Nógrád, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-02 / 27. szám
4 NOG R ^ D T966. február 2. szerda. I rpan as zkű diU ecf if kislány Az alábbi történet túlnő egy családi élet keretein. Több faluban beszélnek arról, hogy egy tizenkét éves kislányt a nevelőapja gorombán fegyelmez. Magdika nem érzi jól magát otthon. Édesanyja özvegy volt, a nevelőapának is ez a második házassága. A kislány az asszony első házasságából született. A neveket és a helységet szándékosan homályban hagyom: a történet tanulságai miatt íródik. Elkerülendő, hogy a cikk újabb indulatokat támasszon édesanya, gyermek, nevelőszülő, rokonok, barátok és ismerősök között. Egy kislány sorsának a jobbra fordulása fontos. ül A mellettem ülő Magdika vállai előrehajlanak, szemét a padlóra szegezi. Halkan beszél, s időnként ideges rángás rázza meg törékeny testét. Az irodában ott ül az iskola igazgatója a járási tanfelügyelő, a gyámügyi előadó. A kislány szavát figyeli mindenki. Halkan beszél, nyomasztó a csend, csak a szivek dobolnak hangosan. Gyengén tanul, feleleteire kettes, hármas jegyeket kap. Az osztályban sokszor hallgat, talán csak fizikailag van ott az órákon, fejében kusza gondolatok járnak. Haza gondol, ahonnan gyakran lelkében sebbel indul az iskolába. Fejében ilyen kérdések viaskodnak: miért veszekedik anyuka és apuka? Talán estére újból kikapok. Milyen jó volna nagymamánál lakni!... Nem szeretek hazamenni — mondja remegő hangon. — Apuka mindig mérges. Sokszor bántja anyukát Sir, nagy kerek könnyek gördülnek végig az arcán. — És te ilyenkor mit csinálsz? — Kifutok az udvarra, s megállók a ház mögött, ott sírok. — Azt mondják el-elszöksz otthonróL Fájdalmasan feltekint, körülnéz a jelenlevőkön, de a kérdés nem lepi meg. — Igen. Nagymamához szoktam menni, a másik faluban lakik. Ott nagyon szeretek lenni, ö nem bánt Szépen beszél velem. Amikor ott laktunk anyukával, jobban tanultam. Magdika visszamegy az osztályba. Hallgatunk. Kínosan nehezedik ránk a csend. Az osztályfőnöktől érdeklődik a tanfelügyelő. Az osztályfőnök ismeri a családot. Szerinte Magdika rendezett körülmények között él. Különben is a nevelőapa neki régi ismerőse, szinte barátja. Szerinte baj van a kislánnyal. A múltkor pénzt lopott. Meglepődünk. Csak ezt tudná róla? Pedig Magdika őszintén beszélt. Könnyei fájdalomról tanúskodtak. S ez a fájdalom már nem mai keletű. Magdikát egyszer az orvoshoz kellett küldeni, mert rúgástól kék foltok voltak a combján. A látleletet olvasta az igazgató. Erről az osztályfőnök nem tud. Különös. A tanfelügyelő feláll, idősebb, tapasztalt ember, arcán nem látni, hogy ideges, hangja sem árulja el, de amit mond, arra figyelni kell. — Ügy látom, a családlátogatások nem elég tartalmasak. Nem szolgálja kellőképpen azt, hogy közelebbről megismerjük a gyermeket. Ez az eset figyelmeztet — nem mond többet. Hallgatunk. De a hallgatásban benne van az egyetértés. Eleven pedagógiai téma ez. Nem elég ismereteket tanítani, tudni is kell kiket oktatunk, nevelünk. binált bútor, a másikat is ízléssel rendezték be. A röka- mién kicsiny apróság alszik. Arcán mosolygás, csendesen, egyenletesen szuszog. Kéthónapos a kis jövevény. Magdikénak féltestvére. A mama szemében egy kis riadalom, nem tudja mire vélni a látogatást. Nem sejti, hogy Magdika miatt jöttünk. Kezdetben kissé dacos. Azt mondja, jó a családi élete. Szépen haladnak, elmondja, hogy legutóbb mit vásároltak, mióta ő is dolgozik, könnyebben boldogulnak. Egy évig élt az első férjével. Egy baleset áldozata lett. Sokáig nem ment férjhez, otthon lakott a szüleinél. Teltek az évek és várt. A szülei pedig türelmetlenek voltak. Sürgették. — Menjél férjhez, nem vehet szájára a falu... — Hat év után kötött újból házasságot. Magdika akkor volt hatéves. A szülők ellenezték a frigyet. S ehhez az ellenérzéshez sok szál kanyarodik vissza. A fiatalasszony elismerően beszél a férjéről: most már kevesebbet iszik, s amióta megszületett a kicsi, nem kö- tözködik annyit. Magdikát említem, aki végzett az ebéddel, és oda ül közénk. Lehajtja a fejét, a padlót nézi, mintha onnan várna válaszokat. — Szoktál kikapni? A mama válaszol helyette. S ekkor a kislány határozottan néz anyjára. — Te is tudod. — Tudja, a múltkor — fordul felém a fiatalasszony — a férjem leíratta vele ötvenszer, hogy többet nem csavarog el. Én ezt nem helyeseltem, dehát — és tehetetlenül tárja szét a kezét. A kislány nekibátorodik, panaszkodik. Hogyan volt akkor^ amikor anyuka a kórházi volt. Többször a szomszédbi hívták be. Egy hétig a nagymamánál volt, de aztán an; hazaküldte. — Legyél otthon, mert apád majd barátnőt visz a ház\ hoz — ??? Barátnőt. A üzenkétéves Magdika, akinek még a gyermek gondtalan vidám életét kéne élnie, tanulni, túl korán ismerkedik olyasmivel, ami nem tartozik rá. És ő hisz a felnőtteknek, anyukának különösen. Dehát, hogy lehet szeretni úgy apukát, ha közben ... Hogy lehet úgy szeretni, ha azt látja, hogy egy férfi-kéz durván bántalmazza. Magdika még nem lát mindent. Szeretetet vár. Mennyire boldog volt karácsonykor és szilveszterkor, akkor apa leült vele kártyázni. Vicceltek. — Nem. ő nem olyan em- egyik szeme mindig kint volt P? an?P°r említem a az utcán. Látom, ennek nincs részleteket, akkor pironkodnuK. Egy kis szégyen ül az arcuértelme, nem is teszem többé. kon. Igen a kritikátlan barát- Én azt szeretném, ha kézimun- ságot lehet is szégyellni. kázna és inkább otthon lenne. [Sí A munkahelyén találkozom Magdika nevelőapjával. Har- hallgat minchároméves, erőteljes em- ^ bér. Nem lepődik meg azon amiket mondok. — A gyerek vágyik a játék után. Válasz helyett lesüti a fejét 16J — Kérem, amikor én először jártam a feleségemnél, láttam a kislányt, kiesett a könny a szememből. Az első házasságomból nem született gyerek. És én úgy fogadtam őt, mintha az enyém lenne. Jól tudom, hogy honnan származik az egész. A nagyszülőktől a másik faluból. Engem nem akartak, haragszanak rám, s ha a gyerek náluk van egy pár napig, vagy nyári szünetben, utána olyan, mintha kicserélték volna. Alig bírok vele. Tudja ez nagyon rossz. Említem neki a goromba ütlegeket. Cigaretta után nyúl, mélyeket szippant. Rázza a fejét. Cáfol. Aztán hirtelen átcsap egy másik témába ... — Amikor kórházba volt az anyja, akkor egy hét után hazajött a gyerek. Vigyázni rám.. . Dehát kérem, én nehéz munkát végzek, nem jár ilyesmin a fejem. Lehet ilyet mondani a gyereknek? — Hogy fegyelmezem? Muszáj. Múltkor láttam, hogy fogy a cigaretta. Aztán megláttam a szivarvégeket, a gyufaszálakat a mellékhelyiségben. Nem szóltam. Azt hittem az anyja. Aztán rájöttem, hogy a gyerek. A szomszéd gyerekekkel cigarettáztak. Hát ezt kérem nem hagyhatom. — A múltkor büntetésből megparancsoltam, hogy írjon mondatokat. De láttam, hogy csak elkapkodja az írást, Rokontól érkezett a bejelentés. A levél tartalma nagyrészt igaz. De nem igaz, hogy kizárják a disznóólba Magdikát. Az sem, hogy teljesen elhanyagolják. Rendesen öltözik. Magdikénak azonban nemcsak új cipőre, bundás csizmára van szüksége, olyasmire is, amit nem lehet pénzért vásárolni, üzletben megvenni. Szeretetre vágyik. A felnőttek értelmére, amely megértő, s ha fenyítenek is igazságosan teszik. Családi háborúság húzódik meg Magdika sorsa mögött Mást hall a nagyszülőktől, mást az édesanyától, és mást a nevelőapától. Ellentétes hatások s a gyermeki lélekben ezernyi bizonytalanság. S a végeredmény? Egy fiatal élet fejlődése megbomlik. Magdikéról sokan tudnak. Hallomásból, szóbeszédből, de kevesen látják az összefüggéseket. S a barátok is eltakarják a szemüket a teljes valóság elől. Lehet-e ez őszinte barátság? Lehet-e egy pohár bort elfogyasztani úgy az apával, hogy erről a barátok hallgassanak. Nem. Magdikénak jól esik a nagymama megértő szava, de szabad-e ugyanakkor az apa ellen nevelni? És az anya meggondolja-e azt, milyen titkot vagy sejtelmet oszt meg a gyermekkel? Félre kell tenni a haragot, a családi háborúságot, mert Magdika sorsa rosszabbra is fordulhat. Egy gyermek nem lehet áldozata rokoni háborúnak. Gulyás Ernő [41 131 Szépen berendezett családiház. Az egyik szobában komA rendőrőrsön is tudnak Magdikéról. A körzeti megbízott már jelentette a járási rendőrkapitányságnak. Ez régebben történt. Választ nem kapott. Tudja, hogy a kislányt gyakran bántalmazzák, ismeri az apát, gyakran látja a vendéglőben. Nem duhajkodó. Elfogyaszt néhány pohár italt és hazamegy. A körzeti megbízott a kapitányság válaszára vár. De azt mondja, hogy most már ő is szükségét érzi annak, hogy beszéljen az apával. Beszélek több olyan falubélivel, akik ismerik az apát. Ba- rátjaival. Csodálkoznak azon, amit mondok. Szinte el sem tudják hinni. A rossz nyelvek azt beszélik, hogy bizonyos vállalatok körei egy-egy dolgozó elbírálásánál újabban nyíltan és komolyan figyelembe veszik az Illető ultista képzettségét. J No, nem a fizikaiaknál, hiszen azokat ritkán küldik külföldre tapasztalatot cserélni. Mert itt van a kutya elásva, a kiküldetésben, a külföldi túrákban van a kártyáshuncutság. Azt mondja az igazgató bácsi, a főmérnök bácsinak, hogy „hallod-e, kiugranátok vagy három hónapra Berzengóciába. Azt beszélik, ott a gatyamadzagot a világszínvonalnak megfelelő, élenjáró technológiával gyártják. Tanulmányozzátok egy kicsit. Szedd össze az embereidet, öten mehettek. Annyira van keret, de azt költsétek el, mert akkor jövőre nem adják meg újból”. A főmérnök bácsi úgy tesz, mintha nem örülne, hanem szenvedne a megbízatástól. Gondterhelt arccal vakarja az állát és azt mondja: „Mancika kell, mert ugyebár ő főzi a feketét és ő jegyez”. Ezt csak azért mondja, hogy később ne fúrhassák, mert ő az igazgató szemébe mondta, hogy Mancika kell. Aztán bemegy főmérnöki bu- doárjába és gondolkodni kezd: „Berzengóciába? Nem nagy buli. Apropó: buli! Berzengóciába mindegy, hogy ki megy, nincs útlevél, és vízumkényszer, szóval nézzük, a zsugá- sokat. Alföldi nem jó, ő ka- nasztázik. Kovácsnak vékony a bukszája, nézzük az ultistá- kat”. Dumás Győző. Jól játszik, de... De képes minden rossz viccét parti közben elsütni, ha ezekkel végzett, a vállalat intimitásait teregeti. Amikor legutóbb Thébában jártak, majdnem baj lett belőle. Dumás Győző, a diri titkárnőjéről mondott néhány bensőséges mondatot, jelezvén, hogy a domború hasán az a kis szeKártyások