Nógrád. 1965. május (21. évfolyam. 102-126. szám)
1965-05-23 / 120. szám
T * J96S. május 23. vasárnap. nőgrAd O MOLNÁR, JENŐ: Közénk való ültünk a hűvös ég alatt, ahányan, annyifelé volt! Kőbányász, favágó, akadt paraszt, kovács, kiránduló. Szó fűzött össze. — „Egybe hát!” — Kis motyók kerültek elő. Körbegyültünk mint egy család, ízesebb lett a levegő. Megtört a szó. A motozás rejtett magunkhoz visszavitt. Mindegyikünk mennyire más! Hordjuk ősünk szokásait. Ettünk és két falat között a múltból talált el a sző. reg kőbányász rámbökött! »Ugy-e maga közénk való?” „Hogyan?” folyt össze mosolyunk. Kezemre vágott a szeme: mutatta mit és hogy fogunk. Itt a közös múlt hű jele. Kenyér, szalonna, paprika balkézben együtt, mint nekik. Megtévesztőn egy. Annyira, hogy lám a közelükbe vitt Az evés. Hol tanultam ezt? Apám, vagy még a nagyapám mutatta? Oly terméseztes. Gyümölcsöt mi tartja, a fán? Százados mély mozdulatok, kétkezi áruló jelek. Ml az, mire felbaktatok, mit másképp tenni nem lehet? „ügy-e maga közénk való?” Ragyogott rám az éjszaka. Jobban világított a szó, mint a tűz, az ég csillaga. Hívtak is: „üljön már ide!” 'smerős messzi emberek. Milyen egy a szavunk íze! Sodrott egymáshoz közelebb. Boldog este. A homályon átsütött felém a szivük: múlt jelen — jövővé váll Jón! Olyan vagyok, mint egyikük. Tarts hűség! Ha az idő int. s tett kell, mert elakad a szó, legyek olyan ismerős, mint most — mindig közéjük való! Aztán minden reggel izgatottan vártam: telefonáljon, mondja azt, hogy jó, de azt is mondhatja, hogy nem jó. De nem telefonált Később már csak azt kívántam: nézze meg! Legyen egy ember, aki az ón munkámat is gondosan, érdeklődve átvizsgálja. Legyen valaki, aki tudja róla, mennyi időt energiát fektettem bele, s végül be kell. hogy valljam: hiú álmokat is dédelgettem. Mondja azt, akarom, hegy mondja, de igazán, őszintén1 — „Pajtikám, azt jól megcsináltad!” Még akkor is így nyilatkozzon róla. ha rettenetesen rossz, ha semmire sem használható, csal: akkor, csak abban a percben legyen kíméletes, amikor visz- szaadja Csütörtökön már nem állhattam tovább. Felhívtam telefonon, megkérdeztem félszegen, tele kissebbségi érzéssel: — Mondd, megnézted? Tetszett? Sok javítani való lesz benne? Andris zavartan válaszolt: — Még nem láttam végig, kisöreg! Hétfőn este veled voltam moziba, kedden egy Beatles számot vettem fel magnószalagra, szerdán vidéken jártam... De azért átnéztem az első részét. Nekem tetszik ... — Mondd, ott mindjárt az elején, helyes a számításom? — kérdeztem reménykedve. — Tgen . .. igen .. De azért tudod, ezt együH kell átnéznünk. Mondom, r.eltem tetszik... Tudtam, hogy füllentett, s cppen, hogy csak belenézett. Dehát indokai, amit mondott elfogadhatóak. Csak én vagyok ilyen undok, türelmetlen. És, amikor Andris azt kérdezte: szombaton délután találkozunk-e, huncut számítással ezt válaszoltam: — Nem! Vendégeim lesznek. Jön a húgom a férjével. Majd összeugrunk vasárnap délután. Jó? — füllentettem. Igazán rém sokat, csak egy hetet, mert hugomék valóban bejelentették magukat, de nem most szombatra, hanem egy hét múlva. Dehát azért mondtam azt, legyen ideje Andrisnak átnézni munkám, mert ha találkozunk, bizonyára átmegyünk Budára a Kisrab- lóba, aztán vacsora, két kör Cinzano szokás szerint, és végül tánc a bárban. Utána pedig vasárnap délelőtt alvás sokáig, és megint marad érintetlenül a nagy mű a dosz- sziéban. H iimmögött ugyan Andris, hogy a találkozás