Nógrád, 1966. szeptember (22. évfolyam, 207-232. szám)

1966-09-18 / 222. szám

4 ■B NÖGÜÄB T968. szeptember 18. vasán* Bocsát vagy bocsájt? Remélem. megbocsát kedves levélírónk, hogy csak most, válaszolunk régi kér­désére. Valóban, mindkét igealak­kal találkozunk az élőbeszéd­ben. ön azt állítja, hogy írás­ban is előfordul a bocsát és a bocsájt alak is. Már megbocsásson, de mielőtt vitáiba bocsát­koznék, nézzük meg né­hány irodalmi szemelvény­ben a kérdéses igék előfordu­lását! Csokonai Vitéz Mihály: „Jer. tekintsd meg e virágos kerteket, Hol bocsát a hold világos színeket Petőfi Sándor: „Minek ne­vezzelek, Ha megzendülnek hangjaid, E hangok, melyeket ha hallanának a száraz téli fák. zöld lombokat bocsá­tó. nának.” Jókai Mór: ,JNem fog meg­elégedni azzal, hogy Károly agyába egy golyót bocsás­son..."’ Gárdonyi Géza: „Alkuba nem bocsátkozunk. A haza nem eladó semmi pén­zen.” Kosztolányi Dezső: „Láncot csörget az öreg csónakos, és ladikot bocsát a néma tó­ra.” Nos. idézeteink Csokonaitól Kosztolányiig azt igazolják, hogy a J” nélküli bocsát alak „egyeduralkodó”, te­hát... De. mielőtt elhirtelenkedett megállapításra jutnánk, vizs­gáljuk meg nyelvünk egyik legnagyobb művészének és mesterének alábbi idézetét! Arany János: „Lopom gond­jai... nem hagytak ily na­gyobb lélekzetű vizsgálatba bocsájt koznom.” Itt bizony a „j”-s alak for­dult elő. Igaz, hogy nem a bocsájt, hanem a b o - csájtkozik Ige. De Gárdonyinál is ezt lát­tuk. ott azonban bocsát­kozik alakban, „j” nélfcüL Ezek szerint nemcsak a bo­csát — bocsájt, hanem a bo­csátkozik — bocsájtkozik szó- párt is vizsgálnunk kelL Tehát önnek igaza van. élőbeszédben is, írásban is előfordul a bocsát (bocsátko­zik) és a bocsájt (bocsájtko- zik) alak. Numizmatikai kutatásaim során eljutottam az ősközös­ségig. A több millió év táv­latából ránk maradt szájha­gyomány szerint egy Vau-vau törzsbeli, középkorú férfi megszegte az Íratlan törvé­nyeket és éjnek idején kiment a tengerpartra kagylóhéjat gyűjteni. Abban a korban az egy tetovált főre jutó kagyló­jövedelem nem érié el a száz darabot. Emberem pedig az éj leple alatt ötezer kagyló­val tért vissza cölöpökre épí­tett nádkunyhójába. Másnap a kagylókért tigrisbőröket vá­sárolt a szomszéd faluban és ő lett az első maszek Később megválasztották királynak és az egész Vau-vau törzs neki gyűjtötte a kagylókat. Volt azután nemzetközi va­luta. a kavics és a csiga, meg az olyan nagy kőlap, hogy malomkeréknek is beillett volna. Egyidőben azt tartot­ták pénzes embernek, akinek sok marhája volt (fura egy világ lehetett. Például, ma nem tudom mit szólnának, ha másodikán azt mondaná a bérszámfejtő: Irány a karám és hajtson el két sovány mar­hát. Többet nem érdemel, a múlt havi munkájáért!) Aztán megjelentek az első így mindkét alak használa­ta helyesnek látszik. A dolog azért nem ilyen egyszerű. A ma érvényes helyesírási szabályzatban (10. kiadás) csak a — bocsát, bocsátjuk, bocsásd v. bocsássad alak szerepel, A Helyesírási tanácsadó szó­tárban is csak a „bocsát — bocsátkozik”-Séle alakok ta­lálhatók. Talán, a régebbi szabály­zatokat kellene megnézni. Az 1922-ben elfogadott szabályzat (8. kiadás) vajon mit mond? Abban ezeket olvashatjuk: „bocsát, bocsáss, bocsássad; v. bocsásd.” Tehát akkor járunk el a köznyelv szabályainak meg­felelően — helyesen, ha sem szóban, sem írásban nem használjuk a „j-s alakokat” (bocsájt — bocsájtkozik.) Az igék helyes köznyelvi alakjai a következők: bocsát — bocsátkozik. Régen is ez volt az általánosan, használt helyes alak (az irodalomban is). De hát Arany János nem ismerte a helyes alakot, vagy hibásan használta a „bocsájt- kozexm” szót idézetében? Arany János • a népnyelvi alakot használta az idézett helyen. Ugyanis, a népnyelv­ben máig is él a „bocsájt — bocsájtkozik” alak. Nem ül­dözzük, de a művelt köznyelv és az irodalom nem használ­ja. Hogy ez nem „új felfo­gás”, azt éppen a cikkemben levő Csokonai-. Petőfi-, Jókai idézetek igazolják. fis mielőtt bárki is elma­rasztalná Arany Jánost (vagy nevében megsértődne), igazol­juk éppen újabb Arany János Idézetekkel, hogy a kivétele­sen használt népnyelvi forma mellett tudatosan használta 5 is a bocsát ige köznyelvi alak­ját; Arany János: — „még közel sem bocsátnak, „Félre innen rongyos!" mondják, ha meglátnak. — Már bocsátlak. Menj, kiszolgált veterán! arany- és ezüstpénzek és el­nevezésük országonként és koronként változott. Így isme­rünk drachmát és lírát (nem tévesztendő össze a lírai ver­sekkel) fontot és dollárt, még­is a legismertebb valamennyi között a forint. Megbecsülé­sünk jele, hogy kevés tárgy mondhat magáénak annyi be­cenevet, kedveskedő jelzőt, mint éppen a pénz. Szólítjuk lóvénak, dohánynak, pezó­nak. emlegetjük fityingként, becézzük árva garasnak, ösz- szehasonlítjuk a bagóval és csalogatjuk, hogy ... „apád- anyád ide gyűjjön!" Az már a bíráló hangnemhez tartozik, ha „kidobott pénzről" beszé­lünk, pedig talán ebből van a legtöbb. Például! Kidobott pénz volt 1962- ben elkezdeni a kazári óvoda építését, ha azóta sem tudták befejezni, hacsak most nem találnak rá módot, hogy az annyira fontos és szükséges iskolai tantermek számát gya­rapítsák helyiségeivel. Kido­bott pénz volt egyes irodákba a legdrágább rádiókészüléke­ket vásárolni, mikor úgy­sem hallgatják még a déli harangszót sem. Ugyanígy kidobott pénz volt Buda legrégibb A közeljövőben lesz száz esztendős az a levélváltás, amely William Lindley angol mérnök, a londoni, altonai és hamburgi vízmű megalkotója és Szentiványi Móricz pest­városi polgármester közt le­zajlott Az írást hamarosan tett követte, s a mai Fővárosi Vízművek elődje, Lindley al­kotása, az Ideiglenes Pesti Vízmű 1868-ra már 127 pesti utcát látott el derített Duna- vizzeL A legújabb történeti kuta­tások azonban azt mutatják, hogy fővárosunknak már jó­val régebben Zsi gmond korá­ban is voltak vízmüvei. Az igásállattal meghajtott első budai víz-emelő gépet a haj­dani királyi palotához tarto­zó Duna-parti Vízi-toronyban 1416-ban — tehát ötszázötven éve — építtette meg Hart­mann. mester, nürnbergi hen­gerkovács. Munkáját Zsig- mond király ezer rajnai arannyal jutalmazta. A XV. század végére már egy másik vízszivattyú is működött Bu­dán; ez a polgárvárost láttáéi szűrt Duna-vízzel. Föld alatti aknáját régészeink a közel­múltban, a Várszínház és a Hunyadi János út között ta­lálták meg. Ezeket a techni­katörténeti vívmányokat — amelyekkel Európa számos metropolisát megelőztük — Mátyás tetézte azzal, hogy — valószínűleg Chimenti Carni- cia tervei nyomán — a budai vízmesterek a budai hegyek forrásvizeit is felszöktették a Várhegyre. Mátyás ólom- és cserépcsöves vízvezetéke a mai Szabadsághegy forrásai­ból — a mai Városkútból, Bé- lakútból — nyerte vizét. A vizet — a közlekedőedények törvénye alapján — saját sú­lya nyomta fel a forrásoknál 100 méterrel alacsonyabban fekvő budavári — mai Szent- háromság tér csorgójába. A török kori seregjárások idején tönkrement szivattyú­kat, s a hegyi vezetékeket a XVin. században újították meg. A Zsigmónd korában épített szivattyút 1777-ben — a sakk-aiutamatájáről híres — Kempelen Farkas építette újjá. Ezek a vezetékék azután egészen a Lindley-álkotta mo­dem vízmű építéséig üzemel­teik. a Karancs Presszóban bárt létesíteni, (neon betűk, mo­dern pult, berendezés) ha egy­szer nem használják. Ugy-e bár! Folytathatom még azzal, hogy kidobott pénz volt az a sok, megyeszerte mindenütt megtalálható (többek között a nyomda és a nagybátonyi üz­letház előtt is jónéhány) mű­kő virágtartó, ha abban csik­ket, cukros staniclit és egyéb, nem éppen odavaló dolgot ta­lál az ember. A kidobott pénzek között emlegetik Salgótarjánban az új Utasellátót a Fő-téri vasút­állomáson, mikor van egy bel­ső büfé, .van egy autóbusz­büfé harminc méteres sugarú körben és a Karancs is a kö­zelben van és a csemege bolt­ban is kapható mindenféle, sőt. a MÁVAUT-megállónál két büfé bódé is található, nem beszélve a nagypiac ha­sonló célzatú létesítményeiről. Persze eddigi, gazdag élet-' tapasztalatom sem biztosítot­ta számomra a lehetőséget, hogy valakit is rajtakapjak, amint éppen belenyúl a ka­bátja zsebébe és onnan, fél­körben, nagyívben és teli ma­rékkai szórja, a saját — véle­ménye szerint megérdemelt és megdolgozott — forintjait. Ilyen bolond ember még a bolondok házában sincs. An­nál inkább szórják az állam pénzét. Ez — úgp-e — egészen más! Van. még elfekvő pénz. Ilye­Vam a mi salgótarjáni Nóg- rád megyei Munkásmozgalmi Múzeumunkban egy 392 olda­las munkásönéleirajz, amely sok tekintetben izgalmasabb és fordulatosabb számos élet­rajzi regénynél. A címe: „Életem és emlékeim, vagyis a proletárok sorsa.” „Gyermekkorom külföldi tartózkodásaim, katona életem, az 1914—1918-as világháború, hadifogságom, ismét külföldön, ismét itthon, a második világ­háború, a felszabadulás.” — Irta; Gyuris Ferenc. Egy ember életének regé­nye. Különös érzés, hogy nem a hivatásos író szakmai tudá­sával, fölülről nézi az esemé­nyeket, hanem alulról, a hét­köznapok munkás emberének az életszemléletével. Azt hi­szem nem haragszik meg Gyu­ris bátyám, ha az 1963 au­gusztusában befejezett nagy munkájából, ami a teljes egé­szében való közlést is meg­érdemelné, kiragadom — kis­sé lerövidítve — a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom­ra vonatkozó részeket. 1917-ben, mint kicserélésre váró beteg hadifogoly, a ka- zanyi katonai kórházban idő­zött. Néha még a városba is kijárt — Egy októberi napon, a kora reggeli órákban, vad fut- kosás támadt az utcákon. A kórházi személyzet is izgatot­tan járkált, sőt szaladgált fel és alá. A betegek nem tud­ták mire vélni a nagy moz­golódást Egyszerre csak meg­szólaltak az ágyúk. A várból lőtték a kórház mögött levő tüzérségi laktanyát A gráná­tok és a srapnelek hol előt­tük, hol mögöttük robbantak. Kis idő múlva a tüzérségi laktanya is ágyútűzzel vála­szolt. A laktanyának sok ágyúja, de kevés lőszere, a várbelieknek kevés ágyújuk, de sok lőszerük volt. Hamarosan kiderült a nagy lövöldözés oka. A várban le­vő junkereket a bolsevisták­kal szimpatizáló orosz sorka­tonaság, a forradalom nevé­ben, megadásra szólította fel, amire azok —■ számítva a tatár nemzetiségű ezredek tá­mogatására — ágyútűzzel vá­laszoltak. Másnap újra kezdő­dött a még hevesebb tüzér­ségi párviadal. Két tatár ez­red ugyanis kivonult a junke­rek megsegítésére. fezeket azonban hátba támadták az nekkel egyre ritkábban talál­koztam maszek kutatásaim so­rán. annál inkább állami ber­kekben. Elfekvő pénz a Cinci néni párnája alatt és a láda­fiában nem olyan nagy baj. Legfeljebb az egerek kosztol­nak belőle alkalmasint. Vi­szont, az állami pénz elfek- vése szomorúan befolyásolja az állampolgárok életét. Pél­da erre a Pécskő utca, ahol lassan már két éve felszerel­ték a neon kandelábereket, de azóta sem világítanak. Ha világítanának, azonnal meg­változna pénzben kifejezett értékük és elnevezésük is: Hasznos befektetés — megté­rülő forintok — mondanánk újra. Találkozunk még pénz-só­vársággal és pénz-éhességgel, ami viszont nem jelenti azt, hogy van pénzzel jóllakott ember. Ilyen csak akkor lesz, ha végleg megszűnik a pénz és esetleg visszatérünk a kagylóhéjhoz és a malomke­rék nagyságú kövekhez. A pénz-iszony csupán köl­tői kifejezés és arra szolgál, hogy megtévessze a halandó­kat, akik hittel vallják, hogy a szocializmusban is pénzből élünk. Igazuk van! Csakhogy be­csülettel megdolgozott, jogo­san megszerzett és kifizetett pénzből. Ez viszont a pénz szocialista megfogalmazású kategóriája. Adjon isten minél többet belőle! g. b. lük a fegyvert. A junkerek most már célzás nélkül, az egész várost lőtték. A kórház is kapott néhány találatot. Délután megszűnt a tüzelés. Rövidesen a gépkocsikon ro­bogó orosz katonáktól a ha­difoglyok is megtudták, hogy Kazanyban győzött a forrada­lom. A rend csak fokozatosan állt helyre. Különösen a tatár vá­rosrészben hangzott még na­pokig fegyverropogás. Ezek kezdeményezői az ott elbújt mensevikiek voltak. Híre érkezett, hogy a közeli Csisztopolból, amely még nem volt bolsevik kézen, kilenc- száz nagyon jól felfegyverzett junker indult el Kazany visz- szafoglalására. Közeledésük nagy veszélyt jelentett a vá­ros számára, mert a vár el­foglalása után a katonák na­gyobb része hazament falu­jába, fegyvereiket is maguk­kal vitték, sőt akadtak tüzé­rek, akik ágyújukat is haza­vitték a falujukba. Megindult a toborzás a Vö­rös Gárdába, és ennek so­rán a hadifoglyokat is felszó­lították a belépésre. Jelent­keztek is sokan. Gyurisról meg­tudták, hogy géppuskás volt Felkeresték a kórházban és kérték, hogy álljon közéjük. — „Addig gyúrtak — írja — míg végül is rábeszéltek”. — Sikerült a Viszokogora nevű faluból is néhány tüzért meg­nyerni. Gyorsan összeszedve ágyúval, géppuskákkal, lovas­sággal és gyalogsággal ellát­va indultak el a kazáni vö­rösgárdisták és a Csisztopol fe­lé vezető út melletti egyik magaslaton foglaltak el tüzelő állást Számuk lényegesen ki­sebb volt, mint az énekelve közeledő junkereké. Gyuris jól sejtette, hogy azé lesz a győzelem, aki előbb kezdi ei a tüzelést. — A Vörös Gár­da kezdte. — Tíz perc alatt az ágyúk és a géppuskák megtették a magukét Csak­nem mind a kilencszáz ember megsemmisült, és az összes fegyverzetük zsákmányul esett. Kazanyba való visszatértük után Gyuris nyomban lesze­relt, és a kórházban várta, hogy hadifogoly kicserélési ok­mánya Moszkvából megérkez­zen. 1918 január végén ki­derült, hogy iratai valahol el­vesztek. Átszállították a ka­zánéi egyetemmel szemben le­vő hadikórházba, ahol 72 mil­lió aranyrubel volt lerakva, amire fegyveres polgárőrség vi­gyázott. Ekkor már megszilár­dult a rend a városban. Égy márciusi napon Lenin érkezett meg Kazanyba egy lo­vas és egy tengerész különít­mény kíséretében. A kórház előtti téren ácsolt emelvény­ről beszélt Lenin a néphez. — Nem messze álltam tőle — írja Gyuris Ferenc — és hall­gattam a szavait. El kell is­mernem, hogy soha élelemben még olyan ragyogó beszédet nem_ hallottam, mint Lenin beszédét. Valósággal hipno­tizálta a népet, azok akár a tűzbe is mentek volna érte. Végre megjöttek az iratai is és 1918. májusában haza­felé indult a cserefoglyoknak az a csoportja, amiben Gyu­Az 1966—67-es tanévben is­koláinkban mind nagyobb sze­repet kap az Iskolatelevízió. Adásainak tematikáját a szak- bizottságok — Művelődésügy: Minisztérium, az Országos Pe­dagógiai Intézet munkatársai és gyakorló pedagógusok — állították össze. Elsősorban azokat a témaköröket, anyag­részeket választották ki. ame­lyeknek megtanítása a legne­hezebb, ’ s amelyekhez kevés, vagy egyáltalán nincs szemlél­tetőeszköz az iskolában. A te­levízió sajátos eszközeinek fel- használásával olyan helyekre — gyárak, üzemek, tudomá­ris tartózkodott. Utazását ae írom le, csak a hazatéréseko vizsgálat során ránehezedő ai godalmat. A fogolycsere a haranovic állomáson történt. Itt előszi azt kérdezték a volt Südifo- lyoktól, hogy van-e ki zöttük bolseviki? — Sen' sem jelentkezett — Aztán a kérdezték, hogy van-e olyt közöttük, aki a Vörös Gárdi ban szolgált? Ékre aztán ni gyón megijedt Gyuris, hős hátha akad közöttük valai aki elárulja, hogy ő is ha: colt a Vörös Gárda soraiba — Szerencsére senki sem tu( ta ezt Darula őrmesteren k vül, aki vele együtt részt ve a junkerek elleni akcióban, t pedig mélységesen hallgatót — Aztán azt firtatták, hog ki szolgált az oroszorszáí cseh légiók soraiban? — Ezé akkor ugyanis nemcsak a bo sevikok, hanem az Osztrák - Magyar Monarchia ellen i harcoltak. — Ilyen sem akad A szűrés után Zsolnára kerül tek, ahol az egészségügy vizsgálaton kívül újabb pali tikai szűrésnek voltak szén védő alanyai. Átkutatta mindenüket. Főleg írásoka kerestek. Tizennégy napig vol tak Zsolnán. Elutazásuk elől megkérdezték, hogy ki be­teg, az a kórházban marac és ki egészséges, mert az ha za mehet. Ez trükk voll mert hiszen a félholt is ház, akart menni családjához Ezek a hazakívánkozók kap tak 54 napi szabadságot, am: nek leteltével kötelesek vo! tak csapattestükhöz újra be vonulni. Így egészítette ki < haláltusájában vergődő Mo narchia az ezredéit Mindaz, amit Gyuris Fe­renc leírt, látszólag távol áll a megye történetétől, pedig az annak mégis szerves ré­sze. Az ilyen hazatérő hadi­foglyok élményeik elbeszélé­sével készítették elő a tö­megek hangulatában az 1918. évi polgári forradalmat, és az 1919. évi Tanácsköztársa­ságot Elbeszéléséből azt is megértjük, hogy miért nin­csenek írásos és tárgyi doku­mentumok megyeszerte a volt hadifoglyoknál. Ezeket vagy a szűrésnél vették el, vagy a bo­nyodalmaktól való féléim ü - ben megsemmisítették, még a szűrés előtt saját maguk. Ép­pen ezért lenne fontos, hogy mindazok, akik átélték az oroszországi hadifogságot, és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom világtörténeti je­lentőségű eseménysorozatait, leírnák élményeiket és eljut­tatnák a Nógrád megyei Mun­kásmozgalmi Múzeumba. So­kan lehetnek és nyilván van­nak olyanok, akikről - mi­vel hallgatnak, nem jelentkez­nek —, semmit sem tudunk, pedig értékes visszaemlékezé­sek közlői lehetnének. Cikksorozatomat most befejezem. Még sok mindent, tízszer, száz­szor ennyit lehetne ír­ni a régi nógrádi élet elfelejtett — de feltét­lenül tanulságos — dolgairól. Dr. Belitzky János nyos intézetek — viszi el a tanulókat, ahová különben nem juthatnánk be. S hogy a pe­dagógusok minden adását be­építhessék a tantervbe, kiad­ványaiban irányító tanmenetet is közöl. Az Országos Pedagó­giai Intézet által ajánlott tan­menet megkönnyíti a tervezé­si munkát. Csak a környezet­ismeret-olvasás műsorokat is­mertető programfüzetben nem szerepel javasolt tanmenet, mert a módszertani kéziköny­veket a z alsó ta gozatos peda­gógusok valamennyien hasz­nálják. Tóth Imre TOLtUÉCPYíZÉ TÜZZÜK: A pénzt Történetek, históriák a régi Nógrádból Látta Lenint és hallotta beszélni orosz ezredek és letétették ve­Az iskola felevízió az új tanévben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents