Nógrád, 1966. június (22. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-30 / 153. szám

NflRRÍC 1968. június 30. csütörtök Amerikai légitámadás Hanoi és Haiphong ellen Az AFP tudósítójának je­lentése szerint az amerikai légierő repülőgépei szerdán első ízben bombáztak külön­böző létesítményeket a Hanoi középpontjától öt kilométer­nyire fekvő Gia Tam elővá­rosban. Itt terül el többi kö­zött a hanoi repülőtér. A francia tudósító jelentése sze­rint az 50 perces légitámadás során a Vietnami Néphadse­reg légvédelmi alakulatai le­lőttek négy amerikai repülő­gépet. A hanoi rádió bejelentette, hogy az amerikai légierő ugyancsak támadást intézett Haiphong kikötőváros ellen. A támadó repülőgépe^ közül a légvédelem három gépet megsemmisített. Az AFP tudósítója megál­lapítja, hogy a bombázás az Egyesült Államok Észak-Viet- nam elleni légi háborújának újabb kiterjesztését jelzi —a támadás minden eddiginél hosszabb ideig tartott, s a gé­pek ez alkalommal közelítet­ték meg legjobban a főváros szivét. A tudósító értesülése szerint több lelőtt amerikai gép pi­lótája fogságba esett. De Gaulle pohárköaxöntöje A francia elnök látogatása a hős városban VOLGOGRAD (TASZSZ) De Gaulle francia köztár­sasági elnök szerda délelőtt Koszigin miniszterelnök kísé­retében látogatást tett a Vol­gái Vízierőműnél. Kedden Volgográdbán —, mint már jelentettük —, a vá­rosi tanács végrehajtó bizott­sága vacsorát adott De Gaul­le francia elnök és a kísére­tében levő Koszigin minisz­terelnök tiszteletére. A vacsorán a vendégeket Ivan Korolev, a városi ta­nács vb-elnöke üdvözölte. Ki­jelentette: Volgográd lakos­sága üdvözli a francia és a szovjet kormánynak azt az erőfeszítését, hogy szilárdítsa a népek barátságát és az egyetemes békét. De Gaulle elnök a tiszte­letére adott vacsorán pohár­köszöntőjében a következő­ket mondotta: „Ismét ebben a városban vagyok, amely a leghősibb valamennyi között. Itt va­gyok, hogy konstatáljam a második győzelmet, amelyet az 1942 augusztus és 1943 január közötti ádáz fegyve­res harcban kivívott győze­lem után arattak. Ez a má­sodik győzelem — Volgográd aktív és békés helyreállítá­sának győzelme. Saját szememmel láttam az eredményeket. Ezek a lehető legnagyobb benyomást gya­korolták mindazokra, akik utamon kísértek. De az a körülmény, hogy itt minden megváltozott, nem hon,, lyosíthatja el az elmúlt napok dicsőségét. Hiszen Csujkov és katonái azzal az elszántsággal harcoltak itt, hogy tapodtat sem engednek az ellenségnek, és nem is engedtek. Hiszen Voronov olyan tüzérséget szervezett, amely elég erős és rugalmas volt ahhoz, hogy az ellensé­get mindenestől szétzúzza. Hiszen a kellő időben Va- sziljevszkij, Rokosovszkij es Jerjomenko, a parancsokat teljesítve északról és délről — bezárta a gyűrűt Paulus német hadserege körül. Hi­szen Paulus, Hitler legszigo­rúbb parancsa ellenére, 1943. január 30-án megmaradt százezer katonájával kényte­len volt kapitulálni. Nem halványulhat el a di­csőség, hiszen ezen a napon az egész hadihelyzet alapve­tően megváltozott, a hátrálás és fejvesztettség után a ná- ború reményt és eredményt hozott. S mivel mindez be­következett, önök szerencsére békében élhetnek. De önök — ismétlem —, megőrzik városuk dicsőségét, amely soha el nem múlhat, sőt most, a béke körülmé­nyei között csak jobban erő­södik. És ebben rejlik a bé­ke kérdésének, mindenekelőtt az európai béke kérdésének lényege, s következésképpen a francia—szovjet kapcsola­tok problémájának lényege. De Gaulle szerdán vissza­utazott Moszkvába. a „félelem elleni” menet »» Alig százan indultak el a Tennesee állambeli Memphis- ből, június 6-án James Mere­dith néger diák vezetésével, hogy gyalog járva az 51-es autóúton, bebizonyítsák Mis­sissippi állam négereinek: fé­lelmük túlzott, álljanak bát­ran csatasorba jogaikért. Alig léptek Mississippi földjére, a polgárjogi harcosok menetét kísérő rendőrök és fotóriporte­rek szemeláttára, fényes nap­pal, a fehér fajvédők egyike három lövést adott le közvet­len közelről Meredithre, akit súlyos sebekkel szállítottak kórházba. Ha az első napon Meredith menete csak néhánysoros hírt kapott az amerikai újságok­ban, ez a három lövés millió­kat rázott fel. a televízió-adók rendkívüli hírben számoltak be a merényletről és úgyszól­ván az egész észak-amerikai közvélemény figyelmét ráirá­nyította a „Félelem elleni me­netre”, a fajüldözők terrorjára és a 20 millió amerikai néger polgárjogi küzdelmére. liCleüc az esküt az új köztársasági elnök ZAVAROS AZ ARGENTIN HELYZET BUENOS AIRES (MTI) Szerdán délelőtt 11 órakor (magyar idő 15 óra) Juan Car­los Ongania tábornok a Bue­nos Aires-i Casa de Gobbier- no-ban letette a hivatali es­küt, mint Argentína új köz- társasági elnöke. Ongania, aki az argentínai puccsokban legtöbbször szerepet játszott, és legutóbb a hadsereg főpa­rancsnoka volt, a keddre vir­radó éjjel államcsíny révén hatalomra jutott, és a magát „forradalmi juntának” neve­ző három fegyvernemi pa­rancsnok állította az ország élére. Mint a Reuter tudósítója közli, Ongania, első hivatalos teendőjeként, bejelenti a jun­ta „forradalmi statútumát”, amellyel az eltörölt alkot­mányt helyettesítik, s amely gyakorlatilag teljhatalommal ruházza fel a kormányzó tá­bornokokat. Az AP arról tá­jékoztat, hogy bár a „for­radalmi statútum” részleteit még nem tették közzé, az két­ségtelenül élesen peronista- ellenes és antikommunista lesz. Kedden az új katonai re­zsim megszámlálhatatlan nyi­latkozatainak egyikében tu­datta a világgal, hogy célja: „Argentína nemzetközi tekin­télyének újjáépítése és az or­szág modernizálása”. A megbuktatott Illia elnök sorsáról nem érkezett újabb jelentés azóta, hogy közölték: Redden Buenos Aires közelé­ben háziőrizet alá helyezték. Carlos Perette, a volt alel- nök, az AFP jelentése szerint Uruguayba szökött, és mene­dékjogot kért, ezt a hírt azon­ban uruguayi részről nem erősítették meg. Leoni venezuelai elnök tu­domásra hozta: megtagadja a diplomáciai elismerést az új rendszertől. A brazil külügy­minisztérium viszont kinyil­vánította, hogy a kormány el­ismeri az új rezsimet. Kolum­bia felfüggesztette a diplo­máciai kapcsolatokat, míg a chilei képviselőház határozat­ban emelte fel szavát „az ar­gentin demokratikus és al­kotmányos elvek sárbatiprá- sa” ellen. Costa Rica utasítot­ta Buenos Aii'es-i nagykövet­ségét, hogy a további utasítá­sig ne vegyen fel kapcsola­tot az új kormánnyal. Uru­guay „minden normális elő­vigyázatossági intézkedést” megtett, beleértve a határok és a távközlés fokozottabb ellenőrzését. Közben Limában ülésezett az úgynevezett la­tin-amerikai parlament, a földrész országaiban működő törvényhozó szervek szövetsé­ge és kedden elítélte, „dikta­tórikus lépésnek” nevezte az államcsínyt s lemondta a jú­nius 8-ra Buenos Airesbe ösz- szehívott parlamenti ülést. IIIV Nettodor Hűsítő hatású, izzadtság gátló, szagtalanító. Kellemes illatát több órán át megőrzi. Tüntetés Madridban MADRID (MTI) A spanyol főváros új mi­nisztériumi negyede kedden riadóztatott katonai táborhoz hasonlított Franco több száz rendőre szállta meg a mun­kaügyi minisztérium környé­két. Az utcákon és tereken riadóautók, terepjárók és lo­vasrendőrök cirkáltak. A rendkívüli intézkedést azért hozták, mert a rendőr­ség tudomására jutott, hogy egy illegális ellenzéki szerve­zet röpcédulákon felhívta a spanyol főváros mintegy har­mincezer .vasipari, autóipari és nyomdai dolgozóját: a mun­kaügyi minisztérium előtt tö­megtüntetéseken követeljen jobb munkafeltételeket, és a bérminimum emelését. Amikor a tüntetésre ké­szülő munkások a miniszté­rium közelébe értek, a rend­őrök sorfalába ütköztek. A francoista rendőrség a munká­sakat kisebb csoportokban a közeli mellékutcákba terelte. Az AP jelentése szerint több személyt őrizetbe vettek. nek törvényadta jogaikkal, iratkozzanak fel a választói névjegyzékre és novemberben vegyenek részt a választáso­kon. A Meredithre adott lövések, a sebesülése után a Nobel-bé- kedíjas Martin Luther King által folytatott menetre dobott bombák, a provokációk és rendőri gumibotok, a menetet kísérő újságírók autóbuszában elhelyezett mérgeskígyók — mind-mind azt bizonyítják, hogy Mississippi négereinek félelme indokolt. A faji meg­különböztetés elleni törvénye­ket Délen továbbra is semmi­beveszik, s mint Martin Luth­er King kijelentette: „A Dél továbbra is a terror uralma alatt él, az amerikai társa­dalom szociális rákfenében szenved”. Meredith, bár még nem gyógyult fel teljesen súlyos sérüléséből, az utolsó szakasz­ban isméi a menet élére állt. amely először több száz, majd többezer polgárjogi harcosra A „menet” útvonalát ábrázoló térkép és egy jelenet • vonulás napjaiból Meredith, akinek nevével négy esztendővel ezelőtt is­merkedett meg a világ, amikor először ő iratkozott be a kizá­rólag fehéreknek fenntartott oxfordi „Oie Miss” egyetemre Mississippiben. Meredith a washingtoni kormányzat által odavezényelt szövetségi csapa­tok sorfala között látogatta az előadásokat, és vállalta azt. az életveszélyt, amelyet a fajgyű­lölők fenyegetése jelentett szá­mára. Bátorságával a fajüldö­zők elleni küzdelem egyik jel­képévé vált, s néhány héttel ezelőtt arra vállalkozott, hogy őrizet nélkül lép Mississippi földjére és vezeti a 360 kilo­méteres menetét a „félelem ellen”. Ezzel akarta bátorítani Mississippi négereit, hogy élje­duzzadt. és dacolva a fajüldö­zők támadásaival, vasárnap bevonult Jacksonba, az egyik legsötétebb déli állam főváro­sába. Az amerikai négerek harca napjainkban új lendületet vett. Ma már nem látszat­törvényekért, hanem a néger lakosság tényleges jogaiért, gazdasági egyenlőségért. Ezzel foglalkozott az Egyesült Álla­mok Kommunista Pártjának New Yorkban most befejező­dött XVIII. kongresszusa is, rá­mutatott, hogy a négerek gaz­dasági és politikai egyenjogú­ságáért indított mozgalmának győzelméhez a kulcsot a mun­kásmozgalom és a néger nép szövetsége jelenti. S. T. Az ÉM. Nógrád megyei Állami Építőipari Válla­lat asztalos és hegesztő szakmunkásokat vesz fel. A szakmunkások foglal­koztatása általában a sal­gótarjáni telephelyen tör­ténik. Elszámolás az Or­szágos Irányakkord árak alapján Korszerű munkásszállás és napi háromszori étke­zés a munkahely közelé­ben biztosítva van. Jelentkezés Salgótarján, Lovász József út 39. sz. alatt. HAiÁLBiZtOS! Légyre^zunyogra és minden káros rovarra aCHEMOTOX aecosolos rovarirtó A Nógrád megyei Bútor és Faipari Vállalat felhívja tanácsok, tsz-ek, ál­lami vállalatok és közületek figyelmét, hogy 1967. évre betervezett beruházá­soknál, ma: most adják fel megrendeléseiket irodabútorok, nyílászáró szerke­zetek és egyéb faipari munkákra, javításokra és felújításokra. Egyéni Ízléseknek, elképzeléseknek megfelelően szoba és konyhabútor garnitú­rák, valamint egyedi darabok előállítását is vállaljuk. Megrendeléseket Szécsénybe és Balassagyarmatra kérjük beküldeni

Next

/
Thumbnails
Contents