisterenyén ahová vész­mentes helyről szabályszerűi járattal mindennemű állat fel­hajtható. — Befejezték Babits Mihály szülőházának restaurálását Szekszárdon. A Séd-patak partján álló épület négy szobá­ját a Petőfi Irodalmi Múzeum segítségével rendezik be Megkezdték ajég kitermelését A Nógrád megyei Vendéglá­tóipari Vállalat minden évben nagyobb mennyiségű jeget tá­rol, hogy a nyári hőségben is biztosítsa a kellemesen hűtött italt. Az idén a Salgóhegyvidék Termelőszövetkezettel kötött szerződést a jég termelésére és tárolására. A termelőszövetkezet tagjai a Tóstrand tárolómedencéjén már megkezdték a munkát, s február elsejéig mintegy há­romezer mázsa jeget vermei­nek el a vendéglátóipari válla­lat salgótarjáni és környékbeli pincéibe. Szakemberek véleménye sze­rint az idei jég rendkívül alkal­mas a tárolásra. Kristályos, üveges, s így a szalmával bé­lelt veremben hosszú ideiä tá­rolható. „Le ne fújja a szél.. Szécsény és Balassagyarmat között állította meg a rendőr- járőr a karancskeszi Karancs- völgyi Vegyes Ktsz tehergép­kocsiját. A jármű nádpallót szállíltott. Qdafönn — úgy há­rom méter magasságban — egy férfi kuporgott. A rendör- tisz nem csekély meglepetés­sel állapította meg, hogy a lenge rakomány nincs lekötve. — Nincs kötelem — men­tegetőzött Szeklár József gép­kocsivezető. — Éppen azért ül fenn az utas, nehogy a ra­kományt lefújja a szél. Hát, igen... A szállítmány biztonsága valóban fontos. És az emberé? kű anyagot dolgoz fel egy év alatt) és a balesetek csökken­tése 50 százalékkal, valamint teljesen felszámolják az iga­zolatlan napokat. számát. — Presszós-falatozót akar létesíteni ebben az évben Ság- újfalun a földművesszövetke­zet. Az új létesítmény körülbe­lül kétmillió forintba kerül. — Ütrakelt az első tízezer csibe a diósjenői termelőszövet­kezetből. Az év első szállítmá­nyát az előnevelt csirkéket tegnap indították útnak a szö­vetkezetiék. — Ünnepélyes pályaválasz­tási tanácskozást tartanak feb­ruár elsején, amelyen azok a most végző általános iskolai tanulók vesznek részt, akik mezőgazdasági szakmunkás­ként akarják magukat tovább­képezni. áramszünet Folyó hó 27-én Megyei tanáét mögött B 2-es Tr. állomás Lo­vász József utca, Tűzoltószer­tártól Tervező i., óvodák, böl­csődéket is beleértve 8—16 óráig. NOG RA D A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja, főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőt. u. i Telefon: 22-94, 22-95. 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40 Sportrovat: 11-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vida Edit, a vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u L Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahiva­taloknál és a kézbesítőknél. Elő­fizetési díj egy hónapra: 13 Ft. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Szvoboda Zoltán mb. igazgató Salgótarján. Petőfi u, 1. Index-szám: 25072

Next

/
Thumbnails
Contents