Nógrád, 1966. május (22. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-29 / 126. szám
4 NOOR A r> T968. máit» 29 vasárwap Vísesinúló emberek bánom. Szeretem ezt az életet. A kocsi befordul a nagy- bárkányi téesz majorjába. A nagyüzemi kút már kész, kerítésén belül lakókocsi. Itt lakik Perce János brigádja. Akár a diplomaták: területen kívüliek, azaz nem a téesz. hanem a vízmű birtokán tanyáznak. Előttünk feltűnik egy árokásó gép. Mozdulatlan. Mint valami óriási madár, szárnya alá dugott csőrrel. A gépkezelő fűben heverészik. — Mi történt? — Bedöglött — int a fejével a gép felé a gépkezelő. — Minik csináljuk meg már úgyis a gép munkáját. A gép, hiába, csak gép. Nem bírja — fitymálják a masinát a kubikosok. Nedves, agyagos a talaj. Az árokásó túl nagyot harapott belé. Szétrobbantak a hidraulika gumicsövei. Nem is kísérleteznek vele többet ezen a munkahelyen. Elirányítják máshová. A Vízmű portásfülkéjében, a falon manometer. Mutatója a harminchetesen. Azt jelenti — magyarázzák többen is —, hogy a salgótarjáni vízrendszer három egész héttized atmoszféra nyomás alatt van. Zavartalan a vízellátás. Ha a mutató a négyesre ér, megszólal a vészcsengő. Ugyanilyen óra van a termelési osztályon is. Ott is éles berregés veri fel olyankor a csendet. Jelezvén, hogy a tárolókban túlcsordult a víz, valamelyik berendezést a harmincegy salgótarjáni kút közül le kell állítani. Ilyesmi az esős évszakokban szokott előfordulni. Üzemzavar, vagy szárazság idején a mutató a kettes szám felé vánszorog. Olyankor nálunk, a harmadik emeleten, már nincs víz. Riadó! A víztermelő telepeken is, a TMK műhelyben is. Ha a nyomáscsökkenést a szárazság okozza, bekapcsolják a tartalék berendezéseket. Ha van még tartalék. Üzemzavar, csőtörés: máris robognak a színhelyre a szerelők, elhárítani a hibáit. Mit jelent a fogyasztónak vagy öt volt —, szitkozódtunk. Nekem itt az irodában mutattak egy vaskos könyvet. Intézkedési terv volt ez, kilencszáz- hatvanötre — amikor a vállalat az élüzem címet elnyerte. Ebben a füzetben kétszázhar- minckét bekezdés sorolja azokat az előrelátott hibákat, amelyeket a tervszerű megelőző karbantartásnak ki kell javítania. A kétszázharminc- két bekezdés — nem ugyanennyi javítanivaló. Jóval több. S nincs, nem is lehet benne, ami váratlan... de napról napra várható. Mi köze hozzá...? Tulajdoniképpen fiatal vállalat még a Nógrád megyei Víz- és Csatornamű: a salgótarjáni köztisztasági vállalat részlegéből 1958-ban vált ki, egy év múlva megyei vállalattá minősítették. És hol kezdte? Stark József, a salgótarjáni víznyerő berendezések nyolcvan százalékának őre, felvigyázója, kezelője három kútra emlékszik Mátraszelén. A főkönyvelő arra emlékszik, amikor még mint a húsipari ban, ünnepnapokon is, s megszigorították a víznyerők, átemelők ellenőrzését is.) Kilencszázhatvanháromban óriási teher szakadt a nyakába a vállalatnak. A bányásztelepülések vízműrendszerét a Vízmű kezelésébe adták. — Salgó, például — mondja Kormos Imre, tervcsoport vezető. — Átvettük, élték nélkül. Ügyis nézett ki az egész. A szivattyúházra ráfújt a szél, összedőlt. Felújításról beszéltek, de mindenki tudta, hogy ez tulajdonképpen újjáépítés. Beruházás. Most már így is mondják: nyomvonal jellegű beruházás. Ilyen kezdődött legutóbb Etes-Amália-telepen Háromemeletes község Etes-A mái ia-telep domboldalba épült. Három sor ház egymás fölött. Mint három emelet. Egyebekben éppen olyan, mint sok más régi bányász-kolónia. Ugyanazok az egyforma alacsony házak, amely mögé fantasztikus zsúfoltságban helyezték el a fából eszkábált kamrákat, fészereket ólakat A házakkal szemben, sajátságosán az utca másik oldalán sorolnak az árnyékszékek. A vízellátást szolgáló kút egy ámyékszék, és egy sertésól között feszeng. A vízvezeték-hálózatot valamikor régen szigeteletlen vascsövekből építették meg, öt- ven-hatvan centiméter mélyen húzódnak meg a felszín alatt. Ez még a jelen. Egy hónapja, hogy Herczeg Lajos brigádvezető és hat társa ássa a száznegyven centiméter mély árkot, fekteti az új eternit csöveket. Űj nyomvonalon. Herczegék alig két éve dolgoznak a vízmű szolgálatában, de már vagy húsz kilométer hosszú vízvezetéket összeszámlál újjain a brigádvezető. Hányás, Róna, Kazár, Pálfalva, Baglyas, Ludányhalászi, az SKSE-pálya — az ő kezük munkáját őrzi a föld mélye, ha a csapból azóta bővebben csurran a víz. Itt Amálián is kiástak már vagy hétszáz méternyi árkot, s hátra van két- annyd. — Munka után mivel tölti), az időt? — Ki hogyan. Olvasunk sakkozunk, van, ki moziba megy. A művezető, Szabó Jáno együtt jött velünk, idegenve zetőnek is, s egy füst alatt ellenőrzi a munkát. Nem sok dolga akad, Herczegék önálló, megbízható munkások. Már búcsúzunk, amikor a művezető említi, pár nap múlva hozza a fizetést. Motoron, mert pár hete azzal jár. — Jaj — sandít a művezetőre a kubikos —, csak el ne essen már vele... — s nevet rá. A többi a gravitáció dolga... Etes már rég mögöttünk maradt, amikor a művezető felnevet. — Eszembe jutott a motor — mondja —. ' Herczegék nagyon ismerik a vezetési tudományomat. Nemrég szereztem meg a jogosítványt — Azelőtt mível járta a munkahelyeket ? — Gyalog. Vagyis hát busz- szál, vonattal. De naponta húsz kilométer gyalog. Átlagban. — Hány munkahelyet kell ellenőriznie? — Most hármat. De volt öt is, hat is. Aztán Etes, Nagy- bárkánnyal — nem szomszédos községek. — Milyen időközönként kell ellenőriznie? — Naponta minden munkahelyet. — Mióta csinálja? — Idén február óta. — No, akkor még ki lehet bírni. — Ki. Különösen, mióta motorral járok. — Hol dolgozott azelőtt? — Miskolcon. A magasépítőknél. Technikusként. Itt. Tarjánban végeztem el a gépiparit, volt két évem az egyetemen, amikor az apámat nyugdíjazták. Kevesebb lett a pénz, abbamaradt az egyetem. A magasoknál segédmunkásként kezdtem, most már építésvezető lennék. De nem Herczeg Lajos és brigádja csákánnyal veti az az új vízvezetéknek Etes-Amália telepen ágyát Kemény, néha annál is nehezebb küzdelem ez az időrágta, elavult bányatelepi vízműrendszerek megújításáért. És kilencszázhatvanhárom óta Amália már a tizenhetedik. De messzi még az utolsó ... A dombtetőn víztároló, a domboldalban árok, az árokban vezeték. Ami a kutat összeköti a víztárolóval. A motor a kútból a víztárolóba nyomja a vizet: a többi a gravitáció dolga. Nagybárkányban tsz-törpevízmű épfii — Pedig nagyon számítottunk rá — sajnálkoznak mégis a kubikosok. Egy domb lejtője a major felé fut. A domboldal közepén hasított seb: árok, melyben Laczkó István, Kiss Miklós, Mócsány Béla, Erdélyi Bertalan. Perce, a brigádvezető éppen szabadságon van a húszköbméteres víztárolót, és a kutat összekötő vezetéket fekteti. Mert a kútból a szivattyú először ide löki fel a vizet. A többi a gravitáció dolga. Hogy a vizet a már lefektetés ezután lefektetendő csöveken át a gazdasági épületekbe vigye. A vízhálózaton és a tárolón kívül, építenek külön tűzi víztárolót, gépházat, klórozót. Szóval az egyéb apróságokkal együtt egy teljes törpevízművet. Majd félmillióból. Ugyanúgy, mint ahogyan kilencszázhatvanhárom óta már huszonkilenc termelőszövetkezetben megcsinálták. Nagybárkány a harmincadik, s rajta kívül az idén folyó víz lesz még öt téesz majorjában a Nógrád megyei vizcsináló emberek jóvoltából. Vízcsinálók? Ez a kifejezés tulajdonképpen egyáltalán íem fedi azt a tevékenységet, amit a vízmű vezető dolgozói kifejtenek. Sőt, egy általánosító kifejezésbe nem is lehet összefoglalni, annyira szétágazó ez a tevékenység. Egy ember-csoport azt istá- polja, amit már megépítettek, a másik új hálózatot épít, a harmadik a berendezéseket hozzá — és ezeken a tevékenység csoportokon belül Is teméntelen a változat. Hiszen, például, csak a TMK-műhely- ben esztergályostól a műanyag hegesztőig tucatnyi szakma képviselői dolgoznak. És ugyancsak sok ága-boga van a vízmű vezetésének, irányításának. Van persze, azért közös abban, ami a vízmű dolgozóit összeköti: mind jobbá tenni a vízellátást. Ez irányítja a kubikos csákányát. Ebben a közösben fogannak olyan tervek, melyek szerint Forgács- elepet a Somlyó-völgyi forgásra kötik. Ha a regionális vízmű és a nagybátonyi felszíni vízdúsító mű elkészül, hozzálátnak egy bányatelepi körhálózat kiépítéséhez. Nem- ti-Ilona bányatelepet, Gyulatelepet, Rákóczi-telepet, Kis- terenyét Mátraszelével kapcsolják. Kányást, Szorospatakot a nagybátonyi vízműre. És megannyi más terv, szándék, elképzelés. Amit mindebből sikerült felvillantani: mintha a másodpercet egy évhez hasonlítanánk, úgy vegyék...! Szöveg: Csizmadia Géza Foto: Koppány György ez a szó: vízmű? Otthon vagy a munkahelyén kinyitja a csapot. Ha a víz folyik: a vízmű jól dolgozik. Ha nem: rosszul. Roppant egyszerű. A valóságban azonban sokkal bonyolultabb. A főkönyvelő például felüt egy összefűzött iratcsomót. Mibe kerül a vállalatnak egy köbméter értékesített víz Saigon? Nyolcvan- hét fillérbe. Salgótarjánban három forint nyolcvanegy fillérbe. Nemtiben huszonegy forint negyvenöt fillérbe. — A TMK miatt — mondja a főkönyvelő — annyi a javítás, hogy az mindent felemészt. Régi, rossz berendezés. A fogyasztó köbméterenként egy forintot fizet a vízért. Ott is, ahol huszonegy forintba kerül a kitermelése. Én, te és a többiek, kinyitjuk a csapot. Ha nem folyik a víz — tavaly ilyen nap, a hárornszázhatvanöt közül négy vállalat dolgozója, társadalmi munkában segítettek a mátra- szelei telep bővítésén. A megyei vállalattá minősítés második esztendejében a vízmű négy telepen huszonnyolc kútból nyert vizet. Tavaly harmincegy telepen száztizennyolc kútból. Ez idő alatt a napi vízkivétel megkétszereződött, a vízvezeték hálózat hossza pedig mintegy megnégyszereződött. Mennyi gond, töprengés, álmatlan éjszaka. Az igazgató, munkájából hazatérve, észrevesz egy autóst, aki az utcai közkútról bő sugárral fürdeti a kocsiját. Rászól, s az úrvezető kifizeti: Mi köze hozzá? (Hogy mi köze? Azóta vízátalányt fizetnek a magánautósok a kocsimosásért.) A főmérnök egy vasárnap telefont kap: a megyei tanács mögötti lakótelepen nincs víz. Az átemelőnél keresi az emberét — végül egy kocsmában találja. (Egy idő óta állandó műszaki ügyelet van a központminden munkahelyet A csákányok szaporán emelkednek, lesújtanak. A föld ellenáll. — S még itt jó — mondja Herczeg Lajos —, de ahol fák mellé került az új nyomvonal, a gyökerek folyton visszapofozták a csákányt. — Mikorra kell bevégezniük a munkát? — A hivatalos határidő augusztus húsz. Mi vállaltuk tizedikére. Aztán majd meglátjuk. A brigád kiskörei emberek bői áll, hetenként egyszer járnak haza. — Nem únják a folytonos vándorlást? — Az hagyján. Csak a koszt... Az ember végül úgy megszokja, hogy már otthon is csak a szárazát kívánj^. A vízórát kétévenként ellenőrizni kell és hitelesíteni. Korábban Budapestre szállít ották e végett a kisebb méretű fogyasztásmérők ezreit. Néhány hete a Vízmű salgótarjáni központjában működik a saját szerkesztésű, kivitelezésű hitelesítő pad. Hetvenhatezer forintba került- Ha idegen vállalatra bízzák, felszereléssel együtt százezer forint lett volna az ára
