Nógrád, 1966. augusztus (22. évfolyam, 181-206. szám)

1966-08-28 / 204. szám

1966, augusztus 23,. vasárnap N ö G R A D Mit akar megtudni as elvtúrs? Egymást megbecsülve Zajlik az élet a nógrádsápi tsz-majorban. Öröm nézni az eleven lük­tetést. A látogató maga is ked­vet kap, hogy bekapcsolódjon a munkába. Véletlenül sem látni egy ácsorgót, tétlenkedőt, aki nem tudja mit csináljon. Könnyű belefeledkezni ebbe az élet-ritmusba, de nem ez a szándék hozott ide. A terme­lőszövetkezet kommunistáit ke­resem. Árva tehénke erőlködik ne­héz szekérrel. Mellette izmos ember ballag. A szekér megáll az egyik épületnél. Cementet raknak le róla. Az erős férfit már bent találom, lapátol. Nagy a fel­fordulás. — Berczeli! — mutatkozik be, de hozzáteszi: — Nem a párttitkár. Mert ő is Bercze- li. Középkorú munlíabiró. Eb­ből a fajtából kei lene több a termelőszövetkezetekbe. — Átalakítjuk a régi, roz­zant istállókat — magyarázza. — összeálltak a mesterséget értők, mert csak a magunk erejéből megy. A lapátra támaszkodva vár- )a, mit akarok tőle. — A pártszervezet? — kér­dem. — Van ... — Jó, jó, de... — Mit akar megtudni az elvtárs? Készülünk a vezetö- segválasztásra... De még mennyire készülünk! Furcsa hangsúlyt érzek. Az előbbi egyszavas közömbösség átcsap a türelmetlenségbe. Be­lülről fűtődik ez az ember. — Nem lesz könnyű tag­gyűlés — mondja maga elé. — De jó lesz túlesni rajta... Odakint zúg a daráló. Kérdésre sem vár. — Kevesen vagyunk az alapszó r v e zetben — kesereg. — Azok is inkább idősek. A fiatalok? Biztosan jönnének, csak foglalkozni kellene velük. De nemcsak a fiatalokat ha­nyagoltuk el. Az egész párt­életünket alaposan meg kell vizsgálnunk. A mi alapszerve- aetünk számvetése nem ked­vező. Jobban kell dolgoz­nunk ... Valami hiányzik Berczeli véleményéből. Az okokról nem szól. Nagy segítséget jelentene a közös gazdaság vezetőinek egy erős pártszervezet. A gazdál­kodással nincs baj Nógrádsá- pon, de még egy jó gazda­ságban sem lehet nélkülözni « kommunisták segítségét. Az idén sikeres esztendő ígérke­zik. Többet hozott a tervezett­nél a gabona, a hízómarha, a csirke — egyszóval jól dol­goznak. Nyilván ebben ben­ne van a kommunisták mun­kája is. Ennek ellenére még­sem érezni a pártszervezet erejét. Gémesi Pista bácsi rezzent fel gondolataimból. Régi is­merős az idős asztalosmester. Nyugdíjas, de sokat segít a közös gazdaságban. Számíta­nak a munkájára, adnak a véleményére, Pista bácsi húsz éve lépett a kommunisták so­rába. — Á. nem úgy kezelnek bennünket, ahogy kellene — mondja kesernyésen. Aztán tovább fűzi a szavakat. — öregszili a párttagság. Üj ta­got alig veszünk fel. Évente kettőt. Mi az? Pedig vanak érdemes emberek. Hogy dol­gozik-e a pártszervezet? A ve­zetőség is ritkán van együtt... Látni, bántja amiért ilyen véleményt kell mondania. Hiá­ba faggatom. Akárhol kezdjük, ugyanide jutunk. — Beszéljen másokkal is — biztat, s fáradtan elballag. A műhelyépület előtt gépe­ket javítanak. Kapuszta Jó­zsef gépcsoportvezetőt kele­sem. Kék munkaruhás férfi emelkedik fel az egyik traktor mellől. A gépcsoportvezető, a pártalapszervezet vezetőségé­nek egyik tagja. — Nem úgy dolgozik az alapszervezel, ahogy keilene, — mondja. — Ne lepődjön meg ezen, az én felelősségemet sem akarom másra hárítani. Amíg azonban a vezetőségben nem lesz egyetértés, javulás sem várható. Mert mit csináltunk eddig? Amikor sor került rá, megígértük, megfogadtuk, hogy jobban dolgozunk. Aztán, mi­kor tenni kellett volna, maradt minden a régiben. Kapuszta tisztán látja a nógrádsápi helyzetet. Gyenge a pártalapszervezet. De még a tizenkilenc kommunista is több sikert érhetne el, ha a vezetés szilárdabb lene. Az öttagú ve­zetőségből igen sokat tevé­kenykedik Rojkovics János, a községi tanács titkára és Réd- lcr István, ök ketten azonban nem pótolnak öt embert. S amiről nem szívesen beszél­nek: valami hiba van a ve­zetőség egyetértésével is. Kapuszta nagyon elfoglalt ember. Most is sürgetik. Bú­csúzóul ennyit mond: — őszinte véleményt kell mondanunk a vezetőségválasz­tó taggyűlésen, ha előnyös vál­tozást akarunk ... Berczeli József párttitkár ta­lán a legelfoglaltabb a többi között. Traktoros a termelő- szövetkezetben. Igaz. a gazda­ság vezetői biztosítják a lehe­tőséget, hogy végezhesse a pártmunkát. Arra is vigyáz­nak. anyagilag se járjon rosz- szul, hiszen normában dolgo­zik. A faluban találkozunk a párttitkárral és Kertész Sán­dor főagronómussal. — Miért rosszkedvűek a párttagok? — kérdem a tit­kártól. Megvonja a vállát, széttárja a karját. De a főagronómus közbeszól: — Miért kívánnak egyes párttagok megkülönböztetést? A párttagság erren nem jogo­sít fel senkit... — Kik azok? — szólok köz­be. de a szóáradatot nem lehet megállítani. — ... Mutassanak példát. A vezetőség? A reszortok ki van­nak adva. Csak dolgozzanak. Megy itt a munka. Honnan indult ez a termelőszövetke­zet? Most meg! A tagok hall­gatnak a kommunistákra .. Végig hallgatom. S várom, hogy a párttitkár is mondjon valamit. Az egyik nap két építőmunkás keresett fel a szerkesztőségben. Mindketten a Nógrád me­gyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói. Pa­naszkodtak. hogy művezetőjük, lecigányozta őket, amikor a megdolgozott munkáért, jogos járandóságukat kérték. Felhívtam az igazga­tót, aki nyomban fogadta a két munkást, és gyorsan kivizsgáltatta az ügyet. A munkások jogosan reklamáltak. A szembesítéskor azon­ban kiderült az is. hogy a művezető nem il­lette durva szóval őket. Délután újra visszajöttek, tovább panasz­kodtak: — Kitolnak velünk, más brigádba akarnak osztani, ahol nem tudunk keresni — mondták. Mint később kitudódott, ebből egy szó sem igaz. Csak annyit közöltek velük, mivel eddig ketten voltak a brigádban, nem tudták úgy hasznosítani őket, ahogy a munka természete megkívánta, ezért keresnek nekik egy olyan brigádot, ahol megtalálják számí­tásukat. — Asszonyok vannak az alacwzervezetban? — kérde­zem. — Kettő.. — Miről számol be a vezető­ségválasztó taggyűlésen? — Már készítjük a beszámo­lót... Nos, ezekről és még sok­mindenről beszélgettünk Nóg- rádsápon. Egy bizonyos: jelen­tőségteljes taggyűlés várható. Az alapszervezet tagjai ugya­nis felismerték, keveset tesz­nek az ügy érdekében. A oártéletet élénkíteni kell. A változtatáshoz azonban a hibák, a mulasztások felfedé­se nélkülözhetetlen. Az alap- szervezet munkáját, minden egyes kommunista tevékenysé­gét őszintén meg kell vitatni. Felesleges, hogy különféle — sokszor ellenőrizhetetlen — mendemondák keringjenek egyes emberekről. Éppen a pártszervezetnek kellene a pletykákat, felelőtlen híreszte­léseket elnémítania. De addig, amíg a kommunisták egymás között nem tisztázzák a véle- mélyeket. fel nem lépnek a személyes érzelmektől fűtött hangulat ellen, nem tölthetik be hivatásukat Ez a záloga Nógrádsápon a jó pártmunkának! Pádár András Ebinek az „incidensnek” van egy tanulságos hátulütője. A művezető azt hitte, kegyet gya­korol, saját zsebéből fizet, amikor elvégzett munkát honorál. Mivel a két munkás jogos kérését többszöri sürgetésre sem teljesítette, közülük az egyik, a brigádvezető olcsó és az első pillanatra tetszetősnek ható demagógiá­ba kezdett: mert mi cigányok vagyunk... Felbosszantották egymást, és ki tudja, mikor­ra tesznek pontot magukban az ügy végére. Minden másképpen történik, ma is jó lenne a munkakapcsolat köztük, ha emberségesen járnak el egymás iránt. Amikor az új gazdaságirányítási mechaniz­mus sikerének, lehetőségeinek útjait, mód­jait bogozgatjuk. a megnövekedett feladatok teljesítésére készülünk, akkor mint az előbbi példa is mutatja, gondolkodásunkat is meg kell reformálni. Mert jó rendeletet alkotni, utasítást megfogalmazni nem jelent különö­sebben nagy időt és fáradtságot, de a gondol­kodást megreformálni nem könnyű dolog, nem megy máról holnapra, a buktatók soka­ságát legyőzni. Ezért nincs halogatni való időnk. Gyakori jelenség például, hogy egyesek csak azért nem ismerik el mások igazságát, mert félnek attól, hogy később olyankor is szemük­re vetik korábbi tévedésüket, amikor igazuk van. Addig hánytorgatják a múltat, hogy vé­gül is elvesztik biztonságukat. S itt kezdődik az újabb baj. Mert az ilyen ember az ellen­kező végletbe esik. A kényelmesebb megol­dást választja: ragaszkodik tévedéséhez, s ez­zel épp az ellenkezőjét éri el: sok bosszúsá­got és kellemetlenséget okoz magának, s rossz szolgálatot tesz annak az ügynek, amit kép­visel. A gyakorlat arra hívja fel a figyelmet, hogy egymás segítsége nélkül nem lehet bol­dogulni. Az emberi kapcsolatoknak erről a szabályo­zójáról és meghatározójáról, mint a siker, az előrehaladás egyik legfontosabb feltételéről, mostanában mintha kevesebbet beszélnénk. Pedig a bevezetőben említett civakodás erő­teljesen figyelmeztet: amennyiben az emberi kapcsolatokban törés következik be, meglas­sul a fejlődés. Ahol úgy képzelik el a kap­csolatot. hogy egymásra „feszítsd meget” kiál­tanak. és úgy, hogy ha te kitolsz velem, én meg borsot török az orrod alá, vagyis csak magukat látják, igen jelentős kárt okoznak. Könnyű az ezzel kapcsolatos óhajokat, kívá­nalmakat papírra vetni. Való igaz. Az volna a legjobb, ha minden ember úgy tisztelné » másikat, annak a társadalom fejlődése éf- dekében végzett munkáját, mint ahogy sa­ját magának követel tiszteletet másoktól. Voltam már olyan értekezleten, ahol a részt­vevők egyike-másika olyan precízen felsorol­ta kollégáinak tennivalóit, hibáit, hogy csak csodálkozni lehetett. Ellenben arról, hogy ó mit tett, hogy ne így legyen, mit kíván ten­ni, milyen segítséget ad — nem szólt egy szót sem. Szerencsére ez nem általános jelen­ség. Ilyen felfogást, ilyen munkamódszert azonban már most sem lehet megengedni. Páholyból szemlélni mások erői eszi tését és csak kritikai megjegyzéseket tenni, a rossz megváltoztatásban részt nem venni —• er­kölcstelen dolog. Azért, hogy mind kevesebbszer forduljon elő ilyesmi, már most. az új gazdasági me­chanizmusra való felkészülés időszakában szükséges rendet teremteni a gondolkodásban. Egyik-másik üzemben, vállalatnál jelentősei léptek előre. Egyre több az olyan vezető és munkás, aki az új idők követelményéhez iga­zítja felfogását. Ez is azt mutatja, hogy a gondolkodás megreformálására szánt idő nem vész kárba, jól gyümölcsözik. Tegyük azonban hozzá az eddigiekhez, hogy mindenfajta türelmetlenség csak árt. Ez vi­szont nem jelenti azt. hogy hagyjunk min­dent a maga módján menni. Még akkor sem helyezkedhetünk ilyen álláspontra, ha tud­juk, hogy az új gondolata előbb, utóbb győz. A sebesen sodró élet arra serkent, ne várjunk a gondolkodás megreformálásával, sőt egy ki­csit siettessük is. Kénytelenek vagyunk így cselekedni, mert az új gazdaságirányítási me - chanizmusból adódó követelményekkel csak akkor tudunk megbirkózni, ha mindenki cse­lekvő kezdeményezését, alkotni vágyását egy közös cél érdekében fogjuk össze. Ven esz Károly A tehetetlenség kritikája Levél A. P. mérnökhöz Biztosan emlékszel még a beszélgetésünkre. Említést tettél arról, hogy tapasztala­tod szerint, az alapszervezet­ben. ahol KISZ-propagandis­tának választottak társaid — az akcióprogramban vállal­tak formálisak. ,,kell”-ízűek, nem érdeklik, nem is kötik le igazán a fiatalok érdeklő­dését. — Mi a KISZ szerepe? — kérdezted, és pontosan ügy fanyalogtál, mint aki jóelőre tudja: a válasz csak amolyan „vonalas” felelet lehet, ami­lyent társaságban ma már nem kell komolyan venni, sőt, tulajdonképpen elmonda­ni sem való. — Betölti-e a fiatalok kö­rében vállalt hivatását az if­júsági szervezet? — kérdez­ted tovább. Feleletet sem várva elmondtad azt is, hogy sok esetben hiába keresed fel külön-külön az alapszer­vezet tagjait. Elfogadják, amit mondasz nekik. meg­ígérik, hogy eljönnek a so­ron következő akcióra, végül mégis elmaradnak, A tagok közül jó esetben négyen-öten jelennek meg a kitűzött idő­re. És szerinted nem is egye­di, csak az általad ismert KISZ-szervezetre jellemző ez a közömbösség. Nem ismeretlen a ..közöm­bösség”, ahogy divatos szó­val az elidegenedást nevezik — mostanában tapasztalható bizonyos mértékű térhódítása. Ez csupán járulékos része az elsősorban KISZ-en kívüli, és sehova sem tartozó fiata­lok körében, ragályos nya­valyaként terjedő és beat-ze- nével, hosszú hajjal együtt importált, mindenképpen ide­gen életszemléletnek. Az el- kedvetlenedés, a nem szívesen végzett munka egyébként sem a KISZ-szer veze lek re jel­lemző elsősorban. Ismered, tudod, hogy az akcióprogra­mok tervezését, az egész év­re szóló feladatok részletes meghatározásét a fiatalok ré­gen, még az év elején elvé­gezték. Ma már inkábba vég­rehajtás az, ami egyre inkább időszerűvé kezd válni. A ba­lassagyarmati járáshoz tar­tozó Terény község KISZ- szervezete például a napok­ban jelentette: éves prog­ramjának a társadalmi mun­kára vonatkozó részét augusz­tus húszadikára, tehát jóval az év vége előtt teljesítette. És sorra teljesülnek a kong­resszusi vállalások is. Gyá­rakban, üzemekben, kint a földeken, a termelőszövetke­zetekben és állami gazdasá­gokban új és új sikerek szü­letnek ... És ahol mégis a közömbösség jelei mutatkoz- nak, ott a valóságos okot nem a KISZ életiképtelensé­gében — másban kell keres­ni... Ki tehet arról, hogy egy­némely alapszervezetben, ízetlen, sótalan, „közömbös” a hangulat? A KISZ lenne az oka? A városi, járási, a me­gyei bizottság, vagy a jel­szavak erőtlensége miatt nincs pezsgő élet, fiatalokhoz egyedül méltó szívet, ielkei vidámító lendület egyik-má­sik alapszervezetben? A KISZ széles körben meghir­detett jelszavai, a „Szót kér a KISZ-tag!”, a „Vádoljuk az imperializmust!”, a „Tervez­zünk és cselekedjünk együtt!” használhatóak, bebizonyoso­dott róluk a leglényegesebb, nem üres szólamok találkoz­tak a fiatalok elképzeléseivel, előre mutatnak, segítik a ter­melőmunkát. fejlesztik, erő­sítik a fiatalok erkölcsi, tár­sadalmi, politikai érzékenysé­gét. Csak egy példa. A megye összes jelentősebb üzemeiben megalakultak azok. a KISZ irányítása alatt működő ta­nácsok. amelyekben az ifjú műszakiak, közgazdászok és technikusok rendes napi mun­kájuk mellett többletet vál­lalnak. A műszaki fejlesztést segítik elő azzal, hogy fel­adatokat kérnek az üzem gaz­dasági vezetőitől és együtte­sen, kis alkotó közösségekbe csoportosulva fáradoznak azon, hogy üzemük korsze­rűségben, gazdaságos ter­melésben megközelítse, vagy ha lehetséges, elérje a világ- színvonalat. Mi hajtja ezeket a fiatal műszaki értelmisé­gieket? A közömbösség sem­mi esetre. Lehet-e messzemenő, eny­hén szólva borúlátó következ­te lésekéi levonni csupán ab­ból a tényből kiindulva, hogy az országban néhány helyen a fiatalok ásítozva végzik az év elején vállalt munkát? Nem tűi nagy meiészség-e, az ilyen esetekből általános, az egész ifjúsági munkára érvényes ítéletet alkotni, és a munka színesítése helyett enerváltan, ajkbiggyesztve, legyintgetve — presszó asz­talok tövébe temetni a KISZ-t? Az ilyen szemlélet feltű­nően hasonlít, érezhetően ro­kon azzal a nézettel, amely­nek helyi apostolai nyugati szomszédaink életéből kizá­rólag az országútainkon szá­guldozó Packard-okat. Buick- okát veszik észre. Ugyanak­kor természetesnek tartják, sőt, figyelemre sem méltatják azokat az eredményeket, ame­lyeket népünk huszonegy esz­tendő fáradságos munkájával létre hozott, és amelyekre pe­dig joggal lehetünk büszkék mindenki előtt. Mindkét né­zet nagyfokú rövidlátásról ta­núskodik. Az elkedvetlenedés. a közömbösség ellenkezőjére a megyéből is számos, nagyon meggyőző példát lehetne fel­hozni. Hogy csak a legfris­sebbre emlékeztesselek — a terényi KISZ-esek társadalmi munkában elért kiváíó ered­ménye is bizonyító erejű. Végül is, mi hát az oka, hogy alapszervezetedben nem megy a munka? Ki tehet (de fogalmazzunk így) — ki a fe­lelős azért a közömbösségért, amelyet emlegetsz? A válasz nyilvánvaló — Te, magad. És azok a fiatalok is, akik ásí- toznak. Az akcióprogram an­nak figyelembevételével, hogy egy általános elv szerint szü­letik minden alapszervezet­ben — nem valamiféle ..szenl- irás”, vagy a „védtelen” kis közösségekre felülről ráerő­szakolt feladat. Ennél jóval több! Az általános elvek arra szolgálnak, hogy mindenki számára irányt szabjanak. Epipen. mert elvek — elvon­tak is egyben. Élettel, igaz tartalommal csak úgy telítőd­nek, ha az alapszervezetek tagjai — és nemcsak a ve­zetőség! — minden lényeges szempontot (hasznosságot és a tagok érdeklődését) figye­lembe véve terveznek az év elején. A lehetőségek talán soha annyira nem voltak adottak, mint éppen most. Minden alaDszervezet élhetett velük szabadon és időben. De még évközben is volt mód a vál­toztatásra, kiegészítésre. Sok helyen már eddig is kihasz­nálták ezt. és számos vonat­kozásban javítottak. Az általad említett ..kell”- ízű. „kötelező, hát csináljuk!” hangulat azokra az alaoszer- vezetekre jellemző, ahol a ter­vezés Időszakában nem for­dítottak gondot az úgyneve­zett „élő” vállalásokra. Egy­felől arra. hogy a tervek 82 fdott munkaterület termelési folyamatait segítsék, másrész! viszont, hogy minden egyes pontjukban megfeleljenek a fiatalok sokirányú érdeklődé­sének. A tervezés a legtöbb hetven eszerint történt. És ahol az öntevékenység­gel párosuló gondosság hiány­zott. ott a „közömbösök” ásí- tozása — saját tehetetlensé­gük kritikája is egyben! Pataki Lászlé

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents