Nógrád. 1965. szeptember (21. évfolyam. 205-230. szám)

1965-09-11 / 214. szám

6 nőgrad T'fi'í. szeptember 11. szombat Még ebben as évben Toronyházakat, szivetkezeti lakásokat, családi házakat adnak át Salgótarjánban A salgótarjáni főutcán sé­tálgató emberek gyakran te­szik fel egymásnak a kér­dést: mikor költöznek új ott­honukba a még mindig épü­lő kultúrpalota előtti föld­szintes házakban székelő kö- zületek? Hány új épületet adnak át még ez évben? — Az idén már nem bon­tanak — mondják a városi tanács építési osztályán — mivel először az új épületeknek kell elkészülniük ahhoz, hogy költözködésről beszélhessünk. A Csemege például az 1. számú üzletházba (az Állami Áruházzal szemben) fog köl­tözni, melynek alapozási mun­kálatait a tervek szerint szeptember 15-én kell elkez­deni az ÉM Nógrád megyei Építőipari Vállalatnak. Az Állami Biztosító az SZMT-székházban lel új ott­honra, melynek átadási ha­tárideje 1965. december 31. Tehát a bontás az építés­től függ. Az állami, szövetkezeti és magánlakás építési akció tö­retlen lendülettel folyik to- vább. Október végére való­színű, hogy át tudják adni a Pécskő utcai 10-es jelű to­ronyházat. Harminchat csa­lád lel itt rövidesen új ott­honra. rok útján, a Martos Flóra utcában és a Ferenc-telepen. A magánház építési akció a megszokott ütemben ha­lad, évente átlag 80—85 ma­gánlakás épül fel a város legkülönbözőbb pontjain. Igen örvendetes, hogy az idén a 2014/1964-es kormány- rendelet által biztosított la­kásépítési kedvezmény igény­Több friss hús, nagyobb választékú töltelékáru érkezik Tegnapelőtt szokásos ülését tartotta a megyei húsellátási operatív bizottság. A megyei tanács-vb kereskedelmi ősz* tályán ez alkalommal megje­lent a Pest—Nógrád megyei Húsipari Vállalat igazgatója is. Bejelentette, hogy a jövő hé­ten az eddiginél több' friss hús érkezik a boltokba. Töl­telékáruból az ipar minden keresletet ki tud elégíteni. Közölte továbbá, hogy válla­latánál intézkedés történt az eddigi joggal kifogásolt mi­nőségi hibák megszüntetésére. A vevők kívánságait a ren­delkezésre álló alapanyagok­kal egyeztetve: a húsipari vállalat már a közeljövőbon bővíti a töltelékáruk válasz­tékát. bevételét 12 cigány-család új otthona is bizonyítja. Hat család a Művész-telepen, há-' rom Zagyvapálfalván, há­rom pedig Eperjes-telepen költözik új lakásába. Jövőre a városi tanács még legalább húsz cigány-családnak tud kedvezményes hitelkeretet biztosítani, ha élni kívánnak a lehetőséggel. az árvízkárosultakért Megyei művelődésügyi veze­tők, KISZ-bizotságok küldöt­teinek részvételével tartott ta­nácskozást a Pest-Nógrád megyei MÉH Vállalat igazga­tósága- Az értekezleten a bajai ifjúkommunisták bejelentet­ték, hogy az „Úttörők a ha­záért” mozgalom keretein be­lül új akciót kezdeményeztek. A járás iskolás fiatalsága használt újságokat gyűjt, azo­kat a MÉH-nél értékesíti- A vállalat a papír ellenértékét a megyei KISZ-bizottsághoz jut­tatja, ez pedig az árvízkáro­sultak megsegítésére használ­ja fel. Halló, taxi! A Salgótarjáni Taxiválla­lat 11 gépkocsival (9 War- szava 2 Volga) rendelkezik. 1998-ban kettő volt. A taxi­sok „forgalmistájával” Puszta Kornél irányítóval beszélgettünk, munkájukról, az utasokról. — Az -igénybevétel kétirá­nyú. Egyrészt a közületek számára bonyolítunk le fu­vart, másrészt a magánosok számára. A közületek közül kettővel szerződéses viszony­ban is vagyunk: A Posta új­ságot szállít általunk Hat­vanba, a szécsényi járási egészségügyi csoport pedig az ünnepnapokon ügy elei es or­vos számára bérel tőlünk ta­xit. Azonkívül még a megyei tanács. és a Vegi/ianyag Nagykereskedelmi Vállalat kér tőlünk néha kocsit A magánosok leggyakrab­ban fizetésnapokon, vesz­nek igénybe taxit. — A gépkocsivezetőkről is mondjunk néhány szór. — Törzsgárdával dolgo­zunk. A legfiatalabb veze­tőnk is 10—12 éve rendelke­zik jogosítvánnyal. Jó mun­kájuk ékes tanúbizonysága, hogy már többen megkapták — mint például Kristóf Zol­tán, vagy Tóth Sándor — a ..balesetmentes vezetésért” kitüntetés III. (arany) foko­zatát. — Hogyan látják a taxisok az utast? — Sokfajta emberrel talál­kozunk. És ami szomorú, sok részeg emberrel, kiilönö sen az éjszakai fuvarok al­kalmával. Ezeknek a nyel­vén érteni, ehhez már külön lélektan kell. Nemrég az egyik igen részeg utas zseb- luéssel akart fizetni. A borra­való? Lassan kimegy a di­vatból. Naptár 1965 szeptember 11, szom­bat. Névnap: Teodóra- A Nap kél: 5 óra 15 perc­kor, nyugszik: 18 óra 05 perc­kor- A Hold kél: 18 óra 44 perckor, nyugszik: 5 óra 20 perckor. A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI: 46 47 55 73 80 Eső, zivatar Várható időjárás ma estig; fel­hőátvonulások, többfelé eső, ne­hány helyen zivatar. Időnként élénk déli, északnyugatra fordu­ló szél. A nappali felmelegedés gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kevéssel 22 fok között. — MINTEGY 330 szak­munkás dolgozik a salgótarjá­ni járás termelőszövetkezetei­ben. A szakmunkások közül 240-en, az egyesült termelő- szövetkezetekben tevékeny­kednek­— A SZOCIALISTA OR­SZÁGOK jelentősen megnö­velték nyugati turistaforgal­mukat- E téren Bulgária volt az úttörő alacsony áraival és különböző vám-, vízum- és egyéb könnyítéseivel. — UJ ELLENÜTÉSES ka­lapáccsal gazdagodott a Sal­gótarjáni Acélárugyár ková­csoló üzeme. A gép a Diós­győri Gépgyár prototípusa, amellyel csavarkulcso-kat ké­szítenek. — AMERIKAI RAJZFILM készül Kiplingnek a Dzsungel könyve című regényéből, Walt Disney produkciójában­— NYOLCVANÖT KISIPA­ROS kapott működési enge­délyt 1964 októberétől 1965 jú­niusáig megyénkben. — NÉGYEZER TOJÁST és 20 hízottlibát értékesít az idén a rimóci Vincze Jánosné ház­táji gadaságábóL — NAGYSZABÁSÚ LO- VASBEMUTATÓT rendeznek Kecskeméten szeptember Iá­tól 19-ig- A négynapos műsort a lótenyésztés és a lovassport különböző ágaiból válogatták össze- A versenyen három nemzet, jugoszláv, német, len­gyel) résztvevői mérik össze erejüket a legjobb hazai lo­vasokkal és hajtókkal. — KILENCEZER KÖZÉR­DEKŰ javaslatot tett a la­kosság 1964 január 1-től 1965 július 1-ig Nógrádban- A ja­vaslatok a községek fejlődésé­vel, az utak, járdák, a közvi­lágítás megjavításával foglal­koznak. — A KISIPAROSOK szol- gáltatásával, az iparengedé­lyek kiadásának vizsgálatá­ról tárgyal hétfőn a megyei tanács Végrehajtó bizottsága­— EZER SZEMÉLYES téli fürdőt építenek Hévízen az Állami Gyógyfürdő Kórház szomszédságában. Az 54 mil­lió forintos beruházás munká­latait már megkezdték, a kor­szerű téli fürdő Hévíz leg­szebb épülete lesz és a tervek szerint 1967-re készül el. A lakossá g segítségével Elfogták a KERAVILL gyermekkorú, visszaeső betörőit Úttörők A 17-es jelzésű 64 lakásos szövetkezeti épület kulcsait december 31-ig vehetik át a boldog lakástulajdonosok. Magán-társasház építési akció keretében még ez év­ben négy épületet, tizenhat lakással adnak át a Mártí­Miért nincs, ha van ? A költői nevű burgonya­szirom — vékony, zsírban sült krumpli — már meg­jelenése napján népszerű lett Mégis gyakran hiába kere­sik a vásárlók, noha burgo­nyánk is van, zsírunk sem hiányzik. A „miért?”-re a megyei tanács-vb kereskedelmi osz­tályán■ kaptunk választ. Időnként elfogy a celofán­zacskó, nincs mibe csoma­golni a csemegét. Díjmentesen felajánlott javaslatunk: ilyenkor cso­magolják papírba. A rádió és a KOSSUTH-RAdiö: 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Népi zene. 9.10: Orvosi tanácsok. 9.15: Handel- Schubert hangverseny. 10.12: Po­dium 65! 11.44: Lendvay Kamillo: Harminc esztendő. 12.15: Tánc­zene. 13.00: Szép magyar novella. 13.15: Muszorgszkij: Borisz Godu­nov — Kocsmaj elenet. 13.40: Fú­vószene. 14.05: Hirdetőoszlop. 14.20: Zenekari muzsika. 15.05: Mi tör­tént a héten a nagyvilágban? ’120: Hétvége. 17.10: A rádió le­mezalbuma. 18.45: Bar Kochba ve­zér kihallgatása, avagy az irodal­mi törzsasztal játékaiból. írta: T.ukácsy András. 19.30: Andor Éva énekel. 20.25: Operettrészletek. 22.30: Tánczene. PETÖFI-RÁDIÖ: 14.30: Operett- dálok 15.05: Heti hangversenyka­lauz. 15.43: Rádiójáték gyerme­kűinek. 16.10: Grabócz Miklós fel- r: oleozásaiból. 16.21: Orvosi taná­ra-ok. 15.26: Vladigerov-művek. 05: Hanglemezparádé. 18.10: Lát- ■'c. hallottuk. . . 18.30: Cigányda- ■ ok. csárdások. 19.05: A Juilliard vonósnégyes hangversenye. 20.39: Térkápvázlat a műveltségről. 21.05: tv mai műsora Halhatatlan nevettetők. 22.06: Népi zene. 22.20: Mosonyi operáiból. Az új TÜZÉP-telep létesítésének terve nem kerül le a napirendről Csütörtökön délelőtt a Sal­gótarjánban létesítendő uj TÜZÉP-telep ügyében újabb megbeszélést tartottak, ame­lyen részt vett Bodnár Péter, az Eger-Salgótarjáni TÜZÉP Vállalat igazgatója is. A ven­dég hangsúlyozta, hogy Salgó­tarjánnak a jelenleginél négy­szer nagyobb tüzelőtelepre van szüksége. A jelenlegin ugyanis csak oly kevés tüzelő tárolható, amennyit a szállí­tási nehézségek közepette is könnyű három nap alatt ki­fuvarozni. Amennyiben tehát a vasúti szállítás’ fennaka­dást szenvedne, a telep igen hamar kiürülne. zottság első titkára, a Bel­kereskedelmi Minisztériumban az illetékes miniszterhelyet­tesnél interveniált. A megye és Salgótarján párt- és államhatalmi veze­tői problémát nem veszik le a napirendről, s igyekeznek elérni, hogy az építés a jövő év elején megkezdődjék. Vasárnap este félt.izkor — mint jelentettük —, a salgó­tarjáni KERAVILL-bolt kira­katán át a járókelők az üzlet­ben tartózkodó két gyermeket vettek észre. Látogatásukra te­lefonon figyelmeztették a rendőrséget, egyesek pedig a Rákóczi úttal párhuzamos ut­cácskába siettek abban a re­ményben hogs’- a fiúkat feltar­tóztathatják- A hívatlan láto­gatóknak azonban sikerült egérutat nyerniük. Az esetnek hamar híre fu­H iva tdsa: virágkert esz Laczkó András, a megyei tanács-vb kereskedelmi osztá­lyának vezetője kérdésünkre elmondta, hogy az új telep mielőbbi megteremtése ügyé­ben képviselőcsoportunk tag­jai a Belkereskedelmi Minisz­tériumban és az Országos Tervhivatalnál járnak el; Ja­kab Sándor, a megyei pártbi­TV-MÜSOR: 15.40: Atlétika EK férfi döntő. 17.55: Hírek. 18.00: Dick és macskája. Lengyel báb­film. 18.15: Robinson Crusoe ka­landjai. Defoe regényéből készült filmsorozat. XI. 18.40: A tv jelen­ti. Riport. 19.20: Esti mese. 19.30: TV-Híradó. 19.50: Csehov: A svéd gyufa. Tv-játék. 21.00: Nemzetközi táncdalfesztivál — Nápoly. 22.15: TV-Híradó - 2. kiadás. BESZTERCEBÁNYA: 10.00: Film- összeállítás a vízről. 10.25: Film­híradó. - 10.35: Óvodások mű­sora. — 15.55: Labdarúgó-mérkőzés. - 17.50: Kisfllm. 18.00: Üttörő­műsor. — 19.00: TV Híradó. —19.40: Uj dalok. - 19.50: Forró út. Űti- jegyzet Kairótól Fokvárosig. — 21.10: A Barry-nővérek. Nyugatné­met zenés film. — 22.05: A felügye­lő és az éjszaka. Bolgár detektív- film. Kalmár József nagyon szereti a virágot. Nemcsak azért, mert virágkertész. Valamikor 1932-ben jegyezte el magát ezzel a szakmával. Kilenc évig szépítette egy nógrádi poten­tát kastélya környékét, épített neki csodálatos parkokat. Ezután közbeszólt az élet. A sors hányta, vetette. Majdnem öt évvel ezelőtt került a szécsényi termelő- szövetkezetbe. Két évvel ezelőtt a szövetkezet elnöke meg­bízta, hogy vegye gondozásába az iroda mellett elterülő egy holdnyi virágkertészetet. Boldogan vállalta. Azóta minden nap jut vir ág az íróasztalokra. Vásárol tőle a tanács, szállít a piacra, s egyre több azoknak a férfi dolgozóknak a száma, akik a feleségüknek is vásárolnak már virágot. Ez mind Józsi bácsi érdeme. Találkozásunk alkalmával a virágkereskedés fortélyairól beszélt. Mert nem a vágott virágot művészet megteiimelni, hanem a nemes, cserepes virágokat, dísznövényeket. Az üvegházi nevelés a kertészkedés magasiskolája. S hogy ezt Józsi bácsi jól csinálja, bizonyíték rá az is, hogy az éves tervét — ötvenezer forint —■ már teljesítette a virágokból. — p*— tott a városban- Igen sokan adtak a betörőkről pontos sze­mélyleírást a rendőrségnek. A lakosság segítsége, a mo­dern bűnügyi technika alkal­mazása célt ért. Csütörtökön a rendőrség elfogta a tetteseket két tizenhárom éves fiú sze­mélyében- Az általános isko­lások — nevezzük őket Barná­nak és Szőkének —, nem elő­ször kerültek nyílt összeütkö­zésbe a törvényekkel. Barna tavaly Szőkével együtt bemászás útján lopott a Vegyesipari Vállalat telepé­ről, valamint a Kéményseprő Italbolt udvaráról- Szőke — egy másik fiúval — két évvel ezelőtt az egyik salgótarjáni óvodában követett el bűncse­lekményt. Kihallgatásuk során a gyer­mekkorú bűnözők elmondták, hogy a KERAVILL-ból Barna részére zsebrádiót akartak el­tulajdonítani- A betörésre ala­posan felkészültek, jócskán vittek magukkal áikulcsot, fe­szítővasat. A Büntető Törvénykönyv értelmében a gyermekek — életkoruk miatt — nem állít­hatóié bíróság elé. Saját érde­kükben azonban az eddigiek­nél erélyesebb nevelő eszkö­zök alkalmazása szükséges. Apróhirdetések KÉTLAKÁSOS ház 400 négyszög- öles gyümölcsössel eladó. Egy lakás beköltözhető. Érdeklődni lehet Salgótarján, Rákóczi u. 57. alatt, 4 óra után. PÁL SÁNDOR üveges és képke­retező Salgótarján, műhelyét a Vá­rosi Tanács mellé Rákóczi út 38. szám alá helyezte át. Üvegezést a megye területén háznál vállal. Te­lefon: 10-62. BOKOR és Futó rózsatő újdonsá­gok ROSA CANINA, CHABAUT szegfűmag utánvéttel kapható. Árjegyzék válaszbélyeg ellenében, Németh Ferenc Orosháza, Szent István út 8/a. ZONGORA, pianino eladás. Rész­letre is Sasvárix zongorakészítő mesternél Budapest. VII. Lenin körút 21. ELCSERÉLNÉM Salgótarján, Rákóczi u. 200 sz. alatt lévő 2 szoba összkomfortos öröklakáso­mat. Érdeklődni lehet Salgótar­ján, Rákóczi út 44. sz. alatt ÜVÉRT Váll. jo Állapotban lévő sárga hitnő és egy pár extra lószerszám szíj istránggal dupla francia haj­tószárral olcsón eladó. Oravec Ferenc Piliny. Áramszünet Karancsberény község terüle­tén 1965. szeptember 13.-tól 18.-ig naponta 7 órától 15 óráig. FAJNYULAK nagytestüek to- vábbtenyésztésre, vérfrissítése kaphatóit. Zagyvapálfalva, Szé­csényi út 6. (Csókásban). 30 NEGYZETMETER fűtőfelületu használt öntöttvas és lemezradiá­tor eladó Juhász Béla Pásztó, Sport utca. SALGÓTARJÁN város területén találtak 1 db használt állapotban lévő férfi kerékpárt, továbbá ugyancsak a város területén ta­láltak 1 db használt női ernyőt. A megtalálók' a talált tárgyat a rendőrségre beszolgáltatták. A jogos tulajdonosok az elvesztett tárgyaikat a Városi Rendőrkapi­tányságon átvehetik.­/ N Ö G R Á D A Magyar Szocialista Munkáspár» Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97 Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vida Edit, a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahiva­taloknál és a kézbesítőknél. Elő­fizetési díj egy hónapra: 13 Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari VáPalat Felelős vezető: Szvoboda Zoltán, mb. igazgató Salgótarján. Petőfi u. L Index-szám: 65.0680 /

Next

/
Thumbnails
Contents