Nógrád. 1965. május (21. évfolyam. 102-126. szám)

1965-05-23 / 120. szám

1965. rnlfus 23. vasárnap. NÖGRÄD 3 .. :,..... :te: . ............^ A mimisster válasza Ejsjy felszólalás eredményeiről nyilatkozik Sümegi János, országgyűlési képviselő AZ ÜJSÁG SZÉLÉBŐL szakított egy szeletet, elővet­te a rágottvégű tintaceruzat és felerősítette a táskarádiót, amely most már hangosan bömbölte a legújabb táncda­lok egyikét. Az új, fiatal ta- karmányos a majorból jövet mer állt a nyitott ajtónál es telihottd képével rávigyorgott az öregre, aki közlekedést irányító tárcsát lovagoltatott a térdén, fél szemmel pedig a bejáró utat tartotta szem- írt el a szűk ablakon át. _ Tán a twisztet tanulja, P ista .bátyáim? Az öreg megemelte avítt kalapját és eligazította né­hány emlékbe maradit hajszá­lát. — A lotót várom — mond­ta így egy, t-vel. — Mindjárt mondja a lotót. A takarmányos harsányan felkacagott. — Ha milliomos lesz — mondta — átveszem a hivata­lát, Pista bátyám. — Ha átadom — huncutko- dott az öreg, de a fiatal ak­korra már az országút árkát ugrotta át a téglabódé előtt. S abban a pillanatban szür­ke személyautó gördült a be­járó útra. Illés István, az öreg majorőr fürgén pattant fel helyéről és futott kifelé. Magasba tartotta a tárcsát a piros ponttal. — Megállás! — kiáltotta. A kocsiban négyen ültek. A fiatal, fekete gépkocsivezető kidugta fejét az ablakon. — Mi baj van. bátyám? — Autóval nem szabad be­menni! — Miért? — A harmadik faluban jár­vány tört ki a teheneknél. Azóta nem mehet át kocsi a major területéin. — De mi a tsz-inodába mennénk. — Kiszállnak. Megmosda­nak klóros vízben. S beme­hetnek gyalog. — A föagronómus bent van-e? — Az nincs. De az elnök odabent van. — Hát akkor: isién áldja! Azzal a személykocsi gyor­san megindult hátrafelé, be- farolt a makadámúira és el­porzott a szomszéd község irányába. Pista bácsi a füle- tövét vakargatta és mindad­dig szemmel kisérte a távozó gépkocsit, amíg az el nem tűnt az emeletes magtár mö­gött. AZ ŐRBÖDEBAN hangosan szólt a táskarádió. Mire visz- szaért, már bemondták a nye­rőszámokat, csak az utolsót hallhatta: 90. No, gondolta, ötösöm már nincsen, legfel­jebb négyesem lehet. Elkattintotta a rádiót. A beállott csendben mereven bámult kifelé a kis portás- ablakon. Red ők szabdalták haj latos, alacsony homlokát. Nyelve alatt keserű ízt érzett. Kis idő múlt visszatért a fatal takarmányos. Egyene­sen a bódéhoz ment és a ki­tett lavórban megmosta a ke­zét. — Kik voltak ezek? — kér­dezte — Láttad? — Egy jó öreg Warszava. Csak annyit láttam. — Négyen ültek benne — mondta az öreg. — De kik voltak? — Mondtam, hogy csak gyalog lehet bemenni. Így szól a parancs. Erre vissza­mentek. — Meg kellett volna kér­deni, kicsodák. — Nem volt idő. Elmentek. — Hát a számot felírta? Az öreg a lábaszárát vakar­gatta a tárcsával. —• Csak az utolsó számot hallottam. Mire visszajöttem, a többit már bemondta. A takarmányos nem vette elő a törölközőt, hanem le­rázta kezéről a vizet és oda­tartotta a nap elé, hadd szá­radjon. — Nem a lottószámot — mondta közben. — A kocsi számát felírta-e? — Nc-m én. — Látja ez a baj — mond­ta sejtelmesen, — Máskor se szoktam — szabadkozott az öreg. — S mit csinál, ha Kádár Jáno® is ott ült a kocsiban? — Hogy kerülne az oda? — Tegnap mondta valaki, hogy jönni fog a megyébe. A majorból ketten érkeztek és parancs nélkül hozzáláttak a fertőtlenítéshez: Kovács János, a másik takarmányos és Juhász Miklós, a trakto­ros. — Mért ment vissza az előbb az a szürke Pobjeda? — kérdezte a traktoros. — Warszava — javította ki a fiatalabb takarmányos, aki éppen befejezte a keze szá­ri tgatását. — Mondtam, hogy csak gyalog lehet bemenni az iro­dába, erre visszafordultak — magyarázta az öreg és men­ten hozzátette. — Azt mond­ja ez, hogy Kádár János ült benne. — Azt én nem mondtam — szabadkozott a fiatal takar­mányos. — De az is benne ül­hetett... — Kádár fekete autóval jár — mondta a traktoro.s Kovács János, az idős ta­karmányos fontoskodó tekin­tetet vetett rájuk: — Mátyás király is álruhá­ban járta az országot. Pedig az király volt. A traktoros azonban nem engedett. — A miniszterek fekete ko­csival közlekednek — jelen­tette ki nagyon határozottan, — Ebben megnyugodhat Pis­ta bácsi! i i Az idős takarmányos most mór elfogadta a traktoros véleményét, viszont új gon­dolatot vetett fel. — Még az első világhábo­rúban történt. Bejött a bos- nyák faluba, ahol kvárté­lyunk volt, egy autó. Kiszállt belőle egy magyar tiszt és a parancsnokságot kereste. szőnie. Visszaült az autóba, és elmentek. Tíz perc múlva szétlőtték a parancsnokságot ágyúval. Kémek voltak... Pista bácsi a szürkéskék égre szegezi a szemét, mint aki máris becsapódástól tart. EGYRE TITOKZATO­SABBNAK találta a délelőtti autós látogatást. S ahogy magára maradt, újabbnál- újabb kételyek mardosták. Harangszókor megérkezett a felesége. Az asztalra tette a fehér szalvétába kötözött edényt. — Sztrapacska — mondta. — Túróval. Az öreg immel-ámmal látott evéshez. — Jól figyelj! — bízta asz- szonyára az őrködést. Az előbb is egy autó akart be­szökni. S elmondta a titokzatos lá­togatás törénetét. Élete társára ez nem gya­korolt különösebb hatást. — Néked ez a kötelességed — mondta szelíden. — Senkit be nem engedhetsz autóval. Pista bácsi kezében megállt a viilila. — Csak azt tudnám, kifálók lehettek. — Bizony azt megtudakol­hattad volna — hagyta hely­ben az asszony. — Legjobb lenne beszélni az elnökkel. — Lehettek a járásról is, vagy a megyéről — elmélke­dett az öreg és nem csúszott le a falat a torkán. Az asszony bekapcsolta a rádiót. — Te meg elvállaltad nyolc­tized munkaegységért — je­gyezte meg feddő hangon. — Jól jött az is a nyugdíj mellé — rebegte az öreg. Az asszony megcsóválta fe­jét. — És a felelősség? NEMSOKÁRA AZ ELNÖK is megjelent a bódénál, hogy elvégezze a fertőtlenítés min­denkire kötelező szertartását. — Mi újság, Pista bácsi? — tette fel a szokványos kér­dést — Egy autó akart bemenni — állt elő az öreg. — Nem engedtem. Erre megsértődtek. Elmentek. — Hogy szól az utasítás? — kérdezte az elnök. — Az atyaúristen járműve sem.­— Na, látja! Nagyon he­lyesen cselekedett. Most már Illésné is előjött bódéból. — Nem úgy van az, elnök elvtárs — tette csípőre kezét korát meghazudtoló, fiatalos helykeséggiel. — Nyolctized munkaegységért ki vállalná ezt? Tárgyaljaik meg a ve­zetőséggel és legalább egy munkaegységet adjanak nap­jába. Láthatja, milyen dolgok történnék!... Lakos György A Nógrád megyei ország­gyűlési képviselők csoportja legutóbbi ülésén Sümegi Já­nos, országgyűlési képviselő, a szécs.nyi II. Rákóczi Ferenc Tsz elnöke ismertette a föld­művelésügyi miniszter vála­szát, amelyet a február 10-i országgyűlésem elhangzott in­terpellációjára adott. Mint­hogy a felvetett észrevétele­ket és javaslatokat lapunkban annakidején részletesen kö­zöltük és tudjuk, hogy az megyeszerte széleskörű érdek­lődést váltott ki, felkerestük Sümegi elvtársit, hogy tájé­koztassa olvasóinkat is a vá­lasz közérdeklődésre számot- tartó megállapításairól. KÉRDÉS: Felszólalásában javasolta, hogy különösen a lánctalpas traktorok elosztá­sánál vegyék figyelembe a hegyes és dombos vidékek erőgép-ellátását. Kapott-e vá­laszt erre vonatkozólag? VÁLASZ: Már elöljáróban elárulhatom, hogy Losonczi Pál földművelésügyi minisz­ter elvtárs minden általam felvetett javaslatra részletes, kimerítő választ adott. Nem maradt tehát válasz nélkül az a felvetésem sem, hogy Nógrád megyéiben a mezőgaz­daságban dolgozó erőgépek tizennégy típusa található, ez az alkatrészellátást nagy­mértékben nehezíti. A képvi­selőcsoport ülése alkalmából látogatást tettünk a Pásztói Gépállomáson, aholl megtud­tuk, hogy az erő- és munka­gépek karbantartásához mint­egy húszezer féle alkatrészre van szükség. A miniszter elv­társ Válaszában kifejtette, hogy az erőgépéle sokféle tí­pusa nemcsak Nógrád megyé­ben, de országosan is fennáll, mert a mezőgazdaság szo­cialista átszervezésének befe­jezésiével a nagymérvű trak- torigiény kielégítése kevesebb traktortípussal — a rendelke­zésre álló beszerzési lehetősé­gek miatt — nem volt meg­oldható. A harmaduk ötéves terv időszakában azonban a gépbeszerzéseknél, a géptípu­sok számának csökkentésére a szükséges intézkedéseket megteszik, és a megyék erő­gép igényeit, a talajkötöttségi és domborzati tényezők fi­gyelembevételével igyekeznek kielégíteni. KÉRDÉS: Megyeszerte nagy egyetértéssel találkozott az a felvetés, hogy gyakran vál­toznak a mezőgazdasági épít­kezések típustervei és hogy a százas istállók mind tejház­zal készülnek. A takarékosabb és ésszerűbb beruházások ér­dekében történt-e intézkedés? VÁLASZ: A miniszter elv­társ ezzel a felvetéssel is egyetértett. Mint ismeretes a mezőgazdaság átszervezésé­nek időszakában a kitűzött kettős cél elérése és a közös állatállomány mielőbbi kiala­kítása érdekében párt- és kor­mányhatározat írta elő az egyszerű, úgynevezett szerfa« gazdasági tömegépületek épí­tését. Ezekből kellett a min­denkori anyagi lehetőségek fi­gyelembevételével a korsze­rűbb épülettipusokat kialakí­tani. Ez pedig az ajánlott ter­vek gyakori változtatását eredményezte és csak 1963- tól váüt lehetővé, a nagyüzemi állattartás technológiai elvei­nek kialakításával párhuza­mosan, az épülettipusok sta­bilizálása. Egyetértett a mi­niszter elvtárs azzal is, hogy egy-égy majorban elegendő eevetlen teikezelő helviséeeel rendelkező teh.nistaaiót épí­teni, étért azóta az ajánlott terv; :t úgy alakították ki, hogy a tehénistálló típusok között rendelkezésre áll az el­ső épületként felépíthető, tej­kezelő helyiséggel ellátott te­hénistálló tinus és a maior to­vábbi épületeiként ajánlott tejkezelő nélküli épülettipus. A mezőgazdasági üzemeknek ezek alapján módjukban áll minden esetben a megfelelő típust megválasztani, KÉRDÉS: A felszólalásban elhangzott az az észrevétel is, hogy a mezőgazdasági szak­emberek egy vésze kihasznál­ja a konjunktúrát és vadász- területnek tekinti a tsz-eket. Mi a helyzet ebben a kér­désben? \ A miniszter elv­társ válaszában hangsúlyoz­ta horv a kihelyezett szak­emberék munkájára általá­ban az a jellemző, hogy a szak­emberék a kényelmesebb ál­lást otthagyva, sok esetben a cs„—>4i,ól távol, mostohább körülmények között dolgoz­nak és szép eredményeket ér­nek el a szövetkezetek meg­szilárdításában. Voltak és vannak azonban kirívó ese­tek is. Viszont felszólalásom­mal már nyitott kapukat dön­gettem, mert már a múlt év 1024-ies ikormányhatárbzata, amely meghatározta a szak­ember-kihelyezés új rend­szerét, ezen belül kategori­zálták a szakemberek jöve­delmét és egyéb juttatásait, s ezáltal útját állták a vissza­éléseknek, s egyidejűleg anya­gi és erkölcsi biztonságot te­remtettek a szakembereknek. KÉRDÉS: A legnagyobb visszhangot minden bizonnyal a betegbiztosítással kapcsola­tos megjegyzések keltették. Történt-e előrehaladás ebben az irányban? VÁLASZ. A kormány ide­vonatkozó határozata alapján az idén felülvizsgálják a ter­melőszövetkezeti tagok társa­dalombiztosításának egész rendszerét és az év végéig javaslatot dolgoznak ki a tez- biztosítás új rendszerére, va­lamint a javasolt intézkedé- — bevezetésének sorrendjé­re. Ennek keretében kerül sor az általam felvetett betegségi- és nyugdíjbiztosítás fejleszté­si lehetőségeinek felméréséire, és a családi pótléik emelésé­nek megvizsgálására is. „ L. Gy. •y RÉTI ZOLTÁN: BOGLYÁK cA szőh ámz a naqifúhb ab Lakót... Különböző | telefonáló típusok vannak, A t'szte- lettudók, udvariasak, például. Ez a többség. Aztán az olyanok, akik csak önmagukat tisztelik — hunyo­rít a szemével. — Az ilyen emberek stílusa: adja, fogja, írja, tegye, men­jen... A legyen szives mindenünnen lemarad. Akadnak káromkodósas is. Akik azt hiszik, ha a telefon- központos már nincs a vonalban, bátran szidhatják fel- és lemenő ági rokonságát. Persze, a telefonos ilyenkor is úgy tesz, mintha észre sem vette volna. A telefonosnak tudnia kell hallgatni. A világért sem szabad éreztetnie az illetővel... — Ezenkívül mit kell tudnia a telefonosnak? A Nógrád megyei Építőipari Vál­lalat új és szép központjának legjsd- várabb szobájában ülünk. A külső világ fényessége egy keskeny ablak­csíkon éppen csakhogy bepislantani tud. Állandóan ég a villany. A te­lefonos, Horváth József né egy elég­gé kényelmetlen fotelágyon ül. Bár az irodákban mindenütt új bútor­darabokat láttam, «gy látszik ide már csalc ez jutott. Magdika — mert a legtöbben így szólítják — készségesen sorolja a tudományát: — A telefonközpontosnak ismer­nie kell a vállalat dolgozóit. Ki me­lyik számon található a székházban, vagy a munkahelyen. A vállalatnak van köridőéiül kétezeregyszáz dol­gozója. Ennek legalább a fele tele­fonál. Már a hangjukról ismerem szinte valamennyit. Személyesen csali mintegy húsz százalékát. — Sok telefonszámot kell tudni? — Hát, elég sokat. Arra nincs idő, hogy az ember a telefonköny­vet böngéssze. Ezért a fontosabb szamokat fejből kell tudni. Először is a hatvanhat mellékállomásét, a közvetlen számokat, azonkívül ösz- szes munkahelyeink telefonszámát, Tarjánban és a vidéken. Ismerem a legtöbb nógrádi iparvállalat telefon- számát, nagyon sok pesti, debrece­ni, kecskeméti, szegedi, miskolci in­tézmény, vállalat számát. Amelyek­kel kapcsolatban vagyunk, össze vissza, talán vagy háromszáz tele­fonszám... Nem tudom pontosan, még sohasem számoltam. Beszélgetésünket telefoncsengés szakítja meg. Magdika felveszi a kagylót. Elmosolyodik. — Éhes vagy? Jó, mindjárt meg­tudom... Rámpillant: — Közeledik az ebédidő. Kíván­csiak, mi lesz az ebéd. Egyébként a lottószámokat is én szoktam „köz­hírré” tenni. Ez egyszerűbb, mintha külön-külön mindenki telefonálna... Szóval a feladatoknál hagytuk ab­ba. Az én dolgom a táviratok fel­adása, vétele és a vidéki és egyéb interurbán beszélgetések jegyzése, kapcsolása, a magánbeszélgetések jegyzése is. Ilyenkor meg kell kér­dezni a beszélgetés díját is. Jól kell ismerni a gépet. Karbantartani, megelőzni az üzemzavart.­— Mióta dolgozik a telefonköz­pontban? — Égiszen pontosan: kilencszáz- hatvan január tizenkilencedike óta. Különben, azelőtt is építő voltam. Segédmunkás. Aztán férjhezmen- tem, s kilenc évig nem dolgoztam. A férjem gépkocsivezető. Két gyer­mekünk van. Hatvanban álltam be újra. De akkor már a telefonköz­pontban. — Nehéz volt a kezdet? — Sírással kezdődött. Minden­honnan csöngettek. Azt sem tud­tam, hol a fejem. Kapcsolni kellett volna... de hogyan, hová? — öt éve dolgozik a telefonköz­pontban. Mi a legfontosabb ebben a munkakörben? A jó idegek, j És szeretni kell ezt a munkát, sze­retni az embereket. De azt hiszem ez minden munkakörben így van... — Az nem zavarja, hogy az em­berek többségét csak hangiról isme­ri? — Az embereket meS lehet is­merni és szeretni hang után is. A hang és a modor kifejezni az embert. Ritkán csalódom, ha sor kerül a személyes megismerkedésre is. — Es az idegek? Sok baj van a telefonálókkal? — Nem mondhatnám. Talán ép­pen azért, mert jók az idegeim és szeretem ezt a munkát. Azt hiszem, igazában türelmetlenkedni, gorom- báskodni csak idegles, türelmetlen és rossz modorú telefonossal lehet. Vannak persze kivételek... de ezek­nek a zöme sem azért ad több mun­kát, mert goromba. Mintha csak a példa kedvéért tet­te volna, most valaki felhívta a köz­pontot. Magdika elmosolyodik, mi­kor visszakérdez: — Száz-nulla-hat? Vagyis száz­hat. Kapcsolom! Nevet — Vannak ennél sokkal bonyoluJ tabb kéréseik is. Például a múltkor: kapcsoljam „azt a magas szőke, bajuszos férfit, a nevét sajnos nem tudom, de tegnap délután egy ala­csony, kopaszodó, szemüveges fia­talemberrel sétált a főutcán. A ba­rátja...” Megkérdeztem, a barát ne­vére vissza tud-e emlékezni. Visz­sza tudott. Ezen a nvomon meg ta­láltam a magas szőke, oajuszos fér­ni. — Az asztalon tankönyvet látok. — igen, az általános iskola nyol­cadik osztályába járok. — Jól megy a tanulás? — Az első félévben négy egész irigy tized volt az átlagom. A má­sodik felévben eddig csak egy né­gyesem van. — S ha befejezi? Szeretne tovább tanulni? — Szeretnék... de... — Mi szeretne lenni? — Erdész. Kicsi korom óta erdész szeretnék lenni. Erdész lánya va­gyok. A Karancs erdőségei — az otthonom,, az életem volt. De ez csak álom... Erdészeti technikum csak Sopronban van. Milyen furcsa is| az emberi sors. Ül naphosszat négy fal között, kapcsolja a telefonhívá­sokat, az emberek többség-t hang­jukról ismeri. Erdész szeretett vol­na lenni. — Teljesíthető kívánsága van? A telefon egyre gyakrabban csöng. A szomszéd szobából átszú- rődik a berendezés tompa berregé­se. Felállók. Magdika két kapcsolás között szól: — Van. A szobámra vághatná­nak nagyobb abiakot... Cs. G.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents