Nógrád, 1966. március (22. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-30 / 75. szám

I960. március 30. szerda NOGRAD 3 4 párt- végrehajtó bizottság megtárgyalta Célszerűbb gépi beruházást, olcsóbb kivitelezést tárgyalt ciójának kivételével, ahol ma zási tevékenység csaknem SZOCIALISTA MÓDÓN A beruházásokról legutóbb a Nógrádi Szénbá- is elmaradás. A Gyulai másfél millió forinttal volt nyászati Tröszt párt-végre- osztályozónál az építőipari jobb a tervezettnél, hajtó bizottsága. A tröszt ta- vállalat szakszerűtlen és kése­valyi beruházási tervjavaslatát delmes munkája miatt már 34,8 millió forintos csökken- eddig 756 ezer forint kötbért téssel hagyták jóvá. A csők- Ítélt meg a tröszt javára a kentés zömében a gépi beru- döntőbizottság. Az építőipar házásoknál történt. Az árvái- elmaradása akadályozta a Bá­A beruházások eredménye­ként a nógrádi bányák gépi felszereltsége évről-évre javul, azonban ennek ellenére nem lehetnek elégedettek a külön­böző gzadaságossági mutatók lalkozni kell azzal, hogyan lehetne kedvezőbben alakíta­ni ezeket a mutatókat célsze­rűbb gépesítéssel. A további gépi beruházásoknál figyelem­be kell venni a népgazdaság érdekét, azt, hogy minél ke­vesebb állóeszközzel termel­jünk. Nem új gépek beszer­zése tehát a fő cél, hanem a meglévők maximális kihasz­nálása. Az idei beruházási tervszá­mok is több változáson men­tek keresztül. A legbizonyta­tozások miatt év közben újra nyászati Építő Vállalat és a alakulásával. Feltétlenül fog­csökkentették a keretet. Ennek Betonútépítő Vállalat munká- ellenére a beruházási osztály ját is. pőthitel kérelemmel 15 alka- A kisteleki rekonstrukciónál lommal fordult a felügyeleti 1964-ben túllépték a keretet, hatósághoz, amit meg is ka- A folytatás engedélyezése pott. Végül is 147,8 millióra olyannyira elhúzódott, hogy a alakult az éves beruházási BÉV az anyagot, létszámot át- terv, amelyből 128,6 milliót csoportosította és le sem szer­teljesítettek. ződött a munkákra. Itt kábel­Á tröszt eredeti tervét túl- hiány miatt még a betervezett teljesítette. A felemeltet vi- telefon-hálózat építése is el- szont nem. Főleg az építésnél maradt. nagyobb az elmaradás. Nehe- Tavaly befejeződött a kiste- zítette a helyzetet, hogy ahol renyei bányászfürdő építése, megvolt a túlteljesítés lehető- Pálhegy III rekonstrukciója, sége, oda póthitelt kellett kér- Elkészült Ménkes energiaháló {anabb vo7t“a Sénkutetás“elő- ni, ahol viszont év közben is zata. Csurgo-táró nyugati irányzata végűi is 143,7 mii­látszott az elmaradás, onnan fővonalának továbbhajtasa. hitelkeretet nem lehetett át- Szénkutatásra 9,1 milliót, csoportosítani. munkásjóléti beruházásra a Az értékhatár feletti beru- tervezett 3 millióval szemben házásoknál a megtakarítás is 6.3 milliót fordítottak a nóg- tervteljesítésnek számít. Négy- rádi bányáknál, millió 800 ezer forintot taka- a kivitelezők közül jó rítottak meg olymódon, hogy eredményt ért el a Bányászati egyes tételeket töröltek, illet- Aknamélyítő Tröszt, az ve új helyett használt anya- Északmagyarországi Kutató gokat alkalmaztak. Fúró Vállalat, valamint az Or­Az értékhatár feletti beru- szágos