Nógrád, 1966. március (22. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-27 / 73. szám
12 WÖGR ÄD TW?fl. március Ti. vasárnap Békekampány Vietnamért és a népek barátságáért Nagygyűlések, találkozók — Csehszlovák magyar hét A Hazafias Népfront szervezésében május 8-tól az idén is megrendezik megyénkben a tavaszi békekampányt. Jelszava : „Tavaszi békekampány Vietnamért, a népek függetlenségéért és a népek szabadságáért”. Tegnap délelőtt a megyei pártbizottság székházában ülést tartott a megyei operativ bizottság, amelyen elfogadták a nagyszabású békekampány programját. Salgótarjánban április hónapban nagyszabású aktívaértekezletet tartanak a békeaktívák felkészítése céljából. A gyűlések sorozatát május 8-án Pásztón nyitják meg, s békegyűléseket, a tervek szerint összesen tizennyolc helyen rendeznek. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ebben az évben is megrendezik a szovjet—szlovák és a német —magyar barátsági ' találkozókat. Kiemelkedő eseménye lesz a programnak a június 19 —26 között megrendezésre kerülő csehszlovák—magyar barátsági hét, melynek során politikai, kölcsönös rendezvényeket tartanak a besztercebányai kerülettel. Az Országos Béketanács által biztosított képanyagból „Szolidárisak vagyunk a vietnami néppel” címmel vándorkiállítást szerveznek. Úgynevezett réteggyűléseket is rendeznek a békekampány során. A megye tizenhat községében hívják össze az értelmiségieket, kisiparosokat, nőket, a földMegalakult Salgótarjánban az IBUSZ és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kezdeményezésére az IBUSZ- TIT Ország-Világjárók Baráti Köre, amely tudományos ismeretterjesztő, szemléltető, s egyéb eszközeivel rendelkezésére kíván állni mindazoknak, akik hívei az utazásnak, az országjárásnak, a hazai és a külföldi tájak megismerésének. művesszövetkezetek dolgozóit stb. Az ankétok témája a béke megőrzése, védelme lesz. A tavaszi békekampány keretében kerül sor a Nemzetközi Gyermeknap eseményeire. Ebből az alkalomból az általános iskolák felsőbb osztályaiban a dél-vietnami tanulók nehéz helyzetéről is szó esik majd. A béke és barátság jegyében rendezik meg a II. Nógrádi Ifjúsági Napokat. A gazdag program, a tavaszi békekampány Somoskő községben ér majd véget, ahol nagygyűlést szerveznek. A tervek szerint ebből az alkalomból nyitják meg a „Béke és barátság” ligetet és avatják fel a „Petőfi kunyhót”. Ez a rendezvény egyúttal a csehszlovák—magyar barátsági hét be fejezése is lesz. Pénteken zajlott le Salgótarjánban az Országos Filharmónia ifjúsági bérletének utolsó koncertje. Négy igen értékes hangversenyt hallottunk a bérlet során. Az elsőn a Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny díjnyertesei léptek dobogóra: Frantisek Hermann csehszlovák fagottművész. Kovács Lóránt a fuvolaverseny győztese és Dittrich Tibor klari- nétművósz. A második hangversenyen — Természetábrázolás az irodalomban és zenében címmel — szintén fővárosi művészeket hallhattunk: Katona Ágnest (zongora), Gyarmati Verát (hegedű) és Ordódy Gáspárt (cselló). Versenyművek címet viselte a harmadik koncert, ezen salgótarjáni művészek is közreműködtek: Borsányi Mátyás (fuvola) Szemerádi Miklós (trombita) és Virág László (brácsa), valamint két fővárosi művész: Kovács János (fagott) és Bolyky Rezső (kürt). A kibővített salgótarCsak lépésben ••• .. .Közlekedhetnek azok a járművek, amelyek Benczúr- falváról Kisgécen. Magyargé- cen át Nógrádimegy er felé haladnak. A tél során felfagyott az út és most néhol valóságos művészet a vezetés. Nógrádmegyerről Salgótarjánba 35—40 perc alatt ért be az autóbusz — amikor az út jó volt. Most kettő — kettő és fél óra a menetidő. Ráadásul csak ingajárattal lehet utazni. Nem véletlen ül mondják az említett községek lakói: valamikor a postakocsik is gyorsabban közlekedtek. Már mérik az utakat és valószínű hozzákezdenek a javításhoz is. Ez azonban neu nyugtatja meg a környék lakóit, mert nemcsak a télnek lehet tulajdonítani a tönkrement utakat, hanem annak is, hogy hosszú időn keresztül nem javították, nem törődtek vele. A vállalat, amely a felújítási munkálatokat végzi Egerben van. Olyan utakat kór Nógrád megye, melyeken kisebb a balesetveszély. Különben récén köztudott: rossz utakat tartani nem kifizetődő. Tovább halogatni az útépítést már több a hanyagságnál. G. E. Naptár 1966. március 27. Vasárnap. Névnap: Hajnalka. A Nap kel 5 óra 34 perckor nyugszik 18 óra 06 perckor. A Hold kel 7 óra 53 perckor, nyugszik —• Növekvő felhőzet Várható időjárás ma estig: nyugat felől lassan megnövekedő felhőzet, elsősorban a Dunántúlon havazással, esővel. Fokozatosan mérséklődő és délnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 7—11 fok között. Nincs ötös a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 12. játékhéten nem végleges megállapítás szerint öt találatos szedvénsy nem érkezett. Négy találatot 88 fogadó ért el, nyereményük egyenként 46 319 forint. Három találatot 7821 fogadó ért el, nyerményük egyenként 260 forint. Két találatot 188 320 fogadó ért el, nyereményük egyenként 13 forint 50 fillér. — Szabadtéri bemutatót rendeznek Salgótarjánban az SBTC stadionban május közepén. Ez alkalommal a II. Országos Amatőr Jazz- és Tánczenekari Fesztiválon résztvevő ötvenkét együttes legjobbjai lépnek dobogóra. — önálló módszertani tanulmányokkal készültek fel a pedagógusokból alakult alkotó közösségek Salgótarján második Városi Pedagógiai Napjaira. Ez évben a pedagógiai napokat április 5-től 8-ig rendezik meg. — A felszabadulás ünnepének előestéjén, április harmadikén mutatja be a sós- hartyáni kultúrotthon együttese Sásdi Sándor „Nyolc hold föld” című drámáját. A háromfelvonásos darabot Pa- lánki Viktorné pedagógus rendezte. — Harminc, nyolcadik általános iskolás kisdiák jelentkezett eddig mezőgazda- sági tanulónak a rétsági járásban. A termelőszövetkezetek huszonkettejükkel már meg is kötötték a szerződést. — Diákok diákokról. A salgótarjáni középiskolák KISZ-alapszervezetei mindenütt megkezdték az egyetemre, főiskolára jelentkezett fiatalok jellemzésének elkészítését. A tanulók közösen fogalmazzák meg egymásról a továbbtanuláshoz szükséges véleményeket, amelyek nemsokára osztályfőnöki megerősítéssel kerülnek a felsőbb tanintézetekhez. Reggeltől estig várja Önt az átalakított vásártéri bisztró Tejeskávé — kakaó Tojásételek, Frissensültek, Hidegkonyhai készítmények. Cu krászsü temények, Eszpresszó kávé. Gyümölcslevek, Üdítő italok. KELLEMES KÖRNYEZET Nógrád megyei Vendéglátó V. — Űj fizetési módszert alkalmaznak a jövedelemelosztásban a szupatatci termelő- szövetkezetben. Bizottság alakult a tagokból és ők állapítják meg a normákat, határozzák meg az alapkeresetet, majd javaslataikat a szövetkezet közgyűlése elé terjesztik. — Tizenöt hektáros területet fásítanak az idén a so- moskőújfalusi Salgó-Hegy vidék Tsz-ben. A fontos munkát főként az erózió veszélyeztette területen végzik. — Nagyszámú, kivilágítatlan járművel közlekedő kerékpárost, fogatost helyszínbírságoltak meg pénteken este a pásztói járás területén tartott razzián. A közlekedésrendészet dolgozói valamennyi motoros figyelmét felhívták arra, hogy elsején már a motorkerékpár utasa számára is kötelező a becsatolt bukósisak viselése. — Motorkerékpár elé szalad'1 Kányáson pénteken délután a hatéves T. Magdolna. Szerencsés véletlen folytán csak közepes sérüléseket szenvedett. A balesetet az okozta, hogy a kislány figyelmetlenül, körülpillantás nélkül szaladt ki az úttestre. — Fegyenclázadás volt a mexikói Tantcy UCA börtönben. Kilenc rabnak sikerült megszöknie; ötöt azonban az őrség megsebesített, ötöt pedig agyonvert. — Fakoronáról ugrott az Árvái Magúra egyik falujában háztetőre egy mackó. A furfangos talpas kiszimatolta a padláson őrzött méhkasokat; s mivel alulról nem fért hozzájuk, ezért vállalkozott a rövid légi útra. Nemzetközi körkérdésre érkezett válaszok tanúsága szerint a Fülöp szigetek fiatal házasai átlagosan öt, a franciák, amerikaiak, olaszok és svájciak három, a magyarok, németek és osztrákok két gyermeket nevelnének fel legszivesebben. — Modern szülészeti klinikát ajándékozott a Szovjetunió a kongói népnek. A klinikát Brazzaville-ben építik fel. — Drukker bilincsben. Egy Buenos-Aires-i futballszurkoló a meccs előtti álmából arra ébredt, hogy fociellenes felesége összebilincselte lábait. A lelkes drukker előbb á vasbéklyóktól szabadult meg, s végignézte a mérkőzést. A házasság béklyóitól most a bíróság előtt óhajt szabadulni. holnapra BALASSAGYARMAT: ARANYEMBER. Színes magyar film. pásztó: Ítélet nurnbergBEN I-n. rész. Amerikai film. SALGÓTARJÁN, NOVEMBER 7.: AKASZTOTTAK ERDEJE. Kétrészes román filmdráma. SZE- CSÉNY: SZERELMESEK VANNAK KÖZTÜNK. Lengyel film. ZAGYVAPÄLFALVA: HÁRY JANOS. Zenés magyar film. N O S R A D A Magyar SzocJaUsta Munkáspárt Nográd megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-95. 23-98. **-97. Főszerkesztő: 12-94 BelpoUtlkal rovat; 14-40 Sportrovat: 11-59. Kiadja: a Nográd megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vlda Edit. a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. I. Telefon: 10-29 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: IS Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: dr. Kalocsa) József igazgató Salgótarján. Petőfi u. I» Index-szám; 25 072 A jó példa követőkre talált Évadzáró ijftásáqi hangverseny Salgótarjánban Másfél esztendeje alakult meg Salgótarjánban a MÁV külső pályaudvari dolgozóiból és az AKÖV kirendeltség személyzetéből az ország első AKÖV—MÁV közös szállítási brigádja. Annak ellenére, hogy például tavaly az AKÖV által kirakott vagonok száma csaknem tíz százalékkal emelkedett, a kifizetett kocsi-álláspénz csőikként, a megtakarítás 74 ezer forint. A hiszékenység erdejében Gyulai László tavaly karácsony napján szabadult ötödik, ezúttal másfél éves szabadságvesztés büntetéséből. Kállón telepedett le egy, őt igen jó szívvel fogadó asz- szonynál. Reggelenként azzal indult el hazulról, hogy munkát keres, de gondosan ügyelt arra, nehogy találjon. Gyulai Pest és Nógrád megyét járta, s amerre megfordult, hiszékeny emberektől —, nemlétező — fára vett fel előleget. Senki, semmiféle igazolványt, igazolást nem kért tőle; csak fizetett, fizetett... A szélhámosnak három hét alatt kényelmesen sikerült kétezer forintra szert tennie, — s gyorsan elinnia. A salgótarjáni járásbíróság Gyulai Lászlót egyévi végrehajtható szabadságvesztésre s mellékbüntetésként a közügyektől kétévi eltiltásra ítélte. Megállapította a bíróság, hogy a visszaeső bűnöző a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményében nem részesülhet. Enyhítő körülményként csak azt értékelhette a bíróság, hogy az elítélt élettársa az utolsó fillérig megtérítette a kárt. Az ítélet jogerős. NEMCSAK A LIBA tollasodik meg... Több pénze lesz, ha libahizlalási és tollértckesítési szerződést köt a földművesszövetkezettel. Libahizlalási szerződést kötök állami áron takarmányt is kapnak. IBUSZ-TIT Ország-Világjárók Baráti Köre alakult IBUSZ-TIT társasutazások BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás csa- ládi házat vennék Salgótarjánban 50 000 Ft kp OTP hitelvállalással. Cím: a Kiadóban. FIAT 1100 üzembiztos eladó Ha- gara állatorvos Salgótarján. Oriásgyümölcsű szentendrei egres, és nagygyümölcsű hollandi piros fekete riblzketövek kaphatók darabonként 5,— forintért. járni kamarazenekart Virág László, a Zeneiskola igazgatója, valamint társdirigensként a József Attila Művelődési Otthon karmestere vezényelte. A bérlet utolsó, negyedik hangversenyét hallottuk pénteken. A műsor első felében Adorjáni Ildikó fiatal hegedűművésznő egy Bach és Handel-művet, Pröhle Henrik, a Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny egyik helyezettje Händel és Mozart egy- egy fuvola kompozícióját. Forgács Éva — jövő évadtól a Linzi Operaház magánénekese — egy Haydn és egy Schubert dalt adott elő Frey- mann Magda zongoraművésznő kíséretével. A műsor második része zenés fejtörő volt, Balassa Imre zenetudós vezetésével (ő konferálta egyébként a műsor első részét is). Antal Imre — a Televízióból is ismert zongora- művész két Chopin és egy Liszt-művet zongorázott, közöttük Forgács Éva előadásában. Puccini; Tosca c. operájából Tosca imáját hallottuk. A következő évadban már az új művelődési otthonban rendezik az ifjúsági hangversenyeket, bízunk benne, hogy továbbra is ilyen sikerrel. Jávor B. Zoltán Áramszünet Etes község területén Kisterenye Újtelep, Arany J., Petőfi S. u., Dobó u., Széchenyi, Abonyi u„ Honvéd u., Sallai u., Ady u., Hunyadi u., Nemti u. és Kastélykert környékén. 1966. III. 28-án — IV. 2-ig , naponta 7-16 óráig. A baráti kör módot nyújt arra, hogy tagjai részletesen megismerve a hazai és a külföldi utazások programjait, résztvegyenek országjárásokon és külföldi társasutazásokon. Az ez évi belföldi utazások és túrák megismertetésére az IBUSZ salgótarjáni utazási iroda ismeretterjesztő füzetet jelentetett meg a napokban „IBUSZ-TIT társasutazások” címmel. Apróhirdetések Toronyi kertésznél Békéscsaba, Sztraka 27. MHS NOGRÁD megyei Elnökség a salgótarjáni lőtérre gondnokot keres. Az állás elfoglalására cserelakás szükséges. Bővebb felvilágosítást adunk a l6-74_es telefonon. Sezlonok, ágybetétek, rekamiék, fotelek, székek szakszerű készítése és Javítása kárpitosmesternél, Rétság, Rákóczi u. 36. A salgótarjáni közös brigád eredményei arra ösztönözték a balassagyarmati és pásztói szállítókat, hogy szintén közös brigádot alakítsanak. Feladataikat szocialista szerződésben rögzítették. A cél: a rakodási idő csökkentése, a társadalmi tulajdon védelme, a kíméletes árukeze lés. Az eredményeket havonta közösen értékelik. Új támjavító üzem Március 15-én megkezdték az acél biztosi tó anyagok javítását Nagybátanyban. a Szolgáltató Vállalat új támjavító üzemében. A jövőben két műszakban a korábbi mennyiség háromszorosát akarják kijavítani süveggé- rendából és acéltámból. A javított berendezések utólagos hőkezelését még a régi technológia szerint végzik, de ez év közepére elkészül a modem hőkezelő is. A biztosítóanyagok teherbíró vizsgálatát és műbizonylatolását is az új üzemben végzik már.