Nógrád. 1965. július (21. évfolyam. 153-179. szám)

1965-07-20 / 169. szám

2 KÓGkAt» 1965. július 20. ke<M Csőmbe rekordja — kilenc miniszteri tárcát tölt be Megkezdődött Bukarestben a Román Kommunista Párt IX. Kongresszusa Kaszavubu kongói elnök hétfőn új embert nevezett ki a belpolitikai szempontból rendkívül jelentős belügymi­niszteri tisztségre Victor Nen- dakát, a Biztonsági Rendőr­ség volt főnökét. Két más változás is történt a kormány­ban : Kaszavubu a közalkal­mazottak ügyeivel foglalkozó minisztérium megüresedett székébe Joseph Ndanut ültet­te és Emmanuel Sindát tá­jékoztatásügyi és idegenfor­galmi ügyekkel foglalkozó ál­lamtitkárrá nevezte ki. Kö­zülük Nendaka és Sinda, Ka­szavubu régi bizalmas emoe- és politikai fegyvertársa. A kongói elnök hetek óta szí­vós harcot vívott Csomóéval, hogy ki kerüljön Munongo volt belügyminiszter helyére. A tárcát Csőmbe természe­tesen saját emberének szan­Kiderült, hogy miért szö­kött meg a börtönből Ronald Biggs, az angliai vonatrablás egyik tettese: mert szigorúan bántak vele. Marcus Lipton munkáspárti képviselő vasár­nap közölte a sajtóval, hogy körülbelül 10 hónappal ezelőtt a belügyminisztérium levelet kapott Ronald Biggstol, aki — mint ismeretes — július 8-án kalandfilmbe illő körülmé­nyek között meglépett a Wandsworth-börtönből. A fegyenc közölte, hogy Igazán szeretne a börtön­ben maradni, de szükség­telen szigorúsággal bánnak vele, így például nem enge­Minden kétséget kizáróan, eddigi legnagyobb válságát éli a hat országot tömörítő Európai Gazdasági Közösség, az 1957. március 23-«n Rómá­ban aláírt szerződés alapján létrehozott nemzetközi állam­monopolista szervezet. A július 1-én teljes kudarccal végétért miniszteri értekez­letről kilépő Couve de Mur- ville francia külügyminiszter — mint legjobban illetékes —, a tőle megszokott rövid, tö­mör megfogalmazásban jelen­tette ki az ülésterem előcsar­nokában várakozó újságírók­nak: — „Ez nem dráma, ez válsága” S noha kommen tárainkban oly sokszor utaltunk rá, ez­úttal Spaak belga külügymi­niszter is megerősítette nyi­latkozatában: — Nem ez az első alkalom, amikor balsikerről kell beszámolnunk. Mégis miről van szó? Va­jon várható volt e a Közös Piac ilyen mélyen kavargó válsága? Marxista közgazdászok és megfigyelők, már a Római Szerződés cikkelyeinek nyil­vánosságra hozatalakor rámu­tattak, hogy a kapitalista szervezettségnek ez az ed­digi legmagasabb fokát de­monstráló nemzetközi állam- monoplista szervezet is rend­kívül ingatag talajra, a ka­pitalizmus örök problémái­nak hordozójára, a tőkés tár­sadalmi rendszer alapvető el- lenimondására épül. A mind magasabb szintű társadalmi termelés és egyéni elsajátítás kibékíthetetlen ellentmondása, ta, s most — legalább is át­menetileg — újabb vereseget szenvedett a Kaszavubuval vívott régi háborúskodásban. A belügyminiszteri tisztsé­get előzőleg a katangai Go- defroid Munongo, Csőmbe tá­mogatója töltötte be. A Csőm­be elleni hadiösvényen Ka­szavubu akkor tett nagy lé­pest, amikor sajátságos körül­mények között elmozdította Munongót. A volt belügymi­nisztert megválasztották Ke- let-Katanga kormányzójának, s így le kellett volna mon­dania a miniszterségről. De Muningo időt akart nyerni addig, amíg a parlament ösz- szeül és Csőmbe — mint pártjában remélik — ott erő­fölényt harcol ki. Egyszerűen nem jelent meg Kaszavubu hi­vatalában, hogy letegye a kor­dik meg, hogy részt vegyen a fegyenceknek rendezett kul­turális rendezvényeken, elő­adásokon. „Igazán türelmes vagyok, de lassan elfogy a tü­relmem” — írta. Leszögezte, hogy már eddig is sok alkal­ma volt a szökésre, ami a továbbiakban sem jelent majd különös nehézséget, te­hát, ha nem javítanak sor­sán. kénytelen lesz távozni. A hír szerint a Scotland Yard vezetői dührohamot kap­tak, amikor a levélről érte­sültek, amit a belügyminisz­térium nem hozott tudomá­sukra. amolyan ingoványos talaja lehet csak a nemzetközi mun­kamegosztás és együttműködés fejlődésének. Ameddig a Kö­zös Piacra jellemző nemzet­közi munkamegosztás szoro­san vett gazdaság-ökonomiai területet érintett csupán — ha ugyan egymást kijátszva is —, gyorsan fejlődött a hat Nyugat-Európai ország együtt­működése. A nemzeti és nem­zetközi monopóliumok közötti öldöklő konkurreneia azon­ban ez alkalommal is bebizo­nyította, hogy a kapitalista országok történelmileg ítélt robbanásszerű egyenlőtlen gazdasági fejlődése, politikai vonatkozásban is a gazdasági alapnak megfelelő jogot és természetesen politi­kai hatalmat követel magá­nak. Erre rámutattak már a Közös Piac országai kommu­nista pártjainak nemrég tar­tott együttes tanácskozásán, de ezeket az összefüggéseket mutatja a Közös Piac jelen­legi válsága, amelyet egyéb­ként burzsoá körökben is elő- rejeleztek az 1965-ös eszten­dőre. Az U. S. News ánd World Report ez övi január 4-i Válság éve köszönt Európá­ra? című és a kapitalista vi­lág gíazdasági-pölitikai kilátá­sairól szóló cikkében a többi között a következőket írta: „Az új év kezdetén Euró­pában egyre több probléma merül fel, s ezért ez az év a kialakuló válságok évének bizonyulhat... A nyugati szövetséget továbbra is vál­ság fenyegeti, mivel de Gaul­le elnök a kooperáció rová­mányzói esküt Erre Kasza­vubu elnpki rendelettel tá­volította el a kormányból. Csőmbe azzal válaszolt, hogy saját maga vette át a bel­ügyminiszteri tárcát, s nymo­don a 18 minisztérium kö­zül már kilencnek állt az élé­re. Közben pedig mindent megtett, hogy érintetlenül tartsa a kormány jelenlegi ösz- szetételét a parlamenti ülés­szakig. A New York Times tudó­sítójának adott nyilatkozatá­ban Kaszavubu a Csombe-féle pártra célzott, amikor kije­lentette, hogy „az ország még nem érett meg sem nemzeti politikai pártokra, sem egy- párti kormányokra”, az el­nök hangoztatta, hogy Kon­gónak „nemzeti egységkor­mányra” van szüksége, azok között, amelyeket négy nap óta Görögország több vidéki városában megtartot­tak. Herakleionban felszólalt a Centrum Unió Párt több képviselője és beszédében harcra szólította fel a népet a demokrácia védelmében és Papandreu visszatérésének előmozdítására. Konstantin király vasárnap Korfu szigetéről visszatérve megbeszélést folytatott Atha- nassziadesz-Novasz miniszter- elnökkel Athénben. A vasár­nap estére kitűzött második találkozásra a király és a mi­niszterelnöke között nem ke­rült sor. de a megbeszélés el­maradását nem indokolták. Athanassziadesz-Novasz a királlyal folytatott tanács­kozását „igen kielégítőnek” nevezte, majd közölte, hogy a három gazdátlan miniszteri tárcát keddig kiosztja. Az új miniszterek eskütételére kedd délelőtt kerül sor. sara továbbra is ragaszkodik külön útjához Nyugat-Né­metországiban igen kevés problémára van kilátás, ha­csak de Gaulle nem siklatja ki a nyugata szövetséget.’ — hangsúlyozta a Közö6 Piacot illető jövendölésében az U. S. News and World Report ja­nuár 4-én. S ahogy az ese­mények igazolják, ezúttal ki­tűnő jósnak bizonyult az amerikai republikánusok egymillió példányszámban megjelenő hetilapja. A Közös Piac válsága te­hát nemcsak a marxista köz­gazdászok, újságírók, politi­kusok jövőt elemző napló­jegyzeteiben, hanem a nem éppen társadalmi humanizmu­sáról ismert burzsoá hetilap­ban is jó előre napvilágot látott. Mint ismeretes, a Római Szerződés és a Hallstein program szerint úgynevezett, átmeneti időszaknak 1966. ja­nuár 1-e lett volna a ponto­san megjelölt határállomása. Ekkor a koordinálási rend­szernek alapvetően meg kell változnia. Eddig „egyhangú­in hozott határozatok jelle­mezték a Közös Piac országai minisztertanácsának a 111. cikkely végrehajtását illető döntéseit, 1966. január 1-étől azonban már kvalifikált többség elve lépne érvény­be. A kvalifikált többséghez 12 szavazatra van szükség, és ebben az esetben a határo­zatok a részvevő államok mindegyikére kötelező erew jűek. A Római Szerződés aláírá­sával kezdődött és az év vé­Szávai Jenő, az MTI kikül­dött tudósítója jelenti: Mint jelentettük, Bukarest­ben a Népköztársaság Palotá­jában, hétfőn megnyílt a Ro­mán Kommunista Part IX. Kongresszusa. A kongresszus­ra érkezett küldötteket és a külföldi vendekeget az ünnep­lőbe öltözött román főváros lakói lelkesedéssel köszöntöt­tek. A kongresszus üléster­mében pontosan 9 órakor megjelent Nicole Ceausescu, a Román Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, valamint a párt politi­kai bizottságának tagjai és Leonyid Brezsnyev, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, majd követték őket a kongresszusra érkezett 56 or­szág kommunista- es munkás­pártjainak küldöttségei, köz­tük Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja vezette magyar partküldött­ség. A kongresszust Nicoiae Ceausescu nyitotta meg. Be­jelentette, hogy a kongresszu­son az ország minden részé­ből 1357 küldött és több mint kétezer meghívott vendég Az UPI hírügynökség hét­fő reggeli gyorshíre szerint a dél-vietnami partizánok az éjszaka folyamán és a reggeli órákban behatoltak a Bien Hoe támaszpont körül létesített amerikai állásokba. A támaszpont körülbelül 20 kilométernyire északkeletre fekszik Saigontól. Hétezer amerikai és 800 ausztráliai katona őrzi az ide összevont, géig programozott úgyneve­zett átmeneti időszakban, az NSZK, Francaiország és Olasz­ország 4—4 szavazattal, Bel­gium és Hollandia 2—2 sza­vazattal Luxemburg pedig — gazdasági erejéhez mér­ten — csupán 1 szavazattal rendelkezik. Ez az úgyneve­zett „koordinálási” elven nyugvó átmeneti időszak azonban biztosított vétójogot az egyes államok részére, s mint ismeretes Franciaország különösen jól alkalmazta vétójogát, saját előnyeinek, azaz a francia imperializ­mus pozícióinak megerősíté­se érdekében . A kvalifikált döntés elve viszont 12 szavazatos több­séggel, rákényszerítheti ha­tározatait bármely tagállamra, ha tetszik, Franciaországra, s a Német Szövetségi Köztár­saságra is. Ez esetben azon­ban már könnyen vereséget szenvedett akár de Gaulle, akár Erhardt nagyhatalmi hegemon törekvése. Mint a július 1-ére virradó hajnal brüsszeli válsága mutatja, ezúttal a francia nagy mono­póliumok látták veszélyeztet­ve önállóságukat, a vészesen közelgő január 1-i fordulat­tól. Ezért ha ugyan taktikai manőverezéssel is, de teljes sebesség mellett futtatták zátonyra a Közös Piacnak egyelőre „gazdasági vizeken”, de mindinkább a „politikai- szirtek” hullámterébe im­bolygó hajóját. Mint a Welt párizsi tudósítója írta: „de Gaulle visszarántotta az EGK-t az utolsó akadálytól, amely mögött már a gazdasá­gilag integrált Európa vám­uniója fekszik. Ettől az Euró­pától riadt vissza a tábornok, mert ez már magában fog­lalná az önálló költségvetés­sel rendelkező Közösséget, tehát a nem zetekfölöttíség- nek egy hányadát.” Nagy Ferenc vesz részt. Felzúgott a taps, amikor üdvözölte a roruin kommunisták külföldi vendé­geit. Az üdvözlés után a kongresszus résztvevői egy­perces néma felállással adóz­ta a nemrég elhunyt Gheor- ghe Gheorghiu-Dej emléké­nek. A megnyitó beszéd után a küldöttek 33 tagú edziökséget választottak meg. Az elnökség megválasztását követően Nicoiae Ceausescu elvtárs bejelentette-, hogy a Román Munkáspárt legutóbbi plenáris ülésén elhatározta, javasolni fogja a kongresszus nak, hogy a Román Munkás­pártot a jövőben nevezzék Román Kommunista Pártnak. Ceausescu elvtárs a továb­biakban emlékeztetett arra, hogy a Román Kommunista Párt 1921-ben alakult meg, s így sorrendben 9. kongresszu­sa következne, Javasolta, hogy ezért a párt 9. kong­resszusát tartsa meg. A kül­döttek a javaslatot viharos tapssal egyhangúan elfogad­ták. Ezután Chivu Stoica elnök­lésével megválasztották a kongresszus intéző szerveit, A DNFF alakulatai vasárnap délután kezdték meg a tá­maszpont és a bázist körül­vevő lövészárokrendszer szórványos aknatüzelését, s a zavaró-tűz még hétfőn a reg­geli órákban is tartott, A tá­madás következtében először szenvedett veszteséget az első amerikai gyalogos hadosztály újonnan érkezett második dandárja. Az amerikai had­vezetőség ve szteségUatát nem tett közzé, de az UPI szerint sok amerikai katona meghalt, illetve megsebesült, a gyalog­sági- és aknatűzben. A parti­zánok a vasárnapi trópusi zivatart használták ki Bien Hoa megközelítésére. A feltételezett partizán-ál­lások ellen reggel amerikai katonai helikoptereket vetet­tek be, amelyek rakétafegy­verekkel próbálják megtisz­títani a környéket. A Szovjetunióban 1965. július 18-án, vasárnap — az űrkutatási programmal össz­hangban — nap-körüli pályá­ra juttatták a Szonda 3. ön­működő űrállomást, többlép­csős rakétahordozó segítségé­vel. A rakétahordozó utolsó fo­kozata nagy mesterséges hol­dat juttatott föld-körüli pá­lyára, majd az előre kiszá­mított időben a Szputnyik- ról olyan űrrakéta startolt, amely a napkörüli pályára álláshoz szükséges sebességet megadta a Szonda 3. űrál­lomásnak. A felbocsátás célja: űrál- állomások rendszerének kidol­gozása hosszantartó űrrepü­Konsztantin Tepavicsarov, gabrovói lakos szombaton egy érdekes régi fényképet ajándékozott a Körzeti Állami Levéltárnak. A fénykép Kos­suth Lajos hintáját ábrázol­majd a következő napirendet fogadták el: 1) A Központi Bizottság be­számolója a két kongresszus között végzett munkájáról Előadó: Nicoiae Ceausescu. 2) A Központi Revíziós Bi­zottság beszámolója: Előadó: Canstantin Pirvulescu. 3) A Román Kommunista Párt 9. kongresszusának irányelvei az 1936—1970-es népgazdasági fejlesztési terv­le. Előadó. Ion Gheorghe Maurer. 4) A Román Kommunista Párt 9. kongresszusának irányelvei a tízéves energeti­kai fejlesztési tervre. Elő­adó: Chivu Stoica. 5) Beszámoló a Román Kommunista Párt Szervezeti Szabályzatának módosításá­ról. Előadó: Gheorghe Apos­tol. 6) A Központi Bizottság és a Revíziós Bizottság megvá­lasztása. A kongresszus intéző szer­vednek megválasztása és a napirend elfogadása után Ni- coale Ceausescu el’-társ tar­tott beszámolót a párt két kongresszus között végzett munkájáról. A Dél-Víetnamban tartóz­kodó McNamara amerikai had­ügyminiszter hétfőn folytat­ta a terepszemlét. Hírügynök­ségi jelentések szerint a frontvonalakban tartózkodik, de hollétét biztonsági okokból nem közlik. A nyugati távirati irodák sürgős jelzéssel továbbították egy amerikai katonai szóvi­vő bejelentését arról, hogy a saigor.i kormány 311 tonna rakományt — ezen belül élel­miszert — tudott eljuttatni a közép-vietnami fennsíkon fekvő Pleikuba. A gépkocsi- oszlop útját nagyszabású had­műveletek tették csak lehető­vé, s ebben B—52-es repülő­gépek is részt vettek. Az UPI szerint több ezer dél­vietnami katona vitte át a konjont a partizánok állásain. A tengerpartról Pleikuba ve­zető 19-es számú főútvonal ellenőrzése még május köze­pén ment át a partizánok ke­zébe. lés lényeges körülményed kö­zött, valamint a naprendszer térségének tudományos kuta­tása. Az önműködő űrállomás re­pülését, pályaelemeinek meg­határozását és az érkező in­formációk vételét külön e célra szolgáló irányító és mérőközpont végzi. A Szonda 3-maJ létesített kapcsolat állandó. Az érke­ző telemetrikus adatok sze­rint valamennyi műszer és tudományos berendezés nor­málisan működik, s az űr­állomás a számításhoz közel­álló pályán halad. A koordinációs számítóköz­pont feldolgozza az érkező információkat. ja. A magyar szabadságharc vezére 1849-ben ezen hagyta el hazáját, amikor politikai száműzetésbe vónult. A fény­képet Tepavicsarov készítet­te a Szerviai Paracsin város­ban 1916-ban. Húszezres tömeggyűlés Kréta szigetén Kréta szigetén, Herakleion- nem Dominika és nem Viet- ban vasárnap este húszezres nam, le a demokrácia árulói- tömeggyűlés követelte Atha- val!” — Kiáltották a gyűlés nassziadesz-Novasz kormánya- részvevői. Hírügynökségek ár­nak lemondását és Papandreu tékelése szerint az volt a visszatérését. „Görögország legjelentősebb tiltakozó gyűlés A vonatrabló nem bírta a börtönt Az ti. S. News and World Report is megjövendölte... Jegyzetek a Közós Piac problémáihoz Az első amerikai hadosztály veresége Vietnamban McNamara terepszemlén — Egy konvoj útja többmillió dollár értékű ame­rikai harci repülőgépeket. Nap-kőrüli pályán a Szonda 3 Kossuth hintájának fényképe

Next

/
Thumbnails
Contents