Nógrád. 1965. szeptember (21. évfolyam. 205-230. szám)

1965-09-05 / 209. szám

1965. szeptember 5. vasárnap. NÖGR AD 7 Mi az a több? Az a gazdasági A i* gi járási népművelés szívében: Diosjenon vezető, aki az éves tervben előírt feladatokat maradékta­lanul elvégzi, kulturáltan, fi­gyelmesen oldja meg az em­beri és a társadalmi vonatko­zású problémákat, annak el­ismerés jár. Am vannak olyan vezetők, kommunisták, és páftonkívü- liek, akik még ennél is töb­bet adnak. Erre a többre va­jon szüksége van-e a megyé­nek? Igen. Vannak-e nálunk ilyen felfogásban dolgozó ve­zetők? Igen, vannak, mégpe­dig jócskán. Mert az, hogy az exportáló üzemek vezetői, munkásai megígérték, hogy éves exporttervüket december 15-re teljesítik, — több mint előírás. Az, hogy egyes új gyártmányok előállítását a tervezettnél hamarabb kezdik meg, hogy az Öblösüveggyár­ban az üvegáruk díszdobozos csomagolását hamarosan meg akarják honosítani, hogy az Acélárugyárban az éves ter­ven felül 400 tonna acélszala­got küldenek exportra, hogy a Vasötvözétgyárban az idén olyan ötvözeteket állítanak elő, amelyek az importot csökkentik, hogy az anyag­normák rendszeres felülvizs­gálata során mind több he­lyen sikerült megszüntetni az anyagpocsékolást, mind an­nak az egészséges szemlélet­nek és gyakorlatnak a kifeje­zője, ha lehet adjunk egy kicsivel többet a tervezettnél... Igaz, ez a szemlélet még nem vált széles körben gya­korlattá, még nem mindenki érzi szükségét. Bár sok he­lyütt felismerték ennek ország­építő, megyegazdagító je­lentőségét, amikor azonban a cselekvésre kerül a sor, hú­zódoznak, vagy éppenséggel hallgatnak. Az igazi vezető lázadozik minden olyan ha­tás ellen, amely a magasfokú hivatástudat érzését csökken­ti. Az motoszkál a fejében: a jelenleginél többre vagyunk kepesek. Ha valaki okos ja­vaslattal hozakodik elő, ez az első kérdése: mikor lesz kész, milyen segítséget kér. Aztán tréfásan hozzáfűzi: zavarhat már vele holnap is. Az ilyen típusú vezetőkről nyugodtan állíthatjuk: szocia­lista módon irányítanak, ve­zetnek. Hamar felismerik a másikban a gazdagabb holna­pot, a halnapban pedig a még gazdagabb holnaputánt. Vagy­is amikor előre lépnek, isme­rik, tudják mi lesz az ötödik, tizedik lépésük, s ha ezt meg­teszik. tudják, milyen változá­sok következnek be a terme­lésben, milyen mértékben ja­vulnak a munkakörülmények, előnyösen változik-e az em­beri gondolkodás, növekszik-e a felelősségérzet, és mindez milyen hatással van az álta­lános fejlődésre. Az ilyen emberekről egyesek ezt mondják: nyugta­lan természetűek. Helyesebb volna így fogalmazni: önte­vékenyek, leleményesek. Ég bennük a tettvágy, az alkot- nivágyás. Sokat vállalnak ma­gukra. Legtöbbjüket még csak nem is az anyagi előnyök ösz­Civilizációnk öt perce Haber hamburgi profesz- szor véleménye szerint, a vi­lágegyetem minimálisan 5 milliárd éves, de lehet, hogy ennél is öregebb- Ha ezt az ötmilliárd évet mondja Haber professzor — egyetlen évnek tekintjük, akkor naprendsze­rünk január végén tűnt fel, március kezdetén alakultak ki Földünkön az óceánok és földrészek és az év közepén keletkeztek az élet első for­mái. Karácsony körül pusztul­tak ki az óriáshüllök és újév előtt 10 perccel jelentkezett a történelem színpadán a nean­dervölgyi ember. Az emberi­ség története ezek szerint egy I perces sincs, míg „a technika I tökéinek jobb munkára, ha­nem a felismerés: tehetségük legjavával szolgálják a reá­juk bízott közösség fejlődé­sét, gazdagodását A haladás fáklyája az ő kezükben vilá­gít a legmesszebbre. Vannak, akik nem értik meg őket. Munkájukat ki­sebbíteni akaró megjegyzése­ket tesznek hátuk mögött, ese­tenként csípős szólásokkal il­letik. vagy ha ez sem érte el célját, ízléstelen kijelentéseket tesznek: jó fiú akar