Nógrád, 1966. október (22. évfolyam, 233-258. szám)
1966-10-08 / 239. szám
196«. október 8. szomfcnf wog n a n * Emelkedő fogyasztás — jobb ellátás Látogatás a pásztói tejüzemben Kezdődik a pártoktatási év: Több mint huszonnégyezren tanulnak A kimosott tejeskannék kalonás sorrendben vannak egymás mellé és fölé rakva a Budapest és Vidéke Tejipari Vállalat pásztói üzemének rakodóján. Várják a túraparancsnok utasítását: mikor, melyik gépkocsira, hány kanna kerül, merre indulnak, mely községekben gyűjtik be egyik legfontosabb napi élelmi cikkünket a tejet, hogy mire az éjszakát magunk mögött tudjuk, a megye boltjaiban legyen a friss tej, a kakaó és egyéb tejtermék. A pásztóiak nem dolgoznak rosszul. Az országos versenyben elért hatodik helyezésük is $zt bizonyltja. Hopp Pál, az üzem vezetője örömmel újságolja, hogy felvásárlási tervüket az első félévben 210 ezer literrel túlteljesítették. Ennek következtében jelentősen javult tejből és tejtermékekből az ellátás. Ma már a felvásárolt tej napi mennyl- s.ge eléri az 54 ezer litert. .Ebből Balassagyarmat és Szécsény 12—12 ezer literrel részesedik. Megyénkben a napi fogyasztás 20—25 ezer liter. A fennmaradó mennyiség egy részét feldolgozzák, de jut a tejből Gyöngyös környékére és Budapest ellátására is. — Igaz-e, hogy az utóbbi Időben megnőtt a tej fogyasztók száma megyénkben? — Ebben az esztendőben jelentősen kiszélesedett a tejet kedvelők tábora. Olyan veszély viszont nem fenyeget, hogy a közeljövőben tejivó nemzetté váljunk. — Hol fogyasztanak többet: • városban, vagy a falun? — Mindkét helyen. Olyan községekben, mint Cered, Buják, Kálló, ahova az elmúlt évben naponta 50, esetleg 75 litert kértek, az idén a dupláját, háromszorosát, nem egyszer a négyszeresét rende. lik. Különösen a palackozott tejnek nagy a sikere. Harminc-negyven százalékkal több fogy el, mint az elmúlt évben. Emellett egyéb termékekből is 5—20 százalékkal nagyobb a fogyasztás, mint egy évvel korábban — közli az üzemvezető. a Rockíort sajt előállítását Szécsényben megszüntette. Dicsekvés nélkül: a legjobb minőséget mi adjuk az országban. Ezért szécsényi telepünk termelésének 97,5 százaléka külföldön talál vevőre. A feldolgozó üzemben folyamatos a munka. Ez annak köszönhető, hogy a szállítóbrigád tagjai is jól dolgoznak, ígéretükhöz híven pontosan betartják a szállítási menetrendet. Ahol lehet, egy kicsit le is faragnak a menetidőből. Eddig még állják a szavukat a Sándor István vezette szállítóbrlgád tagjai. Azzal, hogy ésszerűen szervezték meg a járatokat, ha. vonta 30—35 ezer forint fuvarköltséget takarítottak meg. De van más előnye is a munkájuknak: mivel a tej friss állapotban kerül a feldolgozóba. jobb áru; lehet belőle gyártani. Egyébként a tej minőségének megóvását központi fel. adatnak tekintik. Sokat is tesznek érte. Az idén nyolc tejgyűjtő csarnokban helyeznek el hűtőtartályt. Ezek 500—1000 liter tej tárolására alkalmasak. A tejet kompresszor segítségével négy-öt fokra hűtik le az elszállításig. A hűtőtartályok beszerelését a hírek szerint már elvégezték. Ennek során saját erő. bői oldották meg a villany- és vízvezeték bekötését. — Bár minden tsz-ben len. ne ilyen, akkor jóval kevesebb gondunk lenne, a minőség megóvásával kapcsolatban — mondja Hopp Pál. Látogatók kopogtatnak. A KÖJAL-tól jöttek ellenőrizni. Bejelentés nélkül, váratlanul, úgy ahogy szokták. Kíváncsi voltam az eredményre. Később érdeklődtem: nem találtak említésre méltó hibát most sem, csak úgy mint az előző ellenőrzéseknél. Valószínű ez is sokat jelent majd a verseny újabb értékelésénél. V. K. Termelőszövetkezeti jogászok munkaértekezlete Munkaértekezletet rendez a megyei tanács mezőgazdasági osztálya ma délelőtt Salgótarjánban, a termelőszövetkezetekben működő jogászok részére. A tanácskozáson az önálló tsz jogtanácsosokon kívül részt vesznek azok az ügyvédek is, akik munkájuk mellett másodállásban foglalkoznak a közös gazdaságok jogvédelmével, valamint a járási jogi előadók. A munkaértekezleten két kérdéssel foglalkoznak. A gazdaságirányítás reformjának mezőgazdasági vonatkozású kérdéseiről Tóta Ferenc, a megyei tanács mezőgazdasági ügyekkel foglalkozó elnökhelyettese; a termelőszövetkezeti tagok társadalombiztosításának új szabályairól dr. Mező Imre termelőszövetkezeti jogtanácsos tart előadást. A regionális vízmű általános üzem-próbája Beruházó, kivitelező és üzemeltető együttes elhatározása alapján október tizenhetedikén délelőtt tizenegy órakor megkezdődik a regionális vízmű általános üzempróbája. Valamennyi berendezés hetvenkét órán át tartó „forgatásával” az építésben érdekelt, felek azt kívánják ellenőrizni, hogy a víZki vételi, a tisztító, valamint az átemelő mű egymással összhangban üzemeltethető-e. Amennyiben a kísérlet eredménnyel jár, a kivitelező vállalatok a regionális vízmüvet próbaüzemelésre átadják a Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnak. Sem a kísérlet, sem a próbaüzemelés során kitermelt víz nem kerül a városi ivóvíz-hálózatba. Megyénkben a pártbizottságok és a pártalap6zervezetek megtárgyalták az oktatás elmúlt évi tapasztalatait és megfelelően előkészítették az idei oktatási évet. A nemrégiben elkészült összesítés szerint a tavalyi 964-el szemben az idén már 1037 propagandistát vontak be az oktatásba. Az már a fejlődés velejárója, hogy a propagandistáknak mintegy nyolcvan százaléka magasabb állami- és pártls- kolaj végzettséggel rendelkezik és ez az arány évről évre emelkedik. A politikai tájékozottság, a marxista műveltség fokozása egyre több dolgozót vonz. Míg tavaly 21 400, addig az idén már 24 500 nógrádi vesz részt a rendszeres és szervezett pártoktatásban. A politikai nevelésnek sokféle formáját szervezték meg, hogy mindenki a saját érdeklődési körének és politikai fejlettségi fokának megfelelően választhassa ki a számára legkedvezőbbet. Az esti egyetemen és a középiskoláiban az oktatás mér megkezdődött, a többi tanfolyamok és előadássorozatok kapcsolódnak a mindennapos élethez, a jelentős hazai párt- eseményekhez. A1 IX. párt(Tudősítónktól) A rétsági járási tanács mezőgazdasági osztályának, a Hazafias Népfront és Nőtanács járási bizottságainak szervezésében tanácskozást tartottak Ré Is ágon a termelőszövetkezetek szocialista brigádvezetői. A tanácskozást megelőzően a mezőgazdasági osztály és a járási tömegszervezetek munkatársai végiglátogatták a tsz-ek szocialista brigádjait. A látogatások után összegezték a tapasztalatokat, amikongresszus anyagát például széles körben szeretnék megismertetni, megvitatni, hogy határozatainak gyakorlati megvalósítására alaposan felkészíthessék a dolgozókat. így van ez a többi oktatási formánál is. Az csak természetes, hogy megyénkben is felhasználjuk az országos kezdeményezéseket. Nagy figyelmet szentelnek a televíziós körök megszervezésének, hiszen túl a hallottakon, a szemléltetés is jobban előtérbe kerül és az érdekes. előadásos propaganda bizonyára jobban vonzza a hallgatókat. A megyében 00— 70 ilyen televíziós kört szerveznek. A foglalkozás január 6-tól március 10-ig tart. A televíziós körök témája: a nemzetközi helyzet, a harmadik ötéves terv és a gazdasági mechanizmus kérdései. A korábban már olyan jól bevált időszerű kérdések tanfolyamát tovább fejlesztik, szervezik az idén i*. A témakörben — többek között — a harmadik ötéves terv, a nemzetközi helyzet, a népgazdaság irányításának új módszere szerepel, de foglalkoznak majd a hallgatók a megvei pártértekezlet anyagával is. ami további, hatékony segítséget biztosít szályekről a szocialista brigádvezetők tanácskozásán Balia Mihály, a járási pártbizottság titkára tartott vitaindító előadást. A bevezető után számos hozzászólás hangzott el. Többek között felszólalt Tóth István, a megyei tanács mező- gazdasági osztályának munkatársa, Alt Gyula, a járási KISZ-bizottság titkára, Ka- puszta József, a nógrádsápi Vörös Csillag Tsz, Krupár József, a nógrádi Béke Tsz, mukra mindennapos feladataik jobb elvégzéséhez, azok megértéséhez, és a végrehajtás módszereire vonatkozóan. Anélkül, hogy ne ismernénk az általános — a megyei és az országos — terveket, ne tudnánk, hogy a magunk munkaterületén mit, miért és hogyan kell megvalósítani, nem leszünk képesek sokoldalúan hasznos, eredményes munkát végezni. A rendszeres pártoktatás- ban megtaláljuk az idén is a politikai akadémia előadásait, a falusi téli tanfolyamokat, amelyek januárban indulnak és a témájuk a IX. pártkongresszus anyagára épül. Az előkészítés és az érdeklődés jó, a sokoldalúságot biztosítják a változatos témák és tanfolyamok, előadás- sorozatok. A tananyagok jobb megértése és elsajátítása érdekében több kiadvány jelent meg, amelyik elsősorban Nógrád megye életével, a második ötéves tervidőszakban elért eredményekkel foglalkozik. így a különféle tanfolyamokon, és iskolákon kapott gazdag politikai, eszmei anyagot sokkal könnyebben ültetik majd ét a mindennapos életbe, a megyénk előtt álló feladatok megvalósításába. Szádoczki József, a nézsai Dózsa Népe Tsz, Behányi Mária, a nógrádsápi Vörös Csillag Tsz vezetője, Filiczki Mária a nógrádsápi Vörö6 Csillag Tsz szocialista brigádjának vezetője. A beszámolót és a hozzászólásokat összegezve, megállapítható, hogy a termelőszövetkezetekben működő szocialista brigádok szép eredményeket értek el a jövedelmezőbb gazdálkodás kialakításában. E. F. Szocialista brigádvezetők tanácskozása a rétsági járásban Az itt előállított termékek jó részét a belföldi vásárlók kérik, egyik-másik termékükből azonban jut az ország ha. tárán túlra is. — Három hónapja exportálunk vajat, naponta 10—12 mázsát. Oj termékünket, a kaskaval sajtot, nagyon kedvelik a külföldiék. Azóta gyártjuk, amióta központunk, Énül az új szakorvosi rendelő Pásztóo 36 Ütemben épül a pásztó) Járási és községi szakorvosi rendelőintézet. A munkát az elmúlt évben kezdték. Már felhúzták a falat, felrakták a tetőt, ajtókat, ablakokat. Rövidesen a külső és belső vakoláshoz kezdenek. A megyei tanács egészségügyi osztályán kapott tájékoztatás szerint az -j intézetet a jövő év elején átadják rendeltetésének. A hárommillió forint költséggel épülő szakorvosi rendelő a község és járás betegeinek egészségügyét szolgálja. Segítséget nyújt a salgótarjáni Járás déli részén lévő községeknek is, aminek eredményeképpen lényegesen megkönnyebbül a túlzsúfolt salgótarjáni rendelőintézet münkája. Felszabadul a pásztói kórház mintegy negyven ágyas helyisége is, ahol Jelenleg ideiglenes megoldásként végzik az orvosok a szakrendelést. Öt nap története V, Közép-szlovákiai tartózkodásom utolsó, sorrendben az ötödik napján bukkanok rá talán a legérdekesebb témára. Ahogy lenni szokott — teljesen véletlenül és váratlanul. E* tani — de miért? Az utolsó éjszakát, egy Martin környéki vadonatúj szállóban töltöm. Igaz, azt hogy szálló, csak később tudom meg. Este érkezünk a kivilágított, modem épülethez, és amire azonnal felfigyelek: folyosó, étterem tele van fiatalokkal. Vendéglátóm, ugyancsak nagyon fiatal, hosszú, szőke lány, nem lehet több 20—22 évesnél, pulóverben és farmer nadrágban fogad a bejáratnál. Gazdasági igazgatóként mutatkozik be. A félreértés abból ered, hogy arra a kérdésemre: kik ezek a fiatalok — kísérőim elmondják, a járási revíziós bizottság ülésezik. Mivel az értekezlet több napig tart, itt is laknak... Valahogy így történhet, hogy amikor végre ágyba kerülök, kicsit irigykedve mormolom: — Ez Igen! Hol marad ettől, a mi salgóbányai KISZ-iskolánk... Reggel tisztázódik a félreértés. A revíziós bizottság ugyanolyan vendég, mint jómagam. Csupán arról van szó, hogy a járási bizottság néhány napra kibérelte a szálló egy részét. Nem érek rá csalódottnak lenni, mert ugyanakkor azt is elmondják, hogy Martinban nemrég kezdték építeni azt az emeletes, ötven személy továbbképzéséhez alkalmas iskolát, amely a mi salgóbányai intézetünknek szlovák megfelelője. (Végeredményben tehát csupán néhány hónapot tévedtem és előbb-utóbb időszerű lesz, amit este, lefekvéskor gondoltam). ■ De tovább is van. Amikor lefordítják, hogy a kétszintes, előadóteremmel, lakószobákkal. étkező- és klubhelyiségekkel ellátott épület — 400 ezer koronába kerül, olyan kifejezés uralkodhat az arcomon, amit most már a CSM járási titkára ért félre. A tolmácshoz fordul és újra el- ismétlí: az építkezés 400 000 koronát emészt fel... — Hogyan lehetséges? Nálunk a salgóbányai KISZ-ve- zetőképző iskola bővítése kétmillió forint körüli összegbe kerül!... — kiáltom. A csodálkozás sora a járási titkáron van. Magyarázatképpen elmondja, hogy az építkezést olyan helyen kezdték. ahol már korábban közművesítettek, az épület jő része faanyagból készül, nem akarják évtizedekig igénybe venni... A társadalmi munka is benne van a négyszázezerbe... Az iskolát télen is lehet használni (tehát bármennyire is átmeneti jellegű épületről van szó, mégiscsak számottevő lesz az!), és hogy a költségvetés alapján minden évben kapnak egy bizonyos összeget, amit azután arra fordítanak, amire akarnak. — Jó, jó... De négyszáz- ezerért? — Bővítésre két és fél milliót?! Nem jutunk előbbre. Hitetlenkedésemet látva rajzokat, dokumentációkat, költségvetést, társadalmi munkáról készült fényképfelvételeket hordanak elém. A hosszúra nyúlt beszélgetés végén pontosan ott tartudE, ahol az elején. Kölcsönösen csodálkozunk egymás négyszázezrén, illetve két és félmillióján. Nincs más hátra, jó hazai szokás szerint kimondani az elboronálhatatlant is elboro- náló: — „Ez van!” — varázsigét... Egy szövetkezet társat keres Hűvös, szeles időben érjük el Dubové termelőszövetkezeti község határét. A falu szélén, a kőhíd korlátjánál, három gyerek áll egymás mellett. Füle, orra pont olyan piros mindegyiknek, mint a virág a kezükben. A gyerekek a küldöttséget várják, ki kell szállni, meg kell ölelni Őket és csak azután folytathatjuk utunkat a gazdaság felé. A három gyereket — a többi követi. Méri egy óra múlva is érkeznek virágcsokorral a kezükben, a község minden részéből, bennünket köszöntő piros nyakkendőé úttörők... A Dubové-i termelőszövetkezet 1952-ben alakult, akkor mindenki egységesen belépett. Két év múlva, (mert kevés volt a fizetés, hiányos a felszerelés), néhányan meggondolták magukat, i és kiléptek. Az ezután következő négy esztendő alatt sokat fejlődött a közös gazdaság. Akik 1954- ben meggondolták magukat 58-ban újra ezt tették, és visszaléptek. Akkoriban 20— 25 korona volt egy munkaegység, ehhez jött még a természetbeni juttatás. Jelenleg 36 koronát ér a munkaegység a Dubové-i termelőszövetkezetben, és nemrégiben bevezették a havonta történő előlegfizetést is. A szövetkezet profiljába elsősorban a szarvasmarha-tenyésztés tartozik, és szinte kizárólag a hús miatt foglalkoznak ezzel. A tehénállomány fejési átlaga 2000—2600 liter. A szövetkezet 780 hektár területen gazdálkodik, ami körülbelül 1200 holdnak felel meg. A megművelt terület 370 hektár, a többi erdő és legelő. Munkaerőgondja nincs a szövetkezetnek, az átlagos életkor: 50 év, mindössze 10 fiatal dolgozik a közös gazdaságban. A szövetkezetnek 200 darabból álló hízósertésállománya van. Egy kiló hús előállítási ára 8 korona 40 halérbe kerül, akkor szerepeljen itt a hús felvásárlási ára: 11 korona 50 halér... Megnézzük a gazdaság istállóit is. A tinókat egy hatalmas méretű, pajtaszerű épületben helyezték el, a pajtát bakelit lemezekkel fedték. Nem éppen alkalmas téli szállás. Bent egészségtelenül nagy a zsúfoltság, az állatok mozdulni sem tudnak egymástól. De a szövetkezet saját építőbrigádja rövidesen elkészíti az Új istállót is. Dubovének 900 lakosa van. Közülük 130 állandó dolgozója a helyi termelőszövetkezetnek, és az Időszakonként munkát vállalókkal együtt 200-an élnek a szövetkezet földjeiről. A községből általában 200-an járnak el a* iparba dolgozni. A látogatás végén, jéghideg forrásvízzel — helyi specialitás, a forrás néhány méterre fakad a gazdaságtól — kínál bennünket két lány. Búcsú- záskor a szövetkezet vezetői arra kérnek: juttassam el kívánságukat az Illetékeseknek — szívesen kötnének munkatársi kapcsolatot, barátságot valamelyik, övékhez hasonló nógrádi termelőszövetkezettel... Eltelt az öt nap. A megtett út és a fáradság úgy érzem, nem volt hiábavaló. Jurái Hu. dicktól, a CSM Közép-szlovákiai kerületi bizottságának első titkárától, a Hotel Pol’ana előtt köszönök el. A búcsúzásnál jól esik kimondani: — Viszontlátásra... Pataki László