Nógrád, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-05 / 30. szám
6 TtonT? * u TWW. február 5. szombat. A rétsági járásból jelentjük: Községfejlesztés, társadalmi munka Új egészségügyi létesítmények — Járdák a falvakban A rétsági járás községeinek fejlesztésére, építésére az elmúlt évben csaknem 2,3 millió forintot költöttek községfejlesztési alapból. Az összeg nagyobb részét utak, hidak építésére, művelődési létesítmények fejlesztésére költötték. De segítséget nyújtottak a berceli Szülőotthon főorvosi lakásának építéséhez is. Erre a célra 30 ezer forintot utaltak át. A balassagyarmati kórház bővítéséhez 190 ezer forintot adott a járás. A tavaly elvégzett társadalmi munka értéke meghaladta a 110, a helyi anyag felhasználás pedig a 11 ezer forintot. Ebben az évben tovább fejlesztik a járás községeit. A költségfejlesztési összeg 1966- ban is meghaladja a 2 millió forintot. Érdekesség, hogy az idei évben már 462 ezer forint értékben végeznek társadalmi munkát a falvak lakói, a helyi anyag felhasználás pedig meghaladja 300 ezer forintot. A községfejlesztés idei terve újabb lehetőséget biztosít arra, hogy javítsák az egészség- ügyi helyzetet a járásban. A 753 ezer forint értékű beruházásból befejezik a borsoberé- nyi orvosi rendelő és lakás építését, 116 ezer forint értékben pedig Bánkon létesítenek új óvodát. Az egészségügyet szolgálja a ravatalozók építése is. Ebből három készül el az idén a rétsági járásban. Legnagyobb gondot a járdák építésére fordítják 1966-ban. Nógrádon 290 ezer forintért 4 kilométer hosszúságban építenek új járdát. Alsópetényben 73, Keszegen 56, Legénden 32, ösagárdon 45, Tereskén 41, Tolmácson pedig 53 ezer forintot irányoztak elő járda és útépítésre. Több mint 60 ezer forintot sportegyesületek, úttörők és tűzoltó testületek támogatására, de nagyobb összeget biztosítottak a könyvtárak könyv- állományának felújítására. A községfejlesztési összegből ebben az évben nem biztosítottak a világítás korszerűsítésére. Ezt a nagy munkát költségvetésből juttatják a községeknek. Nagyorosziban 360, Romhányban 260, Borsos- berényben 80 ezer forint értékben végeznek korszerűsítést. Tovább folytatják Rétság utcai világításának felújítását is. Úttörőparkok Salgótarjánban A Magyar Üttörők Szövetsége idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból Salgótarján 13 úttörőcsapata az „Üttörők a hazáért” mozgalom keretében hasznos akciót kezdeményezett. A város több játszóterét — tanácsi, üzemi és szülői támogatással — úttörőparkká alakítják át. Több helyen új úttörőpark épül. Bag- lyasalján a buszfordulónál, Salgóbányán pedig a kultúrotthon mellett kezdik meg tavasszal a földmunkákat. A Bartók Béla úti általános iskola úttörői a közeli óvodában, a Kollégiumkertben és a Fürdő utcai játszótéren végzik el a tavasszal esedékes földmunkálatokat. A parképítési tervek február 20-ra, az Üttörő parkok pedig június elejére készülnek el. Halálos vasúti szerencsétlenség Csütörtökön déli egy órakor, Ipolyszög és Balassagyarmat között halálos vasúti szerencsétlenség történt. A mozdony elütötte az ipolyszögi, hatvannégy éves Kovács Józsefet. Sérüléseibe a helyszínen belehalt. A halálos vasúti baleset ügyében a vizsgálat még tart. Falburkolás műanyaggal A salgótarjáni Lakáskarbantartó és Építő Ktsz burkoló részlege, Bárdos Gyula irányításával a csillebérci Gyermekélelmezési Vállalat hűtőkamráit csempe helyett kemény PVC-vel burkolja. A csempeburkolás régi fogyatékossága, hogy a hőmérsékleti ingadozások miatt a lapok gyakran leválnak a falról. Ez folytonos javítgatást követel, s nem használ az élelmiszerek higiénikus tárolásának sem. A salgótarjániak, az országban először, kísérletet tettek a hűtőkamrák teljes falfelületének hegesztett, kemény PVC- vel való burkolására. Az első hűtőkamrák elkészültével szakértők vizsgálták meg a munkát, s elismeréssel adóztak. A műanyag-burkolás teljesen hézagmentes, tisztántartása könnyű, javítása — esetleges ütéstől származó repedés — hegesztő pisztollyal azonnal, s nyom nélkül javítható, tartóssága pedig mesz- sze túlhaladja a legjobb csempeburkolatot. A Gyermekélelmezési Vállalat valamennyi hűtőkamráját az új burkolattal látják el, de a ktsz szeretné, ha a kezdeményezés elterjedne az egész országban. A rádió és a KOSSUTH RADIO: 8.20: Lányok, asszonyok. —■ 8.40: Orvosi tanácsok. — 8.45: Magyar Fúvósmuzsika. — 9.05: Hol történt? — 9.15: Kamarazene. — 10.12: Millöcker: A koldúsdiák. — 12.15: Népdalcsokor. — 13.00: Büszkeség. — 13.15: Macbeth. Részletek Verdi operájából. — 14.05: Falurádió. — 14.35: Behár György műveiből. — 14.45: Mi történt a héten a nagyvilágban? — 15.00: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczene- műsora. — 15.35: Hétvége. — 17.20: Az istenek már nem laknak az Olymposzon. — 17.56: Hallgatóink figyelmébe. — 18.10: Gyermekdalok. — 18.22: Asconai Zenei Hetek 1965. — 20.30: A Magyar Rádió nyilvános műsora a Royal Szálló étterméből. — 22.30: Táncoljunk. PETŐFI RADIO: 14.00: Kamarazene. — 14.35: Tudósítás az ENSZ- ből. — 14.45: Czirok László énekel. — 15.40: Iskolarádió. — 16.30: Könnyűzene. — 17.05: Respighiművek — 17.45: Orvosi tanácsok. — 17.50: Hangverseny a stúdióban. — 18.20: író a függöny mögött. — 18.35: Tavaszi parádé. — 19.05: Magyamóták. — 19.43: A filozófia nagy problémái. — 19.58: KÉT ÓRA KÖZÖTT (Koppány György felvétele) tv mai műsora Sámson és Delila. Háromfelvoná- sos opera. — 22.30: Újabb botrány Clochemerle-ben. TV.: 16.38: Orgona-hangverseny a Dom-koncertterernből. Közvetítés Rigából. 17.05: Mezőgazdasági könyvhónap. — 17.15: Hírek. — 17.20: Illusztrációk az Irodalmi Lexikonhoz. — 17.45: Az ember felfedezése. A vérkeringés titka. — 18.05: A Televízió bemutatja . . . önmagát. — 18.40: A Tv jelenti. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Tvhíradó. 19.50: Farsangi hangulat. Vidám zenés műsor. — 20.40: Szombat esti konferansz. Elmondja: Király Dezső. — 20.50: Egy este a ,,Fészek”-ben. — 21.30: Műkorcsolya Európa Bajnokság. Női szabadon választott gyakorlatok. — 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. Besztercebánya: 10.30: A komikusok királya — 15.45: Cicero- operáció (tv-játék). — 18.00: Pionírhíradó. — 19.00: TV Híradó. — 19.35: Hegyi tájak. — 20.00: Műkorcsolya EB. — 22.1-5: Bon soir Paris, Dobry vecer, Praha! (A francia és a csehszlovák tv közös szórakoztató műsora. 11 Szerencse-sorsjegy nyilvános húzása február 27-én de. 10 órakor lesz a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (Bp. VI. Népköztársaság u. 101.) Rózsa Ferenc termében. Meghívó a fenti címen írásban igényelhető A Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat folyó év február 23-án nifisziiki becslést tart Salgótarjánban. írásbeli bejelentéseket kérjük a Magyar Hirdető Vállalat kirendeltsége címére, Salgótarján, Karancs utca 6 szám alá beküldeni. Budapesti címünk: Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat Budapest, VI. Népköztársaság u. 28. Telefon: 127—731. Foglalkozunk használt mezőgazdasági és egyéb gépek, kompresszorok, műszerek stb. eladásával, vételével és közvetítésével. Naptár 1966. február 5. Szombat. Névnap: Ágota. A Nap kel 7 óra 06 perckor, nyugszik 16 óra 51 perckor. A Hold kel 16 óra 28 perckor, nyugszik 7 óra 24 perckor. A hőmérséklet csökken Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, szórványosan előforduló átfutó havazással, tovább élénkülő, helyenként erős északi, északkeleti szél. A hőmérséklet csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2, mínusz 3 fok között. A LOTTÓ E HETI NYERŐSZÁMAI 23 28 30 41 45 — Nyolcvanegy műszaki fejlesztési téma kikísérletezésére és megvalósítására ötmillió forintot irányzott elő ebben az évben a Salgótarjáni Acélárugyár. A teljes sikerű realizálás tizenhárom millió forintos megtakarítást eredményez. — Szovjet technológia alapján megváltoztatják a Síküveggyárban az üveghúzó asz- beszt-hengerek készítésének módját. Ezután már szárazon préselik a hengereket. A régi módszer mellett egy-egy húzógéphez évente negyven henger kell, az új szerint csak húsz-huszonöt. — A patakszabályozási tervek végrehajtását tavaly a csapadékos időjárás akadályozta meg a vanyarci Virágzó Tsz-ben. E miatt a víz nagy területen öntött el rétet és legelőt. A vízügyi szervek március végéig elvégzik a patakrendezést. — Burgonya vetőgumó termelési övezet alakult ki megyénkben a szécsény-szügyi útvonal mentén. A Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet megbízásából a szécsényi tsz-ben és tangazdaságban, a hugyagi, őrhalmi, patvarci tsz-ben, valamint a szügyi tangazdaságban eredménvesen termesztik, szaporítják a Kis- várdai rózsaburgonyát. — Kétéves vöröskeresztes munkát értékeltek csütörtökön este Nemtiben. A tisztasági mozgalomban eredményesen résztvevők oklevelet kaptak. Újjáválasztották a vöröskereszt alapszervezetének vezetőségét. Az elnök Molnár Mária védőnő, a titkár Nagy Jánosné bolti dolgozó lett. — Holnap reggel Salgótarjánból sí-busz indul a Mátrá.a. ___ E tes község területén. 1966. február 7—I2-ig naponta 7 órától 15 óráig. Kishartyán község területén 1966. február 9-én, 7—15 óráig. A pr óhirdetések 5 helyiségből álló házrész, főútvonalon buszmegállónál 220 négyszögöl kerttel, termő gyümölcsfákkal, Istállóval 1300 négyszögöl szántóval olcsón eladó, Salgótarjánban. „Február 15” jeligére a Kiadóba. Az EM. ÜOV. Salgótarjáni Síküveggyár pásztói mechanikai üzeme több éves gyakorlattal rendelkező képesített könyvelőt keres azonnali belépésre. Jelentkezni lehet a Pásztói Mechanikai Üzemben minden nap 7—14 óráig. Hálószobabútor eladó Kistere- nye, Táncsics u. 45. (Kossuth telep). 350 350 BNW oldalkocsival eladó. Salgótarján, Május 1. u. 1. sz. — A bogyósgyümölcsciröl, sikeres gazdálkodásáról ismert ipolyvecei Alkotmány Tsz kedden tartja zárszámadó közgyűlését. — Ma este középiskolás diákbált rendeznek Balassagyarmaton, a Mikszáth Kálmán Városi Művelődési Otthonban. — Javult a munkaerőhelyzet a honti Győzelem Tsz-ben, — állapította meg csütörtöki ülésén a községi tanács-vb. — Az utóbbi fél évben tizenegy férfi ment vissza az iparból a szövetkezetbe. — Ritka válóok. Ali Ashraf iráni kereskedő válópert indított felesége ellen, mivel az asszony tíz év alatt tizenkét ikerpárt szült. Ashraf szerint a feleségnek menyasszony korában el kellett volna mondania, milyen gyakori az ő családjában az ikerszülés. A teheráni bíró — gondolkodási időt kérve — elnapolta a tárgyalást ... — Egy apróhirdetés a londoni Times-ből: „Jó családból származó fiatal árvalány helyet keres magának egy jobb családi sírboltban, lehetőleg vidéken.” — Le a bürokráciával! A jugoszláviai Pozega tanácsa tizenhat olyan határozatot hozott, amely egyetlen vállalatra vonatkozik. Egy hivatalnok mind a tizenhat határozatot külön borítékba tette, s úgy postázta el az érintett vállalatnak. — Balul elsült ötlet. Az USA-beli Trenton város rádióállomása felkérte hallgatóit, hogy adás közben telefonon mondja meg véleményét a műsorról. Két túlbuzgó hallgató felment a stúdióba és leütötte a műsorszerkesztőt. — Mikszáth művei Moszkvában. A Moszkvai Szépirodalmi Könyvkiadó ebben az évben és jövőre hatkötetes Mikszáth-válogatást ad közre. A magyar prózairodalom kiválóságának válogatott művei most először jelennek meg orosz nyelven. — Gyors győzelem fedőnévvel USA-hadgyakorlatot tartottak az NSZK-ban. A gyakorlat jóformán még meg sem kezdődött, máris öt katona' vesztette életét. Négyen közlekedési baleset áldozatai lettek, egy vízbefulladt. HOLNAPRA BALASSAGYARMAT: HA EZERNYI KLARINÉT. Zenés csehszlovák film. KISTERE- NYE: HAJRA FRANCIÁK. Francia filmburleszk. NAGYBA. TONY PETŐFI; BAJAZZÓK. Olasz filmfelújítás. PÁSZTÓ: EGY SZOBALÁNY NAPLÓJA. Francia film. SALGÓTARJÁN, NOVEMBER 7.: IBOLYÁS Nö. Szélesvásznú szovjet film. SOMOSKŐÚJFALU: ZÖLD ÁR. Magyar filmdráma. SZÉCSÉNY: FANTOMAS. Francia bűnügyi filmparódia. ZAGYVAPALFALVA: VÍZIVÁROSI NYÁR. Magyar film. * • N O G R A D A Magyar Szocialista Munkáspárt Nográd megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőseg. Salgótarján. Petőfi u. L Telefon: 22-94, 22-95. 22-96, 22-97, Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40 Sportrovat: 11-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vida Edit. • vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján; Petőfi u. l. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 13 Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: dr. Kalocsai József igazgató Salgótarján. Petőfi u. I. Index-szám: 25 072