Nógrád, 1966. november (22. évfolyam, 259-283. szám)
1966-11-27 / 281. szám
2 NOOR A D november 27. vasárnap Véget erf ax Attleboro hadművelet Vietnami jelentések HANOI (MTI) Az amerikai légierő két sugárhajtású gépe november 23- án behatolt Haiphong délnyugati részébe. A népi fegyveres erők az egyik gépet a kikötő térségében lelőtték. Ezzel a VDK felett lelőtt amerikai repülőgépek száma november 23-ával 1560-ra emelkedett —, jelenti a VDK hír- ügynöksége. Az amerikai agresszorok az utóbbi napokban erőteljesen fokozták tevékenységüket a VDK felségvizein. A 7. flotta hajói nap mint nap százával lövik ki lövedékeiket Vinh Linh, Quang Binh és Ha Tinh tartomány sűrűn lakott partvidékére. , SAIGON Pénteken éjfélkor befejezettnek nyilvánították az úgynevezett Attleboro hadműveletet, amely Saigontól mintegy 90 kilométerrel északnyugatra október 15-e óta folyt. Az eredetileg csak szokványos tisztogató hadjái atnak indult hadművelet a háború egyik legnagyobb szabású offenzivájá- vá alakult, amelybe az amerikaiak közel 20 000 embert vetettek be. A gerillaerők nem várt heves ellentámadásai miatt szükségessé vált a B—52-esek sokszoros bevetése is. Az amerikai parancsnokság szerint a 6 hét alatt az ellenfél mintegy 1100 emberét harc- képtelenné tették, nagy rizskészletekre bukkantak. A hadművelet amerikai veszteségét csekélynek mondják. A térségben harcoló dél-vietnami felszabadító erők ütőképességét azonban úgy látszik, mégsem sikerült megtörni. Johnson sajtóértekezlete AUSTIN (TASZSZ) Johnson elnök pénteken exasl farmján tanácskozott Humphrey aielnökkel, valamint a demokrata és a republikánus párt kongresszusi vezetőivel. Nemzetközi és belpolitikai kérdéseket vitattak meg. Az elnök tájékoztatást adott a vietnami katonai helyzetről Wheelemek. a vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnökének és Westmoreland tábornoknak, a Dél-Vi- etnamban állomásozó amerikai csapatok parancsnokának •elentései alapján. A megbeszélés után Johnson sajtóértekezleten kijelentette, hogy Dél-Vietnamban az amerikai csapatok „tartják a kezdeményezést és... enyne veszteségeket szenvednek”. Elsőízben fordult elő pénteken, hogv Johnson a két párt képviselőivel tanácskozott farmján. Subandrio kegyet*ni kérvényt nyűit ott be Bonni koalíciós tárgyalások BONN (MTI) Pénteken, miután megdőlt a régi koalíció — CDU— CSU és FDD — visszaállításának lehetősége, Kiesinger, a CDU kancellárjelöltje egy trv-interjú keretében nyilatkozott a további lehetőségekről. Mint mondotta, elhatározott szándéka, hogy a szociáldemokrata párttal folytassa a tárgyalásokat „Persze — idézi az AFP Kiesinger szavait —r egy oly fontos határozatot, mint a nagykoalíció megalakítása, nem egykönnyen fogad majd el sok politikus .. A Reuter értesülése szerint dr. Erich Mende. az FDP elnöke „bizonyos nyilatkozatot” tett pénteken a szociáldemokratáknak, amelynek részleteit nem hozták nyilvánosságra. A pártforrások azonban úgy vélik, hogy ígéretet tartalmaz Willy Brandt támogatására abban az esetben, ha a szociáldemokrata vezető!1 neveznék ki kancellár-jelöltnek. DJAKARTA (MTI) A TASZSZ az AP-re hivatkozva közli, hogy Subandrio volt indonéz első miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter, akit egy katonai törD JAK ART A (MTI) Adam Malik indonéz külügyminiszter az egyiptomi MENA hírügynökségnek adott nyilatkozatában érintett számos külpolitikai kérdést, és foglalkozott az indonéz belső helyzettel. Kijelentette, meggyőződése -zerint ezidőtájt nehéz lenne jsszehívni az el nem kötelezett országok újabb tanácskozását, mert az érdekelt országok közül nem egy letért a vényszék a közelmúltban halálra ítélt, kegyelmi kérvényt intézett Sukamo elnökhöz. Sukarno elnök ezideig nem válaszolt sem Subandrio, sem pedig az öt más halálraítélt kegyelmi kérvényére. tömbönkívüliség politikájáról. A hírügynökség munkatársa megkérdezte a minisztertől, mi lesz a jövőben a sorsa az Indonéz Kommunista Pártnak. Malik azzal válaszolt, hogy „esetleg tíz év múlva engedélyezhetik a párt legális tevékenységét” majd arról szólt, hogy indonézia jelenlegi politikája nacionalista oolitika és a kommunista párt betiltása ellenére sem nyugatbarát Malik nyilatkozata Indonézia nacionalista politikát folytat EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN A szovjet