Nógrád, 1966. március (22. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-31 / 76. szám
I 2 NÖGR AD 10Rfl. március 31. csütörtök Közös közlemény az amerikai—indiai tárgyalásokról WASHINGTON (MTI) Befejeződtek a tárgyalások Indira Gandhi indiai miniszterelnök és Johnson elnök között. A megbeszélések során Johnson elnök ígéretet tett az indiai miniszterelnöknek, hogy az Egyesült Államok messzemenően támogatni fogja Indiát az élelmiszerválság leküzdésében. Ez az ígéret alkotja az indiai miniszterelnök kétnapos hivatalos látogatása végén kiadott közös közlemény fő pontját is. Johnson elnök és Gandhi asszony egyetértőén arra a megállapításra jutott, hogy a január 10-én aláírt tasken- ti nyilatkozat nagy lépést jelentett a béke felé. Vietnammal kapcsolatban az indiai miniszterelnök hangsúlyozta az erőfeszítóseket, amelyeket országa annak érdekében tesz, hogy igazságosan és békésen oldódjék meg ez a probléma. A látogatás befejeztekor Indira Gandhi meghívta Johnson elnököt, látogasson el Indiába. Bili Moyers, a Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy az indiai segélynyújtással kapcsolatban Johnson elnök még a szerdai nap folyamán a kongresszus elé terjeszti kü- lön-üzenetét. Mélyül a dél-vietnami válság Újabb amerikai hadművelet SAIGON jMTI) A dél-vietnami Ngai tartományban és elfoglalta az ezred főhadiszállását. A felkelők átálltak Quang a felszabadító erőkhöz, szerdán . . . . folytatódott az amerikai ten- S2abadságharcosok * a tar. gerészgyalogosok „Indiana” el- tomány lakossága a március nevezésű katonai művelete és 23-ával befejeződött 16 nap légi úton újabb megerősítése- Blatt, a O-övezetben nagylamokban májusban 34 600 újoncot hívnak be katonai szolgálatra, mintegy tizenháromezerrel többet, mint áprilisban. NEW YORK (TASZSZ) Az Egyesült Államok lázas '-et küldtek az amerikai csa- 8zabású támadásokat intézett erőfeszítéseket tesz annak éret kuldtek “ amerikai csa- az amerikai agresszorok el_ dekeben, hogy megakadapatoknak. Meg az amerikai- ien> akik közül ezerhétszázat lyozza a saif5oni babrendszer ak szóvivője is kénytelen volt megsemmisítettek, s több re bukását. Mint a New York elismerni, hogy a szabadságharcosok körülfogták a helikopteren szállított utánpótlást és „mérsékelt” veszteségeket okoztak az amerikaiaknak. Saigon északnyugati külvárosában, a Tanh Son Nhut-i repülőtér közelében szerda pülőgépüket lelőtték. Huéban a diákok továbbra is bojkottálják az előadásokat, s a közlekedési sztrájk miatt még mindig szünetel a forgalom a városban. WASHINGTON A Reuter kedd este olyan értesülést közölt, hogy Bili reggel plasztikbomba robbant Moyers & Robm Komer> az amerikai katonák szállása Johnson elnök előtt. A robbanás következtében négy vagy öt amerikai katona megsebesült. két munkatársa. akinek Cyrus bune rámutat> hogy a dél_ Vance h*düf^in^^e- vietnami városokban kirobbant, erősen Amerika-ellenes közeli Times Saigonból jelenti, Cabot Lodge, az Egyesült Államok dél-vietnami nagykövete a Vatikán képviselőjének útján nyomást gyakorol az ország katolikus közösségének vezetőire. Igyekszik rábírni őket, hogy „ne ingassák meg Ky miniszterelnök helyzetét éppen akkor, amikor a buddhisták részéről amúgy is támadások érik”. A New York Herald TriMiért üldözik Julián Bondot? A parlament ajtaja kivágó- Azon az emlékezetes napon, dott, s magas, sudár fiatalem- amikor ott állt a fajgyűlölők bér rohant ki az épületből, felbőszült tömegében, s az Egy pillanatra megállt a lép- utóbbiak egymást túlkiabálva cső előtt, s elgondolkozva né- követelték, hogy „haladéktala- zett maga elé. Majd határo- nul zárják ki ezt a négert az zottan megrázta a fejét és állam törvényhozó szervéből", könnyed léptekkel elindult az Julian azokra a szerencsétlen utca felé. fehérekre és négerekre gonMindez 1966. február 10-én dőlt, akik reá szavaztak, mert történt, miután Georgia állam bíztak benne, képviselőtestülete úgy döntött, Észrevette, hogy azon a na- hogy a 25 éves Júlián Bondot pon a „törvényhozók” gombmegfosztja mandátumától. A lyukában aprócska amerikai fiatal képviselő kizárása mel- nemzeti zászlók díszelegtek, lett 186-an szavaztak; csak Ezek a szalagocskák most kü- 12-én tiltakoztak ellene. lönösen szemet szúrtak neki. Miért hozott ilyen döntést Láthatólag nem voltak helyü- Georgia állam parlamentje? kön „ezek” gomblyukában ... Milyen bűnt követett el a ki- Bond végignézett rajtuk, s zárt képviselő? Hiszen man- másik kép jelent meg lelki dátumuktól rendszerint csak szemei előtt. Néhány évvel ez- olyan „törvényhozókat” fősz- előtt elment a képviselőházba, tanak meg, akiket bűnösnek a testület egyik ülésére. Le találtak valamilyen nagyszabá- mert ülni a fehérbőrű közön- sú vesztegetésben, hamisítás- ségnek fenntartott páholyban, ban, vagy más hasonló bűn- Kivezették. Ugyanazok az ar- tettben. cok, ugyanazok a szavak... Mindössze egy hónap telt Most is szívesen támogatnának el azóta, hogy Julian Bondot bármilyen fajgyűlölő felszóla- képviselővé választották. A lást, mint nemrégiben, amikor lyettessel együtt Saigonba A Dél-vietnami Felszabadi- kellett volna utaznia, utazá- tó Hadsereg rádiójának köz- sát egyelőre elhalasztotta, feltehetően azért, mert attól tartottak, hogy a Dél-Vietlése szerint kormányhadsereg a kormányhadsereg 1. páncélos ezredének több tisztje és katonája március 23-án fellázadt és a helyi lakosság segítségével hatalmába kerített néhány páncélkocsit, támadást intézett saját ezredének egységei ellen tüntetések mélységesen aggasztják a washingtoni kormányköröket. „Johnson elnök politikai tervezői — írja a namban egyre inkább meg- tap _ annak a meggyőződé_ nyilvánuló hangulat miatt problémákat okozhat a magasrangú amerikai hivatalos személyek látogatása. Ugyancsak a Reuter közli, hogy az Egyesült ÁlAmerika-ellenes süknek adtak hangot, hogy a jelenlegi kormány megdöntése összezavarná a katonai terveket. Ky miniszterelnök bukása igen súlyos problémák elé állítaná a Johnson- kormányzatot... Fejlemények a NATO körül PÁRIZS (MTI) minden részesedésétől, így sóre kötelezik, ami valahol ,,, ,, . . például a radar-előrejelzési ötszáz millió és egy milliárd A NATO állandó tanacsa szoigáiat hálózatából is ki- dollár között mozog. „Nem kapcsolják, s elveszik az jutalmazhatjuk a szökést” — amerikai atomfegyvereket a mondta állítólag Ball. A tiNyugat-Németországban álló- zanmégyes bizottság egyébként másozó francia légikötelékek- nem akarja elfogadni a ked- től és szárazföldi alakulatok- di francia jegyzékben foglalt kedden este ülést tartót George Ball amerikai külügyminiszterhelyettes részvételével, de a francia megbízott nélkül. A bizottság meghallgatta Ball felszólalását azzal kapcsolatban, hogy Franciaország tóváriul a NATO integrált katonai szerveiből és felmondja a területén levő külföldi támaszpontokat A tanács — amerikai javaslatra — kü- amelyet az ötvenes évek élétől. kivonulási menetrendet". a r ,in,.!rl. Mint ismeretes, az állandó biA Reuter jelentése szerint kedden át_ nyújtottak egy függeléket a a washingtoni kormányzat azt lönbi zottságot állított fel a francia döntés következményeinek tanulmányozására. A tanulmányi bizottság jelentési NATO-szerzodés lejártáig tart- tesz a NATO-külügyminiszterek június 6-án kezdődő randumhoz, amely előirányozza a Franciaországban levő amerikai és más külföldi N ATO-támaszpontok felszámolásának időpontját: lehtó1 ófrancia szö°ezi' h°™ Franciaország hat támaszpontokat Iranern •tiüus w visszavonja tisztjeit jén kötött Franciaországgal E szerződések állítólag meghatározzák, hogy Amerika a brüsszeli taixiszi értekezletének. Amerika és 13 szövetségese jogilag kifogásolja a francia döntést, ami az Atlanti Szövetség teljes katonai július 1-ig visszavonja tisztjeit az integrált katonai parancsnokságokból s kijelenti, hogy 12 hónapon belül el kell távolítani Franciaországból ezeterületen. Az egyik ilyen szerződés még kétéves felmondási időt is előír a támaszpontok megszüntetésére. Ball javaslatára a NATO két a parancsnokságokat. állandó bizottságának tagjai A kedd esti tanácskozáson — természetesen Franciaor- egyébként szó esett arról is politikai átértékelfsét vonja szág nólkül — azt is elhatá- hogy a NATO állandó taná- maga után: a NATO valószí- rozták, hogy Franciaországot csának franciaországi székhe- nűleg megfosztja Franciaor- a NATO-lótesitmények felszá- lyét is felszámolják, bár a szagot a nyugat-európai integ- molásával kapcsolatban fel- francia kormány erre nem rált katonai rendszerben való merülő költségek megtéríté- tartana igényt. Thresher DUBLIN (MTI) Nagy riadalmat keltett a nyugat-írországi Kilkee lakossága körében az a henger- alakú tárgy, amelyet egy ír munkás adott át a rendőrségnek, közölve, hogy a tengerparton találta. A furcsa fémtárgyon ugyanis tisztán kivehetően a következő felirat olvasható: „amerikai tengerészet — rádióaktív-veszély — Thresher — az Egyesült Államok tulajdona”. Ha a feliratnak hinni lehet — a2 amerikai haditengerészet egyelőre nem hiszi — a tárgy az 1963. áprilisában az Egyesült Államok északkeleti partjainál elsüllyedt atomfegyvert szállító Thresher tengeralattjáró egyik roncsa, amelyet a tengeráramlat három év alatt az ír partokhoz sodort. 25 000 választót számláló 136-os körzet választóinak 82 a reakciósok tiltakoztak a négerek egyetemi felvétele ellen. százaléka reá szavazott, Fül- Ugyanezek az emberek most ton grófságban. elhatározták, nem ülhet a képA déli államok néger lakos- vjsel°i székben olyan ember, sága az évek hosszú sora óta harcol szavazati jogáért. Jó- néhány helyen sikerült a négereknek ezt a jogot megszerezni, a helyi hatóságok őraki agresszívnek tartja az amerikaiak indokínai politikáját. Georgia kormányzója, Sanders, szerfölött elégedett volt jöngő tiltakozása ellenére. Fül- a szavazás eredményével. Üd- ton grófság választó kerületei vözölte a képviselőket, s kije- is az ilyen helyek közé tartóz- lentette, hogy a kérdést helye- tak. sen oldották meg, „teljes feFulton lakói jól ismerik lelősséggela, történtekért így Bondot; jól Ismerik nagy, bar- keJ' eljárniuk az igazi georgiai na szemét, jóságos tekintetét P°tgaroknak , hangsúlyozta gyors és határozott mozdula- befejezésül, tait. Bond egyik vezetője az Az állam igazi polgárainak erőszak alkalmazása ellen til- azonban más az álláspontjuk takozó diákok bizottságának, abban a tekintetben, hogy md- amely erélyesen harcol a né- képpen kell eljárniuk. Georgia gerek polgárjogaiért állam városainak tiltakozásDe hát milyen alapon fősz- hulláma söpört végig a ható- tották meg Bondot képviselői ság önkényes eljárása miatt, mandátumától? Martin Luther King, a néNéhány nappal a fent emlí- Serek mozgalmánakkimagasló tett esemény előtt John Lewis, szepréjYJsége Atlantába érke- az erőszak alkalmazása ellen Felszólalt egy ott rendetiltakozó diákok bizottságának gyűlésen es „fajgyűlölő elnöke hivatalosan kijelentet- eljárásnak nevezte Bond kite, hogy „az Egyesült Államok zarasal a képviselőtestületből, vietnami agresszív politikája Simon Cassidy, a demokrata ellentétes a nemzetközi törvé- Párt kaliforniai tanácsának nyekkel”. Lewis felszólalt elnöke kijelentette: „Ez szé- azok érdekében, akik nem haj- gyenteljes kísérlet arra, hogy landók katonai szolgálatot tel- az embert megbüntessék a jesiteni. Amikor a lapok tudósítói feltették a kérdést Júlián Bondnak, támogatja-e a fenti kijelentést, így válaszolt: „Teljes mértékben támogatom és lelkesen üdvözlöm azok hősiességét, akik elégetik a katonai behívójukat”. Ezért határozták el a fajgyűlölők. hogy megszabadulnak Julian Bondtól. ezért zárták ki Georgia állam képviselőtestületének tagjai sorából. véleményéért”. Julian Bond nem tette le a fegyvert; tovább harcol. „Nem beszélhettem körzetem 25 000 választójával — mondotta —, de legalább 500 emberrel sikerült szót váltanom. A kérdésemre valamennyien kedvező választ adtak .. Mindannyian egyetértenek álláspontommal a vietnami háború kérdésében.’’ N. S. Az ecuadori katonai junta tagjai elmenekültek A Pravda a Baatli Párt kongresszusáról Hivatalban az új kormány Indonéziai jelentés DJAKARTA (MTI) A djakartai elnöki palotában Sukarno kedden beiktatta hivatalába az új kormányt. Az elnök hangsúlyozta, hogy a kormány megalakulása az ő erőfeszítéseinek köszönhető, s ezt az indonéz nép és a közvélemény értse úgy. mint álláspontjának tisztázását; ismerje el hatáskörét, amely — mint mondotta — „az 1945-ös alkotmánynak megfelel”. Sukarno azt is mondta, hogy a kormány összetétele bizonyos nézeteltéréseket is keltett. „ezek azonban tükrözik az országon belüli nézet- különbségeket”. Suharto hadseregügyi mi niszter, a fegyveres erők vezetője, akit a hírügynökségek még mindig „Indonézia erős emberének” neveznek, az ünnepség után újságíróknak azt mondta, hogy a kabinet megalakulásával kapcsolatban m.ég mindig érezhető bizonyos elégedetlenség, de jobb lenne, ha a panaszkodók alkalmat adnának a kormánynak a gazdasági problémák megoldására. Mint ismeretes, jobboldal politikai és diákcsoportoK köztük a nyolc pártot tömő rítő Pantja Sila Front, tiltakoztak az új kormány ösz- szetétele miatt, mert „túl sok régi arcot látni benne”. Johnson sajtóértekezlete WASHINGTON (MTI) Johnson amerikai elnök kedden este váratlanul sajtó- értekezletet tartott fiatal kormánytisztviselők egy csoportja számára. Az elnök egyebek között rámutatott, hogy gazdasági tanácsadói túlnyomó többségének véleménye szerint az inflációs nyomás megfékezésére irányuló eddigi erőfeszítések nem voltak elegendők Hozzáfűzte, hogy az amerikai kormány a helyzet orvoslása érdekében három lehetőséget vesz fontolóra: 1. kormányellenőrzés bevezetése az árak és bérek felett. 2. az állami kiadások öt-tíz milliárd dollárral történő csökkentése és 3. az adók felemelése mintegy ötmilliárd dollárral. QUITO (MTI) A bukott ecuadori katonai junta tagjai kedden este egy brazil katonai repülőgépen Rio de Janeiroba menekültek. Szökésükkel egyidőben Clemente Yerovi Indaburo, az egykori Plaza-kormányzat pénzügyminisztere, letette a hivatali esküt, mint az ország új ideiglenes elnöke. A hatvanéves gazdaságpolitikusnak nincsenek pártkapcsolatai. Az ő révén kapta Ecuador a csúfnevét, „a banánköztársaságot”, minthogy az ország az ő javaslatára tért át a banántermesztésre. Legutóbbi hivatalos megbízatása a Közös Piachoz kötötte, az európai szervezet mellé akkreditált nagykövet volt. Előzőleg az UNESCO-hoz delegálta kormánya. Az elnöknek első lépése az volt, hogy rádiófelhívásban intette a lakosságot a nyugalomra, a munka felvételére. Elnökké választásában a hadsereg, a politikai pártok és a polgári vezetők kompromisszuma testesül meg. Az elmúlt napokban Ecuador számos városában heves tüntetések voltak, a parancsuralmi eszközökkel kormányzó juntára óriási tömegnyomás nehezült. Az elmúlt két nap tüntetései következtében ösz- szesen kilencen haltak meg. minthogy a junta parancsára a rendőrség többször ic tüzet nyitott a politikai tiltakozókra. A felvonuló diáktömegek halált követeltek a junta szökött tagjai fejére. A meg mozdulások miatt az új elnök keddre éjszakai kijárási tilalmat rendelt el. Washingtoni jelentés sze rint az amerikai kormány tanácskozásba kezd a latinamerikai országokkal az új ecuadori rendszer elismeréséről. MOSZKVA (MTI) A Pravda damaszkuszi tudósítói beszámolnak a szírial Baath Párt március 27-ón véget ért rendkívüli kongresz- szusáról. A tudósítók az Al- Baath című lap jelentéseire hivatkozva közük, hogy az értekezlet részvevői egyhangúlag állást foglaltak az ország szocialista átalakításának folytatása mellett. Az elfogadott határozatok kiemelik annak szükségességét, hogy tel- ies mértékben ki kell bontakoztatni a n pi demokráciát, szélesíteni kell az együttműködést „a harcoló tömegek különböző csoportjait képviselő összes forradalmi mozgalmakkal”. Mint a tudósítók megállapítják, ez az együttműködés fokozatosan megvalósulóban van. Nem sokkal a kormány megalakítása után, amelyben képviseltetik magukat a különböző haladó erők, megválasztották a Szíriái Általános Munkásszövetség új vezetőségét. A kormánypárt tagjain kívül a vezetőségben helyet kaptak más haladó elemek is.