Nógrád. 1965. július (21. évfolyam. 153-179. szám)
1965-07-11 / 162. szám
4 BT ŐGRAD T965. július fi.' vasárnap VASUTASNAPON A z utas a pénztárnál megváltotta a jegyét, siet helyet foglalni a kocsiban. Aztán felharsan a füttyszó, a forgalmista int, a szerelvény nekilódult a távolságnak. Az ablakokon át még egyszer felvillan a vasutas pirosszegélyű sapkája, az elegánsan tisztelgésre emelt kéz. Jön a kalauz. Aztán az is elmegy. És az utas belemerül a könyvébe. Vagy társalog. Esetleg szundít egyet. A legtöbbük számára vajon nem ennyi-e a vasút, s az ezernyi vasutas munkája? Ennyit látnak meg, ennyit veszünk észre belőle. Néha valami nem tetszik, türelmetlenkedünk, veszekszünk, méltatlankodunk. „Ez a vasút!” — mondjuk. Ma vasutasnap van. Szerény lehetőség arra, hogy az „ntasnak” — olvasóinknak — elmondjunk ennél valamivel többet az ő mindennapjaikról. Csak győzni szabad... Vannak fix komponensek. Ezek a személyvonatok. És az a három vágány, amelyet a számukra fenn kell tartani. Hármat a kilencből. Mert ösz- szesen kilenc vágány van az állomáson. Aztán még vannak lix komponensek: ebből a hat vágányból egy-egy a löteösházs irányvonalé, egy-egy Hatvan felől és Hatvan felé irányuló szerelvénynek; egyet egyet pedig a Somoskőújfalu leié és az onnan érkező teher- vonatoknak kell fenntartani. Ezenkívül még van, harmincnyolc tarjáni, illetve megyei vállalat negyvenhat kezelési helyen. Somostól Baglyasig. És van naponta három-négy-öt rendkívüli vonat. Átmenő vagy nem átmenő. Július elsejétől ötödikéig a rendes öt irányvonal helyett tizenhárom. És kilenc vágány az csak kilenc vágány. Sőt, nem is ennyi gyakorlatilag, esti hat A pályák nem emeletesek. És még nem találták fel az olyan vonatot — legfeljebb a fantasztikus regényekben és a burleszk-filmekben —, amely a szemben jövő vonatra felkúszik és a másik végén le —, s tovább gördül. A valóságban két szerelvénynek egy vágányon nem szabad találkoznia. Nincs is az a matematikai feladvány, amelyet ne lenne könnyebb megoldani, mint ezt itt a salgótarjáni nagyállomáson! A képletek, sémák mind megdőlnek. Ami segít: a villámgyors helyzetfelismerés készsége, s a határozott. intézkedésé. Néha egy-egy sóhaj: miért van egy napban csak huszonnégy óra! Hogy azért mégis maradna evésre, alvásra elegendő idő. De a sóhajoktól nem változik meg a világegyetem rendje és a kenyér-kolbász-szalonna papírban szendereg a táska mélyén reggeltől estig, amíg a vasutasnak eszébe nem jut, s nem mondja az asszonynak: ..Anyukám, ne csomagolj, megvan még a tegnapi!” Ez megy hetek-hónapok óta a nagyállomáson, amióta a Duna rendes térfogatát megunva a duplájára dagadt, és egy sereg vonatot kiszorított Komáromból, Szobról. Pedig a völgybezárt, s a háború rombolásait ki se hevert üzem (egy sínpárral több a vonalon, kilenc sínpárral több az állomáson, automata váltóberendezések, stb.) a felszabadulás óta megsokszorozódott teher- és személyforgalom alatt is nyög. Dehát valóban úgy lenne, hogy a gép teljesítőképességének van, az emberének nincs felső határa? Itt van Czikora István főnök-helyettes, meg Takács István az üzemmérnök — akik előtt a tizenkét órás előrejelzés fekszik és ennek alapján megtervezik a nap egyik felét —, meg az egymást váltó forgalmi szolgálattevők, meg a kocsimesterek, 6 beosztottaik mind, mind. Akik a vasúti tisztekkel együtt gyakran kénytelen elfeledni az egész „előre-tervet”, hiszen néha már a hatórás jelzésben is sok minden tótágast áll, s amikorra Hatvan, vagy Somoskőújfalu csönget a vonal túlsó végéről, hogy onnan mi indult, s milyen céllal, rendeltetéssel, a munkanapjuk már alig valamiben hasonlít ahhoz, amit az elején elképzeltek maguknak. Még jó, hogy van úgynevezett korszerű elegyrendezési módszer. Habár az is mostanában inkább Jiasonlít dámajátékhoz — ezt a kocsit innen oda, azt onnan emide... — csak ez tovább tart és egyáltalán nem játék. És — hála ennek az idei csodálatos időjárásnak — jónéhányszor szakadó esőben kell győzelmet aratni. Mert ez is nagy különbség: itt veszíteni tilos, ftt vesztes sem lehet, csak győztes. És az is, a győztes is, csak a vasútas maradhat: a szerelvény öszeállt, mehet, a szolgálattevő emeli a tárcsát, telefonál, hogy elindult a vonat S már nyúl is a másik kagylóért: miért csörög? Jön az újabb rendkívüli? Jöhet, majd csak lesz valami. És mondja, és mondják a többiek is, pedig tudják, hogy az a valami csak egy lehet: újabb győzelem. S fci győzné számlálni napjában hányszor? Hát még heteken, hónapokon keresztül— takarításukat. De azt is hozzátette, volt anyag, amellyel azért sikerült takarékoskodniuk, mert- nincsen. A szertárfőnök arcáról nem hervad le a mosoly: — Amiből nálunk nincsen, vagy kevés van, az az egész országra vonatkozik — mondja. — Alig van például fék- tuskó. Mi három hónapra például ötszázkilencvenötöt rendeltünk, jött belőle hetvenöt darab. Országos a hiány csa- verfélékből, gyapotból. Az utóbbinak Mohácsról kéne jönnie, dehát az árvíz... Ami viszont megszerezhető, mi megszerezzük. — De térjünk vissza az első kérdésünkhöz: mit és menynyit „eszik” a vasút? — Hát, erre nehéz hirtelenjében válaszolni. Olajtól, széntől a sziksóig vagy hatvan- hetven féle anyagot, eszközt. — Melyik részleg a legnagyobb értékű? Itt a szokásos vasúti precizitással persze mindjárt tisztázni kell, hogy külön „cég" az állomás, külön a fűtőház, a pályafenntartás és a többi. Mint ahogy a szertárfőnökség sem az állomásfőnökséghez tartozik, sőt még csak nem is ugyanahhoz az igazgatósági osztályhoz, mint amaz. Helyes tehát, ha nem részlegnek nevezzük őket — Egyébként a fütőház a legnagyobb fogyasztónk — húz maga elé egy paksaméta iratot Özse Gábor. — Szénből havonta másfélmilió forint, különböző anyagokból, eszközökből hatvan-hetvenezer forint oiajból körülbelül húszezer forint értékű mennyiséget fogyaszt Utána következik a pályafenntartási szakszolgálat majd a tarjáni állomás. De még ennél is nagyobb gyomrot etet az I. számú számadó- ságunk, amelynek az országos vasszeg, vashuzal, kályha, tűzhely, szeráru-ellátás a feladata. A legutóbbi hónapban például tizenhatezer kiló szeglet több mint százezer kiló huzalt csaknem tizenkétezer darab kézi szerszámot, százki- lencvenkét kályhát és tűzhelyet továbbítottunk az ország legkülönbözőbb tájaira. Körülbelül kétszázötven-háromszáz szolgálati hellyel vagyunk így összeköttetésben. Nos, ezt valóban nem tételeztük fá a külsőre bizony már megkopott és helyben is eléggé szűkösködő, nem is valami korszerűen felszerelt szertárfőnökségről, amelynek három számadóságián az anyag és esztoözvételelést naponta le kell bonyolítani, még pedig úgy, hogy mindenki elégedett legyen. A szertárfőnök ugyanis nem szereti,- ha ügyfelei bosszúsan távoznak. A vasút csak akkor dolgozhat kiegyensúlyozottan, ha az ő lelkiismerete is nyugodt. Ezért az egyensúlyért neki is, de a főnökség harminc dolgozójának is keményen meg kell dolgoznia. — Szerencsém is van — mondja, mert a munkatársaim nagy része tíz-tizenöt éve Itt dolgozik. Jómagam pedig végigjártam ennek a beosztásnak minden iskolafokát Voltam szénrakó, raktári munkás, irodista, raktárkezelő, számadó. Elvégeztem a MÁV tisztképző iskolát, anyagszerkezeti vizsgát tettem.» És higgye el, én örülök a legjobban annak, hogy mindezt végigcsináltam. Most nem létezik ebben a munkakörben semmi, amit a gyakorlatból ne ismernék, amit ne tudnék alaposan ellenőrizni, s amelyben ne segíthetnék munkatársaimnak. A szertárfőnökségre valóban nem panaszkodnak partnerét Amit kémek — megkapják. Ami pedig nincsen, azért tudják, nem az itteniek a hibásak. Ezért nincs „hajtépés”, veszekedés, idegeskedés. Nyugalom van. Ami nagyon kell a vasút munkájához. Nem a tétlenség nyugalma, hanem a tevékenységé. A műszerek nem leltek hibát... Az egyik táplálja. A szertárfőnökség. A másik, a pályafenntartás, mintha az ágyát vetné személykocsinak, vagonnak. Puhán, símán gördüljön. Amilyen gyorsan csak lehet És úgy, hogy le ne forduljon a sínpárról. Annak nem szabad megtörténnie. Az utas a robogó vonaton beszélget, nevet, eszik, alszik. És a pályafenntartótól is függ, nyugodtan alhat-e. A pályafenntartó azonban nem alszik nyugodtan. Az iroda, itt a salgótarjáni nagyállomás végében, erről persze mit sem sejtet Kerítés. Mögötte rózsatövek- Virágágyások. Az irodában hűvösség. Pályái enntartás a balassagyarmati vasútállomáson Az íróasztal mögött egy a vasút szolgálatában harmincöt évet eltöltött ember. Lassú Imre. A Hatvan—Salgótarján Pályafenntartási Főnökség IX. számú pályamesteri szakaszának vezetője. Amilyen hosszú a titulusa, olyan hosszú, vagy még hosszabb az a pályaszakasz, amelyet neki és embereinek vigyázniok kell. Ehhez Lassú Imrének van négy vágánygondozója, akik éjjel-nappal járják, vizsgálják Bag- lyastől a Tarján fölötti nyílt pályáig a síneket És van hat pályafenntartója. Az 5 dolguk rendbetartani a vágányokat itt és a városi üzemek területén. összesen huszonnégy ki- Iőmétemyit és hatvanhét csoportkitérőt Mi azt mondjuk sínek. A vasutas azt mondja: fölépítmény. A pályafenntartó annak orvosa. Ha hepe-hupás a sín, ha a nyomtáv valami oknál eltér a megengedettől, ha gyenge, vagy korhadt a talpazat, ha az ágyazat kilazult kiázott. Csupa orvul leselkedő veszély. Huszonnégy kilométer vágányhosszon. Jórészt hetven éves fölépftmény. Negyven százalékban vízözön előtti váltóberendezések. Négy ember szüntelen,, éjjel nappal járja a vonalat és vizsgálgatja. Hat pedig javítja. Ahol már nagyon nagy a baj, oda sietnek a legjobban. És reszketnek, hogy ahol éppen nincsenek, baj ne I >r- ténjen. Nekik minden ell It nap egy-egy csoda. Ismét nem történt baleset a vágányok, kitérők miatt Valamikor nem ennyien voltak. Öt-Kat éve már, hogy létrehoztak egy központi mozgó pályafenntartási szakaszt Száz, vagy százötven munkásból, szakemberből. Hogy majd az Hatvantól az országhalárig legalább háromévenként rendbehozza a rendbehozan- dót Felvonultak már itt is. a munkáig azonban még nem jutottak el. Ki tudja miért? így ez a hat ember, meg a másik négy teszi, amit tenni tud. És nem emlékszenek, hogy az ő hibájukból ki siklott volna egyetlen vagon is. A múlt hónap közepén itt járt az igazgatósági mérők o- cst Három kilométeres szakaszon ellenőrizte a legfontosabb sínpár, az átmenő fővágány mindkét oldalát. A műszerek nem leltek oly: n hibát, amely forgalmi akadályt, forgalmi veszélyt ok ónná. Az utasok ehetnek, beszélgethetnek, alhatnak tovább a kocsiban. Biztonságban, mintha otthon lennének. Lassú Imre, munkatársa a pályamester, meg a többiek ért ritkán tehetik. Mert úw vélik, a mérőkocsi műszerei nemcsak ezen a három kimA tevékenység nyugalma Hogy az ember dolgozhasson — ennie kell. Van „tápláléka” a vasútnak is. A mozdony nem mozdul, ha a ben- dőjét meg ne tömik szénnel, a tengelyek csikordulva megái Inának, ha időnként nem k-regetnék jóféle olajjal, zsír- r; >. És még mi mindenre van szüksége a vasútnak, hogy éljen, lüktessen, mint az emberi szervezetben a szív, a vérkeringés! Valóban, mit „eszik a vasút? Erre a kérdésre az ,éléskamrában” — vasúti nyelven: a szertárfőnökségen válaszolnak. A szertárfőnökség vezetője, özse Gábor, zömök, deresedő hajú ember, kissé meglepődik. Ritkán keresik fel az ő háza- táját újságírók. — Ügy van az — mosolyog —, ha a kamra teli van, nei háborog a gazdasszony. Amiből bárki megértheti hogy a salgótarjáni szertárfőnökségre nincs panasz a hoz zátartozó állomásokon — Tarjánban, Somoskőújfalun Zagyvapálfalván —, sem a fű tőházban, se a pályafenntartá si, sem a távirdamesteri, sem a blokkmesteri szakszolgála ton... De amiről egy parányi szemrehányás is kicsendül: h' ez a munka itt nem is olya: látványos, mint amilyen r szűntelenül pezsgő életű ál lomásokon, fűtőházakban zaj ük, nem kevésbé fontos azok nál.„ s az írott szóra talár többször lenne érdemes, min’ ahányszor erre sor kerül. — Ami viszont azt illeti, te le van-e a kamra — adom vissza a csipkelődést — az állomásfőnök említette első félévi anyag- és eszközmegA somoskőújíaíui határállom ásón a Csehszlovákiába irán yiíott GPW vagonok adatait „azonosítja” Petőfalvi András magyar és Kolmár Jurij csehszlovák vasutas méteren, a többi huszonegyen sem mutathatnak egyebet: nincs forgalmi veszély. M ire a Nap felkelt, végeiért a vasutas-bői- A mulatságot ünnepség előzte meg. És ünnepi szavak. Sokan járultak az elnöki asztalhoz, hogy átvegyek a Jól végzett munka megérdemelt jutalmát- Kiváló dolgozói oklevelet, pénzjutalmat- Most is. mint mindig, akadt, aki nem jöhetett el az ünnepségre. A szolgálat — szolgálat! A vonatoknak szombat este, éjjel és vasáraim is menniük keli. Nincs megáll ás- Még vasutasnapon sem- Amikor a sípszó felharsan és a forgalmista elegánsan tisztelgésre emelt keze az ablakon át él- villán — legyen ez emléke tető az utasnak. Aki ma reggel éppen k irán dőlni induíi a vonaton. Csizmadia Géza (Koppány György felvételei;
