Nógrád, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-02 / 27. szám

1966. február 2. szerda. BÖGRÄD 3 Jól sikerült zárszámadó közgyűlés fanyaréi változások Hz Országos Brhivatal elnökének nyilatkozata az áremelkedésekről és az árleszállításokról Megkísérlem visszafelé per­getni az eseményeket, mint mozigépész a lefutott filmet. Ülünk a fehér asztalnál, a művelődési otthon könyvtár- termében. Az asztal egyik végén négy, számomra isme­retlen vendéget vesz körül a tsz-elnök, tsz-főkönyvelő és néhány tsz-tag. Nem a járás és nem a megye küldöttei, de még csak nem is helybeliek. Beszélget velük Zeke Sándor, a járási pártbizottság titkára is. Szembe-szomszédomhoz Han- tosi Ferenc főagronómus- hoz fordulok felvilágosítá­sért. — Kik azok? Félfordulatot tesz, fejét hátraveti. — A patronáló üzem — mondja, majd kiegészítésül hozzáteszi — az Óbudai Ha­jógyár küldöttei. A patronálok Megyénkben jók a tapasz­talatok a patronáló üzemek tevékenységét illetően, mégis úgy érzi az avatatlan vendég, hogy egy fővárosi gyár nehe­zen tarthat szoros és építő kapcsolatot egy vidéki mező­gazdasági nagyüzemmel. A hajógyáriak tevékenysége élénken megcáfolja ezt a fel­tevést! Egymást túllicitálva mon­dogatják szomszédaim. — Nagyon sokat köszönhe­tünk nekik! — Élénk, jó a kapcsolat. — Nálunk a munkás-pa­raszt szövetség eleven való­ság. S a kurta felkiáltások a főagronómus és Vincze István körzeti párttitkár magyaráza­taiban nyomban mélyebb ér­telmet is kapnak. A patronálók nélkülözhetet­len segítséget nyújtottak ta­valy is a műhelygépek és a hiányzó alkatrészek beszerzé­sénél. A nyári és az őszi be­takarítási munkákhoz pedig teherautót küldtek, mert az idő tájt természetesen a szál­lítás volt a szűk keresztmet­szet a tsz-ben. Aratás idején egy teherkocsi állandóan itt, a vanyarci Virágzó Tsz-ben tartózkodott, a cukorrépa szállítását pedig szombat-va­sárnaponként 6-7 kocsival se­gítették az óbudaiak. Mint­egy ötven-hatvan vagon cu- k-T- ™ p 'tás,J fűződik az üzem szorgos gépkocsive­zetőinek nevéhez. A vanyarci Virágzó Tsz és az Óbudai Hajógyár a na­gyobb ünnepeket is közösen üli meg. Rendszerint a gyár művészeti csoportja, zenekara látogat el ilyenkor Vanyarc- ra, hogy az egész falu ünne­pét vidámabbá, szebbé, szín­vonalasabbá tegye. De a va- nyarciak is felkerekednek, ha idejük engedi: legutóbb ti­zennyolc tagú küldöttség tett látogatást a hajógyárban. Az ellenőrzés — Ne csak beszéljünk, együnk is! Tuskán Pál, a délceg, feke­teruhás, csizmás parasztem­ber lép ezekkel a szavakkal asztalunkhoz. Piros arcán összevillannak a derű és a tekintélv fényei. Tuskán a vanyarci tsz ellenőrző bizott­ságának elnöke. Beszámolója arra utal, hogy jól választott a tsz-tagság, amikor belé ve­tette a bizalmát. Széles vál­lán szinte szó szerint ott hordja a 3368 holdas tsz ter­heit (természetesen a nagyobb súly mégis Kulich Jánosra, a tsz-elnökre nehezedik!) és magáénak érzi mind a 337 dolgozó tag lelkiismeretes gondját. A háztáji bizottságnak el­kerülte a figyelmét, hogy több olyan család is akadt, amelyiknek két háztáji föld jutott. Az ellenőrző bizottság idejében felfigyelt erre visz- szásságra és nyugodtan mond­hatjuk, törvénytelenségre. De a bizottság egyéb fogyatékos­ságokra is felhívta a figyel­met. Így figyelmeztették a vezetőséget arra a furcsa helyzetre, hogy a besegítő kallói kaszások már elszállí­tották a széna-részüket, de a tsz szénája még behordatlan. A kiterme't r/'1 ': "hord­ták élelmes és kevésbé be­csületes elemek, sőt egyes meglévedt tsz-tagok azt is kihasználták, hogv a kom­bájnbúza tisztításánál nem alkalmaztak a tsz-ben éjjeli­őrt. Az ellenőrzés sokoldalúsá­gát tanúsítja, hogy több pénz­ügyi és irodai ellenőrzést is lefolytattak, azonkívül figye­lemmel kísérték a traktoro­sok üzemanyagfogyasztását, s felfigyeltek arra is, hogy a bognárok sok önkéntes sza­badságot vesznek ki, a kocsik és kertészeti ablakkeretek ja­vítása pedig elmarad. Az öreg tsz-tagok helyzetét is meg­vizsgálták és úgy találták, hogy az idős. beteg tsz-tagok elsősorban tűzifára vannak rászorulva. Az ellenőrzéseket számos okos intézkedés követte Mankó nélkül Az új vendégek rendre az elnök asztalához vonulnak és gratulá'nak, lcezetfognak. Vi­dám, szép, bizalmat tápláló nap ez a tsz-ben. — Nincsenek világraszóló eredményeink — mondja sze­rényen a tsz-elnök. — Hu­szonöt forintot ért egy mun­kaegység. Viszont ezt az eredményt már úgy értük el, hogy nem vettünk igénybe ál­lami támogatást. Tehát dotá­ció. mankó nélkül jutottunk el idáig és erre a tagok is büszkék. — A tartalékolást se hanya­goltuk el — mondja a főag­ronómus. — Biztosítottuk az állatállomány takarmányellá­tását és olyan e<rréb tartalé­kokkal rendelkezünk, hogy aratásig már biztosított az előleg fizetése. Nem szorulunk a Nemzeti Bankra. Igen, erre büszkék most a vanyarciak, hogy a maguk erejéből mutatták fel az ered­ményeket, mégpedig olyan évben, amikor megyeszerte rossz időjárás és elemi csa­pások sújtották a tsz-eket. A közgyűlési vitában és az elnöki beszámolóban arról is szó esett, miért lett mlndösz- sze 25 forint egy munkaegy­ség értéke. Elsősorban azért, mert sok pénzt elvitt a nem munkaegység szerinti része­sedés: csaknem másfélmillió forint értéket osztott ki a ve­zetőség ily módon, főként a harmados veteménvekre. Ha nincs százalékos termelés, ha­nem mindent munkaegységre számolnak el, akkor már ta­valy is harminchárom forin­tot ért volna egy munkaegy­ség és jóval nagyobb előleget is folyósíthattak volna a ta­goknak. Igaz ugyan, hogy a harma­dos rész is a tagoknak jutott, csakhogy aránytalan elosztás­ban, ez pedig feszültséget szül a szövetkezeten belül. A vanyarciak valami más, mégis ösztönző jövedelemel­osztási módot keresnek. S utoljára hadd vegye ót a szót Kulich János, a tsz-el­nök, aki ennek a visszaperge­tett filmnek első szereplője volt. Még egyetlen mondat a beszámolóból: — Négymillió forinttal na­gyobb volt a bevételünk 1965-ben, mint egy évvel előbb. Bakos Gj örgy (folytatás az 1. oldalról) vű drágulás tulajdonképpen csak az osztályon felüli és az 1. osztályú éttermekben kö­vetkezik be. Ezeknél a ven­déglőknél ugyanakkor a fix haszonkulcs rendszerről a mozgó haszonkulcs rendsze­rére térünk át. Ez lehetősé­get ad arra, hogy a luxus ét­termek a szezon-követelmé­nyekhez igazodva idegenfor­galmi szezonosn nagyobb és a holtszezonban alacsonyabb haszonkulccsal dolgozzanak. A szociális, egészségügyi és kulturális intézményeknél, (óvoda, bölcsőde, kórház, is­kolai étkeztetés, stb.) az élel­miszerek áremeléséből adódó többletköltségeket nem hárít­juk át a lakosságra. Ezeknél az intézményeknél a többlet- költségeket az állam téríti meg a költségvetésből. — Amikor nyilvánosságra került, hogy bizonyos ruháza­ti cikkek árát leszállítják, voltak olyan hangok, hogy ez semmiben sem fog különböz­ni az úgynevezett szezonvégi kiárusítástól. Mi a valóság? — Évek óta folytatunk sze­zonvégi kiárusítást, s leérte­keit áron adunk el divatja­múlt termékeket anélkül, hogy árleszállításról beszél­nénk. Most viszont valóban árleszállításról van szó, amely mellett megmarad a szezon­végi kiárusítás és megmarad a divatjamúlt termékek leér­tékelése is. Ebben a hónap­ban két árintézkedés is talál­kozik: az elsejei árleszállítás és a téli cikkeknek feb­ruárban induló szezonvégi kiárusítása. Most mintegy 1500 termék ára lett alacsonyabb. Szeret­ném kiemelni a legfontosab­bakat: az ágyneműk és az ágyneműanyagok 8-27 száza­lékkal, a selyem szövetek kö­zül a fehérnemű selyem és nylon szövetek 20—30 százalékkal, a kötöttáruk kö­zül a szintetikus felső- és al­sóruházati cikkek és a hab­selyem áruk 10-15 százalék­kal, a kártolt gyapjúszövetek és azokból konfekcionált cik­kek 8-20 százalékkal lettek olcsóbbak, összegszerűen ez kereken évi 730 millió forint megtakarítást jelent. Útkorszerűsítés Korszerűsítik az úthálóza­tot Rau-akna és Albert-telep között. A közigazgatásilag Etes községhez tartozó két bányatelep közötti 1,5 kilomé­teres útszakaszt a kövezés után bitumennel fedik be. A munkálatokat tavaly ősszel kezdték meg az Egri Közúti és Útfenntartó Válla­lat dolgozói. Az állami támo­gatásból épülő útszakaszra tervezett 3 millió 500 ezer fo­rintból eddig 1 millió 700 ezer forintot költöttek el. Az útfelújítás ez év máso­dik felében fejeződik be. Ezzel a két kezemmel... — Mit mondjak magának, az önéletrajzomat? Születtem kilencszáztizenkettőben, apám bányász volt, anyám tizen­hatban meghalt, hagyott hát­ra négy árvát, köztük en­gem. Apám újra megnősült. Aztán jött a háború, a kom- mün, ezt én már mind él­tem ... Elvégeztem a hat elemit. Meghalt a mostoha anyám is. Apám megnősült harmadszor is. Négy gyerek­kel egy bányász nem marad­hat magában ... Kilencszáz- huszonhatban kezdtem dol­gozni, az üveggyárban. Be­hordó fiúként. Felvittem „bankárosig”, de egy év után átjöttem ide a Tűz­helygyárba. Az akkori Hirsch és Frankhoz. Tizenötéves voltam. A gépi formázáson kezdtem, végigcsináltam min­dent, amit egy öntőnek csi­nálnia lehet. Harmincket­tőben megnősültem. Harminc­négyben bevonultam tényle­ges katonai szolgálatra. Egy kislányt és egy súlyosan oe- teg feleséget hagytam itthon. Kitört a háború. Behívtak minden évben, nehogy oda­haza jól találjam érezni ma­gamat. Utoljára az általános mozgósításba kerültem bele. Negyvenöt május huszonne­gyedikén tértem vissza Tar- jánba, másnap jelentkeztem a munkahelyemen. Az első szakszervezeti választáson megválasztottak bizalminak, később főbizalmi lettem. Negyvenhétben meghalt az első feleségem, negyvennyolc­ban Ismét megnősültem: két kislányomnak szüksége volt az anyai gondoskodásra. Má­sodik feleségem is hozott egy gyermeket a családba, született még egy kislányunk. Jól élünk. Kívánom, hogy mennél többen éljenek így, ahogyan mi. Pici szünetet tart. Mély lélegzet. — A munkára vonatkozó­lag. ötvenegy-ötvenkettő óta műszaki beosztásban dolgo­zom. Bár, mint művezető, abban az időben havi öt-hat- száz forinttal kerestem ke­vesebbet, mint szakmunkás koromban, ugyanolyan am­bícióval vetettem magam a munkába, mint annak előtte. Elvégeztem a szakmunkás- képző tanfolyamot. Főműve­zető lettem, kilencszázötven- négyben pedig üzemvezető. Közvetlen felettesem Monos­tori Ottó, aki kilencszázhat- van óta van a vállalatnál. Tőle igen sok segítséget ka­pok, jó egyetértésben dolgo­zunk. Jövőre lesz negyven éve, hogy itt dolgozom az öntődében. Jól éreztem ma­gam mindig. Mint második otthonomban. Jövőre május hetedikén telik le az időm. ötvenöt éves leszek. Nyug­díjba megyek. Ha enged­nek ... Felpillant, elmosolyodik. Lipták János főművezető, többszörös kiváló dolgozó, ki­tüntetett munkásőr. Alacsony termetű, barázdált arcú, für­gemozgású. Egy híján negy­ven éve öntő. — Nem tudom, még mire kíváncsi. Az ember ne beszél­jen sokat önmagáról. Azt érzem, hogy bírom a dol­gozók bizalmát, feletteseim megbecsülését. Mivel érde­meltem ki? — megvonja a vállát. Gyors, kis erélyes mozdulat ez is. Ha lehet egy vállvonás katonás, annak is nevezhetném. — Én sosem bírtam, ma sem viselem el a fegyelmezetlenséget. De eh­hez fegyelmezettnek kell len­nie a vezetőnek is. Nem követelheti meg mástól sem, ha önmaga nem az. Erre vi­gyáztam mindig. Talán ez­zel. Aztán ... sosem kerül­gettem a szót. Egyenesség, őszinteség. Nagyon fontos. Obiigát kérdés csúszik ki a számon: — Mondja Lipták elvtárs, hogyan bírta ki egy öntődé­ben egyhuzamban ezt a har­minckilenc évet. Ahol vagy nagyon meleg van, vagy tép a huzat, gázos a levegő, pi­szok, por, nehéz terheket emelgetni, cipelni... Biccent. — Ugye, az emberek azt szokták mondani ilyenkor az újságírónak, ha újra kezdhet­ném, csak ezt csinálnám sa­többi, satöbbi... Én a mai eszemmel másként kezdeném az életet, másként próbál­nám. .. Dehát, amikor én el­kezdtem. hogyan is kezdhet­tem volna másként. Most van választás. Akkor alig akadt.. Mint, ahogyan a munka is másmilyen volt. Reggel hét­től este hétig-nyolcig tartott. Ha moziba akartam menni, elkéredzkedtem a műveze­tőmtől. hogy a nyolcórás elő­adásra eljuthassak. Ha meg lett volna idő szórakozásra — nem volt miből. Ez az üzem — Ennél az árleszállításnál milyen meggondolások vezet­ték az illetékes szerveket? Nálunk drágák a textiláruk, s azoknak a cikkeknek az ára, amelyeket most az intéz­kedés érint, általában maga­sabb volt, mint amennyi a termelési költségük, ezért le­hetett leszállítani. Célunk, hogy később a ruházati cik­kek fogyasztói ára még köze­lebb kerüljön a szomszédos, általában az európai orszá­gok alacsonyabb árszínvona­lához. Az utóbbi években millió- számra járnak nálunk kül­földiek, illetve magyarok kül­földön, s elég sokan akadnak közöttük, akik nagyon is jól felismerték, mi adódik abból, ha azonos cikkek ára nálunk vagy a másik országban je­lentősen alacsonyabb, vagy magasabb. Gondoljuk csak meg, hogy a nálunk olcsó szalámiból vagy kardigánból, pálinka­félékből mekkora mennyiséget ..exportáltak” a turisták, hogy „csencselésl” alapon az­után varrás nélküli nylon- harisnyát, orkánkabátot, szi- 'oninget, zsebkendőt, ágyne­műt, hasonló cikkeket „im­portáljanak” és kihasználták az országok közötti áreltéré­seket arra, hogy maguknak ezúton előnyöket szerezzenek, sőt esetenként arra Is, hogy üzérkedjenek. A textíliák mostani árleszállításába be­vont cikkek között találják az ágyneműt, zsebkendőt, az orkánkabátot, a nylonfélé­ket, közöttük a varrásnélküli harisnyát, stb. Ez utóbbinál csak megemlítem a céltuda­tos törekvések illusztrálása­képpen, hogy 1957 óta már többször került sor a nylon- harisnyánál árleszállításra. A varrásos nylonharisnya ára 1956-ban még 98 forint volt, február 1-től 29 forintért kapható. Ehhez arányosítottuk a varrásnélküli nylonharis­nya árát, amely eddig 48 fo­rint volt, s most 38 forint lett. S logikailag ebbe a gondo­latsorba tartozik, ha talán egy előző kérdésnél kellett volna említenem: ilyen össze­függésben világosabbá válik, miért emeltük az átlagosnál idényjellegű termelést foly­tatott. ősszel a kályhák, tűz­helyek. Amikor annak lejárt a szezonja, háztartási eszkö­zöket gyártott. Meg mindent, bokszertől a fokosig. De ha nem volt mit gyártani — ke­reset sem volt. Havonta két­szer fizettek. Nem egyszer előfordult, hogy két hét alatt két nap munkám volt. Az sem egész napos. Kétheti fi­zetés: öt pengő hetven fillér. Ha pedig selejt volt, annak a teljes értékét levonták. Csak harminckilencben „javult” valamit a helyzet. Akkor öt­venhat órában állapították meg a heti munkaidőt. Űj fő­mérnök is jött akkoriban. Gé­pesíteni kezdett. De nem vált be a gép, s a kárt, amit csi­nált, rajtunk vasalták be. Egyik napról a másikra tíz százalékos általános fizetés- csökkentéssel. Az ember aa ilyesmiket ne kívánja vissza... — Mégis itt élte le élete nagy részét. S negyvenöt után sem ment máshová.., Amikor lehetett volna, hi­szen. .. — Tudom. Amikor én öntő lettem, nem úgy volt, mint ma. Ugyanaz az ember készí­tette elő a formát, szállította a folyékony vasat. Ezen a jobb lábamon támasztottam az öntőtégelyt. Érzi is. Vagy tizenhárom-tizennégy éve megköveteli a rendszeres gyógyfürdőt, öntés után az ürítés is a mi dolgunk volt. Csak a tisztítás nem. Ezekre a műveletekre ma kü-lön cso­portok, részlegek vannak. Szóval, akkor nehezebb volt, mint ma. Hideg, meleg, gá­zos levegő, piszok, igen ez mind igaz. De mindenért kár­pótolt és semmi sem tudná helyettesíteni azt az érzést, nagyobb arányban a téli- és a csemegeszalámi árát. — Hallhatnánk valamit ar­ról még, milyen külön meg­gondolások érvényesüllek, amikor egy-egy textilárunál eldöntötték, hány százalékkal csökkenjen az ára? — A termelési tényleges költségeken kívül itt is fi­gyelembe vettük, hogy a he­lyesen megállapított árnak szabályozó funkciója is van. A keresettebb cikkeknél az átlagosnál kisebb, a kevésbé keresetteknél viszont valami­vel nagyobb mértékben szál­lítottuk le az árakat. Az árleszállítással érintett termékcsoportokban egyéb­ként közelebb kerül a felnőtt méretek ára a gyermekmére- tek árához, de vigyáztunk ar­ra, hogy az úgynevezett üt­köző méreteknél helyes ár­arányok érvényesüljenek. A kártolt szövetekből ké­szült konfekcionált felsőruhá­zati termékek közül, a felnőtt ruházati cikkek ára átlag 15 százalékkal, a gyermekruhá­zati cikkek ára pedig 10—13 százalékkal mérséklődött. Az árleszállításba bevont cikkcsoportokon belül min­den esetben, de csak kisebb mértékben csökkentettük a gyermekruházati cikkek árát, mert ezeknek ára a felnőtt ruházati cikkekhez viszonyít­va eddig is alacsony volt es ez csak állami dotációval volt elérhető. Az árleszállítás körének és mértékének megválasztásánál az is vezetett minket, hogy eredményeképpen különösen az alacsony jövedelmű réte­gek ruházkodási költségei csökkenjenek, nem csökken­tettük viszont a luxuscikkek árát Ha úgy láttuk, hogy sem belföldi termelésből, sem im­portból nem tudnánk kielé­gíteni valamelyik cikkből az árleszállítás esetén előrelát­hatóan megnövekvő igényeket — nem nyúltunk az árához: például ez az oka, hogy a frottír törülközőkre nem vo­natkozik az árleszállítás. Elmondhatom': rendkívül nagy gondot fordítanak az összes illetékes szervek arra, hogy aminek az árát leszál­lítottuk, azt kapni is lehes­sen a boltokban. (MTI) amikor elkészült egy munka­darab. Amit én csináltam. Ez­zel a két kezemmel. Én al­kottam. Ez a legfőbb öröm. Ezért sosem bántam meg, hogy öntő lettem. És úgy voltam, én a munkámmal, hogy érdekelt minden egyes darabnak a sorsa. Ha a bér­cédulán az volt, hogy száz darabból kilencvenöt lett a jó, utánamentem én a száza­diknak is, megkerestem, mi lett vele. miért nem jó. Nem sajnáltam a fáradságot, mert abból is tanulni akartam, amit elrontottam. Ügy vi­gyáztam én formára, homok­ra, vasra mindig, mint a sa­ját tulajdonomra. •. És amió­ta vezető vagyok, ezt mon­dom szüntelen a munkásaim­nak is... Minden életnek van egy nagy tanulsága. Még a leg­szokványosabb, leghétközna­pibb életnek is. Lipták Já­nosénak is van. Nem a há­nyatott sorsa, a keserves évek, a nyomorúság. Vele együtt sokan cipelték ezt a terhet, amíg az út egyenessé vált. De ami nem kölönc, ami a vérükben csörgedezik, idegszálaikban, minden apró sejtjükben: a munka, az al­kotás szeretete, s a nyomá­ban fakadó, tisztán csillogó emberi büszkeség, öröm, év­milliós emberi örökség — íme ennek hordozója, folytatója és továbbadója, Lipták János. — Igen — mondja, s elő­ször fanyar kissé a mosoly a száján — ezt ismételgetni, bizonygatni, másoknak, ehhez szív kell. De tegye csak. tegye, Lip­ták János! Az idén, jövőre, s azután is még, ha bírja egész­séggel, minél tovább... Cs. U

Next

/
Thumbnails
Contents