Nógrád. 1965. augusztus (21. évfolyam. 180-204. szám)
1965-08-20 / 196. szám
W 069X0 Tééí. augusztus 20, péntek. Darázs Endre: KAPROS PALACSINTA — Régen láttam az édesanyádat. — Pedig tegnap is itt járt. Segített felvikszelni a parkettát. — Milyen arany lélek! Meglátogathatnánk... — Meg, bizony. Olyan régen nem jártunk már náluk. Apa is örülni fog neked. — ö, a drága öregúr! Sohase felejtem el, hogy felmászott, hetven éves fejjel a jegenyefára és lehozta Bábudnak a kismadarat. — Apa már ilyen jószívű. — Anyád is. Mindig segít neked. — Meg a Maridnak, meg Pirinek, meg Jucónak meg... — Állj csak meg! Ne so- i rold fel mind a kilenc testvéredet,. — Kérlek szépen. — Ne sértődj meg mindjárt. Tudod, hogy mennyire tisztelem és szeretem mamát az ő ernyedetlen szorgalmáért. Vasárnap délben kimegyünk. Jó? — Pompás. — Apának elviszem azt a két szivart, amit Béla adott. Valódi kubai szivarok. — És töröttek. A tisztelet többet ér a hírnévnél; a megbecsülés többet ér a tekintélynél; a becsület pedig többet ér a dicsőségnél. A szerencse sokszor olyan, mint a gazdag és költekező asszony, aki romlásba dönti azt a családot, amelybe nagy hozományt hozott. — Nem ez a lényeg. — Tudom, valódi kubaiak. Jó, hát csak vidd. Legalább meghívjuk mamáé- kat a Lila tulipánba, ebédre. — A, Úgyse jönnének! Mama biztosan süt néhány kapros palacsintát is, ha kimegyünk. Tudja, hogy mennyire imádom. Micsoda remek keze van! — Hát ez szentigaz, Ede. Csak a baj, hogy a mama most mégse fog neked palacsintákat sütögetni — Ugyan... — El is feledtem mondani, Ede, hogy szegény mama a karjára esett vik- szelés közben. Nincs nagy baj, ne ijedezz. De pár napig pihennie kell. Megmondta a Lovánszki doktor. — Szegény mama! Akkor talán ne is zavarjuk. Pihengessen csak. Ráfér. — Azért... — Nenene, nenene. Majd legközelebb. Nem venném szívemre, hogy gyötörjük a sok mihaszna beszéddel. — Drága. Akkor majd én sütök neked, kárpótlásul, finom kapros — Azt már nem! Ahhoz csak a mamád ért igazán! FORGÁCSOK Az őrültségek háromnegyed része csak ostobaság. A boldogság vagy boldogtalanság egy sereg olyan dologtól függ, amely nem látszik, amelyről nem beszélünk, s amelyet nem is lehet elmondani. A magyar turisták nem tudnak beszélni. Odakint. Itthon igen. És most, hogy hazatérnek, beszélnek is. összehasonlítják, amit csak lehet. Meg azt is, amit nem lehet. Mert ilyen is van. A Londoni Hyde Parkban például akkora demokrácia van. hogy mindenki tticsköt- bogarat összebeszélhet. Nálunk nincs Hyde Park, ez a dolog formai része. De tartalmilag? Ami a tücsköt-bogarat illeti? Nem panaszkodhatunk. Mintha egy nagy Hyde Parkban élne az ember... Miért is mondom ezt? Hyde Park. igen... Mert ez a fő problémája mindenkinek, aki Nyugatról ellátogat vagy hazatér ide, ezt vizsgálgatják külföldi publicisták, ezt méricskélik belföldi humoristák, erről jelennek meg riportok odakint: hogyan állunk a szólásszabadsággal? Szerintem kitűnően. És azoknak, akik panaszkodnak, azt felelem: ha panaszkodnak, az jó jel. Próbáltak volna akkor panaszkodni... amikor még dicsértek. Mert a szólásszabadság legbiztosabb jele, ha olykor morognak is az emberek. Ha viszont mindenki sugárzó arccal járkál reggel, dében, este, ott valami nincs rendben. Ez vitathatatlan. És nagy szó, ha nálunk valami vitathatatlan. Mert nálunk ma már — ez is a szólásszabadság jele — mindenen vitatkoznak az emberek. Itt volt például a Zabhegyező-vita. Amint tudják, egy amerikai író megírt egy könyvet, ezt lefordították különböző nyelvekre, elolvasták különböző emberek* volt akinek tetszett, volt akinek nem. és ezzel az ügy el volt intézve. Ott. Itt azonban óriási vita tört ki fölötte. Egyesek harciasán kinyilakoztatták, hogy márpedig nekik nagyon tetszik a Zabhegyező nyelve és szemlélete, mások viszont harciasán közölték, hogy márpedig nekik egyáltalán nem tetszik a Zabhegyező nyelve és szemlélete. Majdnem ölre mentek. Mígnem aztán kiderült, hogy mondat egy-egy beolvasás fölfelé. De hát felfelé bírálni, ahhoz miféle bátorság kell? Oldalra bírálni meg lefele, az igen! Beolvasni az iparvezetésnek, hogy lassan szerelik az erőműveket és sokba kerülnek? Na bumm! De beolvasni otthon csőrepedéskor a maszek vízvezetékszerelőnek, hogy lassú ez meg drága is, nem kell! — ezt nevezném bátorságnak és elvi következetességnek! Cikkeket írni, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba? Na bumm! De felszólítani a pincért, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba, ehhez bátorság kell! Komlóé János Századunk egyszerűsítette a becsület fogalmát: mindenkit, aki nem börtöirviselt, talpig becsületes embernek tekint. Életünk napjai közül egyik sem annyira kárbaveszett, mint az, amelyen nem nevettünk. FIA TALOK a Zabhegyezőnek nincs is olyan nyelve, amely egyeseknek nagyon tetszhet, másoknak nem, és nincs olyan szemlélete, amely egyeseknek nagyon tetszhet, másoknak nem. Továbbá Zabhegyező sincs. Mert nem is ez a 'címe. Csak a fordító elferdítette a címet És most mi van? Semmi. Bosszankodnak a vitatkozók? Szégyenkezik a fordító? Intézkedik a kiadó? Minek? Mindenki elégedett. Mert lehet, hogy rossz a fordítás, hibás az ellenőrzés, alaptalanok a cikkel, de milyen jó kis nyári vita volt! És nálunk ez a lényeg. Meg hogy bírálni lehessen. Egyesek szerint ez a szólás- szabadság lényege. Vannak ma már humoristák, akik hónapokig törik a fejüket hogyan lehetne olyan szöveget kitalálni, amelyben minden Megmondani a Tervhivatalnak, hogy ami a beruházásokat illeti... Na bumm! De próbáljuk megmondani a tulajon feleségünknek, hogy márpedig az őszi beruházási terveit nem fogadjuk eL Ehhez bátorság kell. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy minden vezető örül a bírálatnak. De az sem igaz, hogy nálunk, ha bírál, akkor borotvaélen táncol az ember. Ezek nagy szavak! Borotvaélen?! Attól függ. milyen borotvaélen? Magyar pengén nyugodtan táncra perdülhet És nem igaz, hogy a közéleti bírálathoz nálunk bátorság kell. Itt van például a meglepetés, amely idegenforgalmi szerveinket érte. Arra gondolok, hogy vártak idén a Balatonhoz nyugati turistákat, akik közül egyesek nem jöttek, és ez meglepte idegenforgalmi szerveinket várták továbbá a keleti turistákat, akik jöttek, és ez is meglepte idegenforgalmi szerveinket. Na mármost ezzel a __meglepet éssel mindem humorista foglalkozni fog, és nagyon büszkék lesznek, hogy ők milyen bátor emberek. De ezt szóvá tenni, ehhez miféle bátorság kell? Ezt csinálni, ehhez bátorság kell! Az persze kétségtelen, hogy volt idő, amikor nem lehetett bírálni nálunk. A Patyolatot kivéve. Most viszont mindent lehet bírálni. A Patyolatot kivéve. Miért? Jobban dolgozik ma már a Patyolat? Nem. Csak unják az emberek. A hibákat unják? Nem. A témát. Magyarországon a hibákat meg lehet ismételni százszor is. Meg is ismétlik. A témát nem lehet. Mert a hibán csak bosszonkodnak az emberek. Na bumm! De a témán unatkoznak! És ez tűrhetetlen! Nem fenn. Lenn. A közönség nem tűri eL A mi szólásszabadságunkban tehát nem az a probléma — és ezt kell megmagyaráznunk külföldieknek és belföldieknek —, hogy nem lehet beszélni erről vagy arról. Mindenről lehet. Kivéve azt, amiről már beszélt az ember. Mert az unalmas. A Patyolat unalmas, az építőipar unal- ms, a termelékenység unalmas, a munkafegyelem unalmas, a tv unalmas, a tv unalmas, a tv unalmas.» pardon... Minden unalmas, amiről már szó volt. Minthogy viszont a hibák megmaradnak, a témák pedig csökkennek, előbb-utóbb odajutunk a szólásszabadsághoz, hogy mindenről _lehet beszélni. de semmiről sem fogunk. M ert unalmas. Es egyébként is, minek? A szólásszabadságon vitatkozók . ugyanis egy dologról elfeledkeznek. Arról, ami nélkül a szólásszabadságnak nincs semmi értelme. Mert, nem az a fontos, hogy ennyivel többet jár a szám a múlthoz, de annyival kevesebbet a jövőhöz képest, meg ho^y mennyit olvasok be fölfelé és menynyit olvasok be lefele, hanem hogy — a hibák ellen lehet már beszélni nálunk, persze hogy lehet De valamit tenni is kellene. Bodó Béla ^pűífúti, régen ((Anyai, szelíd ‘legyintés a gyermeki arcon, apai szigorú csattanós, sőt van ! színpadi pofon is, aztán a durva: a krakéler pofozkodás, s 'fasiszta gyilkos szándékú... De: pofon! Élt s időnkint betört a fővárosban egy Nagypók nevű csavargó. Ha Nagypóknak nevezték a kültelki kiskocsmákban, nem haragudott, a másik gúnynevéért annál inkább. Ezért csak a háta mögött hívták Pókhasnak, mivel szenvedélyesen szeretett inni, s ez ha történetesen nem volt bör- !tönkoszton, meg is látszott idomborulatain. Enni: törvény! .Jóllakni abban az időben nehezebb dolog volt. Jóllakni, finomnak tartott falatokkal, tez még körülményesebb. Pókhas. vagy Nagypók sikeres betörése után hatalmasakat levett, dús, kiskocsmái lakomádat, tányér húsokat, kunhalom nagyságú főtt tésztákat. 1 Betömi, — utána jóllakni, s I aztán jöhet a börtön, aztán ,majd a szabadulás, s betörni, r ismét jóllakni. Szomorú életritmus — elemezni lehetne, milyen körülmények diktálták. A másik detektív rákiáltott: — Te megint betörtél. Nagypók, mert eszel... — Csak egy kis húst, felügyelő úr... — Húst? Miből? — Na, gyerünk, Nagypók! — szólt a másik. Már hozták az asztalhoz a grenadirmarsot. Zsíros, hagymás, — az isten is ezt eszi, ha jókedve van. Nem engedték meg neki, hogy felvillázza. A toloncko- csi nem vár. Hiszen tudod te, édes fiam, hogyan kell mindezt elmondani. Nem vagy te kezdő, édes fiam. — Esküszöm, kapitány úr. most nem csináltam semmit. Ne esküdözz, A kapitányt | Razzia a kocsmában. * 1 Koppány György felvétele ! Az egyik asztalnál NagypóK. Jobb kezénél, félretólva, szálfákkal, egy zsíros karimájú f mély tányér, — a halászlét a már eltüntette belőle, előtte [kövér marhahús. — konc (ahogyan a főtt marhahúst iigen kedvelő Krúdi Gyula ne1 vezte, — az ecetes torma édes- ,kés szaga száll a borpárás tetvesében. — Á. Nagypók! — mondja az egyik razziázó detektív, mivel Nagypókot régen ismerték már rendőri körökben. kell bemutatni, aki elé másnap Pókhas került. A kapitány a legfinomabb modorú ember. Hangja atyai, majdnem biblikus, vallatási módszere szelíd. Civilben szereti a virágokat, híres kaktuszgyűjteménye van. A rabot — előtte ül Pókhas — cigarettával kínálja, aztán nézi, tekintetében sok a szánalom, ó az ismét megtévedt fiú... — Mit csináltál megint, te. te?! — Semmit, kapitány úr, igazán semmit... — Drága fiam, kedves fiam. Miért nem vagy hozzám őszinte? Lakomázás közben fogtak el. édes fiam, miért nem könnyítesz a lelkiismereteden, édes fiam? — Enni csak kell, kapitány úr.,. — Persze, hogy kell, édes fiam, ha van miből. — Kapitány úr, eladtam a ruhámat... — Kinek a ruháit, édes fiam? Mert az nem mindegy, édes fiam. Gyújts rá meg egy cigarettára, itt van. aztán szépen, mindent sorjában, édes fiam. Itt meg itt tömtem be. ezt meg ezt vittem el, ennek és ennek az orgazdának adtam el ennyiért és .ennyiért. édes fiam. Hazudni csúnya dolog, hamisan esküdni bűn. — Semmit nem csináltam, kapitány úr... — Makacs vagy, édes fiam. pedig a makacsság szintén csúf dolog. Beszélj el szépen mindent, szívesen hallgatlak. Mintha a haveroknak mondanád el, fiacskám, megértjük mi egymást. Nem vagyok én rossz ember, fiacskám... — Semmit, kapitány űr. esküszöm nem követtem el semmit... A kapitány előredőlt az Íróasztalnál. Szemében a részvét, a jóság, az irgalom: — Ejnye, édes, drága, jő fiam... Ugyanakkor Intett. A kapitány mellett egy góliát termetű detektív állt. A jelre pofonvágta Nagypókot. Irtózatos erejű ütés volt. Mély hangon csattant, szinte dübörgött, mint villámcikázáskor a feíhőrobaj. szédítő pofon, égő, fájdalmas, lealázó, teli pofon, taglóütt:;. Nagypók félrebillent a széken, kezét dagadó, megveresedett arcához kapta, hangja reszketett: — Kapitány úr, semmit nem csináltam, miért kell engem verni?... A kapitány ránézett, meg jóságosabban: — Ne törődjön most ezzel a detektívvel, fiacskám, hisz mi ketten olyan jól beszélgetünk™ *