elől kibújtam, de a testvéri látogatás ellen különösebben nem appelált. A Rákóczi úton az- egyik cukrászdában leültünk. Nem tudom, melyikbe, sohasem jártam még ott. Csinos .tiszta volt. Andris két konyakot rendelt. — Meglásd, ettől nem fáj a fogad! — biztatott, hogy gyorsan igyam le. Konokul hallgattam, pedig annyi kedves bolond ■s-Soot beA mutatványok ezen a napon is úgy kezdődtek, mint máskor. A tribün és az állólhelv most is zsúfolva volt. a lelátókon több ezer külföldi és belföldi turista várta Fiaton produkcióit. a hanszórókon át ideges amerikai dzsesszel szórakoztatták a közönséget, s miután befejeződtek a kiegészítő számok, a pálvabeiárón betoltak a sport-Jaguárt a salakra. A közönség izgatottan felmorailott. Fiaton beült a kocsiba, beszíiiazta masát, intett a főrendezőnek, hogy menten félre az útból. Egv pillanatig az anviára gondolt, mint indulás előtt mindig, azután minden különösebb készülődés vagy ceremónia nélkül megkezdte a húsz percen át tartó mutatvánvsorozatot Több részből állt. bevezetésként például végigszáguld ott három teies kört körülbelül kétszáz kilométeres átlagsebességgel. maid amikor teljesen leszállt a finom salakpor. különböző ügyességi gyakorlatok következtek. Két iobbkeréken. maid két balkeréken, azután vonal -. hurok -. és betűgva- kor latok bekötött szemmel, azután telies sebességgel átrobogott egv betonalagúton. ami csak centikkel volt szélesebb és magasabb a Jaguár méreteinél. Újabb száguldozások. bukfencek, nvaktörő megoldások következtek, végül pedig a tüzugratás: Fiaton a Jaguárral nagy sebességgel felfutott egv iramból inszerű szerezetre s a kocsi körülbelül öt méter magasságban, a levegőben úszva átsuhant egv égő acélkarikán, nint a cirkuszi oroszlánok. Aztán köny- nved. ruganyos hupoanással földet ért. Fiaton nem szerette a műsornak ezt a számát, mert volt benne valami vásári jelleg valami közönséges olcsóság, de a közönségnek az egész műsorból ez tetszett a leeiob- ban. tehát nem lehetett kihagy. Ezen a naoon tulajdonképpen egész véletlenül egv külföldi uiságírónő vetődött a városba. útban volt Afrika felé. A misszionáriusok életéről akart riportsorozatot írni. enyhébb megfázással bajlódott gondolta: néhány nanig megszakítja az utat. s a kitűnő klímáid Városban kipiheni magát. Az uiságírónő szőke volt. fiatal és csinos, nem öltözött túl feltűnően, az áttekinthető és emberséges megoldásokat szerette. Reggeli után sokáig bolyongott a Város szűk. történelmi utcáin. ..Más várost, is választhattam volna” gondolta bosszúsan, azután a havi műsorplakáton felfedezte Fiaton különös mutatványát. ..Jobb a semminél”. A oálva bejáratánál felmutatta a nemzetközi igazolványát, de hiába. Itt mindenkinek fizetnie keli. mondták a rendezők könvörtelenül. Az úiságírónő felült a tribünre, eleinte dühös volt, hogy fizetnie kellett, de azután figvelmét egvre i óbban lekötötték Fiaton vakmerő mutatványai. Közben feltámadt benne a riporteri szenvedély. néhánv vonallal gondolatban már fel is építette magában az interjút: Jaguár naponta kétszer a levegőben. észrevettem mar, uugy íei lámáitól. C inikus fickó, kellemetlen is, gondolta dühösen a szőke nő, hátra dőlt a széken, cigarettára gyújtott, szép új- jai voltak, tulajdonképpen valamilyen oknál fogva időt akart nyerni. Fiaton magatartása felidegesítette, időnként teljesen elbizonytalanodott, mintha kezdő riporter lett volna. — Nem gondolt még arra, hogy esetleg abbahagyja a mutatványait? — Megsértődne a Jaguár. j-kt-í-kí-í-J- J-kkkkkMri-í»; Thiery Árpád: JAGUAR gondolta figyelemreméltó cím lesz, eszébe jutottak a legnagyobb világlapok, és tudta, hogy az ilyen interjútól lesz népszerű egv újságíró. A mutatványok befejezése után megkereste a főrendezőt. —Beszélhetnék ezzel az emberrel? —Ha tud. —Néma? A főrendező szemtelenül vi- woreott — Rosszab — mondta, azután átnézte az aznapi bevételi kimutatásokat. Fiaton végigmérte az újság- írőnőt, és arra gondolt, hogy a szőke nőkkel szemben egész életében valami különös, nagyon nehezen magyarázható rokonszenvet érzett. — Megírhatja, hogy az apámat egy autó halálra gázolta Az újságírónő meghökkenve felnézett. Egy pillanatig tehetetlennek érezte magát, mintha a hátára fektették volna. Mi köze van egy apa halálának a mutatványokhoz? A hangszíneket se tudta egymástól pontosan megkülönböztetni: Gúnyolódott-e Fiaton az előbb, vagy tényleg így kezdődött valami az életében? Eszébe jutottak a mutatványok, az egész egy kissé hasonlított az állatsze- lídítéshez, gondolta gúnyosan, azután megigazította a haját, mintha még mindig zavarban lett volna, és beírta a noteszba, hogy Fiaton apját egy autó halálra gázolta. — Régóta csinálja? — így születtem. — Nem fél? — Az autómon időnként Az újságírónő ekkor még idegesebb lett. — A riportjaimat egy közismert világlap számára készítem — mondta önérzetesen. Fiaton mosolygott. — Sejtettem. A világítás elég rossz volt, az arcok elmerültek az árnyékokban, minden egy kissé homályossá vált, s ennek érdekes módon Fiaton is, meg az ‘újágírónő is örült. Egy ideig hallgattak, mintha titokban egymást figyelték volna. Fiaton közben arra gondolt, hegy itt kellene tartani ezt a nőt éjszakára, van benne valami finom, nehezen utánozható idegesség, ami az érzékeny versenyautókra emlékeztette. — Mi az elképzelése az életről? — Az, hogy élni kell. Az újságírónő esküdni mert volna, hogy Fiaton legalább ezer kérdésre előre megfogalmazta és betanulta a cinikus és divatos válaszokat Ravasz és megfontolt alak, gondolta, vigyázni kell vele. Fiaton felállt végigment a szobán, ami az övé volt, a barátságtalan berendezéssel együtt, megállt az ablaknál, és lehajtotta, a fejért, mintha megsajnálta volna a nőt de ez csak egyetlen pillanatig tartott — Arra nem kiváncsi, hogy a mutatványok alatt mire gondolok? — Félek, hogy nem mond igazat — mondta a nő, s egész idő alatt most érezte először, hogy egyenrangú a férfivel. egymást, s amik nélkül egészen boldogok lennénk. Egy ideig csend volt, mintha mind a ketten magukba roskadtak volna. Kint elkezdett esni az eső, langyos tavaszi eső volt, Fiaton az ablaknál écsorgott, arra gondolt: ha felázik a salak, akkor holnap a mosószer-hirdetés előtt nagyon kell vigyázni a túlsó kanyarban. Többször jelentette már, hogy meg kell javítani a pályának ezt a szakaszát, a polgármester többször megígérte, de nem intézkedett. Mit szeretne a legjobban? — kérdezte később az újságírónő . — Egy másik Jaguárt. — Furcsa ember maga. Haton szomorúan mosolygott, hosszú idő óta ez volt az első enyhe vonás az arcán. — Sajnos, ha azt mondom magának, hogy egyszerűen nem akarok megtanulni hazudni, akkor nem hiszi el. S ezért gondolja, hogy furcsa vagyok. Ez az ideálja, gondolta a szőke nő kissé fölényesen, mint egy légtcmász, aki visz- szanyerte az egyensúlyát, azután összecsukta a noteszét, és azt hitte, hogy ha kerülő módszerekkel is, de mindent megtudott Fiatoméi. Pedig az igazság az volt, hegy lényegében semmit se tudott mes róla. A pálya bejáratánál a főrendező meg a polgármester ácsorgott, az eső elöl az eresz alá húzódtak. A pályán már tócsákban állt a víz, az újságírónőt várták, .kíváncsiak voltai:. A nő fáradtnak látszott, mintha reggel jött volna el egy férfi lakásáról, megállt a pálya kapujában, s elgondolkozva nézett a polgármesterre, meg a főrendezőre, mintha nagyon légen, a történelmi múltban találkozott volna velük utoljára. — Beszélt vele? — kérdezi* a főrendező. — Beszéltem. — És? Az újságíró-nő furcsa wort, mintha megváltozott volna, egy ideig a sűrű esőfüggönyt» bámult, nem értette, hogy miért gondol állandóan a Jaguárra, s máért szerette volna valakitől megkérdezni, hogy a felázott salakpálya hány százalékkal növeli a baleseti veszélyt — Keülemertlen ember — mondta később, és megbor- zongott A főrendező bólintott. A polgármester is bólintott. — Az. Az. A nő behúzódott az eresz alá. — Nem gondoltak még arra, hogv meg kellene ettől az embertől szabadulni? szélt. Vártam: az istenért, most mondja mar el, mi a véleménye Itt együtt vagyunk, tenyérnyi asztalkánál csak ketten. Később seen arról beszélt Andris, amiről én szerettem volna, de jól tette, hogy elmondta. Zavartan kezdte: — Te Anna! El kell mondanom valamit... Tegnap este találkoztam'Julival. A Mas> ciéknál, ahová vele annyit jártunk, mielőtt téged . megismerteleit. Gondoltam, ott lesz, azért is mentem el. Jól számítottam, mert valóban ott volt. Tudod náluk van még a inognom sztereo készüléke. Szeretném elhozni. Hallottam. Megint nem szóltam semmit. De közben ezeket gondoltam: — Csak ürügy a magnó! Látni akartad, találkozni vele, hiszen az elmúlt vasárnap említetted: Juli ott volt az öntő bálon. Új ruhát csináltatott, s blúzának alja divatosan rojtos. Ezt kellett megnézni. Tudom! Tudom! — Alig beszéltünk — folytatta Andris. Juli a tévét nézte Marci feleségével, mi meg lementünk kicsit fröcs- csözni. — Aztán együtt mentetek el Marciéktól? — Igen — válaszolta csendesen, s hangja mintha megtört volna. — Miért kérdezed? — Csak úgy... — Megbeszéltem Julival, a héton elmegve-k b-zz-ivv amikor csak ő lesz otthon, hogy ne kelljen találkoznom a családjával. Nekem nem kényelmetlen a viszontlátás, de ostoba helyzet volna. Megérted ugye? Elhozom a hango- sítót és kész... — Csak nem vagy féltékeny? — szólt kis szünet után nevetve. — Óh, nem! Ugyan! — mondtam volna, de csak rántottam egyet a számon. Ügy tettem, mintha a fogfájás kínozna kegyetlenül. Pedig nem beszéltem már régen, a szám jól bemelegedett. Egyáltalán nem szúrt a fogaim. Féltékeny sem voltam Julira. Ismerem őt, nincs miért. Szerintem igazán nem férfi- álom, olyan a haja, mintha villám hasította volna szálait, bögye épp, hogy domborodik, a nagy természet rozsdás saeplőt szórt orrára, alakja keskenyen nyúlt hosz- szúra mint a tyúklétra, futószalag előkészítő a cipőgyárban, de olyan beképzelt. Azt hiszi, hogy! Pedig... őmiatta aztán igazán nincs okom gondot csinálni magamnak. Vagy mit tudómén... D e ez nem is érdekes. Nem erről van szó! Csak az történt, hogy egyedül mai-adtam megint. Pedig azt hittem, úgy reménykedtem: egyszer valakit az is érdekel majd, mit csinálok, hová törnek céljaim . A polgármester szomorúan — A hazugságokra szoktam megnázta a fejét. gondolni. — Milyen hazugságokra? Nem lehet. Az égisz varost — Amikkel félrevezetjük ö tartja el a mutatványaival. Várakozás C-ONDA ZOLTÁN METSZETE T