mölcs nagyon pikáns, amire ő, a főmérnök fejével intett, hogy igen. De ő a piros ultira értette, hogy mehet. Ez az átok Dumás, meg itthon azt mondta, hogy ő is tud mindenről, igenis, az anyajegyről volt szó. És a partik végén, azt nem lehet kibírni! Dumás mindent megmagyaráz, értékel és kiértékel. „Ha a tök ászt hoztad volna főmérnök kartárs, akkor miénk a parti.” Dumás nevét is kihúzta a listáról. Flegma Tóbiás, talán ő jó lesz. De ne, mégse jó. Idegesíti az embert, hogy nem lehet Flegmánál semmit sem tudni. Faarccal nyer, faarccal veszít és meg tudja állni, hogy amikor a kormányt szidják, egy arcizma sem rándul. Szóval nem lehet tudni, hogy minek örül és mi fáj neki. Három pirosra mondja be az ultit, és olyan arccal nyer vagy veszít, mintha ő lenne Rotschildék szocialista rokona. Közben mindig Mancika lábát nézegeti és mindennap kétoldalas levelet ír a feleségének. Szóval Flegmát nem visszük. Formalista Ferenc. Kedves fiú! Szellemes. Több újítás hőse. Az igazgató kedvence. Mégsem viheti, nem lehet előtte nyugodtan beszélni. Legutóbb Futbóliába utaztak Formalistával és már a vonatban olyan érzése volt, amikor a dirit kretén állatnak nevezte, hogy nincs megfelelő akusztikája, visszhangja szellemes telitalálatának. Később ez az érzés olybá tűnt, mintha ülepén a nadrágja rongyos lenne és egy tömeg őt bámulná. Kártyázni sem lehet ezzel a Formalista Fricivel. A játékhoz fogalma sincs, de azt jól adja elő. Kókler. Megtörni angol pipáját, ingujjra vetkőzik és azt mondja, én már bemosatJj könyv: A Magyar Tanácsköztársaság Liptai Ervin történetírásunk régi adósságát törleszti. Könyve a legjobb értelemben vett népszerű—tudományos mű az első magyar proletárdiktatúra, a Magyar Tanács- köztársaság történetéről. A Tanácsköztársaság nemzeti történelmünk, és fejlődő — izmosodó munkásmozgalmunk eredménye volt. Mint a szerző írja, „logikus következménye egy olyan folyamatnak. amely már évek óta feltartóztathatatlanul haladt előre, és szédítő tempójúvá vált 1918- novemberében, amikor a magyarországi munkásmozgalom élére egy friss, a munkásosztály érdekeit híven kifejező, a szocialista társadalom létrehozásáért megalkuvás nélkül küzdő forradalmi erő: a Kommunisták Magyarországi Pártja állt”. A könyv két, egységes egészet alkotó részből áll. Az első a „Március felé” címet viseli, azt a rohamos társadalmi — politikai fejlődést mutatja be, amely az Osztrák-Magyar Monarchia — és benne Magyarország — első világháborús vereségétől az „őszirózsás” forradalmon át, a Tanácsköztársaság kikiáltásához vezetett. Megelevenednek 1918. októberének—novemberének forró napjai, tanúi lehetünk a Kommunista Párt létrejöttének. Az 1917-18- ban megindult forradalmi erjedés 1918 végén — 1919 elején viharos erejű tömegmozgalmakba torkollott. 1919. márciusában világossá vált: az ország csak a tömegek bizalmát élvező kommunistáktól várhatja problémáinak megoldását. A magyar kommunisták felismerték a történelmi pillanatot és az ország élére álltak. Vállalták, hogy hozzáfognak a munkások és parasztok hatalmának megteremtéséhez. Erről, a Magyar Tanácsköztársaság dicsőséges 133 napjáról szól a könyv második, nagyobbik része. A szerző megragadó erővel ábrázolja a lezajlott gazdasági, politikai, kulturális változásokat. Jól érzékelteti a proletariátus előtt álló társadalmi problémákat s a megoldásukra irányuló erőfeszítéseket. A mű kitűnő dokumentuma a proletariátus önfeláldozásának. igaz hazafiságá- naK: utolsó csepp vérükig készek voltak megvédeni forradalmi vívmányaikat és az ország függetlenségét az imperialisták rohamaival szemben. A könyv a tragikus véggel zárul. Az imperialista túlerő, a belső árulás, valamint a fiatal, sok vonatkozásban tapasztalatlan kommunista gárda által elkövetett hibák következtében az első magyar proletárállam megbukott. A Magyar Tanács- köztársaság tevékenysége azonban — a tragikus befejezés ellenére is — a későbbi győzelem záloga volt. A legújabb tudományos eredményekre épült, gazdag irodalmat feldolgozó könyv méltán számíthat történelem iránt érdeklődő olvasóközönségre. A szerző lebilincselő, lendületes előadásmódja, a rendkívül gazdag illusztrációs anyag mindenki számára érdekessé, élvezetessé teszi a könyvet. Réz Miklósné kodtam a műtéthez, uraim. I Kezébe veszi a kártyapaklit, megfelezi, lefekteti az asztal ] lapjára és a két csomagot hü- ‘ velykujjával felülről lefelé villámgyorsan pattogtatja. A lapokat közben összetolja, ösz- szeáll végén az a pakli. Így keverni! Valóságos sipista — sóhajtják a naív kibicek, és később keserű szájízzel tapasztalják, hogy a kókler a makkra pirosat tesz. A főmérnök egy unott gesztussal az 6 nevét is kihúzta, mert nem szerette, ha más csillagok zavarják saját bolygóútját Ideges Béla két lapot néz és ideges, hogy a kukkfórt miért vonják meg tőle. hehülyéz mindenkit és az egész kiküldetés időszakában, mint Csehov Csinovnyikja, mindenkitől bocsánatot kér. Mindenki megbocsát neki, mégis szomorú, mert tudja, hogy itthon jön a számonkérés. Buta Károly. Ah’... ö semmiképp! Jó fiú, de butasága miatt ezreket lehet veszíteni. Talán a tanár úr! Balrave- tődő István, aki mindent pontosan kiszámít: mennyi makkja van a partnernek, mennyi ásza az ellenfélnek és eszerint játszik. Ha téved — istenkém — pech! A jó kapus is balra vetődik tizenegyesnél, másként úgysem tudja megfogni a labdát. Ha jobbsarokba rúgták — pech! Számitó Emilt egyszerűen kipipázta anélkül, hogy gondolkodott volna a szerencsétlen sorsa felől. Aztán a főmérnök kartárs felsóhajtott: — Micsoda ócska kis vállalat vagyunk! — Este elment az Aranyfácán kávéház kártyaszobájába, ott kinézett magának három palit, akik több mint ötórai tiszta, okos játszmával nyerték el nagyrabecsülését. Mancikát sem ismerték, igaz a gatyamadzaggyár- táshoz sem értettek, de hát ki hord manapság zsineges gatyát? I — suba — Ferde a szécsényi tűztorony A szép építészeti megoldású, sudár szécsényi tűztorony az 1700-as évek elején épült. A műemlék jellegű épület azóta mór volt harangtorony is. A barokk tanácsháza szomszédságában álló építményt szemlélve sokan tettek és tesznek ma is ilyen kijelentést: — Ferde a tűztorony. Nos, tényleg nem érzéki csalódásról van szó. A torony mintegy 10—15 centiméterrel keleti irányban megdőlt. 1944-ben ugyanis a közelében egy hatalmas bomba csapódott be és 10 méter átmérőjű 5 méter mély bombatölcsér keletkezett. A légnyomás következtében pedig megdőlt a torony. Eíbben az évben mint értékes műemléket a tornyot a községi tanács restaurálni akarja. Ezért előzőleg szakemberek véleményét szeretnék meghallgatni, hogy a dőlés állandósult-e vagy megállapodott. A községi tanács vezetői már két hónapja levelet írtak a Geodéziai Vállalatnak, a válasz a mai napig késik. Talán csak nem azt az álláspontot vallják, hogy minél ferdébb lesz esetleg a torony, annál inkább a pisai nyomába lép?- R —