Nógrád. 1965. május (21. évfolyam. 102-126. szám)

1965-05-20 / 117. szám

Világ proletárjai, egyesülj etek í fjliri iiLil P.^Ó’GRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A M‘E G Y El TANÁCS LAPJA ­Virágzik a gesztenyefa XXI ÉVF. 117. SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR 1965. MÁJUS 20. CSÜTÖRTÖK A lakosság érdekében Javult a szolgáltató tevékenység A kisipari szövetkezetek el­sődleges feladata a lakossági igények kielégítése. Ez az elv korábban nem egyszer csorbát szenvedett, mert szívesebben végeztek munkát közületek számára. Az idén örvendetes változás történt. Már az első negyedévben a S9 százalékos termelési terv­teljesítésen belül — amit 99 százalékos létszámmal értek el — 1 csaknem 32 százalékkal teljesítették túl a lakossá­gi, úgynevezett helyi ipar- politikai tervüket. Negyedév alatt egymillió 627 ezer forint értékkel több szol­gáltatást végeztek, mint ta­valy ilyenkor. Ezt az arányt tartani, sőt bizonyos mérték­ben növelni tudták áprilisban is. Dacára, hogy az építőipari ágazat nem teljesítette tervét, de a lakosság részére végzett munkájuk értéke a tavalyi »53 ezer forinttal szemben két millió 167 ezer forintra növe­kedett a negyedév alatt. A vegyesdpar is túlteljesítette szolgáltatási tervét az eltelt négy hónapban. Sokat fejlődött az elmúlt Időszakban a Salgótarjáni La­káskarbantartó KTSZ. Négy havi szolgáltatási tervét más- félszeresére teljesítette. verőt állítottak munkába. Te­kintettel a szűk helyre meg­valósították az állványos blokk-szárítást. Készül egy nagy gyártócsarnok és raktár, valamint szociális létesítmény a dolgozók számára. Az idén mintegy 100—120 családiház felépítéséhez elegendő salak­blokkot akarnak előállítani. A Kállói Építő KTSZ tevé­kenységének 90 százaléka la­kossági. Túlteljesítette tervét, sőt ugyanannyi létszámmal mint tavaly az idén csaknem 28 százalékkal többet termelt. A Salgótarjáni Ruházati KTSZ jó munkáját legjobban dicséri, hogy növelni tudta szolgáltatási tevékenységét, ilyenirányú tervét 130 száza­lék felett teljesítette. Különö­sen a divatos orkán kabátok­ból kaptak nagyon sok meg­rendelést, de ki is tudták elé­gíteni az igényeket A Salgótarjáni Cipész KTSZ nemcsak a tervtúlteljesítésé­ért érdemel dicséretet, hanem új termékeiért is, hiszen a di­vatos új fazonok egész sorá­val rukkolt ki az idén. örvendetes, hogy a koráb­ban gyengébben dolgozó Pász­tói Vegyesipari KTSZ élre tört, a közel másfélszeres, 147 százalékos tervteljesítésével. Sajnos a Nógrád megyei Kisipari Szövetkezetek össze­sített eredményét egy-két szö­vetkezet elmaradása rontotta. bet termelt, mint tavaly ilyen­kor, holott létszáma, 6,8 szá­zalékkal több. Nem csoda a nagyfokú béralaptúllépés, amelynek elősorban a műsza­ki szervezetlenség a kapun be­lüli munkanélküliség az oka. Hasonló, ha nem is ilyen súlyos, a helyzet az Srsekvad- kerti Építő KTSZ-nél is. Általában javult a kis­ipari szövetkezetek mun­kája az idén, de azért ahogy a példák is bizonyítják, egyes területeken sokkal jobb munkára van szükség. A munkás választ vár! (3. oldal.) A pártszervezet a szövetkezeti demokrácia őre (3. oldal.) Készül a sportnapok csemegéje (4. oldal) Nyugtalanító kérdések (5. oldal.) „Kis ¥ITéé-ek. gyűlések, vetélkedők Vándorkiállítások a világifjúsági találkozók történetéről Nagyszabású eseménysoro­zat bontakozott ki a IX. Vi­lágifjúsági Találkozó méltó magyarországi előkészítésére. Az ifjú kommunisták válto­zatos, ötletes programokat dolgoztak ki s ezek alapján máris több százra tehető azoknak a megmozdulásoknak a száma, amelyek a világ fiataljainak júliusi seregszem­léjét és ennek központi gon­dolatát, a béke, barátság, -szolidaritás nemes eszméjét köszöntik. Az üzemi, hivatali, isko­lai és falusi alapszervezetek­ben ifjúsági találkozókra, „Kis VIT”-ekre szól a meg­hívó, s a hazánkban tanuló külföldi fiatalok rószvételé­A KISZ Központi Bizottsá­ga vándorkiállítást indít el útjára, amelynek anyaga ar­ról ad képet, hogyan ívelt napjainkig a világifjúsági ta­lálkozók története, s méltat­ja annak jelentőségét, hogy az idén a VIT-ek hagyomá­nyos jelszava — a béke és barátság — a szolidaritás esz­méjével gazdagodott. A gyűj­teményt a tervek szerint Sze­geden, Debrecenben, Miskol­con, Pécsett és Győrött mu­tatják be. Számos alapszer­vezet is tárlatokat rendez a világ ifjúságának életéről. Koppány György felvétele május 28»29«én Ifjú bányászok országos tanácskozás« Salgótarjánban ■ Az idén a nagyon kere­sett salakblokk gyártását kétszeresére növelik. Üj blokkprést, szállító szala­got, salakőrlőgépet, betonke­Nógrád megyében is meg­kezdődött a juhok nyírása: 89 tenyészetből 48 943 juh, ebből 28 303 törzsállomány kerül a nyíró olló alá. Az előzetes tervek szerint a me­gyéből 25 vagon gyapjút kell a feldolgozó üzemeknek át­adni. Az állami gazdaságokban már megkezdődött a nyírás. A Sziráki Állami Gazdaság­ban a törzsállomány nyírási átLaga 4,06 kilogramm, a törzsállományon kívüli álla­tok ennél kevesebbet adnak. A Kisterenyei Állami Gazda­ság törzsállománya mintegy 3,70—3,80 kilogrammot adott. A nyírás még tart, tehát még nem lehet pontosan megha­tározni a várható gyapjúter­mést, de a becslések szerint a múlt évinél valamivel ala­csonyabb átlag várható. A tsz-ek zömében a nyí­rást most kezdik. Azokban a tenyészetekben, ahol a télen is gondoskodtak az állatok takarmányozásáról, jónak mutakozdk a gyapjúhozam: Á próbanyírások szerint Lu- dány halászi ban 4—4,5 kilo­Iiyen a Karancskeszi Építő KTSZ, amely az elmúlt két évben a legjobbak között voU, most viszont csak 63 száza­lékra teljesítette tervét. Csak­nem 30 száaalékkal keveseb­grammos az átlag Hasonló a helyzet a szécsényi II. Rá­kóczi Ferenc Tsz tenyészeté­ben is. Jó gyapjúhozamot várnak Pilinyben, Ecsegen, Taron. Erdőkürtön már vé­geztek a nyírással, itt az át­lag 3,5 kilógramm. A Gyapjúforgalmi Válla­lat május 17-én megkezdte a gyapjú átvételét. Körülbelül egy vagonnal .már elszállí­tottak a megyéből. A nyírást a tervek szerint a jövő hó­nap közepén fejezik be. A munka zavartalanságát nehezíti, hogy kevés nyíró­brigád működik. Hogy idő­ben el tudják végezni a nyí­rást, az ország más vidéké­ről, leginkább Kömlőről, Szen­tesről szerződtettek birka- nyírókat. A birkanyírás gépesítését csak a Kisterenyei Állami Gazdaságban valósították • meg. A Sziráki Állami Gaz­daságban szakemberek hiá­nyában a nyíró-gépet nem használják. A szövetkezetek­ben hagyományos módon, ké­zi ollóval végzik a juhok nyírását. vei pereg a program. Műsort adnak a fiatalok műkedvelő együttesei, 6 szellemi vetélke­dőkön vizsgáznak az önként jelentkezők, a versenyzők és a hallgatóság: mit tudnak az eddigi világifjúsági talál­kozók történetéről, városai­ról. Több helyütt a Demokra­tikus Világszövetség titkár­ságának hazánkban tartózko­dó munkatársai számolnak be az algériai előkészületek­ről, arról, hogyan várják ba­rátaikat, vendégeiket a házi­gazdák. Az ifjú munkások és műszakiak számos üzemben, vállalatnál és intézményben újabb vállalásokkal tetézték meg eddigi felajánlásaikat, VIT-műszakokat rendednek és különböző sokat ígérő tár­sadalmi munkaakciókban ka­matoztatják segítőkészségüket. Salgótarjánban a 13-as, 7-es és a 8-as bérházakban, a nyomdában a távfűtéssel egy- időben megkezdődött a me­legvíz szolgáltatás is. Tekint­ve, hogy az erőmű a nyári időben nem tudja biztosítani a melegvíz ellátást, az Ingat­lankezelő Vállalat a Karancs Szálló vezetőihez fordult: az átmeneti időben biztosít­sák az említett épületek és a nyomda melegvíz ellását. Megegyezés született. Meg­adták az engedélyt a Karancs Szálló fűtésére használt ka­A bányász KISZ alapszer­vezetek titkáradnak országos tanácskozását Salgótarjánban rendezik meg május 28—29- én. Az értekezleten, amelyet minden évben megrendeznek az ország egy-egy nagyobb bányászvárosában, most is a bányászat időszerű kérdéseit vitatják meg. A kétnapos értekezlet első előadását a Nehézipari Mi­nisztérium küldötte tartja „A bányászat időszerű kérdé­sei” címmel. A nagy érdek­lődésre számottartó előadást vita követi. A második elő­adást A baletesmegelőzés helyzete a bányászatban cím­zára átalakítására Az erőmű­nek két, az Ingatlankezelőnek pedig több dolgozója foglala­toskodik most az átalakítás munkálataival. Bulejka Pál, az Ingatlanke­zelő Vállalat főmérnöke ar­ról tájékoztatott bennünket, hogy a szerelési munkálato­kat hamarosan elvégzik és június 1-ével újból megkez­dődik a melegvízszolgálatá' Kikérik a lakók vélemény is, hogy megtudják: a nap melyik szakaszában szükséges a melegvíz ellátás, ugyanis mel Kreffly Gábor, az orszá­gos Bányaműszaki Felügyelő­ség elnökhelyettese tartja. Ennek az előadásnak kapcsán a Nehézipari Minisztérium filmszolgálatának műszaki filmjét vetítik le. Ezt követően az értekezlet két részre oszlik. A KISZ bizottságok titkárainak részé­re vitaindító előadás hangzik el a KISZ VI. kongresszusa akcióprogramjának végre­hajtásáról, valamint a Ne­hézipari Minisztérium és a KISZ Központi Bizottsága ál­tal meghirdetett bányász versenyek megindulásának nyolc órán keresztül üzemel a kazán. A véleményektől te­szik függővé azt, hogy a reg­geli, délelőtti, illetve a dél­utáni óráikban biztosítsák a melegvizet. A főmérnök el­mondta azt is, hogy a szol­gáltatás díjtétele nem vál­tozik, továbbra is 17 forint- tot kell fizetni a bórházafcban egy-egy személy után. Októ­ber 15-től kezdődően, amikor ismét megkezdődik a hivata­los fűtési idény, az erőmű szolgáltatja a távfűtés mel­lett a melegvizet is. résztvevői másik csoportjá­nak, a Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsa tag­jainak ugyancsak vitaindító előadás hangák el a bányász KISZ bizottságok mellett mű­ködő FMKT-k munkájának időszerű kérdéseiről. A bányászfiatal KISZ titká­rainak országos tanácskozása a Nógrádi Ifjúsági Napok egyik legjelentősebb eseménye lesz a jövő héten. Hogy a nagyjelentőségű tanácskozást Salgótarjánban rendezik meg, abban kifejezésre jut a nógrádi szénmedence fatal­jai munkájának, a Nógrádi Szénbányászati Tröszt Nagy­üzemi KISZ Bizottsága és ösz- szes KISZ alapszervezeie tevé­kenységének elismerése. Nem utolsó sorban pedig azé.rt ér­te Salgótarjánt a megtisztel­tetés a tanácskozás megrende­zésével, mert a Nógrád megyei bányászfiatalok képviselői újí­tották fel a KISZ VI. kong­resszusán a Nehézipari Mi­nisztérium, az Országos Bá­nyaműszaki Felügyelőség és a KISZ Központi Bizottsága ál­tal kezdeményezett versenyt a gépesítés fokozása a baleset­csökkentés és a vkeny­i ség fokozása érdekében. Megkezdődött a gyapjú átvétele Elől járnak az állami gazdaságok — Próbanyírás Ludányhalásziban és Szécsényben — Pihenő gépek helyzetéről. A tanácskozás -----------------------------------------­V áltozatlan a díjtétel Elsejétől ismét lesz melegvíz

Next

/
Thumbnails
Contents