Nógrád. 1965. december (21. évfolyam. 286-311. szám)

1965-12-12 / 296. szám

jpßS ^A/'ornher 12., vaR^nfro

in

7

Honismereti úton Baranyában

Szeptember végén, a Salgótarjáni Honismereti Napok idején kedves ajándékot, kaptam Baranyából. A meglepetés tárgya egy könyv volt: Dr. Vargha Károly Baranya első honismereti olvasókönyve című munkája. A már címével is érdeklődést keltő, példamutató kötet tizenöt érdekes tanulmányt tartalmaz Baranya megye nevezetességeiről. A színes olvasmányfűzér a Pécs—Baranyai Népművelési Tanácsadó kiadásában jelent meg és máris közkedveltségnek örvend me- gyeszerte, különösképp a honismereti szakkörökben forgatják nagy szeretettel. A jó személyes kapcsolatokon túl ennek a könyvecskének is fontos szerepe volt abban, hogy amikor november végére meghívást kaptam Baranyába egy honismereti kirándulásra, örömmel és a várakozás izgalmával készültem az én kis „baranyai utazás”-omra.

A kellemes kis társaság a koradélelőtti órákban kelt útra Pécsvárad felé. Pécsvá- rad előtt egy rövid kitérőt tettünk, hogy keveset időzzünk a szőlő övezte Tóvölgyben fekvő mesterséges tónál, melyet Dr. Dombay Jánosról, a nemrégiben elhunyt kiváló ré- g szről, Baranya egyik legnagyobb ismerőjéről neveztek el.

A változatos tájat, melyen keresztül autóbuszunk haladt, a baranyaiak szívesen nevezik „magyar Svájc”-nak és nagy előszeretettel használják rá az „előalpesi” jelzőt is. Bár a mi első jelentősebb úticélunk a 6-os úton Pécsvárad volt, megemlítem, hogy Pécsvárad Mecseknádasd felé haladva egy merészívű viadukt teszi még élénkebbé a különben is változatos tájat.

A Zengő aljában települt Pécsvárad, ahogy azt a régészeti kutatások bebizonyították, már az i. e. III. évezredben élénk emberi élet színtere volt. Az 1015-ben felszentelt altemplom, de a fennmaradt íratok is arról vallanak, hogy ez a bencés apátság abban az időben vetekedett a pannonhalmival. Jelentősége később azonban csökkent. Az egykori bencés kolostor altemploma, melyet az ásatások befejezése után, 1959-ben nyitottak meg a nagyközönség előtt, románkori építészetünk és képzőművészetünk nagyszerű emlékeit őrzi. Közülük különösképp az altemplom közepén lévő vaskos oszlop és a freskómaradványok érdemelnek nagy figyelmet.

Pécsvárad és környéke egy egész napra ellátná az érkezőt látnivalókkal, de sietnünk kellett kirándulásunk második főbb állomása, Siklós felé. Ütünk Szederkény községen át vezetett. Itt kalauzunk Hornung Edére, az első baranyai marxista munkás körök szervezői íré emlékezett, akit nagy csendőri készültség mellett munkások és parasztok százai kísértek utolsó útjára 1931-ben a helyi temetőbe.

Szederkény után várt ránk kirándulásunk legkellemesebb, jobban mondva „legízesebb" meglepetése, amikor Bolyban megálltunk a Mecsekvidéki Pincegazdaság pincéje előtt. Még meg sem csodáltuk igazán a pince katonás rendjét, egészséget árasztó tisztaságát, az egyik folyosóból poharakkal és teli üveglopóval léptek elénk a pince munkásai. Mi tagadás, nem kellett kényszeríteni bennünket, hogy igyunk az egészségükre. A rögtönzött borkóstoló után nem volt nehéz megjegyeznünk, hogy Boly nemcsak a helyi tejüzemben készült export sajtjáról é§ gyönyörű klasszicista kastélyáról —, mely most egészségügyi gyermekotthon — hanem savas volta miatt pezsgőkészítésre kiválóan alkalmas boráról is nevezetes. Feljegyeztem néhány a bólyi pince méreteit jól érzékeltető adatot: van benne két 50 000 literes beton- hordó, az egyiket 1881-ben, a másikai 1888- ban készíttette Kari Siebert és fia Stefán,

Bolyból remek hangulatban indultunk tovább. Míg Bolyig majdnem mindig vezetőnk beszélt, innen megjött a társaság többi tagjának szava is, pedig ezután is volt mire figyelnünk. Miközben autóbuszunk a Nagy- harsány alatt haladt, megtudtuk, hogy ebben a hegyben cseppköbarlang van, melyet a németek a második világháború idején barbár módon megfosztottak legszebb díszeitől. Dr. Vargha Károly felidézte nekünk a nagyharsányi „vulkánkitörés” emlékét is. Történt pedig hogy Batthyány Kázmér, a Szemere kormány későbbi külügyminisztere 1843-ban nagy vendégserege számára meglepetést kívánván szerezni, felhordatott a hegy tetejére 200 kocsi száraz bükkfát és azt ott meggyújtotta. így „tört ki” 1843-ban a nagyharsányi „vulkán”.

Siklóson nemcsak azért, mert eljött az ebéd ideje, hanem a savas bólyi bor hatására is különösen jól esett az ebéd. A siklósi várban megint nem tudtuk, hogy mit csodáljunk meg jobban, a csodálatos gótikus kápolnát, vagy a várbörtönt a régi idők ko- miszságát idéző kínzóeszközeivel. Számomra, miután a várbörtönt és a kápolnát már korábban is láttam, az új élmény átütő erejével a vármúzeumban kiállított csataképek hatottak. Közülük is különösen Martyn Ferenc kuruc sorozata,

Ám Siklósról egy másik érdekes megjegyeznivalót is hoztunk magunkkal, ez pedig Járó Péternek az 1766-os siklósi jobbágylázadás vezérének emléke. Járó Péter tiszteletére jövőre, a siklósi jobbágylázadás 200 éves évfordulóján a baranyaiak ünnepséget rendeznek Siklóson.

Szálláshelyünkre Pécs felé tartva Tenkes volt a fő téma. Ha a Tenkes hegy után Teremhegyi Bika András kedvéért, — aki arról volt híres, hogy egy kardcsapással vágta szét a lovast és a lovát, — le is került a porondról örsi Ferenc híres kapitánya, a Tenkes csárdánál már újra róla folyt a szó. De bármennyire jó volt a kedvünk, s csordultig volt szép élményekkel a lelkünk, nem „zendítettünk” rá a Tenkes slágerre, hanem ahogy mind »közelebb értünk, lassan teljesen elcsendesedve csodáltuk meg a 120 ezer lakosú Pécs fényeit, mely méltó központja a Kincsen Baranyának, ennek a szép darab Magyarországnak.

Kovács János

Megyénk szülötte:

Rózsavölgyi

„Az eddigi Kertész utca nevét Rózsavölgyi Márk utcára változtatjuk meg." (A Balassagyarmati Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának határozatából.)

Kevesen ismerik Rózsavölgyi Márkot, és még kevesebben tudják, hogy Balassagyarmaton született. Talán nem árt, ha felhívjuk a figyelmet arra az emberre, akihez Petőfi „Rózsavölgyi halálára” című költeményében ír, s így fejezi be:

„Addig hittem hogy sírjából megjelent,

Megjelent, de csak addig volt Idefent,

Míg kezével hajlékára

mutatott...

Mi van benne? hegedű és koldusbot.

Hegedű és koldusbot!”

Nógrád vármegye monográfiájában, 1912-ben ilyen mostohán írnak róla: „Nagy népszerűsége nem volt arányban tehetségével. Művei igen nagy számmal maradtak, de nem jelentékenyek ... Mégis korára, mert megfelél a zenei ízléstelenségnek, nagy hatással volt.”

Ezekkel a rosszindulatú és dilettáns megállapításokkal már nem kell vitába szállni, mert a zenetörténet egészen más megvilágításba helyezte Rózsavölgyi munkásságát. Erkel Ferenc a Pesti Divatlap 1847. 2. számában így ír róla: „Én is azon számos barátai közé tartozom, akik nemzeti zenénk körüli kitűnő tehetségeit s érdemeit méltányolni, becsülni tudják.”

Akiért Petőfi és Erkel lelkesedett, azt nem lehet zenei ízléstelenséggel vádolni. Mégis mi lehetett az oka annak, hogy Nógrád vármegye monográfiája így intézte el szülöttét?

Talán az, hogy az a zenei stílus, mely a XIX. század elscj felében parázsló tűz, izzó ha- zafiság, a magyarság melletti hitvallás volt. a század végén veszít fényéből, sőt később valóban az úri dilettánsok, a műkedvelők szerzeményei révén

a zenei ízléstelenség melegagya és a haladó magyar zenekultúra akadályozója lett.

Rózsavölgyi életében azonban a késői verbunkosból kialakult a csárdás, melyhez ő jut el először — a magyarság melletti hitvallás — olyan nyelv, melyet minden magyar egyformán megértett. Erre gondol Petőfi is, mikor ezt írja:

„Ébredj fel vén muzsikus,

vén barátom. Hadd búsúljunk, lelkesedjünk nótádon.

Olyan isten igazában tudtad te, Hogy hol fekszik a magyarnak a szíve,

A magyarnak a szíve.”

Balassagyarmati tartózkodásáról keveset tudunk, szüleitől is csak annyit, hogy kereskedők voltak, üzletük a jelenlegi Rákóczi út és a Kossuth Lajos utca találkozásának táján lehetett. Eredeti családi neve Rosenthal volt. 1824. május 13-án részt vett a Veszprém vármegyei nótákat kiadó zenetársaság összejövetelén, Almádiban, Márkus Antal főjegyző szőlőjében. Itt nevezték el őt Rózsavölgyinek. Az ötlet Sebestyén Gábor veszprémi ügyvédtől származott, aki a Veszprémi Zenetársaság élén állott. „Füredi lassú magyarja a Veszprém megyei nóták 5. „fogás”-ában (füzetében) Rózsavölgyi név alatt jelenik meg, de a névmagyarosítást csak halála előtt két évvel engedélyezték.

Érdekes megemlíteni, hogy — talán a fent elmondottak alapján — a Pallas nagy lexikon születési helyét Veszprémben jelöli meg.

t Kiválj, hegedűyirtuóai. , képességeit Prágában fejlesztette ki. Művei Is azt bizonyítják, hogy — ami ebben a korban ritka dolog — igen képzett zenész volt. 1808-ban Pesten a magyar színtársulat hegedűse lett. 1813-ban, Pestre költözéséig, kisebb megszakítással Baján élt. Itt született Gyula nevű fia, aki 1850. táján megalapította Grinzweil Norbert társaságában a Rózsavölgyi és Társa zeneműkiadó céget, mely a múlt század második felében az ország legtekintélyesebb zenei kiadóhivatalává fejlődött, s a magyar fejlődő zenei életnek komoly tényezőjévé vált.

Egész élete folyamán rendszeresen járja a vidéki városokat, hangversenyez, a jelentősebb eseményekhez (koronázás, főispáni beiktatás, országgyűlés) alkalmi kompozíciókat ír. Népszerűségére jellemző, hogy 1844-ben a Pesti Hírlap egy támadásával szemben a Pesti Divatlap hasábjain Petőfi kel védelmére.

Kompozícióinak száma nem ismeretes. de valószínűleg meghaladja a 200-at. Jelentősége egyrészt abban nyilvánul meg, hogy kialakítja a magyar társastáncot: („Körmagyar”), mellyel az idegen táncmuzsikát (francia négyest) akarta kiszorítani a tánctermekből és nevéhez fűződik a csárdás megszületése.

Nógrád megye karainak és rendéinek ajánlotta 1836-ban írt „Emlékhangok magyar nemzeti nótákban” című művét, de a későbbi Nógrád vármegye nem sokat törődött emlékével. Balassagyarmat, a vármegye székhelye arra sem méltatta, hogy legalább egy utcát elnevezzen róla, vagy egy szobrot, névtáblát állítson tiszteletére.

Zenéje ma is eleven, rádióban, zenei együttesek előadásában gyakran felcsendülnek dallamai, élő cáfolatul a zenei ízléstelenség vádjára.

Balassagyarmat városa Rózsavölgyi Márk emlékére utcát nevezett el. Reméljük, hogy többen megkérdezik, ki volt az »a Rózsavölgyi Márk, s mind többen a kérdezőnek el tudják mondani, hogy balassagyarmati származású, országos hírű hegedűművész volt.

Réti Zoltán

MS HIKE TANÍT?

Egy néző észrevételei az Universitas Együttes salgótarjáni előadásáról

A

z Egyetemi Színpad színjátszói először szerepeltek Salgótarjánban. Hírük azonban megelőzte őket, s így várakozással tekintettünk bemutatkozásuk elé. Az „özvegy Karnyóné” televíziós előadása is arról tanúskodott, hogy a műkedvelő színjátszó mozgalom élcsoportjába tartozó együttest üdvözölhettünk. Különösen fokozta az érdeklődést, hogy a plakátok az együttes „És mit fizetnek?” című műsorát politikai kabarénak hirdették.

Ez a műfaj bizony hiánycikk Salgótarjánban is, — hiányzik a felszabadító nevetés, az életünkben előforduló visszásságok felfedezésének és értékelésének ez a nélkülözhetetlen eszköze. A mi társadalmunk is saját ellentmondásainak leküzdése útján fejlődik. Előrehaladásunkat segíti a tényleges ellentmondások feltárása, a visszahúzó erők, a konzervatív álláspontok bírálata. Ezt a felelősségteljes munkát mindenekelőtt a párt vezető testületéi végzik el. amikor értékeléseikben, határozataikban rámutatnak a fejlődést gátló tényezőkre, a konzervatizmus megnyilvánulásaira és szervezik a gyakorlati harcot ezek leküzdésére. Az elméleti-politikai értékelés mellett azonban helye van a felelősségteljes művészi felfedezésnek is, ha az önállóan, eredeti módon tárja fel a problémákat, segíti a nehézségek leküzdését. A szatíra különösen hatékony eszköz az önmagukat túlélt, a fejlődést gátló társadalmi jelenségek elleni harcban. „A nevetés öl!” — ez, a művészet régi igazsága. De nem mindegy, hogy mit öl- meg: az életünkben előforduló reakciós, konzervatív jelenségeket és magatartástípusokat, vagy a nehézségek leküzdésében való reményt és bizalmat, a kitartó törekvést. Mivel a szatíra ilyen kétélű fegyver, nem kis bátorság és magabiztosság kell a forgatásához.

Nos, éppen ezért nyilvánult meg az egyetemista színjátszók előadása iránt szokatlanul nagy érdeklődés. Joggal tételeztük fel az együttesről szerzett korábbi benyomások alapján, hogy ha politikai kabaréjukat országos turnéra érettnek találták, akkor az, eszmei és művészi színvonalát tekintve már-már a műkedvelő színjátszás kereteit meghaladó produkció.

Vajon nyújtott-e ilyen teljesítményt az „És mit fizetnek?” című előadás? Véleményem szerint: nem. Az Universitas Együttes politikai szatírájából hiányzott a világos, egyértelmű művészi állásfoglalás és a művészi eredetiség. A műfaj éltető eleme az eredeti, egyéni látásmód, ami segíti a szerzőt új jelenségek felismerésében, új összefüggések feltárásában. Sajnos az előadás nélkülözte ezt. A bírálnivalót nem az életből, hanem napilapjaink régi számainak hasábjairól gyűjtötték, csupa olyan témát, amelyet a közönség régen ismert, sőt — ami a legfontosabb — illetékes szerveink már hosszabb

ideje következetesen munkálkodnak az ismert problémák megoldásán. A bírálat így a politikai értékelésekben már felismert negatívumok egyoldalú és ezért torzító, helyenként demagóg illusztrálásává válik.

Bírálják például gazdasági irányítási rendszerünk fogyatékosságait, a változtatások értelmetlenségét és megalapozatlanságát bizonygatva. A gazdasági irányításról a szervezők semmi eredetit nem tudnak mondani. Erről sokkal mélyebben és felelősségteljesebben szólt az MSZMP KB ülésén elhangzott beszámoló, amely különben a jelen kritikáját is tartalmazta.

Kit kellett ezután meggyőzni a változtatás szükségességéről? Hiszen a KB már korábban elhatározta egy átfogó gazdasági reform keretében az irányítási rendszer bizonyos elemeinek a megváltoztatását. Ilyen helyzetben a megalapozatlanság és értelmetlenség bizonygatása. akarva-akaratlan a készülő reform iránt szül szkepticizmust, hitetlenséget, cinizmust.

Vagy emlékeztessünk a pedagógus fizetés egyoldalú és demagóg bemutatására? Az illetékes miniszter és a kormány elnöke az országgyűlés legutóbbi ülésszakán jelentette be a pedagógusok fizetésének 1966-ban várható felemelését. Az egyetemisták műsora ez után azt állítja, hogy ez csak mese. Most aztán kinek higgyünk? A kormánynak, vagy az egyetemistáknak? Hitetlenséget, bizalmatlanságot, olcsó demagógiát tükrözött ez a műsorszám is!

Politikailag rendkívül rossz asszociációt váltott ki egy orosz nyelvű szócska bemondása a nem megfelelő helyen. önérzetében sértette a közönséget az az alapjában hamis beállítás, hogy a mi közvéleményünk bármit elfogad, a legképtelenebb javaslatokat is jóváhagyja.

A példákat lehetne folytatni, de talán ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy a szerzők állásfoglalása több kérdésben helytelen, hamis, más kérdésekben pedig zavaros. Nem az eszmények és a megoldások deklarálását kérjük számon a politikai szatírán, hanem a szerzői nézőpont megválasztásában megnyilvánuló állásfoglalást. A művész csak akkor léphet felelősséggel a közönség elé, ha már tisztázta magában, hogy minek a nevében és minek az érdekében tagadja ezt vagy azt a jelenséget. Sajnos, a szerzők ezt nem tisztázták egyértelműen, azért gyakran a mindent bírálgató, a hibákon reményvesztetten szemlélődő cinizmus irányába csúsztak el állásfoglalásaikban Az előadás prózai-szatirikus része azt a benyomást hagyta a nézőben, mai közéletünk áttekintése után, hogy a? nem más, mint hiba-leltár. Szerencsére, a felnőtt néző sa- iát élettapasztalatából tudja, hogy ez nem így van. A közönség zömét kitevő középiskolás és más fiatalok azonban még nem rendelkeznek saját élettapasztalattal. Nem hiszem, hogy az eszmeileg és művészileg éretlen politikai

kabaré segített helyes közéleti szemléletük kialakításában.

Az előadás másik tartópillére — a prózai műsorszámok mellett — az Omega tánczenekar műsora volt. A bőkezűen mért és nagyothallókra méretezett hangerővel előadott tánczenei programban a nyugati számok uralkodtak. Anyanyelvűnkön egyetlen dal sem hangzott el, minden dalt angolul adtak elő. Távol áll tőlem a nemzeti vagy provincializmusra való törekvés, sőt azt is elismerem, hogy spirituálékban és a jazz formáiban haladó emberi érzések is kifejeződnek. Ilyen érzések azonban hazai tájakon is megfogalmazódnak és ezt egyetemistáink is jól tudják. A műsor ilyen arányaiból — úgy érzem — állásfoglalás tükröződik. A közönség arról győződött meg, hogy a műsor összeállítói által korszerűnek, előadásra érdemesnek tartott szöveges tánczenei szám a hazai termésben egyetlen egy sincs, ilyen csak Nyugaton található. Ezzel a szemlélettel nem értek egyet. A rádió, a televízió, zenés filmjeink bizonyítják, hogy van érdekes, fiataljaink által is szívesen hallgatott magyar tánczene. Ha valaki erről nem akar tudomást venni, akkor a hiba a szemléletben van. Azt ellenben állítom, hogyha műsoraink a 15—20 éves fiatalokat, — akiknek az érzelmi életében a tánczene jelentős helyet foglal el — egyoldalúan a nyugati tánczenére orientálják, akkor ez helytelen szemléletet alapoz meg bennük, hozzájárul egy hamis érték- rendszer kialakulásához.

Az Universitas Együttes salgótarjáni előadása nekem nem tetszett, csalódást okozott. Azt mondhatják erre, hogy viszont a közönség tapsolt. Igen, tapsolt. A tapsok azonban — érzésem szerint — a középiskolás diákok tánczene iránti rajongását tükrözték. Ha pedig a tánczene által felhevítve, mellesleg a műsor szemléleti gyengéit is magukévá tették — azt nem lehet pozitív eredményként üdvözölni.

Sajnálatos, de néha szükséges, hogy a néző emlékeztesse az előadás szerzőit és rendezőjét a művészi felelősségre, arra, hogy a magával szemben igényes művész többet nyújt, mint olcsó szórakozást. A felelősségét érző művész segíti a közönséget, a társadalmi élet jelenségei közötti tájékozódásban, a kor haladó társadalmi magatartásának értelmi-érzemi elfogadására neveli, tanítja. A.Z egyetemista színjátszók szándékait nem vitatjuk. Lelkesedésükről, tehetségükről már számos siker tanúskodik. Az adott esetben csak arról ítélhetünk, ami a szándékból az előadásban megvalósult, ennek alapja pedig nem lehet más egy ilyen műfajnál, mint annak megvá- aszolása, hogy mire tanít és kinek használ.

A műsor egész koncepciója, egyes műsorszámai pedig különösen — helytelen szemléletet tükröztek, aminek következtében a közönség zömét alkotó fiatalokra gyakorolt hatása nem értékelheteő pozitívan. Akkor pedig mi J indokolja egy amatőr együttes vidéki turnéztatását? Fon-'' tos lehet ugyan egy vidéki turnén, hogy „Mit fizetnek?”, de arról sem feledkezhetünk meg, hogy a műsor mire tanít!

Boros Sándor