Nógrád, 1966. október (22. évfolyam, 233-258. szám)

1966-10-16 / 246. szám

Mfflt. eSMföev ff: wasfriwg

WWfííltD

Vasárnapi levél

Jól fekszik

Fülemben csengenek még szomorú szavaid, kedves barátom, szinte szó szerint idézni tudom: „Az illető olyan jól fekszik a felsőbb szerveknél, hogy bátran meri űzni visszaéléseit. A becsületes embernek pedig rettegnie kell bosszújától.” Nem akarok kitérni most személyes ügyedre, annál is inkább nem, mert bízunk abban, hogy találunk olyan felsőbb hivatalt, ahol az illető közel sem fekszik olyan jól, s így nem állhat módjában sárba tiporni az igazságot. Most csak azon a megdöbbentő felfedezésen igyekszem meditálni, mennyire beleette magát szólásmondásaink szövetébe a két bűvös, gunyoros és egyben nagyon lesújtó szó: „Jól fekszik.” Mert igenis jól fekszik a bőbeszédű, és a munka társadalmi temetésén szívesen résztvevő Pista bácsi, aki szesztestvéri és vicctudori alapon már két oklevelet és egy kitüntetést ivott és viccelt össze magának. Jól fekszik az a fiatal férfi is, akinek bohém- kedö életstílusát esztendők óta fejbólintó cinkossággal nézik el főnökei. Jól fekszik az is, aki ügyes-bajos hivatali dolgait nem az ügymenet bürokratikus útján- módján intézi, hanem a hátsó ajtókon közlekedik, és soron kívül jut hozzá engedélyekhez, és kiutalásokhoz. És lehetne sorolni nagyon sokáig még, hogy milyen jogtalan előnyöket élvez az olyan személy, akiről a köznapi szóhasználatban azt szokás mondani, hogy jól fekszik. S még szorosabb értelembe érvényes ez az egyébként képletes kifejezés, ha a kivételezett egyén ráadásul nő, fiatal és csinos.

Természetesen nem mindenki fekszik valóban olyan jól amint azt bizalmas társalgásaink során gyakran alaptalanul feltételezzük. Sok ebben a gyanakvás, olykor az irigység is, s a legtöbbször kevés a konkrét, megfogható bizonyíték. S bizony nagy baj lenne, ha mindenki olyan jól feküdne valamely szervnél, vállalatnál, hivatalnál, főnöknél, amint azt a szóbeszéd feltételezi, hiszen lassan kétségbe vonhatnánk a gerinces, becsületes, tiszta életű közéleti emberek típusát, amely mégis kialakulóban és ami fő, döntő többségben van a kétes kapcsolatokat kereső és ezekkel a kapcsolatokkal operáló kis csoport fölött. Persze azt sem állíthatom, hogy olyan esetek nem fordulnak, vagy fordulhatnak elő, amelyek ellentétben állanak a társadalmi együttélés szocialista szabályaival, sőt egyes esetekben büntető törvénykönyveinkkel is. De egy bizonyos: nem minden viccelő ember, italkedvelő férfi és csinos fiatal nő feltétlenül megvesztegethető, vagy éppenséggel jogtalan előnyöket élvező tagja társadalmunknak.

Kétségtelen azonban, hogy a „jól fekszik” gyakori használata egy bizonyos intő jel is életünkben, hiszen ha csak a feltételezett esetek csekély siázaléka is igaz, akkor is olyan fekély van kifejlődőben vagy elmúlóban, amely megérdemli a boncolókést. Hiszen a nepotizmus, protekcionizmus, korrupció, amelyek már a rabszolgakorban is divatoztak és azóta a kapitalizmus keretei között csodálatos tökélyre tettek szert, szocialista kereteink között sem szűntek meg egyszeriben a gyárak államosításával és a termelőszövetkezeti gazdálkodás megalapozásával. Évezredek örökségeként még sokan hajlamosak arra, hogy más mércéi alkalmazzanak rokonaikkal, vagy a befolyásosnak vélt emberek pártfogoltjaival szemben, mint azokkal, akiket a sors kevésbé befolyásos emberekkel hozott rokoni kapcsolatba és alkalmatlanok (éppen becsületességük révén!) arra, hogy elvtelen támogatókat keressenek. A megvesztegetés, a korrupció és a protekció alapja sem mai keletű, találkozhatunk velük a régi görög drámákban is.

Mindenesetre mai viszonyaink között sokkal kirívóbb az, ha valaki azon a réven igyekszik érdemeket, és előnyöket szerezni, hogy latbaveti a féldeci konyakokat, a hízelgést és az elvtelen kapcsolatok megannyi kis összekötő láncszemét. Hiszen már azon is a legjogosabban méltatlankodunk, ha az élelmiszerboltban mi másnapos kenyeret kapunk, amikor vannak a sorsnak olyan kegyeltjei, akiknek a pult alól friss, meleg kenyér jut. Pedig hát a visszaélések sora nem itt végződik, hanem tulajdonképpen itt kezdődik, amikor sokszor hivatali beosztás, megjelenés, vagy személyes szimpátia alapján mérlegelik kit méltassanak a csekélyke előnyök élvezetére. S valljuk be: bizony akadnak ezeknél százszorosán kirívóbb és elitélhetőbb ügyek is. Hiszen a jól fekvő vállalati, hivatali vagy falusi kiskirály összeköttetései szilárdságának és meg- dönthetetlenségének hitében emberek százait kényszerítheti passzivitásba és puszta létével azt a hitet kelti a tapasztalatlanabb dolgozókban, hogy a kiskirály léte, a kiskirály elmozdithatatlansága és az ebből el burjánzó igazságtalansági gyomnövény a szocializmus terméke. Az ilyen helyeken elcsitul a bíráló hang, meghal a kezdeményező kedv és olyan félelem kötözik a szívekbe, amely a kapitalizmus keretei között ugyan törvényszerű, de napjainkban nemcsak elviselhetetlen, de tűrhetetlen is és szöges ellentétben áll a szocializmus mindennemű elvi és gyakorlati törekvésével.

A rokonizmus, a vérségi és a sógor-komái kapcsolatok felhasználása mindenféle háttérből érvényesülő befolyásra éppen úgy merénylet a szocializmus eszméi és célkitűzései ellen, mint a protekció elvtelen és megalapozatlan személyi pártfogása, vagy a megvesztege- tes. Bűnös az is, aki jogtalan támogatást kér, még bűvösebb aki ilyet ad, de a legbűnösebb mégis az aki elvtelen segítségéért anyagi előnyöket fogad el. S az anyagi előnyök elfogadása nemcsak ott kezdődik, hogy valakinek borítékban pénzt dugnak a zsebébe, vagy ami még súlyosabb, előre kikötött összegért vállal el közbenjárást, hanem a megvesztegetés forrása lehet egy más által kifizetett italszámla, egy közpénzből elfogyasztott szűk körű társasvacsora, és sok egyébb anyagi jelentőségű kedveskedés is. A korrupció alapja a lekötelezettség.

Helyesen tetted tehát, hogy nem nyugodtál bele a téged sújtó elvtelen eljárás következményeibe és úgy gondolom, ügyed igazságos elintézésével elkeseredésedet felváltja majd a hit a szocializmus tisztító, nagy erejében. Mert a szocializmus olyan „protekció", •melynek előnyeit mindenki egyaránt élvezheti, kivéve éppen a korrupció ma még zavarosban halászó, elkent bajnokait

Lakos György

Új szakasz kezdődött

Beszélgetés Ilku Pál művelődésügyi miniszterrel

A négy esztendővel ezelőtt

ülésező VIII. pártkongresszus a magyar nép történelme egy szakaszának lezárását jelentette. Ez a kongresszus mondta ki a szocializmus alapjai lerakásának befejezését, és jelölte meg az új szakasz legfontosabb feladatának a szocializmus teljes felépítését hazánkban. Ennek a kongresz- szusnak a magyar nép életében betöltött szerepéről, jelentőségéről, és az azóta megtett útról beszélgettünk Ilku Pállal, az MSZMP Politikai Bizottsága póttagjával, művelődésügyi miniszterrel.

m

— A VIII. pártkongresszus

nem tartozott a hangos, látványos események sorába. Nyugodt értékelése, mértéktartó hangja inkább egy munka értekezlet hangulatát idézte. Pedig a párt és a szocializmus magyarországi történetének fontos szakaszát mondta ki befejezettnek. A küldöttek kivétel nélkül arról beszéltek, hogy a szocializmus teljes felépítésének szakasza sem lesz könnyebb feladat, mint az előző, sikerrel zárult periódus volt

A VIII. pártkongresszuson a kommunista küldöttek mellett megfigyelőként részt vettek közéletünk olyan párton- kívüli kiválóságai is. mint Kodály Zoltán, Németh László. Károlyi Mihályné és mások.

— Nagyon helyes és hasznos gondolat volt meghívni a kongresszusra közéletünk legkiválóbbjait. A velük folytatott beszélgetésekből Mcsendült: tudták, érezték, hogy ezen a kongresszuson az ország életének olyan kérdései kerülnek megvitatásra, amelyek végrehajtásához az egész nép összefogása szükséges. Sokan mondták el a küldöttek közül: a szocialista nemzeti egység kialakítása valamennyi becsületes dolgozó közreműködése nélkül lehetetlen ez a gondolat és ennek ország-világ előtt történt kimondása kapta meg őket leginkább, és a legmes.szebbme- nően egyetértettek, és egyetértenek ma is vele.

— Sokan a párt VIII. kongresszusát a párt, és a tömegek egymásra találása reneszánszának nevezik. Néni véletlenül. A szocializmus alapjainak a lerakása nem fejeződhetett volna be az egész nemzet segítsége nélkül Ha például a parasztság nem értette volna meg a mezőgazdaság szocialista átszervezésének történelmi szükségességét, azt eredményesen, és megnyugtatóan nem lehetett volna végrehajtani. A párt és a tömegek ismét létrejött, kölcsönös, mélv és tartalmas kapcsolatának az alapja kettős: a párt türelmes, bölcs bizalma a népmilllók iránt és a tömegek bizalma a kipróbált* szilárd, megfontolt vezetés, a párt iránt A testvérpártok képviselői nem véletlenül mondták el ezen a kongresszuson: érdemes tanulmányozni pártunknak a tömegekkel való kapcsolat szélesítésében és tartalommal való megtöltésében alkalmazott módszereit.

tanulunk szocialista módon élni, dolgozni, gondolkozni. Érthető tehát, ha á VIII. kongresszus reflektorfényébe került a szocialista tudatformálás. A szocialista embertípus kialakítása bonyolult feladat. Nemcsak a kulturáltság magasabb fokát jelenti, hanem annak felismerését is. hogy az egyéni sorsok alakulása szoros kapcsolatban áll az ország fejlődésével,

— A kultúrálod ás feltételeinek szélesítésében okvetlenül szükség van a tömegek aktív részvételére. A VIII. kongresszus óta megtett út igazolta ezt. A dolgozók nemcsak megértették az oktatás fontosságát saját gyermekeik jövőjét illetően, hanem áldozatokat vállalva segítették az iskolai hálósat bővítését. Ugyanezt mondhatom a művelődési otthonok, klubok hásorán. Mindez azt bizonyítja: helyes úton járunk és a szocializmus teljes felépítése hazánkban — amelynek egyik fontos feltétele a szocialista tudatiformálás ütemének további fokozása —. nem utópisztikus elképzelési, hanem a mindennapok során is kézzelfogható valóság.

m

A Vili. pártkongresszus a szocializmus teljes felépítésének nagy feladatán belül célul tűzte ki a kulturális építő- munka fokozását, előtérbe kerülését.

— A szocializmus teljes felépítése azt is jelenti, hogy mindannyi ónknak meg kell

lózatának örvendetes bővülésével kapcsolatban is.

Régebben, amikor a megnövekedett kulturális igények kielégítése került szóba, elsősorban mindig színházra, mozira és különböző más. művészeti rendezvényekre gondoltak.

— A kulturális forradalmat nem lehet, és nem szabad csak a művészeti területekre, lehetőségekre csökkenteni. Kulturálódási jelent a tudás- szint emelése, az ismeretek bővítése csakúgy, mint a közízlés fejlesztése.

—A felszabadulás óta élteit két évtized alatt kialakult hazánkban a népművelés szilárd szervezete, létrejött intézményeink széles körű hálózata, amely jól szolgálja a közműveltség terjedését. Ma. a sok szempontból megváltozott új helyzetben is építeni lehet erre az alapra. De ez önmagában már nem; elég. Növelni keil a népművelési intézmények hatósugarát. A könyvtárak, műkedvelő együttesek, szakkörök — amelyek a népművelési munka gerincét adták és adják még ma is sok helyen — önmagukban már nem felelnek meg a növekvő igényeknek. A népművelési munka nem lehet öncélú, hanem az ország szocialista építését. gazdasági programunk realizálását, a tudatformálás meggyorsítását kell, hogy segítse. A népművelés harmadik ötéves terve hivatott a kívánt és igényelt korszerűsítés végrehajtáséra.

— Sok, hazánkba látoga tó külföldivel beszélgettem az elmúlt időkben. Ők állítják, hogy gondolkodásban, vitakészségben, a feladatok világos értésében jelentkező politikai és kulturális színvonal jelentősen megnőtt Magyarországon az elmúlt esztendők

Tény, hogy a kulturális forradalomban jelentős szerepet kap a tudásszint emelése, az ismeretek bővítése, a közízlés fejlesztése. De a kulturális forradalom fontos részét alkotja a művészeti ágak fejlődése is. Az elmúlt időben főleg a művészetek pártosságáról és elkötelezettségéről esett gyakran szó a sajtó nyilvánossága előtt csakúgy, mint a különböző vitákon.

— Igen, ez érthető. A művészetek fejlődésének egyik fontos feltétele a pártosság fogalmának helyes értelmezése. A szocialista társadalom azt igényli az íróktól, és művészektől hogy alkotásaikban pártosan foglaljanak állást az alapvető társadalmi kérdésekben. A pártosság követelménye megkívánja a politikai tudatosságot, és a párt politikája iránti felelősségérzést, de nem azonos a napi politika agitációs jellegű szolgálatának kívánalmaival. M^, jelent ezt? A ma művészének, a ma emberének az eligazodását kell szolgálnia. Ha a művész ezt megfelelő hittel, a szocializmus talaján állva cselekszi, a legmesszemenőbb szabadságot élvezi műve megalkotása közben, még a tévedés szabadságát is.

— Az utóbbi időben megjelent néhány olyan alkotás, amely úgymond, nagy vihart kavart. A Húsz órára vagy a Piros tövű nád televízió változatára gondolok. Mellettük is, ellenük is egyaránt elhangzottak vélemények. ítélkezni azonban művek fölött tetszik, nem tetszik alapon nem lehet. Azjt kell vizsgálnunk, hogy a mi korunkat fejezik ki ezek a művek vagy sem, a mi korunk emberének ösz- szetett problémáiról szólnak-e vagy sem és segítik-e az igazi embert, az új, a szocialista tudatosság erősödését — olykor nagyon is áttételesen — vagy sem. A művészetek társadalmi szerepe éppen az, hogy ezt az újat szolgálja, erősítse érthető, de — nem leegyszerűsített — megkapó, élményt nyújtó gazdag formákban. A ma embere ellentétes anyagokból összegyúrt ember, együtt vannak még benne az igenek és nemek, a szocialista vonások mellett élnek még bennük a polgári és kispolgári hatások is. Ez a kétféleség nem tragédia, természetes velejárója korunk átmeneti jellegének. Ha a művész leegyszerűsít, nem mutatja be a ma emberében megtalálható ellentéteket, akkor hazudik, félrevezet A vitatott művek listájára, gondolom, a napokban feliratkozott Az elnök című szovjet filmalkotás is. Biztos vagyok benne, hogy sok vita követi majd bemutatását, mellette is, ellene Is. Bátor film, politikai, morális és művészi vonatkozásban egyaránt,

— A művészi alkotásokról kibontakozó viták utóbbi éveink fejődésének egyik legszimpatikusabb vonása. Kérd közüggyé válni egy-egy televízió-iáték. könyv vagv filmalkotás. Jó dolog ez, különösen, ha tovább erősödik n pártosság szembesítése az alkotással. mérőeszközként való hozzáértő alkalmazása a vitában. Ez segíti nálunk a művészetek fejlődését, de az emberi tudat gazdagodását is. De ez a „nálunk” nem jelent szűk elhatárolódást, ellenkezőleg, a szocialista világ gazdagodását is szolgálja. Ennek a sokrétű munkának, fejlődésnek az útját egyengette a párt VIII. kongresszusa és nem kétséges, hogy a IX. is ezt segíti majd.

Prufcner Pál

Könyvek az aöiakban

K

’ ovács János betegszabadságon van. Pihen, olvasgat Lassan megy az olvasás, néha-néha fordít egy lapot. Különben sem jó a világítás a konyhában. Egyetlen ablakon szűrődik be csak valami fény, nagvmosás van. Szappanszag tölti meg a konyhát.

Kovács János feltekint néha a könyvből. Móricz Zsig- mond Pillangó-ja van a kezében. Gondolatai — gondolom — vissza-visszaröppennek a könyv világába, amelyet még ő is ismert. S mint a pillangók, csaponganak az emlékek mezején. ötvenkét éve él a majorban, több, mint fél évszázada. Nem kis idő ez. különösen annak, aki ideje nagy részét robotban töltötte. Még gyerek voll amikor szülei ide költöztek. Azóta él itt

Nem volt könnyű sora. A cselédember magánéletére is rányomta bélyegét a kiszolgáltatottság. Igaz, ma már többször szűknek érzi a Ms lakást, a szoba-konyhát, dehát ő mégis csak itt élte le életének nagyobbik részét, ő már nem válik meg a majortól. Nem épít új családi házat. Építsenek majd, ha megnőnek, a fiai.

Könyv? Ki ismerte a könyvet valamikor a majoriak közül? Kovácsék sem ismerték.

— Legfeljebb az imakönyvet, de az is elnyűtt volt már, apáról fiúra szállt. Újra nem tellett — mondja Kovács János.

És ma?

A közeli község! könyvtár a falu kulturális életének egyik legfontosabb tényezője. '

— Van úgy, hogy a kölcsönzés óráiban teljesen kiürül egy-egy könyvszekrény — mondja a tanítónő, a könyvtár vezetője. — Igaz, kevés a könyvünk, 7—800 kötet mindössze.

Sok család már rendszeres olvasónak számít. Tőke Imre, Vatány Lázár, Góczán József né, a majori Kovács János és a többiek tiz-tizenöt könyvet is kölcsönöznének egy-egy alkalommal, ha lehetne.

Tíz-tizenöt könyv?

Nem eget-földet rengető dolog A majori konyha ablakában mégis jóleső látvány.

A

mikor már nagyon sűrű a levegő, Kovács Jánosné pár pillanatra kinyitja a konyha ajtaját. Friss léghuzat csap be az udvarról, s Kovács János fázósan húzódik össze. Aztán fordít egyet. Suta, még nem beidegző- dött a mozdulal szokni kell hozzá a kéznek. A nehéz munka mozdulatait ismerte csak évtizedekig ez a kéz, amely most a könyvet forgatja.

Tóth Elemér