Nógrád, 1966. március (22. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-27 / 73. szám
Életünk és iskoláink Az utóbbi időben pedagógus és nem pedagógus körökben többször elhangzott: mi van az iskolareformmal? A kérdés jogosultságát azzal indokolták, hogy többször hallottak és olvastak mostan ábern a gimnáziumi gyakorlati oktatás vagy a szakközépiskolák bírálatáról, megjegyezték, hogy a középfokú technikumokról, s áltálában a középfokú szakképzésről viták folynak, s talán a középiskolák általánossá tételének eddigi értelmezése sem volt helyes. Nos, a csupán gondokat látók kérdéseikre világos választ kaphattak már az országgyűlésen, a művelődésügyi miniszter parlamenti beszámolójából, s a képviselői vitából. Illetékes testületek pedig nemrég szűkebb hazánkban, Nógrád megyében készítettek okos, elemző jelentést az oktatási reformtörv jny vég. «hajtásának megyei tapasztalatairól és a további feladatokról. Miről vall ez a jelentés? Elöljáróban leszögezhetjük: a gondokban is valóban bővelkedő jelenlegi helyzetet iskoláinkban mindenekelőtt eredményeink teremtették! Szó sincs és nem is lehet tehát a reformtörvény három alapelvének bírálatáról, amelynek az iskola és az élet kapcsolatának megerősítését, az oktatás korszerűsítését, s a hatékony kommunista nevelés kibontakoztatását írják elő. Más kérdés, hogy az elgondolások és a gyakorlati intézkedések egy része, melyekkel e célok megvalósítását véltük elérni, nem váltották be mindig a hozzájuk fűzött reményeket. Mire gondolunk? A gimnáziumi 5+1-es rendszerben végzett szakmai elő- képzjs tényleg nem járt a várt sikerrel. Még a szakmai minősítő vizsgát tett fiataloknak is csak kis töredéke ment arra a pályára, amelynek ismereteit négy éven át tanulta. A rendszeren belül tehát kétségkívül sok volt a formalitás. Az is tény, hogy a szakmunkásképzés középfokra emelése — főleg núhány olyan szakmában, amelynek hagyományai sem voltak —, korai elképzelésnek bizonyult. A középiskolák általánossá tételének értelmezése körül is elterjedt néhány helytelen nézet, viszonylag kevesebb gondot fordítottunk például a termelő munka melleitti továbbtanulásra. Mindebből természetesen nem következik, hogy vissza kellene kanyarodnunk a reform előtti állapotokra. Azt hiszem, ez több .-kevésbé mindenki előtt világos. Hiszen továbbra is szükség van például a középfokú szakmai oktatásra, — sőt, a középiskolák között növelnünk kell ezen oktatási forrna arányait —, de a szálánál ismereteket nyújtó szakközépiskoláiknak szélesebb alapokon kell nyugodniuk, mint a szakíróinkás- kép'zésnek. Ugyanakkor a hagyományos szakmunkásképzést is magasabb szintre kell emelni, s fokozottabban be kell kapcsolni ezt az Iskolatípust is oktatási rendszerünk vérkeringésébe. A iái totósok szükségességének sürgetése tehát nem visz. szailépést, hanem előrehaladást jelent. Ezek után ejtsünk néhány szót „szűkebb” értelemben is életünk és iskoláink kapcsolatáról. Az iskola és az élet kapcsolatának megvalósítása kétségkívül rendkívül összetett komplex tevékenység, amely az iskolai oktató-nevelőmunkán túl a tudatos társadalmi tevékenységet feltételezi. Középiskoláinkat említve az utóbbi időben több szó esik arról, hogy nem megfelelő a tárgyi és a személyi feltételek alakulása, s mintha a társadalmi segítség is lanyhulna, amikor az üzemeknek a tanulókat kellene fogadniuk. A fő gond azonban mindenképpen az. hogy jelenleg a középiskolai diákok 61,6 százaléka részesül gyakorlati oktatásban, s ez csak számszerü- ségében szép eredmény, s a feltételek hiányának folytán több formális vonást feltételez. Szakközépiskoláink tanulmányi helyzete, életre való felkészítése általában megfelelő, gondot okoz viszont a bázisüzemek biztosítása, a a társszervekkel való együttműködés. Nagy gond, hogy nincs öt évre előre szóló megyei munkaerőmérleg. A technikumok tanulmányi és nevelési helyzete általában a többi Iskolatípuséval azonos. A szakmunkásképzés jól bevált iskolatípus a megyében, a szakmunkás utánpótlást elsősorban ezek az intézmények biztosítják a jövőben Is. Az egyes szakmák iránti érdeklődés viszont még mindig rendkívül eltérő képet mutat. A jövőben a szénmedence népgazdasági szerepének megfelelően szükséges csökkenteni a vájártanulóképzést, illetve helyette a vasipar szerepének növekedése miatt öntő szakmunkásokat keld képezni. Életünk mozgalmassága láttán nem várhatjuk a ma iskolájától sem az ötven évvel ezelőtti stabilitást. Sokat beszélünk a gyorsain változó életről, csak néha éppen azt hagyjuk figyelmen kívül, hogy ez azt Is jelenti, hogy mindig és folyamatosan újjal cseréljük fel a kevésbé jót Le kell számolnunk teháit végleg iskolapolitikánkban is stabilizáció-illúzióval, s bátran keresnünk kell a reform célkitűzéseinek elérésében legtöbbet segítő eszközt. Élnünk kell tehát a változtatás jogával, hiszen korunk szocialista iskoláját senki sem fogja felfedezni, ezt nekünk valamennyiünknek együtt ke! kimunkálnunk a reform fő célkitűzései szellemében. T. E. Miért csak „felsőbb dönlés”-re? „Mezőgazdasági mérnök friss diplomával állást keres”, adhatnánk fel egy apróhirdetést- Ezzel kezdte felszólalását Halmai Ferenc- né, mihálygergei agronómus, aki a fiatal mezőgazdasági szakemberek országos tanácskozásán, Litkén gyakorno- koskodó férje ügyében interpellált. KI ne hökkent volna meg ezekre a szavakra még akkor is, ha jónéhány hozzászólásból már értesült, hogy nincs még minden rendben a mezőgazdasági szakemberek sorsa körül. Halmai Ferenc,, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen végzett tavaly. Egyetemi évei alatt társadalmi ösztöndíjat kapott a gencsapátl Hunyadi Termelőszövetkezettől, minthogy szombathelyi származású fiatalember. Hogyan került mégis Litkére? Litkei lányt vett feleségül, s szerettek volna Litkén megtelepedni. Első útja Pásztor Lászlóhoz, a litkei termelőszövetkezet elnökéhez vezetett: „Van-e szükség szakemberre a gazdaságban?” Az elnök örömmel fogadta, s biztosította, hogy nemcsak rá, hanem több szakemberre is szükség lenne. Miután megtárgyalta dolgát a szövetkezet vezetőivel, így Szabó Já- r,os párttitkárral, aki mezőgazdász a szövetkezetben, felkereste Halmai Ferenc a járási és a megyei tanács mezőgazdasági osztályát is — a formaságok elintézése céljából. Megszerezte ezután a Földművelésügyi Minisztérium hozzájárulását is. hogy Gencsapátiból Litkére kerülhessen. A járási mezőgazda- sági osztály segítségével a feleségét is — aki szintén mezőgazdasági szakember — elhelyezték a szomszédos Mihálygergére. Halmaiék nagyon örültek, hogy a kezdet Így sikerült. András bácsi esete a ládával Az alacsony termetű, öreg Szekér András fiatalabb éveiben bányamunkás volt. Falujától hat kilométernyire volt a bányatelep, ahol dolgozott. így aztán mindig jókor hajnalban kelt, hogy munkakezdésre megérkezzen az üzembe. Feljebbvalói, társai egyaránt kedvelték. Sokat tapasztalt, jó szakembernek ismerték. Olyan tetőszerkezetet, állványokat készített, hogy abban a legavatottabb szem sem talált kivetnivalót. Büszke is volt Szekér András a tudományára. Amikor végére jártak egy-egy munkának, mielőtt letette a szerszámot, még egyszer megszemlélte művét. — No, ez sikerült — mondogatta ilyenkor és elégedetten dörzsölte hozzá kezeit. — Ebben csak az ellenség talál hibát ... Négy évtizedet húzott le a bányánál. Amikor elszállt felette a hatvanadik esztendő, nyugdíjba ment. Nem sokáig bírta azonban a tétlenséget. Visszament a bányához, havi ötszázért. Javítgatta a vasúti sínek mellett elrongálódott árkokat, ürítette a csillékből az ott rekedt nedves szénport, mikor, milyen munka adódott. A faluban megalakult a termelőszövetkezet, és az egyik napon Bánó János, az elnök azt mondta Szekér Andrásnak: — Nem való már magának András bátyám ez az örökös utazgatás. Maradjon itthon... A szövetkezetbe kell a jó szakember. Pénzt is visz haza annyit, mint most... Így történt aztán, hogy amikor beköszöntött a tavasz, Szekér András már ott volt a szövetkezetben. Többnyire bent foglalatoskodott a sebtében összehozott műhelyben. Ajtókat, ablakkereteket készített. Gyorsan, jól dolgozott. Sok hasznát vették. Segítséget is adtak mellé, egy fürge fiatal fiút. Galambos Jóskát. Amikor elkészültek az első ajtóval, amelyet az új agronómus lakásra szántak, Szekér András elégedett volt: — Látod fiam, ez jól sikerült. Ebben csak az ellenség talál hibát... Talán egy hónapja dolgoztak így együtt, amikor az egyik nap a brigádvezető nyitotta rájuk az ajtót. — András bátyám, baj van — állt meg az öregember előtt. — Ügy? — csodálkozott a brigádvezetőre Szekér András. — Mi az a nagy baj? — Egy ládát kellene csinálnia ... — Ládát? Miféle láda lenne az? — kíváncsiskodott Szekér András. — Egy közönséges ládát... Bányászok portájára valót. Tudja, amiben a szenet tartják. Csete Bözsi néni szólt, hogy csináljunk neki — magyarázta a brigádvezetó. — Hát — tolta a homlokára a szemüvegét az öregember. — Régen csináltam effélét, az igaz... talán el is felejtettem már. De azért csak meglesz, — nyugtatta a brigádvezetőt. — Aztán hogyan akarja megcsinálni? — kérdezte Szekér Andrástól csendesen a gyerek, amikor a brigádvezető mögött becsukódott az ajtó. Szekér András feddőn nézett a fiúra. — Azt még nem tudom — mondta neki. — De meglesz, annyi biztost Szótlanul dolgoztak egy ideig. — No, — törte meg a csendet az öregember — ott vannak a sarokban azok a deszkák... Szabd ki belőlük a ládának valót! Várj csak.. .• Ha jól emlékszem, 80 centiméter széles, méternél is magasabb, és... 180 centiméter hosszú legyen... Amikor a fiú elkészült a munkával, közösen láttak hozzá, hogy összeállítsák a ládát. — No, ez jól sikerült — próbált imponálni Galambos Jóska mesterének. — Hagyd el — mondta csendesen Szekér András. — Nem látod, kicsit magasabb lett a kelleténél. — Szavai tele voltak bosszúsággal. — Jó lesz az — vigasztalta ót a fiú. Később jött a brigádvezető is. — Micsoda erős, nagy láda — dicsérte őket. — Elfér ebben jó húsz mázsa szén is ... Szekér András lassan-lassan megnyugodott. — Akár el is vihetjük — mondta a brigádvezetőnek. — Induljanak csak András bátyám ... Szekérre rakták a ládát, s elindultak Csetéék háza felé. Széles arcú. alacsony, kövér asszony. Cseténé nyitott nekik kaput. • — Meghoztuk a ládát, Bözsi — fordult az asszony felé, miután a ládát oda állították a fal mellé. — Csak nem erre a... majd megmondom micsodára gondolt — hüledezett az asszony. Szekér András úgy tett, mintha nem értené Cseténét. — Jó erős láda... Elfér abban húsz mázsa szén is — bizonygatta. Cseténé azonban csak mondta a magáét: — Ez láda? Tudja mit csinált maga? Szenesláda helyett süllyesztőt... Félek föléje hajolni. Még majd beleesett. Ezzel egészen közel ment a ládához, előrehajolt. Az aprótermetű asszony egészen elveszett benne. Csak a lábat mutatták, hogy ott van. Szekér András most már komolyan dühbe gurult. — Ha nem tetszik, hát nem tetszik! Akár vissza is vihetjük, — mondta dühtől kivörösödött képpel. — Már indulhatnak is — kiabálta Cseténé, és a két karjával hadonászott. Vissza persze nem vitték a szenesládát, de Szekér Andrásnak jó ideig említeni sem lehetett az esetet. Nem kellett csak valaki szóba hozza, máris elfutotta a pulykaméreg. A munka hevében azért lassan-lassan feledés borult a dologra. Nem is került volna elő. ha Szekér András nem szól, amikor elkészültek a ki tudja hányadik ablak-kerettel: — No, ez jól sikerült... Ebben csak az ellenség talál hibát... — No, meg Csete Bözsi néni, — mondta bátortalanul Galambos Jóska, és ravaszul sandított a körülötte mosolygó emberekre. Vincze Istvánná Lakást egyelőre az asszonyka szüleinél kaptak, egy picike szobát, ahol lehajthatták a fejüket. Innen jártak munkába minden reggel telve elképzelésekkel, fiatalos lendülettel, s ide tértek meg esténként fáradtan, s egyre lehangoltabban. S ennek az volt az oka, hogy a Jó folytatás bizony elmaradt. A termelőszövetkezet vezetői Halmai Ferencet nem bízták meg feladatokkal. Az első napokban, amikor szerette volna megismerni a határt, biztatták, menjen csak, barangoljon — de egyedül. Vajon így mi értelme az egész határjárásnak? Később sem kapott feladatokat. Megpróbált munkát találni magának, hogy ne kényszerüljön az irodán ülni. De ez sem ment. Nem is mehetett. A termelőszövetkezeti tagok csak azt lát- ták ebből, hogy az agromér- nök „lopja a napot”. Végül •— novemberben — változás tertént. Ugyanis Rácz Miklós, állattenyésztési brigádvezetőnek szakmunkásképző tanfolyamra kellett mennie, s nem volt helyettes. Halmai íerenc azonnal önként vállalta a munkát — pedig éppen ekkor kellett volna egy kis szabadidő, mert decemberben kellett államvizsgáznia. A brigádvezető visszajött, Halmai jól vizsgázott, s minden ment a régi szerint. Azaz hogy nem egészen. Saját kérésére megbízták a gépcsoportvezetői teendőkkel. Am hiába adott utasítást a traktorosoknak, azok másoktól is megkapták az eligazítást. így azután Halmai nem tudta érvényesíteni az elképzeléseit, tudását. Egy alkalommal, amikor szóvá- tette, hogy ilyen körülmények között lehetetlen dolgozni, ne keresztezzék az intézkedéseit, megkapta, hogy: „Maga nem parancsol itti” . A tervekkel, reményekkel induló fiatalember magába- roskadt, nem tudta mit tegyen. Ezt még csak tetézte hogy távollétében — amíg államvizsgázott — közgyűlési határozat született, miszerint a gyakornoki idő le- „te után a szövetkezet nem alkalmazza. A tsz vezetői által aláírt feljegyzésben ez p ”A vezetőség Halmai Ferenc fa.át ki lésére m*». tárgyalta alkalmaztatásának további módját. A vezetőség úgy döntött, hogy a kö-- gyulés elé viszi az ügyet F- van javaslattal, hogy egyelőre a termelőszövetkezet sgronomust nemi tud aikal- “W -rt gyak.vnoki ide; let°ltese után nem alkai- mazza. a közgyűlés a vezetet?8 JaVaslaíávaI egyeté., ahogyan megállapítják róla, Azt azonban elfelejtették megállapítani, hogy az égvilágon senki nem törődött vele, nem mutattak meg neki semmit, s ha nem kérdezősködik a tagoktól, azt sem tudja meg, mekkora a termelőszövetkezet. Ne csodálkozzanak a litkei termelő- szövetkezet vezetői, hogy a fiatal szakembernek semmi kedve sem volt ilyen körülmények között dolgozni — helyesebben a munkát figyelni. Halmai Ferenc többször is felkereste a járási tanács mezőgazdasági* osztályát, ahol minden alkalommal megnyugtatták , intézkednek az ügyében. A megyei tanács mezőgazdasági osztálya által rendezett gyakornoki megbeszélésen elsőként szólalt fel és elmondta baját, kérte segítsenek rajta. Az ígéretet megkapta. A járási és a megyei osztály intézkedett is, csak nem lett foganatja Ugyanis, amikor azoknak a termelőszövetkezeti elnököknek rendeztek tanácskozást, akik gyakornokokat foglalkoztatnak, Kálmán Lajosnak is megcímezték a kritikát. Otthon azonban minden másképpen történt. Kálmán Lajos véleménye csupán eddig terjedt: „Hallottam Tarjén- ban, hogy nagyon befűtöttél nekünk Feri!” Ez egy igen segítőkész állásfoglalás! így jutottak Halmaiék a lelki nyugtalanság és a fenyegető létbizonytalanság legmélyebb pontjára. S ekkor a feleség meghívást kapott a KISZ-től a fiatal mező- gazdasági szakemberek országos tanácskozására. A tanácskozás nyílt, őszinte légköre kiváltotta a fiatalasz- szony véleményét is, s elmondta kétségeit a hallgatóságnak. Álljon itt egy napokban történt telefonbeszélgetés, amit Pásztor Lászlóval, a zsámbéki vezetőképző Iskolán levő litkei tsz-elnókkel folytattam: ■— Szükség van-e Halmaira a termelőszövetkezetben? — Feltétlenül, több szakember is kellene. Azért alkalmaztuk Halmai Ferencet ... — Nagyon furcsa, hogy ezzel szemben Kálmán Lajos elnökhelyettes, Szabó János párttitkár, aki egyben mezőgazdásza a közös gazdaságnak és Fekete Dezső főkönyvelő minden gondolkodás nélkül aláírta a feljegyzést, miszerint a fiatalembernek menni kell. Az emlegetett feljegyzésben felrónak Halmainak bizonyos hiányosságokat, amit úgy fejeznek ki finoman, hogy: „Nevezett nem látta el teljes egészében a rábízott munkakört..Szó se rila, minden ember hibáz- hat. Ez Halmai Ferencről sem elképzelhetetlen, mint Beszélgetésünk alkalmával Halimainé azt mondta, úgy gondolta nem tesz rosszat ezzel, hiszen ez az igazság. Nagyon remélte, itthon minél előbb intézkednek ügyükben, mert azzal a gondolattal is foglalkoznak — bár Itt a megyében szerettek volna gyökeret verni — elmennek más országrészbe. A hozzászólásával kapcsolatban meg kell mondjam, a lények elferdítve kerültek h iza Pestről. Halmainé egyedül azt vetette fel, hogy nem intézték el az ügyüket — s ez igaz. De vajon az igazság kimondása lenne rágalmazás’ Kérésünkre a megyei párt- bizottság intézkedett és a megyei tanács mezőgazdasági osztálya ismét megvizsgálta Halmai Ferencék ügyét. Az ügyben olyan döntés született, hogy Halmaiék más — természetesen megyei — termelőszövetkezetben kapnak megbízatást. Gondoskodnak további sorsukról. Az ő személyi problémájukban határozott döntés született. Tudvalevő, hogy megyénkben nem ideális a helyzet a szakemberellátásban. Sok termelőszövetkezetbe kellene egyetemi végzettségű szakember. Ezt elvekben rögzítette annakidején a megyei pártértekezlet is. Azonban még mindig akadnak olyanok, akik bizony szűklátókörűségből nehezítik a fiatal szakemberek letelepedését, fejlődését. Ezt bizonyítja az is, hogy Nógrád megyében sem a letelepedési segélyeket, sem az agronómusi lakások építésére szolgáló pénzügyi keretet nem használták fel. ŰJ szemléletre és végre cselekvésre lenne szükség! Pádár András
