Nógrád, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-10 / 162. szám
1968. Jöflus 19. vasárnap wö9wä» 7 Elsajátítás és tevékenység írta: Vonsik Gyula Kulturális életünk napról napra eseménydúsabb. Űj könyvek jelennek meg, bemutatják a legújabb filmalkotásokat, kiállítások nyitják és zárják kapuikat, új iskolák, művelődési házak, könyvtárak épülnek. Minden egyes vállalkozás kulturális forradalmunk egy-egy építőkövét jelképezi, szemléltetően bizonyítva: társadalmunk nemcsak gazdasági síkon termel új értékeket, hanem a kultúrában is. Valamennyi új alkotás, intézmény gazdagítja azt az örökséget, amelyet korunk hátra hagyhat a következő generációknak, de egyben a jelen társadalom emberének műveléséhez — neveléséhez is nagyobb lehetőségeket teremt. Napjainkban, amikor az embernek — minden érték alkotójának —, szellemi fejlődése a feladatok felsorolásában első helyre kerül, különös hangsúlyt kap valamennyi esemény a művelődés frontján. A társadalom szellemi és szélesebb értelemben vett kulturális életének formálásáért vállalt felelősség kell, hogy áthassa az alkotókat, a terjesztésben résztvevők nagy táborát — s nem kevésbé a kultúra ..funkcionáriusait”. Ezt a felismerést fogalmazta meg az SZKF XXIII. kongresszusán felszólalt neves szovjet író, So- lohov is, amikor nyomatékosan aláhúzta, hogy az alkotó szervezetekben és intézményekben meg kell teremteni a művészi igényesség, az elvhűség és a néppel szembeni állampolgári felelősség légkörét. Kutatni kell szenvedélyesen a természet és társadalom titkait, feltárva azokat meg kell ismertetni a nép legszélesebb rétegeivel. Ez a célkitűzés a kultúra területén számunkra is az egyik legfontosabb feladat. A kultúra azonban nem egyszerűen az ismeretek halmaza, nemcsak a tudományos művekben, művészi alkotásokban, vagy a termelés technikai színvonalában fejeződik ki. Mindezek ugyan igen fontos alkotórészei, de önmagukban még nem jelentik a kútárát. Akkor válnak azzá, ha a társadalom gazdasági és politikai életének hatására meghatározott fokon. és meghatározott céllal mozgásba jönnek, működni kezesnek. Az ismeretek akkor válnak társadalomformáló erővé, ha szoros kapcsolatba kerülnek a legszélesebb tömegekkel. Az ilyen alkató viszony leginkább a kulturális intézmények segítségével valósulhat meg, amelyek sorában az iskolák után második helyen a könyvtárak állnak. Társadalmunk célul tűzi ki az emberek cselekedeteinek a tudatosság színvonalára való emelését — tömegméretekben. Közismert, hogy a kultúra jelentős szerepet játszik az emberiség életében. Még fontosabbá válik a szocialista rend keretei között, amikor a műveltség, a tudatosság egyre inkább feltétele az építés folyamatának, mivel nélküle nincs semmiféle társadalmi változás. Lenin nyomatékosan húzza alá. amikor a szocializmus győzelme szempontjából a termelékenység emeléséről beszél, hogy ennek egyik feltétele ..a lakosság tömegeinek műveltségi és kulturális felemelkedése”. A szocialista termelés, a szükségletek mérhetetlen növekedése és mindenoldalú kielégítésük csak a termelés tudományos színvonalának növelésével lehetséges. Ez egyet jelent az objektív világ — a természeti, társadalmi valóság — törvényeinek tudományos megismerésével. A tudományosan megalapozott ismeretekkel rendelkező egyéneknél egyre inkább kibontakoznak a képességek, „az emberi lényegi erők”, amelyek az alapvető tevékenységek során meggyorsítják a társadalom mindenirányú fejlődését. Ezért napjainkban soha nem látott nyomatékkai fogalmazódik meg az a követelmény, hogy a kulturális javakat hozzáférhetővé kell tenni a legszélesebb dolgozó tömegek számára. A szocializmus előtt — mint Lenin írta — „az emberi elme, az emberi géniusz csak azért alkotott, hogy egyeseknek juttassa a technika, a kultúra minden áldását, a többieket pedig megfossza a legszükségesebbtől — a művelődéstől és a fejlődéstől. Most ellenben a technika minden csodája, a kultúra minden vívmánya a nép közkincsévé válik, és mostantól fogva az emberi elme és géniusz soha sem lesz az erőszak, a kizsákmányolás eszközévé.” Ebben a folyamatban az egész nép értelmi színvonala emelkedik olyan magasra, — ez valójában az elsajátítás és tevékenység egysége —, hogy az emberek munkájuk közben egyre inkább szabadnak tudják magukat, mind kevésbé éreznek maguk felett kényszerítő hatásokat. Fokozatosan növekszik annak a célkitűzésnek aktuálitá- sa is, amelynek nyomán minden dolgozó tudatos és következetes cselekvője lesz a szocializmus, építésének, s kialakul benne az össztársadalmi erőfeszítéshez elengedhetetlenül szükséges szemlélet Ez azt jelenti, hogy a társadalom mind nagyobb tömegeit kell bekapcsolni az ország ügyeinek irányításába, és erre fél is kell őket készíteni. A feladat nehéz, mert a fejlődés során egyre bonyolultabb kérdéseket kell megoldani, ez hozzáértést, aktivitást, megfelelő intézményeket követel. Ezért tudunk szívből örülni minden olyan új létesítménynek, amely korszerű eszközeivel bekapcsolódik ebbe a munkába. Nem is olyan régen — körülbelül két évtizeddel ezelőtt —, ha valaki arról beszélt, hogy könyvtárakat kell építeni, új rendszerüket kell létrehozni az országos szinttől a községekig, úgy fogadták, mint valami zavaros álmodozást. De ami utópiának tűnt 15—20 éve, ma már valóság. Elmondhatjuk, hogy a könyvtárak új szocialista rendszere kialakult, befejeződött a hálózat kiépítése. Ez az eredmény nem kevés, mivel a világ fejlett országaihoz mérten meglevő nagy elmaradásunkat nemcsak behoztuk, hanem sok összefüggésben élvonalba kerültünk. Ez a fejlődés érvényes Nógrád megyére is. Ml volt a megyében a felszabadulás előtt? 19 könyvtár, 25—28 ezer könyvvel. Egy részük hozzáférhetetlen volt a dolgozók számára. És mi van most? Kiépült könyvtári hálózat, amely átfog minden lakott területet A munka, amely a hálózat létrehozására 1949-ben indult, 1960-ra lényegében befejeződött. A jellemzésre szolgáló adatok önmagukért beszélnek. Nógrádban ma 168 tanácsi és 84 szakszervezeti letéti könyvtár működik, a kötetek száma meghaladja a 400 ezret. A társadalmi közlésnek ez a fontos formája a megyei könyvtár új épületének átadásával szervezetileg is befejezettnek tekinthető. Egyben ez azt is jelenti, hogy a munkában új jellegű feladatok kerülnek előtérbe, illetve a régiek kiegészülnek. Az új szocialista könyvtárkultúra kiépítésének azonban csak egyik feladata volt a könyvtári szervezet kiépítése. Eközben sok más kérdést is meg kellett oldani. Mindenekelőtt a legfontosabb célkitűzés volt — marad továbbra is—, az ismeretek terjesztése s az igényesebb szórakoztatás, hiszen az olvasó nem csak tanul. A megoldás kapcsolódott a társadalmi igények kielégítéséhez is. Az ismeretek terjesztése, a kulturális vérkeringés biztosítása igen bonyolult feladat. A könyvtári munka jellemzésénél is abból az alapvető igazságból kell kiindulni, hogy az ember tevékenységei során mindig .alkot”. Amikor tevékenykedik, felhasználja az eddig felhalmozott ismereteket, tapasztalatokat, melyekhez a hagyományosodást biztosító intézmények segítségével jut. Hogy az emberek milyen széles tömege milyen színvonalon képes ebben a munkában részt- venni, természetesen elősorban a társadalmi rendszer jellegétől függ, de meghatározó szerepet játszik a tudatos irányítás, az ismeretek megszerzésére irányuló tevékenység szervezetének biztosítása is. Minél intenzívebb az egység az emberek mindennapi munkája és a kultúra értékeinek közvetítése között, annál számottevőbb az emberek alkotó tevékenysége. Ezért pártunk és államunk mindenkor megkülönböztetett gonddal munkálkodott a kultúra intézményeinek létrehozásán. (Nógrádban pl. az utóbbi években több járási és községi könyvtár épült amennyi felszabadulás előtt összesen volt.) Természetesen a könyvtári kultúra terjesztése közben is meg kellett küzdeni a múlt káros hagyatékával. Ez az örökség kettős hagyománnyal jelentkezett; részben gyümölcsözően járult hozzá a fejlődéshez, részben pedig akadályozta. Ma is sokszor találkozunk még a kapitalista időszak olyan káros hagyatékával, ami az emberek gondolkodásában jelent visszahúzó erőt. A Horthy-korszak hivatalos művelődéspolitikája — s a tőkés országok kulturális propagandája ma is ezen fáradozik —, többek között azt hirdette: azért kell a betű, hogy a munkás „elfelejtse” kétségbeejtő anyagi helyzetét, szürke életét, ne legyen ideje gondolkodni a bizonytalan jövőn. Az volt a céljuk, hogy a munkás az olvasmányban keressen kiutat, feledést, ott keresse, amit az életben szeretne elérni. Valamiféle „más világba” igyekeztek a valóságból elvezetni, ahol „szabadnak”, jelentősnek érezheti magát. Ezért a könyvtárak mindenféle hamis ideákat tartalmazó könyveket propagáltak. A cél érdekében a vallás is igyekezett befolyásolni a dolgozók gondolkodását. Csak a katolikus egyháznak 126 különféle újságja és folyóirata jelent meg Magyarországon. Az így eltorzított, „igényekkel” meg kellett küzdeni, és sokszor még ma is kísért az igénytelenség. Volt azonban egy másik hagyomány, amiről szintén jó tudni, mert építeni lehet és kell rá napjainkban is. A tudásvágy, a könyvéhség mindig nagy volt a dolgozók körében, különösen a munkásosztálynál. A „Magyar Lélek” c. kultúrpolitikai lap írta pl. 1942-ben; „alig van társadalmi réteg, amelynek kulturális érdeklődése olyan élénk és állandó volna, mint az üzemi munkásságé... a fiatal munkás csupa éhség és szomjúság: olvasni, tanulni és művelődni szeretne, nagyon komolyan hiszi, hogy a tudás hatalom — nem olyan bizonytalanul, mint némely egyetemet végzett értelmiségi.” Ennek a kultúra-éhségnek — közvetlenebbül könyvéhségnek —, kielégítésére alakultak meg ebben az időben a munkás- mozgalom könyvtárai; Salgótarjánban legrégebben az Acélgyár Könyvtára 1897-ben, majd később a bányászoknál 1935- ben. Az ilyen könyvtárakban haladó, sőt marxista művek is szerepeltek: Marx, Engels, Lenin egyes kötetei, ezenkívül Dimitrov, Kun Béla, Sztálin, Kalinyin. Révai József, Rudas László és mások írásai, de hozzájutottak itt a munkások Gorkij, Solohov, Ehrenburg, Hasek, Egon Ervin Kisch, Zola, London és mások könyveihez is. A munkások körében ezek a könyvtárak nem voltak ugyan széles körben ismertek, de az itt elhelyezett könyvek olvasottsága mégis nagy volt, mert kézről kézre jártak. Ezek a hagyományok lettek a serkentői a szocialista könyvkultúra kialakulásának és sokszor még ma is a fejlődés mozgatóerői. Van tehát ilyen múltja is a könyvtárnak, a könyvtári kultúrának. Van jelene, de beszélni kell a jövőjéről is. Ha a múltat említjük, a megyei könyvtár esetében szűkszavúan azt kell mondani: alapították 1949-ben néhány ezer kötet könyvvel. Ha jelenéről szólunk azt kell megjegyeznünk, hogy 60 000 könyv, kétszáz kötet folyóirat* 28 férőheAz olvasók és a könyvtár dolgozói munkáját könnyíti a katalógus-tartó, melyet ABC szerint rendszereztek A szellos, világos helyiségekben áttekinthetően helyezték el a könyvállványokat, és a könyvek válogatásánál nem za- varjak egymást az olvasók (Koppány György felvételei) lyes olvasó áll a közönség szolgálatára. Ez a jelen, de egyben mar a múlt is. Mert az új megyei könyvtár megnyitásá- val a „jelen^ múlttá változik. Az igazi mát az új modem épü- let, korszerű berendezések, hatalmas olvasóterem, önálló fo- lyoirat-olvasó stb. jelenti. Mi hát akkor a jövő? Mit mondhatunk a könyvtári kultúra jövőjéről? Kulturális életünk, benne a könyvtárkultúra jelenlegi föladatainak megfogalmazásánál legfontosabb elv az embe- rek személyiségének, gondolkodásának, erkölcsi ítéletének, esztétikai ízlésének stb. átformálása a társadalom szükségleteinek megfelelően. Ebben, a bonyolult folyamatban a könyvtári munka keretében is újszerűén, kibővült tartalommal fogalmazódnak meg a feladatok. Magasabb színvonalra kell emelni a társadalom szellemi életét. Ez a cél. A társadalom szellemi élete magasabb színvonalon áll ott, ahol a gazdaság és politika fejlettebb. Amilyen mértékben növekszik pl. a tömegek anyagi szükséglete, olyan mértékben valtja ki a tudomány és a technika tökéletesedését. A korszerű technika, a tudomány bekapcsolódva a termelésbe újabb távlatokat nyit. A gazdasági élet fellendülése ösztönözheti a művészetek virágzását és a virágzó művészetek új igényeket alakítanak ki az emberekben. A művelődési törekvések többek között siettetik az intézmények fejlődését, s gazdagodó hatékonyabb tevékenységükkel ismét újabb igényeket hoznak létre. Bonyolult összefüggése ez a társadalom gazdasági, politikai és kulturális szféráinak. A könyvtáraknak e bonyolult összefüggések ismeretében kell működniük. Napjainkban a gazdasági építőmunka fellendülése éppen az előbb említett összefüggések alapján fejti ki hatását nemcsak „általában” a kulturális forradalomra, hanem konkrétan könyvtárkultúránk alakulására is. Ez azt jelenti, hogy a könyvtáraknak is közre kell működniük a dolgozók növekvő szabadidejének olyasféle megszervezésében, ami gyorsabbá teheti a személyiség fejlődésének sokoldalú folyamatát, a kulturális „termelésbe” és „fogyasztásba” való tudatos bekapcsolódást. Pártunk és államunk abból indul ki, hogy a szabadidő okos felhasználása, annak tervszerű, tudatos irányítása, a dolgozók mindenoldalú felemelkedésének nagyon fontos tényezője. A szabadidő lehetőséget nyújt az embereknek a tanulásra, szakmai ismereteik fokozására, képességeik kiteljesítésére, a különféle kulturális mozgalmakba való részvételre. Lehetőséget nyújt több könyv, újság, folyóirat olvasáshoz, kiváltja az igényt mind a politikai, mind a szépirodalom olvasására. Társadalmunkban egyre inkább szemtanúi vagyunk az alkotó tevékenység kibontakozásának, sőt tömegessé válásának. Ez szocialista rendünk, kulturális forradalmunk egyik legnagyszerűbb eredménye. A szocialista rendszer teremti meg azt a korábban soha nem látott lehetőséget, hogy minden emberben felszínre kerüljön „a szellemi értékek alkotója és létrehozója”. Emlékeztetni kell itt arra, amit Marx mondott a kommunista társadalom jövőjéről, amelyben nem mindenki lesz ugyan Raffael, de akiben Raffael szunnyad, azzá is válhat. A dolgozók szükségleteinek ilyen növekvése természetszerűen bonyolulttá teszi a kulturális intézmények (közöttük a könyvtárak) előtt álló feladatokat. Ezeknek kell ugyanis kialakítani nem csupán a passzív, hanem az alkotásban való aktív részvétel feltételeit is. A művelődési házakban működő technikai csoportok, szakkörök erre serkentenek. A könyvtárak mellett kialakuló irodalmi csoportok szintén az alkotó munka „műhelyeivé” tehetők. A könyvtárak nagyon sokat tudnak tenni az irodalmi jelenségekkel kapcsolatos közvélemény alakításában továbbá az írói teljesítmények okos megítélésében, felhasználásában értékelésében. A könyvtárak feladata, rendeltetésszerű lehetősége az is, hogy kiállításokkal, előadásokkal. író és olvasó találkozók szervezésével közreműködjenek irodalmi életünk fejlődésében. Az írók és olvasók találkozója szerves része lehet kulturális forradalmunk ízlésformáló folyamatainak. A könyvtárak a művelődéspolitika olyan eszközeivé válhatnak, amellyel győzelemre lehet vinni egy-egy irodalmi művet, de meg is lehet buktatni. Olyan korban élünk, amikor a tanulás, a képzés nem fejeződik be az iskolapadok elhagyásával. A tudománnyal, az ismeretekkel való kapcsolat ma minden ember napi szükségletévé vált, kielégítése mindenekelőtt könyvtárainkra hárul. Meg kell tehát ismerni, elemzően vizsgálni az igényeket, érteni kell befolyásolásukhoz társadalmi és egyéni szükség- szerűségekből fakadó kielégítésükhöz. A tudatosság szerepe társadalmunkban egyre nő. Ebben áll a könyvtári munka előtt álló feladatok újszerűsége, illetve az eddigi feladatok kibővülése.
