Nógrád, 1966. október (22. évfolyam, 233-258. szám)
1966-10-15 / 245. szám
mm RÖCRAB 1906. október T5 szombat Csomagolás előtt a síküveg. Minden tábla közé finom selyempapír kerül, mielőtt a fagyapottal bélelt ládákba rakják. A Salgótarjáni Síküveggyár az idén hatszázezer négyzetméter síküveget szállít így a tőkés országok megrendeléseire, de több százezer négyzetméterre tehető a szocialista országokba küldött export-üveg mennyisége is (Koppány György felvétele) A megyei könyvtár új kiadványai Három új kiadvánnyal gyarapodik a Nógrád megyei Balassi Bálint könyvtár. Életrajzok címmel gyermekek számára készített hasznos bibliográfiát Fábri Györgyné könyvtáros. Ugyancsak Fáb- riné készítette a gyermek- könyvtárosi módszerekről szóló módszertani útmutatót is. A megyei könyvtár olvasóterméről állított össze tájékoztatót Kojnok Nándor. Salgótarjáni szabászok a pozsonyi divatbemutatón Ohisztian Dior, a világhírű párizsi divatcég november 14—16-a között bemutatót rendez Pozsonyban. A kiállí. tásra meghívást kapott a Sál gótarjáni Ruházati KTSZ kát női méretes szabásza dr. Szlo- bodnyik Jánosné és Trefft maim Lajos is. A meghívás a munka elismerését jelenti. Talán kevesen tudják, hogy Treffimamn Lajos, a kiváló szabász év elején, az OKISZ laboratóriuma által rendezett országos modellező versenyen az előkelő második helyezést érte éL Nógrádi barangolás Kérdőjelek Nagyorosziban Nevelni az embereket Nagyobb lehetőség a művelődésre, a javulásra A megyei bíróság elnökének tájékoztatását közöltük a szabadságvesztés végrehajtásáról szóló törvényerejű rendeletről. Ezt követően a megyei börtönbe látogattunk; azoknak az intézményeknek egyikébe, ahol az elítélt megjavítása érdekében folyik a munka. Schauer Antal százados nevelőtiszttel beszélgettünk. — A szabadságvesztés négy fokozata szükségessé teszi, hogy a különböző fokozatokra elítéltek elkülönített elhelyezését megoldják. Megvannak-e ennek technikai előfeltételei? — kérdeztük. — Az elítéltek számának és a büntetés végrehajtási intézmények befogadóképességének aránya lehetővé teszi a megfelelő elhelyezést —, így a nevelőtiszt. — Hely annak ellenére van, hogy hazánkban az utóbbi évtizedben nagyszámú járási börtön megszűnt. — A négy fokozat lehetősége alkalmat nyújt a bíróságnak árnyalt megkülönböztetésre a büntetés kiszabásánál. Mi módon hasznosul ez a börtönben? — Az egyes bűncselekmények erkölcsi súlyát a társadalom különbözőképpen értékeli. Elképzelhető, hogy valaki pillanatnyi felindulásában embert ölt, s ezért — mondjuk — ötévi szabadság- vesztésre ítélték. Ugyanakkor egy másik vádlottat több- rendbeli, szemérem elleni erőszak bűntettének kísérlete miatt csak kétévi szabadságvesztésre ítélt a bíróság. Az emberek ép erkölcsi érzéke ennek ellenére több megvetést sugalmaz az utóbbi iránt. A különböző kategóriáknak megfelelő szabályok alkalmazása nekünk, nevelő tiszteknek lehetővé teszi, hogy az elítéltekkel bűncselekményük jellegének megfelelően foglalkozhassunk. Még ennél is fontosabb, hogy külön nevelhessük az első bűntényeseket, s külön a visszaesőket. — Hallottunk olyan esetekről, hogy a hétpróbás bűnözők rossz hatása a börtönben erősebben érvényesült, mint az intézmény nevelő tevékenysége. Megszűnik-e a büntetés kategorizálásával ennek veszélye? — Gyakorlatilag: igen. Megjegyzem, a börtönben rendezett „betörő tanfolyam” távolról sem volt olyan sűrűn ismétlődő, mint arra az emberek a ponyvairodalomból, s néhány morálisan kifogásolható filmből következtettek. Merőben más célú és sokkal jobb eredményekben gazdag az az alkotó munka, amely itt, Balassagyarmaton körülbelül tíz éve folyik. Ez alatt az idő alatt kereken hétszáz elítélt szerezte meg a kívánatos általános iskolai képesítést, négyszázan szakmunkás bizonyítványhoz, s még ennél is többen betanított munkás bizonyítványhoz jutottak. Csak két elítélt vonakodott konokul a tanulástól. Az egyik lelki alkatának formálhatatlansága miatt. A másik pedig azzal, hogy nem él a tanulás kedvezményével, önként súlyosbítja büntetését. — Hosszú nevelőtiszti pályájának tapasztalatai szerint összefügg-e a bűnözés a műveltséggel? — Meggyőződésem szerint a műveltség nem egyedül az agyban felhalmozott sok-sok ismeretet jelent, hanem az ismeretkinccsel egyidejűleg meglevő erkölcsi alapot. Társadalmi rendünk szocialista-humanista követelményeinknek megfelelően azon fáradozunk, hogy megszilárdítsuk az elítéltek erkölcsi alapját, ugyanakkor nagyobb tárgyi tudással felvértezve bocsássuk ki őket a szabad életbe —, hangsúlyozta Schauer Antal százados. — Munkánk akkor lesz igazán sikeres, ha a szabadultak utógondozására hivatott társadalmi és hivatalos szervek erőfeszítései mellé a munkahelyi kollektíva és a család is leteszi a magáét. —b. z. — Aki a Nógrádi útikalauz című kiadványt kézbe veszi, Nagyoroszi neve mellett a következőket olvashatja: „A falu utcáinak egyetlen műem- lékjellegű látnivalója a volt: Stahrenberg-kastély, amelyet barokk stílusban a XVIII. század vége felé építettek, majd a múlt században kéttor- nyos formájúra bővítettek. Ma meglehetősen elhanyagolt állapotban van.” Ha az útikönyv időmeghatározását, a mát 1966-ra értjük, a látogató könnyen zavarba jöhet. Talál ugyan kastélyszerű épületet, amelyre ráillik az elhanyagoltság jelzője (az úgynevezett Berthold- kastély), de a voltaképpeni műemléknek nem találja nyomát, telkéről a község iskolájának ablaksora néz az utcára. A látogató, aki barokk kastélyt várt és földszintes, szemlátomást új épületet talál, kissé meghökikenve fogalmazza meg első kérdését: Nagyorosziban nem ismerték, nem tudtak hatályt szerezni az 1949-es műemlékvédelmi törvénynek, amikor az iskola építéséhez fogtak? A választ először a tanácsházán keresem. Király Sándor vb-elnök komoran mutat helyet, amikor a Stahreraberg- kastélyról, átalakításáról érdeklődöm. — Az iskola régebbi történetéről nem nyilatkozom. Ez a felsőbb szervek dolga. Későbbi beszélgetésekből értettem meg elutasító magatartásának indítékait. Az elmúlt hat év alatt, amióta a község élére került, csaknem több dolga volt az iskolával, mint a kétezren felüli lélekszámú község többi gondjával-bajával együttvéve. Marad tehát a falu száján keringő hírek valóságmagjának kiihámozása, hogy közelebb juthassunk az évtizedes problémához. Szavakból, kitörések, vádaskodások mozaikjából bontakozik ki a körülbelüli kép. A Stahrenberg-kasLélyt tíz éve iskolává alakították át, amelynek) során a műemlék- jellegű épület teljesen eltűnt. Még tartott a munka, mikor már útra kerekedett a faluba a szóbeszéd, hogy a vállalat az átalakítást hanyagul végzi, és visszaélések történtek az építőanyag felhasználása körük — Sök mindenről beszelnek — mondja Micsik József tsz-elnök, — Arról is, hogy az anyagot kispórolták volna az iskolából. A faluban bárki szívesen mondja el véleményét, ha az iskola keiül szóba, szinte kéretlenül is, Csak egyet kérnek: nevük ne kerüljön az újságba. És az iskola? — nem használják már vagy két éve. Azt mondták: életveszélyes Az orosziak véleménye meglepően egyöntetű. S ez az a pont, ahol az emberek szava túlnő a mindennapok szokásos szóbeszédein. Az azóta bekövetkezett események ugyanis azokat igazolták, akik már tíz éve sem tettek féket a nyelvükre. Alig nyolc esztendei használat után — a rendben lezajlott műszaki átadás ellenére — tönkreázott a tetőszerkezet, olyannyira, hogy az iskolát, mint tartózkodásra életveszélyeset, ki kellett ürí teni. Két évig tartott a váltott tanítás okozta kényelmetlenség, két évig szorongtak a gyerekek és tanítóik egy kinőtt öreg épületben, két évig állt hasznavehetetlenül, üresen az új iskola. Hogyan történt? Hogyan kerülhette el mindez a helyi és a megyei illetékesek figyelmét7 Amikor Nagyorosziban jár tam, az iskola aládúcolt, ideiglenesen rendbehozott épületében sürgő-forgó gyerekekkel találkoztam. Ügy tűnt, hogy a község vezetői is mielőbb végére akarnak járni az ügynek. Ismét Király Sándoré a szó: — Az aládúcolás persze csak ideiglenes megoldás. Az iskola felújítását jövőre végezzük el, május és szeptember között. A költségvetés: félmillió forint. Egyébként elkésett. Határozat született, hogy a vb nézzen utána a tíz év előtti építkezésnek. Egy nyoma veszett műemlék. az anyagfelhasználás illegális módjai, s nyomukban két év kényelmetlenség, meg félmillió forint kényszerkiadás — nem éreztem magamat elkésett vendégnek. S anélkül, hogy kételkednénk a községi tanács vb szándékában, sőt erélyességében, szeretném felhívni a megyei illetékesek, közöttük is elsősorban a Népi Ellenőrzési Bizottság figyelmét az elmondottakra: Nagyoroszi kérdőjeled gyors és határozott válaszra várnak. K erényi Ferenc Fonákságok a téren Megváltozott a Tanácsköztársaság tér arculata. Sok milliós befektetés után bátran állíthatjuk ezt. A térről impozáns kilátás nyílik a Karancs Szállóra, a nyolcemeletes bérházra, a József Attila Művelődési Házra. A vonatról leszálló idegennek kellemes lehetne első benyomása Salgótarjánról. Lehetne, ha... A kerékpármegőrző szomszédságában, az MHS-hír- adón porosodó, régi képek hirdetik a mozgalom eseményeit. Mellette a traszfor- mátorházból kilógó kábelmaradványok csúfítják a tér képét. A kábeleket már régen a föld alatt vezetik. Lehet, hogy a traszformátor- házat műemléknek tekintik? Kisebbfajta szemétdomb a transzformátorház mellett. Rövid drótkerítés takarná, de kevés eredménnyel. Aztán hordókiállítás következik! Mögötte az állomásépület pincehelyisége, ahol nyugodtan tárolhatnák. Ha már az állomásépületnél tartunk: az emeleti ablakok előtt, ládákban virágok, de a földszintiekbe már nem jutott. A közeli kőtartóban is csak cigaretta- csikkek „pompáznak”. Az állomás környékén kedvere válogathat az ember a csokoládék, likőrök között; az utasellátóban a peron végén az árusító helyen, vagy a pavilonban. Akkor mi célt szolgál a lejárati lépcső előtt a rozzant busz? Kopott, fakó! Illuziórontá! Nem illik a környezetbe! Méltán lehetünk büszkék az új SZMT székházra, környezetére annál kevésbé. A parkírozóhelyen téglarakások, gödrök, „változatos” terep. Nem illik mindent csak kritizálni Vigyáznak a rendre, a tisztaságra is. A Tanácsköztársaság-szobrot övező gyepes részt gondosan körülkerítették vékony dróttal. Nem valami szép, le is szakították több helyen. Egy élősövény jobb lenne. Szendí Márta, c/L kék szemű erűhez O lyan kék Kolrosz Ferenc szeme, mint amilyen a Balaton tükre lehetett március közepetáján, amikor ő is megpillantotta az Ikarusz ablakából a tsz-akadémia közös kirándulásán. Tekintete is szinte ta- vaszias, nem süt ki abból még ötven sem, nemhogy nyolcvankét esztendő. Pedig, ha összeadnánk a Kolrosz- testvérek éveinek számát — két húga van Ferenc bácsinak — kereken 223 évet tenne ki. Azt mondta az előbb Szabó József — szintén a tsz- akadémia hallgatója —, nem biztos, hogy otthon találjuk Ferenc bácsit, az első évfolyam előadásainak egyik legszorgalmasabb hallgatóját, úgy tudja, kint van a földön, répát szed. Ezúttal azonban otthon találjuk. — Még nem fogyott ki a répa. dehogy fogyott — közli. Aztán körbe mutat a jó gazda keze nyomáról tanúskodó tiszta, hátsó udvaron, ahol vám egy kis répacsira- halom. — Ezt a tsz adta. Vállaltunk egy kis répaszedést cukorért, csiráért. A gödröt meg éppen annak ásom itt, silót készítek belőle. Van egy háztáji tehén, annak. A szabványos kis silógödör már majdnem elkészült. — Krcstt megdöngptöm még az oldalát, aztán kész. Mondtak ám néhányan novemberben, minek egy vénembernek akadémia. Magam is gondolkoztam, beiratkozzam-e? Nyugdíjas vagyok, a közösbe én már nem hasznosíthatom úgysem az ott hallottakat. Inkább a fiatalabbakat kellene noszogatni, akik a helyünkbe lépnek. Hogyan veszik át élet- tapasztalat, meg tudás nélkül ezt a hatalmas örökséget. Még élettapasztalattal is nehéz, hiszen itt a szövetkezetben sok mindent másképpen kell csinálni, mint hajdan, egyéni gazda korában csinálta az ember. Hát aki meg még az afféle gazdálkodás tapasztalataival sem rendelkezik. Hallgat egy darabig. Később folytatja: — Aztán úgy döntöttem, nem árthat, ha meghallgatom azokat az előadásokat, s utánuk elvitatkozunk, beszélgetünk többen a hallottakról. A tanuláshoz sohasem lehet elég öreg az ember. Megint elhallgat, mintha nehéz lenne egyfolytában a „sok beszéd..” — Ezt a silózást is ott tanultam — mondja aztán. — Szóval nem bántam meg, hogy beiratkoztam. Ezután is eljárok majd az előadásokra, ha az egészségem engedi. Meg aztán nem vagyok én még annyira öreg, hogy a mai világ dolgainak alakulása ne érdekelhetne. Olvasni már nem nagyon tudok, gyenge a szemem. És hát nem szeretek esténként sem tétlenül otthon ülni. Kolrosz Ferenc, hajdani szorgalmas kisparaszt, jelenleg tsz-nyugdíjas, valóban ma sem tölti csupán öreges téb- lábolással a napokat, várva a hónap elejét, hogy az öregségi járadékkal becsöngessen hozzá a postás. M árciusban kiránduláson vettek részt az akadémia hallgatói. Kolrosz Ferenc is velük ment. J utalómképpen pár napon át a Balatont utazták körön a tsz-tagok. Ferenc bácsi akkor pillantotta meg életében először a nagy vizet. Messziről szinte valószinűtlenül kéknek látszott akkor a tó. Mint most az ő szemének színe. De az közelről is kék. Lám, most a késő őszben is derűsen villan, ahogy beszél, beszél, hiszen nem a gyakran bizony nagyon mostoha külső „égi Nap” melegíti, ragyogtál ja, hanem valamiféle szűnni nem tudó belső sugárzás, s közösséggel való összetartozás, a nyugodt öregség tudata, biztonsága. T. E. Makón, a Kossuth láz-ben munkába állították az első ba.»,i gyártmányú hagymaszedő gépet, a Mezőgazdasági Gépkísér - leti Intézet és a Kertészeti Főiskola tudományos kollektívájának konstrukcióját. Az ügyes berendezés mintegy ötven ember kézi munkáját látja el, s a talaj minőségétől függően egy műszakban három-öt holdról szedi fel a termést. Jövőre más nagyobb hagymatermelő gazdaságok is kapnak ilyen betakarító gépet (MTI foto — Tóth Béla felvétele)
