Nógrád, 1966. augusztus (22. évfolyam, 181-206. szám)

1966-08-05 / 184. szám

Jubilál az Állami Áruház Világ proletárjai, egyesüljetek! XXH. ÉVF. 184. SZÁM ARAi 5” FILLER 1966. AUGUSZTUS 5. PÉNTE1 Jozef Czyrankiewicz, a Lengyel Népköz- társaság Minisztertanácsának elnöke és kísérete tegnap délután 17 órakor a balas­sagyarmati csehszlovák—magyar határát­kelőhelyre érkezett. A vendégeket Gál Péter, a Miniszterta­nács Titkárságának vezetője, Kállai Gyu­la, a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke nevében fogadta. Jelen volt a fogadásnál Erdélyi Károly, külügy­miniszter-helyettes, Jedlicska Gyula, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának el­ső titkára, Lipták Gyula, megyei rendőr- főkapitány, Andó Gyula, a balassagyar­mati járási pártbizottság első titkára, va­lamint megyei, járási, városi párt- és ta­nácsi vezetők. Megjelent a határátkelő helyen Martin Ferenc, a Magyar Népköz társaság varsói nagykövete is. A meleghangú fogadtatás után a vendé gek és kíséretük Balassagyarmatra haj tattak. Rövid fogadáson ismerkedtek me; megyénk és a balassagyarmati járás, város vezetőivel, a Földművesszövetkeze Balassa éttermében. Lombos Márton. Balassagyarmati Városi Tanács VB-elnö ke meleg szavakkal köszöntötte a vendé geket, és baráti beszélgetés kezdődött. A vendégek a koraesti órákban folytat ták útjukat Budapestre, ahol Kállai Gyű la elvtárs fogadta őket. Jozef Czyeankieuicz elvtárs átutazott Balassagyarmaton Megyénk vezetői fogadták a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét Készülődés augusztus 20-ra Cnnepség Érsekvadkerten — Szervezett dolgozók találkozója Pásztori Augusztus húszadikán az augusztus húszadikán lesz. mazó gazdasági, politikai, ál- idén is megyeszerte megun- A gyűlésein és az azt követő lami vezetőket,' országgyűlési neplik a Magyar Népköztár- palóc-napokon részt vesznek képviselőket is meghívnak. A Alkotmányának tör- Szécsény és a környező köz- ’ ’ -- ­sasag _ , ______ v énybeiktatását. A Hazafias ségek, valamint a pásztói já Népfront megyei szervezete, a rás községeinek dolgozói is. pártbizottságok és pártszerve- A tervek szerint a hollókői zetek irányításával megkezdte ünnepségsorozatot a televízió az ünnepségsorozat előkészí- is közvetíti majd. A nagy tését. gyűlésen Jedlicska Gyula, az on MSZMP megyei bizottságának Augusztus 20 méltó megun- els6 tltkára mond izédet neplesere megyénk dolgozol Érsekvadkerten, az ünnepi munkával készülnék Az ara- évforduló alka]mával meg tassal és a betakarítással og- rendezésre kerülő szövetkeze lalkozo termeloszovet i ti nap ünnepségeire csehszlo­tag?uL, gePa11 d,lS„ fá. vák vendégeket is meghívtak ezekben a napokba " A szövetkezeti nap előadója radóznak, hogy Alkotmányunk Molnár Károly a SZÖVOSZ ünnepére a lehetőségekhez elnökhelyettese lesz. mérten a megyeben minden­hol végezzenek a gabonabe- Pásztón, a szervezett dol- takarítással és a csépléssel. A gozók találkozóját rendezi falusi dolgozókhoz hasonlóan, meg húszadikán a Hazafias ez építők is mindent megtesz- Népfront. Nádasi András, az nek, hogy az ünnepen és az SZMT vezető titkára mond azt megelőző napokban a me- ünnepi beszédet. Mátramind- gyében minél több objektum szenten Róka Mihály vezér- átadására kerülhessen sor. őrnagy, országgyűlési képvi­.............. , selő, Karancslapujtőn Jakab A lkotmányunk . ' Sándor. a belügyminiszter el lo]an a megyében P sd helyettese mond beszédet nagygyűlések, faj az alkotmány-napi ünnepsége­munkas-paraszt találkozók, keR megemlékezések, és minden­hol munkahelyi röpgyulé?ek a megyeszékhelyen, a Tó­lesznek. Ünnepi nagygyűlése- strandnál egész napos sport- ket rendeznek azokban a köz- és kultúrműsorral egybekö- ségekben, ahol húszadikára tött vízi karnevált rendeznek, végeznek az aratási és csép- a körzeti találkozók helyein lési munkákkal. Az ünnepi és Salgótarjánban-, augusztus nagygyűlések közül augusz- ig-én este örömtüzeket gyúj- tus 20—21-én több helyen tanak a KISZ-esek. Az üze- kiemelt körzeti találkozók mék dolgozói részére augusz- megrendezését tervezi a Ha- tus 19-én röpgyűllseket ren- zafis Népfront megyei szer- deznek, ugyanígy az intézmé­nyek és a hivatalok dolgozói is megemlékeznek az Alkot­mány törvénybeiktatásának 17. évfordulójáról. Augusztus 20-án járáson­ként három-négy községben rendeznek munkás-paraszt ta­lálkozókat, elsősorban ott, ahol húszadikáig végeznek a beta­karítással, csépléssel. A talál­kozókra a községekből szár­többi helyen 19-én, illetve 20-án este emlékeznek meg augusztus 20-ról. Tízéves a Salgótarjáni Állami Áruház. A nyitás napján összesen négy, ma havi átlag­ban százharminc mosógépet értékesítenek — (Riport a 4. oldalon) vezete. Balassagyarmaton, húsza-' dikán aratási ünnepséggel egy­bekötött nagygyűlés lesz, amelyen részt vesz Darvasi István, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető- helyettese. Hollókőn 20—21-én rendezik meg a palóc-napo­kat. A nagygyűlés ott is Emléktábla a Gedőcz-tetőn Mint arról már korábban hírt adtunk, a KISZ Salgó­tarjáni Városi Bizottsága kez­deményezésére emléktáblával jelölik meg a megyeszékhelyen felkutatott egykori illegális találkozó helyeket. Salgótarjánban több illegá­lis találkozó hely is volt. De — éppen a kommunisták ül­dözése miatt —, állandóan változtak ezek a helyek. A Gedőcz-tetőn rendszeresen ta­lálkoztak a munkásmozgalom harcosai. Ezt a helyet jelölik meg a város kiszesei emlék­táblával, amelynek avatására szeptemberben kerül sor. 4 pártkongresszus tiszteletér e Júliusban is töretlen lendülettel dolgozott a Síküveggyár hét sfküveggyáriak nem tá- deléseknek. Nem lehet pa- ben szerzett előnnyel a not gítanak. Az első félesztendő, nasz. Mint ahogyan Ciprusra hónap alatt még így is több a lendületes koneresszusi és Olaszországba is időben, első osztályú üveget gyártót­rendben elindultak a szállít- tak a tervezettnél. Csakhogy mányok. Túlszárnyalta fela- az első osztályú üveg zömét datait a Petri-csésze üzem is: termelő Zagyva II. üzem egy tervét százkét százalékra tel- a tervezett százharminchaté- hónapon belül leáll, átépítik. ozm» rvó« --- —-1 ---------­a lendületes kongresszusi verseny kiemelkedő eredmé­nyeket hozott. Hasonló a folytatás: júliusi termelési jesítette a gyár. Dolgozói, az előírtnál csaknem tizenötezer négyzetméterrel több síküve­get adtak a népgazdaságnak. zer pár helyett, százötvenezer párat küldtek a Szovjetunió­ba. Ráadással fejezte be a júliust az üvegedző üzem is. S a gyár vezetői szeretnék ha az első osztályú síküveg re szóló egész évi kötelezett­ségükből az átépített üzem késő őszii üzembehelyezésére már nem sok maradna. Esd az elképzelést a júliusi zök- osztályú síküveg kenő után — mert a beren- fontos hónap volt, hiszen az helyett csupán hetvenhétezer dezés eredendő hibáin kívül amerikai megrendelés első négyzetmétert sikerült előál- egyre inkább számítani kell szállítmányának ebben a hó- Irtani júliusban. Az igazat a fáradt kemence makracoő- kellett elhagynia a megvallva, máskor ez talán kodására is — A pontosság fontos nem okozott volna különös már nehezebb a további megren- gondot, hiszen az első félév- váltani. Egyetlen rossz pont van A töretlen lendület jellem- osupán a gyáriak rovásán: a ző az export-termelésre is. A betáblázott százezer négyzet­július ebből a szempontból méter első napban gyárat. feltétele augusztusban lesz valóra Felvásárlási eredmények és gondok a földművesszövetkezetekben Megyénk idei felvásárlási terve 11 millió tojás, ebből eddig 7 millió 779 ezret vásá­roltak fel földművesszövetke­zeteink. Mivel a tojás-idény az első félévre esik, a terv teljesítése időarányosan nem kielégítő. Egyes községek Nőtincs, Pa­tak, Varsány, Nógrádmegysr, már teljesítették tervüket. Ar előző években jutalmat nyert baromfitenyésztők az idén is beneveztek a versenyre, és he­lyezésüket az elmúlt hó­napokban nagy mennyiségű tojás értékesítésével biz­tosították. A nőtincsi Lip- pai Nagy Antalné és Sági Józsefné, a nógrád- fi az év első felében. Erdő­megyeri Dudok Lajosné tárcsán a kért négyezer napos 8—9000, a szarvasgedei Lóra it —............................... Imréné pedig 10 000 tojást adott át a felvásárlónak. A községek közül a legki­emelkedőbb eredményről a litkei körzethez tartozó Ipoly- taroóc tenyésztői számolhat­nak be. akik a tervezett hu­szonötezer tojás helyett har­mincezret értékesítettek. csibe helyett például csak hét­százat, Szécsényben pedig ti­zennyolcezer helyett csak há- romezerhatszázat kaptak. Naposlibából az egész me­gyébe összesen négyezret jut­tattak el a baromfikeltető ál­lomások, naposkacsát ped'g egyet sem tudtak adni. Mindezek akadályozzák az idén betervezett 50 vagon ba­Rosszabb a helyzet a ba­romfi szerződéskötésnél ás ramfi felvásárlását, amelyből felvásárlásnál. A tavalyihoz viszonvlag csak .ds viszonyított visszaesés annak ,7 tudható be, hogy megyénk- mennyiseget értékesítettek a ben kevés volt a naposbarom- szerződéskötők. Elkészült Tiribes-akna Korábban hírt adtunk ar" ról, hogy korszerűsítés miatt két hónapig szünetel a ter­melés Tiribes-aknán. A ré­gi aknagép helyére új került. Az aknatornyot erősebbre, nagyobb kapacitásúra cserél­ték. Az eddigi napi negyven vagonos bánya a jövőben nyolcvan vagont is termel­het. Az építést, szerelést több olyan körülmény hátráltatta, amelyekkel előre nem tudtak számolni. Folyamatos hétköz­napi, vasárnapi munkával si­került mégis tartaniuk a ha­táridőt Az Építés Gépesítő Vállalat gépkocsi-daruja is egy hetes késéssel érkezett meg. A késést munkaát­szervezéssel, nyújtott mű­szakkal sikerült pótolniuk. Egyetlen dolog okozott csak olyan hátrányt, amit nem tudtak teljesen pótolni: a Villamos Állomás-szerelő Vállalat 10 napos késéssel kapta meg a szükséges kap­csolókat, kelléket. Az akna elkészült. Felsze­relték a jelzőberendezése­ket, sőt a bányában is kiépí­tették közben a Nagybátonyi Szolgáltató szerelői a tran­zisztoros riasztó berendezé­seket. Befejeződött a próbaüzem. Szedán már megtörtént a műszaki átadás. A tiribesi bányászok, akik eddig más aknákban dolgoztak, vagy szabadságon voltak, ismét be­népesíthetik a bányájukat, kezdhetik a széntermelést

Next

/
Thumbnails
Contents