Nógrád, 1966. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-24 / 96. szám

W. április 24

vacár--‘'nu

»rtr r 4 n

«»

Katkó István

KIS BÓVLI

{ LiíLnf mé°y voU- víz

n nun ui lehetett benne, mert amikor ledobtak egy kavicsot, csobbanást hallottak. A lentről érkező neszt csak úgy észlelték, ha mind a ketten a nyílás fölé hajoltak, miközben arcuk szinte súrolta egymást.

— Egy ilyen kútban sok minden van — mondta Jártás és csengett-bongott hangjától a mélység.

— Hu-u! — kiáltott azasz- szony s örült a visszhangnak.

A széles káva a kirándulók tenyerének érintésétől sima és zsírosfónyű lett. Jártásnak a szenteltvíztartó jutott eszébe. Azoknak van ilyen peremük. Egyszerre nyirkosnak és templominak érezte a követ, már e! akarta venni a tenyerét, amikor hozzáért az asszony kezéhez. Érintése végighaladt Járfás testén, mint az áramütés.

— Egy ilyen kútban sok minden van — ismételte- — Találtak már cserepeket, érmeket.

Hangja valahogy másképpen csengett, mint az előbb, amikor felkapaszkodtak a szerpentinen. Valamit mondani kellene a váriról — gondolta, de reménytelennek tűnt, hogy valami is eszébe jusson.

— Hány éves lehet? — tűnődött Járfás és elég közel volt az asszony arcához, hogy lássa a púderréteg alá szorított szarkalábakat.

— Talán csontváz is van benne? — kérdezte most megborzongva a nő.

Járfás sietve válaszolt, elmozdíthatta végre a tenyerét, s mutogathatott lefelé.

— Minden bizonnyal került ebbe holttest is az évszázadok során. Janicsárok, kurucok, vagy...

Az asszony szeme így nagyon közelről a víz kékségével játszott.

Kút volt ez is.

— Vagy? — Kérdezte várakozva.

A fiatalember elszánta magát. hogy befejezze a mondatot:

—Vagy egy szerencsétlen szolgáiólány, akt szégyenében vetette alá magát.

Szabadulni igyekezett a feszélyezett pillanattól, s beszélni kezdett, akár egy idegenvezető:

— A kút egy kicsit szimbólum is. Tessék csak elgondolni, vajon hány korszak ülepedett le e kút iszapjában. Egy-egy véletlenül leejtett tárgy üzenetté vált. ötőlük kaptunk üzenetet, ak;- ket. nem ismerhettünk.

,4z asszony

dett, a haját Igazgatta, majd

fürk‘!*zte.

— Csak véletlenül? Ügy hiszi. hogy ide nem lehet semmit bedobni?

Támadó volt a hangja, s ő kellemetlenül kezdte érezni

magát..

— Lehet szándékosan is.

A nő közelebb lénett hozzá, s furcsán mosolygott.

— Ha most azt mondanám, hogy gondolkozás nélkül dobjon be valamit?

Járfás ballonkabátjában kotorászott és előhalászott egy forintost. Az alumínium pénz lebegve hullott alá.

Az asszony mosolyában volt valami lekicsinylő.

— Csak ennyit hagy az utókorra?

Megértette, hogy ez kihívás. Most egv marék pénzt szórt le a kút mélyébe. Indulattal dobta le, némelyik érme rmkivásódott a kútgyűrűk- nek. s csilingelt.

Az asszony hangi a puhán szólt, úgy tett, mintha meg- elóoe-dott volna ezzel. Szemhéját ''‘eresztette egv pillanatra és Járfás zavarba jött.

— Öh, buta dolog volt. hogy ezt kértem magától.

Hátrafordult, s pillantása a völgyre tévedt. Ott lenn az országút szélén állt a kocsi. mely idehozta őket.

— Majd szólok Bélának, hogy adja meg magának prémiumban azt, amit most rámfecsérelt.

A fiatalember elsápadt. Voltaképpen nem tudta, hogy mit

feleljen erre a sértésre. Akit az asszony megemlített, az a főnöke volt az áruforgalmi osztályon. Neki a főnöke, az asszonynak pedig a férje. Súlyostestű, asztmásán lélegző férfi, aki kedélyesen szólt rájuk: „Menjetek csak, én már kinőttem abból a korból, hogy várat ostromoljak.” Megfigyelte, hogy amikor Ebner ezt mondta, a felesége leplezetlen kacérsággal mérte végig, mintha ennek a biztatásnak valami rejtett értelme volna. Mindketten nevettek, csak ő állt ott sután az iránytjelző tábla mellett, s mielőtt elindultak volna, látta, hogyan ül le Ébner a mező szél n.

Már a városból idefelé jövet, a kocsiban, hátul hozzá- hozzáórt az asszony lába, de akkor azt hitte, hogy a sok fékezéstől történt így.

Egy új rali tárépületet kellett megnézniük Gécsónyben. A szemlével hamar végeztek, s visszafelé, amikor a várdomb mellett hajtottak, akkor szólt az asszony, hogy álljanak meg, mert ő kíváncsi a romokra.

OUálllük

Járfás a hosszú csend után így szólt:

— Mit kíván, mit dobjak be a kútba?

— Semmit.

A fiatalember azonban ma- kacskodott.

— Nem. Csali azért is „be- imponálak” magának.

Az asszony nevetett. Végre felingerelte kísérőjét.

— Már nem érvényes. Mondtam, hogy gondolkozás nélkül kérem.

Járfás hirtelen megragadta a nő karját, úgy, hogy az felszisszent a fájdalomtól.

— Mi tetszett volna? Talán ugrottam volna le?!

Ébnemé hűvösen felelte:

— Maga örült. Eressze el a karomat!

Üjra csak a sima és zsírosfényű kútkávát fogták át tenyerükkel. Járfás hangja felcsattant:

— És maga... maga mit dobna le?

Az asszony felemelte a karját és amikor az orkánkphát ujja felcsúszott a csulóján, látható lett egy sárga, nagy karkötő. Ezt oldotta le az asszony és engedte le a mélybe. Amikor a karkötő csobbant, Jártásnak úgy tetszett, hogy most százszoros erővel áradt felfelé a kútból a visszhang.

Némán meredték egymásra.

— Tőle kanta?

— Igen. Külföldről hozta tavaly.

Járfás úgy simogatta meg a templom-hűvösségű kútkávát. mintha újból az asszony keze érintené.

— Már az autóban észrevettem. Ugye, két kígyó volt rávésve?

— Kettő.

A fiatalember gyámoltalanul előbbre lépett, de csak egyetlen lépest tett.

— Azt Is láttam, hogy arany volt.

— Maga valóban jó megfigyelő — felelte az asszony és Jártásnak úgy tetszett, mintha gúny bújkálna a hangjában. „Most odamegyek és megcsókolom” — határozta el. Igen. ezt kell tennie. Csak ez lehet az egyetlen válasz erre a kihívásra.

A csók valahogy félszegre sikerült. Járfás nem tudott attól a gondolattól szabadulni, hogy lentről, az országútról megláthatják őket. Éppen hogy érintette az asszony száját. csak egy pillanatra az orrában érezte a kölni és pú- derszagot.

— Ezt most miért csinálta? — kérdezte flegmán a nő.

— Hát... a karkötőért..

!\cvetett az asszony

— Maga félreértette a helyzetet.

Ez már sok volt. Tekintete elborult és fenyegetően indult a nő felé. De hirtelen komikusnak érezte a helyzetet. Az asszony végül Is a főnök felesége. Ébner meg var rájuk lenn a hegy lábánál.

Megállt és teli tüdővel nevetett

Ébnemé meghökkenve bámulta.

— Mit nevet?

A kérdésre nem válaszolt Jártás, csak nevetett megállíthatatlanul, mintha csak új forrás támadt volna ott lenn a kút mélyén. Az asszony odalépett hozá és megrázta a vállát.

— Inkább dobott volna a mélybe, hallj a-e!

A fiatalember felvonta a szemöldökét.

— Aztán hogy számoltam volna el magával a férjének?

Az asszonyban volt még annyi erő, hogy visszavágjon:

— Maguk értenek ahhoz, hogyan kell a leltári hiányt elintézni.

Indultak lefelé csendesen az ösvényen. Félúton megszólalt a nő:

— Maga már úgy is mindent tud. Azt hiszi, hogy eldobjuk annak az ajándékát, akit szeretünk? Ha akarja, jelentheti máris a dolgot

llrlút belerúgott egy köjál la» darabba. mely nagy ívben zuhant le az ut- meníi szakadékba.

— Minek gondol engem? Majd azt mondjuk, hogy véletlenül esett bele.

— Azt — helyeselt az asz- szony, s furcsán, félig nevetve tette hozzá: — Azt hiszem, nem lesz meglepve.

Az út többi részét némán tették meg. Lenn, az országúton a sofőr a motorházat nézte. Ébner pedig egy faágat suhintgatott a levegőben. Húsos, jóindulatú arca széthúzódott, amikor megpillantotta őket.

— No, megás tiromoltátok a várat?

Miután ők ketten hallgattak. Ébner beleszimatolt a levegőbe és nyugtalanul megremegett vastag orreimpája.

— Mi történt?

Járfás sietve mondta:

—• Ott fenn, a várkútnál, véletlenül beleesett a karkötő.

— Nocsak — szólt kurtán az áruforgalmi osztály vezetője és valóban nem látszott meglepettnek. — Hanem indulhatunk, mert kettőre vár minket a tanácstitkár, s addig még meg kell ebédelnünk Is.

A sofőr rácsapta a motorház fedelét.

— És benzint is kell tankolnunk.

Elindultak. Az asszony némán ült a hátsó ülésen, most az ablakhoz húzódott és nem ért össze a lábuk. Hamarosan odaértek egy benzinkúthoz, melynek épületében kis presszó volt. A nő kiszállt és bement az ajón. Az üvegen át látta, hogy egy pohár vizet iszik.

Járfás ezt a pillanatot használta ki, hogy odaszóljon a főnökéhez:

— Két embert talán ki lehetne küldeni ahhoz a kúthoz. Nem lehet mély a vize.

Ébner vállatvont.

— Minek az?

— Gondolom, értékes emlék...

A főnők megíordult az

t\ luuun ülésen, s szaraz hangon válaszolta:

— Ugyan. Kis bóvli. Egy utcai árus adta el, amikor hazafelé mentünk a szállodába.

Már nem volt mit mondani erre. Jártás kilépett a kocsiból. hogy addig is, amíg az asszony visszatér, szívhassa a kinti tavasziszagú levegőt.

YJdayyat köuyaek külföldem

Móricz Zsigmomd Pillangója megjelent cseh nyelven a prágai Nekladátestvi Krasnej Literatury kiadásában.

Déry Tibor A befejezetlen mondat című regénye megjelent franciául a párizsi Albin Michel kiadásában (la prase inachevée). G. A. úr X-ben című regényének spanyol kiadására szerződést kötött Luis de Garalt barceló. nai könyvkiadó, aiki eddig Déry-novellaváiogatást, Németh László Iszony-át, Szabó Magda Az őz-ét és Pas- suth Lászlónak egy sor történelmi regényét adta ki.

Darvas József A törökverő című regénye megjelent bolgár nyelven az Otecsesztven Front kiadójánál.

A Suhrkamp-Verlag tavaszra hirdeti Juhász Ferenc német nyelvű versválogatásának megjelenését.

Fekete Gyula Az orvos halála című regénye megjelent németül a berlini Verlag der Nation kiadásában. A regény angol fordítását a budapesti Corvina könyvkiadó jelentette meg.

MARINA CVETAJEVA

Sínek

Mint végtelen végvászon simasága — rajta sötétlő kottavonalak —. vasúti töltés bontóflik a tájba, hideg kékséggel metsző sín-szalag.

Puskin szavát: „Jaj, hányán, hova, merre!” — rég nem éneklik ezek a sfnek,

Ezek csak elkigyóznak útrakelve, csak hűtlenül, kihűltén fénylenek,

és ittmaradnak. Egyre élesebben zokog az éles fájdalom. Zokog a szerelem fölött. Sorban, meredten távírópóznák, mint Lót-asszonyok.

Reménytelenség bont ezen az órán ágyat, mint házasságszerző banya.

„Tiéd vagyok” — Sír, mi. egy masamódlány, a hangjavesztett Sappho, egymaga.

Csöndes sírás. Kócsag sírása. Szittyó sírása. Nem panaszió fájdalom.

Mint éles olló, vászonba hasító, fütty nyisszan át a töltés-szalagon.

Hiába-virradattá terjedezz szét, vörös hiába-folt az ég alatt!

... Töltés végvászna. Fiatal menyecskék áhítanak meg ilyen vásznakat.

Múló archoz

A múló archoz csak keret a hegyek jeges tiarája.

A várfalon ma kezemet beletúrtam a borostyán hajába

Jankóvszky Éva két kitűnő gyermekkönyve, a Ha én felnőtt lennék és a Te is tudod? spanyol nyelven is megjelenik a barcelonai Edicio- nes Daimon és a Kultúra közös kiadásában.

A világsikernek számító Barcsay: Művészeti Anatómia újabb — hatodik — angol nyelvű kiadását kötötte le a Kultúra a londoni Paul Hamlyin Publlshers-sel.

Ma fenyőtörzsek rácsa állt előttem minden utamon keresztbe.

Ma felvettem egy tulipánt:

mint gyermek-áll simult a tenyerembe.

Rab Zsuzsa fordításai

Marina Cvetajeva szovjet—orosz költőnő (1892—1941). Még az első világháború előtt tűnt fel költeményeivel. 1922-ben elhagyta a Szovjetuniót, ahová csak 1939-ben tért haza. A Nagy Honvédő Háború idején az evakuáció hányattatásai között öngyilkos lett. A szovjet könyvkiadás az utóbbi évek során mind bővebb anyaggal mutatja be a költőnő hazai és emigrációs éveinek gazdag költői termését.

Szatmári Béla rajza