diplomácia széles körű tevékenysége — 4 bonni válság és a feléledő neonácizmus — Franco „közjogi reformjai“ és a spanyol helyzet Novemberben a szovjet diplomácia rendkívül széles körű tevékenységet fejtett ki: a fontos nemzetközi eszmecserék egész sorának lehetünk tanúi. Hol a NATO-országok külügyminiszterei jártak Moszkvában — előbb Martin kanadai. aztán Lyng norvég, majd ezen a héten Brown angol külügyminiszter — hol a Szovjetunió és az európai semleges országok kapcsolatai kerültek napirendre, mint Podgomij ausztriai látogatásakor, vagy Paasio finn miniszterelnök moszkvai, tárgyalásain. Azután a külön kategóriába tartozó szovjet—francia együttműködés fejlesztéséről volt szó. Debré, a párizsi gazdasági „csúcsminiszter” moszkvai útja ezt szolgálta, ezzel párhuzamosan pedig megindultak az előkészületek Koszigin szovjet kormányfőnek december elején esedékes párizsi látogatásának eredményessé tételére. Végül a Szovjetunió és a harmadik világ viszonya állt a tárgyalások középpontjában, Amer marsallnak, az Egyesült Arab Köztársaság alelnökéntik nagy jelentőségű moszkvai megbeszélésein! Mindezzel kapcsolatban alá kell húzni, hogy moszkvai vélemények szerint Európában kedvező jelenségek mutatkoznak az európai biztonság, a földrész békéjének biztosítása szempontjából. Nem véletlen, hogy az európai együttműködés lehetőségei együtt- j árnak azzal a ténnyel: a kontinens országaiban a kommunista és munkáspártok egysége töretlen! Nyugtalanító tényezőként Bonn politikája jelentkezik: a még mindig megoldatlan nyugatnémet kormányválságban kevés jel vall arra, hogy alapvető változás következhetnék a revansista, az atomfegyvereket igénylő hivatalos elképzelésekben. Ráadásul a bajorországi helyi választásokon az újnácik viszonylagos sikerei joggal tölthetnék el aggodalommal minden demokratikus érzelmű embert Európa keleti és nyugati felében egyaránt. A Nemzeti Demokrata Pártnak (NDP) nevezett, nyíltan náci csoport november 6-án az NSZK Hessen tartományában, november 20-án pedig Bajorországban is a választók közel 8 százalékának birtokában számos képviselőt küldhetett a tartományi parlamentbe. Ügyszólván az egész világsajtó- felhívja a figyelmet a nyugatnémet újnácik előretörésének veszélyességére, ha az igazi okokat a nyugati polgári sajtó nem is mindig ismeri el. Látni kell pedig, hogy a nácik jelenkezése annak a politikának a következménye, amely — a nyugati nagyhatalmak jóváhagyásával — Bonnban az utolsó két évtizedben a szinte hisztérikus kommu- nita-ellenesség alapján állott. Egy NDP azért könyvelhet el sikereket, mert a Német Szövetségi Köztársaság hivatalos köreinek hosszú éveken át nem is titkolt célja az 1937- es hitleri birodalom visszaállítása volt... Ezek a revansista törekvések kudarcot vallottok. mert Európában új erőviszonyok alakultak ki. A szocialista tábor rendkívüli mértékben megerősödött, a tőkés országok többségében is előtérbe került a békés egymás mellett élés igenlése. A bonni merev, hidegháborús politika fiaskója vezetett a mostani kormányválsághoz. .. Még egy példát hozott az elmúlt hét arra, hogy a hidegháborús antikommúnista, szovjetellenes és — fasiszta állami politika képtelen egy ország belső problémáit megoldani : Spanyolországban, a Framco-uralom harmadik évtizedének végén, jelentkeznek az első változások. Úgynevezett „közjogi reformokat” és ..kegve'met” hirdettek meg Madridban, amelyek még nem jelentenek demokratikus fejlődést, de kifejezői a fran- cóista rendszer bizonytalanságának, megkezdik fellazítani a 30 éven át megmerevedett fasiszta rend szigorú ke» rétéit. A világ elsőszámú nemzetközi problémájában, a vietnami kérdésben az elmúlt hét nem hozott pozitív változást: az Egyesült Államok légiereje — amely a rossz iőjárás miatt 12 napig nem tudta bombázni a Vietnami Demokra- tikus Köztársaság területét — a hét elején újból megkezdte a légitámadásainak sorozatát. Dean Rusk utolsó sajtókonferenciája is mutatta* hogy az amerikai álláspont teljesen megkövült. Washington ezután is elutasít minden olyan javaslatot, amely előmozdíthatná a vietnami probléma rendezését. Az amerikaiak helyzetér« jellemző, hogy egyrészt Ky tábornok saigoni bábkormánya újabb meg újabb válságjeleket mutat — ki tudja hányadszor már, a Hitlert példaképül valló Ky miniszter- elnök újra „átszervezte” kabinetjét —, másrészt első ízben érkeztek hírek az amerikai egységek lázadásáról. Közvetve Vietnammal állott kapcsolatban az Egyesült Nemzetek Szervezetének egy olyan határozata, amely — jogos büszkeséggel mutathatunk rá — magyar kezdeményezésre született meg. A* ENSZ politikai bizottsága elítélte a vegyi és baktériumfegyverek alkalmazását, határozatban hívta fel a világ országait, hogy csatlakozzanak az ilyen fegyverek eltiltásáról szóló, 1925-ből származó genfi megállapodáshoz. A mai nemzetközi helyzetben, amikor Dél-Vietnamban az Egyesült Államok katonai vezetői többször alkalmaztak mérges gázokat s más vegyi fegyvereket, nagy jelentősége van a világszervezet majdnem egyhangú állásfoglalásának. Ezzel közvetve elmarasztalta az Egyesült Államokat, amikor ilyen embertelen harceszközök bevetésével próbálkozik Dél-Vietnamban. Pálfy József Mint a Reuter megjegyzi, ma a szociáldemokrata párt kezében van a megoldás kulcsa. Az SPD még sosem állt olyan közel a hatalomhoz, mint most: jelenleg arról kell döntenie, hogy melyik úton és milyen feltételek alapján vállalja a részvételt a kormányzásban Másszóval, elfogadja-e a nagykoalíció tervét vagy az FDP-vel alakítandó úgynevezett mini-koalíció mellett dönt-e Enyhülés Görögországban A Sztefanopulosz-kormányt fenyegető válság pillanatnyilag elmúlt — jelentik a nyugati hírügynökségek. Mint ismeretes, a kormányt támogató Nemzeti Radikális Unió nem értett egyet az új választói törvénytervezettel, illetve annak azonnali parlamenti megtárgyalásával. A parlamenti többség biztosítása érdekében pénteken este kormánypárti Demokratikus Liberális Centrum — amely csupán 44 mandátummal rendelkezik a parlamentben — úgy határozott, hogy egyelőre nem terjeszti a parlament élé a választói törvényjavaslatot, hanem erről előbb tárgyalásokat folytat a Nemzeti Radikális Unióval. A Sztefanopulosa kormány így takaródét fújt a már több nap óta folyó vitába *• és csak a jövő héten, a pé. -kéri tárgyalások után dől el: ügyességre lép-e a választói! térvény ügyében vagy pedig lemond. A gazdagság országa A hatalmas Európánál kétszeri« nagyobb Szibéria csupán a második világháború után kezdte elfoglalni méltó helyét a Szovjetunió gazdaságában. A második világháború idején, amikor a Szovjetunió hitleristák által veszélyeztetett területeiről áttelepítették az ipart, elsősorban Szibéria, a transzszibériai-vasút övezete jött számításba. A háború után aztán ezek az ipari objektumok itt maradtak és ma már a helyi nyersanyag-forrásokra támazskodva a további fejlesztés alapját képezik. Szibéria nyersanyag-gazdagsága elképesztő! A Léna és Viljuj folyók közelében feltárt gyémántmezők a Szovjetunió mellett valamennyi szocialista ország szükségletét fedezik. Szénből jelenleg kétbillió tonna az ismert készlet; vasércből Kelet-Szibériában tízmil- liárd. Nyugat-Szibériában tizennyolc. a Nyugat-Szibériai- alföld déli részén húszmilliárd tonnát tártak fel. A közelmúltban felkutatott Jenyi- szej-folyam medencéjének vaskészlete óvatos becslések szerint több mint a világ eddig ismert készlete. Szibéria energiaforrásai is hatalmasak. Az Angara-folyó hasznosítása évi 70 milliárd kilowattóra áramot biztosít, a Jenyiszejé 100 milliárdot. És a jövő? A világ legnagyobb erőművét, amely Bratszkban működik, tovább bővítik. Jelenleg másik nagy erőmű épül Krasznojarszkban és egy kisebb Susenszkojéban. A szibériai szénbányászat 1970re az ország szükségletének 45 százalékát fogja fedezni. Az olaj- és földgáz bányászat különösen a Nyugat-Szibériai- alföldön feltárt új mezőkkel jelentősen fejlődik A Volga- vidékről Iricutszkig kiépített olajvezetéket egészen Szahali- nig meghosszabbítják, ahonnan majd japán tankhajók segítségével juttatják el az olajat a felkelő nap országába. Szibéria alumínium termelése az elkövetkezendő öt évben megnégyszereződik. Bővítik a bratszki ércdúsítót, kifejlesztik a távol-keleti fém- kohászati bázist. Omszkban és Baroaulban bővítik a már meglevő vegyiüzemeket, Krasznojarszkban és Komszo» molszkban pedig új üzemeket építenek. A cellulóztermés öt év alatt megnyolcszorozódik. Még a jelenlegi tervidőszakban befejezik a közép-szibériai vasútvonalat Barnaul- tói Kusztanajig, Északnyugat- Szibériában pedig Tyumeny—• Tobolsz—Szurgut között építenek fel új jelentős vasútvonalat. — TERRA —