Nógrád. 1965. május (21. évfolyam. 102-126. szám)

1965-05-21 / 118. szám

9 Nrtfi R 4 n 1985 rrváHíS 21, Péntek, Súlyos repiilőszerencsétSenség Kairó (MTI) Csütörtökön hajnalban — magyar idő szerint háromne­gyed négy órakor — a kai­rói repülőiéi- közelében köz­vetlenül leszállás előtt lezu­hant a pakisztáni légi társasáig Boeing 720—b típusü utas­szállító repülőgépe. A gép Ka- raehiból a szaüd-arábiai Dhah- ron-on kérésziül tartott Kairó Ibié, ahonnan a menetrend szerint Genien át folytatta volna útját Londonba. A je­lentések szerint a repülőgép fedélzetén 115 utas és 12 íó- nvi személyzet tartózkodói!,. A kairói repülőtér szóvivő­je szerint a szerencsétlenség előtt néhány perccel a gép pilótája megkapta h repülő­tértől a leszállási utasítást, majd hirtelen megszakad! a rádióösszeköttetés. A kairói repülőtér igazgató­helyettese bejelentette, hogy a repülőszerencsétlenség követ­keztében 121 személy meg­halt. hatan súlyosan megse­besültek­A gép a Karachi—London útvonal első járata volt és a 26 tagú pakisztáni újságíró- kük’"itség ez alkalomból láto­gatott volna el az EAK-ba. A jelentések szerint a gén ntló- 1á,ia közvetlenül a leszállás előtt jelezte a kairói ellenőr­zőtoronynak, hogy a segéd- számnyal Valami baj Van. Ez volt az utolsó eleijei, amit a kairól repülőtér a gépről ka­pott . Zavaró repülések a VBK fölött Szerdán délután és a csü­törtökre virradó éjszaka az amerikai légierő folytatta za­varó repülését a Vietnami Demokratikus Köztársaság területe fölött. Szerdán délután Sfcöyhawk- típusú repülőgépek portyáz- tak párosával a VDK légiteré­ben és támadást intéztek vasúti tehervagonok és közúti berendezések elen. A Csütör­tökre virradó éjszaka sokán négyesével kőröző amerikai repülőgépcsoportok rakétával lőttek egy gépkocsi-oszlopot más területeken pedig fegy­veres felderítést hajtottak Végre. Hívjanak os®ze lenserelési mlá&értekexletet ‘ Az ENSZ leszerelési bizott­ságának szerdal ülésén Carap- kin szovjet képviselő sürget­te, hogy a bizottság adjon konkrét Utasításokat a genfi 13-hatalmi leszerelési bizott­ságnak és ilymódon juttassák ki a zsákutcából a leszerelé­si tárgyalásokat. A szovjet küldöttség véle­ménye szerint a ieszerelési bizottságnak határozatot kell hoznia a Külföldi katonai támasz­pontok felszámolásának és a külföldi csaaptok Ide­gen területekről Való ki­vonásának kérdéséről; határozatban kell leszögeznie, hogy a NATO nukleáris had­erejének megteremtésére vo­natkozó tervek összeegyeztet­hetetlenek a nukleáris fegyve­rek ellerjedésének meggdtlá- iáia irányuló politikájúval, állási kell foglalnia k nukle­áris fegyverek eltiltását to­vábbá egy leszerelési viíágér- tckczlet összehívása mellett, — Az Egyesült Államok to­vábbra is szabad kezet sze­réin- kapni a nukleáris fegy­v erek felhasználására bár­mely időpontban és a világ bármely részében — hívta fel a figyelmet Carapkin. — Ezért nem akar kötelezettséget vállalni arra, hogy nem használ atomfegyvert és hallgatással mellőzi a szov­jet kormánynak azt a kész­ségét. hogy hajlandó megígér­ni, nem használ elsőnek etom- fegyvert, ha a többi nukleá­ris hatalom hasonló nyilatko­zatot tesz. Felszólalt az ülésen Kuba, Liberia, Ciprus, Guatemala és a Fülöp-Szigetek küldötte is Hetven éves a CGT A CGT Szerdán ünnepelte megalakulásának 70. évfordu­lóját, az ünnepségen Benőit fraction, a CGT főtitkára vá­zolta a legnagyobb francia Szakszervezet hét évtizedes harcos múltját. Az ünnepségen részt vettek a szakszervezeti Gromiko Ssztcnhulban Szövetség XXXV. kongresszu­sára érkezett külföldi küldött­ségek, köztük a SZOT dele­gációja Brutyó János főtitkár Ankara (TASZSZ) A Törökországban tartózko­dó Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter a szerdai na­pot Isztan búiban töltötte. Gromikó sétahajózást tett a Boszporuszon, majd résztvett azon az ebéden, amelyet az isz tanbuli kormányzó adott tiszteletére. Gromiko kijelentette, hogy kölcsönös óhaj esetén semmi sem akadályozhatja a Szov­jetunió és Törökország baráti kapcsolatainak kialakítását. Gromiko .kíséretével szerda este visszaérkezett Ankarába. Vezetésével, Általános bányászsztrájk Bolíviában Bonn atomambíciói ismét élénkülnek Pirityí Sándor, az MTI moszkvai tudósítója jelenti: Moszkvában úgy látják, hogy a nemzetközi feszültség fokozódása aktivizálja Bonn atomfegyverkezési törekvé­seit. Utalnak arra, hogy Pá­rizsban ismét ülésezik a NATO úgynevezett munkacso­portja, amely tanulmányozza mind az amerikai „multilate­rális” tervet, mind annak an­gol változatát, az „atlanti nukleáris erők’” tervét. Május utolsó napjaiban Ugyancsak Párizsban összeül­nek a NATO-országok hadügy­miniszterei, hogy megvitas­sák az északatlanti tömb „stratégiai doktrínáit”. A Pravda. Wilson angol miniszterelnök szerdai par­lamenti nyilatkozatát kom­men Iáivá megjegyzi, hogy az amerikai és angol atomfegy­verkezési tervek körüli vi­tában „lényeges nézeteltéré­sek” vannak a NATO-tagálla- mok között, s hbgy Francia- ország „külön álláspontot képvisel”. Washington és Bonn kép­viselői ■ — mutat rá a szovjSt lap — Nyugat-Eurőpában is igyekszenek felszítani a fegy­verkezési hajsza lángját. Ez a lényege manővereiknek, amelyekkel fel akarják élesz­teni a többoldalú NATO- atomhaderő felállításának ter­vét. La Póz (MTI) Bolívia nagy tanya vidékein harmadik napja sztrájkol mintegy 3Ó ezer ónbányász. Általános sztrájkjukhoz szer­dán csatlakoztak az olajipari munkások és a banktisztvise­lők is, A bolíviai fővárostól délke­letre fekvő hegyes vidéken fegyveres bányászok továbbra is ellenőrzésük alatt tartanak több bányát. Adrian Arcé szakszervezeti vezetőt szerdáin reggel holtan találták meg La Pazban a munkások rádióadójának épü­lete közelében. A szakszer­vezeti központ a kormány ka­tonáit vádolja Adrian Arcé meggyilkolásával. A hadsereg megszállta a rádióállomás épületét. A kormányzó junta szóvi­vője az általános sztrájkot illegálisnak minősítette és ki­jelentette, a kormány szilárd elhatározása, hogy megszigo­rítja a kedden elrendelt ostromállapotát. A SZÁZAD NEVEZETES £óuu: Regénybe illő szélhámosság 71. Az osztrák fővárosban né­hány napig pompásan éltek, de mivel pénzük megint fogy­tán, volt, Dávid elhatározta, hogy hazautaznak Budapestre. Másnap már Budapest asz­faltiát rótta a két viléEcsaló. Egy-két nao múlva Dávid isimét kiadta a jelszót; — Paitás. a levegőből nem lehet megélni! Gyorsan pénzt kell szerezni, különben kop­lalhatunk. — Van méá elég pénzünk — ellenkezett Patkósv. — Az igaz, de az kell az üzleti vállalkozáshoz, mert befektetés nélkül tőke­szegényen, semmihez sem le­het fogni, még csetokcealáshoz sem — érvelt Dávid. — Úgy látom, már kész ter­ved van — mondta PatkósV. — A terv az réeí éDDen ez­ért. kész. Tudok cseh terüle­ten még egy községet, ahol a nostamesterséeet öree há­zaspár vezeti, Az is ió hely lesz. Kev>- tőkével, úgyszól­ván kockázat, nélkül megint nagy pénzt szerzünk! Este már vonaton ültek, j-porrolr» nedte megérkeztek a kiszemelt ltözsévh0 ahol Pat- kősv eev másik nozsonvi bank címére adott fel 20 cseh koro­nát azzal, hogy az kisterenyei Dávid Lóránt igazgató részé­re fizethető ki, aki a 289 371. számú magyar útlevéllel iga- zolia személyazonosságát. Pat- kósv távozása után néhónv óra múlva megjelent a közsé­gi postahivatalban DáFid aki most s a cseh postaVezérlgaz- gatóság kiküldöttjeként mutat­kozott be azzal, hogy hivatal vizsgálatot fog tartani, A két öreg — akik a postát kezelték — itt is sző nélkül engedelmeskedtek, és minden­ben a titkár úrnak kedvében láttak. Az ellenőrzés, helye­sebben a csalás. ugyanúgy ment végbe, mint előző alka­lommal. A Patkósv által fel­adott és 20 cseh koronáról ki­állított csekket Dávid kicse­rélte egv előzőleg már elké­szített és kabalából Ismét 400 000 cseh koronáról kiállított csekkel, amit hivatalosan ke­zelt. Befelezve a hivatalvizseála- tot, eltávozott az őt halloneva átkísérő öreg postamester jó­kívánságaival. Pozsonyban az egyik előkelő szállóban már várta Patkősv aki aZ előző Vo­nattal érkezett. A csekkcsalás ismét sikerült. A ne*te átutalta a hamis csekk alapián az azon megne­vezett pozsonyi bankhoz a 400 000 cse<h koronát Másnap ünnep volt. Dávidnak sietnie kellett, hoffv a pénzt még a délelőtt folyamán felvehesse, niive! á bankok csak egv óráig voltak nyitva. Patkősv már kora reggel *— szemben a bankhelviséggel — figyelőállásba helyezkedett, hogy jelentést tehessen mes­terének. vaicm a pénzeslevél- hordó mikor érkezik oda, vagyis mikor kaoia meg á bank az értesítést, hogy kiste- renvei Dávid Lóránt részére 4Ö0 000 egeh korona a kisköz­ségben postahivatalnál befize­tett Ősze? alfibláfi kifizethető. Végre 11 órakor feltűnt a Pénzéslevélhordó aki mint­egy tíz percig időzött a bank­ban. Patkősv sietvy értesítette erről a közeli kávéháziban vá­rakozó Dávidot. Az fél elvkor meeietent a bankban, és be­mutatkozott az igazgatónak, aki előtt igazolta masát a 785 371. számú magyar útle­véllel. Megjelenése fel­lépése nem volt gyanút keltő. Az Igazgató lekötelező elő­zékenységgel foglalta az állító­lagos kisterenyei Dávid Ló­rántot. ne sajnálatát felezte ki amiért nem lőtt legalább egy órával előbb... Igaz U^van hrtsv a hank 1 óráig van nvitvö. a pénztárt már dé­li 12 órakor bezárták. Ez még nem lett volna baj — mondta az igazgató —. de az már igen. hogv emiatt a pénztártnok eltávozott, éspedig tudomása szérint nem a la­kására ment. hanem barátiat- Vál autókirándulást tett Bécsibe. Kísérletképpen elküld­te az eevik altisztet a pénztár- nők lakására, de az kis idd múlva azzal a válasszal tért vissza. hogv a pénztárnok nincs itthon. a lakást pedig zárva találta. Az igazgató még egyszer elnézést kért az előkelőnek ígérkező ügyféltől, és másnap ra kérte látogatását, amikor­ra biztosította árból, hogy a pénz felvétele semmiféle aka­dályba sem ütközik. Nem volt más megoldás, bele kel­lett nyugodni a válloztatihatat- laifijba, és Várni, Dávid kedvetlenül jött ki a bankból, és ment vissza a kávéházba, ahol Patkósy vá­rakozott rá. — Fizess és átmegyünk Bécsbe. A pénz csak holnap lesz felvehető — szólt Dávid a nyugodtan villásreggeliző társához, akinek közbén el­mondta, hogy simán megy minden, csupán a pénztárnok távolléte miatt kell Várakoz­ni. — Nem csinálnak ki ben­nünket? — aggodalmaskodott Patkósy. — Attól nem kell félni! Még legalább negyvennyolc óránk Van, amíg a posta fel­fedezi a csalást — érvelt Dá­vid. — Most átmegyünk Bécs­be, ott töltjük a napot és az éjszakát, holnap reggel pu­cciunk'külföldre. LeíSi'obb lesz, ha Rómába megyünk, ott még nem ismernek bennünket... (folytatjuk.) Választások előtt (Varsói tudósítás.) 1965. máiüs 30-án. két hét­tel a lenevel országgyűlési képviselők, valamint a külön­böző fokú tanácstagok megbí­zatásának letelte után, a len­gyel választók ismét az urnák elé járulnak. Hasonlóan a négy év előttihez a választók lij megbízatásit adnak a kép­viseleti szerveknek, egészen az országgyűlési képviselőkig. A lengyel nép demokrácia rendszerében a választási agi­táció egyszerre tűzi napirend­re mind a bel- és külpolitika általános problémáit, mind pé- Öig a helyi ügyeket, tehát va­lamennyi község, város, já­rás és vajdaság gazdasági és közigazgatási problémáit. Abban a parlamentben, amelynek megbízatása most leiár. a tagok többsége mun­kás volt (62), és csaknem ugyanennyi a mérnökök és technikusok száma. A föld­művesek 59 mandátumot kap­tak. Közöttük 35 egyéni gaz­da, 28 anronóffius vagy egyéb tneZőgaztí&sági szakember sze­repelt. A pedagógusok száma 54. a tudományos dolgozóké 25. az íróké As újságíróké 22. az orvosoké 18 volt Az új Választási agitáció elsősorban belügyékkel foglal­kozik- főként az orszáe ter­mét óerőinek további fejlesz­tésével, a gazdasági előreha­ladássá!. A választások ideje vége felé közeledik egv öt­éves terv-idő szak (1961-65) és befejezés előtt áll a követke­ző ötéves terv (1966-70) rész­letes kimunkálása. A párt nemcsak az országos tervek elbírálására fordít nagy gondot, hanem a tanácsok ha­táskörébe eső részlettervekre is. E feladat végrehajtása össz­hangban áll a közieazgattás decentralizálásának, a társa­dalmi és politikai élet demok­ratizálásénak mélyreható fo­lyamatával. Ezek a változások az országgyűlés és a tanácsok jelenlegi megbízatása alatt mentek végbe. Tovább széle­sedett a parlament azzal, hogy a legfelső fokon ellenőrzi a kormánvt. Öe théghöVekedett a tanácsuk hatásköre is, ame- lvék ma tényleges gazdái terü- letüflkh.ií. Eléeaé bizonyítja ezt az a tény, hogy az állami költségvetés minden 100 zloty­iéból 27-tel a helyi tanácsok rendelkeznek. A megelőző választói* idején a bárt a tanácsok hatásköré­nek kiszélesítését tűzte ki fel­adatul. Most a párt továbbha­lad a demokratizálás ütján és hangsúlyozza; okosan éljenek a tanácsok niegnövekedett le­hetőségeikkel. A tanácsok ha­táskörét véglegesen egyébként még nem zárták le, Aimi a nemzetközi politika problémáit illeti, ezek lénye­ges elemét alkotják a párt­programnak. A Lengyel Egye­sült Munkáspárt külpolitiká­jának alaptendenciá i át három Rióban lehet összefoglalni; folytatja eddigi politikáját. A harmadik tilétium megvitatta egy üj, a következő 20 évre sZÓló lengyel-szovjet együtt­működési. barátsági és kől- csönösSegítési szerződés ügvót. Gomulka elvtáns a plénumán hangsúlyozta, hogy Lengyelor­szág külpolitikáját á különbö­ző társadalmi és politikai rendszerekben élő országok közti békés együttélés efvei irányítják a jövőben la Az új választás a nemzeti egységfront zászlaja alatt megy majd végbe. i I I (A. Kowalski) Pillanatkép Santo Domingoból Francisco Caaninno ezredes, ideiglenes köztársasági elnök, a hazafiak vezére (középen) a csapatai ellenőrzése alatt álló városrészben ellenőrző körúton, (ttádtőtelefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) Megnőtt est ellenforradűSitiürw’í önbizalma Santo Domingo: Az Imbert-féle ellenforra­dalmi junta önbizalma erősen megnőtt, amióta csapatainak Sikerült kézre keríteniük a dominikai főváros északi ré­szét, bel Sért te a rádióállo­mást is. Az északi kerülete­ket előzőleg az alkotmányos I Caamano-kormányzat erői védelmezték, s most vissza­vonultak azokba az állásokba, amelyeket détfivtrtaton ere­deiileg is tartottak. A hír ügynök r’-eií tmb-r- tet idézve art ifjúk, hogy a junta a hét végén J-liérli meg utolsó állásaiból is ki­szorítani Caamano híveit.

Next

/
Thumbnails
Contents