Nógrád, 1966. augusztus (22. évfolyam, 181-206. szám)
1966-08-28 / 204. szám
4 NÖG RAO T966, anguST*!* ?*. "■«■rärrrap I A „Mondsz, mondasz vagy mondol” című cikkel kapcsolatban kérdezték meg többen is, hogy „adj — adjál”- féle alakok közül is csak az egyik forma tarfcható-e helyesnek. A kérdéses írásban kifogásoltam a mondol. adói. kapói, vágói-féle alakokat, mert helyesen így kell mondanunk: mondsz (mondasz), adsz, kapsz, vágsz stb. Az ,,-sz” személyrag helyett „-1” személyragot csak az -s, -sz, -z, -dz tövű igék vesznek fel: esel, eszel, ázol, edzel). Kijelentő mód, jelen idő, egyes szám, 2. személy). Az „-1” személyraggal az úgynevezett sziszegő mássalhangzók ismétlődését kerüljük el, pl.: úszasz helyett úszol-t mondunk. Az „adj—adjál” esete más. Igaz ugyan, hogy itt is jelen idejű igealakról van szó, megegyezik a szám és a személy is. (Egyes szám, második személy). De nem kijelentő, hanem felszólító módú alakokról van ezúttal szó. PL: Adj egy cigarettát! — Adjál egy cigarettát! Mindkét alakot egyaránt helyesnek érezzük. Bár az első (adj!) mintha kissé határozottabb volna, a második mondat igéje (adjál!) pedig finomabbnak, udvariasabbnak tűnik. Lassan, lassan olyan felfogás alakult ki a nyelvi köztudatban, hogy a hosszabb alakkal inkább kérünk: — írjál neki néhány jó szót! — Hozzál nekem is egy izgalmas könyvet! — Be- s z él j él már vele te is! — Szíveskedjél aláírni! A rövidebb alakkal pedig «szólítunk; parancsolunk: — Azonnal menj ki! — Vágj egy pár darab fát! — Beszélj világosan! — Hagyj már végre nyugton! Már a tankönyveinkbe Is belekerült az a megállapítás, hogy a felszólító mód hosz- szabb alakjával inkább kérni. a rövidebbel pedig parancsolni szoktunk. Azért az én fülem mégiscsak bántia a „beszéljél — szíveskedj él”-féle hosszai alak. (Az „írjál — hozzál” nem annyira). Lehet udvariasan kérni a felszólító mód rövidebb alakjával is, pl.: Légy szíves, beszélj vele te is! — Szíveskedj aláírni! A „szíveskedjér’-féle udvariaskodás szerintem már túlzás. Bár pontosan ez az ige (szíveskedik) ikes, egyes szám harmadik személyben ikre végződik. És régebben éppen az ikes igék kaptak (felszólító módban, egyes szám 2. személyben) -ál, -él ragot (dolgozzál, szökjél). Kétségtelen tény az is, hogy az irodalomban is előfordul (nem ikes igéknél is) a hosz- sízabb felszólító alak. Pl.: kérjél, legyél De mindenképpen szebb is, (nemcsak határozottabb) a rövidebb alak, például Móricz ifjúsági regényében: „Légy jó mindhalálig!" És József Attila Hazám című versében is: „... édes Hazám, fogadj szivedbe, hadd legyek hűséges fiad!... Adtál földmívest a tengernek, adj emberséget az embernek. Adj magyarságot a magyarnak..." összegezve: a mondol — adói-féle alakok helytelenek, a felszólító módú adj — adjál (!)-féle alakok helyesek, de a hosszabb alakok használatában kerüljük a túlzásokat! flz azerbajdzsáni matuzsálem Sirali Miszlimov, 161 éves azerbajdzsán paraszt, aki orvosi vizsgálatra utazott a köztársaság fővárosába, Bakuba, elmondotta, hogy nem találtak nála semmiféle betegséget. Miszlimov ugyanis Bakuban sajtókonferencia keretében újságíróknak adott nyilatkozatot Elmondotta, hogy a hegyvidéki Barzavu faluban lakik, s most járt életében másodszor a köztársaság fővárosában. Először egy évvel ezelőtt utazott Bakuba. Bár, az idős hegylakónak ez volt élete első sajtókonferenciája, rendkívül nyugodt, magabiztos volt s tréfálkozott is az újságírókkal. Amikor közérzete felől érdeklődtek, a kérdésre kérdéssel válaszolt: „Miért kérdik? Hát volton én valaha beteg?” Miszlimov kitűnő memóriáról tett bizonyságot Felfigyelt sok új épületre, s a Bakuban egy év alatt bekövetkezett különböző változásokra. A hús hegyi levegő után Bakuban 40 fokos hőségbe került de ezt is kitűnően elviselte. Miszlimov apja 130 évet, anyja 110 évet élt. A 161 éves Miszlimov szerint minden embernek ugyanennyit kellene élnie. Az idős ember kijelentette, hogy „Allah és a szovjet hatalom, a munka és a kiegyensúlyozott jellem” segítette őt abban, hegy átlépje a másfél évszázad határát is. Mtezlimovot nemrégen a Munka Vörös Zászló rendjével tüntették ki, melyet falujában nyújtott át neki Zarifa Súkjurova, az Azerbajdzsán Legfelső Tanács Elnökségének titkára. Tóth Imre TOLLMk'CYCí WllVW A NYUGALMAT Nyugodni annyit jelent, mint megszabadulni mindennapi gondjainktól és kipihenve fáradalmainkat, másnap teljes erőbedobással folytatjuk alkotó-termelő munkánkat. Mindez nagyon szépen hangzik, de hol van nyugalom mostanában? A tarjá- ni Rákóczi úton nincs, a Lenin téren sincs, a Karancs Szálló előtt sincs! Hát akkor hol van? Mert hiába akar nyugodni az ember éjszakánként Rákóczi úti lakásában, többszörösen fölzavarják. Először az a temérdek autóbusz. Egy alkalommal negyedóra alatt harmincnégy gépkocsit, autóbuszt számláltam meg. Percenként, sőt gyakrabban futottak el és mire elült az egyik busz zaja, máris ott volt a másik. És valamennyi a templom előtt ad gázt. A kőfal százszorosán visszhangozza a kipufogó rettenetes hangját. Nincs az a vatta, amivel távoltarthatnánk fülünktől a dübörgést. Olvastam, hogy a zaj ártalmas az ember lelkivilágára, befolyásolja munkatempóját és idővel eltompítja érzéseit. Velem együtt sokan vannak, akik ragaszkodnak jó kedélyállapotukhoz, szeretnének továbbra is tempósan dolgozni és óhajuk, hogy érzéseiket megőrizzék öreg korukra is. Salgótarján helyét rosszul választották ki őseink. Mégis- csak lehetetlen állapot, hogy a közel negyvenezer lakosú városnak mindössze egy főútvonala van, amelyen az egész észak—deli irányú, nagyszabású nemzetközi és a hazai forgalom lebonyolódik. (Nyugat—keleti irányban már hegyeket kell másznia a halandónak). Ezért, ha már eleink nem tekintették fejlődőképesnek a várost, legalább ma gondoskodjunk megoldásról. Valami terelő útról, ahol a hangos jái-művek elkerülik a zsúfolt belvárost. Amíg pedig ilyen nem lesz, egy kis hangtompítást kérünk. Az sem ártana, ha éjszaka ellenőrizné egy hivatalból kirendelt műszaki csoport a gépjármüvek közlekedését, műszaki állapotát és a gépkocsi vezetés „színvonalát". Tapasztalataikról regényt lehetne kiadni. Na, de nemcsak a gépkocsikkal van baj — már ami az éjszakai nyugalmat illeti. Van egyéb c sendháborítás is. Például éjjel tizenegy és hajnali két óra között. Némelyek, ha már bezárt a Karancs, a Salgó, a Kulacs és minden zenés szórakozóhely, akkor az utcára helyezik át mulatozásuk színhelyét. A Magyar Rádió népdalcsokrában ritkán (sőt, egyáltalán) nem sugárzott ősi, népköltésú, sajátos-pikáns szövegű dalokkal ébresztgetik az alig elszunnyadt tarjániakat. A napokban is kiszólok az ablakon, hogy ... „jóember, aludni szeretnék!" — mire az én kedves éjszakai népdalénekesem megáll, megvonja a vállát: — Ügy is jó! Akkor altatódalt énekelek... És elkezdi, hogy..." Ides- anyám is volt nékemf Azonnal elszunnyadt bennem minden emberi érzés. Még ő volt megsértődve, mert nem méltányoltam a hangját, mikor neki kántor-tanító volt a papája, és már serdülő éveiben egyházi dalokra oktatta esténként. A népdalok mellett kórusban ordítják végig a tarjáni utcán a legújabb slágereket, hogy... „Jó ez a szerelem, más ez az ölelés.” Amit nagyon szeretek, de csak a Ka- rancsban hallgatni legfejlebb este tizenegyig. Utána még szomszédom horkolását sem bírom. Mikor megjelenik a rendőr-járőr, mindig akad az alkalmi kórusban egy tag, aki figyelmeztet: — Pszt! Gyerekek. csendrendelet van! Amiből viszont világosan Történetek, históriák a régi Nógrádból CfjaLiui ('send élet Polgári történetírásunk az 1870-es, 1880-as éveket előszeretettel ábrázolta, mint a béke, a nyugalom, a rend és az általános közmegelégedés éveit. — A valóság, amire a korabeli írók is rámutattak, valójában egészen más volt. Amikor megszületett a kiegyezés és a nógrádi megyebizottság is elkezdte működését, a bizottsági tagok, zömmel a régi nemesi megye veteránjai ott akarták folytatni, ahol 1847-ben — tehát nem ahol 1848-ban — abbahagyták. 1867. március 23-án dörgedelmes Figyelmeztetést intéztek Nógrád megye népéhez. Megállapították, hogy a nép 1848 óta nemhogy gazdagabb, de szegényebb lett, aminek az oka a császári közigazgatás volt. Most, hogy ez a rendszer megszűnt, helyreállt a bizalom az urak és a nép között. Ne pereskedjen a nép volt uraival szemben, és ne dorbézoljon, ne csapjon hetedhét országra szóló parasztlakodalmakat, óvja a facsemetéket, és így az egyesek javát is szolgálva, mozdítsa elő a közügyeket. — Ilyen és hasonló intések alkotják lényegét annak a köriratnak, amely az úri rafinériát naív módon öntötte a hivatalos nyelv útvesztőibe. A megyebizottsági elképzelések már annyira avultak voltaik, hogy azt a lakosság nyilván figyelembe se vette, vagy csak mosollyal fogadta, — Persze nemcsak mosollyal. Az 1867. és 1868. évi közgyűlési jegyzőkönyvekből kiderül, hogy a falusi ellenőrző kör- uíakat végző szolgabírák rendszeresen botoztattak, sőt még nőket is deresre húzattak. Ez a magatartás nem maradt ellenhatás nélkül. Az ellenszegülések lecsillapítását célozta az az 1868. április 8-án kiadott belügyminiszteri körlevél, amely betiltotta úgy a fővárosban. mint a vidéken az alakulóban levő Demokrata Köröket. A szabadabb szellemű gondolkodás, az addig urainak feltétlenül engedelmeskedő nép kitűnik, hogy embertársaim jól ismerik a csendrendeletet — ha rendőr jár a közelben — máskor pedig teljesen megfeledkeznek róla. A Salgó előtt már t alaki ajánlotta, hogy közköltségen, vagy adakozásból állítsanak fel egy táblát: Salgó Cirkusz. Előadások kezdete éjjel 11 és hajnali 3 között. Belépés díjtalan. Fegyverhasználat tilos! így is van éppen elég nézője az ingyen cirkusznak. Az ablakok, erkélyek megtelnek hálóinges, pongyolás és borzas hajú lakókkal. A téren pedig megkezdődik az előadás. A múltkor például tömegjelenet szórakoztatta a közönséget. Egy férfi a füvön aludt, egy nő odament és f elköltötte. Állítólag joga volt hozzá (a felesége volt). Azután jött egy másik férfi és elvitte a nőt (nem volt joga hozzá). Akkor viszont felébredt az alvó ember és utánuk rohant és visszaráncigái- ta a parkba az aszonyt (jogosan tette), mire a másik férfi adott neki egy pofont (teljesen, jogtalanul). Nézők voltak, de intézke- dók sehol. A hajnali pirkadat vetett véget a cirkusznak. Kevesen vannak az éjszakai kellemetlenkedők. Néhány erélyes intézkedéssel tehát elejét lehetne venni a további nyugtalanításnak. Mert aludni nagyon szeretnek az emberek, és kell is. hogy másnap a szűnni nem akaró ásítások ne zavarják a munkahelyek megszokott nyugalmát ... g. b. Nógrád megye történetét nem ismerjük eléggé. Amit erről eddig írtak, a felszabadulás utáni részlettanulmányok kivételével ki kell egészíteni az újabb kutatások eredményeivel. Sok régi közlést újra kell fogalmaznunk, sok nem ismert tényt közölnünk kell. Jó, ha a középkortól napjainkig terjedő nógrádi megyetörténeti kutatások állásáról a nagyközönség is értesül. Ezért írom ezt a néhány összefüggésre és tényre rávilágító cikksorozatot. körében az ilyen intézkedések ellenére is felütötte a fejét. Kisterenyén, 1868 tavaszán, a kántortanító választáson már karhatalmat kellett igénybe venni. A rozsnyói püspök, sőt még a vallás- és közoktatás- ügyi miniszter is az egyházi jelölttel szembenállók megbüntetését kívánta az alispántól. Becskén a pap és a tanító közti viszály templomi verekedéssé fajult. Jobbágyiban pedig hasonló okból kifolyólag egy embert agyonvertek. Igen élesen robbant ki a kormánypárt és az ellenzék harca Nagyorosziban, ami azután évtizedes viszálykodáshoz, és részben a lakosság építőiparban való elhelyezkedéséhez, és még később szocialista szervezkedéséhez vezetett. — Itt a bonyodalmak 1869 februárjában robbantak ki először. A mezőváros választmánya az ottani békességet zavaró csend- biztos elhelyezését vagy katonaság kivezénylését kérte a nyugalom helyreállítása céljából. A plébános pedig ugyanakkor Papp Mihály községi bíró eltávolítását. Vizsgálat ide, vizsgálat oda. a község békéje nem állott helyre. Még 1884- ben is a biróválasztással kapcsolatban politikai jellegű gyilkosság történt a faluban, és a felfordult állapotoknak csak az Esztergomból, négy tiszt vezetése alatt kirendelt katonaság tudott véget vetni. Hogy Balassagyarmatra honvéd zászlóalj került annak az is oka volt, hogy megyeszerte elégedetlenség uralkodott a paraszti lakosság körében. A „száll ősi vérengzés” címszó alatt került bele a megyei közgyűlési jegyzőkönyvekbe az 1869. február 19-én Mátra- szöllósön kezdődő eseménysorozat. Itt a kormánypárti és ellenzéki kortesek és követőik között este, az iskola épületében tartott gyűlés alkalmával verekedés robbant ki, aminek során az ellenzéki főkortes fiát megverték. Ekkor annak apja lelőtte az egyik kormánypárti hangoskodót, amit látva a tömeg a gyilkos apa kántori lakásba menekült fiára rátörte az ajtót, azt az udvarra vonszolta, és ott agyonverte. — Az ügyet tovább mérgesítette az, hogy a megyei vizsgálóbiztosok, a gyilkos ellenzéki kortes apa kivételével csupa kormánypárti szavazót tartóztattak le. A falu megbolygatott méhkashoz lett hasonlóvá. Az újabb nyugtalanság elfojtására katonaságot vezényeltek ki. Ezeket — véletlenül vagy szándékosan — csak a kormánypárti szavazók házában szállásolták el. ami ismét bonyodalmat okozott. — Nagyon érdekes, hogy itt a szolgabírói hivatal, ahogy az az iratokból kiderül, az ellenzékieket pártolta. Tehát az Ausztriával való kiegyezés ellen foglalt állást, míg a lakosság jelentős része a kiegyezés mellett kardoskodott. Nem is nyugodtak meg a kedélyek Mátraszőllősöm. Veress Pál alispán jelentéséből tudjuk, hogy az 1873. évi kolerajárvány idején Szőllősön kolera-lázadás volt kitörőben, amit csak hatvan főnyi katonaság odavezénylésével tudtak megakadályozni. A koleráért itt ugyanis a két szembenálló párt egymást tette felelőssé. Falvainkban ekkor már nagyon sokan csak napszámból tengették életüket. A falusi szegénység számára a téli ele- séget elsősorban az aratómunkákra való elszegődés biztosította. Életbe vágóan fontos volt tehát, hogy a helybeli földbirtokosok kit fogadnak fel aratónak. A birtokosok igyekeztek az aratórészt minél kisebbre zsugorítani, és ezt elég könnyen meg is tehették, mert az akkori megye északi részén élő szlovák lakosság még nyomorúságosabb sorba tengődött, mint a dél-nógrádiak. A falusiak nem mertek szembeszállni közvetlenül a birtokosokkal, akiktől kenyerüket várták, hanem minden haragjukat és mérgüket az ugyanolyan szegény, máshonnon jött aratókon igyekeztek kitölteni, hogy azok az állandó kellemetlenkedések láttára hagyják ott munkahelyüket. így történt ez Mohorán is, ahol 1876-ban a szárazbrézói szlovák aratókkal verekedett össze a falu lakossága. A verekedés következtében hat arató és két mohorai ember súlyosan megsebesült, egy pedig meghalt. Volt azután olyan eset is, hogy maguk az aratók verték el az őket toborzó és kizsákmányoló aratógazdákat. Egy- házasdengelegen, 1877-ben a Plachy birtokon dolgozó sváb aratók felakasztottál; aratógazdájukat és minden pénzét — act ő keresetükből visszatartott összeget —, egymás közt felosztották. A Ids- és nagybirtok felett tornyosuló gazdasági bajok igazi okait sem a megye vezetői. sem az akkori ellenzék nem látta. A világ gabonapiacán beállt változásokat. a magyar búzát is érintő árcsökkenés. egyszerűen vagy a* úrhatnámságból következő pazarlás. vagy a kormány politikájának rossz voltára vezették vissza, holott mind a kettő csak látszólagos ok volt. Az igazi ok a gabonaárak nemzetközi piacon való zuhanásán kívül, a rossz és szakszerűtlen termelési módszerekben rejlett. — Ezt megyénkben helyesen a Szécsényben birtokos Pulszkyak ismerték fel és 1880-ban megalakítva a Szé- csény vidéki gazdasági egyletet. igyekeztek társadalmi ügy- gyé tenni a mezőgazdaság fejlesztésének kérdését. A szócsőn yi példa nyomán jött azután létre a megyei gazdasági egyesület is ugyanebben az évben. Ezek az egyesületek azonban, dicsérendő célkitűzéseik ellenére sem tudták megváltoztatni az állapotokat. Az 1880. évi rossz termés éhínséggel fenyegetett. — „Az ínség már országos terjedelmű — írja az egyik megyénkbe!] lap —. Megyeszerte fordul elő, hogy az éhhalál kopogtat a házak küszöbén. A népnek, kivéve egyeseket, semmije sincs. Élelme nincs, fája nincs, öltözete hasonló a legutolsó kolduséhoz." íme a boldog falu a XIX. század második felében! Dr. Bclitzky János