lenni, megjátssza az okost, pozícióra tör. Pedig ebből semmi sem igaz. Csupán azt teszik, amit felelősségérzetük diktál, ami­re vállalkoztak: szolgálni a haladást. | Gazdasági életünk | fejlődése egy olyan szakasz­hoz érkezett, amikor a terme­lésben lejárt a régi lemez: ke­rül, amibe kerül. Manapság olyan árut kér a belföldi piac is, amely exportképes. Kül­földön viszont az igények to­vább növekednek. Ha az Acélárugyár vezetője ragasz­kodott volna a régi, .megszo­kott rendelési sémákhoz, ak­kor ma kevés külföldi or­szágba jutna el a terméke. Ha az öblösüveggyár elzár­kózna a díszdobozos csoma­golástól, lehet, hogy az áruja a nyakán maradna. Mindezek nincsenek előírva az éves tervben. Ezt maga az élet vetette fel. Kitérni előle nem lehetett, megkerülni pedig még annyira sem. Nem ma­radt' más hátra, mint az élet diktálta feladatokat megol­dani. Tehát azok, akik tréfás, vagy csípős megjegyzéseik­kel célba veszik a hivatásuk­ért rajongó embereket, gán- csoskodnak, irigykednek, tu­lajdonképpen palástolni akar­ják lustaságukat, közömbössé­güket, vagy szellemi restsé­güket. A nemrég megtartott megyei ipari aktívaülésen szinte elemi erővel került a vita középpontjába: az ipar­medence fejlődése igen sok kezdeményező messze- és vi­lágosan látó, operatívan is jól dolgozó vezető és munkás so­kaságát kívánja meg, akik a terv előírásait csupán munká­juk alapjának tekintik, de en­nél többet akarnak tenni. És ha ezt megteszik, érte elismerés, dicséret és megkü­lönböztetett tisztelet jár. Venesz Károly A Concerto-t úgy jelezte a műsorfüzet: „Dokumentum­film Salgótarjánról”. Aztán a film vetítésének kezdetén a tv-ben már sem szóval, sem felirattal nem történt utalás erre a műfaji megha­tározásra (sőt arra sem, hogy a film felvételeit hol, mikor készítették), mintha időközben jöttek volna rá, hogy a képek nem dokumen­tálnak, s a városra, ahonnan valók, igazában nem is jel­lemzőek. Később, a pergetés közben is hiába várt a néző magj’arázatot, a szöveg el­maradt, s aki nem tőzsgyö- keres salgótarjáni, szabadon totózhatott, hol jár a kame­ra: a náci dúlta Ukrajnában közvetlen negyvenöt után, avagy a földrengés-sújtottá Skopje újjáépítését próbálja megörökíteni. A talány ta­lány maradt, csupán egy bi ­zonyosság rögződött a néző agyában: az, hogy a zene, a concerto hangulatának bizo­nyítására vizuális élményesí- tésére a pusztítást, a rombor lást leomló falak, nyomorú­ságos kalyibák porba zúzá­sa. a talpraállást, az élni akarást pedig gépmonstru­mok dübörgése, falsziluettek, s néhány égbe révülő embe­ri arc — képen is megfogal­mazta. Ez az egyetlen pozití­vum a filmben s egvben ez mutatja öncélúságát is. Mi, Salgótarjániak — s ismételem: csak a salgótar­jániak! — azonban tudjuk, hoav a film városunkban ké­szült. s a terv az volt. hogy a film fennmaradó dokumen­tumként őrizze meg az al­kotás tényét: miként épít az ember modern várost (és D iósjemő nagyközség a rétsági járásban. Ekko- ra közösségben sok­minden megesik; rossz is, jó is. Néhány esztendeje huligánkodó fiatalokkal gyűlt meg itt a hatóságok baja. Máshol is adódhatnak ha­sonlók. Adódhatnak, hogyne. Nem feltétlenül a község fe­lett kell pálcát törni ezekért, de a kirívóan felburjánzott cselekmények jelzésül szol­gáltak: baj van a közösségi élettel, következésképp: fo­kozni kell a tudatformáló munkát. Diósjenón hosszú-hosszú évekig nem volt komoly, meg­bízható gazdája annak a fe­ladatnak, amely az emberek gondolkodását, magatartását szolgálta volna. Az alkalmi felelősök egymásnak adták a kilincset, igaz, az alapvető munkafeltételekből is sok­minden hiányzott- A művelő­dési otthon inkább bagolyvár­nak, vagy csapszéknek tűnt inkább, mint szellemi bázis­nak. Sőt: nemcsak annak tűnt, az volt valóságosan: bagoly­vár és csapszék s nemhogy járási, de még községi szük­ségletek betöltésére is alkal­matlan a kulturális teendőket illetően. Másfél esztendeje lehet, hogy az újulás külső és belső, tartalmi jelei mutatkoznak a diósjenői művelődés!! otthon­ban. A község tanácsa meg­kezdte az épület felújítását, ezzel egyidejűleg új vezető és új munkatárs vette át a mű­velődési élet szervezését. Az otthon azóta megfiatalo­dott, s egy év munkáját tud­ják maguk mögött a vezetők is-. Persze, egy, vagy két fecs­ke még nem csinál rögtön nyarat. A népművelés gyü­mölcsei különösen nem má­ról-holnapra érlelődnek és íze­sednek a legjobb kertész ke­zén sem- Amit Mezőfi János es Németh Árpád a község, s a járás érdekében eddig tet­tek, — amit tehettek, csak biztató ígéret a jövőre, hogy keltő nyomorfészkeiből. A gondolat, a szándék hihetet­lenül nagyszerű, s a történel­mi tett valóban megörökítés­re méltó! Ez azonban a film készítőinek, sajnos nem sikerült. Először is a készítési mód primitív sematikussága miatt. Leírni, vagy lefényké­pezni önkényes kiragadással csak a legvisszutasri, óbbat, csak a legrosszabbat, s utána közvetlenül szembeállítani a csak csupa széppel, csak csupa jóval — régen divatja­múlt és kudarcos politikai koncepciókra emlékeztető gyakorlat. Természetesen, szükségesek a kontrasztok, de meg kellett volna keres­ni a jellemző, a valóságos kontrasztokat, amelyek vol­tak és vannak a tárgyi dol­gokban is ugyan, de mélyeb­ben és lényegibben a társa­dalmi helyzetben, s mégin- kább ma is felismerhetően az emberek tudatában. Ám a filmkészítőknek egyszerűbb és kényelmesebb veit a múltra jellemzően különbö­ző optikai szögből többszörö­sen fényképezni a tátongó falú, düledező kéményű ci­gányputrikat, s néhány gyá­ri kolóniabeli zsúfolt fahá­zat (pont amelyek még több­ségükben ma is léteznek!) és ellenpólusként a nemcsak lakhatatlanságuk miatt le­döntött házak helyén épült égbenyúló modern lakóháza­kat — ugyancsak képileg megsokszorozva. így a kont­rasztok hamisak, nem Salgó­tarjánra jellemzőek. a községi és a járási művelő­dés ügye végre megbízható ke­zekbe jutott. Fellendült az otthon klub­élete, a szakköri munka, erő­re kapott az ismeretterjeszté­si tevékenység, az esztétikai ízlésfejlesztést állandó jelle­gű, de változó és változatos anyagú képzőművészeti tárlat segíti. Néhány esztendeje huligán­kodó fiatalokkal gyűlt meg itt a hatóságok baja?-.. Ugyan, hol vannak már azok a reni­tensek!?... Hogy hol?... Ma na­gyobbrészt leglelkesebb kul- túrmunkásai az otthonnak- Fotoszakkörösök, színjátszók, rendezvényszervezők, klub-ba­rátok, akiket bottal sem lehet­ne elverni a jó ügyek szolgála­tából. De az ügyek igazgatóját Me- zöfi Jánost és munkatársát, a művészeti előadó Németh Ár­pádot sem. A betöltött feladatokat te­kintve tulajdonképpen értel­metlen elhatárolást vonni kö­zéjük. Mezőfi a Népművelési Intézet hároméves színjátszó­rendezői akadémiáját végzi, — mint ilyen az irodalmi es színjátszó szakkör irányítója, Nemeth pedig művészeti elő­adóként az ismeretterjesztésért is felelősséget vállalt. S álta­lában: mindenben együtt a kö­zös célért. így születnek ered­ményeik­S az első sikerek után mi­lyen lesz a folytatás?... Az új művelődési ev lehetőségeiről és feladatairól beszélgetünk Németh Árpáddal. — Továbbjutásunk érdeké­ben — mondja — megpróbál­tuk leszűrni az elmúlt év ta­pasztalatait Ezen kívül kul- turális igényfelmérést végez­tünk a községben, különös te- Kintettel. hogy a kijáró dolgo­zók szellemi-kulturális igé­nyeihez férkőzhessünk- Érde­kel az is bennünket, mik a televízió legnépszerűbb műso­rai? Ezekre — és számos más kérdésre még — beszélgetés formájában kerestük a választ, nagyobbrészt fiatalok között. Űj muhkatervünk már a kí­vánságok alapján alakult, s elhatároztuk: csak végrehajt­Salgótarjánt, az 1922-ben városi rangra emelt gyári, bányai települést tényleg egyedül az új társadalmi rendszer formálhatja város­sá. Éppen lakosságának for­radalmi telítettsége, az itte­ni emberekben mindig is megvolt kitörni készülő aka­rat miatt. A gyártulajdonos kapitalisták és a bányabá­rók soha nem emeltek volna nyolc-kilencemeletes, távfű­téses, modern berendezésű lakóházakat, nem építettek volna közintézményeket. Csak legjobb kiszolgálóiknak, a néhány munkásarisztokra­tának adtak emberileg elfo­gadható életlehetőséget, la­kást is. Ez az egyik alapgon­dolat. A másik fő szempont az, hogy a maga urává lett nép irányításával Salgótarján iga­zi természeti és társadalmi­emberi értékei is . gyorsan kerültek napvilágra. A fej­lődés lehetőségeivel jól gaz­dálkodtak az itt élők és fel­lendítették az ipari terme­lést, megteremtették a jobb emberi lét anyagi feltételeit. Már a háború utáni első he­tekben kibontakozott a vá­ros munkásvezetőiben a terv tartalmában és formájában is szocialista várossá fejleszteni Salgótarjánt. A hároméves újjáépítési terv idején elin­dult ez a folyamat s tart ma is. az utóbbi esztendőkben pedig óriási méretűvé nőtt és növekszik. S a megoldás, a szilárd terv megköveteli, hogy ebben hatót veszünk programba , s ami feltétlenül vonz, legaláon bizonyos rétegeket. — Állandó jellegű tárlatunk kezdeti sikereiből kiindulva elhatároztuk, hogy az anya­got a járás falvaiban tovabb- vándoroltatjuk, ismerjék meg minél több helyen. Azt a nagy gondot, hogy mindenütt kép­zett szakember legyen a tar- latvezető, az anyagot ismerte­tő magnószalaggal oldottuk meg, mely minden új helyre elkíséri a kiállítást. Az érdek­lődést jelzi egyébként, hogy a közönség elé került művekből már többet megvásároltak. Ügy gondoljuk, hasonló érdek­lődésre számíthat majd a szep­tember 10-én megnyíló lak- Derendezési kiállítás iS’ A mo­dern bútorok diósjenői bemu­tatójának külön vonzóereje lesz, hogy a kiállított tárgyak a helyszínen megvásárolha­tók, illetve megrendelhetők. S na már a kiállításoknál tar­tunk, megemlíthetem, hogy tervezünk a klubhelyiségben gyermekrajzművészeti, foto- amatőr kiállítást a község es a határőrség életéből, kapcso­latáról, tablósorozaton mutat­juk be a baráti népek életét, s ezekhez ismeretterjesztő elő­adásokat szervezünk. Ezzel máris a feladatok magvához jutottunk a beszél­getésben. Az otthon munkájá­nak magva, ahogy Németh Árpád szavaiból is kitűnik, természetesen az ismeretter­jesztés. — Számos művelődés! ott­honban — magyarázza — erősen fáznak a politikai fel- világosító tevékenységtől. Azt mondják: nem érdekli az em­bereket, mert találkoznak a világ eseményeivel, problémái­val újságban, rádióban tele­vízióban bőségesen. Nekünk más a véleményünk. Ezt a nyarat kísérletnek szántuk, s a kísérletek bennünket iga­zoltak. Politikai ismeretter­jesztő sorozatot indítottunk. — Európa vigyázz! volt a címe — s a hat előadásban irodalmi válogatásokkal, do­kumentációkkal, dia- és já­tékfilmekkel egy égész kor­szakról beszélgettünk. A fasi­a városban, a természeti adottságokat is figyelembe véve az ember igenis ledönt­se a kalyibákat, a kolóniá­kat, de a még egyébként megfelelő kisebb épületeket, is, hogy helyükbe modern toronyházakat emeljen és az egész művet a holnapra is gondolva úgy alkossa meg, ahogyan csak szocialista em­ber alkothat. Ez a giganti­kus munka magasfokú szer­vezettséget, szinte tudomá­nyos tervszerűséget, emberek ezreinek, sőt tízezreinek egy- akaratát és közös erőfeszíté­seit, szorgalmas ténykedését, a technikában való jártassá­got és hallatlan merészséget, áldozatokat is vállaló me­részséget követel. Hol van mindez a Con­certo című filmből? Hogyan tudja majd ez a film későbbi generációknak bemutatni e nagy mű, Salgótarján megte­remtésének eszmei tartal­mát? Megismerheti-e valaki is e történelmi tett legértéke­sebb, nélkülözhetetlen szub­jektumát, mindennapi hősét, az embert, a filmből? Nem. És ez a legnagyobb nega­tívuma a Concerto-nak. Fel­villant néhány emberi ar­cot: akik sajnálják régi, sze­gény, de megszokott fészkük porbaomlását, akik bizonyta­lanul tekintenek a holnapba, milyen lesz s lesz-e egyálta­lán új lakásuk, később akik csodát tekintön szemlélik a magas betonfalakat, napfé­zálódástól a máig érkezve ko­moly érdeklődést keltőn sike­rült bemutatnunk az utóbbi negyven év döntő sorsfordu­lóit. A klubhelyiségben ren­dezett előadásokat hétről hét­re tokozódó érdeklődés kisér­te. Ilyen sorozatot szeretnénk az új művelődési évben is indítani. Megszervezzük to­vábbá a Termelőszövetkezeti Akadémiát, de az eddigi for­mát szeretnénk szélesebbre tágítani úgy, hogy a szakmai előadások vitaestekké nőjenek s tematikailag a szakmai kér­dések mellett kapjanak helyet az akadémián a szocialista erkölcs, az egyéni és a tár­sadalmi tulajdon kérdései s más hasonló problémák. Jól bevált ismeretterjesztési for­ma nálunk a Szülők Iskolája, ami mellett szeretnénk létre­hívni a Nők! Akadémiáját. Ezt a tervünket csak akkor valósíthatjuk meg, ha a leg- érdekeltebb szerv, a Nőtanács az eddiginél hatékonyabb tá­mogatást ad kezdeményezé­sünkhöz. — Ismeretterjesztés! formá­ink elevenebbé tételét szakkö­reink a maguk sajátos eszkö­zeikkel hasznosan tudják se­gíteni. Ennek érdekében is megtettük az előkészítő lépé­seket. Az alkalmat megkereső műsoraikkal jól kapcsolódhat­nak egy-egy előadáshoz a bá­bosok, az irodalmi és a szín­játszó szakkör tagjai, a fotó­sok. — Miben látja járási felada­tait a művelődési otthon? — Lényegesen többet segít­hetünk, mint a korábbiakban’ A módszertani tanácsok mel­lett olyannal is, hogy sikeres sorozatainkat teljes szemlélte­tő anyagával megküldjük községeinknek, ezzel sok_gon- dot levehetünk a vállukról. — Ügy véljük, hogy új ter­veinkkel jó irányba indulunk s eredményes esztendő áll előttünk. Nagy a feladatunk és a felelősségünk, hiszen Di- ósjenó most végeredményben a rétsági járási népművelés szive. nyes erkélyeket (amelyek csak úgy létrejöttek!?), s alig pillanatnyi jelenésre egy-két munkásarcot, amint lerom­bolja (!) a kész épület áll­ványzatát. De a hegyet el­tűntető, a gépeket irányító a fundamentumot lerakó, a nehézségekkel és sokszor ön­magával is győzködő, töp­rengő embert; a penészes fa­lak közül elmenekült, s a pu­ha, meleg családi otthonban megpihenő, szórakozó dolgo­zó embert, az újabbnál újabb terveket készítő, és a falak­hoz hasonlóan lerombolt tu­datlanságon diadalmaskodó céltudatos, biztos tekintetű embert; a mai Salgótarján serénv. konstruktív életét megtöltő, a lét felfokozott, egészséges ütemét megszemé­lyesítő embert; s a még mel­lette, vele együtt megtalál­ható, maradiságba ragadt, lustán ébredező embert nem mutatja, s még csak nem is ielzi a film. Ez a fő. a meg­bocsáthatatlan hibája. Ezért okozott csalódást a nagy vá­rakozás után. Hogy az analógiánál ma­radjunk. saját képével ielle- mezhetiük a Concerto-t: az­zal a hamis divat gondola­tából fakadó felvételével amely négyszer-ötször ’s megmutatja a varos fölött magasló három keresztet a Kálvária-út csúcsán, de nem veszi észre és elhagyja a filmből a keresztektől száz méterre égbeszökö éjjel-nap­pal a mi mostani életünket, stációnkat szimbolizáló tele­vízió-reléállomás tornyát, em­beri munkánk egyik büszke­séget sugárzó produktumát. Kondorost János évszázada” mindössze egy má^ | szimbolikusan emberibb ha- sodperce tart. zát) magának a múlt undort­Barna Tibor /dn rez h qűiulölat nélkül Meditáció egy „dokumentumfilm" láttán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents