Nógrád. 1965. szeptember (21. évfolyam. 205-230. szám)
1965-09-19 / 221. szám
1965. szeptember 19. vasárnap NOGRAD Q Brecht és az angolok — A Berliner Ensamble előadása egy olyan Brechtet mutatott be nekünk, amilyent még sohasem volt alkalmunk látni. A mi Brecht-előadásaink — valljuk meg — tulajdonképpen gyermekelőadások voltak; most a felnőtt Brechtet élvezhettük... — Harold Habson, az egyik legismertebb angol polgári kritikus írta azt a „Sunday Times’” című londoni hetilap legutóbbi számában. Penelope Gilliatt meg így írt a „The Observer”-ben: — Azt vártuk, hogy az előadás nehézkes lesz, hiszen németek játszanak a színpadon, s azt gondoltuk, hogy egyoldalú lesz a játék, hiszen marxista szellemű társulatról van szó. Leesett az állunk a csodálkozástól és a vén Old Vic-ben olyan előadásoknak lehettünk tanúi, amilyenekről Sir Laurence Olivier és Joan Little- wood álmodhattak, amikor az Qld Vic-ből Nemzeti Színházat csináltak. A külföldi együttes játéka teremtett igazi Nemzeti Színházat patinás, régi színházunkból...” Folytathatnánk még a kritikák idézésével. Hiszen a „The Times”, a „The Guardian” és nem utolsósorban a londoni rádió kritikái is szuperlativuszokat zengtek azokról az előadásokról, amelyekben a néhány hónapja nálunk (a budapesti Vígszínházban) szerepelt „Berliner Ensamble” színészei mutatták be a napokban — a Nemzeti Színházzá lett „Old Vic” színpadán — az „Arturo Ui”-t, a „Koldusope- rá”-t és a Brecht által átdolgozott, Shakespeare-i „Coriolá- nus”-t. (A „Coriolánus”’ próbái különben éppen akkor folytak Berlinben, amikor a Bertolt Brecht által alapított, s felesége, Helene Weigel vezette nagyszerű társulat egy része Budapesten játszotta az „Arturo Ui”-t, a „Koldusoperá”-t és a „Kis Mahagonny”-!} Kenneth Tynnan, az egvik legismertebb angol esztéta— aki a kritikák után külön cikket írt a „The Observer’”-be — megállapította: „a német nyelvű előadások és a nyár ellenére a londoni színházi közönség lázba jött: ez az igazi színház.” Brechtet már nem kell „felfedezni” Angliában. Több Egy asszony beszél a maga és a fia lakodalmáról T A karancssági Újtelep 11 házból áll. Valamennyi 1945 után épült. A nagyablakos, tágas magas házakat szépen gondozott kertek veszik körül. Közülük csak egyben találunk termelőszövetkezeti földművelésből élő embereket, a többit bányász- valamint, gyárimunkás családok lakják- Minden család életszínvonala magasabb az országos átlagnál, de azt nagyon meg is szolgáljákV. S. házánál, amikor arra jártunk, lakodalom volt Menyecske került a házhoz a szomszédos Ságújfaluból* V- S-né, az örömanya, olyan asz- szony, akinek nemcsak a keze áll ügyesen a dologra, hanem a szó is szokatlanul jól fordul a nyelvén. — Én olyan házba mentem férjhez negyvennégyben, amelyiknek. fakilincse volt, mint a nótában. Még a nagymama is azt mondta, hogy édes gyermekem, ilyen kilincs régen is csak az istállókon volt. Azért meg kell hagyni, tiszta, szép, kis öreg ház volt, amibe az uram hozott Pilinyből ide Ka- rancsságra. Meg aztán én se sajnáltam magam, hogy még szebbé tegyem. A fakilincset nehezen szoktam meg. pedig ugyanolyan biztosan zárt az, mint most a kulcsos. A lag- zimra úgy emlékszem, mintha ma lett volna az a szeptember tizenhatodika. Rendes kis lagzi volt, csak az volt a baj, hogy aznap este a falu határában leesett egy repülő. Erre mindenki szétszaladt. Sokat az ijedtség, de legtöbbet a kíváncsiság szalajtott meg. Voltak, akik vissza se jöttek. Azóta is emlegetik azt a repülőt. Két orosz volt benne. Az egyik meghalt, a másik Kesziben el akart bújni, de elfogták. Nem is hallottunk aztán többet róla. Az se volt jó, hogy nem szombaton volt a lagzi, hanem kedden. Szombaton azért nem esketett a papunk, mert akkor másnap kevesebben mentek volna templomba. Most is eszembe van, amikor a lagzi előtt azt mondja a nagymama, eredj ki, lányom, a pusztára és hajtsd be azt a két juhot, amelyiket a lagzira vettem. Nagyon jók voltak hozzám az öregek Talán jobban szerettek, mintha az ő gyermekük lettem volna. Mert tudja, nekem korán meghalt az édesanyám, apám meg nem törődött velem. Nem azért mondom, de akkor is volt rossz szülő épp elég. A két juh mellé, hogy nagyon el ne térjek a lagzimtól, szokás szerint a rokonok hoztak még néhány tyúkot levesnek és más ételnek, meg mi is levágtunk, amit lehetett Ami a jókedvhez kell, cigány is volt, bor is volt, de másnap tizenegykor mégsem lehetett látni egy vendéget se a lagzis háznál. Most meg a nagyobbik fiam lagzija csütörtöktől másik keddig tartott. Malvinkáéknál, a me- nyeméknél Ságújfaluban cigány húzta a 140 vendégnek, nálunk meg a gergei dzsessz- zenészek a 160-nak. Nem azt mondom, hogy hetedhétországra szóló lakodalom volt, amit a nászék is, meg mi is kiállítottunk. de megmutattuk, hogy mit tudunk. Mert mikor is mutathatnánk meg, hogy mink van, mint lagzikor? A templomban csak a ruhát, de ilyenkor mást is ki lehet tenni a világ kíváncsi szemének. Vendégeink 700 liter italt ittak meg. ebből 270 liter volt a bor, 250 a sör, 30 a pálinka és 150 a szóda. Két disznót is öltünk. Az egyik 280 kilós volt a másik 200. Akinek gyengébb a gyomra, az sem panaszkodhatott, mert vagy 40 tyúkot is vágtunk. Csak vasárnap három 80 literes katlan leves fogyott el. Délre a töltött káposzta két 40 literes edényben főtt, vacsorára a lucskos káposztát 80 literes katlanban csináltuk. A pörkölt. mi úgy mondjuk, tejfölös hús, 30 literes lábasban készült. Prézlis húst 250-et és ugyanennyi fasírozottat sütöttünk. Hogy minden húsfélit elmondjak, elfogyott két 4—5 kilós disznósajt, meg vagy három vájling tepertő is- A lag- zisok a majdnem féltonna disznóságból 130 liter zsírt meg vagy 25 kiló szalonnát hagytak meg. | A főzéshez | 30 30 kiló rizst, és ugyanennyi lisztet vettünk. Az ételek ízesítésére, ami hamarjában eszembe jut, félkiló jóborsot és ugyanennyi paprikát használtunk el. A 10 nagy, itthon sütött, dombos házi kenyéren kívül elfogyott 30 kétkilós, és 10 egykilós kenyér is. A tortákat megszámoltuk, volt belőlük 33, de a süteményes tálak összeszámolását 200-nál abbahagytuk. A sok édes falatot, mert lent nem fértünk tőle, felraktuk a padlásra, mint nyár végén az aszalt szilvát. Hogy a süteményekről még valami érdekeset mondjak, felénk úgy járja, hogy a két keresztszülő, a keresztvízi és a bérma, 20-20-féle süteményt hoznak, a közelebbi rokonok 10—15, a távolabbiak 5 félét, de a szomszédok sem adják 3-nál alább. A 160 vendég 42 meghívott házból jött. Ezeknek a családoknak, ha már volt férjhez ment lányuk, vagy megnősült fiuk, mi adtunk ajándékot mindegyiknek aszerint, hogy milyen fokú rokon, ismerős, vagy szomszéd, úgyhogy, amit mi most kaptunk, az jobbadán már viszonzás volt. Ahogy a süteménynél, a többi ajándéknál is a két keresztszülő nyitja ki legjobban a bukszát. A fiam keresztvizi keresztmamája egy 2800 forintos háromajtós szekrényt adott nászajándékul, ami a szállítást is számítva, 3020 forintjába van neki- Ezen kívül még persze a 20 fajta süteményt, meg az egy pár tyúkot is. Sanyink bérmakeresztanyja az 1800 forintos vőlegényruha és a többi szokáson felül a menyasszony-tánckor három pirosat tett a tányérba. A 84 éves anyai dédnagymama 2000 forintot adott a fiataloknak, az özvegy apai nagymama, aki valamikor a cselédsorban még kenyérből sem ehetett eleget, egy nagy hatágú csillárt meg egy divatos négerbarna cipőt vett vőlegény unokájának. Képzelje el, a hatágú csilláron kívül kaptak még másik hármat is. Akkor ott van a sok készlet, kávés készlet, étkészlet. gyümölcsös készlet, meg ki tudja még hamarjában, mi mindent kaptak a fiatalok. Idő kell hozzá, hogy mindet nontosan eszembe véssem. Mert ezt bizony nemcsak a viszonzás miatt, hanem különben sem illik elfelejteni. A városiak a sok utcanevet meg telefonszámot, mi meg az ilyeneket tartjuk a fejünkben. A menyasszony | tánc 8000 forintot hozott. De amit maga a menyasszony hozott az ággyal, az se alább- való. A 11 000 forintos csináltatott bútor mellett, ezt Jászjakóhalmáról hozták, jött vele egy 8 500 forintos modern garnitúra is. A konyhabútor 2 700 forintjában van a nászéknak. Meg aztán a tengersok ruhaféle! Malvinkának csak ünneplő ruhája van 20 öltözet. Ezek, ahogy a kirakatban látom Turjánban, olyan 800—1000 forintosak. Az egész stafnungot nem tudom elsorolni, de arra emlékszem, hogy csak frottír törölközője van a menyünknek 60. Lepedőt harmincat, rojtos asztalkendőt húszat, szakajtókendőt ugyanannyit, 17 abroszt, négy teljes garnitúra ágyhuzatot, három garnitúra ágyterítőt, kilenc derékalj-hajat, meg ki tudja még milyen és menynyi ruhafélét hozott otthonról Malvinka. A nyolc vég, egyénként 20 méteres, házivásznat a szekrény aljában majdnem elfelejtettem. De, hogy ne csak arról legyen fogalma, hogy a hasunkba meg magunkra mit rakunk mostanában, beszélek én szívesen arról is, hogyan kezdtük mi az életet. A fa- kilincses házat benn a faluban ugye már mondtam. A front után kaptuk ezt a 300 négyszögöles fontos, mi így hívjuk a telket. Ahogy bejött a forint, 600 forintunkba került ez a szép darab, jó föld. Most ilyen darab rosszabb helyen már 5—6000 forintban van. Ez a héthelyiséges, alápincézett ház nem úgy kerekedett, mint a ka- rsalábon-forgó vár. Hányszor szorítottuk meg érte nagyon magunkat! 1950-re lett kész az első 13 méter hosszú ház. Azóta már kétszer toldtuk meg. Éveken át úgy volt, hogy az uram alig jött haza a bánvából, máris a munka után nézett. Az a szén pénz. amit hozott, csak így volt elég, amire kellett. Mert mi még most a jómódban is csak arra adjuk a forintot, amire nagvon kell. meg amire a szokás parancsolia. 1958-ban lett úgv bevéfezve a ház, ahogy most látja. Amikor kezdtük, még kölcsön nem volt. Úgv higgve el. ahogy mondom, ezt a házat kenvéren meg pa^adics- k-»n éoítettük. Hogy mennyi r>enz és testünknek mennyi töredelme van benne, azt nem tudnám kiszámítani, de. hogv két luxus taxi kitelne az árából, az biztos. Most, hogy megszaporodtunk, megint éoíteni szeretnénk, hacsak a fiatalok meg nem gondolják magukat és el nem mennek. Sanyink most gépkocsivezetést tanul, azért nem mentek művét — s éppen Tynnan és Sir Laurence Olivier kezdeményezésére — játszották már az elmúlt években. De — mint arra a Helene Weigel, Ekkehard Schall, Wolf Kaiser, Christine Gloger és a többi nagyszerű színész, s a tehetséges Brecht kezdeményezéseit nem dogmatikusan értelmező, a brechti Szellemben önálló alkotó rendezők teljesítményét elemző és jellemző londoni kritika rámutatott — most olyan Brecht-előadásokat láttak, amelyek fel tudják tárni „Brecht sokoldalú dialektikáját”, hitelesíteni tudták — ahogy Tynnan írta — „miért hitt minden keserű tapasztalata, minden illúziót megvető gesztusa ellenére Bertolt Brecht az értelem erejében.” A „Berliner Ensamble” — és az igazi Brecht! — közönséget és kritikát egyaránt elragadó, hatalmas sikere több nyugatnémet liberális-ellenzéki lapot is állásfoglalásra késztetett. S — például — a hamburgi „Zeit” is nagy cikkben ismerteti a Német Demokratikus Köztársaság színházi társulatának londoni vendégszereplését, s a forradalmi szellemű „Berliner Ensamble”-t „az értelem és a harcos emberség hirdetőjé”-nek nevezi. Max von der Grün pedig — ez a nyugatnémetországi Dortmund-ban élő, kiváló író és publicista, aki már többször szót emelt az ellen, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban született irodalmi alkotásokat nem engedik be a Német Szövetségi Köztársaságba — arról írt cikket, hogy „Brecht színháza mindenütt sikert arat és arathat, csak éppen Erhard kancellár birodalmában nem.” A cikkíró idézte a mai Nyugat-Németország egyik „tekintélyé”-nek, Heinrich von Brentano volt külügyminiszternek azt a kijelentését, hogy „Brecht engem egy korcsmái verekedőre emlékeztet.” A „bonni fejek” egyikének a korcsma jut eszébe Bertold Brechtől- Pedig a „Korcsma Jenny” alakjában — és minden „vagány” figurájában — az emberi elaljasodás ellen küzdött s minden művészben, sajátos közvetlen eszközökkel, de félreérthetetlenül az értelmes és igaz élet eszményét mutatta fel a „Koldusopera”, az „Arturo Ui”, a „Kurázsi mama” nagy írója. Vagy talán éppen ezért nem tetszik, nem tetszhet *ő a bonni „nagymenőkének?... el nászúira sem, mert arra kell az „üdülő”. Van a fiúnknak egy szép nagy Pannóniája, ha már majd autóba ülhet, eladja a motort és jöhet az autó, hacsak be nem viszik katonának, mert még annak előtte van a gyerek. Ott is jó lesz neki, hogy ért a motorokhoz. Az autóról jut eszembe, hogy a lagzikor mondta is valaki a rokonságból, hogy a • lagzi árából már megvehettük volna a taxit. Igazat is adtam neki, meg nem is. Az autó is jó lenne, de nekünk a kivagyiság, a költekezés meg az, hogy ebbe egymást minél jobban belevigyük, nagyon benne van a vérünkben. Ha az lenne a szokás, hogy nászajándékba autót kell venni, hiszi-e, hogy a legtöbbje kiállítaná itt azt De egy dolog| nem tetszik nekem, és olyanok még csak vannak, akik meg is értik ezt, de segíteni senki nem tud rajta. Malvinka, a menyem, dolgozni jár Tarjánba, pedig nekem is jó lenne a segítség. 500 forintja van, mert még, hogy csak 17 éves, 6 órát dolgozhat. Ez olyan kevés pénz, hogy még ő fizet azért, hogy munkába járhat. Ha mondom neki, miért nem marad itthon, nagyokat hallgat, aztán azt mondja, nemsokára 8 órás lesz és három műszakos és akkor már majd többet keres. Mi pedig vállalkoznánk arra, ha Sanyink be is vonul katonának, hogy eltartjuk. De ő egyre csak azt hajtja, „kell a függetlenség". Nem egészen értjük őt, ned'g. amikor eljöttünk a fakilin- cses házból a magunkéba, mi is azt kerestük, a függetlenséget. Azelőtt is. m°g azóta is sokat gürcöltünk és szépen meg is nősítettük eú; az öregebb fiunkat, a másakat, aki most még csak kilenc éves. megint szénen megnősítjük vagy 10 év múlva. A mi lagzinkban annak idején csak egy kölcsön hintó volt, most két taxit bé-e’. tünk; a második fiunké'-no már, ha erőnk és eeészséefi»-i< megmarad, két saját autó is lehet. Kovács János