Nógrád. 1965. május (21. évfolyam. 102-126. szám)

1965-05-19 / 116. szám

■—----­f9Í55. május T§. smf&C Kétszeres kiváló bolt Kisterenyén Sorok a brigádnaplóban — Értékes utánpótlás Szívesen járnak az emberek kájukkái. A boltban tizenöten képezik masukat, de nem fe- Kisterenyén az 5-ös számú dolgoznak Tóth Kálmán veze- ledkeznek meg az utánpótlás­élelmiszer boltba. Nemcsak téséveL A kollektíva egy bri- aaért, mert nagy az árubőség, gádot alkot — szocialista bri- a választék, hanem azért is, gádot. A tavalyi eredmények mert ebben a boltban figyel- alapján újra elnyerték a Ki- mes, udvarias a kiszolgálás. váló Bolt kitüntetést Először 1962-ben sikerült ezt elérniük. Ez meglátszik a bolt ered- a szocialista brigád napiójá- ményein. Csupán két szám- ban hűségesen rögzítették az adatot az áruforgalomra: eltelt évek eseményeit, a vál- 1961-ben, amikor megnyitót- lalásokat és a teljesítés ered­ték a boltot, augusztusban menyeit valamivel több mint kétszáz- , , , „ ezer forint volt a forgalom, ta- A ** dolgoz,ái «Szeresen valy decemberben pedig mér hétszázhúszezer forint. Ezek­ben a számokban nemcsak a vásárlóerő növekedése van benne, hanem a bolt dolgozói­nak szorgalmas munkája is. A bolt kollektívája száztíz szá­zalékra teljesítette a tavalyi tervét. Egy dolgozóra több mint hetvenezer forint forga­lom jutott a múlt évben. ról sem. Ennek a kollektívá­nak a tanulóképzésére jel­lemző, hogy az itt szabadult tanulók egy-két évig ugyanitt dolgoznak segédként, majd általában boltvezetéssel bíz­zák meg őket S ez az oktató­kat is dicséri, mert ezek a tanulók úgy viselkednek a boltban, ahogy Tekeres Imré- nétől, Balogh Józseünétól, Fe­kete Nándortól, meg a töb­biektől látják, tanulják. A számok azonban önma­gukban nem sokat mondanak el. Ezeket a számokat az em­Qlem alkalmaznak több kcpesíth nélküli nwidőt A megyei tanács művelődés- kozott be a felsőfokú iskolák ügyi. osztályán értékelték a levelező tagozataira A kecs- továbbtanuiásra jelentkezett keméti Felsőfokú Óvónőképző levelező hallgatók helyzetét. Intézetbe 36-an, az esztergomi Az egyik legszembetűnőbb je- Felsőfokú Tanítónőképző Inté- lenség kétségkívül az, hogy zetbe 19-en, az Eötvös Lóránd csökkent a főiskolákon és az Tudományegyetemre 27-en, a egyetemeken továbbtanulni debreceni Felsőfokú Tanitó- szándékozó képesítés nélküli nőképző Intézetbe, a népmű- _ nevelők száma. Az 1965—66- velés_könyvtár szakra 3-an, berek alakították így a műn- ' os tanévre 172 hallgató irat- a szegedi és a debreceni tu­dományegyetemekre 5-en, az egri Tanámőképző Főiskolá­ra 82-en kérték felvételüket. Megkezdődtek a középiskolai osztályvizsgák A középiskolák esti-és leve- nek a középiskolák esti-és le- lező hallgatóinak írásbeli velező tagozatain. A hallga- osztályvizsgái hétfőin kezdőd- toknak több, mint a fele a tek meg és május 25-re feje- gimnáziumi érettségi képesí- ződnek be. tést szerzi meg. Ebben az év­ben a korábbi évekhez ké- A most megkezdett vizsgák csökkent a lemorzsoló­során mintegy 3500-an végez- dás. Felvet el a dolgozók gimnáziumába és a közgazdasági technikumba Ä salgótarjáni dolgozók gim- ban dolgozó nők is. A felvé- náziumának és közgazdasági tejhez az általános iskola Vili. technikumának esti- és leve- osztályának eredményes vég- lező tagozatára meghirdették bizonyítványa szükséges, a felvételt. Az 1965-66-os tan- A közgazdasági technikum­évre jelentkezni lehet mind- ba azok vehetők fel, akik- két iskolatípusban a Dolgo- nek munkaköre közgazdasági zók »önálló Középiskolája technikumi végzettséget ír elő igazgatóságán, (Salgótarján, és rendelkeznek az általános Május 1. u. 96.) május 15-től iskola elvégzését, illetve az június 304g, pótjelentkezés- egyenértékű végzettséget ta- ben pedig augusztus 24-től núsító bizonyítvánnyal s leg- szeptember 4-ig. alább fél éves munkaviszonyt A dolgozók gimnáziumába tudnak igazolni, azok nyerhetnek felvételt, A felvétel jelentkezési lap- alak a tanítás megkezdéséig pal történik, a tanulók a négy 15. évüket betöltötték és leg- osztály elvégzése után érett- alább fél éve dolgoznak. Fel- ségi, iletve technikumi okle- vehetők továbbá háztartás- velet kapnak. A rádió és a ty mai műsora Kossufti rádió: 5.20: Operarész- Két divertimento. 17.30: Fiatalok letek. 9.07: Orvosi tanácsok. 9.12: Partita szekercére és fűrészre, öt költői tételben. Stanislaw Grochowiak rádiójátéka. 10.10: Néhány perc tudomány. 10.15: Könnyűzene. 11.00: Iskolarádió. 11.15* Dalok a Berlini Rádió mű­sorából. 11.29: A Szabó család. 12.15: Verbunkosok. 13.00: Tör­vénykönyv. 13.15: Beethoven: VI. filmklubja. 17.50: Hirdetőoszlop. 18.00: Táncdalok. 18.25: A tudo­mány nagy századai, beszélgetés. 18.50: Filmzene. 19.05: Muzsikáló képeslapok. Üdvözlet a Hernád völgyéből. 19.31: Wagner: Trisz­tán és Izolda. Háromfelvonásos zenedráma. 21.05: Miről ismerte fel? Világirodalmi rejtvényműsor. IX. 21.20: Könnyűzenei híradó. szimfónia. 14.05: Hamburgból — 22.03: Magyar költők — magya: magyarul. 14.30: Lányok, asszo­nyok... 15.00: Kettősök olasz operákból. 15.40: Elődök — ha­gyományok. 16.15: Tánczene. 17.05: Mérnökök, technikusok az egészségügyben. 17.20: Nótacsokor. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Reiner Frigyes lemezeiből. 18.50: Győzelem, csata nélkül. Rádiójáték. Irta: Pfeiffer Pál. 20.25: Esti pehenő - muzsikával. 21.20: Gondolat. A Rádió irodai­dalok. 22.24: Zentai Anna és Rá- tonyi Róbert énekel. TV-műsor: 17.30: Hírek. 17 20: Bagolyvár (6 éven felülieknek) 17.50: Anyagbörze. 18.05: Kisíil- mek és alkotóik. 18.55: Zenei szó­tár. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 19.50: Napi jegyzetünk. 19.55: Belépés csak tv-nézőknek. Másnapi kenyerünk. 20.25: Nőm nyugszik le a nap. Magyarul be­szélő szovjet film. 21.35: Vacso­ra után az Üjságíró Klubban. mi hetilapja. 22.25: Kodály Zol- Helyszíni közvetítés. 22.05: Tv­tán előadássorozata. I. rész. 23.00: A rendező egy éve. Beszélgetés Vámos Lászlóval. 23.15: Könyyű- zene. 0.10: Zenekari részletek. Petőfi rádió: 14.20: muzsika. 15.05: Az iskolarádio híradó — 2. kiadás. Besztercebánya: 9.45: Filmhíradó. 10.00: Dél-Szlovákia természeti szépségei. 10.25: Favorit (tv-^áték). 13.05: A békeverseny közvetítése. Zenekari 17.30: a diákklubok műsora. 18.30: i__i A békeverseny közvetítése. 19.15: irodalmi melléklete. 16.35: Orvosi tv Híradó. 19.45: Riportműsor, tanácsok. 16.40: Énekkarok. 17.05: 20.154 Favorit (tv-játék). A művelődésügyi osztály tá­jékoztatása szerint idén körül­belül negyven hallgatóval ke­vesebb jelentkezett a főisko­lák levelező tagozataira, mint az előző esztendőben. Ez az­zal magyarázható, hogy már ebben a tanévben lényegesen kevesebb képesítés nélküli ne­velőre volt szükség a megye általános és középiskoláiban, mint az előző két évben. Nóg- rádban jelenleg 1822 nevelő tanít, közülük 512 képesítés nélküli. A képesítés nélküliek a következő tanévtől vala­mennyien a főiskolák, vágy­sz egyetemek levelező tago­zatain tanulnak. Ez volt az utolsó év, amikor képesítés nélküli nevelők levelező ta­gozatra beiratkozhattak. A kö­vetkező tanévben már képe­sítés nélküli nevelőt nem al­kalmaznak. A nevelők iránt jelentkező igényt a a főisko­lák és az egyetemek nappali tagozatai kielégítik. A AEB vizsgálatai Ülést tartott a megyei N pi Ellenőrzési Bizottság köz­lekedési szakcsoportja. Érté kelte a MÁV- és AKÖV-jár- művek, valamint a közhasz­nálatú gépkocsik első negyed évi kihasználtságát. A szak­csoport júniusban több vizs­gálatot végez. így arra vonat­kozót, hogyan készült fel a MÉK és az AKÖV a zöldség- és gyümölcsszállításra. Fog­lalkozik továbbá az építőipar szállítás-tervezési munkájá­val, az AKÖV műszaki fel­készülésével a második ne­gyedévre. A szakcsoport ezek mellett megvizsgálja a bá­nyász illetményszén kiadását Kisterenye és Nagybátony körzetében. Az ÉM. ü.O.V. Salgó­tarjáni Öblösüveggyár azonnali belépéssel felves% több éves gyakorlattal rendelkező csúcsesztergáMjosokat és maróst. Jelentkezés a Salgótar­jáni öblösüveggyár Munkaügyi Osztályán. Negyven asszony munkához lát Híre van annak, hogy Ho­rn ok térén y én a termelőszövet­kezet az asszonyok szorgal­ma, igyekezete viszi előre. A férfi kevés a gazdaságban, hi­szen a munkabíró férfiak nagy része a környékbeli bányák­ban, üzemekben dolgozik. így aztán az asszonyok nem is ijednek meg semmiféle mun­kától. Különösen a két szo­cialista munkacsapat jeleske­dett tavaly is. A Zója-munkacsapat, ame­lyet Heirczeg Ferencné vezet és a Tyereskova munkacsa­pat asszonyai, akik Szabó Jó­zsefeié irányítása alatt dol­goznak, az idén ismét meg­újították szerződésüket. Mun­kavállalásukkal az a céljuk, hogy újra megtartsák a szo­cialista címet. Az egyesült Zagyvavölgye termelőszövet­kezet homokterenyei üzem­egységében mintegy 100 hol­don kell elvégezni a kapás­növények ápolását. Ebből a legnagyobb területen, mint­egy 600 holdon kukoricát ter­melnek. Mindkét asszonycsapat vál­lalta, hogy a területen idő­ben és megfelelő minőségben végzi el a növényápolást. Az asszonyok gondosan ügyelnek arra, hogy megfelelő növény- állománnyal biztosítsák a gaz­dagabb termést. A takarmány­betakarításban, amely min­den évben nagy gondot okoz a közösben, az idén is „be­segít” mindkét szocialista munkacsapat. A mintegy 40 asszony vállalta: úgy dolgoz­nak,' hogy év végén munka­egységeik száma mind fölül legyen a kilencvenen. Naptár Dávid újra győzött Az autóbuszon gombostűt nem lehetne leejteni. Munká­ból igyekeznek haza az em­berek, fáradtak, a zsúfoltság­tól kissé ingerültek. Valahol a busz közepe táján fiatal mama igyekszik a kijárat fe­lé, karján kétéves kisfiú. — Szabad kérem? Le sze­retnék szállni. — De mint­ha nem hallanák a kérést a körülötte állók. Senki nem mozdul. A megálló már vé­szesen közel, a kijárat elér­hetetlenül messzinek tűnik. Ha tovább megy a busz, so­kat kell visszafelé gyalogol- másik buszra. Ekkor megszó- ni, esetleg félórát várni, a lal felháborodott hangon a kisfiú. — Az istenfáját, nem hal­lották, hogy le akarok száll­ni! A hatás csodálatos. A fá­radt arcok elmosolyodnak, az utasok osszehúzOdnak és a kisember minden baj nélkül leszáll. Dávid legyőzte a közöny Góliátját. — my — 1965. május 19. szerda Névnap: Ivó A Nap kél 4 óra 03 perckor, nyugszik 19 óra 19 perckor. A Hold kél 23 óra 21 perckor, nyugszik 6 óra 36 perckor. 20 — 25 fok Várható időjárás ma estig: fel­hőátvonulások, szórványosan elő- i forduló átfutó esőkkel, egy-két helyen zivatarral. Időnként meg­élénkülő nyugati szél. A nappali felmelegedés kissé mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 20—25 fok között. — NAGY SIKERREL ven­dégszerepelt Balos sagyarma­I ton vasárnap a világhírű váci Vox Humana énekkar. Az önálló és a balassagyarmati szövetkezeti bizottság énekka­rával közösen adott hangver­senyt tapasztalatcsere érteke­zés előzte meg, amelyen részt vettek megyénk karnagyai is. — A FÁSÍTÁSI HÖNAP alatt 350 kataszteri ho-ldon 350 ezer facsemetét és körül­belül hatezer husángot ültet­tek el megyénkben. — A BALASSAGYARMA­TI Vasútas szakszervezet és a Városi Tanács művelődésügyi osztályának meghívására Ba­lassagyarmatra látogatott el május 15-én a Ceglédi MÁV énekkar és szólistái. — HARMINC termelőszö­vetkezeti raktáros négyhetes tanfolyamon vesz részt Eresztvényben. A tanfolyam elvégzése atán szakvizsgát tesznek. — AT. 1955—55. ÉVI var dász-szezonra 40 őzbak selej­tezését engedélyezték. Ameny- nyiben az állomány megen­gedi, a golyóra érett őzbak kilövését is engedélyezik. A május elsejével megnyíló va­dászati idény óta még egyet­len őzbakot sem ejtettek el. — KÉT ÜJ KOMPRESZ- SZORT helyeztek üzembe a közelmúltban a Salgótarjáni öblösüveggyár kompresszor üzemében. Ezzel az elavult, régi kompresszorok helyett biztonságosabbá vált a gyár sűrített levegővel való ellátá­sa. — TÁRSADALMI BÍRÓ­SÁGOT alakítottak felső ta­gozatos diákokból a sziráki általános iskolában. A társa­dalmi bíróság kedden tartot­ta első tárgyalását. — A ZIM SALGÓTARJÁ­NI gyáregységében egy száza­lékkal csökkentette az amúgy is alacsony selejtes öntvény arányát az első negyedévben Fodor Balázs öntödei szo­cialista brigádja. — MUNKAVÉDELMI KI­ÁLLÍTÁST rendez a Kisipari Szövetkezetek Nógrád megyei Szövetsége Balassagyarmaton a Városi Tanács tanácstermé­ben. A kiállítás ünnepélyes megnyitóját május 21-én tart­ják. A kiállítás május 30-ig lesz nyitva. — VITADÉLUTÁNT REN­DEZ a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság a TIT-tel közö­sen május utolsó hetében. A vitadélutánon A Szovjetunió szerepe a II. világháborúban című témakörből hangzanak el kérdések és feleletek. — A CANNESI filmfeszti­vált versenyen kivitt Kon Ic­hikawa A tokiói olimpia cl^ mű filmjével nyitják meg. A fesztivál rendezősége számos olimpiai aranyérmest meghí­vott a film bemutatójára. — KÉZIMUNKÁKAT, ké­ziszöfcteseket készítenek, la­pokat, békealáírásokat gyűj­tenek a község asszonyai Do- rogházán a salgótarjáni járási nőtanács kezdeményezésére, amelyeket a Béke Világta­nács Helsinkiben sorrakorüló tanácskozáséra küldenek eb A tárgyalóteremből Hárman egy ellen A vizslási Onda János tavaly december óta különváltam él fe­leségétől. Az asszony szilveszter előtt levágta a még közösen vá­sárolt hízót. Férje emiatt ez év január elején szemrahányással il­lette. A szóváltásba bekapcsoló­dott a férfi anyósa, Kovács Pé- terné és sógornője, Majovszky Pálné is. A felbőszült asszonyok végülis bottal, piszkavassal, sze­neslapáttal bántalmazták Ondát. A salgótarjáni járásbíróság mindhárom vádlottat könnyű tes­ti sértés bűntettében marasztal­ta el. Kovács Petemét és Onda Jánosnét e miatt ötszáz-ötspáz, Majovszky Pálnét pedig négyszáz forint pénzbüntetésre ítélte. Ko­vácsné és Majovszky né vonatkor zásában az ítélet jogerős. Onda Jánosné felmentésért fellebbezett« Kislány mókussal (MTI-foto) Védekezés a barackmoly ellen Ebben az időszakban újabb kártevő jelentkezik a gyü­mölcsösökben, a barackmoly. Ezért a védekezést a nagy­üzemi gyümölcsösökben az őszi és a kajszibaraokfák vi­rágzása, a sziromhullás után azonnal végre kell hajtani. A legjobb védekezőszer a „Parathicm 20” 0,2 százalékos, vagy a „Wofatox spritzpuiver 30” 0,6 százalékos oldata. A háztáji gazdaságokban ugyancsak el kell végezni az őszi és a kajszibaradkfák vé­delmét. A Megyei Növényvé­dő Állomás a védekezés vég­rehajtásához a „Hungária DL —40” 0,3 százalékos oldatát, vagy az 50 százalékos DDT permetezőszer 0,3 százalékos oldatát javasolja. NÓGRÁD A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyulai Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-9'fc Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. mezőgazdasági rovat: 11-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vida Edit, a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 30-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahiva­taloknál és a Kézbesítőknél. Elő­fizetési díj egy hónapra: 13 Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Salgótarján, Petőfi u. L Index-szám; 65.551. A V

Next

/
Thumbnails
Contents