Vízkutató- és Fúró Vállalat. Adós maradt viszont, a BÉV és a Betonútépítő Vál­lalat.. A saját rezsis beruhá­házások teljesítése kielégítő volt a Gyulai osztályozó és Kistelek VII akna rekonstruk­Vasárnap délelőtt a Vásártéren A Vásártér vasárnap dél­előtt kihalt. Az Úttörők útjá­nak környéke azonban gyer­mekzsivajtól hangos. Fociznak. Ablakot ma még nem sikerült betömiök és a jövő Bozsikjai­Azzal fenyegetően megindult az idős asszony otthona felé, hogy visszavegye a labdát és mint mondta: játszóteret csi­náljon. A heccet kedvelő gye­rekek mind utána. Bizonyos, nak elszánt küzdelmét csak hogy most még a Foxi-Maxi-t néha szakítja meg pár pilla- sem néznék meg. natra egy-egy vasárnap dél- — Ez jó kis cirkusz lesz — előtti lustálkodásában megza- súgnak össze sokat remélve. vart felnőtt szigorú basszusa: — Tűnjetek el innen, mert baltával aprítom szét azt a rusnya focitl A férfiú megtorpan a III. emeleti ajtó előtt. Zárva. A gyereksereg kíváncsian tekint fel bölcs vezérére. A vezérnek A srácok megszokták már az pedig nem hétköznapi ötlete efféle intelmeket, rá sem he- támad. Előveszi balzsebéből derítenek, tovább rohangész- elnyűtt gyufásdobozát és egy nak a gumigömb után. Ha ár­kon nem is, de bokron és be­ültetett virágágyásokon át űzi őket a győzelmi vágy. Ismét kinyílik egy ablak. Lujzi néni, az egyedül élő nyugdíjas pedagógus jelenik meg. Távozásra szólítja fel a parktipró ellenfeleket. Vékony hangja azonban elvész az ádáz csatazajban. És ekkor nem várt dolog történik. Luj- zi néni nem sajnálja a fárad­ságot, leballag az utcára. Egy szándékosan feléje irányzott rúgás, és malis kezében a gu­milabda. — Majd a tanácson jelent­kezzetek érte a szüléitekkel! — és visszaballag lakására. A küzdelem hősei tanácsta­lanok. Már gyermek kenyerük javát elfogyasztották, de ily meglepő ellenállásba még nem ütköztek. Ekkor azonban meg­slenik mentőangyaluk, egy középkorú, jól öltözött férfiú s remélyében. Péter polgártárs­nak hívják, aki imigyen fa­kad ki: — Hát én majd megmuta­tom, hogy lesz itt játszótér! szál biztonsági gyújtót a be nyomott csengő mellé szúr. Igaz, hogy Irinyi más célból találta fel a gyufát. A csen­gő már negyedórája szünet nélkül szól. A gyerekek füle is cseng, de Péter polgártárs hős Odysseusként áll — nem a sziklabércen — az' ajtó előtti lábtörlőn. — Tényleg jő kis hecc — súgnak össze olykor a jövő labdazsonglőrei. Hirtelen nyílik az ajtó. — Azonnal adja vissza a gyerekek labdáját! — dörgi be Péter polgártárs a félig fel­tárult ajtón. — Szégyelhetné magát, hogy... Parázs szóvita veszi kezde­tét. Végül a labdakövetelők — élükön Péter polgártárssal — csalódottan somfordáinak el. Hamarosan minden elcsen­desül. A derékban letört díszcserje pedig a járda mellett meg- meglibben a kora tavaszi csí­pős szélben ... — rozgonyi — liós keretből a mátraverebélyi kutatásra 3.5 milliót fordíta­nak. Értékhatár feletti beru­házásokra 89,7 milliót. Az idén be kell fejezni Katalin II akna, Kistelek VII-akna rekonstrukcióját, a kányási külszíni fejtés kiegészítő be­ruházásait. Az idei állóeszköz üzembehelyezési terv 162 milliós értéket jelent. Mun­kásvédelmi beruházásokra a tavalyinál jóval többet, 8,2 millió forintot fordítanak. A felkészülés időben meg­történt. A beruházási osztály fő feladatai közül a kivitele­zés került előtérbe. Részletes intézkedési tervet készítettek. Csoportokra, sőt több esetben személyekre bontották a ten­nivalókat. Megállapították azt is, hogy olyan az idei tervel­látottság, amilyen korábban még egyetlen évben sem volt. Most már csak az szükséges, hogy az időközben jelentkező gondokat, bajokat rövid idő alatt orvosolják. B. .1. „... Nálunk a szövetkezet- kezett. Meg kellett és több ben is megalakult a szociális- helyen még ma is meg kell ta brigád. Nem mondom, jól küzdeni a hanyagsággal, a dolgoznak. De ha nem jön közömbösségei, a maradi létre ez a közösség, akkor szemléletekkel. Vannak gaz- sincs baj a munkával... így daságok — ilyen az ipolytar­aztán a szocialista brigád a nóci Béke Tsz is gyakorlatban annyit jelent, hogy az év 365 napjából leg­alább tíz napot velük keil töltenem”. Ismert, országos hírű szövetkezetünk elnöke summázta így véleményét, amikor a közelmúltban egy nek kerékkötői a beszélgetés során arról esett munkacsapat okos, szó, milyen hatása van a szo­cialista brigádnak, a szocia­lista munkacsapatnak a kö­zösségre. Valóban csak ennyit jelen­tene a szövetkezeteknek a ta­gok hasznos, jó tulajdonságait ahol a vezetők még mindig nem lát­ják elérkezettnek az időt, hogy megalakuljon a szocia­lista címért küzdő munkacsa­pat. Patakon meg gyakran a szövetkezeti vezetők lesz- szocialista az egész közösségnek hasznot hozó terveinek. Megyei, járási összejövete­leken egyaránt sok sző esik mostanában arról, hogy egy- némelyik gazdasági vezető mellett elszaladt az élet. S kibontakoztató mozgalom? példának éppen a szocialista Mert az említett szövetkezeti , brigádmozgalmat hozzák fel. elnök szemlélete nem egye- Tulajdonképpen arról van dűl álló a megyében. A bá- Szó: amíg kinn a szántóföl­di- kezdeményezés a szövet- deken, az állattenyésztő tele- kezeti vezetők körében nem pékén évek óta a munka öi, talál osztatlan egyetértésre, meg új hőstettei születnek, elismerésre. Erős és gyengébb addig a községi és gyakran a termelőszövetkezetekben egy- járási tanácsokon még most aránt van rá példa, hogy a lg csak arról vitatkoznak a gazdasági vezetők ahelyett, vezetők, hogvan kellene rend­hogy segítenék, akadályozzák a mozgalom kiszélesedését. Néhánv helven a szövetkezet irányítói mindmáig nem is­merték fel a Szocialista mec- kaversenyben rejlő tartalé­kokat. lehetőségeket. Nem lát­ják azt, hogy a versenynek ez a formáia arra mozeósít- ia a tagokat: az eddiginél ak­tívabban. szervezettebben vo- '•'""ick részt a közös munká­ban. A szocialista brigádmozga­lomnak Nőgrád megyében nincs nagy múltja, öt eszten­szeresen értékelni a szocialis­ta munkaversenyt, a brigá­dok, a munkacsapatok tevé­kenységét. A mezőgazdasági üzemek többségében áliandé jellegű, tartalmas versenv bontakozott ki, de a párt­ós a tanácsi szervek még nem mindenütt értékelik rendsze­resen a termelőszövetkezetek között, varr erv-egv szövet­kezeten belül folvó vetélke­dést. í~v a sznrial’e+a brigad- mozgalmat sem. Nem gon­doskodnak arról, hogy az eredményeik nyilvánosságra dővel azelőtt, az első fees- kerüljenek, minél töhb em- kéket, a nógrádi, a dorogházi bér megismerje azokat, asszonyok vállalkozását, még Az eredményekkel nem kelj értetlenség fogadta, a szövet- szégyenkezni egyetlen gazda- kezeti tagok epés megjegyzé- Ságban sem. Ma már kétség- sei kísérték. Ma már a tsz-ek bevonhatatlan tény, hogv a mintegy 1600 tagja tűzte cé- szocialista brigádok, munka­iul a szocialista cím elnye- csanatok élenjárnak a mun- rését, azt, hogy szocialista kában, az új termelési mód­módon élnek, dolgoznak, ta- szerek elterjesztésében, a ta­nulnak. A szocialista brigád- nuláshan, a közös vagyon vé­mozgalom tehát gyökeret vert nálunk is. Simának azonban nem mondható az űt. ame­lyen a mozgalom idáig ér­dcirnében. Példák sokasága bizonyítja, hogy a közösségek téglái, a szövetkezet eredmé­nyeinek növeléséért bármi­lyen áldozatra képesek. Sok- gazdaságban a szocialista bri­gádok, munkacsapatok tagjai mentették biztos helyre .az elmúlt nyáron a takarmányt, takarították be hóban, ke­mény fagyban a kukoricát. Munkájuk sok millió forint jövedelmet hozott tavaly is a közös gazdaságoknak. S a mércét minden évban magasabbra emelik. Ezt bi­zonyítják az idei versenyvál­lalások is. Az őrhalmi Haza­fias Népfront . Termelőszövet­kezet állattenyésztő brigádja, a IX. pártkongresszus tiszte­letére vállalta, hogy a ta­valyi 2557 literes tehenen- kénti tejhozamot 200 literrel emeli az idén. Százhat te­hénnél ez több mint 200 he-c- toliter tejet jelent. Homok- terenyén, a szövetkezet nö­vénytermesztő szocialista munkacsapatai burgonyából 10, kukoricából két mázsával termelnek többet holdanként, mint a múlt évben. A r.óg- rádsápi baromfitenyésztők' d<i ezer naposcsibét nevelpek tel az idén. Óriási, felhasználásra váró tartalékok rejlenek tehát a szocialista brigádmozgalom­ban. Az a szövetkezeti ve­zető cselekszik helyesen. <ki igyekszik megteremteni a *■*'• tételeket ahhoz, hogv a kö­zösségek teljesíthessék adott szavukat. A nain+écj Május t Termelőszövetkezetben szá­mítanak a Gaeaí plip*" rv.,”-Oa- c«apatokra. Megteled anya­gi és erkölcsi elismerésben részesítik a vállalásukat tel­jesítő férfi és asszonvesana- tokat. A zárszámadó közgyű­lésen a termelőszövetkezet el­nöke a vezetőség nevében 11 munkarsanatnak tolmácsolta elismerésüket, köszönetfiket eredményes, jó munkájukért. A versenv legjobbjait pénz­jutalomban is részesítették. Áz ilyen törődés csak meg­erősíti a brigádokat, munka­csapatokat abban, hogy helves úton járnak. Tevékenységük­kel a közösséget, a termelő­szövetkezetet erősítik. Vlncze Istvánná Vélemények egy témára Kevés olyan nagyméretű, jó- negyven fős klubszoba van, kinézésű éis jólberendezett fa- ahol viszont tévéit néznek es- lusi művelődési otthon van a térnként. megyében, mint Narancsfa- — Volt itt egy kultúrigaz- pujtön. ötvenkilences avatá- gató, havi ezeirhötszázért. A sán Kádár János is jelen volt. modora lehetett volna jobb is: s elmondotta, hogy illegális mikor először betette a lábát kommunista múltjával, és a a gimnáziumba, mindjárt ősz- felszabadulás utáni jó moz- szeveszett két tanárral. Sen­galmi munkájával kiérdemelte rät a zat a falu. mozi előadásokat még többen látogatják, vannak ismeretter­jesztő előadások, különböző szervek különböző gyűléseket, összejöveteleket tartanak — és mindez méltó, kultúrált helyen, nem valami ócska, dohos lyukban!... Hát mind­ez semmi?!... Szerintem most Fiatal előadók az OMBKE klubdélutánján Rendszeressé váltak az Or­szágos Magyar Bányászati Kohászati Egyesület salgótar­jáni csoportjának klubren­dezvényei. Ilyen alkalmakkor mindig műszaki kérdésekről tartanak előadást, vitát. Leg­utóbb három fiatal klubtag kapott szót, illetve lehetősé­get egy-egy előadásra. Szíremen Sándor bánya­mérnök „A robbantási mun­kálatok hatékonyságának nö­velési lehetőségei”, Kovács István bányamérnök „A Kis- terenyén végzett robbantási kísérletek”, Morvái Ernő bá­nyamérnök pedig a Csurgó­tárói kísérleti robbantások értékelése”, című előadásával mutatkoztak be a népes klub­tagság előtt. A vezetőség el­határozta, hogy a jövőben is fokozottabb mértékben tá­maszkodik a fiatalabb szak­emberekre. egyaránt kire sem hallgatott, csak a divat a lapujtői kultúrházat, kultúrhá- saját feje után ment. Márpe- meg a kultúrmumkát csepülni, dig egyedül egy ember na- ami még nem lenne nagy baj, ha sokan a helybeli lakosok közül is nem ezt tennék — még írásban is! — ahelyett, hogy csak egy kicsit egy picit segítenének a gyakor­latban! — Valóban, bírálni mindig a legkönnyebb. És az olyan kritika semmit sem ér, amit javaslatok nem követnek. Azon például még senki sem gondolkodott, hogy van itt a faluban vagy hatvan érettsé­gizett fiatal. Azt hiszem, a kétezerötszáz lelkes köszségek közül nem sok dicsekedhet ilyesmivel!... De ki gondol­kodott már közülünk azon. hogy nem kellene-e ezeknek a fiataloknak valami mást va­lami többet adni annál, mint amit a falusi kultúrmunkában általában nyújtani szokás?... Aztán: van itt legalább negy­ven pedagógus: tanárok, ta­nítók, óvónőik. Nem kellene nekik klubot létrehozni? Esz­mecseréket rendezni, meghí­vott vita vezetővel, vagy anél­kül? Közös gondok. közös töprengések, nem? Hiszen ez kézenfekvő. Az ünnepségen szinte min- gyón kevés. Támaszkodni kell denki ott volt még a kör- mások tapasztalataira, ötletei- nyékről is sokan besereglettek. re. azokéra, akik ráadásul he- Az új épület fényben ragyo- lyi ismerettel is rendelkez- gott, büszkén emelkedett a nek... vigadó sokaság fölé... Azon — Nem az volt a lényeg, az estén senki sem gondolta hogy mások tapasztalatait nem volna, hogy pár hónap múlva vette figyelembe. Ha olyan ez az intézmény is a közepe- nagy tapasztalattal és jóöt- sen (vagy közepesen rosszul) letekkel rendelkező emberek működő művelődési otthonok vannak itt, akkor miért nem közé kerül... lendítik föl a munkát?! A he­* lyiek érzékenvsége egyszerűen nem bírta el, hogy mások oko­— A kultúrmunka milyen- sa.bbak legvenek nála... Ha ségét mindig a helyi vezetők a következő igazgatót is ígv igénye szabja meg — mondja fogadják, az is kihull maid egy pedagógus. — Lapuitőn Innen... Itt van a kutya el- pedig nem kívánnak mást. ásva. mint hogy a mozielőadások — Nemcsakhogy helvség menjenek, ési a társadalmi nincs, de még r*ónz .se! Külön- ünnepek jól sikerüljenek, va_ böző szakkörök indulhatrá- gyls: sokan jelenjenek meg... pák, jelentkező Is van. veze- Igy természetes, hogy nincs tő is lenne, de senki nem ál­semmi új, semmi kezdetné- rá pénzt. Űgv pedig na­nyezés... _ gyen nehéz... mindig Ure­Mások egyéb okokat tarta- gór, fog tátongani a szép kul- nak lényegesnek: túrház — A művelődési otthon ’ * megnyitása után évekig tisz­teletdíjas igazgatók működ- — Nem tudom, miért min­tek, akiknek nem volt átfogó denki csak arról beszel, hogv elgondolásuk, nem tartottak nincs itt élet?! Miért akarja lényegesnek új elemeket be- mindenki elhitetni másokkal vinni a népművelésbe — egy- és önmagával, hogy ez az szerűen rutinmunkát végez- épület semmi célt nem 'Zei­tek. ami csak a kultúra ten- gél?... Hiszen ha csak a — Kérem, én azt mondom kell ide egy olyan kultúrigaz­gató. akinek nemcsak felada­ta, hanem szívügye is a he­gődéséhez elég... pillanatnyi helyzetet nézzük. — Ez az épület valóban pikkor is van eev húsz fős lyi kulturális Alet szervezése, nagy. Olyan tágas előadó tér- színjátszó csoport. tizünket, összefogása, serkentése. És me van. mintha tízezer la- ten népi tán rajnak, tizemmvoj. kosű községre tervezték vol- ran fejtegetnék az énekkar még csak azt sem bánnám, ha okosabb lenne nálam. In­I na. Kisebb helviségek ugyan- is próbál. Azonkívül a tévét kább örülnék neki! De mi- akkor nincsenek. Egyetlen estéről estére sokan nézik, a kor az előző igazgató rém­csapta az ajtót, vagy mikor számtalanszor bejelentés nél­kül távozott, akkor azt lát­tam, hogy semmibe sem vesz bennünket, mert ő egyetemre jár!... Nagyon örülnék ne­ki, ha a nemrég megindult ifjúsági klub állandó ma­radna, bővülne: összejönnek hetenként, negyedórát elbe­szélgetnek valami témáról, aztán táncolnak. Azt mon­dom, hadd táncoljanak, azért fiatalok. Inkább ott töltsék az időt, mint a kocsmában ... A színjátszó csoport vezetőjé­nek tiszteletdijat fogunk ad­ni: a támccsoport tanítására máris díjazott oktató jár ki Tarjánból: Orosz Pista azt mondta, hogy tizennyolcán vannak a szakkörében: biza­lommal leszünk, fizetni fo­gunk a munkájáért... Tu­dom. tudom, magának el­mondták. hogy mi nem szív­leljük a kezdeményezést, és semmire sem adunk pénzt!... Hát én meg azért mondtam el ezeket, válaszul! Lehetősé­geink között semmiért sem sajnáljuk a pénzt — ha az valóságos munka, és nem csak „bemondás” ... mert ilyesmi is történt a közel­múltban. Önöktől pedig, akik járás­tól. megyétől kijönnek, azt kértük, ho,rv pe »ssá vélemé­nyeket gyűjtsenek és általá­nos jótamécsokat mz+omssa- nak. hanem gvakorlati iavae- latokat tegyenek, amit má­sutt tapasztaltak!... Naev munka vár ránk a művelő­dés terén: jelenleg elég nagv R7 r*r\/?Icr nem akar művelődni, azt a közös ügvek sem érdekük, és- akkor előbb-utóbb a mun­kájára sem sokat hederít. * Utoljáira Beviz Tibor ta­nácselnökkel beszéltem. Fo­galma sem volt, hogy talál­kozásunkból újságcikk szüle­tik — s éppen ezért igyekez­tem most pontosan teírni. amit mondott, különösen ami az utolsó mondatait illeti! Kunstabó Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents