Nógrád. 1965. augusztus (21. évfolyam. 180-204. szám)

1965-08-08 / 186. szám

1965. augusztus. 8. vasárnap.' 57ŐGR AD 3 Hogyan mivel foglalkozik a dubncri Egyesített Atomkutató Intézet? í jra kezdeni ••• fez Egyesített Atomkutató Intézet létrehozását 1956. március 26-án 11 szocialista ország kormánya határozta el, amihez 1956 őszén csatlako­zott a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság is. A nemzet­közi tudományos kutatócent­rum részére a Szovjetunió kormánya térítés nélkül át­adta a Szovjetunió Tudomá­nyos Akadémiája Magreakci­ók Laboratóriumát és Elekt- rofizikai Laboratóriumit az ott működő unikálís berende­zésekkel együtt. Az intézet célja: közös tu­dományos kutató munka vég­zése az elemi részecskék és alacsonyenergiás magfizika egyes területén. Az intézet kizárólagos alapkutatásokkal foglalkozik, elvi tudományos fontosságú kérdéseket vizsgál, alkalma­zott jellegű kutatások nem tartoznak tevékenységi köré­be. Az intézet vezető szerve a Kormánymegbízottak érte­kezlete, a legfelsőbb tudomá­nyos irányító szerve pedig a Tudományos Tanács, melyben minden részvevő országot 1-3 vezető tudós képvisel. A tudományos kutatómun­ka az intézet öt nagy labora­tóriumában összpontosul. Az intézet Magproblémák Labo­ratóriuma 1949 óta működik, részecske gyorsítója ma is vi­lágviszonylatban első helyen áll. Ebben a laboratóriumban egyrészt az atommag kutatá­sok szempontjából rendkívül fontos elemi részecskék, az úgynevezett mezonok tulaj­donságait vizsgálják, másrészt az igen érdekes fizikai tulaj­donságokkal rendelkező ré­szecske, a neutrino kutatásá­val foglalkoznak. A magspekt­roszkópiai kutatások a ma még sok vonatkozásban rej­telmes atommagok tulajdon­ságait igyekeznek felderíteni. Az intézet Nagyenergiás Laboratóriumában működik a szocialista országok jelenlegi legnagyobb gyorsítója, mely­nek nagyságát talán két adat is mutatja: a gyorsító elekt­romágnesének átmérője 60 méter, súlya 36 ezer tonna E berendezés-óriás segítsé­gével az úgynevezett nehéz elemi részecskék kutatása fo­lyik, hogy szívós munkával megismerhessük az anyag leg­rejtettebb titkait. A Magreakciók Laboratóri­umában a legfőbb feladat a természetben elő nem forduló, az uránnál nehezebb, úgyne­vezett transzurán atomok mesterséges előállítása és tulajdonságaik vizsgálata. Ér­demes megemlíteni, hogy nemrégiben ebben a labora­tóriumban fedezték fel a rá­dióaktív bomlás eddig nem ismert hatodik fajtáját, a pro­tonaktivitást. A Neutronfizi­kai Laboratóriumban a neut­ronok és atommagok fizikai tulajdonságait vizsgálják egy unikális reaktor segítségével. Az intézet egyik igen nagy hírnevű és nemzetközi tekin­télyű laboratóriuma az Elmé­leti Fizikai Laboratórium, ahol az elemi részecskék és atommagok tulajdonságaira elméleti úton, bonyolult szá­mítások segítségével igyekez­nek következtetni. A dubnai intézet Számítástechnikai Központjában több nagyteljesítményű elektronikus számológép végzi a bonyolult számítási feladatokat, a hatalmas meny- nyiségben jelentkező mérési adatok értékelését. Az intézet munkáját műhelyek, segédla­boratóriumok sokasága segíti elő. A dubnai Egyesített Atom­kutató Intézet létrehozása tet­te lehetővé a szocialista or­szágok tudósainak, hogy a fi­zika alapvető legaktuálisabb kérdéseivel foglalkozhassanak olyan berendezések segítségé­vel, melyeket az egyes orszá­gok, a Szovjetúnió kivételé­vel megépíteni és üzemeltetni nem tudnának. Az intézetben a szocialista országok számos tudósa dolgozik és igyekszik az egész szocialista rendszer számára hasznosítani azt a lehetőséget, melyet a nemzet­közi tudományos összefogás teremtett. A dubnai intézet szorosan együttműködik a társországokban működő fizi­kai kutatóintézetekkel is. K. J. • • lök szemben a pa­U pírral, s az tisztán, fehéren, ellensége­sen néz vissza rám. Miért nincs ma már egyetlen szocialista bri­gád sem ‘az öblösüveggyár egyes fazekas üzemében? — felelelet várok, keresek erre a kérdésre. De a felelet egye­lőre „megfoghatatlan, mint az ángolna. Amikor az egyes fazekas­ba beléptem, a munkásod reggelihez készültek, mások a fizetésért mentek. Régi isme­rősöm, az egyik legelismer­tebb üvegfúvó, Somogyi Jó­zsef már bekapta reggelijét. Megy a fizetésért. Melléje szegődöm. Amíg rákerül a sor, legalább váltunk néhány szót. — Miért hagytuk abba’ — nyílik rám a szeme. — Mert nem érdemes. Ha az ember száz forinttal többet keres, mint a másik, már irigyked­nek. Pedig én nem tehetek róla. Dolgozhat más is úgy, ahogyan én, nincsen megtilt­va. .. Aztán év elején volt egy igazolatlan hiányzás is a brigádban. Tudja, milyen szi­gorúan veszik az igazolatlan hiányzást. Hát inkább már be sem neveztünk erre az évre. — Az igazolatlan hiányzás­ról hallottam. Nekem a ter­melési felelős a szakszervezet­ben azt mondta, hogy ezt nem számították volna be a brigád értékelésénél, ha in­dulnak. Legfeljebb, annak az egynek nem adnak jelvényt, a többinek, aki kiérdemelte, igen. Kitekint az ablakon, lemon­dóan legyint. Hogy nézne az ki...? — Egy évig, vagy tán még tovább is, bírta. Nem ivott, nem csavargóit, rendesen élt a feleségével. Rendben van, nem kapott lakást, azt mond­ja ígértek neki, dehát az ta­lán még nem ok arra, hogy felrúgjon mindent. Már arról is szó volt, hogy kiteszem a brigádból, akkor megígérte, hogy... de értse meg, nem le­hetek ott minden lépésénél... nem is tehetem nem is ten­ném. Felnőtt ember ő is... Arról a munkásról beszél, aki a brigád kudarcát elsősor­ban előidézte. Annak idején az első igazán nagy eredmé­nyük az volt, hogy ezt a fia­tal segédet sikerült kijózaní­taniuk a szó egyenes és átvitt értelmében is. Értem, ha elke­seríti, nem sikerült az ered­ményt állandósítani. Míg beszélgetünk, hozzánk­lép egy szaktársa, Schrenk József. Szintén elsőrangú szakmunkás. — Nekem már úgyis csak egy évem van hátra a nyug­díjig — hárítja el a kérdést először. Aztán még is hozzá­teszi: — Nagyon szép ez a mozgalom, sokat ad annak, aki részt vesz benne. De nem tud­juk teljesíteni a követelmé­nyeket, ha senki sem törődik velünk. Bele is fáradtunk már. Itt vannak a fiatalok, , csinálják ők, nekik való. Az a faliújság cikk különben is erre ment... A faliújságcikkre felfi­gyeltem, mi az, mi volt ben­ne. Erre mind a ketten ma­gyarázzák, hogy az üzem KISZ titkára írta, aki „ólig, hogy segéd lett, többet akar tudni az idősebbeknél. Hát, ha többet tud, csinálja 6.. — És hol lehet elolvasni azt a cikket? — kérdem. — Azt már sehol. Régi ügy. Még az év elején íródott. Va­laki másnap le is vette a táb­láról. Visszamentem az üzembe. És ott a kemencék és a ventil­látorok zúgásával, a kiáradó hőséggel együtt megcsapott valami nyugtalan, ideges han­gulat. Az üvegfúvók egymás után leugrottak a kemence pultról és körülvettek, „csak egy pilanatrá! Jó, hogy jött az elvtárs, mert már fel akar­tam menni a szerkesztőség­be", aztán jön a következő, és ugyanezt mondja. És azt magyarázza az egyik, hogy a kemence rossz, ezért rossz az üveg; a másik, hogy a hű­tőszalagon elolvadtak a mé­rőhengerek; a harmadik, hogy a kamrás hűtőkemence, amikor a feszültségtelenített mérőhengereket kipakolják belőle, még olyan meleg, hogy a segédmunkások a hőségtől űzve, szinte dobálják kifelé az üveget, rakásra törik; a ne­gyedik meg azt mutogatja, mi­lyen ragyásra szopja az ol­vadt üveg a fazekak falát, és a kő-szemcsék bekerülnek az üvegbe. És mindegyik azzal végzi: harminc-negy ven-ötven százaléka az ördögé annak, amit napjában megcsinálnak. Selejt. Mibe kerül éz a gyár­nak, a népgazdaságnak? És mibe kerül nekik, az üvegfú­vóknak, mert ilyen körülmé­nyek közt a kereset is keve­sebb. ..? Akkor néhány percre fe­ledtem, miért jöttem az egyes fazekasba. De ebben az ideges hangulatban, hogy is lehetne most a mozgalomról kérdezős­ködni, mikor a fundamentum­mal is baj van. A termelés alapvető feltételeivel. ... Vagy mégis? Valahol ebben is bújkálnak összefüg­gések? S az ángolna módjára kicsusszanó válasz...? Lássuk csak: ha egy üzem bajban van, nem az erős szo­cialista brigádok lennének-e elsősorban azok, amelyek a kátyúból kihúzhatnák? Ezzel szemben Sarló Béla, aki nem­csak szocialista brigádvezető volt hajdanán, de egy időben párttitkár is, és talpraesett, szókimondó ember, most fél mosollyal csak ennyit mond: — Nagyok a követelmények. Nem tudunk mi azoknak meg­felelni. n Győri László, aki annak ide­jén szintén belekóstolt a moz­galomba, szintén a követel­ményeket emlegeti. No, meg a jutalmazásnál tapasztalt igazságtalanságokat: — Egyik száz forinttal töb­bet kapott, mint a másik, és megvolt a harag. Somogyi szintén mások irigységét hánytorgatta. Ugyanakkor a fiatalokra őr­ről. Schrenk úgyszintén. Űgy- látszik, különösen a KISZ- titkárra haragszanak. Aki egy termelési értekezleten valami olyasmit mondott: „Nem ha­ragszunk mi az öregekre, de­hogy haragszunk, kitúrni sem akarjuk őket. Ellenkező­leg: tanulni akarunk az idő­sebbektől. De fenntartjuk ma­gunknak a jogot, hogy véle­ményünk legyen! Nos, mi van ebben kivetni­való? Amiért azt a faliújság cikket gyerekes módon le kel­lett csenni a tábláról... És miért éled fel újra és újra itt az egyes fazekasban ez a vita — dehogy vita, el­lenségeskedés! — idősebbek és fiatalabbak között? Miért? Mit mondott Schrenk? „Nem törődtek ve­lünk.” S hogy ez igaz lehet, Varga Sándornak, a szakszer­vezeti bizottság titkárának szavai is megerősítik: — Amíg csak öt-hat szocia­lista brigádunk volt, nem volt probléma, foglalkozhat­tunk minden brigáddal, min­den taggal. De most, hogy negyvenegynéhány brigád van, nem jutunk el hozzájuk. A műszaki vezetők, műveze­tők pedig nem foglalkoznak velük. Az egyes fazekas üzemve­zetője pedig mintha felelni akarna az SZB titkárnak, ezt mondta: — Nekem a szocialista bri­gádmozgalom másodrendű do­log. Az én első kötelességem, hogy az üzemben jól menjen a munka... Nos... ezek a nyilatkozatok jól illeszkednek egymásba, s kezd már érthetővé válni, hogy az öblösüveggyárban 1963 óta csaknem harminc brigáddal csökkent a moz­galom résztvevőinek száma... És az is kezd világossá válni, miért nincs napjainkban már egyetlen szocialista brigád sem az egyes fazekasban. Az üvegfúvók — idősebbek és fiatalok is — nem szentek, ó, egyáltalán nem szentek. Hi­szen ők sem tagadják hogy a kapitalista időkben dívó pénz­féltés, szakmai féltékenység néhányukban ittragadt. Azok­ból az időkből, amikor a régi mesterek tudományát úgy kel­lett apránként ellesniük a fia­taloknak. Amikor az időseb­bek féltékenyen őrizték pri­vilégiumaikat Amikor nagyon rögös volt az útja a fiatal se­gédnek, amíg mester lehetett belőle. S hogy a múlt erköl­cse — ha maradványaiban is —, de itt maradt, annak nagyon sok köze van egyes üvegfúvók egymásközti súr­lódásaihoz. .. Amelyek nem­egyszer nyílt ellenségeskedés­be csaptak. Mérgezve az egész üzem légkörét. De ugyanak­kor kicsíráztak és egészsége­sen terebélyesedtek az emberi viszonyok új hajtásai is. A közösségi érzés, egymás ön­zetlen segítése a munkában és a magánéletben. Hiányzott azonban — és most is hiány­zik — a jó kertész. Aki — vagy akik —, bátran nyese­gették volna a vadhajtásokat, őszintén, nyütan, becsülete­sen. És ápolgatták volna az új korszakot üdvözlő, igazan emberi, a szocialista munkás­hoz méltó jellemvonások ki­fejlődését. Ezért eleven itt még ma is — szinte kitapint- hatóan — a bizalmatlanság. Bizalmatlan sok munkás mun­katársával szemben, vezető a munkásaival szemben, mun­kás a vezetőivel szemben... És ebben a légkörben való­ban „érthető,, hogy ha meg­feneklett a szocialista brigád- mozgalom is... Íme, a való­ság egyik alapvető oka. És a másik? Azok a munkások, akik olyan fortyogó hangulatban körül vettek, vajon csak a ke­resetük miatt aggódtak? Azért kérték az újság segít­ségét? Kötve hiszem. Hiszen, ami azt illeti, a rossz üveg miatt keletkezett sélejtért őket nem éri lényeges anyagi károsodás. Az üzem műveze­tője a fülem hallatára kér­dezte az egyik munkást: — Az üvegrosszért megka­pod a pénzt? Igen. Ügy mennyi a napi kereset? Ki- lencven-száz forint? Na lá­tod. Kifizetjük, a többivel ti ne törődjetek. A többi a mi gondunk. S ha a mozgalom válságá­nak másik alapvető okát jog­gal keressük az efféle „lebe­szélésekben”, amelyeknek ve­szélyességét némelyek csak akkor tudnák igazán felmér­ni, amikor következmény­képpen a munkásokból vég­leg kihalna az érdeklődés az üzem gondjai iránt — ez ugyanakkor mutatja a válság­ból kivezető utat is. Hiszen erről az érdeklődésről nem „lebeszélni” kell a munkáso­kat, hanem éleszteni, ápolni, kifejleszteni bennük — se­gítségül hívni, ha az üzem nehézségek közé kerül. Ebben az érdeklődésben, a háborgásban a hibák miatt megtalálhatók a feltételei a szocialista brigádmozgalom új fellendülésének is. És abban az egészséges regenerálódni- akarásban is, amely ezzel pá­rosul, Hiszen Somogyi József­nek nincsen táncolni való kedve attól, hogy kiszakadt a mozgalomból. Láthatalan szá­lakkal már Összeforrott vele. „Majd jövőre, talán jövőre új­ra kezdjük” — mondta bú­csúzóul. Amiként újra akarják kezdeni azok az üvegfúvók is, akik a szo­cialista brigádok felbomlása után egymás után KlSZ-ifjú- sági brigádokat alakítottak — nemcsak fiatal, de idősebb résztvevőkkel is. U ^jra kezdeni...? Igen.' lehet. De célt érni csak akkor, ha az emberek nevelését, jötulajdonságaik is- tápolását, a rosszak nyesege- tését nem hagyják csak a szemináriumokra, hanem te­szik azt napról-napra jó szó­val. feddő szóval, személyes példamutatással, véleményük meghallgatásával. Munkások és vezetők egymás iránti őszinteségével, bizalmával, se­gíteni akarásával. Csizmadia Géza cÁ kaszás KÉT HETE KEZDTÜK ezt a munkát , de nagyon ne­hezen megy fiam. Előbb nem jöhetem. Megfogott a beteg­ség. Pedig megérzem én már a napot is, amikor indulni kell. Ügy ismerem a szátoki földet, mint a tenyeremet. So­kat arattam. Másnak is, ne­kem is. Péter-Pál előtt min­dennap megnéztem a gabonát. Így tanultam az apámtól, meg a nagyapámtól. De most nélkülem érett meg a búza. Hogy emlékszem-e ilyen ara­tásra? Nem igen. Valamikor is volt eső, de nem ennyi... Megtörülöm már a fejemet, kiver rajtam a veríték. Ne'cem már kevés mozgás is elég, hogy tapadjon az ingem... Ta­lán ez a betegség... az teszi. Mikor megéreztem a napot nem bírtam feküdni tovább Szegény lányom halálra ré­mült, meglátva, hogy felkel­tem. Hát amikor azt mondtam, megyek a kaszáért. Akárhogy hadonászott, fenyegetőzött, előszedtem az öreg kaszát. Letöröltem a nyeléről a port, a kalapáccsal élesre vertem megcsorbult acélját. Neki a fenőt, úgy vágott, mint a bo­rotva. Mikor ez is megvolt, vártam, hogy jöjjön az elnök, munkába hívni. Termelőszö­vetkezetben dolgozok, amióta megalakult. Valamikor gazdaember vol­tam... A magam gazdája. Nem utolsó gazda. Ha hívtak is valahova, tudták, hogy Dóbiás Mihállyal nem járnák rosszul. Hol van az az idő. Akkor még a kasza is másképp állt a ke­zembe. Amikor én nekiálltam a rendnek, jó marokszedőnek kellett lennie, hogy győzze utánam. Szép nagy táblákat vágtunk le... Most már csak sarkalgatok. AZT KÉRDEZI, miért vagyok egyedül a határ­ban? Én már csak így ma­gamba szeretek dolgozgatni. Voltak itt gépek is, de haza­mentek, mert csúszott, süllyedt a kerék. Így aztán vágom ma­gamba. Nem megy úgy, mint régen. Erősebb a mostani bú­za. Sok bene a gaz is. Egy-egy vágást kétszer is meg kell, rántani. Pedig mikor fölkel­tem az ágyból, úgy éreztem, valósággal megfiatalodtam. Nem is lenne ez túl nagy baj... Mikor már az ember a nyolc­van kapujában áll, mit is kí­vánhat egyebet? Szóval ezért is vagyok én egyedül. Ki is állna mellém? Ügyis elhagy­nának. Talán akadna, aki még ki is nevetne. így aztán in­kább csak külön dolgozgatok Hogy megnézett-e már va­laki? Ide ugyan nem jut el ember. Aki az úton jár, bizto­san ide lát. Csak ez az asz- szony, ez nézeget itt a hátam megett. A lányomról rokon, a marokszedőm... Nem fiatal már... Neki is élnie kell, meg enni. Nagy úr ám a muszáj! Leggyakrabban télen kopog­tat. Olyankor meg már mit csinál az ember? Most kell megragadni, amit lehet. Tőlem ugyan hiába kérdezi, én nem tudom, mit kapok ezért a munkáért. Mondták, mondták, de ki tudja megjegyezni eze­ket a mai számításokat? Ilyen százalék, meg olyan rész... Rosszabb, mint valamikor. Akkor ezt csak egyszerűen résznek mondták. Amikor minden bent volt a hombár­ban, elővették a nagy kosarat, és kimérték mindenkinek, ami járt. Vihette mindenki oda, ahova akarta. Siettünk is vele mindig a malomba, mert sose volt belőle elég... | HOGY MOST VAN-E? J Csak fiatalabb lehetnék. Len­ne nekem is sokkal több, mint igy. Máma más ám egy fia­talnak. Van erő, van minden. Én meg örülök, hogy meghúz­hatom még néhányszor a ka­szát. Aztán majd csak adnák érte valamit. Igaz, panaszom nem lehet, mert jó ez a szö­vetkezet. Aranykalász a neve. Hej, csak legyen is sok be­lőle. Dús, nagy kalászok. Ak­kor lesz sok búzánk. De nem így! Már megint esik Mehe­tünk megint haza. A vizes gabonát nem vágja rendesen a kasza. Hiába fenem többször is egy nap. A múlt héten is haza kellett ballagni vagy két­szer. De most nem megyek. Nem lesz ez nagy eső. Kivá­rom a végét. No jó, jó. Te csak ne beszélj nekem. Nem fázok meg. Vigyázok én arra... Mondtam, hogy nem lesz ebből nagy víz. Ne is legyen. Minek már ez a sok eső. Még majd itt marad lábon a gabo­na. Az pedig nagyon nagy baj lesz, meg szégyen is. Más len­ne, ha jöhetnének a gépek. Látja milyen a határ. Csendes. Pedig nemrégen tarkállott min­denütt. Most meg csak néha. látni egy-két embert. A gépzú­gást hallani messziről, a masi­nát látni nem is muszáj. NO, MIELŐTT nekivágok megfenem az öreg szerszámot. Megérdemli, mert jól szolgál. Okos segítség ez. Ügy simul a kézbe, mintha csak odanőtt volna. Valóságos jóbarát. így már jó is lesz. Nézze csak! Ha beleakad a gazba, erő kell kirántásához Az én karom meg nem erős már. De azért elbajlódunk. Lassan megy nagyon. Így nem lehet gyorsan haladni. Pedig most az kellene, mert jöhet olyan víz, hogy itt pusztul minden. Fiatalok kellenének ide. De azok elmentek. Itt­hagyták a kaszát, meg a föl­det. Ez a baj! Én az öreg eszemmel nem tudom megér­teni ezt. Sose vetettem meg a munkát, most is kijöttem szó nélkül, de a mai legények.. Itt kéne legénykedni velem. Nagyon kéne most egy kis virtus ezen a földön... Pádár András T t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents